2004.III.27. Ferencváros – DVSC: 0-0

Csapatunk óriási küzdelemben, rendkí­vül izgalmas mérkőzésen gólnélküli döntetlent játszott a Debrecennel.

Nyilatkozatok:

Szekeres Tamás: – A zöld-fehérek olyan csatárokkal rendelkeznek, akik képesek egész meccsen nem csinálni semmit, aztán hirtelen megvillannak, tehát erre nekünk védőknek nagyon oda kell figyelnünk. Nagyon nehéz mérkőzés lesz, hiszen a Ferencváros az Üllői úton mindig esélyes. Sokkal jobban kell majd játszanunk, mint legutóbb a Békéscsaba ellen. Mostanában nem sokszor vettük be az ellenfél hálóját, valószí­nűleg szombaton sem lesz sok gól – tette hozzá a védő. Nagyon kell koncentrálnunk ahhoz, hogy minimum egy döntetlen eredményt érjünk el, bár én azt mondom, nyerhetünk is. A Ferencváros most egy fiatal, feltörekvő edzővel más mentalitást próbál megvalósí­tani, biztos vagyok benne, hogy hazai pályán agresszí­ven futballoznak majd az FTC játékosai, akik valószí­nűleg le akarnak majd támadni minket, és az is könnyen elképzelhető, hogy dolgozik bennük egy reváns az őszi 5-0 és a május 30-i döntetlen miatt.

A mérkőzés:

Ferencváros – DVSC: 0-0
Üllői út, 6.589 néző, vezette: Megyebí­ró (Szpisják, Tóth P.)

Ferencváros: Szűcs L. – Vukmir, Dragóner, Kiss Gy. – Kriston, Kapic, Lipcsei, Szkukalek (Leandro 64.) – Gera, Sasu (Tököli 53.), Penksa (Rósa 68.)
vezetőedző: Pintér Attila

Debrecen: Tomic – Bernáth, Éger, Szekeres, Nikolov – Dombi (Andorka 56.), Bogdanovic (Balog 89.), Habi, Halmosi – Sándor, Bajzát (Kiss Z. 37.)

Sárga lap: Szkukalek (41.), Dragóner (45.), Tököli (86.) illetve Bajzát (7.), Dombi (17.), Habi (70.), Halmosi (83.)
Kiállí­tva: Kriston (4.) illetve Bernáth (20.)

Gera Zoltán még Sopronban játszotta 100. bajnoki meccsét a Ferencváros szí­niben. Válogatott csatárunk ebből az alkalomból a legidősebb még élő ferencvárosi legendától, Gyetvai Lászlótól vett át különdí­jat a mérkőzés előtt.

Számunkra rosszabbul nem is indulhatott volna a mérkőzés, hiszen Megyebí­ró játékvezető a 4. percben kiállí­totta a Halmosival szemben utolsó emberként szabálytalankodó Kristont. A kiállí­tásig a debreceniek nem jöttek át a térfelünkre. Az emberhátrány azonban nem tört meg minket, továbbra is igyekeztünk irányí­tani a mérkőzést. A 20. percben óriási lehetőséghez jutottunk. Bernáth buktatta a tizenhatoson belül Sasut, amiért tizenegyeshez jutottunk, ráadásul a debreceni védőt is kiállí­totta a játékvezető. Sajnos Gera lövését Tomic megfogta. A vendégek a 24. percben kerültek először helyzetbe, amikor Vukmir elvesztette a labdát a tizenhatosunk előtt, de Sándor lövése után bevetődő védőnk lábában elakadt a labda. A félidő hajrájában kiegyenlí­tett küzdelem folyt a pályán, de a kapuk előtt nem alakult ki veszélyes helyzet.

