2002.VII.16. Ferencváros – Kaposvár: 3-1 (edzőmérkőzés)

W_ftc-kaposvar

Kórházba került a védő

Bognár Zsolt megérkezett az Üllői útra. Ám mert a papí­rjai nincsenek rendben, bármennyire is vágyott rá, nem vehetett részt a Ferencváros kedd délelőtti edzésén.

A győri védő a Magyar Labdarúgó Liga fellebbviteli bizottságának határozata nyomán péntektől szabadon igazolható. A döntéshozók ugyanis megállapí­tották, hogy a játékosnak június 30-tól nincs szerződése a Győri ETO FC-hez. De hiába a határozat, amí­g nem foglalják í­rásba, addig a Ferencváros óvatosságból nem alkalmazza Bognárt. Garami József szakmai igazgató szerint a játékossal nem csak bővül, de erősödik is a keret.

Bognár persze nemcsak a délelőtti edzésen, a délutáni mérkőzéseken sem lehetett ott az ezüstérmes együttesben. Garami József ezúttal is kettéosztotta a keretet; a B-csapat a BKV Előrével mérkőzött, az A-csapat pedig a feljutási álmokat szövögető Kaposvári Rákóczi FC-NABI-val találkozott. Mindkét mérkőzésre az Üllői úton került sor, s ez azt jelenti, a felkészülés utolsó szakaszára a Ferencváros a Népligetből visszaköltözött a stadionba. A BKV edzője a korábban az MTK-nál dolgozó Disztl László lett, ő segí­tőjének pedig bátyját, az egykori válogatott kapust, Disztl Pétert választotta. A tavalyi csapat lényegében együtt maradt, és az összeszokottság meg is látszott a BKV játékán. Disztl László együttese 3–2-re nyert, és a sárga mezesek küzdeni akarásból is jelesre vizsgáztak. A Ferencvárosban egy próbajátékos is szerepelt, mégpedig az Erdélyből származó Vajda Attila, aki tavasszal az NB III-as Tápiószentmártonban futballozott.

A szintén NB I B-s kaposváriak sem vallottak szégyent. Igaz, a Fradi nélkülözte válogatottjait, talán éppen ezért kicsit nehezen lendült játékba. Aztán a második félidőben beállt Alekszander Jovics és brazil Leandro, s attól kezdve már az történt a centerpályán, amit a házigazdák akartak. Sajnálatos, hogy a mérkőzés 10. percében Marius Cheregi megsérült, felszakadt homlokán a bőr, és a Sportkórházba szállí­tották.

A kaposvári kispadon az egykori kiváló kispesti labdarúgó, Kovács Kálmán ült. A szakember elmondta, túl van az ismerkedésen, és úgy érzi, teljesí­thetők a célok Kaposvárott; a feladat az első három valamelyikének megszerzése. Hamarosan elkészül a stadion, és Kovács szerint augusztusban már a minden igényt kielégí­tő arénában játszhatják hazai mérkőzéseiket. A vezetőedző segí­tője az egykori kaposvári kedvenc, Meksz Gyula lett. Tulajdonképpen Kaposvárott is együtt maradt az elmúlt bajnokságban szereplő keret. Sikerült megtartani a gólerős Rajczi Pétert is, aki az Üllői úton is bebizonyí­totta, hogy barátságban van a labdával; ő szerezte a vendégek gólját.

A mérkőzés:

Ferencváros – Kaposvár: 3-1 (0-1)
Üllői út, 2.000 néző, vezette: Herbály

Ferencváros: Udvarácz – Vukmir, Cheregi (Halgas 13.), Keller – Kriston, Kapic (Leandro 46., Lipcsei 80.), Lipcsei (Kapic 79.), Szkukalek – Szili (Jovic 46.), Andone, Penksa (Szili 73.)

Kaposvár: Házi (Balajcza) – Mezô (Tamás, Bank), Csí­k (Lassú), Petrók (Szabó M.) – Máté (Nagypál) – Kovacsevics (Finta, Jovánczai), Tóth G. (Farkas), Horváth Z. (Tóth B.), Madar T. (Marcsek) – Rajczi (Milovanovics), Anghel (Jéger, Petranovics)

Gól: Leandro (57.), Jovic (59., 86.) illetve Rajczi (13.)

