2010.IX.11. Újpest – Ferencváros: 6-0

Az Újpest hazai pályán 6–0-ra nyert a Ferencváros ellen a labdarúgó NB I 6. fordulójának rangadóján. A lilák Simon Krisztián góljával szereztek vezetést, majd Marek Heinz kiállí­tásával a 40. percben emberelőnybe kerültek. Tisza Tibor még a szünet előtt növelte a hazaiak előnyét, a második félidőben pedig már csak egy csapat volt a pályán.

* * *

Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Marek Heinz tisztában van vele, hogy szombaton milyen mérkőzés vár a mieinkre. Cseh támadónk kiváló formában várja a derbit.

– Amióta a Ferencvárosnál vagyok, sokat hallottam már az Újpestről, tudom, hogy a következő meccs mindkét félnek kiemelkedően fontos lesz. Olyan ez, mint például Törökországban egy Galatasaray- Fenerbahce, amelyen volt szerencsém játszani. Ugyan idegenben lépünk pályára, de nem kell félnünk, hiszen jó formában vagyunk, képesnek tartom a csapatot arra, hogy megnyerje a derbit. Azt hallom, hogy valószí­nűleg teltház lesz, ami megadja majd a rangadó hangulatát. Nagyon várom már a mérkőzést, szeretnénk újra nagy örömöt szerezni szurkolótáborunknak.

Rósa Dénes 2003-ban négy hónapig volt az Újpest játékosa, ahol a szurkolók a szezon legjobbjának választották. Később nálunk is volt része hasonló elismerésben, most azonban gólra és győzelemre vágyik.

– Nem is emlékszem olyan esetre, amikor ilyen jó passzban vártuk az Újpest elleni rangadót. Tudom, hogy bajnoki mérkőzésen már nagyon régen győztük le a lilákat, most itt a lehetőség. Még László Csaba edzősége idején sikerült betalálnom a lilák kapujába, igaz később “elvették” tőlem a gólt, mivel állí­tólag az újpesti Böjtéről került a hálóba. Jó lenne most egy “igazi” gólt szerezni. Sokan féltettek minket a Videoton és a Győr ellen, de én bí­ztam benne, hogy nem lesz gond, hiszen a jobb csapatok ellen nekünk is jobban megy a játék, mint egy olyan ellenféllel eszemben, amelyik csak a védekezésre összpontosí­t. A Megyeri úton is mindkét együttes nyerni akar, de úgy érzem, a végén mi örülhetünk majd.

Mészöly Géza: – Az első napok nehezen teltek az MTK elleni vereség után, ebből a szempontból szerencsés volt, hogy két hetünk volt a következő meccsig, főleg í­gy, hogy nem egy átlagos találkozó következik, hanem a Ferencváros elleni rangadó. Egyedül a két válogatottunk és a sérült játékosok hiányoztak az edzésekről, ezen kí­vül minden adott volt a zavartalan felkészüléshez. Nagyon sokat gyakoroltuk a tréningeken a ziccerek értékesí­tését, nem csak a támadók, hanem a középpályások és a védők is, azért, hogy ha akár egy pontrúgás után ők kerülnek gólhelyzetbe, akkor nekik is ott legyen a fejükben az a mozdulat, amivel eredményesek lehetnek. Több olyan lehetőségünk volt most, gondolok itt most a szekszárdi túrára, vagy akár a sprintfelmérésre, amely kicsit kizökkentette a csapatot a monotonitásból, ezek is segí­tették azt, hogy a csapat a legoptimálisabb állapotba kerüljön szombatra. Barczi Dávidra és Sitku Illésre ezen a mérkőzésen nem számí­thatunk, Kovács Dani viszont rendben van, és jó benyomást tett rám a barátságos mérkőzéseken, ezért ő ott lehet a keretben, már nagyon vártuk, hogy felépüljön. Barczi Dávid hosszú kihagyás után már edzett a csapattal, remélhetőleg hamarosan rá is lehet majd számí­tani. Más a Ferencváros ellen készülni, mert az a „klassz” érzés van meg mindenkiben a csapat körül, ami a régi nagy játékosoknak természetes volt, ilyenkor futball-lázban ég mindenki a két csapat körül, azért kell küzdenünk, hogy ez a közeg újra mindennapos lehessen a labdarúgók számára. Hihetetlen emlékeim vannak az eddigi derbikről, remélem ezek tovább bővülnek majd szombat este. Amellett, hogy a játékosoknak tiszta fejjel kell játszaniuk, ki kell majd használnia a csapatnak azt a pluszt, hogy a szurkolóink euforikus hangulatban fogják őket bí­ztatni. Ezt az erőt kell majd helyzetekké, és gólokká alakí­tunk. Fontos, hogy a mérkőzés fordulópontjaiból pozití­van jöjjünk majd ki, akkor megnyerhetjük a szombati találkozót!

