2009.IV.11. Szolnoki MÁV – Ferencváros: 0-3

Lipcsei Péter is részese volt a Fradi sima győzelmének

Az első félidőben Robertson szerzett vezetést a vendégeknek, amit a 41. percben az angol csatár megduplázott, majd hatalmas verekedés tört ki a ferencvárosi szurkolók és a biztonságiak között, emiatt öt percet állt a játék. A szünet után Ferenczi István is eredményes volt, könnyedén nyert az Fradi.

Előzmények:

A Ferencváros elsőre megkapta az NB I-es induláshoz szükséges licenszet az MLSZ-től, így amennyiben csapatunk a papírformának megfelelően a pályán megtartja vezető helyét, jövőre az élvonalban indulhatunk.

– Remek hírt kaptunk, ugyanis az illetékes bizottság elsőre megadta a Ferencvárosnak az élvonalbeli induláshoz elengedhetetlen licenszet. Külön köszönjük Gertner Zoltánnak, a klublicensz menedzsernek a felénk tanúsított korrekt hozzáállását. Természetesen a döntésben elévülhetetlen érdemei vannak a tulajdonosi körnek, akik minden feltételt biztosítottak a nyugodt működéshez és tervezéshez, nagy öröm, hogy labdarúgóinknak valóban csak a futballal kell foglalkozniuk – mondta a 100%Fradinak Berki Krisztián, az FTC zRt. vezérigazgatója.

Nyilatkozatok:

„A Fradi meg fogja nyerni ezt a bajnokságot, feljut majd az NB I-be, ebben teljesen bizonyos vagyok. Minden szempontból kiemelkedik a Keleti csoportból, de az egész NB II-es mezőnyből is. Ezúttal nem történhet olyan meglepetés, hogy a Ferencváros idén is lemaradjon a feljutásról. Bár a rivális csapat edzője vagyok, én nem titkolom, hogy szurkolok a Fradinak, hogy kerüljenek fel, legyenek újra a csúcson. Ugyan most az a feladatom, hogy legyőzzük, mégis az a véleményem, hogy a magyar focinak most már égetően szüksége van egy jó és erős FTC-re” – nyilatkozta Vágó Attila a 100% Fradinak.

A mérkőzés:

Szolnoki MÁV – Ferencváros: 0-3 (0-2)
Szolnok – Tiszaligeti stadion, 5.000 néző, vezette: Szabó Zsolt (Szpisják, Medovarszki)

Szolnoki MÁV: Kövesfalvi – Molnár Z., Kőkuti, Szalai B., Antal (Zana 62.) – Belényesi, Germán, Kovrig (Kiss K. 60.), Mile – Kotula, Rebecsák (Freud 57.)
kispad: Rézsó, Kerényi, Balogh P., Tisza
vezetőedző: Vágó Attila

Ferencváros: Holczer – Lowton, Dragóner, Balog Z., R. Wolfe – Wedgbury (Abdi 76.), Ashmore, Morrison, Tóth B. (Lipcsei 71.) – Ferenczi (Pölöskey 71.), Robertson
kispad: Megyeri, Lamine, Márkus, Kamate
vezetőedző: Robert Davison

Gól: Robertson (36., 41.), Ferenczi (66.)
Sárga lap: Belényesi (25.), Kövesfalvi (36.), Zana (78.), Germán (89.) illetve Morrison (10.), R. Wolfe (25.), Robertson (64.)

20090411-szolnok-morrisonA listavezető Ferencváros az 5. helyen álló Szolnok otthonába látogatott a labdarúgó NB II. 21. fordulójában. Rangadónak mégis nehezen nevezhetjük a mérkőzést, hiszen a fővárosiak a fordulót megelőzően 22 egységgel vezettek aktuális ellenfelük előtt. Érdemes megjegyezni, hogy a vendégeknél Ferenczi István is pályára lépett, akinek két héttel ezelőtt tört el az arccsontja.

Az első lehetőség mégis a hazaiak előtt adódott. A 4. percben történt ugyanis, hogy Belényesi 28 méterről megkínálta Holczer kapust, akinek gondot okozott a labda szögletre tolása.

A gól elmaradt, és az első negyedóra elteltével átvette a kezdeményezést a Fradi. Előbb a 17. percben Ferenczi estében tette a kapura Tóth Bence passzát, ám Kövesfalvi lábbal hárított, majd három perccel később ismét e három játékos volt a főszereplő.

