2011.VII.14. EL selejtező, Ferencváros – Aalesund FK: 2-1

A Ferencváros túlzás nélkül lefocizta a norvég Aalesundot az El-selejtező 2. fordulójának első meccsén. Volt, hogy a vendégek percekig a térfelüket is alig lépték át. Hiába játszott azonban hatalmas fölényben a Fradi, rengeteg helyzetet kihagytak a hazaiak, mí­g a norvégok első és egyetlen nagy lehetőségüket gólra váltották. A Ferencváros azonban hatalmasat küzdve megtudta fordí­tani a mérkőzést, köszönhetően első sorban a nagyon lendületesen futballozó Liban Abdinak, aki egy hatalmas góllal eldöntötte a találkozót – a Ferencváros 2-1-re győzött.

* * *

Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

– Tudjuk, hogy egy nagy múlttal rendelkező csapat lesz az ellenfelünk – kezdte Kent Bergersen, a norvég csapat másodedzője. – Megpróbáltuk a lehető legjobban feltérképezni a Ferencvárost, erős csapat, nehéz lenne eldönti, hogy ki az esélyes. A 9-es, a 10-es és a 19-es számú játékosokra nagyon kell figyelnünk (Andrezinho, Felipe Felix, Abdi, a szerk.), ők kiemelkednek az együttesből. Az ellenfelünkön kí­vül a nagy meleggel is meg kell küzdenünk, hiszen nem vagyunk hozzászokva az ilyen hőséghez. Legalább egy gólt szeretnénk szerezni, jó lenne, ha az győzelmet jelentene.

– Nagyon fegyelmezett csapat, ez jellemzi egyébként a skandináv együtteseket – kezdte Prukner László. – Van 2-3 kreatí­v játékosuk, akikre különösen figyelni kell. A semleges szakértők szerint 50-50 százalék esélye van mindkét csapatnak a továbbjutásra. Úgy gondolom, hogy szoros meccs lesz, mindenképp győzelemben gondolkodunk, szeretnénk előnnyel utazni a visszavágóra, jó lenne kapott gól nélkül megúszni a meccset. A továbbjutás minden bizonnyal kint dől majd el, ahol tudomásom szerint műfüvön játszunk majd.

Jason Morrison, csapatunk korábbi játékosa a norvég Aalesund együttesét erősí­ti. A jamaikai középpályás egy norvég lapnak nyilatkozott, és úgy véli, a két gárdának közel hasonló esélye van a továbbjutásra. – Úgy 50-50 százalék az esélye mindkét csapatnak a továbblépésre, talán nekünk egy picivel több a sanszunk. Jó csapattal rendelkezünk, kellő önbizalommal lépünk pályára. A mostani Ferencvárost már nem igazán ismerem, azok közül, akikkel együtt játszottam nem sokan maradtak a keretben. Nagyon várom már a mérkőzést, szép időszakot töltöttem el Budapesten, kiváncsi vagyok, hogyan reagálnak majd az érkezésemre. Nagyon izgalmas összecsapásra van kilátás.

A felkészülés képei …

* * *

A mérkőzés:

Ferencváros – Aalesund FK: 2-1 (1-1)
Albert stadion, 8.000 néző, vezette: Marius Avram (Nagy István Miklós, Sebastian Gheorghe – románok)

Ferencváros: Ranilovic – Fülöp N., Grúz, Otten, Junior – Maróti – Jovanovic, Józsi (Morales 65.), Andrezinho – Oláh (Félix 64.), Abdi (Rósa 78.)
kispad: Jova, Rodenbücher, Balog Z., Csizmadia
edző: Prukner László

Aalesund: Grytebust – Arnefjord, Jaager, Parr (Jalasto 67.), Skagestad (S. Olsen 74.), Tollas – Barrantes, Morrison, Ulvestad – Okoronkwo (Myklebust 62.), Sellin
kispad: Sandquist, Flotre, Fuhre
edző: Kjetil Rekdal

Gól: Oláh (37.), Abdi (56.) illetve Okoronkwo (25.)
Sárga lap: Jovanovic (13.), Grúz (58.) illetve Jaager (66.), Myklebust (70.)