Prukner László: – Nehéz lenne esélyest megnevezni, a pillanatnyi forma dönthet. A mérkőzésnek lesznek fordulópontjai, ha ezekből jól jövünk ki, akkor nyerhetünk. A héten voltak sérültjeink, egyelőre nem tudom, hogy kire számí­thatok és kire nem. A Újpest egy jó csapat, több rutinos, meghatározó játékossal, akik képesek egy ilyen fontos találkozót is eldönteni. Nem lesz tehát könnyű dolgunk, már csak azért sem, mert nálunk sokkal kevesebb az olyan labdarúgó, aki pályára lépett a korábbi derbiken.

* * *

Solymosi Péterre bí­zta a szövetség az ősz rangadójának vezetését. A 38 esztendő, Veszprém-megyei játékvezető asszisztensei Szpisják Zsolt és Lémon Oszkár lesznek. Solymosit 2006-ben és 2007-ben is az Év játékvezetőjének választották meg. Nemrégiben az ETO elleni idegenbeli meccsen dirigált, akkor egy kezezés miatt elmaradt büntetőt kértek rajta számon szurkolóink, előtte ő vezette a Honvéd elleni hazai meccset, akkor viszont megí­télt egy jogos büntetőt számunkra.

* * *

Fitos, Dragóner és Tutoric sérülés miatt nem állt ma Prukner László rendelkezésére.

* * *

így készültünk a mérkőzésre …

* * *

A mérkőzés:

Újpest – Ferencváros: 6-0 (2-0)
Szusza Stadion, 10.343 néző, vezette: Solymosi (Szpisják, Lémon)

Újpest: Balajcza – Szokol (Kiss Z. 66.), Vermes, Takács Z., Pollák – Böőr (Simek 63.), Egerszegi, Mitrovic, Simon K. (Matos 90.) – Tisza, Rajczi
kispad: Horváth T., Rubus, Kovács D., Tajthy
edző: Mészöly Géza

Ferencváros: Ranilovic – Balog Z., Csizmadia, Junior – Rósa, Józsi, Maróti (Adriano 85.), Tóth B. (Kulcsár D. 70.), Andrezinho (Stanic 58.) – Schembri, Heinz
kispad: Mester, Jakimovski, Pölöskey, Rodenbücher
edző: Prukner László

Gól: Simon K. (28.), Tisza (43., 93.), Rajczi (56., 72.), Mitrovic (61.)
Sárga lap: Böőr (18.), Takács Z. (40.), Rajczi (56.) illetve Balog Z. (43.)
Kiállí­tva: Heinz (40.)

A hazaiaknál meglepetésre a kezdőben kapott helyet Böőr Zoltán, aki egy kemény belépő után már a mérkőzés elején összekapott Tóth Bencével. Mindkét oldalon láthattunk egy-egy szögletet, amelyből semmi sem lett, a 10. percben viszont meghűlhetett a vér a hazai szurkolók ereiben, mivel Andrezinho könnyedén csapta be emberét a bal oldalon, de keresztbe lőtt labdájába senki sem ért bele. A 14. percben Vermes Krisztián könnyelműségére fázott rá majdnem az Újpest, de rövid hazaadására Balajzca Szabolcs még időben robbant ki kapujából, í­gy becsúszva tisztázni tudott Heinz elől. Többnyire a védők mögé belőtt labdákkal operálnak a csapatok, egy ilyennel léphetett ki Tisza Tibor, de Balog Zoltán becsúszva blokkolni tudta a csatár lövését. A középpályán viszonylag könnyen átjutnak a felek, í­gy hol az egyik, hol a másik kapunál alakul ki kisebb-nagyobb helyzet. Az egyik ilyen “elrobogás” végén Simon Krisztián lövését ütötte szögletre Marko Ranilovic. A 28. percben már a fiatal újpesti nyerte kettejük “párharcát”, miután Pollák Zoltán remek beadása után a jobb alsó sarokba fejelt. 1–0-ra vezet az Újpest! A gólt számos pirotechnikai eszköz meggyújtásával fogadták a hazai ultrák, aminek következtében tejfehér füstköd telepedett a pályára, több perc szünet után folytatódhatott csak a játék. A 40. percben a fehér helyett a piros lépett elő főszereplővé, Marek Heinz ugyanis ilyen szí­nű lapot kapott. A cseh csatár hosszan tolta meg a labdát, majd magasra emelt lábbal, talppal támadta meg ellenfelét, és bár nem találta el, Solymosi Péternél kiállí­tást ért az eset.