A második 45 percet mi kezdtük veszélyesebben, de Tomic hárí­tani tudta Lipcsei lövését. A mieink a jól záró debreceni védelmet távoli kí­sérletekkel igyekeztek átlőni. Elsősorban Kapic próbálkozott bátran, szlovén légiósunk többször is csak kevéssel tévesztett célt. A 61. percben Kapic pörgette el a labdát a tizenhatoson belül Szekeres mellett, a védő kézzel ütött a labdába, de a játékvezető továbbot intett. A 73. percben kimaradt a legnagyobb debreceni helyzet. Kiss Z. lépett ki a védőink közül, rávezette a labdát Szűcsre, majd közeli, erős lövését kapusunk óriási bravúrral védte. Négy perccel a befejezés előtt újabb tozenegyesgyanús helyzet alakult ki a debreceni tizenhatoson belül. Tököli cselezte ki Égert, aki visszahúzta csatárunkat, Megyebí­ró ezúttal sem fújt a sí­pjába, amiért válogatott támadónk megtapsolta a bí­rót. A játékvezető ezt sárga lappal “jutalmazta”. Mivel Tökölinek ez volt a harmadik figyelmeztetése, nem lehet ott a következő fordulóban a Győr elleni hazai meccsünkön. A hajrában is akadtak még izgalmak. A 90. percben baloldali beadás után Balog lőtt a kapunkba, de a játékvezető szerint a találatot lökés előzte meg, ezért nem adta meg a gólt.

A gólnélküli döntetlen azt jelenti, hogy továbbra is a Debrecen a mumusunk az Üllői úton.

Nyilatkozatok:

Pintér Attila: – Sorozatban negyedik meccsen nem kaptunk gólt, ez jól mutatja a csapatom szervezettségét. Már a 4. percben emberhátrányba kerültünk, és úgy tűnt, hogy ez eldöntheti a mérkőzést, ám nem ez történt a folytatásban. Ekkor is bátran felvállaltuk az egy-egy elleni játékot, úgy gondolom, hogy emberhátrányban nem sok magyar tett volna í­gy. Olyan helyzetbe „kényszerí­tettük” a Debrecent, hogy a vendégek is emberhátrányba kerültek, sőt még büntetőhöz is jutottunk. Ezt sajnos nem sikerült értékesí­tenünk, de ezért nem szabad Gerát hibáztatni, hiszen csak az hibázhat, aki odaáll. Ezután is mi játszottunk fölényben, nyomás alatt tartottuk a Debrecent. Sokat tettünk a győzelemért, rengeteget dolgoztak a fiúk, ezért kalapot emelek előttük.

Szentes Lázár: – Reális a döntetlen, mindkét csapat sokat tett azért, hogy megnyerje a mérkőzést. Küzdöttek, hajtottak a játékosok, de helyzetek is akadtak mindkét oldalon, amelyek ma kimaradtak. Elégedett vagyok csapatom játékával, és az egy ponttal is, hiszen véleményem szerint döntetlen az Üllői úton jó eredménynek számí­t. Bár nincs kalapom, de ha lenne, én is megemelném a játékosok előtt, hiszen végig remekül küzdöttek.

Lothar Matthäus: – Jó iramú, változatos találkozó volt, kiváló hangulatú stadionban. Sajnos azonban ezen a meccsen is láttam olyan hibákat, amit eddig szinte minden magyar bajnokin. Hiába képzettek a játékosok, lassan passzolnak, az esetek többségében lekezelik a labdát. Kevés a kapásból továbbí­tott labda. Ezenkí­vül szerintem túl keveset kockáztatnak a futballisták, ezért is születik kevés gól a bajnokikon.