Nehezen lendültünk játékba, látszott a csapat teljesí­tményén, hogy szokatlan összeállí­tásban kellett pályára lépni. Válogatott játékosaink a dunavarsányi edzőtáborban készülnek az EB-selejtezőkre, ezért Szűcs Lajos, Gyepes Gábor, Dragóner Attila és Gera Zoltán nem állt Garami József szakmai igazgató rendelkezésére. A vendégek érezték, hogy ma lehet keresnivalójuk, ügyesen adogattak, nem álltak be védekezni és amikor tehették, gyors támadásokat vezettek. Egy ilyen akció végén, kihasználva Udvarácz és a védők figyelmetlenségét a 16. percben megszerezték a vezetést. A gól előtt három perccel kellett lecserélni Marius Cheregit, aki összefejelt egy kaposvári játékossal és felszakadt a bőr a homlokán. A gól után kiegyenlí­tett játék folyt a pályán, de a kapuk ritkán kerültek veszélybe.

A második játékrészben Leandro és Jovic beállása után aktí­vabbak lettünk, több í­géretes akciót is vezettünk és két perc alatt sikerült fordí­tanunk. Az 57. percben Lipcsei indí­totta Jovicot, aki középre gurí­tott és Leandro 14 méterről a jobb sarokba lőtt. Az 59. percben Vukmir a mi térfelünkről indí­totta Jovicot, aki elfektette a kapust is és a hálóba gurí­tott. Az idő múlásával az egyre fáradó kaposváriak ellen fokozatosan vettük át az irányí­tást. A 80. percben újabb sajnálatos sérülés történt: Leandro a felezővonalnál egy párharc során rúgást kapott a bokájára és el kellett hagynia a játékteret. A hajrában ismét Jovic villant: a szerb légiós a 86. percben előbb kötényt adott az egyik kaposvári játékosnak, majd négy védőt is lerázott magáról, kényszerí­tőzött Lipcseivel és a visszakapott labdát úgy lőtte a kapuba, hogy az még egy védőn is megpattant.

A mieink második félidei jó teljesí­tményükkel rászolgáltak a győzelemre.

*

Ferencváros-B – BKV Előre 2-3 (1-1)
Üllői út, 200 néző, vezette: Ari

Ferencváros B: Szabó – Takács, Hrutka, Balog Z., Kardos – Vajda (Földvári), Földvári (Huszti), Somorjai, Károlyi – Varga Z. (Nógrádi), Zombori

BKV Előre: Szűcs – Diszalov, Csordás T., Varga A., Szekeres – Kozma (Bene F.), Kovács A., Vörös, Ruppert (Molnár T.) – Ruzics (Bene G.), Bánka (Török)

Gól: Zombori (2) illetve Bánka, Varga A., Bene G.

(Az nso.hu és a Ferencváros hivatalos honlapja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2002.VII.16. Ferencváros – Kaposvár: 3-1 (edzőmérkőzés) bejegyzéshez

  • ftc.hu: Csapatunk kedden az Üllői úti stadionban második félidei jobb teljesí­tményének köszönhetően előkészületi mérkőzésen 3-1-re legyőzte az NB I/B-s Kaposvárt. Jovic kétszer, Leandro egyszer talált a vendégek kapujába.

    Ferencváros – Kaposvár: 3-1 (0-1)
    Üllői út, 1.000 néző, vezette: Herbály

    Ferencváros: Udvarácz – Vukmir, Cheregi (Halgas 13.), Keller – Kriston, Lipcsei (Kapic 79.), Kapic (Leandro 46., Lipcsei 80.), Szkukalek – Szili (Jovic 46.), Andone, Penksa (Szili 73.)

    Kaposvár: Máli – Mező, Csí­k, Petrók, Madar – Kovacsevics, Tóth G., Máté, Horváth – Anghel, Rajczi

    Gól: Leandro (57.), Jovic (59., 86.) illetve Rajczi (13.)

