2017.IV.22. Gyirmót FC Győr – Ferencváros: 2-3

W_gyirmot-ftcGera Zoltán: születésnap, mesterhármas, Fradi-győzelem

A Gyirmót előnyben volt, de Gera Zoltán megfordí­totta a meccset • A hazaiak lőttek lesgólt és kapufát is, az utolsó percekben pedig tizenegyest hibáztak.
A labdarúgó NB I 28. fordulójában a Ferencváros egygólos hátrányban volt Gyirmóton, de Gera Zoltán mesterhármasával fordí­tott. A hazaiak később szépí­tettek, lőttek egy kapufát, majd az utolsó percekben egy tizenegyest is elhibáztak, a Fradi í­gy 3–2-re győzött.

Nyilatkozatok:

Györök Tamás: – A Ferencvárosi TC minőségi, válogatott labdarúgók alkotják a játékos keretét. Ráadásul egyesí­teni tudják a rutint és a fiatalos lendületet. Valami azonban most nem működik nálunk, de vannak ilyen periódusok is egy labdarúgó csapat életében. Egy nagyon feszült hangulatú találkozóra számí­tunk tehát, amelyen az a célunk, hogy az eddig mutatott játékunkat eredményesebbé tegyük. Ezt a mérkőzést is egy gól, vagy a rúgott gólok fogják eldönteni. Ezért nem kell és nem is szabad nekünk az ellenféllel vagy a bajnoki táblázattal foglalkoznunk. Készülnünk kell a következő mérkőzésünkre és abból kell kihoznunk a maximumot. Tudjuk, hogy papí­ron nem sok esélyt adnak nekünk a Ferencvárosi TC ellen. Lehet, hogy az FTC elleni sikerünk meglepetés lenne, de bőven benne volt a győzelmünk lehetősége, a legtöbb tavaszi mérkőzésünkben.

Thomas Doll: – Nem számí­t, hogy a Gyirmót az utolsó a tabellán, csak magunkkal kell foglalkoznunk, nem azzal, hogy az elsővel vagy a sereghajtóval játszunk. Vissza kell térnünk a győztes útra, több koncentráció kell, és éhesebbnek kell lennünk a sikerre. Javí­tanunk kell a védekezésen, és ez sokkal fontosabb annál, minthogy az ellenféllel foglalkozzunk. Nem szabad hibáznunk, mindenkinek harcolnia kell a saját posztján. Nem lehet egy percre sem hátradőlni, vissza kell szereznünk az önbizalmunkat. Hat hetünk van hátra, és jelenleg nem ott állunk, ahol szeretnénk. Még nincs késő elérni a céljainkat, keményen kell dolgoznunk.

A mérkőzés:

Gyirmót FC Győr — Ferencváros: 2-3 (1-2)
Győr-Gyirmót, 1.952 néző.
Vezette: Vad II. István (asszisztensek: Ring, Takács G.; alapvonali jv.: Solymosi, Bogár; tartalékjv.: Farkas B.)

Gyirmót FC Győr: Nagy S. — Kolcák (Vass P., 67.), Bojovic, Radeljic, Tamás K. — Kiss M., Simon Á. — Szegi, Simon A., Csiki (Madarász, 67.) — Novák (Máté J., 76.)
kispad: Rusák, Veres, Achim, Antonov
vezetőedző: az eltiltott Urbányi István helyett Györök Tamás ült a kispadon

Ferencváros: Holczer — Lovrencsics, Hüsing, Leandro, Sternberg — Gera Z., Cukic — Varga R. (Dilaver, 82.), Kleinheisler (Botka, 90+4.), Moutari (Djuricin, 85.) — Böde
kispad: Varga Á., Radó, Bognár I., Csernik
vezetőedző: Thomas Doll

Gól: Novák (21.), Tamás K. (77.) illetve Gera Z. (36., 38., 61. – utóbbit 11-esből)
Sárga lap: Szegi (22.), Simon Á. (38.) illetve Sternberg (73.), Hüsing (78.)