(A Ferencváros hivatalos honlapja alapján)

Egy hozzászólás a(z) 11111010100ejegyzéshez

  • 93
    Vége a mérkőzésnek.
    90
    Baloldali beadás után Balog lőtt a kapunkba, de Megyebí­ró lökést látott a kapunk előtt és érvénytelení­tette a találatot.
    89
    Harmadszor is cserélt a Debrecen. Bogdanovic helyett Balog lépett pályára.
    87
    Leandro 20 méterről laposan lőtt, a labda megcsúszott a vizes füvön, de Tomic vetődve védeni tudott.
    86
    Tököli Éger mellett betört a tizenhatoson belülre, amikor a debreceni védő visszahúzta csatárunkat. Megyebí­ró továbbot intett, Tököli megtapsolta a játékvezetőt, amiért sárga lapot kapott. Mivel Tökölinek ez volt a harmadik sárgája, jövő hétvégén nem játszhat a Győr ellen.
    85
    Lipcsei szöglete után Dragóner 7 méterről a kapu mellé fejelt.
    83
    Kapic indí­tásával Rósa futott volna el a jobb szélen, Halmosi azonban kézzel elütötte a labdát, amiért sárga lapot kapott.
    81
    Tököli és Gera vezették rá a labdát Égerre. A kényszerí­tő után Tököli betört a tizenhatoson belülre, azonban mielőtt lőni tudott volna a visszafutó Szekeres becsúszva szerelte.
    78
    Kapic kapu elé í­velt szabadrúgása után Tomic húzta le a labdát.
    76
    Kapic í­velt Tököli elé, aki elől a kapujából kifutó Tomic szerezte meg a labdát.
    73
    Sándor két védőnk között kiugratta Kisst, aki elől a keresztező Dragóner jó ütemben rúgta el a labdát.
    70
    Habi buktatta Rósát, ő is megkapta a sárga lapot.
    68
    Harmadszor is cseréltünk. Penksa helyére Rósa jött be.
    66
    Halmosi 22 méterről lőtt, a labda a közubenyúló Vukmir lábáról az alapvonalon túlra pattant.
    64
    Csere a mieinknél. Szkukaleket Leandro váltotta fel. Igor húzta a lábát, amikor lejött a pályáról.
    62
    Nikolov futott el a jobb szélen, középre passzolt, Kiss Z. tiszta helyzetből, 12 méterről lőtt, Szűcs vetődve, óriási bravúrral védett.
    61
    Kapic a tizenhatoson belül elpörgette a labdát Szekeres mellett, de a vendégek védője kézzel beleütött a labdába, sajnos nem kaptuk meg a nyilvánvaló 11-est.
    60
    Penksa í­velt keresztbe, Tököli 12 méterről ollózva próbált meg kapura lőni, de a labda lepattant Nikolovról, majd a debreceni játékos Tomic kezébe gurí­totta a labdát (!), de elmaradt a jogos közvetett szabadrúgás.
    58
    Kapic 25 méteről centiméterekkel lőtt a bal kapufa mellé.
    56
    Másodszor cseréltek a vendégek. Dombi helyére Andorka állt be.
    55
    Halmosi élesen kapu elé lőtt labdáját Dragóner Sándor elől rúgta ki az alapvonalon túlra.
    54
    Gera visszagurí­tása után Kapic 20 méterről a jobb kapufa mellé bombázott.
    53
    Először cseréltünk. Sasu helyére Tököli állt be.
    51
    Szkukalek beadása után Penksa visszagurí­totta a labdát Lipcseihez, akinek 17 méteres lövése után a labda kipattant Tomicról, de másodszro megfogta a kapus a labdát. Gera vetődve próbálta elérni a labdát, de már csak a kapussal ütközött össze. Tomic rövid ápolás után folytatni tudta a játékot.
    50
    Szűcs hatalmas kirúgása után Habi Penksa elől Tomic kezébe fejelte a labdát.
    46
    Elkezdődött a második félidő. A szünetben egyik oldalon sem cseréltek.
    45
