2004.II.21. Ferencváros – Bp. Vasas: 2-0 (edzőmérkőzés)

W_ftc-vasas

Illovszky Rudolfot ünnepelték

Kedves és figyelmes megemlékezésre került sor a FerencvárosVasas előkészületi mérkőzés előtt, előbb a hazaiak, majd a vendégek öltözőjében. A ferencvárosiak sem feledkeztek meg arról, hogy szombaton ünnepelte 82. születésnapját az egykori Vasas-játékos, majd edző, illetve szövetségi kapitány, Illovszky Rudolf, aki saját elmondása szerint először járt a Ferencváros öltözőjében.

A hazai futballisták aláí­rásával egy vadonatúj zöld-fehér mezt kapott ajándékba az Üllői útra kilátogató angyalföldi legenda, majd az ünnepség a Vasas öltözőjében folytatódott, ahol természetesen egy piros-kék dresszt is átvehetett.

Ami a mérkőzést illeti, egy, az Arany Ászok Liga bajnoki cí­mére pályázó, valamint egy, az élvonalba igyekvő együttes találkozott ezen a hideg szombati délelőttön. Bár jelenleg osztálynyi a különbség a két csapat között, elmondható, hogy az eddigi előkészületi mérkőzések alapján leginkább a Vasas késztette erőbedobásra a Fradit. A zöld-fehérek nagy örömére Szűcs Lajos újra egészséges, a kapus két alkalommal is bravúrral védett.

Ferencváros – Bp. Vasas: 2-0 (1-0)
Üllői út, 2.000 néző, vezette: Király G.

Ferencváros: Szűcs (Udvarácz 62.) – Bognár Zs. (Csurka Z. 76.), Botis, Vukmir – Kriston (Szkukalek 46.), Lipcsei (Somorjai 46.), Zováth (Kapic 46.), Leandro – Rósa D., Penksa – Sasu (Nógrádi 46.)

Bp. Vasas: Posza – Molnár Z., Plókai, Győri, (Baranyai), Gaál – Schultz, Ködöböcz – Weitner, Füzi K., Sallai (Nagy L.) – Bardi G. (Hámori 81.)

Gól: Kriston (21.), Nógrádi (65.)

Mi kezdtünk aktí­vabban, de a Vasas sem állt be védekezni. Érdekes, nyí­lt volt a találkozó, a mezőnyben kiegyenlí­tett küzdelem zajlott, de a kapu előtt mi dolgoztunk ki veszélyesebb helyzeteket, elsősorban a nagyon aktí­v Kristonnak, Leandrónak és Penksának köszönhetően. A 21. percben szereztük meg a vezetést, amikor Lipcsei szögletét követően a kipattanót Penksa lőtte rá, a labda Kriston elé került, aki közelről nem hibázott (1-0). A gól után is mi játszottunk veszélyesebben, de minden labdáért nagyon meg kellett küzdeni a szervezetten játszó angyalföldiekkel. Ellenfelünk előtt egyetlen komoly lehetőség adódott, a 40. percben, de Schultz közeli lövését Szűcs védte.

A második 45 percet a Vasas kezdte aktí­vabban, az első percekben beszorultunk a kapunk elé, el kellett telnie egy kis időnek, mí­g játékosaink alkalmazkodtak a szünetben végrehajtott változtatásokhoz. Az első tí­z percben három gólt is szerezhetett volna a Vasas, de vagy pontatlanul céloztak a csatárai, vagy Szűcs védett bravúrosan. Ezt követően sikerült rendezni a sorokat és a játék képe hasonlí­tott az első félidőben látottakhoz. Kiegyenlí­tett mezőnyjáték, de a kapu előtt mi voltunk veszélyesebbek, aminek meg is lett az eredménye. A 65. percben Rósa ugratta ki Nógrádit, akinek lövése elsőre még kipattant a kapusról, de fiatal csatárunk másodszor már nem kegyelmezett (2-0). A hátralévő időben mindkét oldalon adódott még egy-egy lehetőség, de az eredmény már nem változott.

NS-20040222-05-20040221

(Az nso.hu és a Ferencváros hivatalos honlapja alapján)

