2006.VII.5. Ferencváros – Rimavská Sobotá: 3-1

20060705-rimaszombat-csapatkep

Üllői út: a szegények futballja

Edzőmérkőzést játszott és győzött a szlovákiai Rimaszombat együttese ellen a Ferencváros, azonban ez nem jelenti azt, hogy minden rendben lenne az Üllői úton: a vezetőedző, Gellei Imre még nem írta alá a szerződését, a játékosok becsületből futballoznak, és megélhetési gondjaik vannak.

Ferencváros – FC Rimavská Sobotá: 3-1 (2-0)
Üllői út, 300 néző. V: Mocsári

Ferencváros:

I. félidő: Kemenes – Takács Á., Tímár, Budovinszky, Balog Z. – Szalai T., Bognár Zs., Lazic, Lipcsei, Leandro – Jovánczai
II. félidő: Szabó K. – Szálkai, Graszl K., Ferencz, Csurka – Fitos, Brettschneider, Csepregi, Horváth D. (Zsivóczky) – Bartha, Nógrádi

FC Rimavská Sobotá: Minár – Masa, Kascak, Geri, Krakovski – Hlousek, Janecka, Hizek, Lazúr – Pisár, Tomko

Gól: Szalai T. (15.), Jovánczai (27.), Brettschneider (60.) illetve Tomko (40.)

Az összecsapás első percei mezőnyjátékkal teltek, majd mindinkább a mieink vették át az irányítást. Az első negyedóra végén fölényünk góllá érett: a rendkívül nagy kedvvel és jól játszó Leo szerzett meg egy már elveszettnek tűnt labdát, megtolta, majd a kapu elé ívelt. A pontos beadásra érkezett Szalai, és három méterről a szinte üres kapuba továbbított, vezetést szerezve ezzel csapatunknak (1-0). Bő tíz perccel később Jovánczai növelte tovább előnyünket, miután Lipcsei nagyszerű passzát gólra váltotta (2-0). A folytatásban együttesünk újabb találatokat szerezhetett volna, ám a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat, és a vendégek hálója helyett a miénk zörrent meg: a hajrában egy ellentámadás végén szépítettek a rimaszombatiak.

A második játékrészben továbbra is jobbára a mieink irányítottak, és Horváth átadása után Brettschneider lövésével újabb gólt szereztek. A végén még Nógrádi is feliratkozhatott volna a góllövők közé, azonban már nem változott az eredmény: csapatunk 3-1-re nyerte a mérkőzést.

Együttesünk bár még a legnagyobb terhelés szakaszában jár, ez nem igazán mutatkozott meg a teljesítményében.

Nyilatkozatok:

Gellei Imre: – A felkészülés ama szakaszában vagyunk, amikor naponta kettőt edzenek a játékosok. Ilyenkor a meccs is egyfajta eszköz, azaz egy edzésként fogható fel. Úgy gondolom, amit láttunk, azzal elégedettek lehetünk, külön öröm, hogy a második félidőben pályára lépő fiatal játékosok is nagy becsvággyal küzdöttek.

Mennyire nyomja rá a bélyeget a csapat hangulatára a bizonytalan helyzet?
– Meglepő, de nem igazán foglalkozunk vele, igyekszünk kiszűrni mindezt a napi életből. Persze, ettől még a problémák ugyanúgy megvannak. Amióta átvettem a csapatot, le kellett mondanunk Szűcs Lajosról, Rósa Dénesről és legutóbb Sorin Botisról, valamint Tőzsér Dánielről is. Önerőből nehéz pótolni a veszteségeket, de legalább a jelenlegi értékeinket jó lenne megtartani. De sajnos a felsoroltaknak alighanem még lesznek követőik, amivel nehéz mit kezdeni, mert hiába jönnek még továbbra is biztató hírek, nagyon nehéz tartani a hitet egy-egy játékosban, akinek mondjuk máshonnan jóval kedvezőbb, biztosabb ajánlata van.

*

Az Üllői úton megállt az idő. A Ferencváros labdarúgói és a szakmai stáb, társadalmi munkában végzik a dolgukat. A legjobb példa erre Gellei Imre vezetőedző esete: a szakember február óta nem kapott fizetést, ezért nem lenne meglepetés, ha távozna a Ferencvárostól. Gellei Imre azonban kitart a csapat, a játékosok mellett. Június 30-án lejárt a szerződése, a mesteredző becsülettel dolgozik tovább.

