2015.VIII.22. DVSC – Ferencváros: 0-3

NS-20150823-01-20150822Tovább menetel az NB I-ben a Ferencváros

A zöld-fehérek három góllal nyertek Debrecenben, előnyük a második Honvéd előtt hét pont.
Az éllovas Ferencváros magabiztosan, teljesen megérdemelten nyert a Debreceni VSC otthonában a labdarúgó NB I hatodik fordulójának nagy rangadóján. A gólokat Böde Dániel, Stanislav Sesták és Radó András szerezte.


Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Kondás Elemér: — Most is lesznek helyzeteink, ezeket be kell lőni. A nemzetközi meccseken és a bajnokságban is megvoltak a lehetőségeink, de ha csak egy van, akkor azt az egyet kell értékesíteni. Varga eddig külön edzett, most csatlakozott a csapathoz, meglátjuk, hogy számíthatunk-e rá, Szakály és Tisza még nincsenek olyan állapotban, hogy a keretben legyenek.

Thomas Doll: — Mondanom sem kell, ismét fontos találkozó előtt állunk. Mint mindig, most is nehéz mérkőzésre számíthatunk a Nagyerdei Stadionban. Tisztában vagyunk vele, hogy a két csapat mérkőzését évről évre nagy érdeklődés kíséri, hiszen két erős keret összecsapásáról van szó. Kemény ellenfél a Debrecen, pláne otthon. Játékosaik több éve együtt játszanak, így nem ijednek majd meg az árnyékuktól. A célunk a bajnokság kezdete óta ugyanaz: ezúttal is a három pontért utazunk, ezért mindenkitől teljes koncentrációt és egyénileg is a legjobbját várom szombat este!

A mérkőzés:

DVSC – Ferencváros: 0-3 (0-1)
Debrecen – Nagyerdei Stadion, 6.241 néző, vezette: Szabó Zsolt (Ring, Viszokai)

DVSC: Radosevic – Jovanovic, Máté P., Mészáros N., Korhut – Bódi, Varga J., Zsidai (Ferenczi J. 72.), Szécsi M. (Sidibe 62.) – Balogh N. (Bereczki 83.), Castillion
kispad: Balogh J., Sós, Brkovic, dr. Horváth Zs.
vezetőedző: Kondás Elemér

Ferencváros: Dibusz – Dilaver, Nalepa, Leandro, Ramírez – Nagy Á. – Sesták (Varga R. 83.), Busai (Radó 68.), Hajnal, Lamah – Böde (Cukic 68.)
kispad: Jova, Nagy Do., Lakatos, Haris
vezetőedző: Thomas Doll

Gól: Böde (12.), Sesták (66.), Radó (70.)
Sárga lap: Máté (17.), Szécsi M. (33.), Varga J. (74.) illetve Busai (43.), Cukic (81.)

20150822-dvsc-bodeTermészetesen nagyon fogadkoztak a debreceniek, hogy elkapják most is odahaza a Fradit, de a fővárosiak sokkal jobban kezdtek, és az első tíz percben kétszer is helyzetbe kerültek Busai Attila révén, de előbb a kapus, majd a léc hárított. A 12. percben aztán nem volt menekvés: Leandro ívelése után Mészáros Norbert és Korhut Mihály úgy kísérte Böde Dánielt, mintha a virágkarneválon ballagtak volna egy Madocsai Messi-kompozíció mögött, a csatár meg köszönte szépen, és nemes egyszerűséggel értékesítette ziccerét: 0–1!

Varga József „támadásfordultával” egyenlíthetett volna, de kihagyta a kihagyhatatlant, majd megtette ezt Busai is a másik kapu előtt, a kettő között meg Böde kihagyott egy „sima” gólhelyzetet – hajtós, küzdelmes első félidőt láthattunk, rangadóhoz méltót.

20150822-dvsc-sestákCsak így lehet felkészülni rendesen az európai kupamérkőzésekre.

Thomas Doll ezért is kért még a szünet előtt harcosabb, férfiasabb hozzáállást övéitől, mert bizony két Dibusz Dénes-bravúrra volt szüksége csapatának, hogy ne egyenlítsen a Loki: a válogatott kapus előbb Emir Dilaver (!) fejesét, majd Szécsi Márk közeli perdítését is hárította.

A kapust feldobta, hogy megtekintette a mérkőzést a helyszínen szövetségi kapitánya, de Cristian Ramírezről ezt már nem mondhatjuk el.

20150822-dvsc-radoA második félidő derekán nagy erőket mozgósítottak a debreceniek a fordításért, de két újabb védelmi hiba megpecsételte sorsukat: előbb Stanislav Sesták (0–2), majd a csereként beálló Radó András is betalált egy-egy kontra végén (0–3).

A Ferencváros a kétezres években csupán negyedszer tudott győzni bajnokin a DVSC otthonában, 1964 óta nem látott különbséggel múlta felül vendéglátóját.

Hat forduló után hétpontos előnyre tett szert a második helyezett csapat előtt az egymás után kilencedik bajnoki győzelmét arató Ferencváros; a Loki a hetedik helyen áll a tabellán, de még lejjebb csúszhat onnan is, ha vasárnap nem kap ki az MTK.

