2011.VII.21. EL selejtező, Aalesund FK – Ferencváros: 3-1

Morrisonék mentek tovább (Fotó: ftc.hu)

Nem jutott tovább a Ferencváros az Európa-liga 2. selejtezőköréből, miután az első mérkőzésen aratott 2–1-es győzelem után, hosszabbításban 3–1-es vereséget szenvedett az Aalesund otthonában. A magyar csapat Oláh Lóránt góljával még vezetett, de a 2. félidő utolsó húsz percében kicsikarta a hosszabbítás lehetőségét a norvég csapat, amely a ráadásban a  továbbjutást érő gólt is megszerezte.

* * *

Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Kent Bergersen, a norvégok vezetőedzőjét, Kjetil Rekdalt az Üllői úti meccsen helyettesítő szakember még mindig ugyanolyannak ítéli meg a két fél sanszát a továbbjutására, mint a budapesti 2–1 előtt, ám tudja, hogy a közönség ezúttal mellettük áll majd.

„Ötven-ötven százalék a két gárda esélye. Ha meg tudjuk zavarni a magyarok védelmét, gólokat szerezhetünk, amihez a közönség támogatását is élvezni fogjuk, ez rendkívül fontos – mondta a Kjetil Rekdal vezetőedző távollétében az első mérkőzésen a skandinávokat irányító Bergersen. – A Ferencváros jó csapat, kiváló egyéni teljesítményeket láthattunk benne, s főleg támadásban erős. A norvég élvonalban is jó eséllyel indulna, még akkor is, ha a stílusa el is tér a miénktől. Védekezésben rengeteg területet ad az ellenfelének, nekünk ezt kell kihasználnunk. Nem hiszem, hogy mást játszana, mint hazai pályán.”

Prukner László: – Remélem, az időjárás nem okoz majd gondot. Nagyobb gondot jelentene, ha nálunk lenne hideg, s a kánikulába készülődnénk. A műfüves pályára azonban nem lehet felkészülni. Kedd délelőtt ugyan Budaörsön speciális talajon edzettünk, de egyetlen tréning nem elég ahhoz, hogy megszokjuk a pályát. Nem szabad olyan helyzetet teremtenünk, hogy pontrúgásokkal veszélyeztessenek a norvégok. Az első mérkőzésen is ilyen szituációból kaptunk gólt. Fegyelmezetten kell játszanunk.

Az Üllői úton hatalmas bombagólt szerző Abdi most már a zöld-fehéreket tartja a párharc esélyesebbjeinek, annak ellenére, hogy Aalesundban ma este meglehetősen nagy hidegben és műfüvön kell kiharcolniuk a továbbjutást.

„A párharc előtt ötven-ötven százalékra tettem az esélyeket, most már valamivel felénk billen a mérleg nyelve. Tudom, hogy műfüvön játszunk majd kint, ami nem nekünk kedvez, ám egy gólt csak benyesünk valahogy, és azzal már továbbmehetünk. Tudjuk, hogy nagyobb immár a felelősségünk, végtére is az Európa-ligában képviseljük a klubot. Tény, jobban játszottunk riválisunknál, de nem dőlhetünk hátra. Most már nem szabad elrontani” – vélekedett a szomáliai támadó, aki gyerekkorában Norvégiában nevelkedett, így ma este tulajdonképpen a saját hazájába tér vissza.

Az utazás képei itt, itt és itt …

* * *

A mérkőzés:

Aalesund FK – Ferencváros: 3-1 (2-1, 2-1, 0-1) – h.u.
Aalesund, 5.142 néző, vezette: Szymon Marciniak (Pawel Sokolnicki, Tomasz Listkiewicz – lengyelek)

Aalesund: Grytebust – Jaager, Tollas, Arnefjord, Parr – Morrison – Ulvestad (Post 63.), Barrantes, Olsen – Sellin (Myklebust 20.), Okoronkwo (Fuhre 80.)
kispad: Sandquist, Skagestad, Jalasto, Larsen
edző: Kjetil Rekdal

Ferencváros: Ranilovic – Fülöp N., Grúz, Otten, Junior – Maróti – Morales, Józsi (Balog Z. 90.), Andrezinho – Oláh (Félix 84.), Abdi (Rodenbücher 70.)
kispad: Jova, Csizmadia, Tóth B., Pölöskey
edző: Prukner László

Gól: Barrantes (72. – 11-esből), Fuhre (87.), Post (119.) illetve Oláh (42.)
Sárga lap: Parr (55.), Morrison (57.) illetve Maróti (57.), Grúz (66.), Fülöp N. (70.), Junior (104.)