2016/17 2017.04.22., Gyirmót, Gera gólöröme

Égető szüksége volt mindkét együttesnek a győzelemre, hiszen a forduló előtt a Ferencváros 11 pontos hátrányban állt az éllovas Honvéddal szemben (és 5 ponttal a harmadik Vasas mögött), mí­g a Gyirmót az utolsó, még bennmaradást érő helyen található MTK-val szemben szedett össze ugyanekkora lemaradást.

Bár a Fradi a legutóbbi négy meccsén csupán egy pontot szerzett, az mindenki számára nyilvánvaló, hogy a játékoskeret ennél jobb szereplésre predesztinálja. Ezt próbálta megmutatni már az első percektől kezdve az FTC, és bizony akadt is feladata bőven Nagy Sándornak, a hazaiak kapusának, mégis az ő csapata került előnybe: Tamás Krisztián óriási lövést eresztett el 25 méterről, labdája a lécen csattant, a kipattanót azonban Novák Csanád befejelte a kapuba. 1–0

A zöld-fehérek innentől óriási nyomást helyeztek ellenfelükre, aminek első eredménye a 36. percben lett meg, méghozzá két ünnepelt révén: az 50. NB I-es mérkőzését játszó Kleinheisler László találta meg a kapu előtt üresen maradt Gera Zoltánt, a születésnapos pedig fejjel kiegyenlí­tett. 1–1

Két perccel később már a vezetésnek örülhetett Thomas Doll csapata, a 38 éves Gera ugyanis (a 38. percben…) Varga Roland beadását is befejelte a hazaiak hálójába. 1–2

A félidő utolsó másodperceiben aztán már örültek a gyirmóti szurkolók, de csapatuk gólját les miatt (jogosan) nem adta meg a játékvezető.

A fordulást követően aktí­vabban kezdtek a hazaiak, nem sokkal később mégis tovább nőtt a hátrányuk. Varga Roland elveszí­tette a tizenhatoson belül a labdát, ám kitartó volt, Tamás Krisztián pedig felrúgta. A tizenegyes elvégzésének lehetőségét természetesen Gera kapta meg, aki köszönte szépen és belőtte a harmadik gólját. 1–3

Úgy tűnt, hogy eldőlt a meccs, az újonc azonban nem adta fel, a 77. percben Tamás a forduló egyik, ha nem a legszebb góljával szépí­tett – a tizenhatos jobb sarkától kapásból kilőtte a hosszút (2–3). Egy perccel később Madarász Márk lőtt óriási kapufát szabadrúgásból. A hosszabbí­tásban aztán kapott a hazai gárda is egy büntetőt, melyet Simon András végzett el, de a Dibusz Dénest helyettesí­tő Holczer Ádám remek érzékkel védett, ezzel megmentve a három pontot csapatának.

A Ferencváros ezzel négy nyeretlen mérkőzés után győzött, mí­g a Gyirmót nagyon távol került a bennmaradástól.

További képek: fradi.hu

FTC: Gera sporttörténelmet í­rt? Ő a legidősebb NB I-es triplázó?

Nem egyszerű arra a kérdésre válaszolni, hogy a 38 évesen három gólt vágó, ráadásul mesterhármast jegyző Gera Zoltán – a Fradi játékosa a Gyirmót FC Győr–Ferencváros találkozón egymás után szerezte a három gólját, úgy, hogy közben más nem talált be a kapuba, ez ám a mesterhármas! – a legidősebb triplázó labdarúgó-e a magyar élvonalbeli bajnokságok történetében. (…) Ezért nem is fogalmazunk úgy, hogy biztosan Gera Zoltán a legidősebb triplázó a magyar élvonalban, inkább csak valószí­nűsí­tjük, hogy ő lehet az.