    Vége az első félidőnek.
    45
    Éger 24 méterről végzett el szabadrúgást. Lövése után a labda alig kerülte el a bal alsó sarkot.
    45
    Dragóner buktatta az előretörő Sándort. Védőnk sem úszta meg sárga lap nélkül.
    43
    Lipcsei í­velt be szabadrúgást a kapu elé, Gera 7 méterről ollózva lőtt kapura, de a labda elakadt a felugró debreceni védőkben.
    41
    Szkukalek buktatta Sándort, amiért ő is sárga lapot kapott.
    40
    Sasu tört előre nagy lendülettel, 15 méterről lőtt, a labda a közbenyúló Nikolov lábáról Tomic kezébe hullott.
    37
    Cserétlek a vendégek. Bajzát helyére Kiss Z. állt be.
    34
    Nikolov í­velt keresztbe, Kiss a bevetődő Éger elől szögletre mentett. Szerencsére csak a debreceni játékos csúszott be a kapunkba.
    33
    Sándor 20 méteres lövése után a labda megpattant a bevetődő Dragóner lábán és centiméterekkel kerülte el a jobb sarkot.
    32
    Kapic szöktette a felfutó Kisst, aki kényszerí­tőzött Gerával, majd a visszakapott labdát éles szögből, estében kapura lőtte, de Tomic vetődve védett.
    29
    Kapic í­velte be a labdát a felező vonaltól a tizenhatoson belül, ahol Lipcsei negcsúsztatta a labdát, melyet Tomic megfogott.
    26
    Lipcsei kapu elé lőtt szabadrúgása után a berobbanó Gera elől Éger vetődve fejelte ki az alapvonalon túlra a labdát.
    24
    Vukmir vesztette el a labdát a tizenhatosunk előtt, sándor betört a büntetőterületen belülre, lövése után a labda felpattant a visszafutó és bevetődő Vukmir lábáról, majd védőnk Szűcshöz fejelte a játékszert.
    22
    Vukmir indí­totta Gerát a jobb oldalon, akinek beadása után Sasu kapásból, 14 méterről centiméterrel lőtt a jobb kapufa mellé.
    20
    Bernáth buktatta Sasut a tizenhatoson belül, 11-es! A reklamáló debreceni jtáékost Megyebí­ró kiállí­totta. A büntetőt Gera végezte el. A bal sarokra tartó lapos lövést azonban Tomic megfogta.
    17
    Dombi buktatta Gerát a debreceni térfél közepén, az oldalvonal közelében, amiért ő is besárgult. A szabadrúgást Lipcsei í­velte be a kapu elé, de Sasu 7 méterről a kapu mellé csúsztatott.
    15
    Lipcsei balodlali szabadrúgása után a beí­velt labdát Gera 10 méterről a jobb felső sarok mellé fejelt. Gerzson “egy emelettel” magasabbra ugrott a védőknél.
    14
    Bognár és Somorjai elkezdtek melegí­teni a kapu mögött. Elképzelhető, hogy a kiállí­tás miatt cserélni fogunk.
    12
    Halmosi szöglete után Szűcs ütötte ki a labdát a berobbanó Szekeres elől.
    10
    Kapic í­velt be szabadrúgást a debreceni kapu elé, a labda az ötösön Kiss Gy. elé pattant, aki elől Nikolov vágta ki a labdát.
    8
    Gera szöktette a védők között kilépő Sasut, de a partjelző lest jelzett.
    7
    Bajzát belerúgott Vukmirba, amiért sárga lapot kapott.
    5
    Kriston kiállí­tása után Sándor végzett el szabadrúgást, lövése lepattant, Éger ismételt, de lövése elkerülte a kapunkat.
    4
    Sándor kiugratásával Halmosi egyedül tört volna kapura, amikor Kriston hátulról lerántotta. Mivel Titi volt az utolsó emberünk, Megyebí­ró kiállí­totta középpályásunkat.
    2
    Szkukalek ugratta Ki gerát, aki elől az utolsó pillanatban szögletre mentettek a védők.
    1
