2016.II.20. Ferencváros – Puskás Akadémia: 2-0

NS-20160221-01-20160220Pocsék első félidő, kihagyott PAFC-büntető, majd jött Böde…

Gólokkal vezethetett volna a felcsúti csapat, de aztán magára talált a Fradi • Dibusz parádézott.
A labdarúgó NB I 21. fordulójában a Ferencváros pocsékul futballozott az első félidőben a Puskás Akadémia ellen, de a csereként beálló Böde Dániel hathatós közreműködésével a szünet után magára talált, és begyűjtötte a három pontot. A vendégek az összes ziccerüket elrontották, még tizenegyest is hibáztak.

Nyilatkozatok:

Thomas Doll: „Nagyon fontosnak tartottam, hogy érdemben beszéljek a héten a srácokkal, hiszen rengeteg gólt rúgtunk ősszel, az utóbbi meccseken viszont nem ment a góllövés. Nem voltunk elég célra törőek, nem voltunk elég erőteljesek a támadásoknál, márpedig ezzel eddig nem volt probléma. Igyekeztem megértetni a csapattal, hogy vissza kell térnünk a saját stílusunkhoz, és sokat mozogva, bátran futballozva kell feltörnünk az ellenfél védelmét. Ez persze sokszor nehéz, hiszen a Fradi ellen sokaknak jó a döntetlen is és így mélyen védekezve őrzik kapujukat a góltól, míg például az Újpest-Videoton meccs egy valódi nyílt sisakos mérkőzés volt. Olyan, amilyet ellenünk ritkán vállal fel bármelyik csapat. Mindennek ellenére magabiztosak lehetünk, hiszen remek játékosaink vannak, de türelmesnek is kell lennünk, mert tíz védekező ember között sokszor nagyon nehéz megtalálni azt a rést, ami aztán ziccerhez vezethet. Izgalmas, hogy ellenfeleink rendre a saját kapujuk előterében védekeznek és teszik ezt a legnagyobb természetességgel, míg ha a mi csapatunk járatja hátul a labdát, már érkezik is a füttyszó. Ugyanakkor a bajnoki címig vezető út nem mindig a futball ünnepéről szól, viszont minden alkalommal a megszerezhető három pontról. Épp emiatt kész tervvel készülünk a Puskás Akadémia elleni meccsre.”

Robert Jarni: „Szombaton egy kitűnő, gyakorlatilag már bajnok ellenfél otthonában lépünk pályára. Senkinek sincs kétsége afelől, hogy egy nagyon kemény mérkőzés vár ránk. Ha csak ránéz valaki a tabellára láthatja, hogy milyen komoly játékerőt képviselnek a zöld-fehérek. Nem csupán szimpatikus vendégek akarunk lenni szombaton a Groupama Arénában, akik asszisztálnak a hazai csapat legújabb sikeréhez, hanem meg akarjuk mutatni, hogy mire vagyunk képesek. Hittel, akarattal, keménységgel, odaadással és tűzzel szeretnénk bizonyítani, hogy mi is egy jó csapat vagyunk, akik akár a listavezető otthonából is el tudják hozni a három pontot. Igaz, hogy a Fradi jelenleg a legerősebb csapat a mezőnyben, de ők is a földön járnak, ellenük is van esély. Megteszünk mindent a győzelemért. Thomas Doll nem tud gyenge csapatot a pályára küldeni, nem készülünk külön senkire. Függetlenül attól, hogy egy-egy játékos játszik-e vagy sem, jó erőkből álló csapat lesz az ellenfelünk. Megpróbálunk magunkra koncentrálni, borsot akarunk törni az orruk alá. Nálunk Castillion továbbra is hiányozni fog, de jövő héten már ő is teljes értékű edzésmunkát végez. Rajta kívül mindenki egészséges és bevethető szombaton.”