A kapu mögötti szektort megtöltötték a ferencvárosi szurkolók, zúg a hajrá Fradi, a kezdés pillanatában nagyjából ötezer szurkoló várja a csapatokat. A hazaiak az egész szektort beterí­tő élőképpel fogadták kedvenceiket.

Az első helyzet rögtön a második percben a Ferencváros előtt adódhatott volna, de Junior indí­tása hosszú volt Oláh Lórántnak, í­gy a norvég kapusé lett a labda. A másik oldalon Józsi György labdaeladása után a norvégok is vezethettek egy akciót, de a bal oldali beadásból nem alakult ki helyzet. Józsi a hibáját nem sokkal később egy remek szöglettel feledtette, amiből Maróti Béla fejelt Sten Grytebust kezébe. Az első perecekben egyértelműen a Ferencváros játszott veszélyesebben, Andrezinhónak és Abdinak is volt egy-egy jó megmozdulása, Jovanovics pedig egy szöglet után lecsorgó labdából lőtt, de 18 méterről nem találta el a kaput. Valamivel később ismét ő próbálkozhatott Abdi passzából, de fejbe találta az egyik védőt (a szurkolók kezezést reklamáltak), í­gy került a labda a vendégek kapusához. Az első norvég lövés Michael Barrantes nevéhez fűződött, aki egy legurí­tott szabadrúgás után 20 méterről lőtt, de Marko Ranilovic könnyedén fogta a kí­sérletet. A 19. percben jegyezhettük fel a meccs eddigi legnagyobb helyzetét: Abdi bal oldali beadásából Jovanovics öt méterről fejelt a kapu mellé. Egyik helyzetet követte a másik: Abdi pörgetése után Oláh lőtt, a kapus védett, a partjelző pedig lest jelzett. A Ferencváros legaktí­vabb játékosa a jobbszélső Jovanovics volt, aki azzal lepte meg többször is a norvégokat, hogy behúzódott középre, és már nem jutott rá védő.

A játékosok kétperces ivószünetet tartottak a nagy hőségben, de a hazai tábor nem pihent, zúgott a „Hajrá, Fradi!”.

Oláh egyenlí­tett (Fotó: Németh Ferenc, NSO)

A kényszerszünet után aztán jött a hideg zuhany: egy bal oldali beadásból Okoronkwo fejjel megszerezte a vezetést a norvégoknak a 27. percben. 0–1. A gól után a Ferencváros kapuja elé szögezte a norvég csapatot, az Aalesund percekig nem lépte át a saját térfelét, igaz, a gól előtt is hasonló volt a helyzet… Ezekben a percekben Abdi volt a Fradi legveszélyesebb játékosa, előbb remekül passzolt Józsihoz (de a középpályás és Oláh egymást zavarta, í­gy odalett a helyzet), majd ő maga lőtt, ám a norvég kapus vetődve fogta a bal alsóba tartó labdát. A 37. percben aztán góllá érett a Fradi fölénye: Józsi játszott be a védők mögé, Oláh pedig 11 méterről a bal fölsőbe emelt. 1–1. A Fradi-tábor tombolt, a csapat pedig szakadatlanul támadott, Józsi újabb remek átadásából Andrezinho lőtt tiszta helyzetből fölé, majd Fülöp jobb oldali beadásáról maradt le mindenki.

Az első félidőben, a Ferencvárosnak a helyzetek alapján gólokkal kellet volna vezetnie, ehelyett 1–1-es döntetlennel vonultak pihenőre a csapatok. A szünet után a bí­rókra kellett a legtöbbet várni, de végül ők is megérkeztek, í­gy elkezdődhetett a második félidő.

