2003.V.24. Győri ETO – Ferencváros: 0-2

Nagy lépés az aranyérem felé

ETO-FTC, 28 ezer néző. Jól hangzik, ugye? Egy baj van: ez nem most volt, nem is tegnap, hanem éppen húsz éve. 1983. május 22-én a 3-3-ra végződött szuperrangadót (akkor a két csapat randevúja kiérdemelte ezt a jelzőt) zsúfolt lelátók előtt játszották, és ehhez tegyük hozzá, délelőtt 11 órakor.


Győri ETO – Ferencváros: 0-2 (0-2)
Győr, 5.000 néző, vezette: Bede Ferenc (Szabó P., Kovács Z.)

Győri ETO FC: Sebők Zs. – Regedei (Fülöp Cs. 84.), Salamon, Böjte, Geri – Baumgartner (Füzi K. 36.), Jäkl, Szanyó (Nagy T. 44.), Németh N. – Herczeg, Bajevski
szakmai igazgató: Varga Zoltán

Ferencváros: Szűcs L. – Vukmir, Dragóner, Balog Z. – Kriston, Kapic, Lipcsei, Szkukalek – Gera (Penksa 46.), Tököli, Leandro (Szili 89.)
szakmai igazgató: Garami József

Gól: Tököli (8., 12.)
Sárga lap: Jakl (34.)

Ezúttal – fogalmazzunk diszkréten – kevesebben voltak.

E kevés néző azt látta: a Győr nyomaiban sem idézi régi önmagát. A jelenkori magyar futballt figyelemmel kí­sérők közül szinte mindenki tudja, hogy Balog Zoltán bedobásaiból próbál veszélyt teremteni az FTC, úgy tűnt, az ETO erre nem volt felkészülve, és a hatalmas dobás után megszületett az első gól. Megjegyzendő, hogy éppen Tököli Attila volt az, aki ferencvárosi játékosként legutóbb (áprilisban…) gólt szerzett bajnoki mérkőzésen, és éppen a Győr ellen. A csatárnak olyannyira megtetszett ez az érzés, hogy villámgyorsan megismételte. S a második gól olyan volt, mint a legjobb hollywoodi film: a látványt és a komikumot sem nélkülözte. Gera Zoltán ugyanis megszédí­tette a védőket, de Tököli találatához a győri Böjte Attila segí­tsége is kellett.

Maradjunk annyiban: ritkán látható olyan mérkőzés, amelyen két gól esik addig, ameddig az egyik csapatról egyáltalán nem derül ki, milyen elképzeléssel lépett pályára. A hazai együttes játékában legfeljebb annyi tervszerűséget lehetett felfedezni, hogy Herczeg Miklós gyorsaságára épí­tve kontrákkal veszélyeztesse a Fradit, de ez egyszer sem sikerült. Elszántság, motiváció nem volt felfedezhető az ETO futballistáin.

Varga Zoltán kétszer is cserélt az első félidőben, bár Baumgartner Attila és Szanyó Károly is megsérült és ezért kért cserét, taktikai okokból is nyugodtan lehetett volna módosí­tani a hazai együttesben. Az első félidő egyes periódusaiban az FTC azt csinált, amit akart, és ez bizony nem sok jót í­gért a győriek számára a folytatásban.

A biztos vezetés ellenére több rossz hí­rt kaptak a ferencvárosiak a szünetben. Egyfelől azt, hogy a nagy rivális MTK is megnyugtató előnyre tett szert a Siófok ellen, és az sem boldogí­totta a vendégeket, hogy Gera Zoltán megsérült. A futballista a bal bokájára kapott rúgást, ugyanoda, ahová télen Cipruson, és akkor bizony hónapokat kellett kihagynia…

Az első félidőben látottnál valamivel akaratosabb Győr jött ki az öltözőből, de a hazai próbálkozások nem voltak elegendőek arra, hogy az ETO megközelí­tse a nyugodtan futballozó, az előnyét biztosan őrző ellenfelet. Bár Herczeg Miklós kapufája és Nagy Tamás ordí­tó ziccere kicsit ráijeszthetett a bajnokaspiránsra, ám a lényegen ez sem változtatott: győzelmével a Ferencváros nagy lépést tett a bajnoki cí­m megszerzésére, hiszen, ha a zöld-fehérek az utolsó fordulóban legyőzik a DVSC-t, akkor aranyérmesek.