A mérkőzés:

Ferencváros – Puskás Akadémia: 2-0 (0-0)
Groupama Aréna, 6.124 néző.
Vezette: Farkas Ádám (asszisztensek: Ring, Király; alapvonali jv.: Takács J., Nagy R.; tartalékjv.: Varga Zs.; )

Ferencváros: Dibusz – Dilaver, Pintér Á., Leandro, Ramírez – Nagy Á. – Varga R. (Radó 46.), Gera Z., Hajnal (Böde 62.), Trinks (Lamah 46.) – Sesták
kispad: Jova, Nagy Do., Gyömbér, Nalepa
vezetőedző: Thomas Doll

Puskás Akadémia: Pogacsics – Pauljevic, Fiola, Kelic, Forró – Zsidai, Márkvárt – Curko (Mészáros 65.), Lopa (Bacelic-Grgic 73.), Pekár (Zsótér 73.) – Sallai
kispad: Pajovic, Polonkai, Tar, Nagy Zs.
vezetőedző: Robert Jarni

Gól: Ramírez (63.), Böde (66.)
Sárga lap: Leandro (8., 84.) illetve Zsidai (9.), Fiola (28.), Lopa (30.), Márkvárt (53.)
Kiállítva: Leandro (84.)

20160221-pafc-dibuszNem közvetítette a bajnokit a televízió (csupán harmadszor történt ilyen a Fradival a szezonban), nem volt rossz idő sem, ennek ellenére csupán 6124-en voltak kíváncsiak az összecsapásra.

Érdekes és nem túl hatékony volt a Fradi négy belső középpályásos játéka az első félidőben. Cristian Ramírez sokat ment fel a bal oldalon, de amíg korábban volt előtte egy szélső, ezúttal Florian Trinks, folyamatosan bemozgott középre, így kisebb volt a nyomás a PAFC védelmének jobb oldalán. Ezt a meccs után Thomas Doll el is ismerte – egyszerűen túl sűrű volt a középpálya.

Az is meglepő volt, hogy a Ferencváros – hazai pályán az idényben talán először – nem irányította a találkozót az első félidőben, a Puskás Akadémiánál volt többet a labda, és sokkal több ziccert is alakított ki a vendégegyüttes, jobban játszott a listavezetőnél.

20160221-pafc-ramirez-2A 41. percben Ramírez fellökte Vjacseszlav Csurkót a tizenhatoson belül, a játékvezető pedig jogosan büntetőt ítélt. A tizenegyest Pekár László végezte el, nem rúgta rosszul, a labda a bal alsó sarok felé tartott, de Dibusz Dénes jó irányba vetődött. A nézőtérről úgy látszódott, hatalmasat mentett a kapus, aztán a lefújás után ő maga ismerte el: a kapufa hárított, nem ő.

A második játékrész eleje is a vendégeké volt, de a Fradi kapusa válogatott (sőt!) formában védett. A 62. perctől azonban nem ő volt a főszereplő, érkezett – csereként – a sérüléséből visszatérő (de a lábát még fájlaló) Böde Dániel.

20160221-pafc-bodeCsupán két perc kellett neki, máris hozzásegítette csapatát ahhoz, hogy betaláljon. Egymás után két szögletet is elvégezhetett a Ferencváros, a második után a kipattanót Nagy Ádám húzta kapura, a léc mentett, de a kipattanót Böde visszarúgta, Ramírez pedig közelről a kapuba fejelt(1–0).

Megint csak két percnek kellett eltelnie, hogy érdekesség legyen a pályán, konkrétan gól. Bödekiváló labdát kapott, de csak az alapvonal előtt érte el, a kicsúszó Pogacsics Krisztián felett pedig elegáns mozdulattal elpörgette a labdát, a menteni igyekvő Branko Pauljevics nem tudott felszabadítani (2–0). Az MLSZ hivatalos honlapja utóbb Branko Pauljevics öngóljaként könyvelte el Böde találatát.

Hét perccel később (újra) gólt szerzett Böde, a PAFC kapujába fejelt, de előtte ellökte ellenfelét, így szabadrúgás jött kifelé. A meccs végén Dibusz bemutatott még egy földöntúli bravúrt, a Fradi leginkább neki köszönheti a három pontot. Na, meg Böde Dánielnek.

