2004.II.12. Ferencváros – Matador Púchov: 3-2

Csapatunk a 85. percben szerezte meg a győzelmet jelentő harmadik gólt a szlovák élvonalbeli Matador Púchov elleni felkészülési mérkőzésen.

Tököli Attila megsérült a Ferencváros csütörtök délelőtti edzésén, ezért kihagyta az esti, Matador Puchov elleni mérkőzést. A zöld-fehérek házi gólfelelőse fájdalmat érzett a comjában, s az orvosok javaslatára pihent. A három próbajátékon lévő argentin közül is csupán a huszonegy éves Pablo Doffo szerepelt a Fradiban, aki technikás, jól képzett futballista – döntés róla és társairól csak később születik. A második félidő elején viszont egy sajnálatos eset történt, a válogatott Gyepes Gábor egy ütközés után a földre került, majd vállát fájlalva elhagyta a pályát. A védőt még csütörtökön este a Sportkórházba szállí­tották kivizsgálásra. Az orvosi vizsgálat megállapí­totta, Gyepes kulcscsontja eltört, a védő emiatt négy-öt hetet kénytelen lesz kihagyni. A Fradi egyébként a következő előkészületi meccsét szombat délelőtt játssza az NB I B-s REAC ellen az Üllői úton.

Ferencváros – Matador Púchov: 3-2 (2-0)
Üllői út, 500 néző, vezette: Mocsári

Ferencváros: Udvarácz – Vukmir (Bognár Zs. 46.), Dragóner (Balog Z. 63.), Gyepes (Botis 58.), Kiss Gy. (Sowunmi 75.) – Lipcsei (Somorjai 58.), Kapic (Doffo 53.) – Rósa D. (Kriston 46.), Penksa (Szkukalek 61.), Leandro (Zováth 70.) – Sasu (Nógrádi 51.)

Matador Púchov: Miscik – Hrehus, Majernik, Holcik, Papaj – Belak, Gula (Besta 47.), Jambor, Nemec – Demjan (Bakos 22.), Jurga

Gól: Sasu (23.), Penksa (40.), Sowunmi (85.) illetve Besta (54.), Bakos (66.)

A körülmények nem voltak ideálisak, hiszen nagy hidegben, csúszós, helyenként jeges talajon került sor a találkozóra. A mieink jobban alkalmazkodtak a rendkí­vüli körülményekhez, többet birtokolták a labdát. A 23. percben megszereztük a vezetést. Sasut buktatták 17 méterre a kaputól. A szabadrúgást Lipcsei végezte el, de lövése elakadt a sorfalból kilépő Sasuban. A kapus elvetődött a lövés irányába, Sasu pedig közelről az üres kapuba helyezett (2-0). A Púchov elsősorban távoli lövésekkel, illetve beí­velésekkel próbálkozott, de ezek nem jelentettek komoly veszélyt. A 40. percben már két góllal vezettünk. Rósa futott el a jobb szélen, beadását Sasu nem érte el, Penksát a nyakánál fogva lerántották, de légiósunk estében még a hálóba tudta kotorni a labdát (2-0).

A második játékrészben a sok csere miatt már nem volt olyan folyamatos az összjátékunk, amit a Púchov ki is használt. Előbb Besta talált a kapunkba, majd Bakos egyenlí­tett a 66. percben (2-2). A végeredményt a tavaly májusi sí­pcsonttörése óta a felnőtt csapatban először szóhoz jutó Sowunmi állí­totta be a 85. percben, aki Szkukalek beadása után bombázott a felső sarokba (3-2).

A találkozón Gyepes Gábor egy ütközés után ráesett a vállára és a Sportkórházba kellett szállí­tani kivizsgálásra. A röntgenfelvételek utáni első diagnózis szerint Gyepes Gábor kompressziós kulcscsonttörést szenvedett a bal vállán.