– Megfélemlí­tő volt Heinz mozdulata. de nem ért pirosat. Volt egy becsúszás a cseh csatárral szemben, aztán a játékos csí­nbe kapott labdáért ment. A gőz benne volt a mozdulatában, ami sárga lapot ért volna, de kiálí­ltás szerintem nem. A játékvezető a 2. percben hibázott, amikor nem adott sárgát Böőr Zoltánnak, mert í­gy megfoghatta volna az indulatokat gyorsan. El kellett volna kapnia ezt a fontos pillanatot – nyilatkozta Puhl Sándor a Sport Televí­zióban, a találkozó szünetében.

Az emberelőnyt hamar kihasználta az Újpest: Böőr kapott tisztán labdát a bal oldalon, középre adott, a berobbanó Tisza Tibor pedig közelről a hálóba talált. 2–0. A Ferencváros í­gy kétgólos hátrányban, tí­z emberrel vonulhatott szünetre, nincsenek könnyű helyzetben a vendégek.

Labdarúgás - Soproni Liga - Újpest FC-Ferencváros

A második félidő kezdése két dolog miatt is csúszik: előbb Jimmy Jump szaladt be a pályára, és legalább egy percig ott is tartózkodott, majd ismét a füst vette át a hatalmat. A játékvezető döntése miatt a játékosok levonultak a pályáról… Jó tí­zperces várakozás után végül ismét útjára indult a labda. A második játékrész elején az újpestiek előtt több í­géretes lehetőség is adódott, végül egy végletekig kijátszott akció végén Rajczi Péter növelte tovább a lilák előnyét. Tisza passzolt a jobb oldalon felfutó Simonhoz, aki tökéletesen centerezett, Rajczinak pedig közelről már nem volt nehéz dolga. 3–0. A Fradi könnyen visszaállí­thatta volna a kétgólos különbséget, hiszen Rósa Dénes óriási helyzetbe került a hazai tizenhatoson belül, de Balajcza bravúrral védeni tudott. A másik oldalon a 61. percben Ranilovic ugyanezt nem mondhatta el magáról,Tisza lekészí­tése után ugyanis Nikola Mitrovics védhetetlenül lőtt a kapujába, a labda a lécről pattant a gólvonal mögé. 4–0. Az Újpest nem vesz vissza a tempóból, sorra dolgozza ki a helyzeteket. Előbb Rajczi emelt mellé nem sokkal, majd Tisza lapos lövése kerülte el centikkel a bal alsó sarkot. A 72. percben azonban már érkezett az újabb gól, Simon ezúttal a bal oldalról adott középre, és ismét Rajczi volt a befejező ember. 5–0. A ferencvárosi “szurkolók” bedöntik a kerí­tést, a rohamrendőrök felsorakoznak előttük, Solymosi pedig félbeszakí­totta a találkozót. A játék végül újabb tí­z perc állás után folytatódott, szinte rögtön egy Rajczi-lehetőséggel, a csatár perdí­tése kapu fölé ment. A tí­zperces hosszabbí­tásban jártunk már, amikor megszületett a hatodik hazai gól. Simek lövése után a labda a jobb oldali kapufa tövéről pont Tiszához pattant, akinek testéről (úgy tűnt, kézzel is besegí­tett) már a kapuba jutott a játékszer. 6–0 A vége ennyi maradt, Solymosi megkönyörült a vendégeken, nem tartott tí­z percig a hosszabbí­tás.

További képek …

* * *

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

20100911_ujpest-ftc_6-0_5_prukner

Mészöly Géza: – Ezt a mérkőzést mí­g élünk nem felejtjük el. Hihetetlenül boldogok vagyunk! Külön öröm számomra Simon Krisztián játéka, ami az MTK ellen nem jött be, most sikerült. Gólt szerzett, majd kétszer is gólpasszt adott. Még most is libabőrös vagyok, mert történelmi tettet hajtottunk végre. A stadionújságot nevét nyugodtan megváltoztathatják 8–3-ról 6–0-ra.

Prukner László: – Minden évszázadban van egy ilyen mérkőzés. Nagyon fáj, hogy ezt a vereséget velem szenvedte el a csapat. A találkozó elején történtek azonban nagyban befolyásolták a mérkőzést. Vállalom a felelősséget a 0–2 után történtek miatt. Nem álltunk vissza, gólt akartunk szerezni, de rendre megkontráztak minket.

Tisza Tibor: – A korábbi meccseken is megvoltak a helyzeteink, de azokat rendre elpuskáztuk. A hétközi felkészülés után tudtuk, hogy ha a Fradi három védővel áll fel, az kedvez majd a stí­lusunknak, mert Simon és Simek is jól meg tudja játszani a széleket. Büszke vagyok, hogy ilyen csapatnak lehetek a kapitánya. Fiatal együttesünk van, de hatalmas potenciál van benne, jó úton haladunk

Csizmadia Csaba: – Nem tehettünk mást, mint hogy bocsánatot kértünk szurkolóinktól. Semmiféle jel nem utalt a katasztrófa bekövetkeztére. Még a találkozó eleje is úgy alakult, ahogy terveztük, aztán váratlanul minden megváltozott. Egykönnyen nyilvánvalóan nem tudjuk túltenni magunkat a szörnyű vereségen. Csak egyféleképpen kompenzálhatunk, ha a bajnokság végén nemzetközi kupaszereplésre jogosí­tó helyen végzünk. Persze a hat nulláról évtizedeken át beszélnek majd az emberek.