További képek: fradi.hu, Farkas Zsolt

Nyilatkozatok:

Thomas Doll, az FTC vezetőedzője: – Az első félidőben is próbálkoztunk, de nagyon nehéz olyan csapat ellen futballozni, amely ennyire szervezetten védekezik. A középpályán éppen azért számítottam Florian Trinksre, hogy segítségével üres területeket nyissunk, ehelyett az ellenkezője történt, túlságosan sűrű lett a pálya középső harmada. A labdavesztések után túl kevés játékos vette ki a részét a védekezésből, így az ellenfél könnyebben tudott helyzeteket kialakítani. Nem működött az általam elképzelt taktika, ezért vállalom is a felelősséget. A második félidőben ugyanakkor válaszoltunk a kritikákra, és megmutattuk, mire vagyunk képesek valójában. Nagyon örülök Böde Dániel játékának, egészen hihetetlen, hogy a hosszú kihagyás után oroszlánrészt vállalt a győzelemből. Ugyanakkor a gólokhoz a társak is kellettek, a fordulás után már képesek voltunk nyomás alá helyezni ellenfelünket, labdabiztosabban játszottunk, és sokkal jobban helyezkedtünk. Dibusz Dénes is nagyszerű napot fogott ki és a bravúrokkal kivette a részét a három pont begyűjtéséből. Ha hátrányba kerülünk, a Puskás Akadémia még zártabban védekezik, mi pedig futhattunk volna az eredmény után.

Robert Jarni, a PAFC vezetőedzője: – Jó mérkőzést játszottunk, a találkozó nagy részében szervezetten védekeztünk, és a támadásainkban is benne volt a gólveszély, de sajnos egyik lehetőségünket sem tudtuk értékesíteni. A második félidőben aztán néhány percre kihagyott a figyelmünk, a Ferencváros két gólt szerzett, és hirtelen mindaz semmivé vált, amit addig felépítettünk. Ilyen a labdarúgás, hiába játszol szépen és fektetsz rengeteg energiát a gólszerzésbe, vannak napok, amikor semmi sem sikerül, és vereséget szenvedsz. Az előző fordulóban legyőztük a Diósgyőrt, és bár egy hétig elmozdultunk az utolsó előtti helyről, pontosan tudtuk, hogy nem nyugodhatunk meg. Fel kell készülnünk rá, hogy az egész tavasz során a veszélyes zónában leszünk, de átérezzük a helyzet súlyosságát. Folytatjuk az elkezdett munkát, tudjuk, mi vár ránk, és ígérem, az utolsó fordulóig keményen küzdünk.

Böde Dániel:

*

Másnap az FTC a Puskás Akadémia elleni mérkőzés jegyzőkönyvének helyesbítését kérte a Böde Dánielhez köthető találat ügyében.

*

NS-20160226-20-20160220Az OTP Bank Liga 21. fordulójában lejátszott, 2-0-ás zöld-fehér sikert hozó Ferencváros – Puskás Akadémia mérkőzés után a hazai csapat hivatalos beadvánnyal fordult az MLSZ-hez a Ferencváros második gólja ügyében, amely öngólként került a mérkőzés jegyzőkönyvébe.

A Ferencváros indítványa nyomán az MLSZ illetékesei megvizsgálták a mérkőzésről készült felvételeket. Több kameraállásból is elemezni kellett a jelenetet, hogy egyértelműen el lehessen dönteni a kérdést. Ennek eredményeképpen az a döntés született, hogy a szabályok szerint a gólszerző Böde Dániel.

*

BÖDÉVEL ÉS BÖDE NÉLKÜL – ÓRIÁSI A KÜLÖNBSÉG

NS-20160223-04-20160220-3A Ferencváros labdarúgócsapatát korábban, még az előző vezetőedző, Ricardo Moniz idejében gyakran érte az a vád, hogy túlságosan is Böde Dánielre épül a támadójáték, rajta áll vagy bukik a csapat eredményessége.

Ez a megítélés azonban Thomas Doll idejében fokozatosan átalakult. Azért, mert bár Böde továbbra is kiemelkedik, hogy mást ne mondjunk, 12 találattal vezeti az NB I góllövőlistáját, rajta kívül ebben a szezonban 16-an szereztek gólt tétmeccsen a Fradiból, közülük 12-en legalább kétszer is betaláltak az ellenfelek kapujába. Azóta azonban, hogy Böde decemberben az Újpest ellen megsérült, a múlt szombati visszatéréséig még kapura is alig lőtt a Fradi – legutóbb is azután lendült játékba a listavezető a Puskás Akadémia elleni találkozón (2–0), hogy a csatár a 62. percben beállt, majd mindkét hazai gólban főszerepet játszott.

