2008.V.1. Ferencváros – Kecskeméti TE: 1-2

2 hozzászólás a(z) 2008.V.1. Ferencváros – Kecskeméti TE: 1-2 bejegyzéshez

  • ftc.hu: Lüktető meccset, izgalmakat és sajnos 2-1-es vendégsikert hozott a Kecskemét elleni rangadó. A vendégek kétszer is vezettek Montvai góljaival, de csak először tudtunk válaszolni Ndjodo révén. Riválisunk előnye 11 pontra nőtt előnyünk.

    Kezdés után azonnal nekimentünk a Kecskemétnek, de a vendégek túlélték a rohamokat. Sőt, idővel egyre bátrabban játszottak. A legközelebb a gólhoz a 15. percben jártunk, amikoris Shaw lövése után a kapufáról pattant ki a labda. Ezután a Kecskemét percei következtek, szerencsére csak néhány nem túl veszélyes távoli lövést eresztettek meg. A félidő vége ismét a miénk volt, de a nagyobb lehetőségek elmaradtak, rendre hiba csúszott a támadásokba.

    Fordulás után azonnal megszerezte a vezetést a listavezető: Csordás beadását Montvai fejelte a hálóba (0-1). Öt percig örülhettek a vendégek, majd az 52. percben Ndjodo egy lecsorgó labdát a hálóba gurí­tott (1-1). Izgalmakat tartogatott a hátralévő 40 perc, és az is volt a mérkőzés, amely lüktető játékot hozott. Majd Szavics percei következtek, aki háromszor is veszélyesen lőtt, harmadjára a felső lécet találta el szabadrúgásból. A túloldalon Shaw próbálkozott: először bal lábbal lőtt, de Nagy védett, majd veszélyesen csúsztatott a hosszú sarok irányába. Ami nekik nem sikerült, összejött Montvainak: a 74. percben ismét vezetéshez juttatta a vendégeket: senkitől sem zavartatva vezetgette a labdát, majd kilőtte a jobb alsó sarkot (1-2). A hajrában még Szalai, majd Mátyus egyenlí­thetett volna, ám előbbi közelről a kapu mellé helyezett, utóbbi pedig pontatlanul fejelt.

    A végig változatos meccset bármelyik együttes megnyerhette volna, végül a Kecskemét jött ki jobban a találkozóból, és 2-1-es sikerével 11 pontra növelte előnyét előttünk…

    A meccs után mindkét szakvezető egyetértett abban, hogy a szurkolók egy jó mérkőzést láthattak.

  • 93
    Vége.
    91
    Dragóner pirosat kapott.
    87
    Ilyen nincs. Mátyus is nagy helyzetben hibázott: egy szöglet után tisztán fejelhetett, de sajnos a kapu mellé.
    84
    Egy lecsorgó labdát Szalai óriási helyzetben a kapu mellé helyezte.
    78
    Gyagya kapott sárgát.
    75
    Lungu állt be Csordás helyére.
    75
    Fülöp-Szalai csere.
    74
    Megint vezet a vendégcsapat: Montvai vezetgette alabdát senkitől sem zavartatva, majd 21 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot (1-2).
    70
    Shaw előbb az ötös sarkáról lőtt veszélyesen ballal, majd a szöglet után veszélyesen csúsztatott a hosszú sarok irányába.
    69
    Balázs érkezett Kormos helyére.
    65
    Lovric veszi át Némedi helyét,nálunk pedig Lisztes váltja Moussát.
    63
    Szavics 19 méteres szabdrúgása a lécről vágódott ki.
    62
    Dragóner sárgát kapott.
    61
    Csordás lövése lepattant Dragónerről, Szavics a labdaátvétellel becsapta emberét, majd ballal lőtt 10 méterről lőtt, Zarzycki bravúrral védett a bal sarok elől.
    55
    Szavics lőtt 15 méterről veszélyesen, Zarzycki a bal alsó sarok elől védett.
    52
    Egyenlí­tettünk! Egy felfejelt labda után Ndjodo eszmélt, és 7 méterről, estében a kapu jobb sarkába gurí­tott (1-1). Mindent bele!
    49
    Lamine-Kulcsár csere.
    47
    Vezet a Kecskemét. Csordás beadását Montvai fejelte a hálóba (0-1).
    46
    Elkezdődött a második félidő.
    45
    Vége az első félidőnek.
    43
    Egy kifejelt labdára Lipcsei dőlt rá, de sajnos lapos lövése mellé ment.
    40
    Ndjodo emelésével Moussa lépett ki, megpróbálta átemelni Nagyot, de elakadt benne a labda.
    34
    Ndjodo remekül gurí­tott vissza az alapvonal elől, de középen sajnos nem érkezett senki a labdára.
    28
    Úgy tűnt, lekontrázzuk ellenfelünket, Lipcsei ugratta ki Shawt, de végül elhalt az akció.
    27
    Némedi lőtt 18 méterről a bal alsó sarok mellé.
    26
    Kijött a szorí­tásból a vendégcsapat, most egy szögletük suhant el veszélyesen a kapunk előtt.
    23
    Kormos 17 méteres lövését védte Fülöp.
    21
    Kormos tette a labdát az érkező Csordás elé, de a védőinknek sikerült tisztázni előle.
    15
    Ndjodo lefejelt labdáját Shaw lőtte el 6 méterről a bal oldalról, de a labda a kapufáról kifelé pattant.
    11
    Egy jobboldali beadás után Shaw elől tisztáztak az utolsó pillanatban.
    10
    Igazi ziccer nélkül, a mi fölényünkkel telt el az első tí­z perc.
    3
    Nagy elánnal kezdtük a rangadót.
    1
    Félelmestes hangulatban kezdődik a meccs.
    1
    Mi kezdtük a meccset.
    .
    A Kecskemét ellen a következő összeállí­tásban lépünk pályára: Zarzycki -- Fülöp, Dragóner, Mátyus, Vasas- Fitos, Lipcsei, Moussa, Lamine- Shaw, Ndjodo.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