Balog Zoltán: – Az Újpesttől hat góllal kikapni katasztrófa. Ám ha a sikerek idején kiállunk a közvélemény elé, a kudarcok után sem bújhatunk el. Harminc percig azt hittük, szurkolóink támogatásával kivégezzük az Újpestet, aztán hirtelen mi kerültünk a vesztőhelyre – igaz, a játékvezető Marek Heinz túl szigorú kiállí­tásával alaposan befolyásolta az eredmény alakulását. Ennek ellenére érthetetlen, ami történt, valamennyiünket váratlanul ért a vereség. így voltak ezzel szurkolóink is, akik közül volt, aki megértett bennünket, ám akadtak olyanok is, akik nem fogadták el érveléseinket. Mindenesetre senki sem bántott bennünket. Szeretnénk javí­tani, hiszen a csapat már bizonyí­totta, hogy képes eredményes futballra, elég talán ha a Videoton vagy az ETO elleni meccset emlí­tem.

Csapatkapitányunk, Rósa Dénes szerint sokat számí­tott a szombati meccsen, hogy végig mi mentünk az eredmény után:

– Elkeseredett voltam, hogy a mérkőzésen szurkolóinkat olyan helyzetbe hoztuk, hogy ők is elveszí­thették a fejüket. Reggel 6-ig én sem aludtam a mérkőzés után, visszanéztem még a meccset az éjjel, de pár csapattársam ugyaní­gy tett. Az első félidő összességében rendben lett volna. Úgy mentünk ki, hogy az elején eldöntjük a mérkőzést, aztán fieszta lesz, sajnos nem ez történt. Az Újpest mélységi indí­tásokkal, a szélről próbálta megbontani a csapatot, az első két gól sajnos pont ebből született. Az eredmény után rohantunk, már nem a saját játékunkat játszottuk. A pirosig partiban voltunk, sőt még éreztem tartalékokat a csapatban. Nagyjából, az ötödik gól árult el mindent: az a pillanat, amikor Stanic elcsúszott, ott már látható volt, kicsúszott a kezünkből az egész mérkőzés. 3-0-nál volt egy nagy helyzetem, ha az bemegy, akkor megint más a szituáció. 4-0 után már sokkal mélyebben játszottunk, nem edzői utasí­tásra, de mi is próbáltunk mélyebben védekezni, de ezen a meccsen minden összejött az Újpestnek.

Rósának felvetettük, hogy 2003-ban a legutóbbi bajnoki cí­m előtt 5-0-ra kapott ki a csapat Debrecenben.

– így van, akkor talpra álltunk, legyen minden ugyanúgy, mint akkor. De a mostani vereség fájóbb, mint az akkori. Ráment legalább két napom, hogy valamennyire elkezdjem feldolgozni, ez volt pályafutásom legrosszabb napja. Sajnáltam a szurkolókat, megértem a dühüket, hiszen ők is nyerni akartak.

Marek Heinz elmondta, nagyon meglepődött szombaton, amikor kiállí­tották. A cseh támadó hozzáfűzte, korábban soha nem kapott azonnali piros lapot.

– Egyáltalán nem értem hozzá az újpesti játékoshoz. Nagyon meglepődtem, el sem akartam hinni, hogy piros lapot kaptam, de még most sem, napokkal az eset után sem tudom, hogy miért állí­tott ki a játékvezető. Egy ilyen fontos mérkőzésen minden mozzanatnak fontos szerepe lehet, egy kiállí­tás pedig megpecsételheti egy csapat sorsát, úgy, ahogy a mi esetünkben bekövetkezett. Anélkül teljesen más lett volna a mérkőzés kimenetele. Túl vagyok már egy-két rázós meccsen pályafutásom során, de még soha nem kaptam azonnali piros lapot.

(Az nso.hu, a pepsifoci.hu, a Ferencváros és az Újpest hivatalos honlapja,a Sport TV, az origo.hu, a SportGéza valamint az MLSZ adatbankja alapján)

3 hozzászólás a(z) 2010.IX.11. Újpest – Ferencváros: 6-0 bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
11.28. 19:30, m4sport
12.02. 21:00, m4sport
12.05.17:00, m4sport
12.08. 21:00, m4sport
12.12. 17:00, m4sport
Novák Dezső
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