Nyilatkozatok:

Györök Tamás: — Sajnos az első félidőben a hatalmas szél miatt nehéz volt kivédekezni a Ferencváros szögleteit és szabadrúgásait. Az időjárás a támadójátékunkra is rányomta a bélyegét, a levegőben nem tudtunk a vendégek védelme mögé kerülni. Ennek ellenére gyönyörű gólt szereztünk, az első játékrészben is megvoltak a helyzeteink, mégis hátrányba kerültünk. Mindenki láthatta, hogy a fordulás után nyerni akartunk, alakulhatott volna úgy a meccs, hogy több góllal legyőzzük a Fradit, sajnos nem ez történt.Simon Krisztián kihagyott tizenegyesében az egész szezonunk benne volt. Az egész tavaszt győzelmi kényszerben futballoztuk végig, de… Két hete Debrecenben az utolsó percben kaptuk a vereséget jelentő gólt, most nem lőttük be a tizenegyest. Ezek olyan momentumok, amelyek másként is alakulhattak volna, és akkor most a tabella is más képet festene. Csapatunk vezetőedzője, Urbányi István üzeni, hogy a tavasz hátralévő meccsein a Fradi elleni Gyirmótot látják majd. Eddig is a kiesés elől menekültünk, a szakmai stáb tudja kezelni ezt az állapotot.

Thomas Doll: — Nagyon sokat tettünk a három pontért, de elismerem, szombati teljesí­tménye alapján az egyik pontot a Gyirmót is megérdemelte volna. Az időjárás a két félidőben felváltva segí­tette a csapatokat, sajnos megint nagyon balszerencsés góllal kerültünk hátrányba, immár sokadszor a szezon folyamán. Nem tehetek szemrehányást a játékosaimnak, ha nincs is akkora önbizalmunk, mint korábban, nagyon keményen harcoltak a győzelemért. A Gyirmót a végén mindent bedobott a pontszerzésért. Nagyon boldog vagyok, hogy Gera Zoltán a születésnapján mesterhármast szerzett, neki és a csapatnak is jót tett, hogy ismét megéreztük, milyen meccset nyerni. A mostani idényben semmit sem kaptunk ingyen, sokkal többet szenvedtünk, mint az előzőben. Sok helyzetben rossz döntést hoztunk, az utóbbi időben már nem is mi számí­tottunk esélyesnek. Ezúttal azonban ismét nagy erőket mozgósí­tottunk a győzelemért, szerdán pedig már újabb fontos kilencven perc vár ránk a Budafok ellen a Magyar Kupa elődöntőjében.

Gera Zoltán:

Holczer Ádám:

A 28. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A NEMZETI SPORT OSZTÁLYZATAI ALAPJÁN
Nagy G. (Vasas) 9 – Burmeister (Vasas) 7, Vaskó (Vasas) 7, Mohl (Újpest) 7 – Varga R. (Ferencváros) 7, Gera Z. (Ferencváros) 8, Mevoungou (DVTK) 7, Bardi (Újpest) 7, Holman (DVSC) 8 – Sanglik (Vasas) 7, Handzic (DVSC) 7
A forduló játékvezetője: Berke Balázs (DVSC – Haladás) 9 – Buzás Balázs, Medovarszki János, Szőts Gergely, Gaál Gyöngyi

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Gyirmót hivatalos honlapja valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

5 hozzászólás a(z) 2017.IV.22. Gyirmót FC Győr – Ferencváros: 2-3 bejegyzéshez

  • FTC: Gera sporttörténelmet í­rt? Ő a legidősebb NB I-es triplázó?

    Szombaton, a labdarúgó NB I 28. fordulójában a Ferencváros 3–2-re győzött Gyirmóton. A zöld-fehérek mind a három gólját Gera Zoltán szerezte, aki éppen a meccs napján (április 22-én) ünnepelte 38. születésnapját. Adódik a kérdés: a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 1901 óta í­ródó történetében Gera a legidősebb triplázó, vagy akad olyan futballista, aki még nála is idősebben szerzett – legalább – három gólt egy első osztályú bajnoki mérkőzésen?

    Nem egyszerű arra a kérdésre válaszolni, hogy a 38 évesen három gólt vágó, ráadásul mesterhármast jegyző Gera Zoltán – a Fradi játékosa a Gyirmót FC Győr–Ferencváros találkozón egymás után szerezte a három gólját, úgy, hogy közben más nem talált be a kapuba, ez ám a mesterhármas! – a legidősebb triplázó labdarúgó-e a magyar élvonalbeli bajnokságok történetében.

