1999.XI.7. Nagykanizsa – Ferencváros 0:2
Alacsony színvonalú, küzdelmes mérkőzésen a Ferencváros gyorsan vezetést szerzett. Ezt követően a Nagykanizsa játszott enyhe fölényben, a vendégek támadásai azonban veszélyesebbek voltak. Végeredményben a Ferencváros győzelme megérdemelt.
Nagykanizsai FC-Ferencváros 0-2 (0-1)
Nagykanizsa, 10.000 néző, V: Ábrahám
Nagykanizsa: Kovácsevics – Pálfi (Pulai 51.), Kenéz, Kónya – Zahorecz, Agics, Farkas (Panghy 70.), Crnomarkovic, Gordian (Marinkovic 46.) – Szőcze, Kerekes
Ferencváros: Szűcs L. – Kriston, Lakos, Mátyus – Bárányos, Füzi, Schultz (Lilik 90.), Jagodics, Bócz (Nagy N. 46.) – Horváth P., Tóth M.
Gól: Horváth P. (6.), Bárányos (92.)
Sárga lap: Farkas (17.) illetve Bócz (41.)
6. perc: Gyors indítással Horváth P. száguldott el a jobb oldalon, Kónya nem tudott lépést tartani vele, a csatár egészen az ötösig vitte a labdát, majd laposan a hosszú sarokba lőtt (0-1).
14. perc: Crnomarkovic távoli bombáját fogta vetődve Szűcs.
30. perc: Szőcze tört középen előre, jól ugratta ki Zahoreczet, aki elhamarkodottan Szűcs kezébe emelt.
36. perc: Formás vendégtámadás végén Füzi bal oldali beadását Horváth P. nagy helyzetben, senkitől sem zavartatva 8 m-ről a jobb kapufa mellé fejelte.
51. perc: Marinkovic lerántása miatt a hazaiak szabadrúgáshoz jutottak az FTC kapujától 21 m-re. A sértett jól eltalált lövése alig ment mellé.
59. perc: Schultz mértani pontosságú hosszú indításából Tóth M. játsztotta tisztára magát, majd 14 m-ről laposan a jobb sarok mellé lőtt.
67. perc: Mátyus keresztlabdáját Bárányos kezelte le, akinek egy csel után közelről leadott lövése az egyik védőről pattant szögletre.
82. perc: Tóth M. sorra cselezte ki a védőket, de kisodródott, így lövése Kovácsevics könnyű zsákmánya lett.
92. perc: Gyors ferencvárosi kontra eredményeként Horváth P. nagyszerű kiugratása után Bárányos ügyesen emelt Kovácsevics fölött a hálóba (0-2).
A PNB állása:
1. Dunaferr SE 12 8 3 1 31-10 27 pont
2. MTK Hungária FC 11 6 4 1 20- 8 22
3. Vasas DH 12 7 1 4 20-11 22
4. Debreceni VSC 12 6 4 2 18-11 22
5. Gázszer FC 12 6 4 2 18-15 22
6. Lombard FC 12 5 5 2 14-13 20
7. Győri ETO FC 12 4 5 3 15- 9 17
8. Zalahús ZTE FC 12 4 4 4 15- 9 16
9. Újpest FC 11 4 4 3 17-16 16
10. Ferencvárosi TC 12 4 3 5 15-11 15
11. Nyírség-Spartacus 12 4 3 5 12-20 15
12. Kispest-Honvéd FC 12 3 5 4 13-14 14
13. Nagykanizsai FC 12 3 5 4 12-15 14
14. Diósgyőri FC 12 2 5 5 11-16 11
15. Haladás-Milos 12 3 2 7 11-20 11
16. Szeged LC 12 2 3 7 8-27 9
17. Siófok FC 12 3 1 8 7-17 7
18. Vác FC-Zollner 12 1 3 8 11-26 6
(A Siófoktól 3 büntetőpont levonva.)