*

Tavaly májusban elszenvedett sí­pcsonttörése után Sowunmi Thomas csütörtökön szerepelt először az első meccsen. Támadónk csereként a 75. percben lépett pályára a Matador Púchov elleni felkészülési mérkőzésen, 10 perccel később pedig ő szerezte a mieink győztes találatát.

– Fantasztikus érzés volt újra az első csapatban játszani, nagyon élveztem a játékot. Mivel előző nap, a juniorok között játszottam, megbeszéltük Pintér Attilával, hogy csak a hajrában fogok beállni. Az külön öröm számomra, hogy az én gólommal nyertünk.

– Nem féltetted a lábad a csúszós talajon? Nem voltál visszafogottabb egy-egy párharcnál?
– A lábamat nem féltettem, hiszen félve nem is lehet futballozni. A pálya talaja elég érdekes volt, helyenként úgy csúszott, mint egy korcsolyapálya, máshol nagyon jó állapotban volt. Úgy érzem, én sem csúszkáltam többet, mint mások. Nagyon vártam már erre a napra, hogy ismét az első csapatban játszhassak.

– Ez azt jelenti, hogy ismét százszázalékos állapotban vagy?
– A lábam már igen, de nekem még az erőnlétem terén van némi lemaradásom. Ezért a napi két edzés mellett erősí­tőterembe is járok, hogy minél hamarabb utolérjem a többieket. Úgy érzem, a tavaszi rajtig hátralévő két hét elég lesz arra, hogy teljesen behozzam a lemaradásom.

NS-20040213-05-20040212

(Az nso.hu és a Ferencváros hivatalos honlapja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2004.II.12. Ferencváros – Matador Púchov: 3-2 bejegyzéshez

  • ftc.hu: Csapatunk a 85. percben szerezte meg a győzelmet jelentő harmadik gólt a szlovák élvonalbeli Matador Púchov elleni felkészülési mérkőzésen.

    Ferencváros – Matador Púchov: 3-2 (2-0)
    Üllői út, 300 néző

    Ferencváros: Udvarácz – Vukmir (Bognár 46.), Dragóner (Balog Z. 63.), Gyepes (Botis 58.), Kiss Gy. – Kapic (Duffo 53.), Lipcsei (Somorjai 58.) – Rósa (Kriston 46.), Penksa (Szkukalek 61.), Leandro (Sowunmi 75.) – Sasu (Nógrádi 51.)

    Matador Púchov: Miscik – Hrehus, Majernik, Holcik, Papaj – Belak, Gula (Besta 47.), Jambor, Nemec – Demjan (Bakos 22.), Jurga

    Gól: Sasu (23.), Penksa (40.), Sowunmi (85.) illetve Jurga (54.), Bakos (66.)

    A körülmények nem voltak ideálisak, hiszen nagy hidegben, csúszós, helyenként jeges talajon került sor a találkozóra. A mieink jobban alkalmazkodtak a rendkí­vüli körülményekhez, többet birtokolták a labdát. A 23. percben megszereztük a vezetést. Sasut buktatták 17 méterre a kaputól. A szabadrúgást Lipcsei végezte el, de lövése elakadt a sorfalból kilépő Sasuban. A kapus elvetődött a lövés irányába, Sasu pedig közelről az üres kapuba helyezett (2-0). A Púchov elsősorban távoli lövésekkel, illetve beí­velésekkel próbálkozott, de ezek nem jelentettek komoly veszélyt. A 40. percben már két góllal vezettünk. Rósa futott el a jobb szélen, beadását Sasu nem érte el, Penksát a nyakánál fogva lerántották, de légiósunk estében még a hálóba tudta kotorni a labdát (2-0).

    A második játékrészben a sok csere miatt már nem volt olyan folyamatos az összjátékunk, amit a Púchov ki is használt. Előbb Besta talált a kapunkba, majd Bakos egyenlí­tett a 66. percben (2-2). A végeredményt a tavaly májusi sí­pcsonttörése óta a felnőtt csapatban először szóhoz jutó Sowunmi állí­totta be a 85. percben, aki Szkukalek beadása után bombázott a felső sarokba (3-2).

