2017.II.18. DVSC – Ferencváros: 0-0

20170218-dvsc-dollNem hozott gólt a Debrecen–Ferencváros rangadó

A télen alaposan átalakult felek mérkőzésén a vendégek előtt adódott több helyzet.
Nem született gól a Debrecen és a Ferencváros rangadóján a labdarúgó NB I 20. fordulójának záró mérkőzésén.

Nyilatkozatok:

Thomas Doll: – Három-négy hete dolgozunk együtt az új játékosainkkal, és úgy gondolom, napról-napra jobban ismerik egymást, ezt már a mérkőzéseken is érzékelni lehet. Ez nagyon fontos, amikor hat-hét új játékost kell beépíteni. A Honvéd ellen ezt be is bizonyítottuk, de vannak még apróságok, amin javítanunk kell. Figyelnünk kell arra, hogy ne veszítsünk annyi labdát, ügyelni kell a gyorsaságra, szóval van még munka bőven. Nehéz mérkőzésre számítok, hiszen a Debrecen és a Fradi mindig küzdelmes meccseket vív egymással. Hozzánk hasonlóan az ő csapatuk is sokat változott a télen. A tabella alján helyezkednek el, ezért nagy szükségük van a pontokra, akárcsak nekünk. Természetesen a győzelemért megyünk Debrecenbe. Van esélyünk a bajnokság megnyerésére, ennek érdekében pedig nem veszíthetünk több pontot. Motiváltan, tiszta fejjel kell kimenni a pályára. Ha úgy játszunk, mint a Honvéd ellen, akkor megnyerhetjük a találkozót.

A mérkőzés:

DVSC — Ferencváros: 0-0
Debrecen, Nagyerdei stadion, 7.138 néző.
Vezette: Farkas Ádám (asszisztensek: Ring, Szert; alapvonali jv.: Németh Á., Takács J.; tartalékjv.: Farkas B.)

DVSC: Danilovic – Osváth, Mészáros N., Brkovic, Ferenczi J. – Sekulic, Filip, Jovanovic – Felstcher (Szuk, 66.), Holman (Kóródi, 90+2.) – Handzic (Chuka, 84.)
kispad: Verpecz, Nagy Z., Barna, Szatmári
vezetőedző: Leonel Pontes

Ferencváros: Dibusz – Botka, Koch (Hüsing, 67.), Leandro, Sternberg – Dilaver – Moutari (Lovrencsics, 74.), Kleinheisler, Hajnal (Rju, 75.), Radó – Böde
kispad: Holczer, Varga R., Kundrák, Bognár I.
vezetőedző: Thomas Doll

Sárga lap: Osváth (67.) illetve Hüsing (67.), Moutari (69.)

Furcsa módon nagyon hiányzott a Ferencvárosból a sok kritikát kapó támadó, Marco Djuricin, aki sérülése miatt nem léphetett pályára Debrecenben – a légiós a tizenhét eddigi NB I-es mérkőzésén nyolc gólig és hat asszisztig jutott, de mivel Böde Dánielt levette a pályáról Mészáros Norbert, míg a két szélső, Radó András és Amadou Moutari kevés veszélyt jelentett a hazai kapura, egyre többször emlegették az osztrákot a szurkolók.

Remekül mutatkozott be ellenben a Fradiban a középső védő posztján a német Julian Koch, aki többször is majdnem helyzetbe került, az ezúttal szűrőként szereplő Emir Dilaver fejese pedig a kapu tetején landolt – közben a Debrecenben bemutatkozó Frank Feltscher, Haris Handzic kettős megbújt a mezőnyben, Holman Dávid pedig hiába birkózott a túlerővel, azaz igen kevés helyzetet hozott a rangadó.

Radó elpuskázott azért egy kis helyzetet, később Moutari beadása a kapufán csattant. Tulajdonképpen ennyi izgalmat kellett beosztanunk a meccs hajrájáig, amelyre mindkét edző beküldött egy-egy dél-koreai támadót, illetve Thomas Doll lehetőséget adott Lovrencsics Gergőnek is – ő meg egy remek passzt Radónak, aki azonban elpazarolta a ziccert.

A kilencvenedik percben a lesérült Kochot váltó Oliver Hüsing közelről a kapusba vágta a maga helyzetét, majd Radó egy védőbe lőtte a kipattanót – gól tehát ekkor sem született.

Ezzel a döntetlennel egyik csapat sem lehet elégedett: a Ferencvárostól elhúzott az éllovas Videoton és az MTK-t verő Honvéd is, a Debrecen pedig maradt a középmezőny legalján.