Böde a 19. fordulóban, az Újpest elleni derbin sérült le, már a 9. percben le kellett cserélni. A Fradi azon a találkozón (Böde lecserélését követően) hétszer vette célba a kaput, de csak egyszer találta el, gólt nem szerzett (ki is kapott 1–0-ra). A Ferencváros az első tavaszi meccsén, Békéscsabán úgy nyert 1–0-ra, hogy a négy lövéséből szintén csak egy ment kapura – igaz, abból gól is született: szöglet után Pintér Ádám bombázott a léc alá.

Böde Dániel a PAFC ellen a 62. percben lépett a pályára. Addig három lövése volt a Fradinak, ezek közül kettő találta el a kaput – derül ki az InStat elemzőrendszer adataiból. Ez azt is jelenti, hogy Böde távollétében 242 percet töltött a pályán az NB I-ben a Ferencváros (a hosszabbításokkal együtt), ezalatt mindössze 13-szor kísérletezett lövéssel, és abból csaknégy találta el a kaput, ezekből egy gól született.

Böde beállását követően a PAFC ellen az utolsó fél órában még hatszor lőtt kapura az FTC, háromszor el is találta a kaput, kettőből gól született, mindkettőből a válogatott csatár hathatós közreműködésével. Vagyis Thomas Doll csapata a Böde nélküli 242 perc alatt kevesebb gólt szerzett az NB I-ben, mint utána Bödével fél órán belül (a statisztikai mutatót tovább rontaná, ha a Videoton elleni, 1–0-ra elveszített MK-negyeddöntőt is hozzáadnánk a Böde nélküli percekhez, hiszen a csatár azon a találkozón sem szerepelt, a zöld-fehérek meg nem szereztek gólt…).

Azért is meglepőek az adatok, mert az őszi szezonban a Fradi produkálta a legjobb mutatókat az élvonalban a lövés/gól mutatóban, kerekítve minden 7. kísérlete a kapuban kötött ki. Átlagosan pedig meccsenként 15-ször lőtt kapura a csapat, s hatszor találta el a kaput. Böde nélkül két és fél meccsen produkáltak 13/4-es mutatót a zöld-fehérek.

23 BÖDÉT AZ EB-RE! A HÉT EMBERE

20160221-pafc-bode-2Böde a beállása után tulajdonképpen egyszemélyes show-műsorrá alakította az FTC–PAFC mérkőzést, még úgy is, hogy a meccs jegyzőkönyve szerint nem szerzett gólt, ami miatt ki is akadt a csatár, és eleresztett a találkozó után néhány rá jellemző, szókimondó nyilatkozatot.

A Fradi első góljánál, két perccel a becserélése után az ő lövésnek szánt, eltört labdáját fejelte a kapuba Cristian Ramírez, majd az ő emelése után vágta a léc alá a labdát a felszabadítani szándékozó Branko Pauljevics. Ezt a találatot öngólként könyvelték el, de a Ferencváros az MLSZ-hez fordul a jegyzőkönyv módosítása céljából, hogy Böde legyen a gólszerző. Emellett volt egy fejes gólja Bödének, amit azért nem adott meg Farkas Ádám játékvezető, mert a levegőben szabálytalannak látta a támadót.

Ezek után talán nem meglepő, hogy a hét játékosának Bödét választjuk meg, és a hét gólját is hozzá, illetve Pauljevicshez kötjük. Nem mintha szépségdíjas találatról beszélnénk, de az elmúlt két napban ez a találat szolgáltatta a legtöbb beszédtémát a 21. forduló kapcsán, elsősorban a klub és Böde nyilatkozatai miatt.

Végezetül még egy megjegyzés, ami már a válogatotthoz is kötődik: a sérülését követően talán már sokan leírták Bödét, mondván, már nem biztos, hogy számítani kell rá az Eb-keret kihirdetésénél. Nos, a PAFC ellen bizonyította, igenis számolni kell vele! A mentalitásával, a játék iránti alázatával, a harci kedvével, azzal, ahogy minden párharcba beleveti magát és minden egyes gólért úgy küzd, mintha a pályafutása múlna rajta, minket arról is meggyőzött, hogy az Eb-nek nem egy, hanem 23 Bödével kellene nekivágnunk! (Tegyük gyorsan hozzá: szerencsére van jó néhány hasonló felfogású futballista a keretben.)

