2009.IX.20. DVSC – Ferencváros: 2-1

Küzdött, de kikapott a Fradi

Vezetett, mégis kikapott a Fradi Debrecenben

A Soproni Liga 8. fordulójának záró mérkőzésén a bajnok DVSC a Ferencvárost fogadta Debrecenben, és a hajdúságiak 2–1-re győztek. A szünetben Ferenczi István fejes góljával még a vendégek vezettek, azonban a második félidőben a BL-résztvevő Szakály Péter és Adamo Coulibaly találatával megfordította a találkozót.


Előzmények:

Berki Krisztián, az FTC. zRt. vezérigazgatója a Ferencváros mai sajtótájékoztatóján elmondta, a hétvége folyamán találkozik Terry Robinsonnal, akitől a keret megerősítését kéri majd, elsősorban magyar játékosokkal. A vezető továbbra is elérhetőnek tartja csapatunk számára az 1.-5. hely megszerzését a bajnokságban.

– Terry Robinsonnal, aki a klubban a szakmai munkáért felel, hétvégén találkozok, és megteszem a javaslataimat neki. Elsősorban a keret megerősítését kérem majd, méghozzá magyar futballistákkal. Az idény előtt kitűzött 1–5. hely megszerzését továbbra is elérhetőnek tartom, de a télen mindenképpen új játékosokat kell igazolnunk – idézte Berki Krisztián szavait az MTI.

A mérkőzés:

DVSC – Ferencváros: 2-1 (0-1)
Debrecen, 8.500 néző, vezette: Solymosi Péter (asszisztensek: Szpisják, Takács G.; tartalékjv.: Sándor Cs.)

DVSC: Poleksic – Bernáth, Komlósi, Szűcs I., Laczkó (Dombi 71.) – Czvitkovics, Varga J., Szakály P. – Oláh (Vinicius 60.), Feczesin (Coulibaly 13.), Leandro
kispad: Pantic, Fodor M., Mijadinoski, Kiss Z.
klubmenedzser: Herceg András

Ferencváros: Megyeri – Joaquin (Shaw 86.), Balog Z., R. Wolfe, Alcantara – Rósa D., Morrison, Lipcsei (Fitos 77.), Ashmore (Pisanjuk 73.), Tóth B. – Ferenczi
kispad: Holczer, Mamic, Dragóner, Abdi
vezetőedző: Robert Davison

Gól: Szakály P. (51.), Coulibaly (72.) illetve Ferenczi (20.)
Sárga lap: Komlósi (60.) illetve Ferenczi (44.), Ashmore (60.), Morrison (66.), Pisanjuk (86.)
Kiállítva: Megyeri (90+1.)

A hazaiak eddig remekül szerepeltek a bajnokságban. Bár a nyitányon kikaptak Diósgyőrben, azóta mind a négy mérkőzésen diadalmaskodtak, és a nemzetközi porondon is ragyogóan helytálltak. A Ferencváros felemásan szerepelt eddig, legutóbb például az MTK-t verte meg, majd a Magyar Kupában kiesett a kék-fehérek második csapata ellen. Hazai pályán egyértelműen a Loki számított a mérkőzés esélyesének.

A hajdúságiak előtt adódott a mérkőzés elején a több lehetőség, az 5. percben Feczesin Róbert hibázott nagy helyzetben Laczkó Zsolt bal oldali beadása után, majd négy perccel később ismét a Bresciától kölcsönvett támadó került a középpontba. Oláh Lóránt a bal oldalról lőtt középre, a csatár méterekről csúszott, ám a labdát nem érte el, viszont csúnyán nekiütközött a kapufának, megsérült, le kellett cserélni.

A 20. percben némileg váratlanul vezetést szerzett a Ferencváros. Joaquín Martínez jobb oldali beadására Ferenczi István tökéletes ütemben érkezett, és a kapu jobb alsó sarkába fejelt. 0–1

A Fradit felhozta a gól, a Debrecen pedig érthetően a korábbiaknál is jobban iparkodott, így felváltva adódtak a helyzetek mindkét oldalon, miközben egyre tüzesebb lett az összecsapás.

