2007.II.14. Ferencváros – REAC: 0-1 (edzőmérkőzés)

W_ftc-reac

A REAC legyőzte a Ferencvárost


Ferencváros – REAC: 0-1 (0-1)
Budaörs, 100 néző, vezette: Kömpf Gy.

Ferencváros: Kemenes – Ferencz, Dragóner (Medgyesi 30.), Hegedűs, Buz (Csepregi 46.) – Deme, Lipcsei, Lazic (Horváth D. 59.), Laczkó – Jovánczai (Bartha 46.), Tököli

REAC: Illyés (Farkas B.) – Dinka, Cseri, Kapcsos, Sallai B. – Somorjai (Regedei), Polonkai (Kovács B.), Schrancz (Kovacsics) – Török S. (Makra) – Torma (Horváth G.), Nyerges

Gól: Nyerges (12.)
Sárga lap: Polonkai (55.)
Kiállí­tva: Hegedűs Gy. (85.) illetve Kovács B. (70.)

Ez a találkozó is hasonlí­tott valamelyest a korábbi edzőmeccsekhez: egy védelmi hiba után korán hátrányba kerültünk, és a folytatásban hiába dolgoztunk ki sok helyzetet, nem sikerült az egyenlí­tés. A REAC az első komolyabb lehetőségéből meg is szerezte a vezetést Nyerges révén. A folytatásban elsősorban Tököli révén veszélyeztettünk, ő a játékrész közepén két alkalommal is kishí­ján kiegyenlí­tett. A REAC masszí­van védekezett, keményen futballozott, ám a rákospalotaiak csak ritkán jutottak el a kapunk elé. Mi irányí­tottunk az első 45 percben, de egyenlí­teni sajnos nem sikerült.

Fordulás után sem változott sokat a játék képe. Próbálkoztunk, megvoltak a lehetőségeink, de nem sikerült a kapuba találni: vagy az utolsó passzok “hibádzottak”, vagy a rákospalotai kapus védett bravúrral. Még a hajrában is több helyzetünk volt, de végül nem szereztünk gólt, í­gy a REAC 1-0-ra megnyerte a találkozót.

NS-20070215-05-20070214

(Az nso.hu és a Ferencváros hivatalos honlapja alapján)

Egy hozzászólás a(z) 11111010111ejegyzéshez

  • 92
    Vége a mérkőzésnek.
    90
    Egy lecsorgó labda után Lipcsei emelte volna át a kapust, ám az visszaért, és bravúrral kitenyerelte a léc alól a labdát.
    89
    Demét sokadszor rúgták fel, ezúttal a 16-os előtt. Lipcsei lapos lövése levágádott, Bartha ismételhetett, de ezt is védte a rákospalotai hálóőr.
    87
    Tököli tört be a 16-oson belülre a jobb oldalon, mintegy 6 méterről kiszorí­tott helyzetből lőtt, erős lövését bravúrral védte a kapus.
    85
    Hegedűs rántotta le Kovacsicsot, a játékvezető leküldte védőnket a pályáról.
    82
    Bartha jó labdájával Tököli lépett ki a jobb oldalon, élesen középre lőtt, Horváth alig maradt le a labdáról.
    78
    Jó Tököli-Horváth összejáték után utóbbi került volna helyzetbe a 16-oson belül, de a REAC-védők rutinosan összezártak előtte.
    73
    Tököli ugratta ki Laczkót, akit lerántottak. A veszélyes helyről járó szabadrúgást Csepregi sajnos a sorfalba “csavarta”. Kovácsot az eset után kiállí­tották.
    67
    Deme passzolt a balodalon Tökölihez, aki kettőt tolt a labdán, majd a hosszú sarkot vette célba. Helyezett, csavart lövése alig ment el a kapu mellett.
    62
    Lipcsei jobb oldalról í­velt középre, a labda Deme elé pattant, akinek kemény, jó irányba tartó lövése leppattant a védőkről.
    59
    Horváth Dávid állt be Lazic helyére.
    57
    Polonkai távoli lövése ment el a jobb sarok mellett.
    55
    Polonkai rúgta fel Demét, ezért sárgát kapott.
    52
    Csepregi kevergetett a baloldalon, majd Lipcsei elé tálalt, akinek 18 méteres lövése elakadt a védőkben.
    46
    Jovánczai helyett Bartha a pályán, mí­g Csepregi Buz helyett állt be.
    46
    Elkezdődött a második félidő.
    45
    Balog Zoltán egyébként a Sportkórházban járt, erős volt ugyanis a gyanú, hogy vakbélgyulladása van, de szerencsére a vizsgálatok nem igazolták ezt.
    45
    Vége az első félidőnek.
    43
    Lipcsei kérte el a labdát Jovánczaitól, majd észrevette, hogy kintt áll a kapus, megpróbálta átemelni fölötte a labdát, de sajnos a léc fölött hagyta el a labda a játékteret.
    42
    A ritka REAC ellentámadások egyikének végén Somorjai alig maradt le egy belőtt labdáról.
    41
    Tököli ment el a szélen, majd az érkező Demét hozta játékba, aki 17 méterről helyezett mintegy 2 méterrel a kapufa mellé.
    34
    Lipcsei passzolt Jovánczaihoz, aki 8 méterről nagy helyzetben lőtt, a kapus bravúrral hárí­tott.
    30
    Dragóner megsérült, helyére Medgyesi állt be. Védőnk a bokáját fájlalja.
    26
    Deme remek labdájával Tököli lépett ki, és 100%-os helyzetbe hozta volna a mellette futó, középen érkező Jovánczait, ám az egyik védő az utolsó pillanatban tisztázott.
    22
    Az igencsak aktí­v Tököli ezúttal a baloldalon tűnt fel. Három védő között tört be a 16-oson belülre, és 14 méterről lőtt is. A kapus jól zárta a szöget, ezért támadónk ballal a hosszú sarkot célozta meg, de a labda a kapufa mellett suhant el.
    20
    Tököli lépett ki két védő közül, és mielőtt beérték volna, 16 méterről ellőtte a labdát, a kimozduló kapus óriási bravúrral védett.
    14
    Tököli lőtt volna 10 méterről, ám “kibillentették”, támadónk visszaszerezte a labdát, de ismétlésébe is beleléptek a védők.
    12
    Egy védelmi hiba után a jobb oldalon iranmodott meg a REAC, Somorjai középre passzolt, és Nyerges a kimozduló Kemenes mellett betalált (0-1).
    10
    Az első tí­z perc mezőnyjátékkal telt.
    1
    A REAC kezdte a meccset. Sárga-kékben az ellenfél, mi tiszta feketében játszunk.
    .
    Köszöntjük kedves szurkolóinkat! Hamarosan kezdetét veszi csapatunk REAC elleni edzőmeccse, amelyre Budaörsön kerül sor.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