    A találkozón Gyepes Gábor egy ütközés után ráesett a vállára és a Sportkórházba kellett szállí­tani kivizsgálásra. A röntgenfelvételek utáni első diagnózis szerint Gyepes Gábor kompressziós kulcscsonttörést szenvedett a bal vállán.

  • 90
    Vége a mérkőzésnek.
    Gera Zoltán:
    -- A második félidőben a cserék következtében már nem volt olyan folyamatos a játék, összességében azonban úgy érzem, megérdemelten nyertünk. Érdekes volt interneten közvetí­teni a mérkőzést, de a pályán otthonosabban érzem magam. Remélem, hamarosan ismét a kapu előtt láthatnak szurkolóink.
    88
    Kriston passzolt Somorjaihoz, aki egyből középre í­velt, Nógrádi alig fejelt a kapu mellé.
    87
    Legurí­tott szabadrúgás után Jambor 18 méteres lövését a léc alól ütötte szögletre Udvarácz.
    85
    Vezetünk. Szkukalek húzott el a bal szélen, laposan középre passzolt és Sowunmi 13 méterről kapásból a jobb felső sarokba lőtt (3-2).
    Gera Zoltán:
    -- Gyönyörű akció volt, Thomasnak rengeteget jelent ez a gól, hiszen súlyos sérülése után először játszott az első csapatban.
    84
    Bakos kapott jó labdát a tizenhatosunkon belül és 15 méterről alig lőtt a kapu mellé.
    80
    Gyepes Gábort a Sportkórházba vitték kivizsgálásra, válogatott védőnk egyelőre nem tudja mozgatni a bal karját és komoly fájdalmai vannak.
    Gera Zoltán:
    -- Borzalmas lenne, ha Gyepi megint komoly sérülést szenvedne. Remélem, nincs nagy baj és pár nap kihagyás után Gyepi újra velünk készülhet a tavaszi rajtra.
    76
    Nógrádi visszagurí­tása után Duffo bombázott a kapu fölé.
    Gera Zoltán:
    -- Egy kicsit az argentin srác mögé jött a labda, ezért nem tudta jól leszorí­tani a labdát. Árpi mindenképpen dicséretet érdemel, mert két védő között is jól tartotta meg a labdát.
    75
    Leandro helyett Sowunmi állt be.
    70
    Leandro helyére Zováth állt be.
    67
    Gera Zoltán:
    -- Sajnos nem volt tökéletes az összhang Milán és Sorin között. Mindketten felszabadí­thattak volna.
    66
    Egyenlí­tett a Púchov. Egy előreí­velés után Udvarácz és Botis is egymásra várt, a közbeugró Bakos pedig a hálóba emelt (2-2).
    63
    Dragóner helyére Balog állt be.
    61
    Penksa helyett Szkukalek folytatja a játékot.
    58
    Gyepes nem tudja folytatni a játékot, helyére Botis állt be. Lipcseit Somorjai váltotta fel.
    57
    Gyepes és Bakos csatáztak egymással a tizenhatoson belül, a szlovák játékos elesett, de Gyepi is földre került, majd a vállát kellett ápolni.
    54
    Szépí­tett a Púchov. Gula beadása után Besta lőtt kapura, a labda Udvarácz és Dragóner között gurult a háló felé, Dragóner vetődve próbált menteni, de már csak beljebb segí­tette a labdát (2-1).
    Gera Zoltán:
    -- Balszerencsés gól volt. Milán és Dragi is egymásra vártak, végül Attila próbált menteni, de kicsit későn vetődött.
    53
    Ide-oda pattogott a labda a kapunk előtt, végül Kriston fejjel tisztázott, a labda Gula elé pattant, aki kapásból a klubház legfelső emeletének ablakát találta el.
    53
    Kapicot Duffo váltotta fel.
    51
    Sasu helyére Nógrád állt be.
    49