A második félidőre hatalmas elánnal jött ki Herczeg András csapata. A 49. percben Czvitkovics Péter elfutása után három másodpercen belül háromszor lőhetett kapura a Loki, ám Laczkó Zsolt, Szűcs István és a Feczesin helyére beküldött Adamo Coulibaly sem tudta a kapuba juttatni a labdát.

Az 51. percben azonban már az amúgy remekül védő Megyeri Balázs is tehetetlen volt. Leandro játszotta át magát Morrisonon, majd Joaquin mellett középre adott, ahol Szakály Péterről lemaradtak a védők, a középpályás pedig közelről a kapuba fejelt. 1–1

A Loki maradt támadásban, és Morrison kezezése után tizenegyeshez jutott, ám Oláh középre tartó gyenge büntetőjét Megyeri védte. Ugyan látszott, hogy a Loki összerakottabb csapat, és erővel is jól bírja, ám ekkor úgy tűnt, a zöld-fehérek képesek lehetnek pontot szerezni a bajnok otthonában.

Hogy ez mégsem így alakult, az egy villanásnak volt köszönhető. Coulibalyt hagyták üresen a vendég védők a 72. percben, a francia csatár pedig a kimozduló Megyeri mellett hidegvérrel elpöckölte a labdát, amely így a kapu bal alsó sarkába gurult. 2–1

A hajrában Bobby Davison igyekezett frissíteni csapatán, ám a Loki uralta a mérkőzést. A hosszabbításban Megyeri a tizenhatoson kívül letarolta Coulibalyt, így Solymosi Péter játékvezető kiállította a kapust, ám – miután Czvitkovics mellé lőtte a szabadrúgást – nem osztott, nem szorzott, hogy az utolsó percre Paul Shaw állt a gólvonal elé.

Nyilatkozatok:

Herczeg András, a DVSC-TEVA klubmenedzsere: – Nagyon nehéz mérkőzés volt. Az első félidőben nem voltunk elég gyorsak, a másodikra azonban sikerült ritmust váltanunk. Sokat készültünk a Fradi játékára, különösen az olyan szituációkra, amelyből végül gólt kaptunk. Oláh Lórántot nem azért cseréltem le, mert kihagyta a tizenegyest, ugyanis az benne van a játékban.

Bobby Davison, a Ferencváros vezetőedzője: – Az első félidő jól sikerült, a másodikban azonban nem úgy kezdtünk, ahogy elterveztük. A gólunk felpaprikázta a hazaiakat. Nem értem, miért estünk vissza ennyire a második félidőben.

(Az nso.hu, a Ferencváros hivatalos honlapja és az MLSZ Adatbankja alapján)

A helyszínen tekintette meg az NB I. vasárnapi rangadóját, a DVSC–Ferencváros összecsapást az Oláh Gábor utcai sporttelepen Terry Robinson, az FTC Zrt. igazgatóságának elnöke. Az angol vendéget nem csak a találkozóról kérdeztük a rangadó másnapján.

– Mit szól a Ferencváros eddigi bajnoki szerepléséhez?

– Ez az első szezon a feljutás után. Idő kell a csapatnak, hogy felvegye a versenyt a legjobbakkal, köztük a BL-ben szereplő Debrecennel. Nagyon jól játszott ellenünk, s van még néhány hozzá hasonlóan erős csapat az első osztályban. Tény, látjuk, meg kell erősíteni az együttest, hogy ott lehessünk az első öt között.

– A nyáron ön is azt mondta, hogy az újonnan érkezettek komoly erősítést képviselnek. Tegnap Debrecenben a meccs után viszont kijelentette, hogy belátja, nem nagyon sikerültek az igazolások. Mi az igazság, s a télen kikkel szeretnék megerősíteni a Fradit? Magyarokkal, angolokkal vagy megint nevenincs játékosokkal?

– Azt biztosan nem mondtam, hogy rossz játékosokat igazoltunk. A helyzet az, hogy pillanatnyilag nem tudunk sok pénzt fordítani játékosvásárlásra. Jelenleg ilyen a gazdasági helyzet, ez sajnos ránk is hat. A téli átigazolási szezonban megvizsgáljuk minden lehetőségét annak, hogy miként erősítsük meg a csapatot, s nem tartom kizártnak, hogy komoly összegeket költhetünk el, ha azt tényleg hasznosnak látjuk.