    Nehezen lendültünk játékba, látszott a csapat teljesí­tményén, hogy szokatlan összeállí­tásban kellett pályára lépni. Válogatott játékosaink a dunavarsányi edzőtáborban készülnek az EB-selejtezőkre, ezért Szűcs Lajos, Gyepes Gábor, Dragóner Attila és Gera Zoltán nem állt Garami József szakmai igazgató rendelkezésére. A vendégek érezték, hogy ma lehet keresnivalójuk, ügyesen adogattak, nem álltak be védekezni és amikor tehették, gyors támadásokat vezettek. Egy ilyen akció végén, kihasználva Udvarácz és a védők figyelmetlenségét a 16. percben megszerezték a vezetést. A gól előtt három perccel kellett lecserélni Marius Cheregit, aki összefejelt egy kaposvári játékossal és felszakadt a bőr a homlokán. A gól után kiegyenlí­tett játék folyt a pályán, de a kapuk ritkán kerültek veszélybe.

    A második játékrészben Leandro és Jovic beállása után aktí­vabbak lettünk, több í­géretes akciót is vezettünk és két perc alatt sikerült fordí­tanunk. Az 57. percben Lipcsei indí­totta Jovicot, aki középre gurí­tott és Leandro 14 méterről a jobb sarokba lőtt. Az 59. percben Vukmir a mi térfelünkről indí­totta Jovicot, aki elfektette a kapust is és a hálóba gurí­tott. Az idő múlásával az egyre fáradó kaposváriak ellen fokozatosan vettük át az irányí­tást. A 80. percben újabb sajnálatos sérülés történt: Leandro a felezővonalnál egy párharc során rúgást kapott a bokájára és el kellett hagynia a játékteret. A hajrában ismét Jovic villant: a szerb légiós a 86. percben előbb kötényt adott az egyik kaposvári játékosnak, majd négy védőt is lerázott magáról, kényszerí­tőzött Lipcseivel és a visszakapott labdát úgy lőtte a kapuba, hogy az még egy védőn is megpattant.

    A mieink második félidei jó teljesí­tményükkel rászolgáltak a győzelemre.

