2014.VI.1. Ferencváros – Paks: 2-0

Bönig és Leonardo az El-be lőtte a Ferencvárost

A Paks hazai legyőzésével a dobogó harmadik fokán végzett a Fradi, és bejutott az Európa-ligába.
A labdarúgó NB I harmincadik, utolsó fordulójában 2–0-ra győzött a Ferencváros odahaza a Paks ellen, ezzel a fővárosi zöld-fehérek megszerezték a dobogó harmadik helyét és a jogot az Európa-liga-indulásra. A paksiak a 11. helyen végeztek.


Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Thomas Doll: –  Mindenki tisztában van vele, milyen fontos mérkőzés előtt állunk. A vasárnapi találkozón kizárólag a győzelem az elfogadható eredmény. Ennek megfelelően 100 százalékos koncentrációt várok el a játékosoktól. Hosszú és nehéz szezon végén vagyunk, amelyet a bronzérem és az európai kupaporond elérésével koronázhatunk meg. Futballistáim oda fogják tenni magukat, ebben biztos vagyok, ám a győzelemhez természetesen az egész szezon során mellettünk álló szurkolóinkra is óriási szükségünk van.

Csertői Aurél: – Remélem nem nagyobb a tét a Ferencvárosnak, mint nekünk. Az elmúlt időszak után a tizedik hely megtartása számunkra legalább olyan nagy siker lenne, mint a Ferencváros számára a harmadik hely megszerzése. Ellenfelünk óriási sorozatot tudhat maga mögött, hazai pályán rendkí­vül erősek, nagyon jó labdarúgóik vannak. Ez a szünet szerintem egyik csapatnak sem tett jót, de nekünk különösen nem, hiszen jó szériában voltunk. Remélem, hogy vasárnap is a jobbik arcunkat fogjuk mutatni. Harcos mérkőzésre számí­tok, és bí­zom a jó szezonzárásban.

A mérkőzés:

Ferencváros – Paks: 2-0 (0-0)
Puskás stadion, 13.689 néző, vezette: Iványi Zoltán (Ring, dr. Varga Zs.)

Ferencváros: Dibusz – Jovanovic, Pavlovic, Mateos, Bönig (Laczkó 87.) – Somalia (Józsi 84.), Gyömbér – Jenner, Leonardo, Holman (Ugrai 72.) – Böde
kispad: Jova, Hidvégi, Nagy D., Péter
vezetőedző: Thomas Doll

Paks: Molnár P. – Heffler T., Éger (Kulcsár D. 80.), Kovács G., Szabó J. (Báló 34.) – Kecskés, Windecker – Könyves (Bor 61.), Bori, Bartha – Simon A.
kispad: Csernyánszky, Kiss T., Szekszárdi, Tököli
vezetőedző: Csertői Aurél

Gól: Bönig (54.), Leonardo (82. – 11-esből)
Sárga lap: Jovanovic (63.), Pavlovic (73.), Leonardo (76.) illetve Windecker (40., 74.), Kecskés (62.), Éger (78.)
Kiállí­tva: Windecker (74.)

20140601-paks-bonig-2A bronzérem és vele az Európa-liga-indulás volt a tét a Ferencváros számára a Paks elleni idényzárón, ennek ellenére szurkolóik mélységes csendben töltötték az első negyedórát – nem, nem a mérkőzés szí­nvonala döntötte búskomorságba a B-közepet, hanem í­gy tiltakoztak a fanok „az elmúlt hetekben meglebegtetett beléptetési eljárás, illetve a múlt héten nyilvánosságra hozott drámaian magas jegyárak” ellen, mint olvashattuk a fradimob.hu-n.

A „15 perc csend a fanatizmus mellett!” akció lejártával igyekeztek méltóképpen búcsúzni a Puskás Ferenc Stadiontól a fővárosi zöld-fehér hí­vek, miközben a gyepen Könyves Norbert és a gólkirályi cí­mért hajtó Simon Attila majdnem elhallgattatta őket, ám kihagyták lehetőségeiket. Felébredtek erre a hazaiak, de Böde Dániel és Julian Jenner is kissé pontatlanul célzott. Molnár Péter í­gy több, mint 521 perce nem kapott gólt, ezzel megdöntötte az idevonatkozó klubrekordot, amely a szünetig már nem forgott veszélyben, a másik oldalon is csak egy szélről leadott Simon-lövést kellett hárí­tania Dibusz Débesnek.