– Nem gondolja, hogy Bobby Davison helyett valaki más, esetleg jobb szakember kellene a Fradi kispadjára?

– Nem hiszem, hogy egy másik edző jobb munkát tudna végezni a mostani helyzetben. Nagyon jó szakembernek tartom Bobbyt, felhozta a csapatot az első osztályba, s ez három éven át nem sikerült másnak. A Ferencváros vezetősége kiáll Davison mellett.

– Mi a helyzet a stadionépítéssel? A klub magyar vezetése a napokban a stadion átfestéséről tartott sajtótájékoztatót. Csak nem azt igazolja ez, hogy megint csúszik az építkezés?

– Ezen a tájékoztatón Berki Krisztián hangsúlyozta, hogy, hála az új szponzorunknak, lehetőség nyílt a stadion kicsinosítására, így méltóképpen búcsúzhatnak el tőle a szurkolók. A tervek jól állnak, az engedélyeket megkaptuk, s amint megjön az összes papír, elkezdjük az építkezést.

– Amikor az első fordulóban a Fradi 4–1-re legyőzte a ZTE-t, azt mondta, azért jöttek hozzánk, hogy szórakoztassák az embereket. Gondolom, tisztában van vele, hogy most nem szórakoznak, hanem bosszankodnak a szurkolók.

– A látványos meccsekhez két csapat kell. Tény, hogy mi sem tudunk mindig úgy játszani, ahogy kellene, de be kell látni, az ellenfél sem mindig partner ebben. Az említett meccs alapján láttuk azt, hogy képesek a futballistáink szórakoztató játékra. Sajnos az utóbbi időszakban nem voltunk képesek ilyenre.

(Magyar Hírlap)

2 hozzászólás a(z) 2009.IX.20. DVSC – Ferencváros: 2-1 bejegyzéshez

  • 93`
    Vége a mérkőzésnek.
    93`
    A szabadrúgásból Cvitkovics centikkel a hosszú kapufa mellé lőtt.
    91`
    Egy hosszú felívelésre startolva, a tizenhatos vonalától egy méterre, Megyeri ütközött Coulibaly-val. Mivel a fiatal kapus nem találta el a labdát, kiállították. A kapuban Shaw váltotta, mivel a Fradi már mind a három cserelehetőségét kihasználta.
    88`
    Paul Shaw érkezik Joaquín helyére.
    86`
    Pisanjuk csúszott oda csúnyán Vargának, emiatt sárga lappal bűntette Solymosi játékvezető.
    82`
    Coulibaly vette el erőszakosan a labdát Balogh Zoltántól, lendületesen kapura tört, majd picit önző módon, amint beárt a tizenhatoson belülre, Megyeri portája fölé bikázta a játékszert.
    80`
    Lipcsei le, Fitos be.
    74`
    Ashmore helyett Pisanjuk a pályán.

    Érdekesség, hogy a DVSC ellen eddig legtöbbször Lipcsei Péter lépett pályára ferencvárosi színekben, a ma szerepel huszonkettedszerre a Loki ellen.

    72`
    Vezet a DVSC-TEVA! Coulibaly kapott egy hosszú indítást, a Fradi védője elcsúszott, így a cserecsatár egyedül törhetett kapura, és elpöccintette a labdát a kifutó Megyeri mellett. 2–1!
    71`
    Laczkót Dombi váltja a hajdúságiaknál.
    69`
    Leandro legurítását Cvitkovics tette kapura 25 méterről, gyenge lövését Megyeri magabiztosan fogta.
    67`
    Leandro szabadrúgása a kaputól 2 méterre álló Morrison testéről pattant szögletre.
    66`
    Morrison kapott sárga lapot.
    65`
    Laczkó forgolódott a Fradi tizenhatosán belül, majd ráfordult, és egy méterrel a kapu felé lőtt.
    63`
    Komlósi és Ashmore kakaskodott egymással, mindketten sárga lapot kaptak.
    60`
    Vinicius érkezik Oláh Lóránt helyére.
    57`
    Büntetőhöz jutott a Loki Morrison kezezése után, de Oláh lövését Megyeri lábbal védte.
    54`
    Szakály szöglettel felérő szabadrúgását Megyeri öklözte ki a berobbanó Coulibaly elöl.
    51`
    Egyenlített a Loki! Leandro Morrison mellett ment el, szépen ívelt középre, és a hosszú oldalon remekül érkező Szakály közelről a kapuba fejelt. 1–1!
    49`
    Óriási tűzijáték a Fradi kapuja előtt: egy kis szöglet után Cvitkovics tört be a tizenhatoson belülre, lövésre visszagurított labdáját először Laczkó tűzte kapura, ami saját játékostársáról, Szakályról pattant ki. A labda Szűcshöz került, aki 5 méterről Megyeribe rúgta labdát, majd az újabb kipattanót Coulibaly vágta mellé.