További képek: fradi.hu, Farkas Zsolt

Nyilatkozatok:

Leonel Pontes, a Debrecen vezetőedzője: – Először is köszönet a szurkolóknak, kiváló hangulatot teremtettek, éreztük a jelenlétüket, buzdításukat, sokat segítettek. A foci értük van. Akkor lennék tökéletesen boldog, ha megnyertük volna a mérkőzést. Kemény meccs volt, periódusaiban magas színvonalú. Az egy pont a Ferencváros ellen jó eredmény, jó kezdet. A szünetben arról beszéltünk, mi kell ahhoz, hogy többet birtokoljuk a labdát, hogy támadóbb szellemben futballozzunk. Többet támadtunk a második negyvenöt percben, igaz, csak egy helyzetünk akadt. Ugyanakkor kontrolláltuk a játékot. A rögzített játékhelyzetekből betalálhatott volna a Ferencváros, de kiegyenlített találkozó volt. Az alapján, ahogy küzdöttek a srácok, és ahogy aztán játszottak a második félidőben, megérdemeltük az egy pontot. Természetesen fontos, hogy ne kapj gólt a mérkőzésen, ősszel sokat szenvedtünk, buta gólokat kaptunk, sokszor nem kellően koncentráltan védekeztünk. Immár más a helyzet.

Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője: – Az első félidőben nagyobb elánnal támadtunk, harapósabbak voltunk, akkor sikeresebben védekeztük le a területeket. A második félidőben akadozott a játékunk, sok labdát eladtunk, megtartani sem nagyon tudtuk, nem működött igazán a futballunk. Éppen ezért váltottunk, Radó Andrást bevittük középre annak érdekében, hogy hatékonyabb legyen a támadójátékunk, hogy stabilabbak legyünk, ez jót tett nekünk. A Honvéd ellen jó mérkőzést játszottunk múlt héten, ezúttal sok volt a hosszú labda, az ívelés, mindkét oldalon hiányoltam a kombinatív játékot, aligha lehetett túl élvezetes nézni, ugyanakkor nagyon hajtottak a játékosok. Megvoltak a lehetőségeink, hogy megnyerjük a találkozót, főként pontrúgásokból, az utolsó lépéseknél viszont elbotlottunk. A védekezést jól megoldottuk, a Debrecen két támadójának nem adtunk lehetőséget. Nem voltunk azonban elöl elég hidegvérűek. Az eredmény miatt csalódott vagyok, a teljesítmény miatt nem. Ha sikerült volna egy-két gólt szerezni az első félidőben, sokat segített, nyugalmat adott volna nekünk, a Debrecen kinyílt volna.

A 20. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A NEMZETI SPORT OSZTÁLYZATAI ALAPJÁN
Danilovic (DVSC) 6 – Nego (Videoton) 6, Balogh B. (Meőkövesd) 7, Ristevski (Vasas) 7 – Hadzic (Videoton), 7, Strestík (Mezőkövesd) 7, Kovács L. (Haladás) 7, Molnár G. (Mezőkövesd) 7, Suljic (Videoton) 7 – Scepovic (Videoton) 8, Williams (Haladás) 8
A forduló játékvezetője: Berke Balázs (Vasas – Haladás) 8 – Georgoiu Theodoros, Szert Balázs, Szőts Gergely, Kulcsár Katalin

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a DVSC hivatalos honlapja valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

6 hozzászólás a(z) 2017.II.18. DVSC – Ferencváros: 0-0 bejegyzéshez

  • bocsánat,de ez érdekelne,a Holman állítólag a Doll miatt ment el,figyeltem a játékát,tudom,hogy ilyenkor az érzelmeket nem lehet kikapcsolni és ” azért is megmutatom,hogy jó futballista vagyok “.Szerintem a hibáival együtt elférne a Fradiban.

    • Egyetértek. Doll nekem a tipikus kocka gondolkodású német, a pedagógiát csak messziről ugató porosz nevelő, aki a zabolátlanul kreatív tehetséget vagy kiheréli, vagy elűzi, és a saját magához hozzá hasonló fantáziátlanokkal veszi körül magát. Hányan estek már áldozatul ennek a szemléletnek! És akik régről megmaradtak, azokra is képtelen hatni, ez is egyértelmű. Akárhogy is csűrjük-csavarjuk, a hal fejéről beszélünk.

  • nem mindig jó őszintének lenni,mert sok esetben haragost szerez az ember.Most mégis csak finoman és óvatosan, megteszem.Az eddig kedvelt Doll mestert kezdem nagyon nem szeretni és nem a személye miatt,hanem a nyilatkozatai okán.Mit értet azon (lehet,hogy mérgemben én értettem félre ) az ide igazolt német játékosok itt fognak formába kerülni és erősítik majd,ha haza mennek a német bajnokságot ! Kit érdekel a német bajnokság,nekem az a fontos,hogy a Fradival érjen el jó teljesítményt.Viszont a jelenlegi helyzet nem ezt igazolja.Az nekem nem vigasz,hogy nyáron sok játékostól fognak elválni.Akiktől kellet volna már eddig is, azok még mindig helyet kapnak még akkor is, mikor nekik köszönhető a lejtmenet.Talán sosem fogok egyetérteni sok szurkolóval,mert nem a védelemben kell keresni a hibát,mert az még mindig 90 percig küzd a csapatért és még ha lehet gólt is rúgnak vagy fejelnek.ami a csatárok dolga lenne.Mikor látom,hogy fiatal gyors, csapatjátékos, perceket kap vagy még azt sem, akkor megfordul a fejemben az edző és társainak mik voltak az elképzelései.Ilyen eredményt azokkal a fiukkal is eltudnának érni akik csak tartalékok és lassan elfelejtenek majd futballozni.

