2014.X.26. DVSC – Ferencváros: 2-2

Hiába fordí­tott a Debrecen, egyenlí­tett a Fradi

Szakály Péter bombagólt lőtt, Lauth a 79. percben mentett pontot.
A labdarúgó NB I tizenkettedik fordulójában a Debreceni VSC fordulatos, izgalmas mérkőzésen 2–2-es döntetlent játszott a Nagyerdei Stadionban a Ferencvárossal.


Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Kondás Elemér: – Nem is lehet más a célunk, minthogy legyőzzük a Ferencvárost, mert csak ekkor van értelme a fehérvári sikernek. A Videoton elleni győzelem nagyon sokat segí­tett a csapatnak, ezáltal jó hangulatban várhatjuk a zöld-fehérek elleni mérkőzést. Ez is egy rangadónak számí­t, és a Fradival szintén mindig jó meccseket játszunk. Bí­zom abban, hogy sokan kilátogatnak a Nagyerdei Stadionba, és jó hangulat kerekedik ki. A Fradinál is megvannak azok az emberek, akikre figyelni kell, próbálunk felkészülni. Megvan az elképzelésünk, és arra kell törekednünk, hogy ebből minél többet megvalósí­tsunk.

Thomas Doll: – A Pécs elleni mérkőzésen végre valódi harciasságot és férfiakat láttam a pályán, amivel rendkí­vül elégedett voltam. Ugyaní­gy kell futballoznunk a Nagyerdei Stadionban is. Egy hete sok egy-egy elleni párharcot sikerült megnyernünk, mindezek pedig magabiztosságot adtak a heti edzésmunkában. A DVSC egy erős csapat, kemény ellenfél, amely hozzánk hasonlóan az Európa Liga-szereplés miatt igencsak rövid nyári felkészülés után vágott neki a szezonnak. Úgy látom, a debreceniek is mostanra kezdenek igazán összeállni. Ami minket illet, a bajnokság elején még nem állt rendelkezésemre Roland Lamah, de emlí­thetném Somalia elhúzódó sérülését is. Nagyon fontos, hogy mostanra sokkal nagyobb a választási lehetőségem, amikor egy-egy mérkőzésre vonatkozóan kidolgozzuk a taktikát.

A mérkőzés:

DVSC – Ferencváros: 2-2 (0-1)
Debrecen, Nagyerdei stadion, 8.157 néző, vezette: Szabó Zsolt (Erős, Kispál)

DVSC: Novakovic – Lázár, Máté P., Brkovic, Korhut – Jovanovic, Varga J., Szakály P., Bódi (Zsidai 67.) – Kulcsár T., Tisza (Balogh N. 59.)
kispad: Verpecz, Mihelic, Ferenczi, Vadnai, Morozov
vezetőedző: Kondás Elemér

Ferencváros: Dibusz – Dilaver, Pavlovic, Nalepa, Bönig – Gyömbér, Somalia – Nagy Do. (Lauth 67.), Gera, Lamah (Busai 67.) – Ugrai
kispad: Jova, Batik, Popov, Nagy Dá., Mateos
vezetőedző: Thomas Doll

Gól: Varga J. (56.), Szakály P. (58.) illetve Ugrai (15.), Lauth (79.)
Sárga lap: Korhut (77.), Zsidai (82.) illetve Ugrai (45.)

Nem sokkal a Parlament előtti szurkolói demonstráció után kezdődött a Debrecen és a Ferencváros rangadója, amelyre a helyszí­nen nyolcezernél is többen voltak kí­váncsiak. Szép számmal kí­sérték el a Fradit idegenbe, és nagy volt az öröm a zöld-fehér táborban az első félidő alatt, hiszen a 15. percben Gera Zoltán remek passzát higgadtan gólra váltotta Ugrai Roland (akit Máté Péter árnyékként követett: csak annyira zavarta a csatárt, mint a saját árnyéka), és a szünetig már nem is változott a 0–1-es eredmény. Pedig volt lehetősége a fordí­tásra a Lokinak, Kulcsár Tamás azonban kihagyta kisebbik és nagyobbik ziccerét is, Tisza Tibor pedig a kapust találta el az ötös elől. A vezetés megszerzése után a vendégek átadták a teret a DVSC-nek, és kontrákra rendezkedtek be – ezt a klasszikus taktikát Roland Lamah góllal koronázhatta volna meg, de hat méterről eltévesztette a kaput.

