2000.III.8. Zalahús ZTE – Ferencváros 0-0

A ZTE főleg az első félidőben számos gólhelyzetet alakí­tott ki, már ekkor eldönthette volna a mérkőzést, de a legjobb helyzeteket is elhibázta. A második félidőben kiegyenlí­tettebbé vált a játék, ekkor is a hazaiaknak volt több lehetőségük. A látottak alapján a ZTE közelebb állt a győzelemhez.


Zalahús ZTE FC-Ferencváros 0-0
Zalaegerszeg, 12 500 néző, V: Ábrahám

ZTE: Vlaszák – Kocsárdi, Szabó I. (Strasszer 46.), Filó – Bonchis, Nagy L., Csóka, Szabó II. (Babati 84.), Balog – Sebők, Győri (Szabó Cs. 61.)

FTC: Szűcs L. – Lakos – Szűcs M., Crnomarkovics (Kovács B. 63.) – Földvári, Csoknyai, Nagy N. – Tóth M., Bárányos (Lilik 75.), Füzi Á. – Horváth P.

Sárga lap: Szabó II. (70.) illetve Tóth M. (45.), Földvári (52.)

1. perc: Bonchis jobboldali beadását Győri száz százalékos helyzetben mellé fejelte.
8. perc: Bonchis beadása után Sebők az ötösről azonban gyatrán mellé lőtt.
10. perc: Bonchis 17 m-es lövését biztosan fogta Szűcs.
20. perc: Kocsárdi hibája után Horváth P. került nagy helyzetbe, de 8 m-es lövését Vlaszák bravúrral védte.
26. perc: Csóka a 16-oson belül becsúszva, az utolsó pillanatban tisztázott Tóth M. elől.
36. perc: Crnmarkovics hibája után Győri lépett ki egyedül, de előbb a kifutó Szűcsbe lőtt, majd a visszapattanó labdát éles szögből az oldalhálóba vágta.
40. perc: Tóth M. 5 m-es fejesét nagy bravúrral védte Vlaszák.

65. perc: Bonchis 16 m-es lövése a bal kapufán csattant.
68. perc: Sebők 17 m-ről lőtt a léc fölé.
70. perc: Kocsárdi 20 m-es lövését biztosan fogta Szűcs.
84. perc: Nagy L. cselezte be magát a 16-oson belülre, de 7 m-es lövését Szűcs hatalmas bravúrral védte.

A PNB állása:

1. Dunaferr SE 20 13 6 1 52-17 45 pont
2. MTK Hungária FC 20 12 6 2 38-15 42
3. Vasas DH 19 12 2 5 39-19 38
4. Debreceni VSC 20 10 5 5 30-21 35
5. Győri ETO FC 20 8 6 6 34-20 30
6. Ferencváros 20 8 6 6 34-21 30
7. Újpest FC 20 8 6 6 33-26 30
8. Pécsi MFC 20 7 8 5 26-29 29
9. Zalahús ZTE FC 20 6 9 5 22-14 27
10. Lombard FC 20 6 9 5 21-26 27
11. Nyí­rség-Spartacus 20 6 5 9 19-33 23
12. Kispest-Honvéd FC 20 5 7 8 20-28 22
13. Haladás 20 6 3 11 22-31 21
14. Diósgyőri FC 20 5 6 9 19-30 21
15. Nagykanizsai FC 20 4 7 9 18-26 19
16. Siófok FC 20 5 4 11 15-30 16
17. Vác FC 20 2 6 12 18-43 12
18. Szeged LC 19 3 5 11 13-44 8

(A Siófoktól 3, a Szegedtől 6 büntetőpont levonva. A Szeged LC nem állt ki a Győr, és a Haladás elleni mérkőzésre, ezért a találkozók 3 pontját 3-0-ás gólkülönbséggel az ellenfelek kapták meg. A kedden elmaradt Vasas-Szeged találkozóról a fegyelmi bizottság dönt. A félbeszakadt Újpest-Dunaferr mérkőzés 3 pontját 3-0-ás gólkülönbséggel a Dunaferr kapta. Ez a döntés még nem jogerős.)

Góllövőlista:

16 gólos: Tököli (Dunaferr)
12 gólos: Horváth P. (Ferencvárosi TC)
10 gólos: Tóth M. (Ferencvárosi TC)
9 gólos: Frunza (Diósgyőr), Kenesei K. (MTK Hungária)
8 gólos: Horváth Gy. (Nagykanizsai FC 5, Kispest HFC 3), Tóth N. (Újpest FC), Zavadszky (Dunaferr)
7 gólos: Faragó (Szeged LC 6, Kispest HFC 1), Illés (MTK-Hungária), Galaschek (Vasas DH), Sowunmi (Vasas DH)
6 gólos: Ferenczi (Zalahús ZTE FC 5, Győri ETO FC 1), Kovács Z. (Újpest), Nicsenko (Dunaferr), Szili (Vasas DH)
5 gólos: Csiszár (Győri ETO FC), Egressy (MTK Hungária), Herczeg (Győri ETO FC), Kiprich (Lombard FC), Kiss B. (Lombard FC), Lukács (Gázszer FC), Szilveszter (Vasas DH), Terjék (Újpest), Tiber (Vasas DH), Vadicska (DVSC), Rob (Vác)

NS-20000309-07-20000308

NS-20000310-04-20000308-20000304

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