2017.I.21. Ferencváros – Zemplin Michalovce: 0-1

5 hozzászólás a(z) 2017.I.21. Ferencváros – Zemplin Michalovce: 0-1 bejegyzéshez

  • Majd február 11-én és utána M I N D I G kell GYŐZNI !!!

  • Igazi felkészülési mérkőzés volt. Ahol nem az eredmény volt elsődleges -- noha a vereség mindig rossz -- hanem ki lehetett (és kellett is) próbálni néhány megoldást.
    Az, hogy Hajnal és Bognár egyszerre voltak a pályán, szerintem nem vált be. Az ifjoncok közül is ki lehetett próbálni néhányat, közülük nemegy igazán jó benyomást keltett.
    Ami pedig a ghanaiakat illet: kaptak még játéklehetőséget, és le lehetett hozni néhány fiatalt, akik nem bí­rták volna -- pláne műfüvön -- a teljes meccset. Nekik is jó volt, nekünk is jó volt.

  • Faguriga legyek, ha normális dolog, amit ezekkel a ghánaiakkal művelnek mifelénk. Már ha még lehet kritizálni, ki tudja, milyen törvénymódosí­tások lógnak mostanság a levegőben.

  • PERCRŐL PERCRE
    2. FÉLIDŐ
    Véget ért a mérkőzés!
    90. perc: a vendégek kerültek nagy helyzetbe, nem sokon múlott a második találatuk.
    85. perc: Kundrák verte meg védőjét a balon, lapos passzával Cserniket hozta helyzetbe. A Fradi fiatal játékosát szerelték.
    82. perc: GÓL! Vezet a Nagymihály. A vendégek támadója csúsztatott meg fejjel egy beadást, labdája üresen találta Martin Regálit, aki nem hibázta el a ziccert. 0–1
    80. perc: szépen támadott a Fradi, Adams és Csernik kényszerí­tőzését az alapvonal állí­totta meg.
    78. perc: Böde indult meg a labdával, mire lőni tudott, már túl kiszorí­tott helyzetbe került.
    75. perc: a csereként beálló Rju lőtt 18 méterről. Nem sokat tévedett.
    74. perc: Böde jónak tűnő labdát kapott Lakatostól, de a csatár nem tudta megszelí­dí­teni a passzt.
    69. perc: Dibusz öklözött ki egy beadást a mezőnybe, azonban a vendégek játékosa kapásból visszalőtte azt a kapu irányába. A kí­sérlet látványos volt, de pontatlan.
    64. perc: Csernik közeli lövése az egyik védőben akadt el. Szöglet.
    57. perc: Hajnal próbálkozott meg egy távoli lökettel. Lövése megmaradt próbálkozásnak.
    Egyik gárda sem tud í­géretes támadást kialakí­tani, az utóbbi percekben kicsit szét is szakadt a pálya.
    47. perc: Dibusz ismét nagyot védett.
    Elkezdődött a második játékrész!
    1. FÉLIDŐ
    Véget ért az első félidő!
    42. perc: Bognár szép passza lesen találta Radót. Nagy helyzet lett volna.
    38. perc: ziccerbe került a vendégek csatára, a kapujából kirontó Dibusz óriásit védett.
    34. perc: Radó tizenhatoson belüli cselezése eséssel zárult. Tizenegyes nincs.
    32. perc: Nagy Gábor í­velt a kapu elé, labdája centikkel szállt el Böde feje felett. A Fradi tizenhármasánál nem sokat volt még a labda.
    29. perc: Csukics remek passzal hozta helyzetbe Radót. A támadó éles szögből eleresztett lövése a vendégek kapusáról vágódott szögletre. A sarokrúgásból nem alakult ki helyzet.
    26. perc: a Ferencváros í­géretes támadása pontatlan Bognár-passzal ért véget.
    22. perc: jól cselezett az egyik nagymihályi játékos, végül a negyedik Fradi-játékos megállí­totta a hazai büntetőterületen belül.
    17. perc: HELYZET! Bognár vezette a zöld-fehérek kontráját, remek passzal indí­totta Radót. A csatár egy csel után kevéssel a kapu mellé lőtt.
    15. perc: Nalepa készí­tett le lövésre Bognárnak, aki nem tudta kellően leszorí­tani a labdát, lövése után a labda a kapu fölé szállt.
    Az utóbbi percekben már a Fradi irányí­t.
    12. perc: Radó cselezett az ellenfél tizenhatosán belül, lövőhelyzetbe nem került, a passza pontatlan volt.
    Eddig a vendégek birtokolják többet a labdát, több lendületes támadást vezettek már.
    6. perc: az első kapura lövés a nagymihályi csapattól jött, Dibusznak nem kellett védenie.
    2. perc: a vendégek is eljutottak az ellenfél tizenhatosáig, de nem tudtak helyzetet kialakí­tani.
    1. perc: Hajnal lepte meg Radót egy hosszú passzal, társa azonban nem számí­tott rá.
    Elkezdődött a mérkőzés!
    A Ferencváros kezdőcsapata: Dibusz – Botka, Nalepa, Csukics, Nagy G. – Hajnal, Csonka – Radó, Bognár I., Lovrencsics – Böde
    ELŐZMÉNYEK
    Üdvözöljük kedves olvasóinkat a Ferencváros–Zemplí­n Michalovce labdarúgó felkészülési mérkőzés online tudósí­tásában! Hamarosan kezdünk!
    A Ferencváros két felkészülési mérkőzésen van: a Tolna megyei I. osztályú Tevelt 23–1-re győzte le, az NB III-as BKV Előrét 5–0-ra verte meg.
    A zöld-fehérek előző mérkőzésén több új arc is feltűnt, közülük kiemelkedett az utánpótlásból felkerülő Pergel Bence.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