A 21. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A NEMZETI SPORT OSZTÁLYZATAI ALAPJÁN
Dibusz (Ferencváros) 6 – Bese (MTK) 5, Kálnoki Kis (Újpest) 5, Mészáros N. (Debrecen) 5, Ramírez (Ferencváros) 5 – Bacsa (Diósgyőr) 6, Holman (Debrecen) 5, Calvente (Békéscsaba) 5 – Böde (Ferencváros) 7, Lencse (Újpest) 5, Torghelle (MTK) 6
A forduló játékvezetője: Kassai Viktor (Diósgyőr – Bp. Honvéd) 9 – Tóth II Vencel, Szpisják Zsolt, Erdős József, Oláh Gábor

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros, a Puskás Akadémia és az MLSZ hivatalos honlapja valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

6 Vélemény a cikkhez: 2016.II.20. Ferencváros – Puskás Akadémia: 2-0

  • PERCRŐL PERCRE:

    A társak nagy köszönetet mondhatnak Dibusz Dénesnek.
    93`
    Véget ért a találkozó, 2–0-ra nyert a Ferencváros.
    90`
    Három perc hosszabbítás lesz.

    6124 néző.
    84`
    Leandro lerántotta Sallait, második sárga, piros.
    83`
    DIBUSZ! Zsótér lövése megpattant Leandrón, Dibusz azonban leért a labdára, hatalmas bravúrral védett.
    83`
    Radó cselezgetett a tizenhatoson belül, Bödéhez passzolt, a csatár lövése azonban Pogacsics kezében kötött ki.
    80`
    Nagy Ádám keresett jónál is jobb lövőhelyzetet, ám végül kisodródott és Pogacsics kezébe emelt.
    75`
    Kettős PAFC-csere: Bacelic-Grgic és Zsótér a pályán, Ljopa és Pekár jött le.
    73`
    GÓL! De nem… Ramírez bal oldali beadása után Böde a lécre fejelte a labdát, a kipattanót pedig a kapuba, de előtte lökött, így szabadrúgás jött kifelé.

    Annak ellenére, hogy információnk szerint még nem százszázalékos a lába.

    Böde beállt, rögtön gólokat szerzett a Fradi.
    66`
    GÓL!!! KETTŐVEL MEGY A FRADI! Böde kapott kiváló labdát, de csak az alapvonal előtt érte el, a kicsúszó Pogacsics felett pedig elegáns mozdulattal elpörgette a labdát, a menteni igyekvő Pauljevics nem tudott felszabadítani, e helyett a gólvonalról a saját kapujába lőtt – öngól 2–0!
    65`
    Csurko helyett Mészáros a pályán.
    64`
    GÓL!!! VEZET A FRADI! Egymás után két szögletet is elvégezhetett a Ferencváros, a második után a kipattanót Nagy Ádám húzta kapura, a léc mentett, de a kipattanót Böde visszarúgta, Ramírez pedig közelről a kapuba fejelt, 1–0!
    62`
    BÖDE A PÁLYÁN! Hajnalt váltotta a közönségkedvenc.
    61`
    MAJDNEM! Lamah bal oldali beadásáról éppen csak lemaradt Sesták.

    Böde Dániel a partvonal mellett meccsszerelésben, most a leghangosabb a Groupama Aréna.

    Böde Dániel vetkőzik, lelkesedik a Fradi-tábor…
    58`
    Csurko hagyta faképnél simán Lamah-t, de az alapvonalhoz érkezve nem jött társ, aki segítené, így odalett a lehetőség.
    57`
    Kapu előtti kavarodást úszott meg a PAFC, mind a három alkalommal vendégvédő elé került a labda, végül sikerült tisztázni.
    56`
    Lamah bal oldali beadása végiggurult az alapvonalon, majd az ötösnél elhagyta azt.
    55`
    ÚJABB PAFC -ZICCER! Pauljevics jobb oldali beadása elszállt a rosszul felugró Leandro feje felett, ez Sallait is meglepte, a támadó nem tett elég erőt a fejesébe, így Dibusz védett.
    53`
    Márkvárt rúgta meg Pintért, sárga lap.
    52`
    DIBUSZ! Ismét a kapusa mentette meg a góltól a Fradit! Csurko passza után Ljopa kapott ismét remek labdát, de újra Dibusz nyerte kettejük párharcát. Maradt a 0–0.
    49`
    Hajnal szöglete után Dilaver fejelt kapura, de középre, Pogacsics védett.
    48`
    Két veszélyes Lamah-beadás, az első után Fiola látványos mozdulattal mentett, a másodiknál Kelic tisztázott.