“Nem gondolok a búcsúra, pedig valóban nincs szerződésem – válaszolta a helyzetét firtató kérdésünkre Gellei Imre. – Az igazsághoz tartozik, hogy a klub megtette ajánlatát. Egyelőre azonban minden bizonytalan, hiszen sem a tulajdonviszonyok, sem az anyagi helyzet nincs tisztázva. Ennek ellenére bízom benne, hogy hamarosan véget érnek a szűkös napok, aztán már mindenki csak a szakmával foglalkozik. Persze nem könnyű a helyzetünk, hiszen a felkészülési időszakban van a legtöbb munka: most kellene megerősíteni a keretet, most kellene tisztázni a szerződéseket. Nincs egy hónap, és kezdődik a bajnokság, de bizonytalan, kikkel dolgozhatunk tovább.”

Kérdés, meddig tartható ez az állapot, a pénztelenség miatt széteshet a Ferencváros. Az amúgy sem erős csapattól távozott Sorin Botis, és külföldre igazolt Tőzsér Dániel, ő az AEK Athén légiósa lett. A rivális klubok is érzik, szétszedhető a Ferencváros, ezért sorra keresik meg az értékesebb labdarúgókat, köztük Leandrót is, aki elárulta, a Debrecen már tárgyalt vele. Csábítják Takács Ákost is, a fiatal labdarúgó nehéz helyzetben van, mert bár a szíve a Ferencvároshoz húzza, azonban nem engedheti meg magának, hogy fizetés nélkül futballozzon. Családos ember, törlesztőrészleteket fizet, és hiába számít válogatott szintű labdarúgónak, megélhetési gondokkal küszködik. Balog Zoltánt is csábítják, de szerdán még ő is játszott a rimaszombatiak elleni felkészülési mérkőzésen (a kezdőcsapatban hat olyan játékos szerepelt, akinek június 30-a óta nincs szerződése).

Mégis miben bízhatnak a ferencvárosiak?

Legfőképpen abban, hogy a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) illetékesei végre eredményt hirdetnek az Üllői úti hat plusz két hektáros terület ügyében. Ismert, hogy egy spanyol cég (HI Grupo) az egyeden pályázó, ám a KVI egyelőre vitázik a befektetni szándékozókkal. A 100% Fradi című hetilap szerint az egyezkedés tárgyát az képezi, hogy a spanyolok idővel véglegesen szeretnék megvásárolni a teljes területat, amelyre jelenleg csak a vagyonkezelői jogot váltanák meg 49 évre. Hírlik, a KVI szerint ez így aggályos üzletmenet lenne, ráadásul bankgaranciát is várnak a spanyoloktól. A HI Grupo ellenben csak abban az esetben hajlandó beszállni az üzletbe, ha a tulajdonjog esetleges későbbi megvásárlására garanciát kapna.

Patthelyzet van az ügyben, sokan mégis a Ferencváros számára kedvező határozatban bíznak, ami pedig azt jelentené, hogy ha a spanyol cég pályázata érvényes lesz, akkor napokon belül pénzhez juthat a 107 éves klub, s az összegből valamennyi tartozás megfizethető lenne, sőt az együttes megerősítésére is futná.

(Az nso.hu és a Ferencváros hivatalos honlapja alapján)