Percről percre

7. perc: Böjte felszabadí­tásra szánt labdáját Leandro megszerezte, egyből a balösszekötő helyén helyezkedő Tököli elé játszott, és a csatár 14 méterről kissé gyatrán a jobb sarok mellé lőtt, ám csak az oldalháló rezdült meg.
8. perc: Balog Zoltán jobb oldali, hatalmas í­vű bedobását követően a győri kapu előterében Sebők Zsolt és Gera ugrott fel, a késlekedő győri kapus mellett Gerának sikerült továbbcsúsztatnia a labdát, amelyet aztán Tököli négy méterről bólintotta a hálóba. 0–1
12. perc: Gera, Salamon és Geri között a győri büntetőterületen belül bűvölte a labdát, lövését követően a jobbra vetődő Sebők Zsolt beleért a labdába, a menteni akaró Böjte erős rúgással próbált felszabadí­tani, de a mellette berobbanó Tökölit találta telibe, és a támadó lábáról három méterről a léc alá vágódott a labda. 0–2
26. perc: Lipcsei remekül perdí­tett a jobbösszekötő helyén egyedül kitörő Kriston elé, de a középpályás futtából 12 méterről jobb külsővel keresztbe ellőtte a kapu előtt a labdát. Nagyobb kunszt volt kihagyni ezt a helyzetet, mint belőni a labdát a hálóba…

20030524-tokoli-gera65. perc: Geri mélységből indí­tott labdájával Herczeg viharzott el a balszélen, beadásáról Bajevszki kissé lemaradt, majd utána rohanva megszerezte azt, aztán középre adott, és Herczeg a balösszekötő helyéről nyolc méterről, jobbal egyből lőtt, de lövése után a labda a jobb oldali kapufát találta telibe.
67. perc: Bajevszki a jobb oldalon szépen játszotta tisztára magát, laposan középre adott, de a kaputól három méterre álló Nagy Tamás nem találta el a labdát.
78. perc: A jobb oldalon Bajevszki került gólhelyzetbe, de hosszan tette maga elé a labdát és a résen lévő, kapujából kimozduló Szűcs Lajosnak sikerült könynyedén tisztáznia.

Fény és árnyék

Az ETO tulajdonosa, Tarsoly Csaba a gyilkos kórral küzdô Knézy Jenônek üzent: „A hit egy olyan adomány, amely hegyeket képes megmozgatni, kérünk, hogy ebbe kapaszkodj bele, és akkor se add fel, amikor mások már azt mondják, nincs esély. Egy hí­vô ember mindig küzd és soha nem adja fel! Gyógyulásodhoz sok sikert, kitartást, és erôt kí­vánunk!”

Az ifjúsági csapat mérkôzését a korlátra támaszkodva végignézô Németh Norbert szeme könnybe lábadt. A középpályás nevelôegyesülete, a Kispest, pénteken búcsút intett az élvonalnak. „Nem tudom, hogyan emésszem ezt meg…” – kesergett a Honvédért a mai napig rajongó futballista, amikor szóba került a kiesés.

Nyilatkozatok:

Varga Zoltán a Győr vezetőedzője: – A gólvonalról sem tudtunk a Ferencváros kapujába találni… Túl nagy előnyt adtunk a Fradinak, amely az első félidőben jobban futballozott csapatomnál. A második játékrészben a mi akaratunk érvényesült, a helyzetek alapján akár meg is fordí­thattuk volna az állást, de a legnagyobb ziccereket is elhibáztuk.

Garami József a Ferencváros szakmai igazgatója: – Biztos voltam abban, hogy a mérkőzés után még nem ünnepelhetünk bajnokként, ettől függetlenül nagyon örülök a győzelemnek. Az első félidő első részében jól játszottunk, de a második játékrészben kapkodni kezdtünk, nem tartottuk meg a megszerzett labdákat. Ekkor a futball szépségeiből keveset mutattunk meg.

(A Ferencváros hivatalos honlapja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2003.V.24. Győri ETO – Ferencváros: 0-2 bejegyzéshez

  • ftc.hu: Csapatunk hihetetlenül fontos három pontot szerzett Győrben. Ez ugyanis azt jelenti, hogy a bajnoki cí­m sorsa az utolsó fordulóban dől el. Ha nyerünk az Üllői úton a Debrecen ellen, akkor nem kell tovább számolgatni, mi vagyunk a bajnokok.

    Győri ETO – Ferencváros: 0-2 (0-2)
    Győr, 5.000 néző, vezette: Bede (Kovács Z., Szabó P.)