    Nem meglepő, Trinksnek idegen volt az a poszt, ahol szerepet kapott, Vargának pedig ez volt az egyik legrosszabb meccse Fradi-mezben.
    46`
    Kettőt cserélt a szünetben a Ferencváros, Radó és Lamah érkezett Trinks és Varga helyére.
    46`
    Elkezdődött a második félidő!

    Érdekes és egyelőre nem túl hatékony a Fradi négy belső középpályásos játéka. Ramírez sokat mozog fel a bal oldalon, de amíg eddig volt előtte egy szélső, most Trinks folyamatosan bemozog középre, így kisebb a nyomás a PAFC védelmének jobb oldalán.
    45`
    Véget ért az első félidő, füttyszó kísérte be a hazai csapatot, de a szpíker megtapsoltatta Dibusz Dénest. Neki járt. Szünet.
    44`
    Trinks jobb oldali szabadrúgása után Leandro bólintott kapura, Pogacsics könnyedén védett.
    41`
    PEKÁR KIHAGYTA!! A PAFC-szélső lövése pedig nem volt rossz, Dibusz érezte az irányt, de végül a bal oldali kapufa védett.
    40`
    Ramírez lökte fel Csurkót a tizenhatoson belül. Jogos.
    40`
    TIZENEGYES a Puskás Akadémiának!
    36`
    Hajnal szerzett labdát, majd Vargát indította a jobb oldalon, akinek a beadása közelében nem volt csapattárs…
    35`
    Trinks végezte el ezúttal a szabadrúgást, jobb is volt, mint Hajnal kísérletei, de Csurko kifejelte a labdát.
    34`
    Ramírezt buktatta Márkvárt a bal oldalon, még épp a tizenhatos előterében. Ezúttal nincs lap, de ígéretes helyről jön a szabadrúgás.

    A Fradi-tábor pedig Böde Dánielt követeli a pályára.
    32`
    Jobb a Puskás Akadémia. Legalábbis eddig.
    31`
    ZICCER! Az első a meccsen. Pekár indította Lopát a bal oldalon, aki egy csellel könnyedén megverte Leandrót, hét méterre volt a kaputól, de lövésében nem volt erő, így Dibusz leért rá. Szép támadás, gyenge lövés, bravúros védés.
    30`
    Záporoznak a lapok, ezúttal Ljopa kapta, miután feldobta magát.
    29`
    Hajnal szabadrúgása-beadása szörnyű, a sorfal utáni első ember, Sallai kifejelte.
    28`
    Újabb sárga, Fiola buktatta Sestákot. Másodszor ér lapot a szlovák elleni szabálytalanság.
    27`
    Hajnal szögletét lehúzta Pogacsics.

    Jönnek is az első füttyszavak a hazai közönségtől, nem ehhez van szokva a lelátó népe.
    25`
    Szinte először tudott a Puskás Akadémia térfelén támadást építeni lapos passzokkal a Fradi, Nagy Ádám passza azonban picit hosszú volt Sestáknak. Vagy a csatár nem indult időben…

    SZÓLJON HOZZÁ, KOMMENTELJEN ITT!

    A szezonban talán először NEM a Fradi irányítja a játékot a hazai pályáján, az előző percekben folyamatosan a Puskás Akadémiánál volt a labda.
    21`
    MEGINT! Hajnal buktatása után Ljopa végzett el szabadrúgást, és ismét a fenekén végezte, újra elcsúszott így veszélytelen volt a kísérlete.

    Az NB I-ben a Ferencvárosnak a legjobb a hazai mérlege (9–0–1, az Újpest kapta csak el), míg a PAFC nem remekel vendégként (1–3–6, ez a 9. mérleg).
    19`
    SZÉP! Pekár tolta be a labdát balról, megteremtette magának a lövőhelyzetet, de kísérlete középre ment, Dibusz védte.
    17`
    Legszebb öröm a… Ljopa végezte el a PAFC bal oldali szabadrúgását, de elcsúszott – ez nagyon tetszett a Fradi-tábornak.
    16`
    Varga jobb oldali beadása katasztrofális.

