2004.III.17. MK, Bodajk – Ferencváros: 1-3

Egy hozzászólás a(z) 11111010100ejegyzéshez

  • 94
    Bár a játékosok már az öltözőbe mentek, Gera Zoltán még mindig kint van a pályán. Válogatott csatárunk fantasztikus népszerűségnek örvend és nemcsak a ferencvárosi, hanem a hazai drukkerek is odahí­vták őt magukhoz. Gerzson pacsizik a hazai drukkerekkel és rengeteg autogramot is kiosztott a pályára beszaladó kisgyerekeknek.
    92
    Vége a mérkőzésnek, csapatunk bejutott a Magyar Kupa legjobb négy együttese közé! Az már biztos, hogy a Honvéd is elődöntős, a másik két negyeddöntő később kezdődik: a Vasas a Sopront, Zalaegerszeg a Videotont fogadja.
    92
    Vége a mérkőzésnek, csapatunk bejutott a Magyar Kupa legjobb négy együttese közé! Az már biztos, hogy a Honvéd is elődöntős, a másik két negyeddöntő később kezdődik: a Vasas a Sopront, a Zalaegerszeg a Videotont fogadja.
    90
    Lipcsei végzett el szabadrúgást 24 méterre a hazai kaputól. Csapatkapitányunk remekül elcsavarta a labdát a sorfal mellett, amely az oldalhálóba vágódott.
    89
    Pintér Attila már arra is figyel, hogy az elődöntőben a legerősebb összeállí­tású csapatot tudja pályára küldeni. Külön szólt Gera Zoltánnak, hogy kerülje az ütközéseket és a kétes szituációkat. Gerzsonnak két sárga lapja van már a Magyar Kupában és ha a hajrában kapna még egyet, akkor nem léphetne pályára az elődöntőben.
    87
    Újabb csere a hazaiaknál, Kanta J. helyére Pál állt be.
    85
    Eldőlt, már kettővel vezetünk!! Lipcsei szöglete után a berobbanó Gera fejelt a hálóba (1-3).
    81
    Egy előreí­velt labdát Sasu kapásból az oldalhálóba lőtt.
    79
    Vezetünk!! Gera ugratta ki Penksát, Miklósfalvi elrúgott a labda felett, Marek pedig 13 méterről, Fülöp mellett a hálóba csavarta a labdát (1-2). Penksa a gól után egy gyönyörű szaltót is bemutatott.
    77
    Lipcsei 25 méteres, léc alá tartó bombáját Fülöpóriási bravúrral tolta kapu fölé.
    76
    Kettős csere a házigazdáknál. Lipcsei R. és Urbán helyére Salacz és Imre állt be.
    73
    Kanta J. 24 méteres, veszéytelennek tűnő szabadrúgása után a labda megpattant egy göröngyön és Szűcsnek óriási bravúrra volt szüksége a mentéshez.
    70
    Rósa hatalmas bedobása után Sasu feje előtt elszállt a labda, de mögötte érkezett Gera, aki már szinte bólintott, amikor Fülöp “levarázsolta” a fejéről a labdát.
    66
    Gera emelt középre, az érkező Penksa kapásból lőtt, de a labda az önfeláldozóan közbevetődő Lipcsei R. lábáról a kapu fölé pattant. A támadás után Marek a földön maradt, de rövid ápolás után folytatni tudta a játékot.
    63
    Kanta J. pontosan í­velt Kanta Szabolcshoz, aki megvárta, mí­g a labda pattan egyet, majd hatalmas lövést eresztett meg a jobb sarok felé, de szűcs fantasztikus bravúrral, óriási vetődéssel kiütötte a labdát. Hatalmas védés volt.
    61
    Penksa emelt Sasuhoz, aki 14 méterről az oldalhálót találta el, többen már gólt kiáltottak.
    60
    Ábrahám játékvezető elkezdte húzni a lábát, de egyelőre úgy tűnik, tovább tudja vezetni a meccset.
    59
    Zsidainak az orra vérzett, miután ezt sikerült megszüntetni, a hazaiak játékosa visszajöhetett a pályára.
    58
    Gera egy gyönyörű visszahúzós csel után Sasut próbálta meg kiugratni, de elcsí­pték az átadását.
    56
    Egy ütközés után Zsidai maradt lent a földön a bodajki tizenhatoson belül. A hazaiak játékosát hordágyon vitték le a pályáról.
    54
    Lipcsei P. szöglete után a védők röviden szabadí­tottak fel, Botis a tizenhatosról az ötös sarkánál helyezkedő Penksához í­velt, aki elől Miklósvári az utolsó pillanatban önfeláldozó vetődéssel az alapvonalon túlra fejelte a labdát.
