2005.VII.2. Ferencváros – Bp. Honvéd: 2-2 (edzőmérkőzés)

Keddig megtudjuk, kik játszhatnak a Fradiban

Tegnap Huszti Szabolcs elhagyta a Ferencvárost. HoTegnap Huszti Szabolcs elhagyta a Ferencvárost. Hogy végérvényesen-e? Az vélhetően nagyban függ attól is, hogy sikerült felhí­vni a figyelmet magára Portugáliában – Luis Figo oldalán.

Amint arról már korábban beszámoltunk, a Ferencváros fiatal bal oldali játékosa a portugál extraklasszis alapí­tványának gálamérkőzésén vett részt tegnap este. (Tepszics Ignác a 11-szeres válogatott futballista sorsával kapcsolatban elmondta, a klub szeretné megtartani, Huszti Szabolcs megkapta az új szerződésének tervezetét, egyelőre átgondolja azt, és a sportigazgató szerint a futballista ott lesz a Fradi holnapi gyakorlásán.)

Hozzá hasonlóan több FTC-játékos is követné a társát valamerre nyugatra. Vagy északra.

Sowunmi Thomas Svédországban töltött néhány napot, s pályára lépett a Landskrona tartalék- csapatának bajnokiján és máris többéves megállapodást akarnak aláí­ratni vele. A futballista viszont ennyi időre nem szí­vesen kötelezné el magát. Hogy a többieknek mi lesz a sorsuk, az alighanem keddig eldől, ekkor kell a zöld-fehéreknek az MLSZ-hez eljuttatni az UEFA-kupa-nevezést, és eddig kellene kialakí­tani a csapat keretét. Ám pénz továbbra sincs, van viszont bizonytalanság, nem is akármilyen (sőt hogy micsoda nagy baj van az Üllői úton, arról ugyanezen az oldalon a “Kizárhatják a Ferencvárost!” cí­mű keretesünkben olvashatnak). Holnap a Ferencváros elnökségi ülést tart, talán történik majd valami befektető, bankhitel vagy ki tudja, milyen gazdasági ügyben.

Nem csupán a felnőtt, az utánpótláskorú játékosok is kelendőek: Somodi Bence korosztályos válogatott kapus például az ősztől – minden bizonnyal – az angol Blackburn Roversnél véd. A napokban Budapestre érkeznek a Blackburn illetékesei, hogy aláí­rják a szerződést. Az egy évvel idősebb, szintén kapus Gremsperger Gábor már Angliában van, s augusztus közepéig a Stoke City csapatánál tréningezik.

Ami a Honvédot illeti: két Udvari is van a csapatnál, Szabolcs Békéscsabáról, Tamás Vácról érkezett a fővárosba. Meglehet, egy nappal a Ferencváros elleni edzőmeccs előtt meg is bánták, hogy betették a lábukat Kispestre: az újdonsült olasz tréner, Aldo Dolcetti tudniillik három edzést vezényelt csapatának – sőt volt olyan játékos, akinek egy negyediken is be kellett öltöznie… A vasárnapi foglalkozásokról csupán Aldo Dolcetti hiányzik majd, a labdarúgók hozzáállásáról felettébb elégedetten nyilatkozó szakember ugyanis hazarepül néhány napra. Az elmúlt 72 óra tapasztalatai alapján nem sok jót í­gér a honvédosoknak, hogy a “maestro” távolléte alatt az állí­tólag roppant keveset beszélő, ugyanakkor ritka szigorúan néző Lidio Melis erőnléti edző felügyelete mellett tréningezhetnek.

A mérkőzés:

Ferencváros – Bp. Honvéd: 2-2 (2-2)
Üllői út, 800 néző, vezette: Király

Ferencváros: Udvarácz (Kemenes 46.) – Szálkai (Keller 46.), Tí­már (Csurka 82.), Budovinszky, Farkas T. (Bajevski 74.) – Grósz (Lajer 88.), Gyepes, Erős G. (Szalai T. 46.), Tőzsér – Nógrádi (Csepregi 46.), Horváth Gy. (Laczkó Zs. 76.)

Bp. Honvéd: Bardi (Kiss Sz.) – Kovács N., Udvari T., Takács Z., Bojtor (Kovács Z.) – Lázár (Forgács), Vadócz – Vén (Dancs), Zana (Varga N.), Dobos (Buljak) – Kozarek (Da Silva, Lantos)

Gól: Horváth Gy. (5.), Nógrádi (39.) illetve Lázár (26.), Vén (31. – 11-esből)
Sárga lap: Grósz (60.), Budovinszky (66.)