    Az eredményjelzőn megjelent a többi meccs eredménye, csak rossz állásokkal.
    14`
    Hajnal jobb oldali beadása ígéretes volt, ám Fiola kifejelte a labdát.
    12`
    Az első szöglet, Hajnal beívelésébe Gera csúsztatott bele, Leandro azonban a hosszún lemaradt a labdáról.
    11`
    Nehéz helyzetből szépen hozta ki passzokkal a labdát a Fradi, tapsot kapott érte közönségétől.
    9`
    Ez is sárga, Zsidai elkésett a becsúszásánál, Sestákot buktatta.
    8`
    Leandro húzta vissza Lopát, rögtön sárga lap.
    6`
    Pekár tolta be a labdát balról középre, lövésébe azonban Pintér beleért, Dibusz pedig megfogta a labdát.
    6`
    Dilaver bökött oda Sallainak a felezővonalnál, szabadrúgás.

    Eddig ötször találkoztak az élvonalban, háromszor a Ferencváros nyert, egyszer a felcsúti csapat, egyszer döntetlen született. Az FTC pályaválasztása mellett mindkétszer a zöld-fehérek örülhettek (1–0, 2–1).
    3`
    Hajnal kapott jó labdát a bal oldalon, de nem vette át jól a labdát. Kirúgás.
    2`
    Ramírez szólózott a bal oldalon, már beadásra készült volna, de a játékvezető visszafújta, ugyanis út közben kivezette a labdát a partvonalon.
    2`
    Ljopa indult meg lendületesen a bal oldalon, de Nagy Ádám keményen leütközte.
    1`
    Trinks szerzett labdát, majd el is adta azt.
    1`
    Elkezdődött a mérkőzés!

    A nemrég elhunyt Rudas Ferencre emlékezik meg a stadion.

    Cristian Ramirez a Videoton ellen az 50. tétmérkőzését játszotta, Emir Dilaver pedig az 50. bajnokiját lép ma pályára. A két szélső védőt Orosz Pál vezérigazgató köszöntötte a találkozó előtt.

    Jönnek a pályára a csapatok, Fiola Attila és Gera Zoltán vezetésével. A két csapatkapitány néhány hónapja még együtt ünnepelte az Eb-re jutást itt, a Groupama Arénában.

    A Békéscsaba elleni hazai és a Paks elleni idegenbeli találkozó után ez a harmadik Fradi-meccs a szezonban, amit nem közvetít az M4 Sport.

    Kocsis Gergő benne van a válogatott keretében, ám a Puskás Akadémiáéba nem fért be.

    „Az előző fordulóban elért győzelemnek köszönhetően oldottabb hangulatban készültünk a hétközi edzéseken – mondta Márkvárt Dávid a PAFC középpályása. Tudjuk, hogy a legjobb magyar csapat stadionjában lépünk pályára, de nem mondunk le a pontszerzésről. Ha olyan szervezetten védekezünk, mint a DVTK ellen, és a kontratámadásokat is sikeresen visszük végig, meglepetést szerezhetünk. Ősszel döntetlent játszottunk a Fradival, de azóta több új játékos érkezett hozzánk, így nem érdemes abból a meccsből kiindulni.”

    „Tudom, hogy rajtam kívül nincs klasszikus jobbhátvéd a keretben, ezért figyelek, hogy fölöslegesen ne kapjak lapokat. Bár hátvédként olykor muszáj szabálytalankodni, a legtöbb esetben célszerűbb két lépést hátrálni, mint azonnal becsúszni. Arról nem beszélve, hogy ha nem szabálytalankodom, az ellenfél nem tud szabadrúgásból veszélyeztetni. Ami a konkurenciát illeti, a posztrivális a legtöbb esetben nagyobb erőbedobásra készteti a játékost, hiányában viszont olykor elkényelmesedhet az ember. Nyilván nekem is akadtak olyan időszakaim, amikor jót tett volna, ha veszélyben érzem a helyemet, de igyekszem minden edzésen a legjobbat nyújtani és úgy készülni, mintha hárman akarnának kiszorítani a kezdőből.”