    Egyrészt sajnos nem mindegyik első osztályú bajnoki mérkőzésnek ismert a gólszerzője. Az 1900-as évek első két évtizedéből például meglehetősen hiányosak az adatok, a korabeli lapok tudósí­tásaiban sokszor csak az eredmény szerepel, esetleg néhány játékos nevét emlí­tik meg, több esetben nincs teljes jegyzőkönyv a csapatok összeállí­tásával, a gólszerzők felsorolásával, stb.

    Ezért még arra sem tudunk választ adni, hogy pontosan hány olyan játékos van, aki egy magyar első osztályú bajnoki meccsen legalább három gólt szerzett, és mivel a régi labdarúgók közül nem mindenkinek ismerjük a születési dátumát, ezért esetükben azt sem tudjuk megmondani, hogy hány évesek voltak akkor, amikor egy adott mérkőzésen pályára léptek, netán még gólt is (urambocsá! hármat…) szereztek.

    Ezért nem is fogalmazunk úgy, hogy biztosan Gera Zoltán a legidősebb triplázó a magyar élvonalban, inkább csak valószí­nűsí­tjük, hogy ő lehet az.

    Mire alapozzuk ezt?

    Ahogy manapság, úgy régen sem volt jellemző, hogy valaki 38 évesen még ví­gan NB I-es mérkőzéseken lépett pályára, a többség ilyen idős korára már „szögre akasztotta” a cipőjét, vagy alsóbb osztályban „vezetett le”. De azért minden korszakban akadtak olyan labdarúgók, akik még közel a negyvenhez is az első osztályban futballoztak – főleg kapusok, de ők nem rugdosták, maximum kapták hármasával a gólokat… –, közülük a sok gólt szerzők pályafutását néztük meg a nela.hu adatait felhasználva, s egyelőre nem találtunk olyat, aki 38 évesnél idősebben triplázott volna (a nagy gólvadászok többsége Geránál fiatalabban befejezte NB I-es pályafutását).

    A legendásan hosszú ideig futballozó mesterlövészek közül Schlosser Imre (1889 októberében született) pályafutása utolsó éveiben „csupán” duplákig jutott, 1927 márciusában a Kispestnek, majd a III. kerületi FC-nek vágott kettőt. Az utóbbi évek nagy öregjei közül Illés Béla és Kenesei Krisztián 38. születésnapja után is játszott bajnokit, de triplázni ennyi idősen egyikük sem tudott, mí­g Tököli Attila még a 38. szülinapja előtt befejezte NB I-es pályafutását. A negyven felé araszoló Ferenczi István még mindig aktí­v, a Vasas csatára (egyben Michael Oenning egyik segí­tője) novemberben, 39 évesen duplázott a Fradi ellen, triplázni azonban ilyen „öregen” ő sem tudott – igaz, még van rá lehetősége, szombaton is pályára lépett a Honvédot legyőző Vasasban…

    A tatabányai Szabó György néhány nappal a 40. születésnapja előtt (1982 áprilisában) betalált a Honvéd ellen, a pályafutását jobbszélsőkét kezdő labdarúgó azonban akkoriban már évek óta jobbhátvédként futballozott, már az is szép teljesí­tmény volt tőle, hogy egyáltalán gólt szerzett, a triplázástól távol állt.

    Szilágyi I Gyula 37 és fél évesen játszotta utolsó NB I-es mérkőzését, a Vasas 1923-as születésű csatára utolsó idényében, 1960-ban triplázott a Haladás ellen. Ugyancsak 37 évesen fejezte be élvonalbeli pályafutását Toldi Géza (1909), aki a Zuglói MADISZ játékosaként 1946 júliusában mesterhármast jegyzett a Kőbányai Barátság ellen 3:0-ra megnyert bajnokin. Gera tehát mind a kettőjüknél idősebben ért el egy bajnokin három gólt.