  • PERCRŐL PERCRE

    90+4.
    PERC
    ÖSSZEFOGLALÓ, KÉP, TABELLA, FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
    90+4.
    PERC
    Amadou Moutari majdnem lőtt egy gólt, a jobb szélről megtréfálta Brkovicsot, de ez volt egyetlen értékelhető momentuma ezen a rangadón.
    90+4.
    PERC
    Julian Koch: nem élt meg mellette sem Handzic, sem Holman, az első félidőben többször is zavarba hozta a hazai védelmet a szögleteknél, szabadrúgásoknál. A mérkőzés hajrájára lesérült, de ha így folytatja, akkor megtalálta a Ferencváros az új Besicet.
    90+4.
    PERC
    Kleinhesler László. Nem tudta átvenni az eltiltott Gera Zoltán szerepkörét, percekig labdához sem ért, veszélyes passzokkal nem tudott jelentkezni, kapura sem lőtt, minden erejét felőrölte a védekező munka.

    Janek Sternberg. Magabiztosan hozta a mára számára kirótt védőmunkát, de tudását igazán nem tették próbára a hazaiak. Nem támadott annyit, mint a csúcsformában lévő Ramírez, de a „meccslabda” így is az övé lehetett volna. Ha higgadtabb, ő a meccs hőse.
    90+4.
    PERC
    A Fradi Osváthja Botka Endre, aki egy-két megingástól eltekintve szilárdan állt a lábán, elvétve futottak el mellette, párszor középen szerelt, amikor nem volt embere. Ami még kellene a magasabb, válogatott szinthez: a támadásokat is hasznosan segíteni.
    90+4.
    PERC
    FERENCVÁROS.
    90+4.
    PERC
    A jobbhátvéd Osváth Attila végig lelkesen robotolt, az utolsó percben becsúszva szerelte például Kleinheislert, előtte hol Radót, hol Moutarit vette le a pályáról: a két szélső a helyzeteit a másik oldalról rontotta el, Osváth mellett ugyanis nem jutottak el odáig.
    90+4.
    PERC
    DEBRECEN.
    A csatár Handzic remekül, lendületesen kezdett, de ez csak tíz percig tartott, utána csak elvétve találkozott a labdával.
    A nagy, nagyobb fogásként beharangozott Feltscher az első félidőben sokat harcolt, egy veszélyes lövéssel is jelentkezett, de a szünet után megbújt a mezőnyben.
    Az NB I legértékesebb játékosa, a dél-koreai Szuk Hjun Dzsun a hajrára állt be, egy-két jó passzal jelentkezett csupán, ma nem láthattuk, miért is ér játékjoga a Transfermarkt szerint 2.7 millió eurót.
    90+4.
    PERC
    Nézzük, hogyan szerepeltek a mai újoncok!
    90+4.
    PERC
    DEBRECEN.
    A csatár Handzic remekül, lendületesen kezdett, de ez csak tíz percig tartott, utána csak elvétve találkozott a labdával. Osztályzatunk: 4.
    A nagy, nagyobb fogásként beharangozott Feltscher az első félidőben sokat harcolt, egy veszélyes lövéssel is jelentkezett, de a szünet után megbújt a mezőnyben. Osztályzatunk: 4.5.
    Az NB I legértékesebb játékosa, a dél-koreai Szuk Hjun Dzsun a hajrára állt be, egy-két jó passzal jelentkezett csupán, ma nem láthattuk, miért is ér játékjoga a Transfermarkt szerint 2.7 millió eurót.
    90+4.
    PERC
    Ezzel a döntetlennel egyik csapat sem lehet elégedett: a Ferencvárostól elhúzott az éllovas Videoton és az MTK-t verő Honvéd is, a Debrecen pedig maradt a középmezőny legalján.
    90+4.
    PERC
    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!
    90+3.
    PERC
    Osváth szereli szépen a jobbon az előretörő Kleinheislert, ráadásul kirúgás.
    90+2.
    PERC
    Holman leballag, Kóródi Nándor az utolsó bevetett csere ma.
    89.
    PERC
    Egy jobb oldali szabadrúgás után Hüsing közelről Danilovicsba lő, a kipattanó Radóé, de ő meg egy védőt talál el jobbal, 11-ről. MECCSLABDA?
    87.
    PERC
    Dilaver utoléri, de kirúgás.
    87.
    PERC
    Sternberg bal oldali beadása a kapu tetején landol, beleért még Szekulics. Korner, Kleinheisler, pontatlan.
    83.
    PERC
    Handzicot Derick Chuka váltja a hajrára. Góllövő Chuka?
    82.
    PERC
    Ferenczi bal oldali beadását a kapushoz fejeli az ötös jobb sarka elől Holman.
    80.
    PERC
    Helyzetecske.
    80.
    PERC
    Lovrencsics jobbról Böde felé passzol, aki nem éri el végül a labdát, de jó az Rjunak, aki az ötös bal sarka elől jobbal kapura lő, de Danilovics balra ledőlve elkapja a labdát.