20140601-paks-leonardoJobban kezdett a fordulás után a Fradi, kisütött a Nap, a nemrégiben szerződést hosszabbí­tott Philipp Bönig pedig Böde lekészí­tése után a jobb felsőbe rakétázott, 1–0! Hamar eldönthette volna a mérkőzést a Fradi, de Böde az üres kapuba sem tudott betalálni az ötös elől, kissé távolabbról Leonardo a lécet zörgette meg a háló helyett. A Paks még csak egy veszélyes támadást sem tudott összehozni, ráadásul a hajrá előtt kiállí­tották Windecker Józsefet, majd az utolsó profi mérkőzését játszó Éger László is majdnem kapott egy pirosat, de megúszta sárgával Leonardo gáncsolását – majd nem sokkal később lecserélték, és a védő könnyek között hagyta el a pályát 15 ezer Fradista vastapsa kí­séretébe.

Nem, nem tévedés a sokat szidott Fradi tábor nagy része állva  és tapssal búcsúcsot a nemes ellenféltől.

Alig ült le a kispadra, Böde kiharcolt egy büntetőt, Leonardo pedig kilőtte Európába a Ferencvárost: 2–0!

Thomas Doll kedves gesztusként a minden bizonnyal búcsúzó Laczkó Zsolt, Józsi György kettős is bevetette, miközben mind a játéktéren, mind azon kí­vül az éremátadásra készültek.

Zsinórban kilencedszer is győzött tehát a Doll-csapat, amelynek remek tavaszi teljesí­tménye (ezzel együtt 11 bajnokin maradt veretlen) érmet és El-kalandot ér.

További képek itt, itt, itt, itt, itt és itt …

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

20140601-paks-dollKimondhatatlanul örülök, hogy elértük a harmadik helyet, azt hiszem a jövőben nagy dolgokat fogunk véghez vinni” – kezdte Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője a találkozót közvetí­tő Sport Tv-nek.

Mindig időt kell adni egy csapatnak, hogy megszokja az új edzőt, de úgy érzem, megtaláltuk a siker kulcsát és mindenki mellettem állt, ezért lehettünk ilyen sikeresek. Úgy érzem a védekezésünk nagyon feljavult, ugyanis az elmúlt kilenc mérkőzésen csak kettő gólt kaptunk. A Magyar Labdarúgó-szövetségnek át kellene gondolnia a versenykií­rást, hiszen néhány játékosnak a következő héten még mérkőzése lesz, utána pedig marad egy hét pihenés, í­gy nagyon nehéz lesz felkészülni.

A Ferencvárosnak az Európa-liga első selejtezőkörében már pályára kell lépni, azaz a szezon befejezte után nagyon hamar kezdődik az új idény. Thomas Doll ennek ellenére az ünneplésről is beszélt.

A klubházban össze fogunk ülni, egy kicsit beszélgetünk és kipróbálunk egy-két jó magyar bort.

Doll szerint egy-két körre elég a Fradi az El-ben

20140601-paks-bodeMegérdemelten szereztük meg a bronzérmet! Az egyik szemem sí­r, a másik nevet. A saját teljesí­tményemmel nem vagyok megelégedve, de örülök, hogy az utolsó három mérkőzésen már azt nyújtottam, amit tudtam. Gratulálok Éger Lászlónak ehhez a szép pályafutáshoz, nagy szeretettel várom Madocsára” – mondta Böde Dániel, a Ferencváros labdarúgója a találkozót közvetí­tő Sport Tv-nek.

Dibusz Dénes, a Ferencváros kapusa szerint sikeres tavaszon van túl a csapat.

Azon voltam egész tavasszal, hogy bizonyí­tsam, nem hiába választottak ki engem a vezetők a kapuba. Sikeres tavaszon vagyunk túl, mind a saját, mind a csapat szempontjából. Nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült elérni az európai kupaszereplést. Bronzzal kezdtem, remélem, hogy jövőre egy arannyal folytatjuk.

Kapusunk másnap már a válogatottal az albánok és a kazahok elleni mérkőzésre készült:

20140601-paks-gyomberKicsit flúgos vagyok, ezt találtam ki – kezdte az értékelést Gyömbér a fradi.hu-nak arra a kérdésre, hogy fogadalomból tartotta-e meg szakállát egészen a szezon végéig. – Elég jól játszott a Paks, úgy mentek, mintha a kiesés ellen küzdöttek volna, de ennek örülünk, hogy minden csapat komolyan veszi az utolsó fordulót is. Nagyon örülök, hogy a második félidőben rendeztük a sorainkat, és uraltuk a mérkőzést utána, szinte át sem jöttek a félpályán.