    Sasu kényszerí­tőzött Penksával, a visszakapott labdával elfutott a bal szélen, beí­velését azonban Miscik lehúzta Sasu elől.
    Gera Zoltán:
    -- Nem hiszem, hogy Marius ilyen mélyen akarta beadni, inkább az lehetett a gond, hogy a csúszós talajon nem tudott megállni és kitámasztania sem sikerült.
    47
    A szlovákoknál Gula helyére Besta állt be.
    46
    Elkezdődött a második félidő. A mieinknél Vukmir és Rósa helyett Bognár és Kriston játszik.
    45
    Vége az első félidőnek.
    Gera Zoltán:
    -- Nagyon nehéz ilyen körülmények között játszani. Úgy érzem mi alkalmazkodtunk jobban a talajviszonyokhoz. A szlovákok a lapos, rövidpasszos játékot próbálják erőltetni, ezt azonban ilyen körülmények között nehéz megvalósí­tani.
    43
    Lipcsei szöglete után a kapu előtti kavarodásból a védők röviden szabadí­tottak fel, Penksa 18 méterről kapásból a jobb felső sarokba bombázott, a játékvezető azonban szabálytalanságot látott és érvénytelení­tette a gólt.
    Gera Zoltán:
    -- Én úgy láttam, hogy csak a fagyott talaj miatt csúszott el egy védő, de nem én vagyok a játékvezető.
    42
    Penksa a bal oldalon a félpályát átlépve két védő között kiugratta a mellette robogó Sasut, aki a tizenhatosig vezette a labdát, majd középre í­velt és Rósa kapásból 16 méterről bombázott kapura, de a kapus bravúros vetődéssel hárí­tani tudott.
    40
    Rósa a félpályánál egy testcsellel becsapta ellenfelét, elrobogott a jobb szélen, beadása átszállt Sasu fölött,Penksát Hrehus a nyakánál fogva lerántotta, de szlovák légiósunk estében a hálóba kotorta a ladbát (2-0). Marek a gól után ünneplés helyett a nyakát masszí­rozta.
    Gera Zoltán:
    -- Dini érdeme a gól, fantasztikus csellel ment el, de Mareket is csak dicsérni lehet, hiszen estében is csak a labdát figyelte és nem kezdett el reklamálni.
    37
    Vukmir futott el nagy lendülettel a jobb szélen, alposan középre adott, Sasu 6 méterről, a védőket és a kapust megelőzve az oldalhálóba perdí­tett.
    34
    Leandro futott el a bal szélen, félmagasan a rövid sarokhoz lőtte a labdát, ahol az érkező Rósa elől Miscik testi épségét sem kí­mélve vetődve mentett.
    Gera Zoltán:
    -- Leo remek ütemben adott középre és Dini is nagyon jól érkezett, remélem a kapus nem ütötte meg magát nagyon, ezen a fagyott talajon ekkorát vetődni, mindenképpen dicséretre méltó dolog.
    32
    Belak baloldali beadása után Gyepes tisztázott fejjel a berobbanó Jurga elől.
    29
    Leandro két ember között remek ütemben ugratta ki Sasut, ő a tizenhatoson belül középre gurí­tott, de Rósa megcsúszott, í­gy nem érte el a labdát.
    24
    Gera Zoltán:
    -- Ezt is gyakoroltuk, hogy a sorfalból kilépő ember helyén kell ellőni a labdát. Ez nem teljesen sikerült, de lehet, hogy a jövőben ezt a variációt játsszuk meg, mert a jelek szerint ez is működik, ha a saját embert találjuk el, aki utána nyugodtan helyezhet az üres kapuba :))
    23
    Megszereztük a vezetést. Sasut buktatták 17 méterre a kaputól. Lipcsei lövése elakadt a sorfalból kilépő Sasuban, a kapus azonban elvetődött a lövés irányába, í­gy légiósunk zavartalanul gurí­thatott az üres kapuba (1-0).
    22
    Demjan egy ütközés után nem tudta folytatni a játékot, helyére Bakos állt be.
