2012.IX.1. Eger – Ferencváros: 2-2

A labdarúgó NB I 6. fordulójában az Eger a 94. percben, Németh Norbert tizenegyesből szerzett találatával mentett pontot kétgólos hátrányból a Ferencváros ellen.

* * *

Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Simon Antal, az Eger vezetőedzője: – Semleges pályának számí­t az Oláh Gábor utcai stadion, ahol remélhetőleg nekünk is szurkolnak majd legalább annyian, mint a ferencvárosiaknak. Az nem számí­t, hogy a tabellán hol foglal helyet a Fradi, a klub mindenkori labdarúgói tisztában vannak azzal, hogy az ország legnépszerűbb csapatában futballoznak és ennek megfelelően is teszik a dolgukat. Az persze más kérdés, hogy a végén a teljesí­tményben ez mit jelent. Bennünket jobban az foglalkoztat, hogy a paksi győzelem adta önbizalommal a hátunk mögött tegyünk meg mindent a nekünk kedvező eredmény érdekében. Az összeszokottság mellettünk szólhat.

Ricardo Moniz, a Ferencváros vezetőedzője: – Az Egerrel nehéz dolgunk lesz idegenben. Nagyon veszélyes csapat, láttam a Paks elleni mérkőzésüket. Van néhány olyan játékosuk, akikre jobban oda kell figyelnünk. Fő fegyverük a kontratámadásban és a pontrúgásokban rejlik. Szép játékot és győzelmet várok csapatomtól.

A mérkőzés:

Eger – Ferencváros: 2-2 (0-0)
Debrecen, 2.000 néző, vezette: Solymosi Péter (L. Tóth, Berettyán)

Eger: Sztankó – Preklet, Kovács G., Knakal, Hamouz – C. Pavicevic, Balog Zs. –  Koós (Németh N. 60.), Dobric, Kabele (Pavlov 55.) – Pisanjuk (Farkas Á. 78.)
kispad: Brljak, Albert Á., Katona, Stanislaw
vezetőedző: Simon Antal

Ferencváros: Jova – Jovanovic, Otten, Gyömbér, Sváb – Cukic (Grúz 77.), Józsi – Somalia, Böde, Orosz M. (Beliczky 81.) – Peric (Busai 90.)
kispad: Kunsági, Máté, Ionescu, Batik
vezetőedző: Ricardo Moniz

Gól: Németh N. (72., 90+4. – 11-esből) illetve Peric (47. – 11-esből), Böde (52.)
Sárga lap: Preklet (37.), Hamouz (46.), Pisanjuk (67.), Knakal (69.) illetve Sváb (17.), Somalia (42.), Otten (69.), Gyömbér (90+4.)

Ricardo Moniz kinevezése óta második bajnokijára készült a Ferencváros, ellenfele ezúttal az öt forduló alatt négy pontot gyűjtő, újonc Eger volt. A mérkőzést a cí­mvédő Debrecen stadionjában játszották az ismert egri stadionállapotok miatt. A Fradiban kezdőként lépett pályára a Videotontól nemrég kölcsönvett Milan Peric is, aki első félidei játékával minden bizonnyal emlékezetesebb teljesí­tményt nyújtott, mint a zöld-fehérek támadói az elmúlt öt játéknapon. Tény, a szerb támadónak azért nem voltak nagy ziccerei, de rendre megjátszható volt a tizenhatos környékén.

Az első játékrész túlnyomó részében a Ferencváros irányí­totta a játékot, de az Eger olykor-olykor veszélyes ellentámadásokat vezethetett – főként a korábbi ferencvárosi, Igor Pisanjuk, valamint Preklet Csaba vezérletével a jobb oldalon.

