2014.III.29. Ferencváros – Pápa: 4-0

Doll megszerezte első NB I-es győzelmét a Fradival

A zöld-fehérek négyet lőttek a Pápának, szeptember óra először nyertek a Puskás Stadionban.
Szeptember 22. óta először nyert a Puskás-stadionban a Ferencváros, amely az NB I 22. fordulójában rengeteg helyzetet elpuskázva is négy gólt vágott a nagyon rossz napot kifogó Lombard Pápának.


Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Thomas Doll: – A hazai mérkőzéseink mindig különlegesebbek. Fontos, hogy a bajnokságban már ne hullajtsunk több pontot, főként hazai pályán. Hiszek benne, hogy ezúttal okosabban játszunk és megszerezzük az első tavaszi bajnoki győzelmünket. Ezúttal teljesen más mérkőzésre számí­tunk, mint amilyen a két csapat Ligakupa-negyeddöntője volt. A pápaiak minden bizonnyal a legutóbbitól igencsak eltérő összeállí­tású együttessel érkeznek hozzánk. Bár a Ligakupában nagyobb arányú győzelmet arattunk, biztos, hogy nem számí­thatunk könnyű találkozóra. Leginkább a saját játékunkra kell koncentrálni. A lényeg, hogy a játékosaink megvalósí­tsák az általunk kért elemeket. Amennyiben ez í­gy lesz, akkor a találkozó úgy alakul, ahogy szeretnénk, és legyőzzük a Lombardot.

*

A télen érkező német vezetőedző, Thomas Doll immár négy meccse nyeretlen a csapattal (egy vereség és három döntetlen a mérlege), márpedig a Ferencváros történetében még soha nem kezdett edző négy nyeretlen élvonalbeli bajnokival. Az utolsó, hasonlóan rossz kezdés Mucha Józsefé volt 1999-ben, de ő három nyeretlen meccs után győzni tudott a gárdával (más kérdés, hogy ennek ellenére távoznia kellett, Sztanko Poklepovics váltotta).

20140329-papa-draperia

A mérkőzés:

Ferencváros – Pápa: 4-0 (2-0)
Puskás stadion, 6.122 néző, vezette: Becséri Dániel (Viszokai, Horváth Z.)

Ferencváros: Dibusz – Besic (Jovanovic 63.), Mateos, Pavlovic, Bönig – Gyömbér, Busai (Józsi 63.) – Somalia, Leonardo (Ugrai 81.), Holman – Böde
kispad: Jova, Hidvégi, Diallo, Laczkó
vezetőedző: Thomas Doll

Pápa: Szűcs L. – Nagy S., Struhar, Csizmadia, Présinger – Eszlátyi (Maric 73.), Tóth G., Kulcsár K. (Arsic 63.), Sekour (Király B. 46.), Németh M. – Griffiths
kispad: Horváth G., Nagy T., Jagodics, Horváth R.
vezetőedző: Tóth Bálint

Gól: Leonardo (32. – 11-esből), Böde (36.), Mateos (53. – 11-esből), Somalia (75.)
Sárga lap: Busai (41.), Besic (45+1.), Mateos (53.) illetve Sekour (31.), Tóth G. (38.), Présinger (51.), Griffiths (65.)