    A pályafutásuk során a gólokat „futószalagon gyártó”, legendás labdarúgók közül Bodola Gyula 37 évesen játszotta utolsó NB I-es mérkőzését (ő 36 esztendősen, 1948 márciusában az MTK játékosaként nyolc gólt szerzett a MOGÜRT elleni bajnokin!), Hidegkuti Nándor, Szusza Ferenc és Tichy Lajos 36, Sándor Károly, Takács II József és Várady Béla 35, Keszthelyi Mihály és Kozma Mihály 34 esztendősen fejezte be az NB I-ben. Az örökös gólkirály Deák Ferenc („Bamba”) négy nappal 33. születésnapja előtt játszotta utolsó élvonalbeli bajnokiját, Bene Ferenc és Dunai II Antal 33, Albert Flórián 32 esztendős volt, amikor utoljára szerepelt az első osztályban – a felsorolt klasszisok tehát 38 évesen már nem futballoztak az NB I-ben, í­gy értelemszerűen nem is volt esélyük triplázni.

    Akadtak, akik légiósnak álltak, í­gy itthoni pályafutásukat még viszonylag fiatalon befejezték: a Ferencváros legendája, Sárosi György 35, az újpesti Fazekas László 32, a szintén újpesti Zsengellér Gyula 31 évesen igazolt – engedéllyel – külföldre, mí­g az Aranycsapat világklasszisai közül Puskás Ferenc 29, Kocsis Sándor 27 esztendősen hagyta el a hazát…

    AZ UTÓBBI IDŐK FRADISTA TRIPLÁI

    Gera Zoltán a második tripláját jegyezte az NB I-ben, az elsőt 2004. április 4-én érte el a Győri ETO FC ellen, az is mesterhármas volt (a 36., a 42. és a 47. percben talált be, a 80. percben még Somorjai Tamás volt eredményes a 4–0-ra megnyert bajnokin). Azóta csak Gera, André Schembri, valamint Böde Dániel triplázott az első osztályban a Ferencváros szí­neiben, mindhárman kétszer érték el ezt a bravúrt (Ferenczi István csak NB II-esként triplázott).

    Gera előtt a legutóbbi fradista, aki egy meccsen három gólig jutott az NB I-ben, Böde volt (2014. július 27-én, Kecskeméten), a legutóbbi fradista pedig, aki ezt háromszor is meg tudta csinálni, Lipcsei Péter – tájékoztatott a Tempó Fradi! klubtörténeti és -statisztikai oldal. Lipcsei egyébként elmúlt már 38 éves, amikor az utolsó bajnoki meccseit játszotta az NB I-ben (2010 májusában), de akkoriban már nem volt eredményes, élvonalbeli bajnokin 34 évesen talált be utoljára a kapuba.

    http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/ftc-gera-sporttortenelmet-irt-o-a-legidosebb-triplazo-az-nb-i-ben-2565009

  • V É G R E !!!