Tóth 20 méterről erős löketet küldött kapura egy szabadrúgást követően, a Szolnok portása maga elé ütötte a labdát, érkezett Ferenczi, aki három méterről a kapu fölé fejelte az ordító ziccert.

Alárendelt szerepet azonban semmiképpen sem játszottak a hazaiak, kiegyenlített volt a játék képe. A 30. percben Kotula remekül vette észre, hogy Holczer kinn áll a kapujából, így 40 méterről kapura emelte a labdát, de a bal felső mellé lőtt.

20090411-szolnok-tothAztán a 34. percben megszerezte a vezetést a Fradi. Előbb Tóth Bence lövése után került szögletre a labda, majd Ashmore beadása került Robertson elé, aki közvetlen közelről a kapuba pofozta a labdát. Sőt hét perccel később ismét az angol játékos kapott egy labdát, amit tíz méterről a hosszú sarokba lőtt. Így gyorsan kétgólos előnyre tett szert a Ferencváros.

Az első félidő azonban még tartogatott meglepetéseket. Tucatnyi FTC-drukker ugyanis verekedni kezdett, és megindultak a pálya irányába is, ahol harcba keveredtek a biztonsági emberekkel, Lipcsei Péter is odament, hogy megnyugtassa a szurkolókat. Öt perc szünet után folytatódott a játék.

A második félidőre lecsillapodtak az kedélyek, majd a 66. percben Wedgbury ment el remekül a jobb oldalon, középre tálalt, ahol érkezett Ferenczi, és öt méterről a bal felső sarokba bombázta a labdát.

A 73. percben aztán megtörtént az, amire a ferencvárosi szurkolók hét és fél hónapja várnak, ugyanis Tóth Bence helyett Lipcsei Péter lépett pályára. A Fradi középpályását hatalmas ováció fogadta.

A 86. percben Robertson megszerezhette volna harmadik gólját, de tíz méterről a lécet találta telibe, így az eredmény már nem változott, három góllal nyert az FTC.

Nyilatkozatok:

Bobby Davison: – Tudtam, hogy türelmesen kell majd játszanunk, mert masszív csapat a Szolnok. Ez be is igazolódott, de az elképzeléseinket jól valósítottuk meg. Jó, hogy már az első félidőben sikerült feltörni a hazai védelmet, majd a második gólunk után már valamivel könnyebb dolgunk volt. Ferenczit azért állítottam be, mert a csütörtöki orvosi vizsgálat rendben talált nála mindent, és edzésen is jól pörgött, így értelemszerűen nem hagyhattam ki. Lipcseinél most jött el az az idő, amikor be lehetett vetni, példás edzésmunkát végzett, ezért került a keretbe, és mivel az eredmény is úgy alakult, be tudtam cserélni.

Vágó Attila: – Hat kezdő stabil kezdőjátékosunk hiányzott, ezt egy Fradi ellen senki nem engedheti meg magának, ezért is volt nagyjából sima a meccs. Nem azt mondom, hogyha mindenki játszik, megvertük volna a Ferencvárost, de talán szorosabb lehetett volna a végeredmény. Tudtuk, hogy Robertson és Ferenczi jól fejelnek, erre külön is készültünk, a védők jól is oldották ezt meg, hiszen fejjel most kevésbé voltak veszélyesek, igaz, máshogy viszont annál inkább, de ezekhez a mi buta hibáink is kellettek.

A nagy visszatérők meccse

20090411-szolnok-ferencziBalhé a lelátón, nyugalom a pályán: a Fradi könnyedén verte meg a Szolnokot, s a meccsen pályára lépett a súlyos sérüléséből felépült Ferenczi István és Lipcsei Péter is.

A Ferencváros labdarúgócsapata búcsúzni utazott Szolnokra (is). A zöld-fehér együttes a harmadik, s minden bizonnyal utolsó idényét tölti a másodosztályú bajnokságban, ennek megfelelően ismét népes közönség előtt lépett pályára az Üllői úti legénység a Tisza-parti megyeszékhelyen.