    78.
    PERC
    A Botka indította Lovrencsics jobbal Radó elé passzol, aki 12-ről jobbal feladja a labdát a kapusnak. MICSODA HELYZET VOLT!
    76.
    PERC
    Ferenczi lágy beívelése Dibusznak csak csemege.
    74.
    PERC
    Hajnalt meglepő módon nem Bognár, hanem Rju Szung Vu váltja.
    73.
    PERC
    Moutari lemegy, Lovrencsics Gergő váltja.
    73.
    PERC
    Holman a bal alsó mellé lő Handzic jobbos beadása után, félfordulatból, 15 méterről.
    72.
    PERC
    Moutari elhúz a jobbon, Kleinheislerhez passzol, aki Radó elé tolná a labdát, de nagyon rosszul, odalép Osváth.
    71.
    PERC
    Danilovics szépen lép ki Böde elé Moutari jobbos beadására.
    69.
    PERC
    Amadou Moutari is kap egy sárgát, ő Szekulicsot vágta fel becsúszva Radó rossz bal oldali beadását követően.
    68.
    PERC
    … így aztán kap egy sárgát Oliver Hüsing.
    68.
    PERC
    … így aztán kap egy sárgát.
    67.
    PERC
    Koch nem folytatja, Oliver Hüsing áll be a helyére. De túl korán…
    67.
    PERC
    Osváth Attila kap sárgát Radó elkaszálásáért.
    66.
    PERC
    Bővebben róla ITT!
    65.
    PERC
    Feltscher le, Szuk Hjun Dzsun be. Az NB I messze legértékesebb futballistája.
    64.
    PERC
    Handzic odalép Kochnak, aki rosszul esik, ápolni kell jobb vállát.
    62.
    PERC
    Botka gyönyörű becsúszással szerzi meg a labdát Handzictól.
    60.
    PERC
    Folytatja.
    60.
    PERC
    „A sikerek kovácsolnak össze egy csapatot, ezért is volt nekünk fontos a győztes rajt, de lehet még bőven javulni, elsősorban védekezésben – mondta még a meccs előtt. – Több helyzet is adódott a Honvéd előtt, igyekszünk kevesebb levegőt engedni az ellenfélnek. Ahogyan mi, a Debrecen is átalakult, nehezebb így felkészülni belőle, ennek ellenére végigskáláztuk a teendőket, ugyanakkor az lesz a fontos, hogy a saját játékunkat ráerőltessük. Nem foglalkozunk azzal, hogy az elmúlt jó egy évtized legeredményesebb klubja a tabella végén található, a Debrecennek ez új start, biztos nagyon fontos meccsként tekint a nyitányra, de mi legalább annyira.”
    60.
    PERC
    Hajnalt ápolni kell, lesétál a pályáról.
    57.
    PERC
    Ferenczi jobbal a kapu bal felső sarka fölé tekeri 22-ről, kissé balról Jovanovic passzát. Botka nem állt most a helyzet magaslatán.
    56.
    PERC
    A szurkolók dr. Horváth Zsoltot éltetik.
    52.
    PERC
    Koch remek passzát Moutari a jobb szélről a kapufára vágja jobbal, nem sokkal elvétve a rövid felső sarkot. MAJNEM CSODAGÓL!
    50.
    PERC
    Bödének ez 19. mérkőzése a Loki ellen, 6 gólt és 2 gólpasszt termelt eddig a hajdúságiak ellen.
    50.
    PERC
    Fura, de hiányzik a Fradiból a sokat szidott Djuricin, aki az őszi idény gól és gólpasszkirálya is volt.
    48.
    PERC
    Holman bedob egy cselt, Koch szereli, eléfekszik, ápolás. Holman rosszul esett.
    46.
    PERC
    Egy Osváth-íveléssel és egy azt követő Koch-fejessel.
    FÉLIDŐ
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
    FÉLIDŐ
    Negatív a Fradi gólkülönbsége idegenben! A Ferencváros vendégként 9 gólt szerzett és 11-et kapott. Kispesten, Gyirmóton és Diósgyőrben sikerült győznie, ám a legutóbbi hat idegenbeli meccséből csupán egyet nyert meg.
    FÉLIDŐ
    Otthon csupán kilenc pontot gyűjtött a DVSC, ennél kevesebbet (7) csak a sereghajtó gyirmótiak szereztek. A Loki a Nagyerdei Stadionban a Gyirmótot (4–0) és az Újpestet (2–1) győzte le, 2–3–4 a hazai mérlege. Előző négy otthoni bajnokijából egyet sem nyert meg. A fővárosi csapatok közül a Honvéd és a Vasas három, az MTK egy ponttal távozott Debrecenből, csak az újpestiek szenvedtek vereséget.
    FÉLIDŐ
    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS ELSŐ FÉLIDEJE!
    43.
    PERC
    Botka futtatja a jobbon Radót, de túl hosszan. Jön Mészáros.
    41.
    PERC
