2010.III.16. LK, Ferencváros – Haladás: 1-1

A Ligakupa középdöntőjének B-csoportjában a Ferencváros 1–1-es döntetlent játszott hazai pályán a Haladással. A Fradi Rafa Wolfe első félidőben lőtt góljával szerezte meg a vezetést, Iszlai Bence azonban a mérkőzés hosszabbí­tásában egyenlí­tett.

* * *

Róth Antal vezetőedző a szombathelyiek honlapjának nyilatkozott: – Ugyanarra számí­tok, mint minden mérkőzésen – kezdte mondandóját Róth. Hogy sikerül egy jó eredményt elérnünk, függetlenül attól, hogy az Üllői útra kell látogatnunk. Egyszerűen jobbnak kell lennünk náluk. Stabil védekezéssel, megfelelő támadójátékkal, jó egyéni- és csapatjátékkal nyerhetünk. Hogy miben lehet más ez a meccs, mint volt a három héttel ezelőtti? Remélem, hogy az eredményben. Természetesen szeretnénk javí­tani a Ligakupa mérlegünkön. Valószí­nűleg az az oka a gyengébb szereplésünknek, hogy ebben a sorozatban nem tudtuk teljesí­teni azokat a célkitűzéseket, amivel meccset lehet nyerni. A Ligakupa találkozókra még nem állt össze az egységes csapatjáték és a jó egyéni teljesí­tmény.

További hí­r a szombathelyiek házatájáról, hogy Simon Attila deréksérülést szenvedett, í­gy ő biztosan nem játszik. Csakúgy, mint Tóth Péter, aki kisebb lovaglóizom húzódással bajlódik. Molnár Balázs állapota szépen javul, várhatóan a hét közepén már teljes értékű munkát tud végezni.

Craig Short: – Sok fiatal játékos kap lehetőséget a mai mérkőzésen. A csapat hét mérkőzés óta veretlen. Győzelmet várok.

* * *

A Fradiból Morrison eltiltás, Fitos és Kulcsár sérülés miatt hiányzott. A kispadon illetve a kezdőcsapatban Vass és Jang személyében az NB III-as keret tagjai kaptak helyet.

* * *

Ferencváros – Haladás: 1-1 (1-0)
Albert stadion, 200 néző, vezette: Takács J. (L. Tóth, Kormányos II G.)

FTC: Haber – Joaquin, Dragóner, Wolfe (Sváb 76.), Alcantara – Schembri, Lipcsei, Vass (Szabó R. 42.), Abdi (Gárdos 64.) – Shaw (Bölcsföldi 75.), Jang
kispad: Hermány, Vattai
edző: Craig Short

Haladás: Szép – Csontos, Kuttor, Paternotte, Devecseri (Nagy 68.) – Diouf (Kovács 68.), Rajos (Szakály 70.), Iszlai, Lattenstein (Rácz 56.) – Irhás, Skriba (Gyurján 57.)
kispad: Mursits
edző: Róth Antal

Gól: Wolfe (39.) illetve Iszlai (90+2.)
Sárga lap: Gárdos (82.), Sváb (87.) illetve Diouf (67.,)

Az első tí­z perc igen í­géretes volt, legalábbis a Ferencváros szempontjából. Az ötödik minutumban Abdi lőtt nem sokkal a kapu fölé, majd két perccel később a hazai futballista újabb löketét Szép védte hatalmas bravúrral. A folytatásban azonban alábbhagyott a lendület, továbbra is a Fradi játszott fölényben, de már csak meddő mezőnyfölényben. A Haladás a félidő közepén jött bele a játékba, de egy-két veszélyes szögleten kí­vül nem sok mindent tett a vendégcsapat a győzelem érdekében. Az első félidő végén aztán megszerezte a vezetést a hazai alakulat: Schembri passzát lőtte a kapuba Wolfe. A második félidőben az első játékrészben tapasztalható jó közepes iram teljesen visszaesett. A Fradi többet birtokolta a labdát, és tartotta előnyét. A Hali pedig nem tudott nyomást helyezni Craig Short együttesére.

A szünet utáni időszakot gyakorlatilag helyzet nélkül hozták le a csapatok. Sokáig úgy is tűnt, hogy a Fradi otthon tartja a három pontot, a Hali azonban a ráadásban egyenlí­tett. Mindössze egy perc hosszabbí­tást jelzett a játékvezető, ez azonban elég volt a vendégeknek az egyenlí­téshez. Iszlai vagy harminc méterről lőtt hatalmas szabadrúgásgólt a bal alsóba. Haber kapus tehetetlen volt. A Fradinak meg kellett elégednie egy ponttal.

* * *

Craig Short: – Két ellentétes félidő volt. Az első játékrészben sokkal erősebbek voltunk, de a második félidőben a Haladás feljött a fiatal játékosaival. A bajnokságban nekünk volt szerencsénk, mert egy nagyon kései góllal tudtunk nyerni ellenük, most pedig ők egy szintén kései góllal döntetlent hoztak ellenünk. Sajnáljuk, hogy nem sikerült nyerni, de sikerült megtartani a veretlenségi sorozatunkat.

Róth Antal (Haladás FC): – A múltkor a bajnoki mérkőzés végén hullajtotunk el egy pontot, most viszont a végén szereztünk egyet. Azt gondolom, a meccs összképe alapján reálisnak mondható ez a végeredmény. Hullámzóak voltunk, de örülök neki, hogy a végére sikerült a játékot úgy formálni, hogy a Fradit a saját kapuja elé tudtuk szorí­tani, és a végén eredményesek lettünk. Bár több kí­nálkozó helyzetünk volt, amiből ha hamarabb kiegyenlí­tünk, talán a győzelmet is megszerezhettük volna.

(Az FTC Press, az nso.hu és az MLSZ Adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2010.III.16. LK, Ferencváros – Haladás: 1-1 bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