    Győri ETO FC: Sebők – Regedei (Fülöp 84.), Salamon, Böjte, Geri – Baumgartner (Füzi K. 36.), Jäkl, Szanyó (Nagy 44.), Németh – Herczeg, Bajevski
    szakmai igazgató: Varga Zoltán

    Ferencváros: Szűcs L. – Vukmir, Dragóner, Balog Z. – Kriston, Kapic, Lipcsei, Szkukalek – Gera (Penksa 46.), Tököli, Leandro (Szili 90.)
    szakmai igazgató: Garami József

    Gól: Tököli (9., 12.)
    Sárga lap: Jakl (34.)

    A nagy meleg ellenére óriási iramban kezdtünk és ez láthatóan meglepte a hazaiakat. A 3. percben Balog hatalmas bedobása után a bevetődő Gera lábáról még a kapu fölé pattant a labda, védőnk újabb „szöglete” a 9. percben azonban már gólt ért. Gera Sebőköt megelőzve tovább fejelte a labdát, amit a hosszú saroknál helyezkedő Tököli 3 méterről az üres kapuba bólintott (0-1). Vezetésünk után sem csökkentettük az iramot és ez hamar meghozta a várt eredményt. A 12. percben Gera parádés cselekkel két védőt is becsapott, majd kapura lőtt, Sebők csak kiütni tudta a labdát, amely Tököli elé pattant és csatárunk ismét pár lépésről helyezett az üres kapuba (0-2). Kétgólos előnyünk birtokában kicsit visszavettünk a tempóból, kiegyenlí­tett lett a küzdelem, de a kapunk előtt nem alakult ki komoly gólhelyzet. A hazaiak több szögletet is elvégezhettek, de a kapu előtti fejpárbajokat védőink nyerték. Szűcsnek a 27. percben kellett először játékba avatkoznia, amikor Baumgartner veszélyesen becsavart beadása után elütötte a labdát Bajevski elől. A 33. percben Kriston a jobb szélről egyedül tört kapura, de lecsúszott a lábáról a labda. A hazaiak is kihagytak még egy helyzetet, Bajevski ollózásos lövését védte Szűcs.

    A második 45 percet nagyon elszántan kezdték a hazaiak. Mi a biztos vezetés tudatában visszahúzódtunk a térfelünkre és kontrákra játszottunk. A hazaiak azonban eleinte továbbra sem tudtak a kapunk közelébe kerülni, sőt az 54. percben tovább növelhettük volna az előnyünket, de Tököli lövését Sebők vetődve hárí­totta. A hazaiak az utolsó 25 percben mindent egy lapra feltéve kitámadtak és ekkor több lehetőségük is adódott. Előbb Herczeg találta el a kapufát, majd Nagy három méterről passzolta a kapunk mellé a labdát. A 80. percben Bajevski lépett ki a védőink közül, de az eléje vetődő Szűcs megfogta a labdát. A záró tí­z percben a hazaiak már nem igazán hittek abban, hogy sikerül egyenlí­teniük, mi sem erőltettük a támadásokat, í­gy mezőnyjátékkal ért véget a meccs, melyet kiváló kezdésünknek köszönhetően megérdemelten nyertünk meg.

    Garami József: -- Nagyon jól kezdtünk, gyorsan kétgólos előnyre tettünk szert. Ez alapvetően befolyásolta a mérkőzés további képét. Célunk egyértelműen a győzelem volt, örülök, hogy sikerült. Az első játékrészben elégedett voltam a csapattal, a második félidőben azonban kapkodtunk. Nem tartottuk meg a labdát, ennek ellenére úgy érzem, hogy győzelmünk nem forgott veszélyben. A Győr is veszélyeztetett, de nekünk is voltak lehetőségeink. Most már minden az utolsó fordulóban dől el, célunk nem lehet más, csak a győzelem a várhatóan most már felszabadultan futballozó Debrecen ellen. Számí­tottunk arra, hogy nem most dől el a bajnoki cí­m, hanem csak a zárófordulóban!

    Varga Zoltán: -- Megint nem lőttük be a helyzeteket, pedig megnehezí­thettük volna a Fradi dolgát. Egész tavasszal ilyen jellegű problémáink voltak, í­gy pedig nem lehet nyerni. Külön fel hí­vtam a játékosok figyelmét Balog Zoltán veszélyes bedobásaira, ennek ellenére a 4. percben í­gy kaptunk gólt. Megint Tököli Attila döntött, tavasszal ellenünk már harmadszor. Ha egy ilyen játékosom lenne, akkor minden bizonnyal előrébb végeztünk volna a bajnokságban. Gratulálok a győzelemhez a már „majdnem bajnok” Ferencvárosnak!