    A Debrecen pályaválasztásával eddig 35 alkalommal csapott össze a két együttes, ezeken 17-szer győzött a Loki, 9-szer a Ferencváros, és 9-szer született döntetlen. A gólkülönbség 53-38 a Ferencváros javára.

    46`
    Elkezdődött a második félidő.
    45`
    Vége az első félidőnek.
    44`
    Ferenczi kapott sárga lapot.
    42`
    A kaputól 25 méterre végezhetett el szabadrúgást a Loki, de Leandro a sorfalba vágta a labdát.
    39`
    Laczkó nem először próbálkozott átlövéssel, de ezúttal kísérlete messze elkerülte a kaput.
    33`
    Bernáth beadását Coulibaly fejelhette kapura, de erőtlen stukkolása nem okozott gondot Megyerinek.

    A hazaiaknál rengetegen bajlódnak sérüléssel: Bodnár Lászlónak a bokájával van probléma, Mészáros Norbert a combemelő-izmával bajlódik, Luis Ramos pedig combizom sérülést szenvedett, rajtuk kívül Rudolf Gergelyre, Szélesi Zoltánra és Máté Péterre sem számíthat Herczeg András.

    31`
    Most Morrison tüzelt mintegy 25 méterről, de a kapu mellett hagyta el a játékteret a lövés.
    30`
    Tóth Bence tekeredett rá a labdára a debreceni tizenhtos előterében, majd 20 méterről rászúrta a játékszert, a középre tartó lövést Polekszics könnyedén védte.
    28`
    Lipcsei passzolt Rósához egy szabadrúgást, a tar játékos éles szögből megpróbálta kapura tenni a labdát, de csak az oldalhálót találta el.
    22`
    Az első húsz percben jobbára a DVSC-TEVA-nál volt a labda, két hatalmas helyzetet is kialakítottak a hajdúságiak, a zöld-fehérek azonban az első lehetőségükből gólt szereztek.
    20`
    Vezet a Ferencváros! Joaquín bal oldali beadását Ferenczi gyönyörűen fejelte a kapu jobb alsó sarkába. 0–1!
    19`
    Coulibaly kiugratását Megyeri szedte fel az érkező Oláh elöl.

    A Ferencvárosnak nem sok babér termett az utóbbi időben Debrecenben: legutóbb 2001-ben sikerült megvernie a házigazdákat, méghozzá 1–0-ra, Gyepes Gábor fejesgóljával.

    13`
    Feczesin nem is tudja folytatni, Coulibaly érkezik a helyére.
    9`
    Újabb ordító debreceni helyzet: Oláh lépett ki a bal oldalon, éles szögből a hosszú sarok felé lőtte meg a labdát, ami centiméterekkel elsuhant a kapufa, valamint a becsúszva érkező Feczesin előtt is. A Bresciától érkezett támadó csúnyán neki csúszott a kapufának.
    5`
    Laczkó szépen húzta meg a bal szélen, remekül lőtte keresztbe a labdát laposan, az ötösnél érkező Feczesin azonban óriási helyzetben az üres kapu fölé vágta a labdát.
    1`
    Solymosi játékvezető sípszavára a hazaiak kezdték a találkozót.

    Köszöntjük Kedves Olvasóinkat! A Soproni Liga 8. fordulójának záró mérkőzésén a DVSC a Ferencvárost fogadja. A találkozó hamarosan kezdetét veszi, a hátralévő időben böngéssze NBI-es adatbankunk!

