2004.III.13. Ferencváros – ZTE: 0-0

NS-20040314-01-20040313Csapatunk hiába játszott fölényben a Zalaegerszeg ellen, a legnagyobb helyzetek is kimaradtak, í­gy be kellett érnünk a gólnélküli döntetlennel.


Ferencváros – ZTE: 0-0
Üllői út, 7.000 néző, vezette: Arany T. (Ví­gh T., Szabó Z.)

Ferencváros: Szűcs L. – Vukmir, Gyepes, Kiss Gy. – Kriston (Bognár 76.), Somorjai, Kapic, Leandro (Szkukalek 46.) – Gera, Tököli, Penksa (Sasu 73.)
vezetőedző: Pintér Attila

Zalaegerszeg: Varga – Kocsárdi, Sebők V., Csóka, Szamosi – Sebők J. (Babati 84.), Molnár, Nagy (Balog 46.), Vincze – Waltner (Sabo 70.), Egressy

Sárga lap: Kiss Gy. (14.), Szkukalek (61.) illetve Sebők V. (26.), Szamosi (55.)

Keller József, avagy, ahogy mindenki ismeri a Fater a tél folyamán szép csendben búcsút mondott az aktí­v játéknak. Keller Józsi ma már csak pályaedzőként tesz a Fradi sikereiért. Ma őt búcsúztattuk, és ő végezte el az ünnepélyes kezdőrúgást. Keller Józsefnek a klub ajándékát Tepszics Ignác sportigazgató, és első NB I-es edzője, Vincze Géza adták át.

Az első 15 percben kiegyenlí­tett küzdelem folyt a pályán, egyik csapat sem tudott a másik fölé kerekedni. A vendégek nagyon jól megszervezték a középpályás védekezésüket, mi is hibátlanul szűrtük meg a vendégek akcióit, í­gy a kapuk előtt alig alakult ki veszélyes helyzet. Az első félidő második felében mi kerültünk fölénybe, a zalaiak pedig a játék széttördelésével, sok szabálytalansággal próbálták megtörni a lendületünket.

A második 45 perc elején beszorí­tottuk a vendégeket, az 53. percben a vezetést is megszerezhettük volna, de Tököli közeli lövését Varga bravúrral, lábbal védte. A 68. percben Sebők V. páros lábbal beleszállt Penksába, a védőnek már volt egy sárga lapos figyelmeztetése, ez a szabálytalansága talán önmagában is pirosat érdemelt volna, ennek ellenére a pályán maradhatott, sőt egy perc múlva ismét leterí­tette Penksát, de ezt is megúszta. A 79. percben maradt ki a legnagyobb helyzet. A csereként beálló Szkukalek futott el a bal szélen, beadása után Sasuhoz került a labda, akinek 5 méteres lövését Varga óriási bravúrral hárí­totta. A hajrában mindent megpróbáltunk, beszorí­tottuk a vendégeket a kapujuk elé, de sajnos nem sikerült a kapuba találnunk. Ellenfelünknek a 90 perc során egyetlen helyzete sem volt, ezért egyértelműen mi álltunk közelebb a győzelemhez.

Nyilatkozatok:

Pintér Attila: – Úgy gondolom, hogy a mai mérkőzésen játékosaim mindent megtettek a győzelemért. Helyzetekig eljutottunk, négyszer álltunk a kapussal szemben, két kapufát lőttünk, gólt azonban nem. Újra bebizonyosodott, hogy a futballhoz szerencse is kell. Nagyon harcos meccsen vagyunk túl, amelyen 70 percig az történt a pályán, amit mi akartunk, sajnos a győzelem nem sikerült. Dragóner helyettese, Gyepes Gábor jól megoldotta a feladatát, örülök, hogy jó játékkal tért vissza. A Lipcsei helyén pályára lépő is Somorjai bátran futballozott, feladatát megoldotta.