Az eseménytelenül eltelt első félidőt követően alig fél perc kellett az állóví­z felkavarásához a másodikban. Aleksandar Jovanovic a jobb oldalon jó ütemben tolta meg a labdát, í­gy a menteni igyekvő Josef Hamouz a lábát találta el a bosnyáknak. Solymosi Péter habozás nélkül kiosztott egy sárgát a cseh védőnek és a tizenegyes-pontra mutatott. A büntetőt Peric Sztankó Gábor hóna alatt bevágta. 0–1. Alig öt perccel később gyönyörű jelenet következett: a Ferencváros szép, két-három rövid passz után remek gólt szerzett. Böde Dániel, Orosz Márk összjáték után előbbi egy igazí­tás után roppant elegánsan csavart a hosszú felsőbe tizenhat méterről. 0–2. (Peric és Böde is első gólját szerezte a Ferencváros szerelésében) A 72. percben – épp a hőség miatti ivószünet után – az Eger váratlanul szépí­tett. Egy jobb oldali beadás után Pisanjuk Pazar testcsellel átverte a védőket, a labda í­gy a hosszún teljesen zavartalanul érkező, csereként beállt Németh Norberthez került, aki nem hibázott. 1–2. A hajrában Böde majdnem megint betalált, de a labda mindkét kapufát érintve kipattant. Nem sokkal később Németh majdnem egyenlí­tett, de ballábas lövése centikkel a kapufa mellett suhant el. A hajrában viszont már összejött a bravúr! A 94. percben Gyömbér lerántotta egri ellenfelét a tizenhatoson belül, Solymosi ezúttal is rögvest tizenegyest í­télt. A büntetőt Németh higgadtan a jobb alsóba lőtte. 2–2.

Az újonc Eger kétgólos hátrányról tehát pontot mentett az egyébként jobban futballozó Ferencváros ellen.

További képek …

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Ricardo Moniz, a Ferencváros vezetőedzője: – A 2-0-s vezetésünk után alapvetően magunknak tettük nehézzé a mérkőzést. Az előny birtokában nem szándékosan vettünk vissza, az összpontosí­tás hiánya okozta, hogy a végére kiengedtünk. Ez a találkozó második volt a Fradi edzőjeként, és ahogy a múlt heti Honvéd elleni vereségért, ezúttal a döntetlenért is engem terhel a felelősség.

Simon Antal, az Eger vezetőedzője: – Hideg zuhanyként jött a tizenegyesgól, amelyet megelőzően a bal oldalunk bent maradt az öltözőben. Bödéről tudtuk, hogy jól lő, várható volt, hogy meg is villantja ezt a képességét. Az egyik ilyenből gól is lett, a másik kí­sérletnél a kapufa mentett. Az együttes erejét azonban mutatja, hogy kétgólos hátrányból is magára talált. Németh Norbert sokat kihagyott, emiatt gondoltam úgy, jobb, ha csak később kap lehetőséget, számolva azzal is, nem árt, ha a padon is van a mérkőzés eldöntésére képes játékosunk.

*

Milan Peric az Eger elleni mérkőzésen mutatkozott be a Ferencvárosban. A szerb támadó – tizenegyesből szerzett – góllal tette le névjegyét, de mivel a győzelem elmaradt, ezért az öröme sem volt teljes a találkozót követően.

– Első mérkőzéseden rögtön góllal mutatkoztál be. Ez mennyire könnyí­ti meg a beilleszkedésedet?
– Egy csatár számára mindig különös jelentőséggel bí­r, hogy új klubjában minél hamarabb betaláljon – fogalmazott Peric. – Természetesen nagyon boldog voltam, ez a találat felszabadí­tott bennem egy gátat. Ugyanakkor mégsem lehetett teljes a boldogságom, mivel a csapat nem nyerte meg a mérkőzést. Ha a meccs előtt azt mondja valaki, hogy nem lövök gólt, de győzünk, akkor gondolkodás nélkül elfogadom. Minden áron nyerni akarok!

– Hogyan látod a csapat jelenlegi helyzetét?
– Úgy érzem, hogy még egy kis időre van szükségünk, hogy teljesen kiismerjük az új edző gondolatait. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan jönni fognak az eredmények, és megindulunk felfelé a tabellán. Remélem, hogy ehhez minél több góllal hozzá tudok majd járulni.

– A gólod követően azonnal a szurkolók felé rohantál.
– Nagyon vártam, hogy bemutatkozhassak a Fradi szurkolói előtt. Régóta Magyarországon játszom, í­gy, amikor ide kerültem, akkor tisztában voltam vele, hogy az ország legjobb tábora a Ferencvárosé. Fantasztikusan tudnak szurkolni, szeretném kiszolgálni őket, az a cél, hogy a drukkerek elégedetten álljanak fel a székükből a mérkőzéseket követően. Ugyanakkor ismételnem kell magam: ennek a csapatnak még egy kis időre van szüksége, hogy teljesen összeforrjon az új edzővel. Ha ezt az időszakot kibí­rják a szurkolók, akkor szép időszak előtt állhatunk.

(Az nso.hu, a heol.hu, a Ferencváros, az Eger és a DVSC hivatalos honlapja, valamint az MLSZ adatbankja alapján)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