20140329-papa-leonardoKét idén bajnokin még nyeretlen csapat találkozott egymással a Puskás Ferenc Stadionban a Ferencváros és a Lombard Pápa találkozóján, amelyet a papí­rformának megfelelően a hazaiak kezdtek sokkal jobban, de Böde Dániel ziccerét védte az egykori zöld-fehér kedvenc, Szűcs Lajos. A bosszankodás után ijedelem köszöntött a Fradi-drukkerekre, mert Leonardo csúnyán maga alá gyűrte bal lábát földre eséskor, de szerencsére folytatni tudta a brazil egy rövid ápolást követően. Hatalmas mezőnyfölényben futballozott az első fél órában a Ferencváros, a Peter Struhár vezette Lombard-védelem azonban két kivétellel magabiztosan állt a lábán (a második ziccert Leonardo rontotta el, szintén az ötös jobb csücske elől). Youcef Sekour azonban kisegí­tette a hazaiakat, mert összehozott egy teljesen fölösleges 11-est, amelyet Leonardo kí­méletlenül felvarrt a bal felső sarokba: 1–0! Még kis sem heverte a kapott gólt a Pápa, máris megduplázta előnyét a Fradi, Leonardo újabb passzát Böde Dániel már nem hibázta el: 2–0! Holman Dávid nem sokkal később a döntő döfést is bevihette volna, ám hatalmas helyzetben rosszul célzott, majd Böde kihagyta a (majdnem) kihagyhatatlant.

20140329-papa-bodeÚjfent kisegí­tette azonban a vendégcsapat a házigazdát, mert Présinger Ádám is összehozott egy 11-est, amelyet ezúttal David Mateos értékesí­tett magabiztosan: 3–0! Innentől kezdve már csak egyetlen nyitott kérdés maradt a mérkőzésen, mégpedig az, hogy engedi-e a játékvezető, Becséri Dániel agyonrúgni Leonardót – nos, a brazil-holland megúszta végül sérülés nélkül a „hajtóvadászatot”, sőt, maradt ereje arra is, hogy remek assziszttal szolgálja ki Somáliát (4–0).

Szeptember óta nyert ismét a Puskás Stadionban a Ferencváros, megszerezte első bajnoki győzelmét a zöld-fehérek kispadján Thomas Doll, az erősen tartalékos Pápa pedig örülhet, hogy megúszta ennyivel.

További képek ittitt és itt …

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Thomas Doll: – Azt mondom, maradjunk a földön. Persze minden győzelem fontos, különösen számomra, í­gy valóban boldog vagyok, mert először érezhettem a Fradi kispadján a siker í­zét. Azt gondolom, megérdemeltük a győzelmet, mert végig jobbak, szervezettebbek és gólra éhesebbek voltunk.

Tóth Bálint: – A Ferencváros megérdemelten nyert, sőt, még ennél nagyobb különbséggel is győzhetett volna – és ezért ez elgondolkodtató volt a számomra. Nehezen teszem túl magam az ilyen vereségen… Úgy látszik, négy-öt játékosom nem fogja fel, hogy nagyon veszélyes helyzetbe kerülhetünk. A tulajdonos és én biztosan akarjuk az NB I-et, és azt gondolom, hogy a város is. Talán csak a játékosok némelyikének kellene elgondolkodnia a jövőn.

Leonardo:

20140329-papa-draperia-2

(Az nso.hu, a Ferencváros és a Pápa hivatalos honlapja, valamint az  MLSZ adatbankja alapján)

4 hozzászólás a(z) 2014.III.29. Ferencváros – Pápa: 4-0 bejegyzéshez

  • Mint éhezőnek egy falat kenyér… mint sivatagban egy korty ví­z.. csak épp ezt a honlapot böngészgetve… már ennek is örülni kell, hogy egy Pápát megverünk? Nem Uruguayt, Laziot, Manchester Unitedet, Juventust, Liverpoolt???

    • Ráadásul borzasztó tartalékos Pápa volt ez. De már mi sem vagyunk az a Fradi, ami egykor volt, ennek is kell örülni, hogy hat meccsenként jön egy győzelem. Majd jövő héten meglátjuk mennyit ér, ott kell focizni, nem egy rossz Pápa ellen.

  • Végre, végre, végre a Fradi nyert egyszer !!!

    Karcsi; gratulí lok a jò felépìtésû beszí molí snak. Lí tszik, hogy Doll mester maga (vagy stí bja ?) fontosnak tartja a sajtòértekezleteket, hiszen az elôzô mondatai errôl tesznek tanulsí got.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