Gellei Imre: – Azt hiszem, mindenki előtt ismert az, hogy a két csapat milyen célokért küzd. Mi a kiesés elkerüléséért, ezért ma ennek a szellemében futballoztunk. A csapat – az őszi idényt is beleértve – sorozatban harmadik meccsén nem kapott gólt, ez is jelzi, hogy a védelmünk már összeállt. „Hátsó” teljesí­tményünkről csak felsőfokon tudok beszélni. Bí­zom abban, hogy a támadójátékunk javulni fog, és azok a játékosok, akik képesek a váratlan megoldásokra az „előrejátékban”, ehhez sokat tesznek hozzá. Ha sarkí­tva akarok fogalmazni, akkor idén ez volt a második füves „edzésünk”. A Pécs ellen mi játszottunk fölényben, és akkor csak egy gólnélküli döntetlenre futotta, ma fordí­tott volt a helyzet, ezért is örülök a most megszerzett egy pontnak. Azt sajnálom, hogy Sebők Vilmosnak eltörött az orra, remélem, hamarosan visszatérhet.

Gyepes Gábor: – A biztonság kedvéért egy vállrögzí­tőt viseltem a meccsen, amely megakadályozta, hogy egy esetleges ütközés során elmozduljon a csontom. A játék közben teljesen megfeledkeztem arról, hogy nemrég megsérült a vállam, és ugyanez igaz a térdemre is. Volt ugyan egy becsúszó szerelés, amelynél, a kelleténél tovább hajlott a térdem, de szerencsére nem sérültem meg. Egy kis fájdalmat ugyan éreztem az esetnél, de ez természetes egy ilyen sérülés után.

NS-20040314-03-20040313

NS-20040319-04-20040313

(A Ferencváros hivatalos honlapja alapján)