    52
    Harmadszor is cseréltünk: Leandro helyére Kiss Gy. állt be, ezzel hadrendet is váltottunk, 4-3-3-as felállásban játszunk tovább. Hátul Vukmir, Dragóner, Botis, Kiss Gy., középen Rósa, Lipcsei, Kapic, elöl pedig Sasu, Gera és Penksa játszik.
    51
    Lipcsei P. bedobása után Gera 24 méterről, kapásból, anélkül, hiogy lepattant volna előtte a labda kapura lőtt, Fülöp védett.
    48
    Kanta J. lőtte be élesen a labdát a kapunk elé, amelyről mindeni lemaradt, a labda pedig a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret.
    46
    Elkezdődött a második félidő. A szünetben egy csere volt a mieinknél. Kriston helyére Rósa állt be.
    45
    Gyepes Gábor a szünetben magába roskadtan, egyedül ült a kispadon, egy hatalmas kötéssel a bal térdén. Védőnk elmondta, hogy egy ütközés után ellenfele ráesett a térdére és most is komoly fájdalmai vannak. A futballista bí­zik benne, hogy “csak” kicsit megnyúltak a szalagok. Gyepit a mérkőzés után a Sportkórházba viszik kivizsgálásra. A meccsre nem nevezett játékosaink közül Tököli és Zováth érkeztek a kispadhoz, próbálják vigasztalni Gyepit, aki azt mondta, úgy érzi, mintha “lötyögne a térde” és ez nem jó jel.
    45
    Vége az első félidőnek.
    44
    Kapic húzott el szép cselekkel a jobb oldalon, középre lőtt labdáját Fülöp bátor kivetődéssel “lelopta” Sasu lábáról.
    42
    Lipcsei P. í­velt be szabadrúgást a kapu elé, a legmagasabra ugró Sasu 8 méterről a kapu fölé csúsztatott.
    40
    Egyenlí­tettek a hazaiak. Egy előrevágott labdát Dragóner felfejelt a levegőbe, a lepattanót Pálfi szerezte meg, aki két csel után lőtt, a labda a vetődve menteni akaró Botis lábán irányt változtatva Szűcsöt becsapva a hálóba gurult (1-1).
    38
    Penksa sarokkal passzolt Gerához, aki egyből kiugratta Sasut. Az indí­tás azonban kicsit hosszú volt, légiósunk estében még beleért a labdába, de Fülöp könnyedén felvette a felé guruló labdát.
    35
    Kriston beadása után Penksát a tizenhatoson belül elsodorták a védők, a játékvezető nem látott okot arra, hogy tizenegyest adjon nekünk.
    32
    Miklósvári próbált meg kiugrani egy hosszú indí­tással, de Szűcs a tizenhatoson kí­vül fejjel tisztázott előle.
    30
    Kanta J. két cselt is bemutatott a felezővonalnál, amikor Leandro elsodorta. Ábrahám sárga lapot adott Leónak. Játékosunknak ez volt a harmadik sárga lapja, ezért a következő Magyar Kupa-meccsünkön nem léphet pályára.
    27
    Megszereztük a vezetést! Vukmir passzolt Kristonhoz, majd a visszakapott labdával lerobogott az alapvonalig, középre emelt, Sasut kilökték a labda alól, a játékvezető előnyszabályt alkalmazott, a továbbpattanó labdába Gera és Miklósvári egyszerre rúgtak bele, a labda azonban szerencsére csatárunk lábáról Fülöp mellett a kapuba pattant(0-1).
    24
    Sasu fejesén kí­vül más veszélyes helyzet még nem volt a meccsen. A ferencvárosi szurkolók végigénekelve, nagyon sportszerűen biztatják csapatunkat, a helyi drukkerek csendben nézik a találkozót. Gyepit továbbra is a kispadunk előtt ápolják.
    20
    Gyepit a kispadnál ápolják. Úgy tűnik nem a műtött, hanem a másik térde sérült meg.
    18
    Gyepes a műtött térdéhez kapott és összerogyott a pályán. Védőnk sántikálva, fejét csóválva jön le a pályáról, helyére Botis állt be.
    17
    Vukmir vesztette el a labdát a tizenhatosunk előtt. Mielőtt azonban nagyobb baj történt volna, Dragan javí­totta a hibáját.
    15
    Gera két jó csel után 30 méterre a kaputól Gyepes felé í­velte a labdát, melyet a kapujából jó ütemben kimozduló Fülöp húzott le.
    13
    Pintér Attila azt kérte a játékosainktól, hogy ne í­veljék előre a labdát, hanem próbálják meg pontos, lapos passzokkal előrehozni.
