2001.XI.3. Videoton – Ferencváros: 2-2

Az első félidőben többet támadott a Videoton és helyzetei alapján már ekkor eldönthette volna a találkozót. Szünet után visszafogottan játszott a Videoton, fölénybe került a Ferencváros és megérdemelten egyenlí­tett.

Videoton – Ferencváros 2-2 (2-1)
Székesfehérvár, 8000 néző, V: Megyebí­ró

Videoton: Végh – Tí­már, Pomper, Vilotic, Szlezák – Szalai, Némedi, Tóth B., Komódi – Terjék, Földes (Kovács B. 66.)

Ferencváros: Szűcs L. – Hrutka (Cheregi 86.), Lipcsei, Nagy N. (Szkukalek 46.) – Kriston, Gyepes, Szabó T., Zombori, Pinte – Horváth P., Jovic (Vén 81.)

Gól: Terjék (5.), Komódi (44. – 11-esből) illetve Zombori (26.), Lipcsei (67.)
Sárga lap: Terjék (40.), Komódi (55.) illetve Lipcsei (44.)

5. perc: Némedi a felezővonal közeléből í­velt Nagy N. mögé, s a jó ütemben leforduló Terjék középre vezetve a labdát, 12 m-ről a kapu bal oldalába gurí­tott (1-0).
26. perc: Zombori cselezgetett a 16-os előtt, majd ballal, 16 m-ről remekül csavart a jobb felső sarokba (1-1).
29. perc: Komódi jó ütemben indí­totta a lesre játszó Fradi-védők között Terjéket, aki egyedül vezethette kapura a labdát, de 15 m-ről a bal alsó sarkot célozta meg, Szűcs bravúrral szögletre mentett.
36. perc: Horváth P. balról, 8 m-re a kaputól szabadon kapta a labdát, lövését Végh bravúrral, lábbal hárí­totta.
44. perc: Terjéket Lipcsei buktatta az öt és feles közelében, a játékvezető büntetőt í­télt, amit Komódi biztosan lőtt a kapu jobb oldalába (2-1).

67. perc: Szabadrúgáshoz jutott a Ferencváros a fehérvári kaputól 20 m-re. Lipcsei a sorfal mellett a jobb felső sarokba csavarta a labdát (2-2).
79. perc: Komódi 20 m-es szabadrúgását a léc alól tornázta szögletre Szűcs.

Az NB I állása:

1. MTK Hungária 16 13 2 1 34- 9 41 pont
2. Zalaegerszeg 16 10 1 5 31-20 31
3. Videoton 16 8 5 3 20-17 29
4. Újpest 16 7 4 5 33-25 25
5. Ferencváros 16 7 3 6 26-22 24
6. Dunaferr 16 6 5 5 27-19 23
7. Haladás 16 4 7 5 19-29 19
8. Sopron 16 5 3 8 24-30 18
9. Debrecen 16 4 6 6 17-23 18
10. Kispest-Honvéd 16 4 3 9 20-32 15
11. Győri ETO 16 2 6 8 18-29 12
12. Vasas 16 3 1 12 17-31 10

Góllövőlista:

14 gólos: Tököli (Dunaferr)
11 gólos: Illés (MTK)
10 gólos: Egressy (Zalaegerszeg), Ferenczi (MTK)

Egy hozzászólás a(z) 11111010001ejegyzéshez

  • ftc.hu: Sorozatban hatodik bajnoki mérkőzésén sem tudott győzni a Ferencváros. Csank János együttese ezúttal a Videoton ellen ért el 2-2-es döntetlent.

    Videoton – Ferencváros: 2-2 (2-1)
    Székesfehérvár, 8.000 néző, vezette: Megyebí­ró (Koch, Farkas)

    Videoton: Végh – Tí­már, Pomper, Vilotic, Szlezák – Szalai, Némedi, Tóth B., Komódi – Terjék, Földes (Kovács B. 66.)

    Ferencváros: Szűcs L. – Hrutka (Cheregi 86.), Lipcsei, Nagy N. (Szkukalek 46.) – Kriston, Gyepes, Szabó T., Zombori, Pinte – Horváth P., Jovic (Vén 81.)

    Gól: Terjék (5.), Komódi (44. – 11-esből) illetve Zombori (26.), Lipcsei (67.)
    Sárga lap: Terjék (40.), Komódi (55.) illetve Lipcsei (44.)

    A Videoton számára álomszerűen kezdődött a Ferencváros elleni a mérkőzés. A találkozó 5. percében ugyanis Némedi felezővonalról pazar labdát adott Terjéknek, aki 15 méterről ballal kilőtte a bal alsó sarkot. A folytatásban is a hazaiak játszottak fölényben, a 18. percben Komódi 19 méteres szabadrúgása jelentett nagy veszélyt Szűcs kapujára. Nem sokkal később azonban egyenlí­tettek a zöldek. Zombori Zalán egy csellel becsapta őrzőjét, majd az egykori Vidi játékos 18 méterről a felső sarokba csavart. A bekapott gól ellenére tovább rohamozott a fehérvári együttes, melynek a 44. percben lett meg az eredménye. Terjéket Lipcsei a büntetőterületen belül buktatta, és a megí­télt 11-est Komódi a jobb sarokba helyezte.

    A második játékrész is Vidi helyzetekkel kezdődött, a legnagyobbat a 48. percben Komódi puskázta el. Terjék jó labdát adott a középpályásnak, aki 14 méterről lőtt, de Szűcs hárí­tani tudott. A 66. percben aztán másodszor is egyenlí­tet a Fradi. Lipcsei 20 méterről végezhetett el szabadrúgást, melyet a jobb felső sarokba csavart. A folytatásban mindkét csapat kicsikarhatta volna a győzelmet, de gólt már nem esett. Ez azt jelenti, hogy a Videoton 8 éve nem tudott hazai pályán nyerni az FTC ellen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