A találkozón sima vendégsiker született, ám nem a gólok révén marad emlékezetes az összecsapás, hanem néhány tucat huligán miatt, akik az első félidő hajrájában betörtek a játéktérre, s verekedésbe keveredtek a biztonsági szolgálat tagjaival. A rendőrség kivezényelt egységeinek kellett helyreállítaniuk a rendet, hogy folytatódhasson a játék.

De hogy azért a futballról is essen szó: talán még a ferencvárosi hívek is meglepődtek, amikor a találkozó előtti bemelegítés során meglátták kedvencüket, Ferenczi Istvánt a pályán mozgó labdarúgók között. Az Üllői útiak házi gólkirálya két héttel súlyos sérülése után játékra jelentkezett Bobby Davison vezetőedzőnél.

“Az az igazság, hogy csak addig maradtam ki az edzésmunkából, amíg kórházi kezelésre szorultam. A héten már teljes intenzitással gyakoroltam együtt a csapattal, és csütörtökön jeleztem a mesternek, hogy bevethető állapotban vagyok, vállalom a játékot, ha úgy gondolja – felelte lapunk érdeklődésére a találkozó előtt a hórihorgas támadó. – Először még csupán a jövő héten akart pályára küldeni Bobby Davison, de amikor megjött az arcvédőm, és látta az edzésen, hogy semmi félelemérzet nincs bennem, meggondolta magát, és már most számításba vett.”

20090411-szolnok-lipcseiNos, hiába reménykedtek a szolnoki futballisták, hogy az arcvédő zavarni fogja a játékban a gólkirályjelöltet, a lelátóról úgy tűnt, Ferenczi István tudomást sem vett a maszkról. Az első félidőben ugyan még elhibázott egy hatalmas helyzetet, ám a másodikban nem kegyelmezett.

A szünet előtti rövid balhét követően a folytatásban szerencsére már csak játék volt a találkozón. A zöld-fehér drukkerek kedvenceikkel foglalkoztak, ünnepelték az újból pályára lépő Lipcsei Pétert is, s ez sokkal szimpatikusabb volt a többi jelenlévő néző számára, mint amikor a randalírozásban élték ki magukat.

Hetek óta követelik a ferencvárosi szurkolók, hogy Bobby Davison vezetőedző ha csereként is, de néhány percre adjon játéklehetőséget Lipcsei Péternek. A klub emblematikus játékosa augusztusi keresztszalag-szakadása után március végére teljesen felépült sérüléséből, legalábbis úgy érezte. Ugyanakkor a csapat angol vezetőedzője a szakmai stáb véleményét kikérve türelemre intette az 58-szoros válogatott középpályást, s külön erőnlétjavító feladatokat állított össze a korábbi csapatkapitánynak. Harag nincs a felek között, de Lipcsei Péter türelmetlen ifjoncként toporgott a pénteki kerethirdetéskor, s lám, a Szolnoki MÁV ellen a türelem végre meghozta gyümölcsét. Lipcsei Péter tizenhét percet tölthetett a pályán.

– Nagyon hosszú idő volt az életemben az a hét és fél hónap, mire visszatérhettem a pályára. Talán természetes, hogy úgy éreztem, a sérülésemből felépülve fizikailag már hetek óta bevethető állapotban vagyok, de tisztában voltam azzal, hogy a mérkőzéshiány miatt van lemaradásom is. Számunkra a Ligakupa már februárban befejeződött, és mivel edzőmeccseket a tavasszal nem játszunk, egyértelmű volt, hogy csak a bajnokikon lendülhetek játékba. Mint mostanában minden pénteken, ezúttal is izgatottan vártam a kerethirdetést, és végre tavaly augusztus óta először bekerültem a bajnokira készülő csapatba. Úgy vártam a szolnoki meccset, mint amikor először léptem pályára Fradi-szerelésben. Kellemes volt ez a mostani tizenhét perc, élveztem minden pillanatát, de azért remélem, legközelebb több időt kapok a mestertől.