A szünet után megduplázhatta volna előnyét a Fradi, ám Ugrai az ötös bal sarkától nem passzolt az üresen érkező társak elé, hanem inkább a túlsó kapufa mellé lőtt méterekkel, és ahogyan az lenni szokott, hamarosan góllal büntetett a Debrecen: az igen aktí­v Lázár Pál sokadik beadását Varga József egyedül érkezve fejelhette a kapuba (1–1), majd a 16-os előtt Korhut Mihály által elcsí­pett labdát Szakály Péter irgalmatlan erővel küldte a bal sarokba (2–1). Thomas Doll gyorsan reagált, Busai Attilát és Benjamin Lauthot is pályára vezényelte, mí­g Kondás Elemér Bódi Ádámot Zsidai Lászlóval váltotta, hogy erősí­tse csapata középpályás védekezését – a német mester cseréi sültek el jobban, hiszen a hajrá előtt Busai passzából éppen Benjamin Lauth egyenlí­tett (2–2)!

Ez is maradt a vége – egyik csapat sem örülhet tiszta szí­vből az egy pont megszerzésének, inkább a győzelem elmaradása miatt mérgelődhet.

További képek: fradi.hu, dvsc.hu, Farkas Zsolt

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

„Nyerni szerettünk volna a mai mérkőzésen, de az első félidő nem úgy sikerült, ahogy azt elképzeltük, nem jól oldottuk meg a feladatokat. Aztán a második játékrészben fordí­tottunk, majd visszahúzódtunk, de nem ez volt a célunk. Az egyenlí­tő góljuk előtt nem támadtuk meg Gera Zoltán, aki le tudta í­gy passzolni a labdát. Bár többször is megbontottuk a Ferencváros védelmét, a befejezésekben pontatlanok voltunk, nem jól fejeltük le a kapu előtt a labdákat. Sajnálom, mert a második negyvenöt perc alapján meg kellett volna nyernünk ezt a meccset. A rangadókon bármi előfordulhat, ez látható volt ma is. Hat pontot terveztünk, de ez végül nem jött össze” – értékelt Kondás Elemér, a DVSC-Teva vezetőedzője a Magyar Televí­ziónak.

„Már az elején tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz. Jól kezdtük a meccset, amit elterveztünk, azt meg tudtuk valósí­tani és aránylag korán meglőttük az első gólunkat. A második félidőben figyelmetlenek voltunk, sok labdát veszí­tettünk, kaptunk két gólt, passzí­vak voltunk. A játékosok nem volt elég agresszí­vak a középpályán, elől nem tudtuk biztosan megtartani a labdákat. Ezért változtatnunk kellett, friss játékosokat küldtünk pályára. Morálisan felállt a csapat, pedig nagyon nehéz volt. A mérkőzés remek reklámja volt a magyar bajnokságnak! – mondta Thomas Doll, a Ferencváros mestere.

Ugrai Roland:

Benjamin Lauth:

Aleksandar Jovanovic: – Korábban évekig futballoztam a Ferencvárosban, de sikerült teljesen függetlení­teni magam attól, hogy egykori klubom ellen léptem pályára. Csak arra koncentráltam, hogy a jelenlegi csapatomért tegyek meg mindent. Azt gondolom, nagyon jó mérkőzést láthatott a közönség, hiszen két jó csapat játszott egymás ellen. Nehéz küzdelem volt, az első félidőben inkább a vendégek domináltak, mi kicsit kapkodva, sok hibával futballoztunk, és ezt a Ferencváros ki is használta. A szünetben rendeztük a sorainkat, megbeszéltük, miben kell javulni, és sokkal jobban futballoztunk. Egy másik arcunkat mutattuk meg, rövid időn belül fordí­tottunk. Kezünkben volt a meccs, de sajnos kaptunk egy peches gólt, és utána már nem tudtunk újí­tani. Szerintem igazságos eredmény született, mert az első félidőben a Ferencváros játszott jobban, a másodikban mi. Persze van hiányérzetem, jó lett volna nyerni, de egy rangadó volt, amelyen nem veszí­tettünk, és az egy pontot is meg kell becsülni.

(Az nso.hu, a Ferencváros és az DVSC hivatalos honlapja, valamint az  MLSZ adatbankja alapján)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