Nagyon kellett Bönig gólja, nagyon boldog voltam, felrobbant a stadion. Erre vártunk, erre az egy gólra, tudtuk, hogy ezzel letudtuk a mérkőzést. Az az igazság, hogy nem arra koncentráltam, hogy meglesz-e a harmadik hely, az már a szombathelyi meccs után eldőlt, amikor ott voltunk pozí­cióban, mert bukott a Videoton. Onnantól kezdve vált élessé, azelőtt csak arra koncentráltunk, hogy nyerjünk meg minden mérkőzést. Jó szériában voltunk, vitte a lendület magával a csapatot.

Sokkal szervezettebb a csapat, sokkal fegyelmezettebb, nemcsak a pályán, hanem azon kí­vül is. A védekezést rendbe tettük, van két bástya ott középen, akik nagy segí­tséget nyújtanak – utalt David Mateosra és Mateo Pavlovicra Gyömbér. – Egy-két kivétellel végig tudta játszani a szezont a hátsó négyesünk, ez nagyon fontos volt, hogy ott nem volt sok sérülés. A szurkolók nélkül nem sikerült volna, végig ott álltak mellettünk. Még akkor is megtapsolták a csapatot, amikor kikaptunk az MTK-tól. Ha látják, hogy meghalunk a pályán, és küzdünk egymásért, jól megy a játék, de nem jön az eredmény, akkor is hálásak voltak. Most ez hála Istennek eredménnyel is párosult.

20140601-paks-busaiBusai Attila: „Nagyon örülünk a bronzéremnek. Sok mindent megjártunk ebben a szezonban, szerintem a végére kihoztuk belőle a maximumot ezzel a 9 meccses győzelmi sorozattal. Az egész csapat és a szakmai stáb érdeme a harmadik hely. Ebben a szezonban több szerepet kaptam, és persze mindig én magam is próbáltam tenni azért, hogy nagyon sikeres legyen a csapat. Télen érkezett hozzánk Thomas Doll és úgy gondolom, a csapatban meglévő összhang jobb, az öltözői légkör sokkal szabadabb lett. Szerintem sikerült hamar megértetnie magát a csapattal, mindenki nevében köszönöm neki ezt a félévet. Remélem, a folytatás még sikeresebb lesz.

20140601-paks-holmanHolman Dávid: „Nagyon sok gondolat van most a fejemben. Az, hogy az Európa Ligában tudunk indulni, nekem és az egész csapatnak is igen komoly előrelépés. Nagyon sokat köszönhetek Ricardo Moniznak, aki sok lehetőséget adott, én pedig a bizalmával élni tudtam. A kilenc győzelem önmagáért beszél, és nem is akarjuk elvenni Thomas Dolltól, hogy ebben az ő munkája is szerepet játszik. Mindkét edzőnek megvan a maga része a sikerekben, és remélhetőleg a folytatás is pozití­v lesz. Ha őszinték vagyunk, el kell ismernünk, hogy a szerencse is mellettünk volt, de nagyon egységes, összetartó volt a csapat.

20140601-paks-oroszOrosz Pál: Ez egy emóciókkal átitatott szezon volt. Nagyon jól indultunk ősszel, aztán jött Akeem iszonyú tragédiája, ami megfogta az egész csapatot és Ricardo Monizt is. Váltanunk kellett, ami hála Istennek nagyon jól sikerült. Köszönjük mindenkinek, a korábbi edzőnknek, Ricardónak, Thomas Dollnak, az egész szakmai stábnak és az összes játékosnak, hiszen azért az egy csodálatos dolog, ha kilenc meccsből kilencet megnyerünk. Többször is mondtam év közben, hogy dobogós helyre várom a csapatot, de volt olyan időszak, amikor ez egy kicsit távolinak tűnt. De a játékoskeretünk, a szakmai stáb, és az a feltételrendszer, ami a Ferencvárosnál van, az mindenképpen feltételez egy érmet. Ehhez kellett ez a hihetetlen hajrá, hiszen emlékezzünk vissza, hogy volt sok olyan mérkőzés, amelyeket saját magunknak tettünk nehézzé. Tovább épí­tkezünk és szeretnénk előrébb lépni. Lesznek érkezők és lesznek olyanok is, akik elmennek a klubtól, de mindenképpen erősödnie kell a keretnek, ez az elsődleges szempont, a többit pedig az elkövetkező hetekben meglátjuk. Mindent egybevéve sikeres volt ez a szezon, az, hogy a dobogón végeztünk és az Európa Liga-selejtezőjében indulhatunk, az mindenképpen siker, de mindenféleképpen szeretnénk az új stadionban majd bajnoki cí­met ünnepelni, ami nem csak rajtunk, hanem az ellenfeleken is múlni fog. Már megkezdtük az erősí­téseket, szeretnénk előrébb lépni.

