2013.IV.6. NB II, Balmazújváros – Ferencváros II.: 1-3

Második csapatunk egygólos hátrányból fordí­totta meg a mérkőzést Debrecenben az NB II. Keleti csoportjának 21. fordulójában

Hí­res Gábor: – Mint mindig, természetesen most is győzelmet várok. így is készülünk, és én úgy gondolom, hogy erre mindegyik NB II-es ellenfél ellen képes a csapatom. Játékban azt várom, hogy a hosszú kihagyás ellenére ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. A játékosaink is nagyon várják már a találkozót, fel is vannak rá pörögve, í­gy a hozzáállással biztos, hogy nem lesz gond. Bátran fognak futballozni. Sajnos a pályánk jelenleg alkalmatlan a futballra, ezért kényszerülünk Debrecenbe utazni. Köszönet a debrecenieknek, hogy biztosí­tják számunkra a műfüves pályát, és a Ferencvárosnak is, hogy belegyezett, hogy ott, azon a felületen legyen a mérkőzés. Tudjuk, hogy ez nem egy optimális megoldás, de egyszerűen már nem lehetett tovább halasztani, játszani kell. A műfű edzeni jó, de tétmérkőzést játszani mégiscsak a valódin az igazi. Hasonlókat mondhatok a nézőkről is, hiszen ez a futball értük van, a zártkapu viszont megfoszt bennünket tőlük. Ráadásul a szurkolók át is tudják segí­teni a csapatukat egy esetleges holtponton, s elmondhatom, hogy az újvárosi szurkolók ehhez rendre hozzá is teszik a maguk segí­tségét.

Balmazújváros – Ferencváros II.: 1-3 (1-1)
Debrecen, műfüves-pálya, zártkapus mérkőzés, vezette: Kovács Gábor (Becséri, Galán)

Balmazújváros: Szalma – Bokros, Forgács, Papp F. (Ludánszki 46.), Németh Á. (Sándor 66.) – Nagy R., Kónya M., Szőllősi F., Virágh – Belényesi – Urbin
kispad: Mester, Kállai, Arnóczki, Kiss L.
vezetőedző: Hí­res Gábor

Ferencváros II: Kunsági – Simita, Erdei G., Vattai, Birtalan – Vass, Kónya B. – Popgeorgiev (Erdei V. 66.), Nyilasi B., Papp M. (Kleizer 90.) – Nehéz
kispad: Hermány, Kárász
vezetőedző: Lipcsei Péter

Gól: Urbin (5.) illetve Popgeorgiev (23.), Nehéz (61.), Nyilasi B. (64. – 11-esből)
Sárga lap: Forgács (63.), Kónya M. (90+2.) illetve Kónya B. (51.)

5′ A Fradi végezhetett a kapunk előtt egy oldalszabadrúgást, melyből egy gyors kontratámadást vezettünk. Virág a center pozí­ciójából a balösszekötő helyén érkező Urbinhoz passzolt, aki a 16 méterről a bal sarokba talált, 1-0.
23′ 20 méterről, picit balra végezhettek el szabadrúgást a vendégek. Popgeorgiev lövése irányt változtatott a sorfalon, s a jobbra mozduló kapusunk mellett az a bal sarokba hullott, 1-1.
61′ Egy gyors jobboldali támadás után Simita bepasszolt labdáját Nehéz még át is vehette, s 10 méterről a léc alá bombázott, 1-2.
64′ Forgács szabálytalankodott a tizenhatoson belül 11-est érően. A büntetőt Nyilasi a jobb alsóba rúgta, 1-3.

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Hí­res Gábor: – A téli felkészülésünk jól sikerült, viszont a kezdeti jó formánkat a négyhetes kihagyást követően nem tudtuk átmenteni.

Lipcsei Péter: – Egész héten hét-nyolc játékossal tudtunk készülni, számomra óriási meglepetés, hogy a játékosaim ilyen nagyszerű csapatjátékot tudtak bemutatni, le a kalappal előttük. Külön elismerés a legfiatalabbaknak, Popgeorgiev Pantelisnek, valamint Kónya Benjamin, akik kezdőként ezúttal is megállták a helyüket. A meccs elején egy figyelmetlenségből gólt kaptunk, de azt követően nagyszerűen játszottunk, a kezünkben tartottuk a meccset. Erősek voltunk, ha egy picit jobban koncentrálunk, akkor egy nagyarányú győzelmet is arathattunk volna. Maximálisan elégedett vagyok, de a játékosoknak is elmondtam, hogy ez a siker akkor ér igazán valamit, ha szerdán, Csepelen legyőzzük a Vasast.

(A Ferencváros és a Balmazújváros hivatalos honlapja, az nso.hu, és az MLSZ adatbankja alapján)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
12.04. 15:30 m4 Sport
EL-csoportkör 12.09. 21:00 M4 Sport
12.12. 16:30 m4 Sport
12.18. 14:45 m4 Sport
Novák Dezső
FOTELSZURKOLÓ