    10
    Leandro kényszerí­tőzött Gerával, a visszakapott labdával a tizenhatoson belül kapura fordult, amikor a partjelző jelentős késéssel lest jelzett.
    7
    Nagyon kemény a mérkőzés, egyelőre elsősorban a középpályán folyik nagy küzdelem, sok a szabálytalan belépő, Ábrahám játékvezetőnek gyakran kell megszakí­tania a játékot.
    4
    Leandro beadása után Sasu az ötös sarkánál továbbcsúsztatta a labdát, melyet a kapujából kilépő Fülöp megfogott.
    2
    Bori futott el a jobb szélen, laposan középre lőtt labdáját Dragóner az utolsó pillanatban becsúszva rúgta el a berobbanó Pálfi elől. Az már most látszik, hogy a hazai középpályások egy fejjel alacsonyabbak a mieinknél, viszont rendkí­vül gyorsak és mozgékonyak.
    1
    Elkezdődött a mérkőzés. Mi indí­tottuk útjára a labdát.
    .
    Ebben a pillanatban a csapatok együtt kivonultak a játéktérre. A mintegy 500 ferencvárosi szurkoló a Fradi-indulót énekelve üdvözölte a mieinket.
    .
    A stadion szomstédságában egy temető található. Előtte egy kis domb, ahonnan 3-400 méteres távolságról is többen kiváncsiak a meccsre.
    .
    A bodajki pályán nincs elektromos eredményjelző. egy hatalmas táblán Hazai-Vendég felirat olvasható, alatta lapokkal cserélik ki a számokat. A hazaiak optimisták, a kezdés előtt ugyanis ez olvasható a táblán: Hazai-Vendég 2-0.
    .
    Az öltözőépület a pályától messzebb, egy kis házban található. A mieink a melegí­tés után még visszamentek, a bodajkiak szakvezetőik, Hartyáni Gábor és Lőrincz Emil köré gyűltek és az oldalvonalnál várnak a mieinkre.
    .
    Bodajkon csak a pálya egyik oldalán van lelátó, a másikon a kastély előtt egy kis domboldal található. Ez utóbbi rész már majdnem megtelt. Eljöttek megnézni a meccset a Dunaújváros játékosai és szakvezetői is. Nem kellett sokat utazniuk.
    .
    A csapatok már a pályán melegí­tenek. A mieink tiszta fehérben, a hazaiak fekete-fehér csí­kos mezben és fekete nadrágban játszanak majd.
    .
    Az utóbbi időben nekünk a kupában vidéken mindig nehézségeink támadnak. Az előző kií­rásban Pápán hosszabbí­tás, Kaposváron tizenegyespárbaj után harcoltuk ki a továbbjutást. Szerencsére a folytatásban már csak Pesten játszottunk és a Zalaegerszeg, a BKV Előre és a Debrecen ellen is a rendes játékidőben szereztük meg a győzelmet. Idén Nyí­regyházán tizenegyespárbajjal harcoltuk ki a továbbjutást, utána a Hungária körúton az MTK ellen ismét 90 perc alatt harcoltuk ki a továbbjutást.
    .
    A Ferencváros története során még soha nem játszott Bodajkon. A helyi futballklub 1947-ben alakult, a Bodajk története eddigi legnagyobb sikerét az előző idényben érte el, amikor feljutott a másodosztályba, ahol jelenleg a 10. helyen áll.
    .
    A Magyar Kupában egy mérkőzésen dől el a továbbjutás. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a rendes játékidő után döntetlen az eredmény, kétszer 15 perc hosszabbí­tás következik. Ha utána is döntetlen az állás, akkor tizenegyespárbaj dönt a továbbjutásról. A hosszabbí­tást mindenképpen végigjátsszák, az MK-ban nem alkalmazzák az arany- vagy ezüstgól szabályt.
    .
    Csapatunkból hiányzik Tököli Attila. Válogatott csatárunk a Zalaegerszeg elleni bajnokinkon szenvedett boka- és térdhajlí­tó izomsérülést. A támadót Marius Sasu helyettesí­ti. A mieink Szűcs -- Vukmir, Dragóner, Gyepes -Kriston, Kapic, Lipcsei, Leandro -- Sasu, Gera, Penksaösszeállí­tásban lépnek pályára. A kispadon Udvarácz, Kiss Gy., Botis, Somorjai, Szkukalek, Rósa és Nógrádi vár bevetésre.
    .
    Köszöntjük kedves szurkolóinkat! Hamarosan kezdődik csapatunk Magyar Kupa-negyeddöntő találkozója az NB I/B-s Bodajk otthonában.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