    A Loki az utóbbi évtizedéhez méltatlan őszt produkált, különösen hazai pályán gyengélkedett. Kilenc mérkőzéséből csupán kettőt nyert meg. Leonel Pontesszel eddig nagyon nem megy a csapatnak. A Ferencváros, amely a Bp. Honvéd 2–1-es legyőzésével kezdte 2017-es tétmérkőzései sorát a Magyar Kupában, talán az élvonal minden más csapatánál nagyobb változásokon esett át. Távozott Ramírez, Pintér Ádám, Busai Attila és Nagy Dominik, ellenben érkezett Botka Endre, Bognár István, Kleinheisler László és három külföldi, Julian Koch, Janek Sternberg és Amadou Moutari (mlsz.hu).
    41.
    PERC
    Dibusz lefüleli Ferenczi szabadrúgását is.
    39.
    PERC
    Az első Feltscher-lövés az NB I-ben: ballal 24-ről célba veszi a jobb alsót, vetődve ment azonban Dibusz.
    36.
    PERC
    Apropó, Koch: az idősebben emlékezhetnek még a technikás Koch Róbertre, aki ma már dr. Koch Róbert. A gombfoci-gyűjtőknél legendai státuszt harcolt ki magának markáns, mégis szépfiús arcával. BŐVEBBEN ITT OLVASHAT RÓLA!
    35.
    PERC
    Leandrónak ez a 9. meccse a Loki ellen, adott ellene két gólpasszt is már. Ma is majdnem adott egyet, de Mészárosnak…
    34.
    PERC
    Igen, Bödét fogja Mészáros, de Kochnak ismét nem jutott védő…
    34.
    PERC
    Ezt meg Danilovics köszönheti meg a szerencsének, mert elméri Hajnal kornerét, de megússza. A rövidnél Böde, a hosszúnál Koch maradt le éppen csak.
    33.
    PERC
    Érdekes, Ferenczi mezénél fogva lerántja Radót a 16-oson belül. Tovább, ezt megköszönheti a Loki Farkas Ádámnak.
    32.
    PERC
    Steinberg és Koch, mint egy westernes fegyvermárka, vagy két rendőrtárs a Terence Hill, Bud Spencer Bűnvadászokból. Igazából a Fradi-védelem új alapkövei, Németországból.
    31.
    PERC
    Handzic bedob három jó cselt, a lövésre nem marad erő, Koch blokkol a 16-oson.
    31.
    PERC
    Ferenczi szögletét Leandro odaadja Mészárosnak, aki az ötös bal sarka elől lágyan a kapu bal oldala mellé emel. Jócskán. Jobbal.
    28.
    PERC
    HELYZET! Hajnal remek passzát az ötös jobb sarkán túlról jobbal a kapusba püföli Radó.
    25.
    PERC
    Radó és Moutari most helyet cserélt, előbbi átjött balról jobbra. Nem is hiába…
    25.
    PERC
    Kleinheisler futtatja a jobbon Radót, aki kissé szűken passzol Hajnalhoz, blokkolják is a próbálkozást.
    22.
    PERC
    Ferenczi balos beadása éppen csak magas a Leandróval ütköző Holmannak, nem jár ilyenért büntető, hiába reklamál a középpályás. Osváth a jobbon a szögletzászlóval háromszögez, de kirúgás.
    21.
    PERC
    Aki szintén volt fradista, csak ma már volt fradista.
    21.
    PERC
    Kochra éppen egy aprócska középpályás, Jovanovic jut, immáron másodízben.
    20.
    PERC
    Újabb Hajnal-szabadrúgás Koch felé, aki nyolcról nem is sokkal véti el a jobb sarkot.
    18.
    PERC
    A Ferencváros is gyengén teljesített az őszi szezon hajrájában, utóbbi öt bajnokijából csupán egyet nyert meg az együttes (Gyirmót, 2–0), két döntetlen mellett kétszer kikapott (Paks, Mezőkövesd). A zöld-fehérek négypontos hátrányba kerültek a dobogón telelő csapatokkal szemben.
    18.
    PERC
    Mélyrepülést mutatott be az ősz végén a Debrecen, előző öt mérkőzésén nyeretlen maradt, legutóbbi három találkozóját elvesztette, sőt ezeken gólt sem szerzett (Haladás 0–1, Videoton 0–1, Újpest 0–2). A Lokiból bajnokin legutóbb Holman Dávid volt eredményes november 19-én, az MTK elleni idegenbeli meccs (1–1) utolsó percében.
    18.
    PERC
    Hajnal jobb oldali szöglete éppen csak magas a középen érkező Kochnak, Böde cselezget még picit a balon, de szereli Brkovics.
    15.
    PERC
    Ez nem is rossz!
    15.
    PERC
    A hivatalos nézőszám: 7.138.
    14.
    PERC
    Hajnal ívelését a kapu elé fejeli Dilaver, de ment Böde elől Mészáros. Két torony csatája.
    13.
    PERC
    A ma eltiltott Tőzsér Dániel anno a Fradiból szerződött az athéni AEK-be, majd Belgiumban a Genk játékosa volt, mindkét csapattal szerepelhetett a Bajnokok Ligájában, a KRC-t 2011-ben bajnoki címhez segítette, aztán a Genoa, a Watford és a Queens Park Rangers következett, hogy tavaly nyáron visszatérjen a Lokihoz.
    12.
    PERC