  • 93
    Czvitkovics mellé lőtte a szabadrúgást. Vége.
    92
    Shaw állt a kapuba.
    91
    Megyeri ütközött Coulibalyval, pirosat kapott érte.
    87
    Joaquín helyett Shaw a pályán.
    86
    Pisanjuk, sárga.
    83
    Coulibaly lőtt a kapu fölé 17 méterről.
    80
    Lipcsei le, Fitos be.
    74
    Ashmore-Pisanjuk csere.
    72
    Vezet a DVSC. Coulibaly kilépett, és kapusunk mellett-felett a hálóba helyezett (2-1).
    71
    Dombi váltotta Laczkót.
    68
    Meleg helyzet után csak nehezen tisztáztak szögletre védőink.
    66
    Morrisoné az újabb lap.
    65
    Laczkó lövése nem sokkal ment a felső sarok fölé.
    63
    Komlósi és Ashmore kakaskodása sárgát ért.
    60
    Oláh le, Vinicius be.
    57
    Oláh bűnrosszul végzett el egy 11-est, szerencsére Megyeri lábbal védeni tudta a középre tartó labdát! A büntető Wolfe kezezése miatt járt.
    51
    Egyenlítettek a hazaiak. Leandro beadása után Szakály fejjel talált közelről Megyeri hálójába (1-1).
    49
    Újabb kimaradt ziccer. Czvitkovics passza után Laczkó lőtt, Megyeri védett, majd Oláh sem vette be a kapunkat, Coulibaly pedig harmadjára mellé helyezett.
    46
    Megy a második féldiő, cserék nélkül.
    45
    Vége a félidőnek, vezetünk!
    44
    Ferenczi, sárga.
    42
    Leo kecsegtető helyzetből leadott szabadrúgása szerencsére elakadt a sorfalban.
    35
    Szakály esett össze a 16-oson belül, Solymosi szerint nem volt szabálytalanság.
    33
    Coulibaly csúsztatott Megyeri kezébe egy beadás után.
    32
    Laczkó kapu közepébe tartó, távoli lövését fogta kapusunk.
    30
    Tóth ballábas löketét fogta Polekszics.
    29
    Most kiegyenlítődött a játék, a gól megfogta a hazaiakat.
    28
    Egy szabadrúgással Lipcsei ugratta ki Rósát, aki az alapvonal elől a kapura fordult, de már nem tudta arrafelé irányítani a labdát.
    24
    Egy hosszú indítást Coulibaly vétett el a 16-oson belül.
    20
    Vezetünk! Joaquin jobboldali beadása után Ferenczi csúsztatott szépen a jobb sarokba 12 méterről, a hazai kapus hiába vetődött (0-1)!
    14
    Aktívabb a hazai csapat, mi most egy szögletig jutottunk, de nem volt veszélyes.
    13
    Feczesin nem is tudja folytatni, jön Coulibaly.
    9
    Ezt megint megúsztuk. Oláh középre tett labdáját Megyeri nem érte el, de Feczesin sem, aki félméterről nem tudta bekotorni a labdát a hálóba. A csatár a kapufával ütközött, ápolni is kell.
    5
    Hatalmas hazai ziccer maradt ki. Laczkó elment, Feczesinhez passzolt, aki óriási helyzetben, 6 méterről a kapu fölé lőtt.
    1
    A hazaiak kezdték a meccset.
    .
    A két csapat bajnoki meccstörténelme itt olvasható!

    .
    Bobby Davison kijelölte a DVSC elleni kezdőcsapatot, amelyben a két spanyol játékosunk is helyt kapott, de ott van a kezdőcsapatban Tóth Bence is.
    A mieink a következő együttessel kezdik a rangadót: Megyeri -- Joaquin, Balog, Wolfe, Alcantara -- Rósa, Morrison, Ashmore, Lipcsei, Tóth B. -- Ferenczi.
    A kispadon Holczer, Fitos, Shaw, Mamic, Pisanjuk, Dragóner és Abdi ül.
    .
    Csapatunk Debrecenben lép pályára az NB I 8. fordulójában.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
FACEBOOK:
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
HOST