Az első tíz percben egyértelműen a hazaiak irányították a találkozót. A ferencvárosi játékosok többnyire a védekezéssel voltak elfoglalva. Ennek ellenére a norvégok komolyabb helyzetet nem tudtak kialakítani. A 18. percben Enar Jääger távoli lövése, majd Jonathan Parr közeli fejese okozott bonyodalmat a Fradi kapuja előtt. Mindkét esetben a labda a léc fölött hagyta el a játékteret.  A félidő közepéhez érve pedig már-már nyomasztó fölénybe került az Aalesund, a 23. percben például a harmadik szögletét végezhette el egymás után a norvég együttes. A 27. percben aztán végre a magyar csapat is veszélyeztetett: Józsi György szöglete után Mark Otten fejelhetett kapura, de a csereként beálló Christian Myklebust a gólvonalról kifejelte a labdát. A 42. percben megszerezte a vezetést a Fradi Oláh Lóránt találatával! A mérkőzés első tetszetős ferencvárosi támadása máris gólt eredményezett. Maróti passzolt Andrezinhóhoz, aki a tizenhatoson belül érkező Oláh-t hozta játékba. A támadó 14 méterről, a kapu hosszú sarkába emelt. 0–1.

A félidőben itt volt az előny (Fotó: üllői129.hu)

A Ferencváros az első játékrész első felében nagyon beszorult a saját térfelére, de a kezdeti szorításból lassan kiszabadult a magyar csapat, amely a szünet előtt a vezetést is megszerezte.

A második félidőre egy rendkívül higgadt Ferencváros érkezett a pályára, amely kontrollálta a játékot, annak ellenére, hogy továbbra is aalesundi mezőnyfölény volt a jellemző. A norvég csapat egész egyszerűen nem jutott el a ferencvárosi kapuig. Az Aalesund játékosai a második félidő közepére teljesen zavarttá váltak, többször is könnyű helyzetben rosszul passzoltak a társakhoz. Aztán az utolsó húsz percben mégis nagyon rákapcsoltak, ekkor már a Ferencváros futballistái többször is csak sárga lapot érően tudták megállítani az ellenfelet, vagy úgy sem… A 72. percben aztán egy tizenegyesből egyenlített az Aalesund. Junior buktatta Myklebust a ferencvárosi tizenhatoson belül, a lengyel játékvezető által megítélt büntetőt pedig Michael Barrantes váltotta gólra. 1–1. A szerzett gól pedig még nagyobb lökést adott a hazaiaknak, akik az utolsó negyedórában mindent egy lapra feltéve rohamoztak. A 86. percben pedig siker koronázta próbálkozásaikat. Egy jobb oldali beadásnál Ranilovic mozdult ki rossz ütemben a kapujából, a labda a hosszú üresen érkező csereember, Lars Fuhre elé érkezett, aki 8 m-ről nem hibázott. 2–1.

Következhetett a hosszabbítás, amiben az eredmény alakulásának következtében a norvég csapat játszhatott lélektani fölényben. Aztán kiderült, hogy nem csak lélektani, de jelentős mezőnyfölényben is. Ha lehet, méginkább növelte az iramot az Aalesund, a Fradi játékosainak a hátát már „feltörte” Ranilovic kapuja. Magnus Olsen a hosszabbítás 8. percében ráadásul kapufát fejelt. Érezhető volt, hogy a Fradinak csak az lehet a célja, hogy kihúzza a tizenegyesrúgásokig.