    „Nem én döntöttem így, a szakmai stáb nem kedvelt, ezért nem volt értelme a közös munka folytatásának – mondta akkoriban Holman Dávid. – A klubot továbbra is tisztelem, senkire sem haragszom, de azért bánt, hogy a ferencvárosi szurkolók némelyike engem hibáztat a történtek miatt.”
    12.
    PERC
    Holman Dávid 2010-ben került a Fradihoz, 2012-ben mutatkozott be a felnőttek között, a 2013–2014-es szezonban 22 bajnokin három gólt szerzett, a szurkolók egyik kedvence lett az új generáció tagjaként, cseleit, szólóit hamar megszerették, majd 2015 elején a lengyel Lech Poznan játékosa lett, hazatérve mégsem a Fradiban folytatta, Thomas Doll nem számított rá, a DVSC pedig igen.
    11.
    PERC
    Holman távoli szabadrúgása igen pontatlan.
    10.
    PERC
    Kleinheisler passzát Moutari az égbe vágja az ötös előteréből.
    10.
    PERC
    CSERE NINCS, FOLYTATJUK!
    8.
    PERC
    Ferenczi balról be, Dibusz ököllel Mészáros elől ki.
    8.
    PERC
    HELYZET! Hajnal távoli szabadrúgását Dilaver az ötösről nagy erővel a kapu tetejére fejeli, szép mozdulattal.
    6.
    PERC
    Hopp! Holman gyönyörűen emel a 16-osoről Handzic elé, aki leveszi a labdát az ötösön, csak közben fenére hoppan, szereli így Leandro.
    6.
    PERC
    Böde elé lép ki szépen Radó beadása után Danilovics.
    5.
    PERC
    Meglehetősen sok a fővárosi szurkoló egyébként, de a hazai tábor sem tétlen, ennek megfelelően hatalmas a füstköd a pályán, jó a hangulat a lelátókon.
    4.
    PERC
    Holman szabadrúgását a kapu elé csúsztatja Handzic, de odalé Dilaver, és tisztáz.
    01.
    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!
    A hazaiak dr. Horváth Zsolt-mezekben állnak fel, a nemrégiben betegsége miatt visszavonult hazai játékos tiszteletére.
    A hazaiak tiszta vörösben, a vendégek sárgászöld-fehérben.
    A KÉT CSAPAT TÉLI IGAZOLÁSAIRÓL, TÖRTÉNÉSEIRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!
    „A keret megerősítése lezárult, bár még szerettünk volna egy futballistát megszerezni, de ő már nem jön. Valóban, a balhátvéd egy problémás poszt most nálunk. Hárman pályáznak rá: Barna Szabolcs fiatal, belőle nagyon jó balhátvéd válhat, ezen dolgozunk. Völgyi Dániel technikás labdarúgó, de többet kellene mozognia a szélen föl-le a támadás, illetve a védekezés során. Megoldást jelenthet még Ferenczi János, aki szintén technikás, de a párharcok megnyerésében még fejlődnie kell. Neki nem is ez az eredeti posztja.”
    „Nagyjából hatvanöt labdarúgót láttam az elmúlt két hónapban videón és mérkőzéseken. Egyértelmű posztokra kerestünk játékosokat, szélsőkre és csatárokra volt szükségünk. Akiket én kinéztem, azok közül az egyik Diogo Viana volt, a másik a Wolverhamptonba ment végül, a harmadik a dán bajnokságot választotta, a negyedik pedig a Maccabi Haifát. Akik hozzánk kerültek, azokat a vezetőséggel együtt választottunk ki. Az egy dolog, hogy én kiket szeretnék, az pedig egy másik, hogy kikre van pénze a klubnak. A játékosok képessége és a Loki anyagi lehetősége között kellett megtalálni a megfelelő egyensúlyt” – idézi a haon.hu a hazaiak mesterét, Leonel Pontest.
    „Nehéz mérkőzésre számítok, a Debrecen és a Fradi hagyományosan küzdelmes meccseket vív egymással. Hozzánk hasonlóan ellenfelünk is sokat változott a télen. Természetesen győzni megyünk Debrecenbe. Van esélyünk a bajnokság megnyerésére, a címvédés érdekében azonban nem veszíthetünk több pontot. Motiváltan, de tiszta fejjel kell kimenni a pályára. Ha úgy játszunk, mint a Honvéd ellen, megnyerhetjük a találkozót.”
    Az elmúlt másfél évtized legeredményesebb magyar futballcsapata találkozik minden idők legsikeresebb honi klubjával, ennek tükrében különösen szokatlan, hogy a hétszeres bajnok Debrecen a kiesés rémétől fenyegetve vág neki a tavaszi idénynek. A ferencvárosiakat azonban nem foglalkoztatja a pocsék debreceni ősz, és a legkevésbé sem kényelmesíti el őket – Thomas Doll legalábbis arról beszélt a Fradi honlapján, a fradi.hu oldalon, hogy a két csapat tradícióinak megfelelő komolysággal veselkednek neki a szombat kora esti összecsapásnak.