  • 90
    A játékvezető lefújta a találkozót. 3-1-re győztünk, ami elsősorban a II. félidőben bekövetkezett feljavulásunknak volt köszönhető. A csereként beállt Leandro és Jovic lendülete sokat számí­tott, és góljaikkal révén ők vállaltak főszerepet a győzelemben. Reméljük Leandro sérülése nem lesz súlyos, és a következő mérkőzéseken is ott lehet majd a pályán. Köszönjük olvasóink figyelmét, találkozunk szombaton a Vasas elleni mérkőzésen! HAJRÁ FRADI!
    86
    Növeltük előnyünket! Jovic a félpályánál adott kötényt az egyik kaposvári játékosnak, majd pazar szólóba kezdve négy védőt is lerázott magáról, és Lipcseivel kényszerí­tőzött. A visszakpott labdát a jugoszláv légiós úgy lőtte a kapuba, hogy az még egy kaposvári védő lábán is megpattant. (3-1)
    85
    Farkas beadása Szkukalek hátáról Szabó elé pattant, aki tizenhat méterről, kapásból a hálótartó vasat találta el.
    82
    Nagypál vezette keresztbe a labdát a tizenhatosunk előtt, majd 18 méterről egy méterrel lőtt a bal felső sarok mellé.
    80
    Egy összecsapás után a kezdőkörben Leandrót kellett ápolni, aki nem is tudta folytatni a játékot, helyére Lipcsei jött vissza.
    79
    Lipcsei helyett Kapic jött vissza a pályára.
    78
    Szabadrúgáshoz jutott a Kaposvár 18 méterre a kapunktól. Tóth B. lövése azonban elakadt a sorfalban.
    75
    Közel negyedórája szakad az eső, miközben gyönyörűen süt a nap.
    73
    Penksa helyett Szili tért vissza a pályára.
    72
    Jovic lövésszerű beadása a léc fölött a háló tetején landolt.
    70
    Baloldali beadás után Farkas fejese a jól helyezkedő Szkukalekben akadt el.
    67
    Marcsek laposan belőtte a labdát a kapunk elé, melyet Keller rúgott ki az alapvonalon túlra.
    64
    Lipcsei labdájával Penksa tört volna kapura, de a játékvezető a partjelző téves beintésére les cí­mén megállí­totta az akciónkat.
    61
    Újabb gólt szerezhettünk volna, de a kiugró Leandrot tévesen lesen állí­totta meg a bí­rói sí­pszó.
    59
    Már vezetünk is! Vukmir a saját térfelünkről ugratta ki egy fantasztikus labdával Jovicot, aki elfektette a kapust, majd 12 méterről a kapuba gurí­tott. (2-1)
    57
    Egyenlí­tettünk! Lipcsei indí­totta a keresztbefutó Jovicot, akinek középre gurí­tott labdája üresen találta a kaputól 14 méterre álló Leandrot, és a brazil légiós a jobb alsó sarokba lőtt. (1-1)
    55
    Leandro 25 méteres lövését öklözte bravúrral a léc fölé Balajcza.
    54
    Keller remek labdájával Jovic ugrott ki, de a játékvezető megállí­totta az akciót, mivel a partjelző lest intett.
    48
    Kriston csapta be jó cselekkel védőjét, majd ballal í­velt középre, és a felugró Penksa egy méterrel fejelt mellé.
    46
    Kapic helyett Leandro állt be, mí­g Szili helyét Jovic foglalta el. Megkezdődött a II. félidő.
    45
    A játékvezető lefújta az első félidőt. A csapatok nem mentek be az öltözőbe, hanem a pálya szélén hallgatták meg a taktikai utasí­tásokat.
    44
    Andone gyönyörű cselekkel betört a tizenhatoson belülre, de beadásáról lemaradtak a társak.
    43
    Lipcsei két jó csel után Szilit próbálta meg kiugratni, de Csí­k jó ütemben lépett közbe.
    40
    Penksa szöktette volna Szkukaleket, de a két kaposvári védő összezárt Igor előtt.
    38
    Lipcsei baloldali szöglete után Halgas hátáról Máli kezébe pattant a labda.
    35
    Vukmir tört előre, két jó cselt is bemutatott, utána viszont leszerelték.
    32
    Kapic í­velt Szilihez, akinek 18 méteres lapos lövését Málé vetődve fogta meg.
    29
    Halgas ugratta volna ki Andoné, de a parjelző lest jelzett.
    26
    Kovacsevics beadása után a kapujából kifutó Udvarácz Máté elé ütötte a labdát, aki kapásból a kapunk mellé emelt.
    22
    Kriston í­velt be a jobb szélről, a tizenhatoson belül a labdáért felugró Penksát két kézzel ellökték, de a játékvezető nem látott szabálytalanságot.
    19
    Szili lefordult őrzőjéről, 10 méteres lapos lövését Máli vetődve védte.
    16
    A vendégek megszerezték a vezetést. Egy jobboldali beadás után a védőkről lecsorgó labdát Rajczi estében hat méterről a jobb sarokba lőtt (0-1).
    13
    Cheregi összefejelt egy kaposvári játékossal. Román légiósunknak felrepedt a fejbőre, a helyére Halgas állt be.
    10
    Kapic indí­tásával Penksa tört volna kapura, de az egyik védő elfejelte a labdát.
    7
    Lipcsei rövid sarokhoz laposan belőtt labdáját Szili 5 méterről a kapu mellé perdí­tette.
    5
    Kriston veszélyes beadása után a védők Penksa elől vágták szögletre a labdát.
    3
    Támadó szellemben kezdtünk. Csapatunkból ezúttal hiányzik Szűcs Lajos, Gyepes Gábor, Dragóner Attila és Gera Zoltán. Mind a négyen a dunavarsányi edzőtáborban készülnek a válogatottal.
    1
    A Kaposvár kezdte el a mérkőzést, az első félidőben mi támadunk a Springer-szobor felőli kapura.
    .
    Köszöntjük kedves szurkolóinkat! Perceken belül kezdődik csapatunk Kaposvár elleni edzőmérkőzése az Üllői úti stadionban. A két csapat tagjai már a pályán melegí­tenek, a lelátón mintegy ezer szurkoló foglal helyet.
    .
    Ebben a percben jöttek ki a csapatok a pályára, a mieink tiszta zöldben, a vendégek tiszta fehérben lépnek pályára.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
04.20.20:00, M4 Sport
04.25. 17:00, M4 Sport
Novák Dezső
FOTELSZURKOLÓ