(Az nso.hu, a Nemzeti Sport, a Ferencváros hivatalos honlapja és az MLSZ Adatbankja alapján)

Egy hozzászólás a(z) 11111011001ejegyzéshez

  • 92
    Vége, magabiztosan nyertünk.
    88
    Germán sárga a végére.
    86
    Robertsonnak kevés hiányzott a triplához, Abdi beadása utáni lövését a hazai kapus ujjheggyel tolta a lécre.
    77
    Lipcsei szépen csavart kapura egy szabadrúgást, Kövesfalvi védett, de Morrison ismétlése a kapu fölé ment.
    76
    Zana lerúgta Morrisont, besárgult.
    76
    Wedgbury-Abdi csere.
    74
    Pölöskey szépen került helyzetbe, lövését fogta a hazai kapus.
    73
    Lipcsei visszatért! Pölöskeyvel együtt állt be, Ferenczi és Tóth B. lejött. A kapitány minden labdaérintését ollézva fogadja a közönség.
    65
    Nőtt az előnyünk, Ferenczi lőtt szépen a kapuba 6 méterről Wedgbury beadása után (0-3).
    62
    Robertson sípszó után elrúgta a labdát, sárgát kapott.
    62
    Cserék a szolnokiaknál: Kovrig-Kiss K., Antal-Zana váltás.
    59
    Tóth Bence jó cselekkel jutott át a hazaiak védelmén, ám Kövesfalvi végül felszedte előle a labdát. Szép egyéni alakítás volt.
    56
    Freud beállt Rebecsák helyére.
    53
    Egy szöglet után Ferenczi fejelt a kapu fölé a védők gyűrűjében.
    46
    Némi késéssel megkezdődött a második félidő.
    45
    Vége az első játékrésznek, megérdemelten vezetünk.
    44
    A gól után percekig állt a játék, sajnos néhány magáról megfeledkezett drukker bejutott a pályára is, de végül rend lett a szektorunkban.
    42
    Ott a második! Robertson 9 méterről vágta szépen a kapuba Ferenczi jó beadását (0-2)!
    36
    Megvan a vezetés! Ferenczi továbbcsúsztatott labdáját Robertson közelről értékesítette (0-1). Kövesfalvi az eset után sárgát kapott.
    33
    Antal kishíján a saját kapujába lőtt Robertson középre tett labdája után, ám a hazai kapus tisztázott.
    31
    Picit kijött a saját kapuja előteréből a Szolnok.
    25
    Belényesi sárgát kapott.
    24
    Wolfe jogosan kapott lapot, miután felrúgta Rebecsákot.
    24
    A melegítő Lipcsei nevét skandálta a közönségünk.
    20
    Jó helyről rúghattunk szabadrúgást, amelyet Tóth Bence végzett el. Nem túl helyezett lövését kiütötte Kövesfalvi, Ferenczi ismételt 5 méterről, de a földre fejelt labda a kapu fölött hagyta el a játékteret.
    15
    Mi törtük meg a mezőnyjátékot, Ferenczi estében lőtt Tóth Bence beívelése után, ám a hazaiak rutinos portása nagyot védett.
    9
    Morrison és Mile együtt ugrottak fel fejelni, utóbbi rosszabbul járt, játékosunk sárgát is kapott a közben elkövetett szabálytalanságért.
    5
    A meccs első komolyabb lehetősége a hazaiaké volt, ám Belényesi 21 méteres löketét Holczer szögletre hárította a jobb sarok elől.
    3
    Mi kezdtünk aktívabban. Ferenczi egyébként orr és arccsont-védőmaszkban játszik.
    1
    A hazaiak kezdtek, mi tiszta zöldben, ők tiszta fehérben játszanak.
    .
    Bobby Davison már kijelölte a kezdőcsapatot. Ebben helyet kapott Lipcsei Péter is, míg a kezdőcsapatnak tagja a villámgyorsan felépülő Ferenczi István is, akinek társa Jordan Robertson lesz.
    Kezdőcsapatunk a következő: Holczer -- Lowton, Dragóner, Balog, R. Wolfe -- Wedgbury, Ashmore, Morrison, Tóth B. -- Ferenczi, Robertson. A kispadon Megyeri, Lamine, Pölöskey, Abdi, Lipcsei, Kamate és Márkus ül majd.
    .
    Köszöntjük olvasóinkat! Csapatunk zsinórban tizedik győzelmére készül Szolnokon!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 10.24.18:55 EL csoportkör CSZKA Moszkva-FTC (TV:Sport1)
Következik: 10.27.17:15 MOL Fehérvár-FTC (TV:M4sport)
Következik: MK 10.30. 12:30 BKV Előre-FTC (TV: -)
Következik: 11.02.17:00 FTC-Mezőkövesd (stream:M4sport.hu)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
FACEBOOK:
HOST