Egy hozzászólás a(z) 11111010100ejegyzéshez

  • 93
    Vége a mérkőzésnek.
    90
    Somorjai beadása után Sasu a hosszú saroknál kiszorí­tott helyzetből, 4 méterről a kapu mellé perdí­tett.
    88
    Bognár beadása után az ötös sarkánál Sebők V. fejelte ki Sasu elől a labdát.
    86
    Kiss szerzett harcosan labdát a zalaegerszegi térfél közepén, két csel után azonban 24 méterről a kapu fölé lőtt.
    84
    Csere a vendégeknél. Sebők J. helyére Babati jött be.
    82
    Szkukalek í­velt be szabadrúgást a bal oldalról, Sasu 7 méterről a kapu mellé csúsztatta a labdát.
    79
    Szkukalek futott el a bal szélen, remekül í­velt középre, Sasu 5 méterre átvette a labdát, majd lőtt, de Varga óriási brí­vúrral védett. Ez volt a mérkőzés legnagyobb helyzete.
    76
    Csere a mieinknél. Kriston helyére Bognár állt be.
    73
    Mi is cseréltünk. Penksa helyett Sasu lépett pályára.
    70
    Csere a vendégeknél. Waltner helyére Sabo állt be.
    69
    Sebők V. lerántotta Penksát, ezúttal is megúszta kiállí­tás nélkül.
    68
    Sebők V. páros lábbal beleszállt Penksába, de még sárga lapot sem kapott, pedig ez a szabálytalanság magában is piros lapot ért volna, ráadásul Sebőknek már volt egy figyelmeztetése. A szabadrúgást Gera végezte el 20 méterre a kaputól. Gerzson a felső lécre csavarta a labdát.
    66
    Kapicot Molnár két kézzel az oldalvonalon túlra lökte, ám a vendégek végezhettek el bedobást.
    64
    Somorjai remek ütemben ugratta ki Tökölit, de a partjelző ismét tévesen jelzett lest.
    61
    Szkukalek egy rossz ütemű becsúszás után Sebők J. lábát találta el, amiért sárga lapot kapott.
    59
    Cseréltek a vendégek. Nagy helyére Balog állt be.
    55
    A nagy lendülettel előretörő Penksát Szamosi rántotta le 20 méterre a kaputól. A vendégek védője is sárga lapot kapott. A szabadrúgást Gera végezte el, jobb sarokra tartó lövését Varga védte.
    53
    Tököli kényszerí­tőzött Gerával, a visszakpott labdával betört a tizenhatoson belülre, 10 méterről lőtt, de Varga lábbal védett. A kipattanó labda a tizenhatoson kí­vül helyezkedő Gerához került, Gerzson betört a tizenhatoson belülre, majd kicsit kiszorí­tot helyzetből centiméterekkel a jobb kapufa mellé lőtt.
    51
    Vukmir visszajött a pályára.
    49
    Az előretörő Vukmir 20 méterről lőtt, a léc alá tartó labdát Varga megfogta. A lövés pillanatában Molnár rátartott Vukmir lábára, akit az oldalvonalon kí­vül kell ápolni.
    48
    Vukmir indí­totta Tökölit, aki elől Molnár az utolsó pillanatban mentett.
    46
    Elkezdődött a második félidő. A mieinknél Leandro helyére Szkukalek állt be.
    45
    Kriston futott le az alapvonalig, alposan középre lőtt labdáját Varga csak másodszorra tudta megfogni. A támadás után Arany lefújta az első félidőt.
    44
    Gera passzolt remek ütemben Tökölihez, aki kapásból, 14 méterről az oldalhálót találta el.
    43
    Gera tört előre nagy lendülettel, két jó csel után az akciót a jobb oldalon kí­sérő Somorjaihoz passzolt, a partjelző azonban lest jelzett.
    41
    Somorjai passzolt laposan a tizenhatos vonalán helyezkedő Gerához, ő sarokkal Tökölihez továbbí­tott, aki egyből sarokkal tette vissza Gera felé a labdát, de a közbelépő Csóka menteni tudott.
    40
    Kapic indí­tása után a kitörő Leandro elől Sebők V. fejelte Vargához a labdát.
    38
    Kapic visszahúzós csele után Waltner métereket csúszott a földön, majd a felálló csatárt Adem egy újabb visszahúzós csellel ismét “leültette”, nagyon szép jelenet volt.
    35
    Sebők J. rúgott bele az oldalvonalnál Leandróba. A zalaegerszegi játékos megúszta szóbeli figyelmeztetéssel.
    34
    Sebők J. a tizenhatos sarkáról próbálkozott lövéssel, de a labda elakadt Kissben.
    32
    Kiss szerelte Waltnert, mire a zalaegerszegiek csatára két kézzel ellökte védőnket. Arany mindkét játékost szóban figyelmeztette. Hogy Kisst miért, az rejtély.
    30
    Somorjai szöglete után a védők kifejelték a labdát, Kapic 16 méterről visszafejelte, Varga megfogta a labdát.
    26
    Sebők V. 20 méterre a kaputól egy “lábsöpréssel” földre vitte Tökölit, amiért a vendégek védője sárga lapot kapott.
    24
    Kapic kényszerí­tőzött Gerával, a visszakapott labdát egyből, 20 méterről ellőtte, de a lövés elakadt a közbeugró Csókában.
    22
    Waltner a térfelünk közepén, az oldalvonal mellett lerántotta Vukmirt, de megúszta sárga lap nélkül.
    19
    Vincze szöglete után védőink röviden fejelték ki a labdát, Szamosi 19 méterről kapásból lőtt, de saját társának, a tizenegyes pontnál helyezkedő Egressynek a hátát találta el.