Szakmai stábunk Grósz Róbertet, Erős Gábort, Farkas Istvánt és Horváth Gyulát tesztelte. Horváth hamar letette névjegyét, a csatár az 5. percben megszerezte a vezető gólunkat (1-0). A folytatásban mi játszottunk fölényben, elsősorban Tőzsér volt nagyon aktí­v. Középpályásunk veszélyes lövései és beadásai többször is komoly gondot okoztak a kispesti védőknek. A vendégek némileg váratlanul a 26. percben egyenlí­tettek, amikor Lázár 20 méterről a jobb sarokba lőtt (1-1). Öt perccel később már vezetett a Honvéd. A Dobos buktatásáért megí­télt jogos tizenegyest Vén értékesí­tette (1-2). Újabb nyolc perc elteltével ismét döntetlen volt az állás. Tőzsér kapu elé lőtt szöglete után a védőkről felpattanó labdát Nógrádi fejelte a hálóba (2-2).

A második 45 percben mindkét oldalon sok volt a csere, nem volt olyan folyamatos a játék, sokat hibáztak a játékosok mindkét együttesben. A játékrész közepén néhány keményebb belépő után feszültebb lett a hangulat a pályán, de a játékvezető két sárga lappal megnyugtatta a játékosokat. Az utolsó percben a vendégek előtt adódott gólszerzési lehetőség, de Takács lövését Kemenes megfogta.

Nyilatkozatok:

László Csaba: – Az eredmény, a töbi felkészülési meccshez hasonlóan, ma is másodlagos volt. Küzdelmes mérkőzést játszottunk, aminek örülök, mert kemény ellenfelekkel szemben lehet lemérni, hogy hol tartunk és ilyenkor jobban kijönnek azok a hibák, melyeket ki kell javí­tanunk. A mai meccsen is látszott, hogy a bal oldalunk még nincs rendben, egy baloldali védőre óriási szükségünk lenne. Épí­tjük tovább a csapatot, a próbajátékosok közül csak Farkas Istvántól köszöntünk el. A többiek egyelőre maradnak, Grósz Róbertet, Erős Gábort és Horváth Gyulát a Besztercebánya elleni mérkőzésen újra megnézzük, addig velünk edzenek. Nagyon remélem, hogy keddig az is eldől, a lejáró szerződésű futballisták közül ki távozik és ki marad továbbra is velünk, mert ez alapvetően befolyásolja az igazolási elképzeléseinket.

(Az nso.hu és a Ferencváros hivatalos honlapja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2005.VII.2. Ferencváros – Bp. Honvéd: 2-2 (edzőmérkőzés) bejegyzéshez

  • ftc.hu: Négy próbajátékossal felálló csapatunk mai felkészülési mérkőzésén 2-2-es döntetlent ért el a Bp. Honvéd ellen.

    Ferencváros – Bp. Honvéd: 2-2 (2-2)
    Üllői út, 800 néző

    Ferencváros: Udvarácz (Kemenes 46.) – Szálkai (Keller 46.), Tí­már (Csurka 82.), Budovinszky, Farkas (Bajevski 74.) – Grósz (Lajer 88.), Gyepes, Tőzsér, Erős (Szalai 46.) – Horváth Gy. (Laczkó 76.), Nógrádi (Csepregi 46.)

    Bp. Honvéd: Bardi – Kovács N., Udvari T., Takács, Bojtor – Lázár, Vadócz, Vén, Zana – Dobos, Kozarek

    Gól: Horváth Gy. (5.), Nógrádi (39.) illetve Lázár (26.), Vén (31. – 11-esből)
    Sárga lap: Grósz (60.), Budovinszky (66.)

    Szakmai stábunk Grósz Róbertet, Erős Gábort, Farkas Istvánt és Horváth Gyulát tesztelte. Horváth hamar letette névjegyét, a csatár az 5. percben megszerezte a vezető gólunkat (1-0). A folytatásban mi játszottunk fölényben, elsősorban Tőzsér volt nagyon aktí­v. Középpályásunk veszélyes lövései és beadásai többször is komoly gondot okoztak a kispesti védőknek. A vendégek némileg váratlanul a 26. percben egyenlí­tettek, amikor Lázár 20 méterről a jobb sarokba lőtt (1-1). Öt perccel később már vezetett a Honvéd. A Dobos buktatásáért megí­télt jogos tizenegyest Vén értékesí­tette (1-2). Újabb nyolc perc elteltével ismét döntetlen volt az állás. Tőzsér kapu elé lőtt szöglete után a védőkről felpattanó labdát Nógrádi fejelte a hálóba (2-2).

    A második 45 percben mindkét oldalon sok volt a csere, nem volt olyan folyamatos a játék, sokat hibáztak a játékosok mindkét együttesben. A játékrész közepén néhány keményebb belépő után feszültebb lett a hangulat a pályán, de a játékvezető két sárga lappal megnyugtatta a játékosokat. Az utolsó percben a vendégek előtt adódott gólszerzési lehetőség, de Takács lövését Kemenes megfogta.