    Bár a védő 2014 nyarán érkezett a klubhoz, még egyetlen meccset sem hagyott ki eltiltás miatt (az előző szezonban három, ebben az idényben négy sárgát kapott), aminek azért is örülhet a szakmai stáb, mert a jobbhátvéd posztján nincs alternatívája.

    „Az Austria Wiennel átéltem, milyen érzés, amikor egyre olvadni kezd a biztosnak hitt előny, nem szabad, hogy ez ismét megtörténjen. Ha továbbra is tartjuk az előnyt, a Magyar Kupára is nyugodtabban készülhetünk, ugyanis a címvédés a célunk. Böde Dániel visszatérése nagy segítség lenne, nála jobban senki sem tartja meg elöl a labdát. Radó András is becsülettel teszi a dolgát középcsatárként, de látszik rajta, hogy az ő igazi posztja máshol van, sokkal veszélyesebb, ha lendületből tudja a védőkre vezetni a labdát.”

    A Puskás Akadémia az első körben gól nélküli döntetlent játszott Thomas Doll együttesével, és bár az esetleges újabb pontosztozkodás nem veszélyeztetné a zöld-fehérek bajnoki címét, a 24 éves bosnyák futballista szerint fontos, hogy minél előbb lezárják a bajnokságot – ahhoz viszont győzelmek kellenek.

    Felkészültek a bunkerfutballra.
    „A szombati meccsen ugyanolyan ellenfélre számítok, mint az összes többi bajnokin: szinte biztos, hogy a Puskás Akadémia mélyen visszahúzódik, és a kontrákra, valamint a hibáinkra vár majd – véli Emir Dilaver, a Ferencváros védője. – Szeretjük birtokolni a labdát és irányítani a meccset, ezt pedig az ellenfeleink is tudják, így mindig védekező felfogásban lépnek ellenünk pályára. Ezzel nincs is semmi probléma, egészen addig, amíg olyan formában futballozunk, mint az őszi szezonban. Ám a Videoton elleni Magyar Kupa-mérkőzésen és a Békéscsaba elleni tavaszi nyitányon hiányzott a lendület a játékunkból, a helyzeteinket sem tudtuk kihasználni, így pedig jóval nehezebb feltörni a zárt védekezést. Megijedni azonban nem kell, megesik, hogy ami korábban bement, az néhány meccsen kifelé pattan. Rengeteget dolgozunk az edzéseken, napról napra jobbak leszünk, és bízom benne, hogy a szombati bajnokin már ismét az őszi Fradit látják a nézők.”

    Robert Jarni nem változtatott a DVTK ellen győztes kezdőcsapatán, Thomas Doll azonban több helyen is belenyúlt csapatába. Leandro újra a kezdőben, de Michal Nalepa helyett (és nem mellett), bekerült az új szerzemény, Florian Trinks is, aki középső középpályás, csakúgy mint Gera Zoltán, Hajnal Tamás és Nagy Ádám. Kíváncsian várjuk, melyikük játszik majd idegen poszton, vagy ezúttal nem 4–3–3-ban játszanak a zöld-fehérek?

    KEZDŐK
    FTC: Dibusz – Dilaver, Pintér, Leandro, Ramírez – Gera Z., Nagy Á., Hajnal – Varga R., Sesták, Trinks
    Cserék: Jova, Lamah, Nagy D., Radó, Böde, Nalepa, Gyömbér
    PAFC: Pogacsics – Pauljevics, Fiola, Kelic, Forró – Zsidai, Márkvárt – Csurko, Ljopa, Pekár – Sallai R.
    Cserék: Pajovics, Polonkai, Tar, Nagy Zs., Bacelic-Grgic, Zsótér, K. Mészáros

    A meccset nem közvetíti a televízió, kövessék velünk!

    KÖSZÖNTJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A FERENCVÁROS–PUSKÁS AKADÉMIA MÉRKŐZÉS ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁBAN! HAMAROSAN KEZDETÉT VESZI A TALÁLKOZÓ!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
Hírfolyam
OLDALAK
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
Következik: 09.23. 18:00 FTC-DVTK (Stream:m4sport.hu)
FACEBOOK:
HOST:
FOTELSZURKOLÓ