2009.V.23. Baktalórántháza – Ferencváros: 2-3

NB II, Keleti csoport: jó meccsen győzött a Fradi Baktalórántházán

Az FTC Baktalórántházára látogatott a labdarúgó NB II 27. fordulójában, és Fitos László révén már a 10. percben megszerezte a vezetést a bajnok. A 30. percben Ferenczi István révén megduplázta az előnyét a zöld-fehér gárda. Azonban Marics Gábor a 40. percben szépített, majd a 61. percben Tolnai Tamás révén egyenlíteni is tudott a hazai csapat. A végeredményt Lipcsei Péter állította be, aki a 65 percben némi szerencsével szerzett gólt.


Nyilatkozatok:

Lipcsei Péter hosszú idő után szülővárosa ellen lépett pályára újra kezdőként. Csapatkapitányunk sérülését követően egyre több lehetőséget kap, valószínűleg Baktalórántházán is az első perctől a pályán lesz.

– Jól érzem magam a pályán, ugyan még meccshiányom van, de ez teljesen normális ilyen hosszú kihagyás után – kezdte Lipcsei a 100% Fradinak. – Nem vágyom én el sehová, de egyelőre még nem tudom, mi lesz a sorsom, hamarosan leülünk Berki Krisztiánnal és átbeszéljük a lehetőségeket. Én elsősorban abban gondolkodom, hogy játékosként segítem a csapatot.

– Baktalórántházán szép jubileumot ünnepelhetsz…
– Igen, ha pályára lépek, az lesz a 400. bajnoki mérkőzésem a Ferencvárosban, amelyben benne vannak természetesen az NB I-es és NB II-es találkozók is. Ha betalálnék, akkor az lenne a 100. bajnoki gólom.

– Mi a helyzet a tanulmányaiddal?
– Jövő héten vizsgázom, ha sikerül, akkor “A” licenszes edzőnek mondhatom magam. Nem kizárt, hogy a következő szezontól az NB III-as csapatnál leszek Craig Short segítője, mellette pedig – a terveim szerint – az NB I-ben futballoznék.

A mérkőzés:

Baktalórántháza – Ferencváros: 2-3 (1-2)
Baktalórántháza, 750 néző, vezette: Varga László (dr. Varga Zs., Fehér)

Baktalórántháza: Sándor – Mező, Tolnai (Zámbori 80.), Szilágyi K. (Illés L. 58.), Bodnár – Vágó, Kozma, Simon G., Marics (Tóth Sz. 71.) – Szenes, Koskovits
kispad: Nagy Z., Szűcs G.
edző: Gebri Pál

Ferencváros: Holczer – Fülöp N., Csiszár, Balog Z., Baranyai (Kamate 70.) – Fitos, Lipcsei, Tóth B. (Zsivoczky 83.), Lamine (Pölöskey 75.) – Shaw, Ferenczi
kispad: Megyeri, Moussa, Deme, Pisanjuk
vezetőedző: Robert Davison

Gól: Marics (39.), Tolnai (64.) illetve Fitos (10.), Ferenczi (30.), Lipcsei (68.)
Sárga lap: Tolnai (34.) illetve Kamate (78.)

Rendkívül aktívan kezdett a Ferencváros a Baktalórántháza ellen. Fitos több veszélyes labdát is középre tett a jobb oldalról. Ezek rendre veszélyesek voltak, köszönhetően Sándor kapus sok bizonytalanságának és a védők rossz helyezkedésének egyaránt.

Aztán mégsem a csatárok, hanem az előbb kiemelt Fitos László szerzett gólt a 10. percben. A Fradi játékosa Koskovits Györgyöt kavarta meg 19 méterre a hazaiak kapujától, majd egy cselt követően kapura bombázott, és lövése védhetetlenül a bal felső sarokba vágódott.

A Baktalórántháza első jelentős helyzetére a 12. percig kellett várni, ekkor Kozma József végzett el 22 méterről egy szabadrúgást, Holczer Ádám azonban bravúrral hárította a bal felső sarok felé tartó lövést.

A 30. percben aztán a sokadik védelmi hiba után megduplázta előnyét a Ferencváros. Tóth Bence adott be balról, Ferenczi István Mező Ádám hibáját követően teljesen egyedül maradt a kapu előterében és 1 méterről gólra váltotta a passzt.

A szünet előtt azonban szépített a hazai gárda. Vágó Zoltán passzolt Kozma Józsefnek, ő továbbtette a labdát Tolnai Tamásnak, aki balról középre adott. A 16-oson belül Marics Gábor teljesen egyedül állt és 8 méterről Holczer Ádám kapujába bombázott.