Egy hozzászólás a(z) 11111010110ejegyzéshez

  • 90
    Véget ért a mérkőzés, csapatunk 3-1-re nyerte 2006/07-es szezonbeli első felkészülési találkozóját.
    81
    Zsivoczky ugratta Nógrádit, aki 15 méterre a kaputól átvette a labdát, majd lőtt. A labda csak kevéssel ment a jobb felső sarok mellé, úgyhogy még érintette a lécet is.
    70
    Horváth Dávid helyén Zsivoczky kap lehetőséget.
    69
    Mindkét együttes próbálkozik akciókkal, ám valós veszély egyik kaput sem “fenyegeti”.
    64
    Jobboldali vendégakció végén Hlovsek passzolt Pisarhoz, aki a bal alsó sarkot vette célbe, Szabó Kálmán azonban szögletre mentett. Bravúros, rendkívül szép védés volt kapusunktól!
    60
    Ismét kettővel vezetünk! Gyönyörű akció futott végig a baloldalon: Horváth nagyszerű ütemben passzoltBrettschneiderhez, aki 15 méterről a kapu jobb felső oldalába lőtt, 3-1-re módosítva ezzel az eredményt.
    52
    Csepregi törte meg a mezőnyjátékot egy szép lövéssel: középpályásunk 17 méterről vette célba a kaput, a kapus azonban kiütötte a jobb alsó sarokba tartó labdát.
    A kipattanóra érkezett Hovráth Dávid, támadónk nem hibázott, ám a játékvezető sípja közben már megszólalt les címén, így az eredmény nem változott.
    50
    A második félidő első percei mezőnyjátékkal telnek.
    46
    Csapatunk az alábbi összeállításban folytatja a mérkőzést:
    Szabó K.-Szálkai, Grasz, Ferencz, Csurka-Fitos, Brettschneider, Csepregi-Horváth D., Nógrádi, Bartha
    46
    Megkezdődött a második játékrész.
    45
    Vége az első félidőnek, 2-1-es ferencvárosi vezetésnél mennek pihenőre a csapatok.
    44
    Balog villant. Védőnk a baloldalról lövésszerű beadással veszélyezetetett, a vendégek kapusa, Minár azonban a még “kipiszkálta” a léc alá tartó labdát.
    40
    Szépítettek a vendégek!
    Az ellentámadás végén Tomko 17 méterről ellőtte a labdát Kemenes mellett -- a hálóba…
    Ezzel 2-1-re módosult az állás.
    37
    A szögletből beívelt labdát a rimaszombati védők kifejelték, ám visszaszereztük, a mezőny talán legjobbjához, Leohoz került, aki ismét nagyszerű ütemben passzolt tovább -- ezúttal Jovánczaihoz. Támadónk élesszögből középre lőtt, a passzról csak kevéésel maradt le a kapu elé érkező Lazic.
    36
    Szalai lépett ki egy hosszú indítással a jobboldalon, középpályásunk azonban a védők szorításában nem tudott jól kapura fordulni. A labda visszapattant hozzá, a lövébe azonban -- ezúttal is -- beleléptek, így szöglettel folytatódott a mérkőzés.
    32
    A jobboldalon vezettek akciót a vendégek Janecka révén, akinek a beadására Tímár ugrott fel Pisarral. A labda védőnk kezéről került az alapvonalon túlra, a vendégek tizenegyest reklamáltak (ezúttal nem jogtalanul), a játékvezető azonban szögletet ítélt, amely után védelmünk felszabadított.
    27
    Növeltük előnyünket! Lipcsei remek ütemben ugratta ki Jovánczait, aki a védelem mögé belőtt labdát átvette, eltolta a rimaszombati kapus mellett, majd még egy vendég játékost kicselezett, és a hosszú sarokba lőtt.
    Megérdemelten vezetünk 2-0-ra!
    22
    Hízek cselezgetett a jobboldalon, és tört be a tizenhatosunkon belülre. A rimaszombati középpályás a büntetőterületen belül elesett, mire a vendég játékosok meglehetősen indulatosan tizenegyest kezdtek reklamálni, a játékvezetőt azonban nem tudták befolyásolni, így továbbot intett.
    18
    Jobboldali akció végén az élesen belőtt labdába Pisar szúrt bele, ám Kemenes bravúrral megmentette csapatunkat a góltól.
    15
    Egy csaknem már elveszettnek tűnt labdát szerzett vissza Leo, megtolta, majd a kapu elé ívelt. A pontos beadásra érkezett Szalai, és három méterről a szinte üres kapuba továbbított. Ezzel 1-0-ra vezetünk!
    14
    Szalai futott fel a vendégek tizenhatosáig, ahol egy rimaszombati védő buktatta. A jogosan megítélt szabadrúgásnál Leo állt a csaknem a tizenhatos vonalára letett labda mögé, és lőtte félmagasan a kapu jobboldala felé, Minar, ellenfelünk kapusa azonban bravúrral hárított. Szép lövés volt!
    10
    Bár igazán nagy ziccer még egyik kapu előtt sem adódott, az elmúlt percekben egyértelműen a mieink irányítják a játékot.
    8
    Leo két szép csellel futott fel a baloldalon, majd a vonal mellől középre adott, a labda azonban kissé magasnak bizonyult Szalainak.
    5
    Az első percekben a küzdelem dominál. Mindkét együttes próbálkozik a támadások építésével, rengeteg a párharc. Ellenfelünk elősorban hosszú indításokból igyekszik a védelmünk mögé kerülni, Kemenes azonban rendre remek ütemben lép ki a kapujából. A mieink is többször vezettek már támadásokat, az utolsó passzoknál azonban elakadtak az akciók.
    1
    A rimaszombatiak kezdték a találkozót. Ellenfelünk piros, míg a mieink fehér felszerelésben játszanak. Együttesünk a Springer-szobor felöli kapura támad.
    .
    Ellenfelünk az előző idényt a szlovák másodosztály hatodik helyén zárta.
    .
    Köszöntjük Szurkolóinkat! Csapatunk a Rimaszombat ellen játssza 2006/07-es szezonbeli első felkészülési mérkőzését.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
    Húsvéti...
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 04.30. 19:30 FTC-MOL VIDI FC (TV:M4)
Következik: 04.27. 19:30 Honvéd-FTC (TV:M4)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
FACEBOOK:
HOST