    Egy kis örökmérleg: 84 élvonalbeli bajnoki, 39 ferencvárosi és 25 debreceni sikerrel, 136, ill. 94 rúgott góllal.
    JÖTTEK-MENTEK!
    A Ferencvárostól a Debrecenhez:
    2015, Holman Dávid, 200.000 euró
    2014, Aleksandar Jovanovic, i.
    2011, Aranyos Mózes
    2006, Leandro
    2005, Dragan Vukmir
    1960, Kertész Tamás
    A Debrecentől a Ferencvároshoz:
    1995, Arany László
    1983, Kerekes György
    1946, Kispéter Mihály
    Eltiltott: a hazai Tőzsér és a fővárosi Gera Z. (öt-öt sárga lap).
    A hazaiaktól Völgyi, Mengolo (izomsérülés) és Szatmári (húzódás) sérült, a vendégektől Djuricinen kívül mindenki bevethető.
    A Ferencváros, amely a Bp. Honvéd 2-1-es legyőzésével kezdte 2017-es tétmérkőzései sorát a Magyar Kupában, talán az OTP Bank Liga minden más csapatánál nagyobb változásokon esett át. Távozott Ramírez, Pintér Ádám, Busai Attila és Nagy Dominik, ellenben érkezett Botka Endre, Bognár István, Kleinheisler László és három külföldi, Julian Koch, Janek Sternberg és Amadou Moutari.
    A Loki az utóbbi évtizedéhez méltatlan őszt produkált, különösen hazai pályán gyengélkedett. Kilenc mérkőzéséből csupán kettőt nyert meg. Leonel Pontessel eddig nagyon nem megy a csapatnak. A tél nagy változásokat hozott, Osváth Attilát kölcsönvette a klub a Vasastól, ugyancsak kölcsönbe érkezett Szuk Hjun Dzsun, az FC Porto korábbi játékosa, míg a DVSC megvásárolta Frank Feltscher Martínezt, Haris Handžićot, Ivan Kelavát és Justin Mengolót. A távozók között van a korábbi csapatkapitány, Szakály Péter is.
    Bár a 24 esztendős csatár a felkészülés során néhány edzést kénytelen volt kihagyni, a piros-feketék ellen nyolcvannyolc percet töltött a pályán, és vélhetően szombaton sem lesz akadálya a pályára lépésének.
    A zöld-fehéreknek annyi előnyük mindenképpen van a házigazdával szemben, hogy amíg Leonel Pontes együttese csak felkészülési találkozókat játszott a télen, Böde Dániel és társai múlt hét szombaton tétmeccsen mérhették fel, hol tartanak a csapatépítésben. A Fradi ráadásul győzelemmel kezdte a tavaszt, a Groupama Arénában 2–1-re győzte le a Honvédot a Magyar Kupa-nyolcaddöntő első mérkőzésén.
    „Mindenképpen – adott egyértelmű választ a felvetésre Marco Djuricin, a Ferencváros osztrák csatára. – A tabellán elfoglalt helyezés egy dolog, a játékoskeretek erőssége pedig egy másik. Meglehet, a DVSC nem úgy szerepelt az ősszel, ahogy sokan várták, ám az első tavaszi forduló előtt ennek már nincs jelentősége. A kerete magyar szinten erősnek mondható, elég csak Holman Dávidot említeni, benne bármikor benne van a váratlan villanás. Idegenben egyébként sem könnyű nyerni, a Debrecen ráadásul mikor szívná fel magát, ha nem a Fradi elleni hazai bajnoki előtt… Biztos vagyok benne, hogy nehéz mérkőzés vár ránk.”
    A hazaiak csak jobb gólkülönbségüknek köszönhetően előzik meg a kieső pozícióban szerénykedő MTK-t. Adódik tehát a kérdés: rangadónak tekinthető a találkozó?
    „Nem csak az ilyenkor szokásos optimizmus mondatja velem, sokkal inkább a felkészülési mérkőzések alapján állítom, hogy erősödtünk – folytatta Loki belső védője. – Úgy érzem, sikerült az újonnan érkezett futballisták beillesztése a csapatszerkezetbe. Az öltözőben tapasztaltak alapján állítom, a frissen igazolt játékosok is sejtik már, milyen meccs vár ránk szombaton, és ez még nekünk, a régebbi labdarúgóknak is jó érzés. Az is inspiráló, hogy nagy az érdeklődés, rangadó előtt állunk, a szurkolók segíteni szeretnének a buzdításukkal a csapatnak, márpedig a remek nézőtéri hangulat jó hatással lehet a játékra. Nem lesz könnyű ez a mérkőzés, hiszen a Ferencváros is alaposan átszervezte keretét. Ennek ellenére győzni szeretnénk, és abban bízunk, hogy a Fradi ellen szerzett három pont segítségével elmozdulhatunk a tizedik helyről.”
    A kapus Balogh János, a holland Geoffrey Castillion és a bosnyák Ognjen Djelmic ugyan még Debrecenben edz, de kikerült a keretből.