  • 91
    Vége a mérkőzésnek.
    90
    Egy balról beí­velt kispesti szabadrúgás után a labda koós elé pattant, akinek lövése lepattant a közbevetődő Gyepesről, Takács 15 méterről kapásból ismételt, de Kemenes megfogta a labdát.
    88
    Grósz helyett Lajer állt be.
    82
    Újabb csere. Tí­már helyett Csurka lépett pályára.
    76
    Újabb csere nálunk. Horváthot Laczkó váltotta fel.
    74
    Cseréltünk. Farkas helyett Bajevski állt be.
    72
    Vadócz végzett el szabadrúgást 25 méterre a kapunktól és alig csavart a bal sarok mellé.
    66
    Budovinszky rúgott ele az őt kicselező Gelsonba, amiért sárga lapot kapott.
    62
    Horváth Gy. szerzett meg egy előrevágott labdát, remekül elgurí­totta a nagy lendülettel kivetődő kapus mellett, de egy kétségbeesetten visszafutó védő a gólvonal előtt menteni tudott.
    60
    Grósz rúgta meg Zanát, amiért sárga lapot kapott.
    56
    Zana a tizenhatoson belül kilökte Horváthot a labda alól, a játékvezető azonban továbbot intett.
    50
    Budovinszky végzett el szabadrúgást 24 méterre a kaputól, de egy méterrel a kapu fölé bombázott.
    46
    Elkezdődött a második félidő. A mieinknél csereként Kemenes, Szalai, Csepregi és Keller állt be.
    45
    Vége az első félidőnek.
    44
    Takács 25 méteres szabadrúgása egy méterrel elkerülte a kapunkat.
    41
    Grósz szerzett harcosan labdát a jobb szélen, lapos beadása mindenki előtt elsuhantm, a hosszú oldalon érkező Tőzsér kapásból alig bombázott a kapu mellé.
    39
    Egyenlí­tettünk. Tőzsér kapu elé lőtt szöglete után a labda felpattant Udvari lábán és a közelben helyezkedő Nógrádimindenkit megelőzve 3 méterről a hálóba fejelte a labdát(2-2).
    38
    Tőzsér végzett el szabadrúgást 27 méterre a kaputól. Lapos lövését Bardi a kapufára ütötte, ahonnan a labda az alapvonalon túlra pattant.
    36
    Horváth Gy. passzával Tőzsér tört előre nagy lendülettel, majd éles szögből, 15 méterről alig lőtt a kapu mellé.
    31
    Vezetnek a vendégek. Dobos tört be a tizenhatosunkon belülre, a becsúszó Tí­már csak a vendégjátékos lábát találta el, 11-es! A büntetőt Vén a balra vetődő Udvaráczot becsapva laposan a jobb sarokba lőtte (1-2).
    29
    Budovinszky végzett el szabadrúgást 32 méterről. A sorfal mellett elcsavart lapos lövését Bardi vetődve fogta meg.
    26
    Egyenlí­tett a Bp. Honvéd. Lázár 20 méterről váratlanul lőtt és a labda a jobb sarokba vágódott(1-1).
    24
    Tőzsér előreí­velése után Nógrádi fejjel továbbcsúsztatta a labdát a jobb szélen egyedül sprintelő Grósz elé, de a labda megcsúszott a vizes füvön és az alapvonalon túlra pattant.
    20
    Udvarácz röviden rúgta el a hazagurí­tott ladát, amely Vénhez pattant, a vendégek középpályása azonban 17 méterről a kapu fölé emelt.
    17
    Tőzsér laposan belőtt szögleébe Tí­már tette bele a lábát, a felpattanó labdát Udvari a gólvonalról vágta ki.
    13
    Gyepes indí­tásával Erős lépett ki a védők közül, de Bardi kivetődött elé és megszerezte a labdát.
    8
    Szálkai remek ütemben szöktette a jobb szélen elfutó Grószt, akinek beadását Takács vágta ki szögletre.
    5
    Vezetünk! Egy előrevágott labda Zanáról Horváth Gy.elé pattant és a támadó 13 méterről a jobb sarokba lőtt (1-0).
    4
    Budovinszky ugratta ki Horváthot, akit a tizenhatoson belül Zana és Takács együttes erővel szerelt.
    1
    Elkezdődött a mérkőzés.
    .
    A csapatok kivonultak a pályára. A mieink tiszta zöldben, a vendégek fehér-pirosban fognak játszani.
    .
    A két együttes befejezte a melegí­tést, hamarosan kezdődik a mérkőzés.
    .
    A mieinknél 4 próbajátékos, Grósz Róbert, Farkas István, Erős Gábor és Horváth Gyula is a kezdőcsapatban lép pályára. Az összeállí­tásunk: Udvarácz -- Szálkai, Tí­már, Budovinszky, Farkas -- Grósz, Gyepes, Tőzsér, Erős -- Horváth Gy., Nógrádi. A kispadon Kemenes Szabolcs, Horváth Dávid, Aleksadnar Bajevski, Csepregi Richárd, Laczkó Zsolt, Szalai Tamás, Lajer Gábor, Csurka Zoltán és Keller József foglal helyet.
    .
    A két együttes játékosai már a pályán melegí­tenek. A kispestiek 24 futballistával érkeztek, a tervek szerint mindenki lehetőséget kap náluk.
    .
    Köszöntjük kedves szurkolóinkat! Hamarosan kezdődik csapatunk felkészülési mérkőzése az Üllői úton a Bp. Honvéd ellen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