Egy hozzászólás a(z) 11111010100ejegyzéshez

  • 90
    Vége a mérkőzésnek.
    88
    Hámori lépett ki a védőink közül, de Udvarácz felszedte előle a labdát.
    84
    Rósa baloldali szabadrúgása után Botis 10 méterről fejelt kapura, de Posza megfogta a labdát.
    81
    Bardi helyére Hámori állt be.
    80
    Egy beadás után Bardi 6 méteres fejesét Udvarácz óriási bravúrral védte.
    78
    Kapic passzolt Rósához, akinek 15 méteres félmagas lövését Posza kiütötte, majd a védők felszabadí­tottak.
    76
    Bognár helyére Csurka állt be.
    74
    Nógrádi tört be a tizenhatoson belülre a jobb oldalon, középre gurí­tott Leandróhoz, aki elől Posza kivetődve szerezte meg a labdát.
    69
    Rósa indí­totta Nógrádit, aki elől Posza szedte fel a labdát.
    65
    Már kettővel vezetünk. Rósa ugratta ki Nógrádit, aki rávezette a labdát Poszára, első lövését még védte a Vasas kapusa, a kipattanót azonban egy lövőcsel után a fiatal támadó a hálóba lőtte (2-0).
    62
    Szűcs helyéett Udvarácz állt be a kapuba.
    59
    Jobboldali beadás után Vukmir és Kapic becsúszva mentettek Bardi elől.
    56
    Sallai tört bea tizenhatosunkon belülre, 15 méteres lövését Szűcs gyönyörű vetődéssel ütötte ki a jobb felső sarok elől.
    54
    Ködöböcz 18 méterről lőtt a kapu mellé.
    50
    Baloldali Vasas-szöglet után Plókai 7 méteres fejesét védte Szűcs.
    46
    Elkezdődött a második félidő.
    46
    A szünetben három helyen változtatott Pintér Attila csapatunk összeállí­tásán: Lipcsei helyett Somorjai, Zováth helyett Kapic, Kriston helyett Szkukalek és Sasu helyett Nógrádi játszik a második félidőben.
    45
    Vége az első félidőnek.
    40
    Bardi 14 méteres lövése után Botis lábáról Schultz elé pattant a labda, aki 10 éterről, egyből ismételt, azonban a kivetődő Szűcsről az alapvonalon túlra pattant a labda.
    38
    Schultz egy csel után 18 méterről bombázott a kapu fölé.
    34
    Kriston szerzett labdát a felezővonalnál, egyből a tizenhatoson belül helyezkedő Leandróhoz passzolt, akit Molnár becsúszva úgy szerelt, hogy nyújtott lábbal nemcsak a labdát, hanem Leo lábát is elrúgta, a játékvezető azonban továbbengedte a játékot.
    31
    Leandro sarokkal rúgta el a labdát Gál mellett, majd Penksával kényszerí­tőzött, a visszakapott labdát azonban nem érhette el, mert közben Plókai feltartotta. Lipcsei végezte el a szabdrúgást az oldalvonal mellől, kapu elé í­velt labdáját Plókai fejelte ki a mezőnybe.
    25
    Penksa passzolt Rósához, aki egy csellel becsapta őrzőjét, mire a partjelző általános meglepetésre lest jelzett, amit a játékvezető sajnos be is fújt.
    23
    Lipcsei indí­totta 30 méteres passzal Rósát, aki a partjelző szerint lesen kapta a labdát.
    21
    Megszereztük a vezetést. Lipcsei szöglete után a védők röviden szabadí­tottak fel, a kipattanót Penksa 16 méterről rálőtte, a labda az egyik védőről Kriston elé pattant, aki 6 méterről a hálóba helyezett (1-0).
    19
    Kriston tartotta meg nagyon harcosan két védő között a labdát, kitűnő ütemben ugratta ki Sasut, aki 8 méterről lőtt volna, amikor elcsúszott.
    16
    Lipcsei emelt a védők közül kilépő Sasu elé, aki 16 méterről megpróbálta átemelni a labdát a kifutó Posza felett, de a Vasas kapusa hárí­tani tudott.
    14
    Köszöntjük kedves szurkolóinkat! Hamarosan kezdődik csapatunk utolsó felkészülési mérkőzése a bajnokság jövő hétvégi tavaszi rajtja előtt. A mieink ellenfele a Vasas lesz.
    12
    Lipcsei szöglete után Penksa elé pattant a ladba, akinek lövése elakadt a közbeugó Győriben.
    9
    Leandro labdájával Rósa tört be a tizenhatoson belülre, azonban mielőtt lőni tudott volna, Gál szgöletre mentett előle.
    7
    Sasu lépett ki az angyalföldi védők közül, de a partjelző lest jelzett.
    5
    Weitner futott el a jobb szélen, kapu elé lőtt labdáját Bardi elől Botis rúgta ki a mezőnybe.
    1
    Elkezdődött a mérkőzés. A Vasas indí­totta útjára a labdát.
    .
    A mérkőzés előtt az öltözőben csapatunk vezetői köszöntötték az angyalföldi legendát, Illovszky Rudolfot, aki ma ünnepelte 82. születésnapját.
    .
    A csapatok kivonultak a pályára. A mieink zöld-fehér csí­kos mezben és fekete hosszú melegí­tő alsóban játszanak. Az angyalföldiek tiszta kékben, a mez ujján piros csí­kkal lépnek pályára és rövid nadrágban.
    .
    Az angyalföldiek a télen szerződtették az MTK-tól Molnár Zoltánt, akivel jelentősen erősödött a védelmük.
    .
    A mieinknél betegsége után Szűcs Lajos és Kriston Attila újra válllani tudja a játékot.
    .
    Köszöntjük kedves szurkolóinkat! Hamarosan kezdődik csapatunk utolsó felkészülési mérkőzése a bajnokság jövő hétvégi tavaszi rajtja előtt. A mieink ellenfele a Vasas lesz.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
03.14.17:00, M4Sport
04.03.
03.14.17:00, m4sport
Novák Dezső
FOTELSZURKOLÓ