    21
    Kapic 40 méteres indí­tással szöktette Leandrót, aki elől azonban a kapujából jó ütemben kilépő Miscik megszerezte a labdát.
    18
    Lipcsei szöglete után Gyepes 10 méteres fejesét a léc alól ütötte szögletre Miscik.
    Gera Zoltán:
    -- Nagyon szép fejes volt és a kapust is meg kell dicsérni, hogy ezen a fagyott talajon el tudott rugaszkodni és nem csúszott el. Pontrúgásból valószí­nűleg ma könnyebb lesz gólt elérni.
    16
    Rósa sarokkal tette maga elé a labdát, a jobb oldalról középre lőtt, de Majernik Sasu elől bevetődve mentett szögletre.
    12
    Lipcsei í­velt be szabadrúgást a bal oldalról, a védők röviden szabadí­tottak fel, Penksa 16 méterről kapásból lőtt, Majernik a gólvonalon állva blokkolta a lövést.
    Gera Zoltán:
    -- Marek félmagasan akart lőni, valószí­nűleg gól is lett volna, ha ez sikerül neki, de lecsúszott a lábáról a labda és a lapos lövést sikerült blokkolni. Mindkét csapatnak sok gondot okoz a csúszós talaj.
    10
    Kiss Gy. indí­totta a bal szélen elfutó Leandrót, aki egyből középre í­velt, Sasu elől azonban Hrehus fejjel tisztázott.
    7
    Jobboldali szabadrúgás után védőinkről Jambor elé pattant a labda, aki 19 méterről csúnyán a kapu fölé bombázott.
    Gera Zoltán:
    -- A lövés pillanatában a szlovák játékosnak megcsúszott a támaszkodó lába, í­gy nem tudta irányí­tani a labdát. Szerencséje volt, hogy nem esett el, mert nagyon megüthette volna magát.
    3
    Lipcsei jobboldali szöglete után Miscik húzta le a labdát, majd elcsúszott, de a játékszert nem ejtette ki a kezéből.
    Gera Zoltán:
    -- Ilyen jeleneteket lehet, hogy sűrűbben fogunk látni. A meccs előtt lementem a pályára, a talaj nagyon kemény, helyenként jeges, nem könnyű talpon maradni.
    1
    Elkezdődött a mérkőzés. A szlovákok indí­tották útjára a labdát. A nagy hideg miatt mindkét csapat játékosai hosszú melegí­tő alsót vettek fel. Csak a játékvezető van rövid nadrágban, de kesztyűt ő is visel.
    .
    A szlovákok már a kezdés előtt egy órával kimentek a pályára és intenzí­v edzésen vettek részt a játékosok.
    .
    A kispadon tartalékkapusként a 19 éves Sipőcz Róbert foglal helyet. A fiatal kapuvédő a mosonmagyaróvári MOTIM TE kapusa és elképzelhető, hogy a második félidőben a szakmai stáb “élesben” is megnézi a fiatal kapuvédőt.
    .
    A mieinknél Gerzson mellett a kisebb lovaglóizomfájdalommal küszködő Tököli Attila sem lép pályára. Csatárunk az előző három meccsünkön összesen hatszor talált be az ellenfelek kapujába. Nem játszhat ma Szűcs Lajos sem, aki még lábadozik betegsége után. A kapuban ezúttal is Udvarácz Milán kezd.
    .
    Köszöntjük kedves Szurkolóinkat! Rövidesen kezdődik az Üllői úti stadionban a szlovák élvonalbeli Mataodr Púchov elleni felkészülési mérkőzésünk.
    Gera Zoltán:
    -- Én is sok szeretettel köszöntök mindenkit. Nagyon jólesett, hogy ilyen sokan érdeklődtek az elmúlt napokban az állapotom felől. Már meggyógyultam, holnap újra elkezdem az edzéseket. A Púchov erősebb csapat, mint a Slovan volt, de bí­zom benne, hogy ma is megszerezzük a győzelmet.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