    A tavalyi idénykezdet óta persze nagyot változott a világ Debrecenben, a téli szünetben alaposan átalakult a keret, hat új labdarúgó csatlakozott a Lokihoz, Frank Feltscher Martínez (venezuelai), Haris Handzic (bosnyák), Ivan Kelava (horvát), Justin Mengolo (kameruni), Szuk Hjun Dzsun (dél-koreai) és Osváth Attila. Távozók is voltak szép számmal, hét futballista intett búcsút Debrecennek, köztük Szakály Péter és Karol Mészáros, valamint a csatát Takács Tamás.
    „Jól néznék ki, ha nem lenne bennem a futballistákra jellemző izgalom, a vágy, a győzni akarás reménye. Nem beszélve arról, hogy a Ferencvárost várjuk, azt a csapatot, amelyikkel általában nagy csatákat vívunk, ráadásul van is mit törleszteni, hiszen ősszel három egyre kikaptunk az Üllői úton.”
    Csaknem tizenkét esztendeje annak, hogy egyévnyi cottbusi légióskodás után Mészáros Norbert a Debreceni VSC-hez szerződött. A Loki játékosaként hatszoros bajnoknak és négyszeres Magyar Kupa-győztesnek mondhatja magát, mi több, kilenc alkalommal a válogatottban is pályára lépett.
    A fővárosi klub szimpatizánsai is nagy létszámban képviseltetik magukat a szombati rangadón, köztük olyanok is, akik a Fradi hazai meccseit bojkottálják.
    „Felfokozott várakozás érzékelhető a mérkőzéssel kapcsolatban, elővételben lényegesen többen vásároltak eddig belépőt, mint az idény korábbi bajnoki találkozóira – árulta el még pénteken Szilágyi Sándor, a debreceniek klubmenedzsere. – Úgy tudjuk, a debreceni ultrák is ott lesznek a stadionban, ami egyfelől garantálja a jó hangulatot, másfelől nagy segítség lehet csapatunknak.”
    Azóta a Loki új otthonba költözött, a Nagyerdei Stadionban 20.340 szurkoló esetén van táblás ház, ám mert az érdeklődés megközelítőleg sem akkora, mint egykor, manapság annak is örülni kell, ha egy-egy bajnokira négyezer szurkoló megy ki. Mondjuk a mindeddig utolsó Debrecen–Fradira (amelyet 2016. április 2-án rendeztek, és 2–1-es hazai győzelmet hozott) 5.658-an váltottak belépőt.
    Volt idő, amikor ebben a párosításban a meccsnapon már ki sem nyitottak a pénztárak, és a két csapat borítékolhatóan zsúfolt lelátók előtt futballozhatott – az összképen az sem ront, hogy az Oláh Gábor utcai pályán nyolcezer ember jelentette akkor a telt házat.
    No de térjünk vissza a rangadóra!
    A DVSC szempontjából talán a legrosszabb döntést hozta, ugyanis az afrikai labdarúgó az őszi és az előre hozott tavaszi fordulók ban összesen tizenhat percet(!) töltött a pályán, márpedig az ezért a produkcióért most felajánlott egymillió dollár minden nyereménynél többet ért volna a magyar klubnak.
    A Paoting Csingli Csitung nevű együttes vezetői fejükbe vették, hogy szükségük lenne megint a 26 esztendős futballistára, és ezért nem sajnáltak volna egymillió dollárt, azaz 285 millió forintnyi valutát átutalni a debreceniek bankszámlájára. Ám kiderült, egy profi játékos esetében nem (mindig) minden a pénz. Derick Chuka családi okokra hivatkozva úgy döntött, inkább Európában marad, a tavasszal itt próbálja meg magából a legtöbbet kihozni, s ha úgy alakul, a nyáron visszatérhetnek az üzletre.
    A hajszálon múlott, hogy mesés üzletet kössön a Loki. A nyáron a városba költöző nigériai Derick Chuka balszerencsés futballistának tűnt, a szerződtetése után szinte azonnal megsérült, emiatt alig lépett pályára a Lokinál. A légiós meglehetősen szürke története most fordulatot vett, ugyanis korábbi kínai klubját nem különösebben zavarta, hogy a gyógyuló, erőt gyűjtő csatár nem szerepelt, szép summával próbálta meg visszacsábítani Ázsiába.
    A Debrecen szombat este igen nehéz erőfelmérő elé néz a Nagyerdei Stadionban, a télen alaposan átalakuló Ferencvárost fogadja. Leandro személyében régi ismerős is visszatér Debrecenbe, a Loki korábbi játékosa nem először lép pályára egykori csapata ellen.
    A billentyűknél: B. J.
    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A DEBRECENI VSC–FERENCVÁROS NB I-ES LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS ONLIVE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
FACEBOOK:
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
HOST