2014.III.4. LK, Ferencváros – Haladás: 2-0

20140304-haladasLigakupa: Jenner-duplával győzött a Ferencváros

A tartalékos Haladásnak csak felvillanásai voltak, a legjobb nyolc között a több helyzetig jutó címvédő.
A Ferencváros a Puskás Ferenc Stadionban fogadta a labdarúgó Ligakupa nyolcaddöntőnek visszavágóján a Haladást, és Julian Jenner második félidei duplájával a fővárosiak győztek. Mivel idegenben gól nélküli döntetlent értek el Thomas Doll legényei, a címvédő Fradi jutott a legjobb nyolc közé.


Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Artner Tamás: – Az első meccsen nem dőlt el semmi, mindkét csapatnak 50-50 százalék esélye maradt a továbbjutásra. A Fradi a télen stabilizálta, rendbetette védekezését, Pavlovic érkezésével masszívvá vált a hátsó játékuk, miközben előre is veszélyesek. Fizikálisan roppant erősek, emellett több minőségi játékossal rendelkeznek. Mindenesetre úgy utazunk a fővárosba, hogy mindenképpen gólt kell rúgnunk.

A mérkőzés:

Ferencváros – Haladás: 2-0 (0-0)
Puskás stadion, 700 néző, vezette: Iványi Zoltán (Albert I., L. Tóth)

Ferencváros: Dibusz – Jovanovic, Pavlovic, Mateos, Hidvégi – Gyömbér, Busai – Somalia, Ionescu (Péter 70.), Jenner – Diallo (Bönig 80.)
kispad: Kunsági, Nagy Á., Pintér D., Gyurácz
vezetőedző: Thomas Doll

Haladás: Dombó – Zsirai (Angyal 79.), Dvorschák, Tóth P., Bosnjak – Simon Á., Iszlai – Halmai R. (Rácz B. 46.), Hrepka, Halmosi – Schimmer
kispad: Gyurján, Füredi, Bölcsföldi M.
vezetőedző: Artner Tamás

Gól: Jenner (76., 90.)
Sárga lap: Jenner (87.) illetve Iszlai (17.), Simon Á. (58.), Zsirai (75.), Halmosi (85.)

Mondhatni „megtizenkettedelődött” a hazai gól nélküli döntetlen után a visszavágóra a Haladás a Ferencváros elleni Ligakupa-nyolcaddöntőn, hiszen sérülések, eltiltások és válogatottbeli szereplések miatt éppen egytucatnyi játékosát volt kénytelen nélkülözni Artner Tamás, a szombathelyiek mestere.  A hazai zöld-fehéreknek csak feleennyi hiányzójuk akadt, így Thomas Doll kezdője sokkal jobban hasonlított a hétvégire, és talán ezért is kezdte jobban a házigazda a mérkőzést – még ha mezőnyfölénye jobbára ki is merült a kapu elé ívelgetésekben. A legaktívabb fővárosi játékos, Ulysse Diallo hamarosan helyzetekig jutott, háromszor is, de sem fejjel, sem lábbal nem célzott eléggé pontosan. A másik kapu előtt Hrepka Ádám veszélyeztetett, de közeli fejese elhalt Dibusz Dénes ölében, majd kapáslövése nem sokkal a bal alsó mellett hagyta el a játékteret.

20140304-haladas-jennerA fordulást követően is a fővárosi zöld-fehérek kezdeményeztek, Julian Jenner szabadrúgása majdnem beakadt a kapuba, majd Diallo szerezhetett volna vezetést övéinek, ha megtalálja a labdát levétel közben az ötösön. A sokadik kihagyott Diallo-ziccer után (ezúttal Dvorschák Gábor mentett előle becsúszva) csak megrezgett a Hali-háló: a 76. percben Julian Jenner második szabadrúgása már beakadt a jobb sarokba. 1–0! Támadásfordultával egyenlíthetett volna a vendégcsapat, de Halmosi Péter lövése a kapufa tövén csattant, majd a kapura törő Hrepkát tanári módon szerelte David Mateos – Julian Jenner pedig  a legvégén egy kontra során végképp eldöntötte a párharc sorsát. 2–0!

A legjobb nyolc közé jutott tehát a címvédő az erősen tartalékos Haladás ellen.

További képek itt …

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Thomas Doll: – Nem egy-egy játékossal, az egész csapat teljesítményével elégedetlen vagyok. Sok volt az értelmetlen labdavesztés. Nem lőttünk kapura. Itthon játszottunk, több helyzetet kellett volna kialakítanunk. A Haladás nem nehezítette meg a dolgunkat, magunknak tettük nehézzé a meccset. Az eredménnyel elégedett vagyok, de ahhoz, hogy olyan Fradit lássanak a szurkolóink, amilyet közösen szeretnénk látni, ahhoz sokkal többet kell tenni és fejlődnünk kell.

Artner Tamás: – Gratulálok a Fradinak a továbbjutásához, a csapatomnak pedig a játékához és a hozzáállásához! Maximálisan elégedett voltam mindennel az eredményen kívül, több helyzetünk volt, mint a Fradinak, míg 0–0-nál nem adtak meg nekünk egy 11-est; ha azt megadják, valószínűleg mi jutunk tovább. Kaptunk egy szerencsétlen gólt szabadrúgásból, a Fradiban nem volt benne a gól, bennünk viszont végig, de sajnos a helyzeteink kimaradtak.

Julian Jenner: – A Győr elleni meccs után nagyon fontos volt a győzelem, ez nagy pluszt adhat nekünk. Sajnos nem játszottunk jól, még az ETO elleni mérkőzés is benne volt a lábunkban. A csapategységet tekintve fontos volt, hogy egymásért küzdöttünk, ennek volt köszönhető a továbbjutás is. Nagyon örülök, hogy dupláztam, és ezzel a szurkolókat megörvendeztettem.

(Az nso.hu, a csakfoci.hu, a Ferencváros és a Haladás hivatalos honlapja valamint az MLSZ adatbankja alapján)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
FACEBOOK:
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
HOST