Nem sikerült… A hosszabbítás vége előtt egy perccel Barrentes végzett el szabadrúgást, a felívelt labdája telejsen üresen találta meg Sander Postot,  aki a 10 m-ről a tehetetlen Ranilovic mellett továbbjutást jelentő gólt szerzett. 3–1.

A Fradinak pedig már nem maradt ideje semmire, búcsúzott a nemzetközi kupaküzdelmektől. Továbbjutott az Aalesund 4-3-as összesítéssel.

További képek itt …

Az Aalesundra a 3. selejtezőkörben a svéd Elfsborg vár majd, amely az idegenbeli 1–1-es döntetlent követően a hazai visszavágón 3–0-ra nyert a litván Suduva ellen, és összesítésben 4–1-gyel léphetett tovább.

A magyar csapatok közül mindössze a Paks jutott tovább. A következő körben már csak Kiss Károly csapata képviseli hazánkat.

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Kjetil Rekdal: – Úgy érzem jobban akartuk ezt a győzelmet. 0-1-nél sem ijedtem meg, mert tudtam, hogy ha támadunk akkor meglehet a továbbjutás. Sokat dolgoztunk ezért a sikerért és a két meccs alapján úgy érzem megérdemeltük a továbbjutást.

Prukner László: – Úgy estünk ki, hogy ellenfelünk 70 percig nem tudott velünk semmit sem kezdeni. Az első félidőben végig fegyelmezetten, taktikusan játszottunk, és utána sem találták az ellenszert. A szerencsétlen tizenegyes után a viszont vérszemet kaptak, de továbbra is ugyanazt játszották, a felívelt labdák után próbálták kihasználni magassági fölényüket. Sajnos a játékvezető is túl szigorú volt velünk szemben, így több labdát ívelhettek a kapunk elé, mint ami jogos lett volna. A kapott góljaink egyéni hibákból, fegyelmezetlenségekből adódtak, ráadásul a lehető legrosszabb időpontokban kaptuk ezeket.

* * *

A forduló további magyar vonatkozású eredményei:

Bajnokok Ligája, Videoton – Sturm Graz (osztrák): 3-2 (3-2) (tegnap játszották, a Sturm Graz jutott tovább 4-3-as összesítéssel)
Európa Liga, Aktobe (kazah) – Kecskemét: 0-0 (továbbjutott az Aktobe 1-1-es összesítéssel, idegenben lőtt góllal)
Európa Liga, Tromsö (norvég) – MVM Paks: 0-3 (továbbjutott az MVM Paks 4-1-es összesítéssel)

(A Ferencváros, az Aalesund FK és az UEFA hivatalos honlapja valamint nso.hu és az üllői129.hu alapján)

2 hozzászólás a(z) 2011.VII.21. EL selejtező, Aalesund FK – Ferencváros: 3-1 bejegyzéshez

  • Olvasgatom az edzői nyilatkozatokat:

    Prukner szerint ehhez még fel kell nőni… koncentráció hiányát jelentheti…fejben fel kell nőnünk az Európa Ligához… stb.

    Nekem meg olyan érzésem van, hogy nem nagy ez a kabát (?), nem kéne néha önkritikát is gyakorolni (?), nem nem várok többes számot, mint Feri tette (elkúrtuk), simán egyes szám első személyben: ELKURTAM, bocs. Egy játékos, egy csapat csak azt tudja megvalósítani mentálisan, amire felkészítik (Verebes és a fűszál esete pl.).

    (Csak zárójelben jegyzem meg, mivel nagyon hasonlóak voltak a körülmények és a csapatok tudása is, a Paks és a Kecskemét 4 EL meccsen 1 gólt kapott)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 10.19.19:30 FTC-Újpest (TV:M4sport)
Következik: 10.24.18:55 EL csoportkör CSZKA Moszkva-FTC (TV:Sport1)
Következik: 10.27.17:15 MOL Fehérvár-FTC (TV:M4sport)
Következik: MK 10.27. 12:30 BKV Előre-FTC (TV: -)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
FACEBOOK:
HOST