2011.IV.15. Ferencváros – Vasas: 0-1

A labdarúgó NB I 23. fordulójának fővárosi derbijén a Vasas Maróti Béla szerencsétlen mozdulatát követő öngóljával 1–0-ra legyőzte idegenben a Ferencvárost.

* * *

Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Ferenczi István 10 góljával holtversenyben a góllövőlista harmadik helyén áll, a Vasas legveszélyesebb játékosa. Távozása után először lép pályára az Üllői úton ellenfélként.

– Nem tagadom, nagyon jó lenne gólt szerezni a Fradi ellen. Viszonylag masszívak vagyunk a tavaszi szezonban, bár semmit sem szeretnék elkiabálni. Nagyon pozitív, hogy sokáig nem kaptunk még gólt, viszont a támadójátékunk eléggé döcögős egyelőre. Nagyon kevés helyzetet alakítunk ki, pont ezért hozzuk a győztes meccseinket csupán egy góllal. Persze akkor sem lennék szomorú, ha ismét csak egy gólt rúgnánk és nyernénk az Üllői útón, de úgy gondolom, ahhoz, hogy a Fraditól pontot vagy pontokat hozzunk el, az egy rúgott gól kevés lesz.

Prukner László: – A Vasas nem véletlenül lépett ennyit előre a tabellán, Komjáti András nagyon jól összerakta ezt a csapatot. Stabilan, fegyelmezetten, motiváltan játszanak. Jelenleg bármelyik csapat ellen esélyesként léphet pályára a Vasas. Bízom benne, hogy hullámzó teljesítményünket magunk mögött hagyva egy-két lépcsőfokkal feljebb, egy magasabb nívón stabilizálni tudjuk a formánkat. Arra törekszünk, hogy otthon tartsuk a három pontot.

Komjáti András: – Az FTC egy ütőképes társaság. Van egy-két meghatározó játékosuk, akik mellé jól párosulnak a nagy alázattal rendelkező labdarúgók. Ők jól kiegészítik egymást, ráadásul a közönség is nagy segítség a számukra. A mai világban már nincs olyan nagy hangsúly a Fradi-Vasas meccseken, mint korábban, ennek ellenére a játékosaim is tudják, hogy milyen fontos mérkőzés vár ránk.

Kulcsár Dávid, a Ferencváros kéthetilapjának adott interjút: – Ha a Bandi’bá bizalmat szavaz nekem, akkor pályára fogok lépni. Nyilvánvalóan fura lesz a Ferencváros ellen szerepelni, de én már másodszor vagyok ebben a helyzetben. A Vecsésben már eltöltöttem egy fél évet és az utolsó bajnoki meccsünket, a Fradi pályán játszottuk… Az őszihez képest nem változott a Fradi kerete. Nagyon együtt van a társaság és a pénztelenség még jobban összekovácsolta őket. A dobogót szerintem el fogják érni, de ha tippelnem kell, akkor én a második helyre várom a csapatot… Úgy gondolom, nem nekünk kell irányítanunk a játékot, hiszen az Üllői úton lesz a meccs. Mi ugyanazt a játékot fogjuk folytatni, ami a tavasz folyamán már látható volt tőlünk. Nem fogjuk túlzottan beásni magunkat, de fegyelmezetten visszaállunk és ebből próbálunk majd ellentámadásokat vezetni… A Fradihoz köt a szerződésem nyártól számítva még két évig. Én mindent megteszek, hogy felhívjam magamra a figyelmet, azonban ez nem csak rajtam múlik. Hogy mi lesz nyárig, az még nagyon sok mindentől függ.

* * *

Prukner László csak az eltiltott Tóth Bencére nem számíthat, míg a vendégeknél a sérült Goran Arnaut és Bakos Szabolcs nem bevethető. A Vasas keretéből többen is szerepeltek már az Üllői úton: Németh Gábor, Kulcsár Dávid, Lisztes Krisztián, Kovács Gábor, Ferenczi István és Nagy Patrik is pályára lépett már a Ferencváros első csapatában.

* * *

A Szolnokon kölcsönben lévő Fitos góljával 1-0-ra verte a sereghajtó alakulat a szintén kiesés ellen küzdő Újpestet: “Jokic a pálya talajával is megküzdve futott el a jobb oldalon, majd remekül csavart középre, ahol Fitos Lászlóval senki nem érkezett, így 13 méterről kilőtte a bal alsót. 1–0 a 31. percben.”

