2013.X.26. Ferencváros – Mezőkövesd: 1-1

Mezőkövesd: dominó, sakk, majd bravúr a Fradi ellen

A labdarúgó NB I 12. fordulójában a Ferencváros – rengeteg helyzetet és még egy büntetőt is kihagyva – odahaza 1–1-es döntetlent játszott az újonc Mezőkövesddel.

Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Ricardo Moniz: – Ezúttal is nagy lesz rajtunk a nyomás, de ez minden mérkőzésre érvényes. Tudjuk, hogy a szurkolóinknak nagy szüksége van a győzelemre – ez természetesen ránk is igaz -, éppen ezért mindent megteszünk a sikerért. Az NB I-re jellemző, hogy mindenki 200 százalékkal készül ellenünk, nekünk az a feladatunk, hogy saját magunkra koncentráljunk. Nem lehet semmilyen kifogás, ezen a mérkőzésen be kell bizonyí­tanunk a drukkereinknek, hogy igenis ott van a helyünk a dobogón. Egyetlen eredmény fogadható el: a győzelem.

Véber György: – Ha körülményeinket misztifikálnánk, akkor már a buszon ülve kikapnánk. Ennek következtében a sajátosságokat nem hegyeztem ki a fiúknak, akiket arra kértem, hogy kapcsolják ki a fejükből nemzeti stadiont, aztán ne nézzék a táblázatot, azt, hol áll a Fradi, és azon se elmélkedjenek, hogy hány pont különbség van a két gárda között. Önmagam ismétlem: ebben az NB I-ben bárki bárkit megverhet, persze csak akkor, ha számára kijön a lépés. Nekünk nyugodtan kell futballoznunk a zöld-fehérek ellen: ha a gyerekek minden taktikai utasí­tást betartanak és a maximumot nyújtják, akkor szép eredményt érhetünk el, ellenkező esetben rossz vége lesz a kirándulásnak. Ami engem és szakmai stábunkat illeti: egész héten a leendő taktikával és a stratégiával foglalkoztunk, miközben elővettünk néhány olyan közkedvelt társasjátékot, mint a dominó vagy a sakk…

A mérkőzés:

Ferencváros – Mezőkövesd: 1-1 (0-1)
Puskás stadion, 5.687 néző, vezette: Solymosi Péter (Berettyán, Horváth R.)

Ferencváros: Jova – Jovanovic (Buzsáky 61.), Gerson (Diallo 65.), Besic, Bönig – Gyömbér, Józsi (Busai 53.) – Somalia, Holman, Jenner – Böde
kispad: Kunsági, Cukic, Ionescu, Valpoort
vezetőedző: Ricardo Moniz

Mezőkövesd: Horváth T. – Dobos, Hegedűs Cs. (Bagi 59.), Szalai V., Gévay – Kiss M., Hegedűs D., Bognár, Pilibaitis, Melczer (Farkas B. 37.) – Balajti (Olasz D. 85.)
kispad: Szántai, Petneházi, Bogdány, Menougong
vezetőedző: Véber György

Gól: Diallo (68.) illetve Szalai V. (41.)
Sárga lap: Holman (66.) illetve Kiss M. (26.), Hegedűs Cs. (34.), Farkas B. (44.), Balajti (54.), Szalai V. (72.), Bognár (90+5.)

Józsi tizenegyesét védte ki a vendégek kapusa

Csak idő kérdése – énekelgethették a régi slágert a Ferencváros–Mezőkövesd mérkőzés nézői az első tí­z perc után, mert csak úgy záporoztak a lövések és a beadások a vendégkapus, Horváth Tamás ketrece irányába. Mikor csap már át a mennyiség minőségbe? – kérdeztük újabb tí­z perc múlva, mert bizony Horváthnak egyszer sem kellett bravúrt bemutatnia ahhoz, hogy ne kapjon gólt, miközben övéi csak véletlenszerűen jutottak el a Fradi 16-osáig, labdástól pedig különösen. A harmincadik perc után azonban váratlanul ziccerbe került a Mezőkövesd, de Balajti Ádám elhibázta a hatalmas lehetőséget, majd Hegedűs Csaba teljesen fölöslegesen összehozott egy 11-est, Józsi György gyenge lövését azonban Horváth megfogta a bal alsó előtt! Majd felrobbant a méregtől Véber György, aki a találkozóra alapos taktikai és lélektani felkészí­tést tartott legényeinek, két dominózás és sakkjátszma között, de a legjobb húzást a 41. percben a Bognár István, Szalai Vilmos duó tagjai mutatták be: előbbi tökéletes mozdulattal beadott, utóbbi pedig berobbanva a hálóba fejelt, 0–1!