További képek: fradi.hu, Farkas Zsolt

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

20150822-dvsc-doll„Azért lett ilyen sima a vége, mert a második félidőben 1–0-s hátránynál mentünk előre, voltak helyzeteink, de amíg mi nem, ellenfelünk kihasználta a helyzeteit. Főleg a második félidő elején tartottuk nyomás alatt a Ferencváros kapuját, de nem tudtunk betalálni” – értékelte a mérkőzést Kondás Elemér, a DVSC-Teva vezetőedzője az M4-nek.

„Mindig sokat várok el a csapattól, természetesen a játékosok is sokkal többet várnak el maguktól, de most nagyon boldogok vagyunk, mert három fontos ponttal távozhatunk. Azért tudtunk ma nyerni, mert a megfelelő időben, a legjobb helyzetekben tudtunk gólt szerezni. A 3–0 fölényes győzelemnek hangzik, de a második félidőben az 1–0 után volt egy olyan időszak, amikor a Debrecen nagy nyomás alá helyezett minket, de végül mi lőttünk gólt. Mikor a szurkolók skandálják a nevem, akkor azt természetesen úgy fogom fel, hogy a csapatot biztatják, nekik az egy elismerés.  Nem én vagyok a sztár, hanem a csapat” – mondta Thomas Doll, a Ferencváros mestere.

Radó András:

*

A 6. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A NEMZETI SPORT OSZTÁLYZATAI ALAPJÁN
Rados (DVTK) 6 – Angyal (Haladás) 4, Leandro (Ferencváros) 5, Baráth (Bp. Honvéd) 5 – Kamber (Bp. Honvéd) 6, Th. Wils (Haladás) 5 – Prosser (Bp. Honvéd) 5, Kanta (MTK) 5, Busai (Ferencváros) 5, Pekár (Puskás Akadémia) 5 – Böde (Ferencváros) 5
A forduló játékvezetője: Solymosi Péter (Békéscsaba – Bp. Honvéd) 8 – Tóth II. Vencel, Becséri Gergely, Vad II. István, Nazsa Tamás

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a DVSC hivatalos honlapja valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

8 hozzászólás a(z) 2015.VIII.22. DVSC – Ferencváros: 0-3 bejegyzéshez

  • NAGYSZERŰ TÁMADÁSOK, GÓLOK, MAGABIZTOS DIBUSZ !!!

  • Mellesleg kb. Thomas idejövetele óta mondom, hirdetem: a Fradi kezd FUTBALLOZNI!!! Nem vagyunk még a világ tetején, de az utóbbi bő 1 évben szinte egyetlen Fradi meccs sem volt “nézhetetlenebb”, mint egy átlag német, olasz, vagy francia meccs ! Nem azt mondom, hogy már azon a szinten vagyunk, de, kezd “fogyasztható” termék kikerülni a Doll-konyháról! 1 évtized után, ismét ÉLVEZET nézni a Fradi-meccseket!!! Mintha egy futballcsapat mozogna a pályán’ Dank’ schon’, liebe’ Thomas!!!

  • jó hajtós mérkőzés volt,jó leírni,hogy három gólt rúgtak és egyet sem kaptak.Ami viszont bosszantott,a védelmi hibák.Sajnos ez megint olyan helyzet,ha egy kapus vagy egy védő hibázik gól lehet belőle.Egy csatár még az ordító helyzetet is kihagyhatja,ha a másik meg kihasználja és ezzel nyer a csapat.Ne legyek telhetetlen,18 ponttal,jó gólaránnyal veretlenül,első a Fradi.és ez a lényeg.

  • húhahúha, erre nagyon nehéz hiteles jelzőket találni. ez már annyira rendben volt, hogy ha továbbgondoljuk, meg a hat forduló utáni hét pont előnyt, tényleg már csak a holló, a róka meg a sajt esete int óvatosságra. ez már-már túlzottan oké.

    • Igazad van, már már “túlságosan oké” az egész … Utoljára szerintem 1967-ben rajtoltunk így, ekkora különbséggel, csak akkor éppen vitathatatlanul Európa 3-5 legerősebb csapata közé tartozott a Fradi, másfelől, ez a Zeljeznicar azonos értékű az 1968-as Liverpoollal vagy Leeds Uniteddel? Mert AKKOR nagyon frankók vagyunk! 😛
      Viccet félretéve, úgy változtak a körülmények, hogy Magyarországon pillanatnyilag csak a Ferencváros, vagy az FTC lehet a Fradi méltó ellenfele! :mrgreen:
      Azért Kispufi szurkertársamnak igaza van: Mióta Lafontaine nevű fradista író 🙂 megírta a róka -- holló történetet, legyünk óvatosak … én még alig pihegtem, de idősebb fradisták emlékezhetnek arra, amikor ’63 őszén két vidéki meccsen 1 (!!!) pont kellett volna a bajnoki címhez … sikerült “nagy nehezen” Szegeden is, Dorogon is 2-1-re kikapni … egyszóval: a Ferenváros nem ismer lehetetlent, bárhonnan, bármilyen pozícióból tud veszíteni 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 07.22. 17:30 FTC-DVTK (TV: M4)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FACEBOOK:
HOST
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső utánpótlás emléktornák