2008.VIII.17. Bőcs – Ferencváros: 2-1

fradi_cimerComeback: de nem az NB I-be, hanem a tavalyi formához

A Tököl kiütése után a Bőcsnél (helyesebben mondva a Diósgyőr pályáján) vendégeskedett a Ferencváros. Az első félidőben kétgólos hátrányba kerültek a fővárosiak, és bár a második játékrészben becsülettel próbálkoztak, csak a szépí­tésre futotta erejükből. A „Comeback” lendülete í­gy már a második mérkőzésen alábbhagyott.

Bőcs – Ferencváros: 2-1 (2-0)
Diósgyőr, 2.000 néző, vezette: Oláh Gábor (Fehér, Varga F.)

Bőcs: Hamar Zs. – Szakszon, Martis, Cséke, Molnár (Vass 63.) – Jeney, Lipták, Irhás, Siróczki – Zsarnai (Vasas 90+2.), Bardi (Gaál 65.)
kispad: Szabó Á., Török, Kóka, Ondó
vezetőedző: Tóth László

Ferencváros: Holczer – Fülöp N., Dragóner, Csiszár, Szkukalek (Kulcsár D. 46.) – Bartha (Kamate 46.), Lipcsei, Ashmore, Tóth B. – Shaw, Ferenczi
kispad: Pintér B., Lamine, Souare, Moussa, R. Wolfe
vezetőedző: Robert Davison

Gól: Bardi (25.), Martis (39.) illetve Ferenczi (53.)
Sárga lap: Jeney (35.), Bardi (38.), Martis (63.), Hamar Zs. (77.) illetve Fülöp N. (68.)

Pár perc késéssel kezdődött a találkozó, ugyanis a Ferencváros háza táján új gyakorlatot vezettek be: a zöld-fehérek csak fél órával a kezdés előtt érkeznek meg a jövőben az idegenbeli találkozókra. Ez most is í­gy történt, í­gy a Fradi játékosai csak húsz perccel a hivatalos kezdési időpont előtt kezdtek el melegí­teni, ennek volt köszönhető a pár perces csúszás.

A mérkőzés első lehetősége Lipcsei Péter nevéhez fűződött, a Fradi középpályása a Tóth Bence buktatásáért megí­télt szabadrúgást zúdí­totta 22 méterről a jobb felső sarok fölé. A hazaiak azonban nem ijedtek meg a Ferencvárostól (még a zöld-fehérek narancssárga mezétől sem) és az első húsz percben jobbára az ő próbálkozásaikat lehetett feljegyezni.

Sőt, a hazaiak olyannyira nem ijedtek meg (miért is tették volna, hiszen a Fradi eddig még nem tudott nyerni a Bőcs vendégeként: egy 0–0-s és egy 3–3-as döntetlen az eddigi idegenbeli mérleg) hogy a 25. percben Bardi révén megszerezték a vezetést! Irhás végzett el sarokrúgást a jobb oldalról, labdája a kapu előterében találta Bardit, akinek nem okozott gondot 5 méterről a bal alsó sarokba helyezni.

Úgy tűnt, a Fradi rögzí­tett szituációkban sebezhető a leginkább, legalábbis a második hazai gól ezt igazolta: ismét Irhás adott be szögletet, a változatosság kedvéért ezúttal a bal oldalról , a legmagasabbra emelkedő Martis pedig 8 méterről, nagy erővel a Ferencváros kapujának bal oldalába fejelte a labdát.

A szünetben két cserével próbálta felrázni csapatát Bobby Davison, és lehet hogy ennek köszönhetően, de hamar szépí­tett a Ferencváros: Lipcsei gyorsan elvégzett egy szabadrúgást, Tóth Bence jobbról, laposan a kapu elé lőtte a labdát, amely elsuhant a védők előtt, a jobb kapufánál helyezkedő Ferenczi pedig 2 méterről a hálóba helyezett.

A szépí­tő találat után a Ferencváros mindent megpróbált, hogy legalább az egyik pontot megmentse, de ez ezúttal nem sikerült. A második félidőben uralták ugyan a mérkőzést a fővárosiak, de helyzeteik sorra kimaradtak, és, egy esetben csak a kapufa mentette meg a Fradit a harmadik bekapott góltól. A hazaiak megérdemelten gyűjtötték be a győzelmet, hiszen két szögletből két gólt értek el, és kontratámadásaik rendre veszélyesnek bizonyultak.

A Tököl legyőzése utáni hurráhangulat és a Comeback lendülete í­gy már a második fordulóban alábbhagyott…

Nyilatkozatok:

Bobby Davison a mérkőzést követően érhető módon rendkí­vül dühös volt: – Az első 45 percben nyújtott játékunk egyáltalán nem hasonlí­tott a labdarúgásra. A szünetben legszí­vesebben mind a 11 játékost lecseréltem volna. Hogy melyik a csapat igaz arca, azt a játékosoktól kellene megkérdezni.

Tóth László (Bőcs): – Nagyon fáradt voltam, mivel egy hosszú éjszaka után érkeztem a meccsre. Szerencsére a játékosaim nem hagyták, hogy elaludjak, nagyon jól játszottunk, megvalósí­tottuk az elképzeléseinket. Ezzel a győzelemmel üzentünk egy helyi cégnek, hogy megérné támogatni a csapatunkat. Nagyon büszke vagyok az együttesemre, ki merem jelenteni, hogy nálunk legalább 4-5 Fradi-szintű játékos található. Nem tartom okos dolognak, hogy ilyen-olyan egyezményekre hivatkozva az NB II-ben korlátlanul szerepelhetnek idegenlégiósok, meggyőződésem, ez nem tesz jót a magyar focinak.