A fordulást követően sem sokat változott a játék képe: többször is csak centiméterekkel kerülték el a hazai lövések a kövesdi kaput, Horváth brillí­rozott, Hegedűs Dávid és Gévay Zsolt a gólvonal előtt mentett. Ricardo Moniz nem tehetett mást, cserélgetett, Busai Attilát, Buzsáky Ákost és Ulysse Diallót is beküldve – a 68. percben utóbbi meg is szerezte az egyenlí­tő találatot, egy szépen kivitelezett fejessel, 1–1! Tovább rohamozott a zöld-fehér csapat, a kövesdiek hátát feltörte a háló, miközben Balajti újabb ziccert pazarolt el, Horváth pedig mágnesként vonzotta a labdát. Elfáradt a végére a Mezőkövesd, de fegyelmezetten és kétségkí­vül szerencsésen védekezett. A 90. percben Diallo újabb fejese centiméterekkel a jobb alsó mellett hagyta el a játékteret – értékes pontot szerzett a Mezőkövesd, értékes pontokat veszí­tett el a Moniz-alakulat. Ismét.

Legutóbbi öt tétmérkőzésén háromszor kikapott a Ferencváros, az utolsó kettőn pedig döntetlent ért el.

További képek itt, itt, itt, itt és itt …

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

„Egy félig töltött poharat látok. Ismét vesztett állásból mentettünk pontot, a kaposvári döntetlenhez képest különbség, hogy most a saját stí­lusunkban tudtunk futballozni, rengeteg gólhelyzetet alakí­tottunk ki, de képtelenek voltunk kapuba találni – még tizenegyesből sem sikerült. Komplett fal ellen kellett futballoznunk, rendszeresen kilenc ember volt a labda és az ellenfél kapuja között, és bár a széleken veszélyesen játszottunk, a kapu előtt nem voltunk elég élesek ahhoz, hogy befejezzük a támadásokat” – mondta a találkozót követően Ricardo Moniz, a Ferencváros vezetőedzője.

A zöld-fehéreknek nagyon nem megy mostanában a bajnokságban. A holland szakember ezúttal is magára vállalta a felelősséget.

„Nem először fordul elő velünk, hogy az ellenfél egyetlen gólszerzési lehetőségénél figyelmetlenek vagyunk, nem koncentrálunk. A szünetben próbáltuk türelemre inteni a játékosokat, és igyekeztünk a cserékkel is a támadójátékot erőltetni. Nagyon szomorúak és csalódottak vagyunk, mégis azt mondom, ne a klubot, ne a vezetőket, ne a játékosokat kritizálják, csakis engem.”

Azt látni a meccseken, hogy a Ferencváros megy előre, de nem pörög, teszi a dolgát, de hiányzik belőle a frissesség és a kreativitás.

„Van igazság ebben, de nem szabad erre hivatkoznunk. Ez a Ferencváros, itt nincsenek kifogások, teljesí­teni kell. Ki kell menni a pályára, gólt kell rúgni, és meg kell nyerni a mérkőzést.”

A vendég Mezőkövesd oldalán érthetően sokkal elégedettebbek a mai mérkőzés után.

„Azt gondolom, hogy a klubunk életében és csapatunk jelenlegi helyzetében hatalmas fegyvertény a döntetlen, nagyon értékes pontot szereztünk. A játékosok rengeteget dolgoztak, tettek annyit, hogy megérdemelten érjenek el bravúros eredményt” – vélekedett a Mezőkövesd vezetőedzője, Véber György.

A szakvezető tisztában volt azzal, hogy a találkozón sokkal többet támad majd a Ferencváros, ennek megfelelően szervezte meg csapatát.

„Abból indultam ki, hogy annak idején újpesti játékosként akármilyen erős csapattal mentünk a Ferencvároshoz, tudtuk, hogy nyomás alá helyez minket, tehát a szervezett védekezés az első, és a sikerünk azon múlik, hogy az ellentámadásokból mennyit tudunk góllal befejezni. Most hatványozottan erre készültünk, de tudtuk, hogy az a csapat, amely a kapunk elé szorí­t, némileg fellazul, ezt megpróbáltuk kihasználni. Azt gondolom, hogy az elszántság, a fegyelem hozza meg az eredményes játékot, a gond csak az, hogy a magyar csapatok nem tudnak sorozatban ilyen lelkesen futballozni.”

(Az nso.hu, a boon.hu, a Ferencváros és a Mezőkövesd hivatalos honlapja valamint az MLSZ adatbankja alapján)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
11.28.18:00 M4Sport
12.04. 15:30 m4 Sport
EL-csoportkör 12.09. 21:00 M4 Sport
12.12. 16:30 m4 Sport
12.18. 14:45 m4 Sport
Novák Dezső
FOTELSZURKOLÓ