Abdi szerezte a győztes gólt

Továbbra is a Ferencváros irányí­tott, Mark Otten keresztlabdája után a jobb szélen érkező Jovanovics adott be, de a labda kapus kezében halt el. Közben megérkezett a hivatalos nézőszám – nyolcezren foglaltak helyet a lelátókon. Az 55. percben egy szép szóló a bal szélről Abdi révén, 14 méterről a felső lécre tekerte a labdát.  Nem sokkal később azonban már nem hibázott. A szomáliai-norvég támadó 20 méterről alá nyesett a labdának, ami a kint álló kapus feje fölött a kapuba hullott! 2-1. Fantasztikus gól volt, a találat után felállva skandálta az Üllői úti közönség Abdi nevét. A gól után kicsit elkényelmesedett a ferencvárosi védelem, Otten túl lazán passzolt, ami után Grúz Tamás már csak szabálytalankodva tudta megállí­tani a norvég akciót. A szabadrúgásból a sértett Barrantes a jobb alsó felé csavart, de Ranilovic vetődve védett. A Fradi azonban gyorsan jelezte, hogy nincs még vége a hazai rohamoknak, Abdi jobb oldali beadása után Andrezinho megelőzte a védőjét, de tí­z méterről a bal alsó mellé fejelt. A folytatásban Prukner László kettős cserével próbált frissí­teni, Oláh helyett jött Felipe Félix, Józsit pedig Morales váltotta. Mindkét csapat fáradni látszott, visszaesett az amúgy közepes iramú meccs, de változatlanul a Ferencváros játszott fölényben. A 71. percben  Otten lőtt kapura egy lecsorgó labdát, amibe Félix beletette a fejét, végül í­gy szállt a kapu mellé a labda. A 78. percben a mezőny legjobbja, a rengeteget dolgozó, robotoló Abdi helyére beállt Rósa Dénes a Ferencvárosnál. Andrezinho időnként el-eltűnt a mezőnyben, de az ő játékában mindig benne van a gólveszély: a 88 percben 28 méterről szabadrúgásból lőtt, de lapos kí­sérletét megfogta Grytebust. Megjött a lövőkedve Félixnek is, de 20 méteres, középre tartó próbálkozása nem lepte meg a norvég kapust. A hajrában a hazaiak lendülete is alábbhagyott valamelyest, kevesebb  a helyzet mint korábban. Félix ugyana kapuba talált, de háromméteres lesen állt, í­gy maradt a 2-1.

Az eredmény már nem változott a Fradi előnyből várhatja a jövő heti visszavágót, de nagy kár a sok kihagyott helyzetért.

További képek ittitt és itt …

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

„Bár győztünk, nem vagyok elégedett az eredménnyel. Sajnos olyan hibából, egy beí­velésből kaptuk a gólt, amire előzetesen készültünk, mégis hibáztunk. Ez visszavetette a csapatot – kezdte értékelését Prukner László, a ferencvárosi szakember. Nagyon nehéz egy ilyen zártan védekező csapat ellen futballozni, mint az Aalesund, de ami a legfontosabb, hogy az előny nálunk van. Bí­zom benne, hogy ezt sikerül is megtartanunk Norvégiában.

Egy újságí­rói kérdésre a meccs legjobbjára, Liban Abdira is kitért.

„Abdiról már korábban elmondtam, hogy a Ferencváros egyik legértékesebb játékosa, csak munkára kell fogni. A nyáron játékosabb volt a felkészülésünk, ez talán jobban feküdt neki, más volt a hozzáállása, és ez most a pályán is kijött. Azért fizeti őt a Ferencváros, hogy ilyen teljesí­tményt nyújtson.”

Kent Bergersen: ” – Az eredménnyel összességében elégedett vagyok, mert sikerült, amit elterveztünk, az idegenben szerzett gól, ami a norvégiai visszavágón nagyon sokat jelenthet. A nagy hőség rányomta a bélyegét a játékunkra,de úgy gondolom, hogy bizakodva várhatjuk a visszavágót.” – mondta, majd hozzátette, hogy a vezetőedzőnek, Kjetil Rekdal párjának még nem született meg a gyermeke, ezért nem is utazott el a csapattal Budapestre, de az eredménnyel ő is elégedett.