(Az nso.hu, a Ferencváros hivatalos honlapja és az MLSZ Adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2008.VIII.17. Bőcs – Ferencváros: 2-1 bejegyzéshez

  • ftc.hu: Csapatunk 2-1-re kikapott a Bőcstől Diósgyőrben. Az első játékrészben nem játszottunk jól, kapura alig voltunk veszélyesek, a másodikban már adódtak helyzeteink, de ez kevésnek bizonyult az egy ponthoz is.

    Bőcs – Ferencváros: 2-1 (2-0)
    Diósgyőr, 3.000 néző, vezette: Oláh (Fehér, Varga)

    Bőcs: Hamar – Szakszon, Martis, Cséke, Molnár (Vass 63.) – Jeney, Lipták, Irhás, Siróczky – Zsarnai, Bardi

    Ferencváros: Holczer – Fülöp, Dragóner, Csiszár, Szkukalek (Dramane 46.) – Bartha (Kulcsár 46.), Lipcsei, Ashmore, Tóth – Shaw, Ferenczi

    Gól: Bardi (24.), Martis (39.) illetve Ferenczi (52.)
    Sárga lap: Jeney (35.), Bardi (38.), Martis (64.), Hamar (78.) illetve Fülöp (68.)

    Az első 45 percben a bőcsiek nagyon elszántan küzdöttek, nem mellesleg, pedig két gólt szereztek. Először a 24. percben egy szögletet követően Bardi közelről talált a kapunkba, majd a félidő hajrájában egy újabb sarokrúgást követően Martis bólintott közelről a hálónkba.

    Fordulás után aztán feljavult a játékunk, az 52. percben Ferenczi közeli találatával szépí­tettünk. 10 perccel később a csereként beállt Dramane lőtt szépen 14 méterről, a labda már túljutott a kapuson, de az utolsó pillanatban visszanyúlt és megmentette csapatát a góltól. A bőcsiek előtt is több lehetőség adódott, de szerencsére kihagyták a helyzeteiket. A hajrában Shaw passza után Dragóner egyenlí­thetett volna, de közelről a kapu fölé helyezett.

    Sajnos már a 2. fordulóban elszenvedtük az első vereségünket.

  • 81
    Nagy helyzetet hagytunk ki. Shaw beadása után Dragóner 6 méterről rosszul találta el a labdát, ami a kapu fölé pattant.
    78
    Hamar kapott sárgát időhúzásért.
    77
    Ferenczi fejelt a kapuba, sajnos lesről…
    74
    Irhás eldönthette volna a meccset: egyedül vezette a labdát Holczerre, de kapusunk hatalmas bravúrral menteni tudott.
    73
    Egy percen belül kétszer veszélyzetettek a hazaiak, előbb Zsarnai lőtte el keresztbe veszélyesen a labdát, majd Gaál 13 méteres lövése okozott riadalmat.
    68
    Fülöp is sárgát kapott.
    64
    Martis is besárgult.
    63
    Cseréltek a hazaiak, Molnárt Vass váltotta.
    62
    Nagyon közel voltunk az egyenlí­téshez: Tóth beadása után Dramane lőtt kapura 14 méterről, a labda túljutott a bőcsi kapuson, aki még visszavetődve el tudta csí­pni a labdát.
    52
    Óriási elánnal kezdtük a második félidőt: előbb Dragóner veszélyeztetett fejjel, majd Tóth Bence szabadrúgása utánFerenczi a hosszú saroknál a kapuba helyezett. (2-1)
    46
    Elkezdődött a második félidő. Kettőt cseréltünk: Szkukalek helyén Dramane folytatja, mí­g Barthát Kulcsár váltotta.
    45
    Vége az első félidőnek.
    39
    Egyre nagyobb a baj: már 2-0-ra vezet a Bőcs. Egy baloldali szöglet után Martis 5 méterről fejelt a kapunkba. (2-0)
    38
    Bardi nem hagyott elvégezni egy szabadrúgást, ő is besárgult.
    35
    Jeney szabálytalankodott csúnyán, sárga.
    30
    Az első félórában csak elvétve kerültek veszélybe a kapuk, a kevés lehetőségből a Bőcs egyet kihasznált. Csapatunktól több kell ahhoz, hogy három ponttal zárjuk a meccset.
    25
    Majdnem egyenlí­tettünk: Egy szöglet után a hazai védők Tóth elé fejelték a labdát, aki 18 méterről lőtt, a kapus bravúrral védett a bal alsó sarok előtt.
    24
    Vezet a Bőcs. Egy jobboldali szöglet után tovább csúsztatták a labdát, a hosszú oldalon érkező Bardi négy méterről a hálóba talált. (1-0)
    22
    Ferenczi 12 méterre a kaputól két védő szorí­tásában elesett, de úgy tűnt, nem történt szabálytalanság.
    19
    Tóth Bence 13 méterről lőtt a bal ősszekötő helyéről, a kapus azonban védett. A kipattanó középpályásunk testéről az alapvonalon túlra csorgott.
    17
    Ismét Zsarnai veszélyeztetett, de a középerős lövést Holczer védte.
    16
    Egy védelmi hibát majdnem kihasználtak a hazaiak: Csiszár rossz fejese után Zsarnai elé került a labda, aki 16 méterről alig lőtt fölé.
    15
    Az első negyedóra mezőnyjátékkal telt. Nem alakultak ki helyzetek egyik kapu előtt sem.
    3
    Lipcsei 23 méterről leadott szabadrúgása szállt a kapu fölé.
    1
    A narancssárgában játszó mieink kezdték a mérkőzést.
    .
    Csapatunk 17.30-kor a Bőcs ellen játszik Miskolcon. Eddig nem tudtunk idegenben nyerni a Bőcs ellen, egy 0-0-s és egy 3-3-as döntetlen a mérleg.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