Góllövőlista:
8 gólos: Tököli (Dunaferr)
6 gólos: Kenesei K. (MTK Hungária), Sowunmi (Vasas DH), Zavadszky (Dunaferr)
5 gólos: Horváth Gy. (Nagykanizsai FC), Horváth P. (FTC), Lukács (Gázszer FC), Nicsenko (Dunaferr)
4 gólos: Faragó (Szeged LC), Ferenczi (Zalahús ZTE FC), Földes (Gázszer), Frunza (Diósgyőri FC), Kiss B. (Lombard FC), Kovács Z. (Újpest), Nagy S. (Lombard FC), Rob (Vác FC-Zollner)
3 gólos: Bagoly (DVSC), Csiszár (Győri ETO FC), Filó (Zalahús ZTE FC), Galaschek (Vasas DH), Halmai (MTK Hungária), Illés (MTK Hungária), Juhár (Vasas DH), Kabát (Vasas), Kiprich (Lombard), Preisinger (MTK Hungária), Sebők J. (Zalahús ZTE FC), Tamási (Újpest), Tóth M. (FTC), Tóth N. (Újpest FC), Vadicska (DVSC)
ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST! Kilépés a válaszból
- Kezdőlap
- A kezdetektől napjainkig
- Cikktár
- A Fradi-pályák története
- A Közép-európai Kupa (Mitropa Cup)…
- A Nemzeti Csapat mérkőzései
- Lalolib – A FOTELSZURKOLÓ
- Nagy L. – Napló
- Rónay László – Zöld-fehér…
- szabom – Aranylábú Gyerekek
- YSE – Emlékezetes Fradimeccseim…
- Magyar Kupa visszatekintő
- Muzeális lapszemle
- Fradi szurkolók a múltból
- Kommentár nélkül
- Lexikon
- Videógaléria
- Könyvek, füzetek, újságok
- …
- A “FRADI” kiadványok
- A Fradi kiskönyvtára (Zsebkönyvek)
- Fradi Futballmúzeum
- Fradi pályák
- Fradisták fényképalbuma
- Fradisták futballmezben sorozat
- FTC Naplók és Évkönyvek
- Játékosok albumai
- Jubileumi könyvek
- Magyar válogatott
- Mérkőzések és játékosok (adatok)
- MK könyvek – Nemzetközi m. és…
- Nosztalgia sorozat
- Randevú rangadókkal sorozat
- Szerkesztőség
- Adattár (1770)
- A Fradi naptára (415)
- Adventi naptár (61)
- Beharangozó (40)
- Edzők (46)
- Játékosok (990)
- FTC Válogatott Játékosok (165)
- Kölcsönjátékosok (56)
- Légiósok (127)
- Próbajátékosok (43)
- Válogatott Játékosok (77)
- Vegyes (2)
- Mérkőzések (150)
- adattar_részletes (19)
- Nevezetes Csapatok (14)
- Ranglisták, statisztikák (116)
- Edzők (17)
- Egyéb (8)
- Egyéni címek (8)
- Gólátlagok (15)
- Gólok (18)
- Kapus statisztikák (16)
- Klubstatisztikák (18)
- Mérkőzésszámok (18)
- Válogatott (4)
- A Fradi naptára (415)
- Alberttól – Zsiborásig (524)
- ABDI-tól – DZURJÁK-IG (86)
- EBEDLI-től – KVASZTA-ig (153)
- LABORCZFALVI-tól – RUTTKAY-ig (111)
- SÁBIÁN-tól – ZSIVÓTZKY-ig (108)
- SPORTVEZETŐK (39)
- Az FTC elnökei (26)
- Az FTC vezetői (13)
- TOVÁBBÁ … (25)
- Hírek (493)
- Hírek, események (407)
- Búcsúztatók (36)
- Díjak, kitüntetések (12)
- Emlékezzünk! (18)
- Köszöntők (39)
- Játékoskeret és statisztikák (6)
- Második csapat (65)
- Tabellák, menetrend (13)
- Hírek, események (407)
- Info (76)
- Magunkról (60)
- SzeptEmber Feszt 2010 (7)
- Tempó Fradi Alapítvány (7)
- Tempó Shop (3)
- Interjúk (620)
- "Szürke" eminenciások (12)
- Legendák (194)
- Sportolók (229)
- Sportvezetők (88)
- Szakmai stáb (152)
- Jegyzetek (491)
- "Apró-hírmondó" (140)
- Anekdoták (50)
- Mit mesél egy régi sportlap… (33)
- Tarka-barka (57)
- Egyéb (14)
- Fotelszurkoló (95)
- Jegyzet (189)
- Szurkolóink (47)
- Túralevelek (11)
- "Apró-hírmondó" (140)
- Képtár (67)
- Játékosok, edzők, csapatok (33)
- Műsorfüzet (19)
- Szurkolói gyűjtemények (17)
- Lapszemle (4664)
- 1900-1909/10 (57)
- 1910/11-1919/20 (57)
- 1920/21-1929/30 (96)
- 1930/31-1939/40 (203)
- 1940/41-1950 (235)
- 1951-1959/60 (335)
- 1960/61-1970 (614)
- 1970/71-1979/80 (688)
- 1980/81-1989/90 (571)
- 1990/91-1999/2000 (549)
- 2000/01-2009/10 (658)
- 2010/11- (119)
- Könyvek – "füzetek" (464)
- Fradi – "újságok" (1)
- Fradi – "füzetek" (8)
- Könyv (könyvismertető) (454)
- Múltidéző (333)
- Díjazottak (5)
- Fradi Futballmúzeum (1)
- Hőskor 1901 – 1926/27 (40)
- Közelmúlt 1986 - (49)
- Kupa (47)
- Hazai kupa (32)
- Nemzetközi kupa (15)
- Magyar labdarúgás (79)
- A labdarúgás szabályai (6)
- Gólkirályok (22)
- Nemzeti Csapat (48)
- Portyák (3)
- Nemzeti Bajnokságok 1945 – 1958 (34)
- Nemzeti Bajnokságok 1958 – 1974 (23)
- Nemzeti Bajnokságok 1975 – 1986 (5)
- Profizmus 1926/27 – 1945 (30)
- Stadion (23)
- Videótár (144)
- Gólösszefoglalók (23)
- Muzeális Videótár (75)
- Válogatott (14)
- Videóbeharangozó (3)
- Videóklip (29)
- N.Zsolt > Muzeális bajnoki beharangozó: 1990.IV.7. Ferencváros – Siófok 4:0
- N.Zsolt > A Ferencváros, Siófok elleni mérkőzései
- Nyiri Gáspár > Gulyás Géza: 80
- sakal52 > Muzeális bajnoki beharangozó: 1990.IV.7. Ferencváros – Siófok 4:0
- lacimadár > GRATULÁLUNK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
- Antonio > Pethő Zoltán fényképalbuma “T” – A jövőnk hirnöke
- Peti > GRATULÁLUNK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
- zöldmező > GRATULÁLUNK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
- santiago > GRATULÁLUNK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
- mjozef22 > GRATULÁLUNK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!