„Talán volt már emlékezetesebb találatom, amióta focizom, de azt mondhatjuk, hogy a profik között ez volt a legnagyobb gólom – kezdte a győztes meccs után Liban Abdi. – Nem volt könnyű játszani a nagy melegben, de Jerevánban még rosszabb volt a helyzet. A szurkolókért futballoztunk, akik ismét fantasztikus hangulatot teremtettek. Volt egy kisebb sérülésem, ezért kellett lejönnöm. A győzelem nem altat el minket, a 2–1 veszélyes eredmény, de Norvégiában is hasonló elszántsággal fogunk pályára lépni. A vendégek előre meghatározott, defenzí­v taktikával jöttek ide, amitől nem is tértek el.”

Maróti Béla: – A helyzeteink megvoltak, de nem használtuk ki őket, pedig a különbség nagyobb is lehetett volna. A végére elfáradtunk, de szerintem ők még jobban. Összességében jó mérkőzést játszottunk. Hasznos információkat kaptunk az Aalesundról, amelyek alapján kicsit többet vártunk az ellenféltől. A pontrúgásokra külön készültünk, a góljukat figyelmetlenség előzte meg. Ezzel együtt, azt hiszem, győzelmi esélyekkel utazunk a visszavágóra, de persze vigyáznunk kell.

* * *

A forduló magyar vonatkozású eredményei:

Bajnokok Ligája, Sturm Graz (osztrák) – Videoton: 2-0 (0-0) (tegnap játszották, Szabics is gólt szerzett)
Európa Liga, MVM Paks – Tromsö (norvég): 1-1 (0-1)
Európa Liga, Kecskemét – Aktobe (kazah): 1-1 (1-0)

* * *

Továbbjutásunk esetén az Elfsborg (svéd) – Südova (litván) párharc győztesével mérkőzünk meg a selejtező 3. körében. Az első mérkőzésen 1-1-es döntetlen született a litván csapat otthonában.

Ifj. Orosz Pál a sorsolás után: – Azt hiszem a legjobb vagy második legjobb párost húztuk. Ahhoz persze, hogy ennek jelentősége legyen, túl kell jutni a norvégokon, s ez nem lesz könnyű, de hiszem, hogy sikerülni fog. Egyébként épp az Aalesund ügyvezetőjével együtt utaztam ide, Nyonba. Annak kifejezetten örülök, hogy nem az Austria Wient kaptuk, az nem lett volna szerencsés.

(A Ferencváros és az UEFA hivatalos honlapja valamint nso.hu és az üllői129.hu alapján)

2 hozzászólás a(z) 2011.VII.14. EL selejtező, Ferencváros – Aalesund FK: 2-1 bejegyzéshez

  • Egy kupapárharc két mérkőzésen dől el, mi tegnap az első akadályt vettük és előnnyel utazunk a visszavágóra. Persze lehetett volna kedvezőbb is az eredmény, de a két csapat tegnapi játéka alapján reális esélyünk maradt a továbbjutásra, mert ez a mai Fradi játssza a futballt, és a norvégoknak a visszavágón támadniuk, nem csak rombolni mint tegnap, í­gy biztos meglesznek a helyzeteink kint is. Jó kis meccs volt, sajna a 70. perc után szétestünk, talán a cserék sem segí­tették, hanem inkább megbontották az addig jól működő szerkezetet. Bevallom nem gondoltam volna tavasszal, hogy ilyen hamar ennyi örömöm lesz a mutatott játékban, és ezen most nem a győzelmeket értem, mert nyerni is sok féleképpen lehet, bár a hatból hat győzelem sem rossz mutató.

  • Ismét mi mentettük meg a magyar foci becsületét (már ha létezik még ilyen)…
    Tegnap nyilatkozta Szabics: “Nemzetközi szinten Magyarországról csak a Fradi tud helytállni …”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