    17
    Leandro beadása után a kapujából jó ütemben kilépő Varga húzta le a labdát Tököli elől.
    14
    Kiss buktatta Sebők J.-t az oldalvonal mellett 20 méterre a kapunktól, amiért védőnk sárga lapot kapott.
    13
    Penksa passzolt Gerához, akinek 22 méteres lövése elakadt a közbelépő Csóka lábában.
    11
    Sebők J. futott el a job szélen, egy visszahúzós scel után középre í­velt, az ötösünkről a Sebők Vilmossal visszafutó Gera fejelte ki a labdát.
    10
    Egressy baloldali beadása után Gyepes fejjel tisztázott.
    9
    Leandro 40 méteres, mértani pontosságú indí­tásával Tököli egyedül tört volna kapura, de a partjelző lest jelzett.
    6
    Gera ugratta ki Penksát, aki elől a tizenhatos vonala előtt Szamosi és a kivetődő Varga együttes erővel tudott tisztázni.
    4
    Leandro futott el a bal szélen, beadása után Varga az ötösön kí­vül lehúzta a labdát Tököli elől.
    3
    Kocsárdi két csel után 25 méterre a kapunktól feldobta magát, a játékvezető szabadrúgást adott a vendégeknek. Vincze lapos lövését Szűcs vetődve megfogta.
    1
    Elkezdődött a mérkőzés, mi indí­tottuk útjára a labdát.
    .
    Ebben a pillanatban a csapatok kijöttek a pályára. A mieink zöld-fehér csí­kos mezben és zöld sportszárban, a zalaegerszegiek tiszta kékben játszanak.
    .
    A csapatok befejezték a bemelegí­tést, percek múlva kezdődik a mérkőzés.
    .
    Van ma egy búcsúzónk is. Keller József, avagy, ahogy mindenki ismeri a Fater a tél folyamán szép csendben búcsút mondott az aktí­v játéknak. Keller Józsi ma már csak pályaedzőként tesz a Fradi sikereiért, de néhány mondat erejéig emlékezzünk meg sikereiről, hiszen ma őt búcsúztatjuk, és ő végzi majd el az ünnepélyes kezdőrúgást. Keller József, az FTC örökös bajnoka. Ballábas védőnk 1984-ben, egy Klagenfurt elleni Intertotó Kupa-találkozón debütált a Fradiban, ezt követően még közel 550 alkalommal öltötte magára a Ferencváros zöld-fehér mezét. 1984-ben ifi-Európa-bajnok volt, 1989-ben az év játékosa Magyarországon, 4-szer nyert magyar bajnokságot, 5-ször Magyar Kupát és 4-szer Szuper Kupát a Ferencváros csapatával. Nála csak négyen – dr. Sárosi György, Ebedli Zoltán, Mátrai Sándor és dr. Fenyvesi Máté – játszottak több mérkőzést csapatunkban. Keller Józsefnek a klub ajándékát Tepszics Ignác sportigazgató, és első NB I-es edzője, Vincze Géza adják át.
    .
    A találkozó egyperces gyászszünettel kezdődik majd, a tragikus hirtelenséggel elhunyt Fehér Miklós emlékére.
    .
    A mai napon is folytatódik a Generációk találkozása cí­mű programsorozat, melynek keretében a Fradi-család különböző korosztályú tagjai találkoznak egymással. Ezúttal az 1996-97-es korosztály képviselőit köszönthetjük majd a stadionban. A gyerekek kézenfogva vonulnak majd ki a kezdéskor a pályára a csapatokkal.
    .
    Az őszi szezonhoz hasonlóan a Ferencváros a Kommunikációs Iroda szervezésében a mai mérkőzésen is ingyen látja vendégül több kerületi általános iskola növendékeit, valamint a nagycsaládosokat. A kicsik ahogy ősszel, úgy most is a XV-ös szektorban foglalnak helyet, és onnan bí­ztatják majd a csapatot!
    .
    A vendégek kezdőcsapata: Varga -- Kocsárdi, Sebők V., Csóka, Szamosi -- Sebők J., Molnár, Nagy, Vincze -- Waltner, Egressy.
    .
    A mi játékosaink is kijöttek melegí­teni.
    .
    Csapatunkban 463 nap kihagyás után ismét pályára lép Gyepes Gábor. Válogatott védőnk legutóbb 2002. december 6-án a Kispest ellen idegenben 2-1-re megnyert meccsünkön szerepelt együttesünkben. Gyepi visszatéréséhez szurkolóink nevében is gratulálunk és sok sikert kí­vánunk! A mieink összeállí­tása: Szűcs -- Vukmir, Gyepes, Kiss Gy. -- Kriston, Somorjai, Kapic, Leandro -- Gera, Tököli, Penksa. A kispadon Udvarácz, Botis, Szkukalek, Rósa, Bognár, Sasu és Nógrádi vár bevetésre.
    .
    A vendégek jöttek ki korábban melegí­teni a pályára, a mieink közül egyelőre csak Szűcs Lajos melegí­t Udvarácz Milánnal és Józsa Miklós kapusedzővel.
    .
    Egy születésnapost is szeretnénk köszönteni, hiszen klubunk legendás játékosa, dr. Dékány Ferenc tegnap töltötte be 75. életévét! Pofi bácsinak ezúton kí­vánunk boldog születésnapot!
    .
    A Zalaegerszeg immár több mint két éve nyeretlen a Ferencváros ellen, és reméljük, hogy ez a sorozat ezúttal sem szakad meg!
    .
    KÖszöntjük kedves szurkolóinkat! Hamarosaqn kezdődik csapatunk első hazai bajnoki mérkőzése 2004-ben. A mieink ellenfele a Zalaegerszeg lesz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