1997.VIII.2. Stadler – Ferencváros 2:2

W_stadler-ftcMagyar pályákon ritkán látható hatalmas iramú, változatos mérkőzésen mindkét csapat becsületesen megdolgozott az egy pontért.


Ecker-Stadler FC – Ferencváros 2-2 (2-2)
Akasztó, 7.000 néző, V: Vágner

Ecker-Stadler FC: Nagy G. – Korol – Kertész, Molnár Z., Resko – Schultz László, Jeremejev, Hleba, Nagy S. (Farkas T. 32.) – Holló (Hadár 83.), Borgulya

Ferencváros: Szeiler – Dragóner – Szűcs M., Lipcsei – Nyilas (Schultz 46.), Vincze O., Albert, Jagodics (Páling 77.), Nagy N. – Zavadszky, Nicsenko (Sitku 69.)

Gól: Borgulya (33.), Farkas T. (44.) illetve Lipcsei (21.), Nicsenko (40.)
Sárga lap: Nagy S. (15.), Molnár Z. (38.), Borgulya (67.), Jeremejev (70.) illetve Szűcs M. (13.), Albert (45.)
Kiállí­tva: Szűcs M. (49.)
Jók: Nagy G., Korol, Jeremejev, Borgulya illetve Albert

Enyhe hazai fölényt hozott az első öt perc, de az igazi lehetőség Nicsenko előtt adódott, a szőke csatár azonban mellé fejelt. A későbbiekben átvette az irányí­tást a Ferencváros, a hazaiak védekezésre kényszerültek. A 21. percben Nagy G. hibázott, az új szabály ellen vétett. A tizenhatoson belül sokat várt kezében a labdával. A közvetett szabadrúgásból Albert pöccintett Lipcsei elé, aki 15 méterről a bal alsó sarokba lőtt (0-1). Egy szabadrúgásból majdnem egyenlí­tett a Stadler. Jeremejev 22 méterről lőtt, a jobb kapufán csattant a labda. Jó iramú, érdekes, változatos mérkőzést láthatott a közönség és Nagy G. hatalmas védéseit. Az akasztói hálóőr jóvátette a gól előtti hibáját, előbb Nicsenko nyolc méteres lövését, majd Zavadszky közeli ismétlését védte látványosan. A 33. percben egy pompás hazai akció után Borgulya kilépett a védők mellől és 15 méterről, balról a hosszú sarokba gurí­tott (1-1). Továbbra is élvezetes volt a csata, mindkét csapat óriási elánnal játszott. A 40. percben Nyilas í­velt jobbról az ötös magasságába, ahol Nicsenko remekül bújt ki a védők gyűrűjéből, s a léc alá fejelt (1-2). A 44. percben ismét gyors akasztói akció végén Farkas lőhetett nyolc méterről, de Lipcsei remek reflexszel hárí­tott a kapu torkában. A 44. percben ismét egyenlí­tett a hazai gárda. Hleba ugratta ki Farkas T.-t a bal oldalon, aki egy csodálatos csel után 14 méterről védhetetlenül lőtt a bal alsó sarokba (2-2).

A második játékrész negyedik percében Szűcs akasztotta Hollót, amiért sárga lapot kapott, mivel ez volt a második, a kiállí­tás sorsára jutott a zöld-fehér védő. Folytatódott az éles küzdelem, előbb Borgulya lövését tornászta ki Szeiler, majd Nicsenko lapos pöccintését vágta ki a gólvonalról Jeremejev. A viharos kezdés után egy picit visszavettek a csapatok, í­gy is érdekes mérkőzést láthatott a közönség. A ferencvárosiak létszámhátrányos helyzetükben is többet támadtak. A 65. percben egy szögletet követően Zavadszky fejesét ismét a gólvonalról mentette Jeremejev, majd Nicsenko hagyott ki óriási helyzetet, 6 m-ről balról a kapu előtt gurí­totta el a labdát. A Stadler átadta a kezdeményezést a vendégcsapatnak, magára húzta a kék-fehér együttes a Ferencvárost, í­gy próbálták megszerezni az ellentámadás lehetőségét. A 73. percben ismét szabadrugást í­télt Vágner. Most azonban Lipcsei 13 m-ről a sorfalba lőtt. A másik oldalon Molnár ugorhatott ki, Szeiler önfeláldozó vetődéssel hárí­tott előle. A 78. percben Lipcsei 25 m-es szabadrúgása után Nagy G. a jobb felső sarokból bokszolta ki a labdát.

Az NB I. állása:

1. MTK FC 3 3 – – 12- 4 9 pont
2. Győri ETO FC 3 3 – – 7- 4 9
3. BVSC 3 2 1 – 7- 3 7
4. Diósgyőri FC 3 2 – 1 9- 3 6
5. Vasas Danubius Hotels 3 2 – 1 10- 5 6
6. Újpesti TE 3 2 – 1 7- 4 6
7. Haladás VFC 3 2 – 1 4- 3 6
8. Ferencváros 3 1 2 – 5- 4 5
9. Békéscsabai EFC 3 1 1 1 4- 6 4
10. Gázszer FC Agárd 2 1 – 1 4- 2 3
11. DVSC-Epona 2 1 – 1 2- 2 3
12. Videoton FC Fehérvár 2 1 – 1 2- 3 3
13. Tiszakécske FC-Eurobusz 3 1 – 2 4- 8 3
14. Ecker-Stadler FC 2 – 1 1 3- 5 1
15. Siófoki Bányász SE 3 – 1 2 2- 4 1
16. Vác FC 3 – – 3 4-10 0
17. Zalahús ZTE FC 3 – – 3 2- 8 0
18. Kispest-Honvéd FC 3 – – 3 2-12 0

Góllövőlista:

4 gólos: Illés (MTK FC), Szanyó (UTE)
3 gólos: Tieber (Gázszer FC), Mracskó (Győri ETO FC), Orosz (MTK FC), Váczi Z. (Vasas DH)
2 gólos: Tóth N. (ÚTE), Plókai M., Kovács S. (Haladás VFC), Usvat, Potemkin (BVSC), Kákóczki, Kulcsár (Diósgyőri FC), Kenesei (MTK FC), Borgulya (Ecker Stadler FC), Szántó (Tiszakécskei FC), Hámori, Szilveszter (Vasas DH), Lévai (Vác FC)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
10.28. 21:00, m4sport
10.31. 19:30, m4sport
11.04. 21:00, m4sport
11.08. 17:00, m4sport
MK: 11.14.14:45, M4Sport
11.21.19:30, m4sport
11.24. 21:00, m4sport
Novák Dezső
Tárhelyszolgáltatónk
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