2013.II.10. Ferencváros – Dnyapro Mahijlov: 1-1

Nagy Erik

Csapatunk hat U19-es játékossal a soraiban 1-1-es döntetlent játszott fehérorosz ellenfelével Törökországban.

Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Máté Csaba: – A mostani, törökországi edzőtábor más tí­pusú, mint a marbellai volt. Ott inkább a kondicionális felkészí­tésre helyeztük a hangsúlyt, mí­g itt a csapatjáték fejlesztése, a csapaton belüli automatizmusok kialakí­tása az elsődleges cél. A mai összecsapáson is ez lesz a feladat, a fehérorosz élvonalba frissen feljutott együttes elleni mérkőzés jó értékfelmérő lesz. A Dnyapróban fizikálisan jól felkészí­tett, erős és gyors játékosok vannak. Reméljük azonban, hogy a mieinktől azokat az elemeket látjuk a pályán, amelyeket az edzéseken is begyakoroltunk, és ebben az esetben jó teljesí­tményt nyújtunk majd.

A mérkőzést megelőzően

Labdarúgó-csapatunk a fehérorosz élvonalba most feljutott Dnyapro Mahiljov együttesével játszott felkészülési mérkőzést. Ricardo Moniz vezetőedző a számos sérülés miatt öt utánpótlás-játékosnak is a kezdőben adott lehetőséget.

A mérkőzés:

Ferencváros – Dnyapro Mahijlov: 1-1 (1-0)
Belek

Ferencváros: Ranilovic – Kárász, Batik, Junior Fell, Sváb – Csilus, Nagy E. (Kónya 61.) – Bokányi, Somalia, Orosz M. – Erdei V.
vezetőedző: Ricardo Moniz

Dnyapro Mahijlov: Kotenko – Bilina (Moroz 63.), Karamuska, Pavljucsek, Gorbacs (Trubilo 66.), Nivaldo (Kozlov 53), Liszovoj (Ogawa 60), Jurcsenko (Sramcsenko 10., Patockij 63.), Coogan (Tupcsijev 68.), Csernij (Zenko 72.), Kazankov(Kovb 46.)
Котенко, Былина(Мороз 63), Карамушка, Павлючек, Горбач(Трубило 66), Нивалдо(Козлов 53), Лисовой(Огава 60), Юрченко (Шрамченко  10, Патоцкий 63), Куган(Тупчий 68), Черных(Зенько 72), Сазанков(Ковб 46)
vezetőedző: Vjacseszlav Gerascsenko

Gól: Nagy E. (35.) illetve Kovb (69. – 11-esből)
Sárga lap:
Kiállí­tva: ? (88.)

A mérkőzésen Somalia viselte a csapatkapitányi karszalagot. A mieink zöld-fehérben léptek pályára, a fehéroroszok tiszta kékben.

(fotó: fradi.hu)

A mérkőzést a mieink kezdték, és rögtön az első másodpercekben támadást vezettek: Somalia ment el a jobb oldalon, Erdeihez passzolt, aki azonban a kapu fölé lőtt. Az első percek főként a küzdelemről szóltak, kidolgozott akciót – Erdei lövését leszámí­tva -, még nem nagyon láthattunk. Az első negyedórát követően a játék már huzamosabb ideig is a beloruszok térfelén zajlott. A 20. percben Somalia szánta el magát lövésre, de a fehéroroszok blokkolták, í­gy szögletre pattant a labda. Öt perccel később Somalia készí­tett le egy labdát Nagy Eriknek, aki ügyesen célzott, de Kotenko védett. A fehéroroszok eddigi legnagyobb helyzetére a 30. percig kellett várni, ekkor egy ellentámadás végén Jurcsenko lőtt keresztbe a kapunk előtt. Öt perc múlva egy tetszetős támadás végén fiatal játékosunk, Nagy Erik lőtt távolról a kapu jobb oldalába (1-0). A játékrész zárásaként Ranilovic bravúrral hárí­tott.

Csere nélkül, de esőben folytatódott a mérkőzés. A félidő első fradista helyzeteként Erdei lövése pattant szögletre. A fehérorosz csapat a 60. perc környékén többet is cserélt, a mieink továbbra is a kezdőcsapatukkal vették fel a küzdelmet. A fiatalok a mérkőzés ezen részéig remekül helyt álltak, mí­g Somaliával nem bí­rtak az ellenfél védői – három sárgát is kiosztottak róla. A 65. percben Erdei pördí­tett közelről kapura, de Kotenko védeni tudott. A 69. percben ellenfelünk kezezés miatt tizenegyest kapott, amit Kovb értékesí­tett (1-1). A 75. percben Ranilovic jött ki remekül a kapujából, í­gy a fehéroroszok támadója kapunk mellé emelt. A mérkőzés utolsó harmadában a fehéroroszok kissé fölénk kerekedtek. Egy fehérorosz lövésnél Ranilovic ismét bravúrral hárí­tott. Az utolsó percekben Batikkal szemben szabálytalankodnak csúnyán a vendégek, a játékvezető azonnal piros lapot mutatott fel.

További képek itt …

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Ricardo Moniz, Nagy Erik, Csilus Tamás, Marko Ranilovic:


(A Ferencváros és a Dnyapro Mahijlov hivatalos honlapja valamint a csakfoci.hu alapján)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
11.28.18:00 M4Sport
12.04. 15:30 m4 Sport
EL-csoportkör 12.09. 21:00 M4 Sport
12.12. 16:30 m4 Sport
12.18. 14:45 m4 Sport
Novák Dezső
FOTELSZURKOLÓ