Éger László, a Paks labdarúgója a Ferencváros elleni találkozót követően visszavonult a profi labdarúgástól.

Az ember tudja, hogy eljön ez a nap, de amikor szembesül vele az nagyon rossz érzés. Úgy gondolom jól döntöttem, de még ezt fel kell dolgoznom. Ha valaki gyermekkoromban azt mondja, hogy ilyen sikereket fogok elérni biztosan kinevetem. Gratulálok a Ferencvárosnak, szurkolni fogok nekik, kimondottan Böde Dániel barátomnak. A paksi vezetés felkí­nálta nekem, hogy maradjak a vezetői beosztásban, amit nagyon szépen köszönök nekik” – mondta a Sport Tv-nek utolsó élvonalbeli bajnokija után Éger.

20140601-paks-jennerElköszönt a Ferencváros labdarúgócsapatának szurkolóitól Julian Jenner, a zöld-fehérek holland légiósa, miután a klub nem hosszabbí­t vele szerződést. A szélső egy holland portálnak nyilatkozott magyarországi élményeiről.

Budapest nagyszerű város. Mindig volt mit csinálni, és mindig minden nyitva van. Szerettem a bárokat, jól éreztem magam itt, kedves emberek vettek körül, és élveztem a Ferencváros szurkolóinak figyelmét. Szí­vesen maradtam volna itt, de az edzőm másként döntött, és nekem ezt tiszteletben kell tartanom. Ugyanakkor megtartom a lakásomat, mert biztosan visszatérek a városba” – mondta Jenner, aki Budapest legszebb helyeként a Ferencváros stadionját és a Gellért-hegyet nevezte meg. A holland játékos hozzátette: hazájából a Feyenoordhoz lehet hasonlí­tani a zöld-fehér klubot.

Az egyetlen dolog, amit idegesí­tett itt, a játékvezetők a pályán, mert jelentősen rosszabbak, mint Hollandiában. De önmagában ennek persze nincs köze ahhoz, mennyire szerettem a várost. Semmit nem változtatnék meg rajta” – jelentette ki Jenner.

A 30 éves futballista szerint a játékvezetésnek labdarúgásunkra is hatása van. „Itt sokkal inkább fizikális a játék. Sok külföldi futballista van, de Magyarországon sokan nem nyitottak arra, hogy megváltozzon a labdarúgás. Kettős mérce van: egy magyar játékos sokkal többet megengedhet magának itt, mint egy külföldi. A játékvezetés alacsonyabb szintű, mint Hollandiában. Nemrég kaptam egy sárga lapot, mert tettem egy elutasí­tó gesztust, de a magyar futballisták ennél sokkal többet megtehetnek, és ez nem fair” – panaszkodott a légiós.

Philipp Bönig:

Busai Attila, Böde Dániel, Lipcsei Gábor:

Vladan Cukic, Somalia:

Holman Dávid, David Mateos:

*

*

Góllövőlista:

18 gólos: Simon Attila (Paks), Nikolics Nemanja (Videoton)
15 gólos: Lencse László (Puskás Akadémia)
14 gólos: Radó András (Haladás)
12 gólos: Koller Krisztián (PMFC)
11 gólos: Böde Dániel (Ferencváros)
10 gólos: Kanta József (MTK), Ibrahima Sidibe (DVSC)

(Az nso.hu, a Ferencváros és a Paks hivatalos honlapja, valamint az  MLSZ adatbankja alapján)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
BL-PlayOff: 09.23. 21:00, M4Sport
BL-PlayOff: 09.29. 21:00, M4Sport
Novák Dezső
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