2005.II.7. Ferencváros – Nagyszalonta: 1-0

Keller negyedszer is mezt húzott …

Csapatunk a Nagyszalonta ellen lejátszotta idei első hivatalos mérkőzését. A felkészülési találkozón a Népligetben Csepregi góljával 1-0-ra győztünk.


Ferencváros – Nagyszalonta: 1-0 (0-0)
Népliget, 150 néző

Ferencváros: Udvarácz – Botis, Vukmir, Balog Z. – Bognár (Béres 48.), Kapic, Csepregi, Szkukalek – Sowunmi (Horváth 48.), Penksa (Lájer 48.), Laczkó (Keller 65.)

Gól: Csepregi (80.)

A mieinknél többen is hiányoztak. Szűcs Lajos, Gyepes Gábor, Leandro de Almeida, Rósa Dénes, Lipcsei Péter és Huszti Szabolcs a válogatott edzőtáborában készülnek a Wales elleni szerdai barátságos meccsre. Hiányzott rajtuk kívül a macedón válogatottal világbajnoki selejtező előtt álló Aleksandar Bajevski, valamint a sérüléséből felépült Marius Sasu és Robert Vágner. Ők azért nem játszottak, mert a népligeti műfüves pályán túl nagy lett volna egy esetleges újabb sérülés kockázata.

A kispadon László Csabát, aki Lothar Matthäus munkáját segíti a nemzeti együttesnél, Keller József játékos pályaedző helyettesítette. Kiegyenlített mezőnyjátékot hozott a Nagyszalonta elleni kilencven perc. Mindkét együttes előtt adódott két-három ígéretes lehetőség, de a kapusok mindkét oldalon résen voltak. A mieinknél érdemes kiemelni, hogy védőink igyekeztek aktívan fellépni a támadásokhoz, Botis és Vukmir is veszélyeztetett távoli lövésekkel.

20050207-nagyszalonta-merkozesjelenet

Nyilatkozatok:

Keller József: – Egy délutáni edzésnek tökéletesen megfelelt. Most még nem az edzőmeccsek fázisában járunk, így nincs értelme komolyabb következtetéseket levonni a látottakból – pláne úgy, hogy kulcsembereinket is nélkülöztük. A felkészülési találkozóknak igazából főként a ciprusi edzőtábor során lesz értelmük. Leginkább a fiatalok teljesítményére voltam kíváncsi, és láttam biztató jeleket tőlük, az akarásuk pedig példaértékű volt. Mivel nagyon hideg volt az oldalvonal mellett, ezért úgy döntöttem, én is beállok… Félretéve a tréfát, örülök, hogy ismét pályára léphettem a Ferencvárosban.

NS-20050208-04-20050207

(A Ferencváros hivatalos honlapja alapján)