A fordulás után pedig összejött az egyenlítés is a Baktalórántházának! A 61. percben Marics ugratta ki Tolnai Tamást, aki Baranyai Tibor és Balog Zoltán között átviharzott, majd a kifutó Holczer Ádám lábai között 13 méterről a kapuba lőtt.

Nem tartott azonban sokáig a vendéglátók öröme, ugyanis 4 perccel később Shaw passzolt Lamine-nak, aki Lipcsei Pétert hozta játékba. A Fradi „ikonja” 16 méterről lőtt, és a próbálkozás a közbelépő Bodnár Jánoson megpattant, így Sándor Gábornak esélye sem volt a hárításra. Ismét előnybe került a Ferencváros. Ez volt a középpályás 100. gólja bajnoki meccsen a Ferencváros játékosaként!

A Baktalórántháza mindent megtett a mérkőzés hátralévő részében az egyenlítésért, de ez már nem jött össze. Ha a hazai játékosok az első félidő elején jobban koncentrálnak, akkor könnyen meglepetést is okozhattak volna.

Nyilatkozatok:

A mérkőzés előtt Bobby Davison a szakmai stáb előtt gratulált csapatkapitányunknak a 400. Fradi-bajnokija alkalmából. A meccs után ezt újra megtette, hiszen Lipcsei megszerezte 100. bajnoki találatát. Vezetőedzőnk a mérkőzést követően csak részben volt elégedett a látottakkal: – Jól kezdtük a mérkőzést, a félidő feléig nem volt gond, helyzeteket dolgoztunk ki, és gólokat rúgtunk. Ezt követően valamiért visszavettünk, ami megbosszulta magát. Bele kellett nyúlnom a játékba, ezért cseréltem, de a beálló játékosok nem azt nyújtották, amit vártam tőlük.

(Az nso.hu, a Ferencváros hivatalos honlapja és az MLSZ Adatbankja alapján)

Egy hozzászólás a(z) 11111011001ejegyzéshez

  • 92
    Vége a meccsnek, 3-2-re nyertünk.
    90
    Holczer védte Bodnár távoli kísérletét.
    83
    Tóth Bence le, Zsivoczky be.
    80
    Tolnait Zámbori váltotta.
    79
    Simon lövése zúgott el a kapunk fölött.
    78
    Kamate sárgult be lerántásért.
    74
    Lamine helyett Pölöskey.
    70
    Marics helyett Tóth Szabolcs.
    69
    Baranyai helyett Kamate.
    68
    Itt a századik Lipcsei-gól! Kapitányunk megpattanó, jobb alsóba csorgó lövésével újra megvan a vezetés!
    65
    Egyenlő az állás: Marics ugratta ki Tolnait, aki Holczer alatt a kapuba helyezett.
    61
    Majdnem egyenlített a Bakta. Holczer ütött el egy beadást az utolsó pillanatban az érkező Simon feje elől.
    59
    Pályán a hazaiak játékos-edzője: Illés László Szilágyit váltotta.
    51
    Fülöp révén veszélyeztettünk először ebben a játékrészben: tekerését biztosan védte a kapus.
    46
    A Bakta elkezdte a második félidőt. Nem volt csere a szünetben.
    45
    Ennyi volt az első félidő. Több góllal is vezethetnénk akár.
    44
    Kozma lőtt 18-ról, Holczernek csemege volt.
    40
    Tolnai beadása után Marics lövésével szépítettek a hazaiak.
    34
    Tolnai kapott sárgát.
    32
    Tóth Bence szabadrúgását, majd Csiszár fejesét védte bravúrral a kapus.
    30
    Tóth Bence keresztbe ívelt labdája után Ferenczi közelről megduplázta az előnyt.
    23
    Ferenczi fejelt fölé egy szöglet után.
    21
    Szép Balog-Lipcsei-Lamine összjáték után a kiugró Ferenczi elől mentett Sándor.
    14
    Lipcsei 19 méteres lövése zúgott el a jobb sarok mellett.
    11
    Kozma ravasz szabadrúgását védte Holczer.
    10
    Fitos góljával vezetünk. A középpályás 22 méterről bombázott a léc alá.
    5
    Fitos beadása után Ferenczi találta el a kapufát.
    1
    Elkezdődött a meccs. Tiszta zöldben játszunk, fehérben a hazaiak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 10.19.19:30 FTC-Újpest (TV:M4sport)
Következik: 10.24.18:55 EL csoportkör CSZKA Moszkva-FTC (TV:Sport1)
Következik: 10.27.17:15 MOL Fehérvár-FTC (TV:M4sport)
Következik: MK 10.27. 12:30 BKV Előre-FTC (TV: -)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
FACEBOOK:
HOST