2008.VIII.2. Ferencváros – Érd: 1-1 (edzőmérkőzés)

Csapatunk szombaton az Érddel találkozott, együttesünk 1-1-et játszott az NB III-as gárda ellen. Gólunkat Csiszár szerezte, a vendégek az utolsó pillanatokban egyenlí­tettek. A találkozón számos helyzetet kidolgoztunk, de a legnagyobb lehetőségek is kimaradtak. Együttesünkben először lépett pályára Ferenczi István.


Ferencváros – Érd: 1-1 (0-0)
Albert stadion, 1.000 néző

Ferencváros:

a 65. percig: Holczer (Williams 46.) – Fülöp, Dragóner (Souare 46.), Csiszár, Szkukalek – Bartha, Lipcsei, Ashmore, Abdi – Shaw, Ferenczi
a 65. perctől: Williams – R. Wolfe, Souare, Baranyai, Fülöp (Diaz) – Szalai, Tóth B. (Deme), Moussa B., Downing – Bartholomew, Pisanjuk

Gól: Csiszár (64.) illetve Székely (89.)

Az első percekről kezdve aktí­vabbak voltak, Shawnak és Ashmore-nak is volt egy-egy helyzete, de a legnagyobb lehetőség Ferenczi előtt adódott, akinek középre tartó fejesét védte a végig remekül hárí­tó vendégkapus. Ashmore többször is távoli lövésekkel veszélyeztetett, de az első félidőben fölényünk ellenére nem született gól.

Fordulás után Holczert Williams váltotta, de a mezőnyben nem volt váltás. Fülöp veszélyes lövéssel nyitott, majd Dragóner helyére kisebb sérülés miatt Souare állt be. Nem sokkal később Bartha fejese jelentett nagy veszélyt, majd a 64. percben megszületett a vezető gól: egy lepattanó labda a leshatáron álló Csiszárhoz került, aki a léc alá helyezett. A gól után a Williams – Wolfe, Souare, Baranyai, Fülöp (Diaz) – Szalai, Tóth B. (Deme), Moussa B., Downing – Bartholomew, Pisanjuk összetételű csapat folytatta. Gyorsan adódott a játékosok előtt három helyzet: Szalai hatalmas ziccerben hibázott, Moussa bemutatott egy szép lövést, majd nem sokkal később ő is óriási lehetőséget puskázott el. A túloldalon viszont büntetett az Érd, amely kihasználta egyetlen helyzetét, miután az utolsó pillanatokban Székely emelt szépen a hálóba Williams felett. A győzelmet í­gy is megszerezhettük volna, ám Souare és Pisanjuk sem tudta a kapuba pöckölni a labdát 1 méterről, í­gy az eredmény nem változott.

Bő egy hét van a rajtig, a helyzetkihasználáson van mit javí­tani. A meccsre kilátogató mintegy ezer néző megtapsolta a játékosokat.

(A Ferencváros hivatalos honlapja alapján)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
04.25. 17:00, M4 Sport
Novák Dezső
FOTELSZURKOLÓ