Egy hozzászólás a(z) 11111010101ejegyzéshez

  • 90
    Vége a mérkőzésnek.
    82
    Majdnem egyenlítettek a vendégek. Egy 12 méteres lövést Udvarácz a jobb felső sarok elől ütött szögletre.
    80
    Vezetünk. Horváth épett ki egy jó indítással, Béreshez passzolt, aki a kapu elé gurított és Csepregi 6 méterről a felső sarokba lőtt (1-0).
    76
    Botis 19 méteres lövése a bal kapufa mellett zúgott el.
    72
    Botis a mi térfelünkről indulva, fantasztikus cselsorozatot mutatott be, egyik ellenfelét egy gyönyörű esernyőcsellel csapta be, a kapuig azonban sajnos nem jutott el, mert a negyedik kicselezett szalontai futballista egy buktatással megállította Botist. Sorin nagy tapsot kapott szurkolóinktól a szép cselsorozatért.
    70
    Vukmir indította remekül Horváthot, aki a bal oldalról beadott, de a védők Szkukalek elől szögletre mentettek.
    67
    Kapic indításával Szkukalek egyedül tört kapura, de a tizenhatoson belül ütközött a kapussal és elesett, a játékvezető továbbot intett.
    65
    Újabb csere a mieinknél. Laczkó helyett játékos-pályaedzőnk, Keller József lépett pályára, amit szurkolóink óriási üdvrivalgással fogadtak.
    60
    Veszélyes baloldali beadás után Csepregi fejese alig kerülte el a vendégek kapuját.
    48
    Hármas csere a mieinknél. Bognár, Penksa és Sowunmi helyett Béres, Lájer és Horváth állt be.
    46
    Elkezdődött a második félidő.
    45
    Vége az első félidőnek.
    38
    Csepregi 20 méterről, váratlanul laposan lőtt, a kapus vetődve az alapvonalon túlra ütötte a labdát.
    36
    Bognár szöglete után Penksa csúsztatta tovább a labdát, amiről az előrevetődő Botis csak centiméterekkel maradt le.
    32
    Udvarácz egy 14 méteres lövést tolt szögletre.
    29
    Csepregit buktatták 24 méterre a kaputól. Vukmir végezte el a szabadrúgást, félmagasan remekül elcsavarta a labdát a sorfal mellett, amit a kapus csak kiütni tudott, majd gyors vetődéssel megszerezte a kipattanót Penksa elől.
    24
    Laczkó indult el nagy lendülettel a térfelünkről, két ellenfelét is kicselezte, mielőtt azonban ki tudta volna ugratni Sowunmit, a védők szereltek.
    19
    Sowunmi kapott jó labdát a tizenhatos előtt, egy csellel kapura fordult, mielőtt azonban lőni tudott volna, szerelték.
    14
    Majdnem vezetést szerzett a Nagyszalonta. Szöglet után a védőinkről lepattanó labdát a vendégek játékosa közelről rálőtte, de Udvarácz gyönyörű vetődéssel hárított.
    9
    Sowunmi szöktette Szkukaleket a bal oldalon, akinek kapu elé lőtt labdáját az egyik védő becsúszva rúgta szögletre Laczkó elől.
    6
    Bognár jobboldali szöglete után a labda elszállt Penksa előtt, majd az egyik védőről Botis elé pattant, aki azonban 6 méterről, kapásból a kapu fölé lőtt.
    3
    Szkukalek két védő között remek ütemben szöktette Laczkót, aki kicsit hosszan tolta meg a labdát és kiszorított helyzetből már csak az oldalhálót találta el.
    1
    Elkezdődött a mérkőzés. Mi indítottuk útjára a labdát.
    .
    A teremtornán elszenvedett járomcsonttörése után Sowunmi Thomas visszatér a pályára. Támadónk a kezdőcsapatban kapott helyet. A mieink összeállítása: Udvarácz -- Botis, Vukmir, Balog -- Bognár, Kapic, Csepregi, Szkukalek -- Sowunmi, Penksa, Laczkó.
    .
    László Csaba pályaedzőként segíti Lothar Matthäus szövetségi kapitány munkáját, így a mai, illetve a szerdai felkészülési meccsünkön Keller József, játékos-pályaedző helyettesíti majd a kispadon trénerünket.
    .
    Csapatunk válogatott játékosai -- Szűcs Lajos, Gyepes Gábor, Leandro de Almeida, Rósa Dénes, Lipcsei Péter, Huszti Szabolcs -- a szerdai, Wales elleni barátságos találkozóra készülnek, Aleksandar Bajevski pedig a macedón válogatottal játszik szerdán világbajnoki selejtezőt.
    .
    Köszöntjük kedves szurkolóinkat! Hamarosan kezdődik csapatunk idei első hivatalos mérkőzése. A mieink ellenfele felkészülési találkozón a Nagyszalonta lesz.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 08.22.19:00 EL PLAY-OFF FK Suduva-FTC (TV:M4)
Következik: 08.25.18:00 Puskás-FTC (TV:M4)
Következik: 08.29.20:00 EL PLAY-OFF FTC-FK Suduva (TV:M4)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
FACEBOOK:
HOST