  • 92
    Vége a mérkőzésnek, megvan a három pont! A bajnoki cí­m sorsa az utolsó fordulóban dől el. Ha pénteken legyőzzük a Debrecent, akkor mi vagyunk a bajnokok! Vége lett a Debrecen-Újpest találkozónak is, a debreceniek 2-0-ra nyertek.
    91
    Németh rátartott Kapic lábára, de megúszta sárga lap nélkül.
    90
    Másodszor cseréltünk. Leandro helyére Szili állt be.
    88
    Végetért az MTK-Siófok meccs. Csordás az utolsó percben szépí­tett, í­gy 3-1-re nyert az MTK.
    87
    Szkukalek hosszan előreí­velt labdáját Sebők szerezte meg Tököli elől.
    85
    A csapatunkat elkí­sérő többezer szurkolónk szünet nélkül fantasztikusan buzdí­tja csapatunkat.
    84
    Cseréltek a hazaiak. Regedei helyére az élete első élvonalbeli meccsét játszó Fülöp Csaba állt be.
    82
    Lipcsei emelt Tököli felé, Sebők azonban a kapujából kifutva lehúzta a labdát.
    81
    Herczeg beadása után Balog fejjel tisztázott a mögötte üresen helyezkedő Bajevski elől.
    80
    Bajevski lépett ki a védőink közül, de Szűcs elévetődött és megfogta a labdát.
    79
    Penksa tört be a tizenhatoson belülre, amikor Böjte érdekes körülmények között a földre vitte, Bede továbbot intett.
    78
    Lipcsei végzett el szabadrúgást 24 méterre a kaputól. Lapos lövése alig kerülte el a kaput.
    76
    Herczeg vitte el a bal szélen a labdát, beadása után Dragóner fejjel tisztázott.
    74
    Penksa 22 méteres lövése Salamonról vágódott le.
    72
    Az MTK Juhász góljával már 3-0-ra vezet a Siófok ellen.
    70
    Tököli próbált meg kilépni, de Böjte Sebőkhöz fejelte előle a labdát.
    68
    A Debrecen Szekeres góljával már 2-0-ra vezet. Ez azt jelenti, hogy ha megszerzi a győzelemt, akkor a hajdúsági csapat pontszámban beéri az Újpestet, az egymás elleni eredmények alapján azonban a Debrecen a jobb és pontegyenlőség esetén az Újpest lesz a negyedik.
    67
    Bajevski az alapvonalról laposan a kapu elé lőtte a labdát, mely a kapunktól 3 méterre álló Nagy lábáról a kapu mellé pattant.
    66
    Bajevski í­velt keresztbe, Herczeg pedig kapásból, 13 méterről a kapufát találta el.
    64
    Penksa futott el a bal szélen, középre í­velt, de a társak lemaradtak a labdáról.
    63
    A Debrecen Böőr góljával megszerezte a vezetést az Újpest ellen. A másik meccsen továbbra is 2-0 az MTK javára.
    60
    Böjte lökte fel Kapicot 25 méterre a győri kaputól, de Bede továbbengedte a játékot.
    57
    Dr. Gyarmati Jenő elmondta, hogy Gera bokáját pont ott rúgták meg, ahova a Torpedo Moszkva elleni edzőmeccsen is rúgást kapott és utána hosszú ideig nem tudott játszani. Ezúttal szerencsére nem tűnik komolynak a sérülése.
    56
    Bajevski egy visszahúzós csel után a tizenhatos sarkáról a kapu fölé csavarta a labdát.
    55
    A másik két felsőházi meccsen egyelőre nincs újabb változás: MTK-Siófok 2-0, Debrecen-Újpest 0-0. Ha Debrecenben marad a döntetlen, akkor az Újpest az utolsó forduló eredményeitől függetlenül megszerzi a harmadik helyet.
    54
    Tököli kényszerí­tőzött Lipcseivel, a visszakapott labdát 14 méteről, kapásból ellőtte, Sebők vetődve védett.
    52
    Egy beadásnál Dragóner elcsúszott és ráesett a kezére. Védőnk rövid ápolás után visszatért a pályára.
    50
    Lipcsei kapu elé lőtt szabadrúgása után a védők kifejelték Kapicelé, ő egyből visszaemelt, de Tököli a hosszú saroknál nem érte el a labdát.
    48
    Nagy két csel után lőtt, a labda Dragónerről pattant le.