* * *

A mérkőzés:

Ferencváros – Vasas: 0-1 (0-0)
Albert stadion, 4.500 néző, vezette: Alvaro Garcia (Szpisják, Medovarszki)

Ferencváros: Haber – Csizmadia, Dragóner, Tutoric, Junior – Morales, Rósa, Maróti (Pölöskey 80.), Józsi (Miljkovic 66.) – Schembri, Heinz (Stanic 74.)
kispad: Mester, Rodenbücher, Fülöp N.
edző: Prukner László

Vasas: Németh G. – Balog Zs. (Lázok 58.), Gáspár, Mileusnic, Katona – Kulcsár D., Kovács G., Lisztes (Németh N. 75.), Rezes – Ferenczi, Szilágyi (Beliczky 77.)
kispad: Tulipán, Arsic, Présinger, Nagy P.
edző: Komjáti András

Gól: Maróti (78. – öngól)
Sárga lap: Dragóner (70.) illetve Mileusnic (5.), Rezes (14.), Kulcsár D. (68.), Kovács G. (74.), Németh N. (84.)

A találkozó előtt a hazaiak a 2. helyen álltak a tabellán, míg a tavasszal mindössze egy gólt kapó Vasas a 9. pozícióban tanyázott.

0-0-nál Maróti lövését védte bravúrral Németh

A várakozásoknak tehát megfelelően a Ferencváros lépett fel támadólag, és főleg Józsi szögletei után Csizmadia bólintásaival veszélyeztettek, de Heinz erőtlen, Morales pontatlan távoli lövéséhez hasonlóan ezeknél sem kellett Némethnek bravúrt bemutatnia. A stabil védekezésre és kontrákra berendezkedő vendégék a 25. percben a félidő helyzetét hagyták ki, Ferenczi lépett ki a leshatárról és vezethette Haber kapujára a labdát, ám 13 méterről nem tudott a máltai kapus mellett ellőni. Ezt követően kiegyenlítetté vált a találkozó, a vendégek Lisztes távoli lövéseivel veszélyeztettek, valamint a lesre játszó hazai védelem hibáját követően Ferenczi fejese után Kulcsár került nagy helyzetbe, az ötös jobb sarkáról azonban a kapu fölé emelt, így a szünetre gól nélküli állás mellett vonultak a csapatok.

A folytatásban előbb Józsi 19 méteres lökete kerülte el centikkel a bal felsőt, majd Morales távoli lövése kerülte el a jobb sarkot, mielőtt Csizmadia 27 méteres tekerése szállt kevéssel a léc felé, gólt azonban egy óra játék után sem láthatott a közönség. A hazaiak két levágódó szabadrúgás után kerültek hatalmas helyzetbe, ám előbb a 69. percben Maróti 12 méteres bombáját védte nagy bravúrral Németh, majd Schembri ötméteres próbálkozásánál is helyén volt a Vasas kapusa. A 78. percben aztán némileg váratlanul megszerezte a vezetést a vendégcsapat, Lázok jobb oldali beadását 13 méterről Maróti lőtte szerencsétlenül a lécet is érintve a hálóba – öngól (0–1).

A hátralévő időben a hazaiak hiába próbálkoztak, újabb ziccert nem alakítottak ki, így végül a Vasas újabb találkozót hozott le kapott gól nélkül, győzelmével pedig a 7. helyre jött fel.

További képek itt és itt …

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

„Nem lehetünk elégedetlenek a találkozó alakulásával, hiszen megszereztük a három pontot. A támadójáték jobban működött, mint az elmúlt mérkőzéseken, a széleken többször sikerült megbontani a Ferencváros védelmét. Összességében a játékkal és a labdarúgóim mutatott formájával is elégedett vagyok. Úgy tűnik, jót tesz a csapatnak a rendszeres heti összetartás” – nyilatkozta Komjáti András, a Vasas szakvezetője a Duna TV kamerája előtt.

„Nehéz meccsre számítottunk, s valóban az lett. Egy gólt mindenképp be kellett volna gyűrni, de ez nem sikerült. Naggyá tettük a Vasas kapusát. Az ilyen mérkőzéseken kellene megmutatni, hogy többre vagyunk képesek és át tudjuk lépni a saját árnyékunkat, ám ez ma sem sikerült” – mondta Prukner László, a hazaiak vezetőedzője.

Lisztes, Ferenczi és Kulcsár nyilatkozata:

Csizmadia és Haber nyilatkozata:

(Az nso.hu, a Nemzeti Sport, a Duna TV, a Ferencváros és a Vasas hivatalos honlapja, a 100%Fradi, az üllői129.hu, a hatharom.hu, az nb1.hu valamint az MLSZ adatbankja alapján)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Következik: 04.07. 14:30 FTC-Mezőkövesd (TV:m4)
Ranglisták és statisztikák:
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FACEBOOK:
HOST
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső utánpótlás emléktornák