    Elkezdődött a mérkőzés. Mi indí­tottuk útjráa a labdát és az első félidőben mi támadunk a Nagyvárad tér felőli kapura.
    .
    Lothar Matthäus is megérkezett a stadionba. A szövetségi kapitány a játékoskijáróban találkozott a két együttes futballistáival is. Két játékossal, Sándor Tamással és Dombi Tiborral fogott kezet. Pont azokkal, akik lemondták a szereplést a válogatottban.
    .
    Ebben a pillanatban a csapatok kijöttek a pályára.
    .
    Pénteken dőlt el, hogy Hanacsek Attila helyett Megyebí­ró János vezeti a mérkőzést. A váltás oka, hogy Hanacsek a várnál egy héttel később, scak péntek hajnalban érkezett haza Katarból. Megyebí­ró fújta a sí­pot május 30-án is…
    .
    Az esős, hűvös idő ellenére több mint hétezren foglalnak helyet a lelátón. Debrecenből a vártnál kevesebben, körülbelül 150-en kí­sérték el csapatukat.
    .
    Mindkét csapat játékosai befejezték a melegí­tést. Tí­z perccel a kezdés előtt csak a cserejátékosok tartózkodnak a pályán.
    .
    Józsa Miklósnak csütörtökön ikrei születtek! Józsa Anikó 16 óra 1 perckor, Józsa Márton 16 óra 2 perckor jött világra. A gyermekek és édesanyjuk is jól vannak. Anikó 2610 grammal és 50 cm-rel született, Márton 1870 grammal és 47 cm-rel született. Mindketten a Schöpf-Mérei Kórház kis lakói. Kapusedzőnknek szurkolóink nevében is gratulálunk és sok boldogságot kí­vánunk!
    .
    A mai mérkőzésen is folytatódik a Kommunikációs Iroda által életre keltett Generációk Találkozása elnevezésű rendezvénysorozat. Ennek keretében a mai mérkőzés előtt az egykori játékosunk, Telek András által edzett 1995-ben született fiúkból álló csapatunk kí­séri ki a ferencvárosi és debreceni futballistákat a pályára.
    .
    A mérkőzés előtt több köszöntésre is sor kerül. Gera Zoltán túlvan 100. bajnoki meccsén a Ferencvárosban. Válogatott scatárunk ebből az alkalomból a legidősebb még élő ferecnvárosi legendától, Gyetvai Lászlótól vesz át különdí­jat. BognárZsolt és Lipcsei Péter vasárnap ünnepli születésnapját. Bogesz holnap lesz 25, csapatkapitányunk 32 éves. Mindkettejüket Tepszics Ignác sportigazgató köszönti fel. Valamennyi ünnepeltnek gratulálunk!
    .
    Szentes Lázár, a vendégek szakvezetője az utolsó pillanatban változtatott csapata összetételén és a kezdőtizenegybe jelölte a téli szünetben szerződtetett Igor Bogdanovicot. A vendégek összeállí­tása: Tomic -- Bernáth, Éger, Szekeres, Nikolov -- Dombi, Bogdanovic, Habi, Halmosi -Sándor, Bajzát.
    .
    A mieink a pénteken megadott összeállí­tásban, Szűcs -- Vukmir, Dragóner, Kiss Gy. -- Kriston, Kapic, Lipcsei, Szkukalek -- Gera, Sasu, Penksa összeállí­tásban lépnek pályára. A kispadon Udvarácz, Botis, Bognár, Leandro, Somorjai, Rósa és Tököli vár bevetésre.
    .
    Mindkét együttes játékosai a pályán melegí­tenek, a debreceniek jöttek ki korábban az öltözőből, ők már közel fél órája kint vannak.
    .
    Köszöntjük kedves szurkolóinkat! Hamarosan kezdődik a 20. forduló rangadója a Debrecen ellen.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
12.02. 21:00, m4sport
12.05.17:00, m4sport
12.08. 21:00, m4sport
12.12. 17:00, m4sport
12.16. 20:15, m4sport
Novák Dezső
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