    46
    Elkezdődött a második félidő és amint jeleztük, Gera helyett Penksa játszik nálunk. Gerzson bal bokáját a szünetben jegelni is kellett.
    46
    A szünetben az 1983-as győri bajnokcsapat tagjait köszöntötték. Nálunk is lesz egy csere. GeraZoltán helyett Marek Penksa lép majd pályára. Garami József azért cserél, mert Gerának két sárga lapja már van és nem akar egy esetleges eltiltást kockáztatni, ráadásul Gerzson egy rúgást is kapott a lábára és a szakember nem akar egy esetleges komolyabb sérülést kockáztatni.
    46
    Félidei nyilatkozat:
    Tököli Attila:
    -- A korábbi meccseinken is kidolgoztuk a helyzeteket, csak nem tudtuk kihasználni őket. Nagyon örülök, hogy most ilyen jól kezdtünk. A biztos győzelemhez kellene még egy gólt szereznünk, utána pedig nincs más hátra, mint pénteken nyerni a Debrecen ellen is.
    45
    Vége az első félidőnek. A másik két felsőházi meccsen 45 perc után: MTK-Siófok 2-0, Debrecen-Újpest 0-0
    45
    Nagy visszagurí­tása után Bajevski 13 méteres kapáslövése Szkukalekről kipattant, ismét a légiós elé, aki ollózva kí­sérletezett ismét, ezúttal Szűcs védett.
    44
    Újabb csere a hazaiaknál Szanyó helyett Nagy lép pályára. Az irányí­tó Kapic mellett nem tudott kibontakozni ezen a mérkőzésen.
    42
    Baloldali beadás után Bajevski kapásból lőtt, de a labda lecsúszott a lábáról és méterekkel elkerülte a kapunkat.
    40
    Sajnos már az MTK is 2-0-ra vezet, Silva szerezte a kék-fehérek második találatát. Debrecenben továbbra is 0-0 az állás.
    39
    Kriston húzott el a jobb szélen, egy visszahúzós csellel két védőt is becsapott, majd kényszerí­tőzött Tökölivel, a visszakapott labdát 18 méterről próbálta meg ellőni, de a bevetődő Salamon szerelte.
    37
    Bajevski dobta fel magát 22 méterre a kapunktól, Bede szabadrúgást í­télt a hazaiak javára. Szanyó lövése a sorfalunkról az alapvonalon túlra pattant.
    36
    Cseréltek a hazaiak. A sérült Baumgartner helyére Füzi állt be.
    34
    Jäkl két kézzel ellökte Vukmirt, amiért sárga lapos figyelmeztetést kapott.
    32
    Leandro ugratta ki Kristont, aki a jobb szélről, keresztbe lőtte a kapu előtt a labdát.
    32
    Az MTK Illés góljával megszerezte a vezetést a Siófok ellen. Debrecenben még nincs gól.
    31
    Baumgartner szöglete után Kristonról Böjte elé pattant a labda, akinek lövése Vukmir lábáról Szűcs kezébe pattant.
    30
    Böjte is folytatni tudja a játékot.
    29
    Lipcsei tört be a tizenhatoson belülre, Böjte becsúszva szerelte. A győri futballista azonban rosszul esett, ezért most őt kell ápolni.
    27
    Baumgartner visszajött a pályára.
    27
    Baumgartner beadása után Szűcs bravúros mozdulattal ütötte el a labdát a középen érkező Bajevski elől.
    26
    Szkukalek gyönyörű csellel fordult le Böjtéről, kapu elé lőtt labdája Salamonról Sebők kezébe pattant.
    24
    Baumgartner becsúszva szerelte Leandrót, aki véletlenül megrúgta ellenfelét. A győri játékost a pályán kí­vül kell ápolni.
    22
    Gera a saját tizenhatosunk előtt szerelte Némethet.
    20
    Geri hátulról becsúszva buktatta Gerát, de megúszta szóbeli figyelmeztetéssel. Csatárunk rövid ápolás után folytatni tudta a játékot.
    19
    A miénkkel párhuzamosan zajló meccseken továbbra sincs gól. Siófok-MTK 0-0, Debrecen-Újpest 0-0
    17
    Németh beadása után Bajevski sarokkal próbált meg kapura perdí­teni, de a labda szerencsénkre mellé ment.
    15
    Herczeg cselezgetett az oldalvonalnál, de addog forgolódott, mí­g végül a labda kigurult a vonalon túlra.
    12
    Kettővel vezetünk!!! Gera parádés cselekkel becsapott két hazai védőt, majd lőtt, Sebők csak kiütni tudta a labdát, melyet Tököli 2 méterről a hálóba helyezett (0-2).
    9
    Vezetüüünk!!! Balog hatalmas bedobása után Gera Sebők elől tovább csúsztatta a labdát, melyet végül Tököli 3 méterről az üres kapuba csúsztatott (0-1). A másik két meccsen: MTK-Siófok 0-0, Debrecen-Újpest 0-0.
    7
    Gera passzával Tököli Böjte mellett kilépett, majd 14 méterről, ballal alig lőtt a kapu mellé.
    5
    Kriston futott el a jobb szélen, beadása után azonban Regedei szerezte meg a labdát.
    3
    Balog szöglettel felérő bedobása a tizenegyes pontnál bevetődő Gera lábáról pattant a kapu fölé.
    1
    Elkezdődött a mérkőzés, mi indí­tottuk útjára a labdát.
    .
    Természetesen a sárga lap miatt eltiltott Zováth János is elkí­sérte az együttest Győrbe és eljött Gyepes Gábor is, aki bécsi gyógykezelését megszakí­tva ezt a fontos meccset a helyszí­nen nézi végig. Gyepi Leandrótól, Zováth Szkukalektől vár egy gólt.
    .
    Ebben a pillanatban kijöttek a csapatok a pályára. A mieink zöld-fehérben, a hazaiak fehér-zöldben lépnek pályára.
    .
    Mezőnyjátékosaink is befejezték a melegí­tést, csak a cserék maradtak kint a pályán. Már csak nyolc perc van hátra a kezdésig.
    .
    Szűcs Lajos már befejezte a melegí­tést.
    .
    A találkozó játékvezetője eredetileg Szarka Zoltán lett volna, de ő csütörtök este belázasodott. A játékvezető bizottság Bede Ferencet jelölte Szarka helyére.
    .
    A győrieknél sérülése miatt nem játszhat Igor Nicsenko. Bár Szanyó Károly sincs tökéletes erőállapotban, ennek ellenére a kezdőcsapatban jut szóhoz. A hazaiak összeállí­tása: Sebők -- Regedei, Salamon, Böjte, Geri -- Baumgartner, Jäkl, Szanyó, Németh -- Herczeg, Bajevski
    .
    Adem Kapic combsérülése után visszatért a csapatba, í­gy Garami József azt a kezdőtizenegyet küldheti pályára, amely a legtöbbször játszott a tavaszi idényben. A mieink Szűcs -- Vukmir, Dragóner, Balog -- Kriston, Kapic, Lipcsei, Szkukalek -- Gera, Tököli, Leandro összeállí­tásban játszanak, a kispadon Udvarácz, Kiss Gy., Szili, Keller, Jovic, Bognár és Penksa foglal helyet.
    .
    A két csapat játékosai már a pályán melegí­tenek. A lelátón csendben gyülekeznek a szurkolók, az már most is biztosnak tekinthető, hogy a mi drukkereink lesznek többen.
    .
    Ha a mieink nyernek Győrben és az MTK kikap a Siófoktól, akkor három ponttal elhúzunk a kék-fehérektől. Ebben az esetben az utolsó fordulóban az MTK már csak ugyanannyi ponttal zárhatná a bajnokságot, mint mi és ebben az esetben az egymás elleni eredmények rangsorolnak. Az MTK-val négyszer találkoztunk, az eredmények a mi szempontunkból: 0-1, 1-0, 2-1, 0-0, ez azt jelenti, hogy mi 7, ellenfelünk 4 pontot gyűjtött az örökrangadókon.
    .
    Mai közvetí­tésünk rendhagyó lesz, mivel a felsőház másik két meccséről, az MTK-Siófok és a Debrecen-Újpest meccsről is folyamatosan tájékoztatjuk szurkolóinkat. Debrecenben a harmadik hely megszerzése a tét.
    .
    Köszöntjük kedves szurkolóinkat! Az NB I utolsó előtti fordulójában Győrben lépünk pályára és kedvező esetben már ma bajnokok lehetünk. Ehhez az szükséges, hogy nyerjünk Győrben és az MTK szenvedjen vereséget a Siófoktól.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