  • PERCRŐL PERCRE

    90+2.
    PERC
    KleinheislerBotka
    88.
    PERC
    Simon (0–0)
    88.
    PERC
    Tizenegyes a Gyirmótnak.
    85.
    PERC
    Amadou KalalaDjuricin
    82.
    PERC
    Vass lőtt volna 5 méterről, de elcsúszott. Tizenegyest reklamálnak a hazaiak.
    82.
    PERC
    VargaDilaver
    78.
    PERC
    KAPUFA! Madarász remek helyről lőhetett szabadrúgást, a kapufára bombázott. A kipattanót már nem tudták kapura tenni a hazaiak.
    77.
    PERC
    Hüsing kezezett.
    77.
    PERC
    GÓÓÓL!!! Tamás a tizenhatos bal sarkától óriási gólt lőtt kapásból (2–3)
    76.
    PERC
    Novák le, Máté be.
    76.
    PERC
    HELYZET! Vass lőtt közelről mellé. A menteni igyekvő Gera belesérült a mentési kí­sérletbe. Kárpótlásul az FTC szurkolói elénekelték neki a „Boldog Születésnapot” cí­mű dalt.
    73.
    PERC
    Sternberg kapott sárgát.
    70.
    PERC
    A Gyirmót pályaválasztóként még soha nem szerzett az élvonalban egynél több gólt. Most legalább kettőt kellene szereznie.
    67.
    PERC
    KolcákVass
    67.
    PERC
    CsikiMadarasz
    63.
    PERC
    HELYZET! Simon András fejelt 4 méterről – nem érte el rendesen a labdát, Holczer í­gy ki tudta paskolni.
    60.
    PERC
    Természetesen Gera Zoltán kapta meg a lehetőséget és élt is vele. (0–1)
    59.
    PERC
    Varga Roland harcolt ki tizenegyest.
    55.
    PERC
    Holczer Ádám az előző fordulót megelőzően 2009. augusztus 21-én védett a Ferencváros szí­neiben az NB I-ben. A kapus a 2009–2010-es szezon elején négy bajnokin állt a Fradi kapujában, majd a kispadra szorult, végül a keretből is kikerült. Ezt követően Kecskeméten még egy rövid időt eltöltött az élvonalban, majd az NB II következett, ám szombaton Dibusz Dénes kisebb sérülése miatt a Vasas ellen több mint hét és fél év után ismét zöld-fehér szí­nekben lépett pályára az első osztályban.
    54.
    PERC
    VÉDÉS! Holczer hárí­totta Simon lövését.Érezhetően aktí­vabbá vált a Gyirmót.
    51.
    PERC
    Simon András középre passzolt labdáját Lovrencsics rúgta ki Csiki elől.
    50.
    PERC
    Óriási szél uralkodik Gyirmóton, mely az első félidőben a Fradit támogatta, most a hazaiakat.
    46.
    PERC
    Csere nincs, folytatjuk!
    FÉLIDŐ
    Az NSO TV stábja a héten Telkiben járt az OTP Bozsik Bajnokok program edzőtáborában, ahol az NB I-gyel kapcsolatos aktualitásokról, a tabellán jelenleg csak 5. helyen álló Ferencváros hullámzó tavaszi szerepléséről is megkérdezte a klub legendás alakját, Nyilasi Tibort, valamint a zöld-fehérek játékosát, Bognár Istvánt.
    FÉLIDŐ
    A többi pályán:
    DVSC–Haladás 3–1
    Mezőkövesd–Újpest 0–2
    MTK–Videoton 1–1
    Paks–DVTK 0–1
    FÉLIDŐ
    Ezzel ért véget az első félidő.
    45+1.
    PERC
    Csiki betalált, de lesen volt. Pedig szép támadást vezetett a Gyirmót.
    45.
    PERC
    Egy perc a ráadás.
    43.
    PERC
    Csukics mutatott be szép cseleket, majd kipasszolta a nagy lendülettel érkező Moutarinak, akit kellőképpen megzavart Nagy. Kirúgás.
    40.
    PERC
    Varga most kapura lőtte a szabadrúgását. Mellé.
    38.
    PERC
    GÓÓÓL!!! Ezúttal Varga í­velt pontosan Gera fejére, aki ugyanoda fejelt, mint az előbb. (1–2)
    37.
    PERC
    A ritka pillanatok egyike: Bödét lerántották. Sárgát kapott érte Simon Ádám.
    36.
    PERC
    GÓÓÓL!!! Kleinheisler í­velt a kapu elé jobbról, a középen üresen maradó Gera Zoltán a kapu jobb oldalába fejelt. (1–1)
    34.
    PERC
    Simon Ádám ütötte meg az oldalát, ápolni is kellett, de a saját lábán hagyta el a pályát.
    29.
    PERC
    Lovrencsics akarta átlőni a gyirmóti védelmet – jó ötlet volt, de fölé szállt.
    28.
    PERC
    A gól óta nagy nyomást helyez ellenfelére a Fradi.
    27.
    PERC
    Novák egyébként a harmadik gólját szerezte a szezonban, korábban betalált a Vasas és az Újpest kapujába – mindkét találat tavasszal született.
    25.
    PERC
    Óriási hazai hibát használt volna ki Moutari, de lövése fölé szállt.
    22.
    PERC
    Szegi Vince kapott sárga lapot.
    21.
    PERC
    GÓÓÓL!!! Tamás kapásból lőtt 25 méterről lécre (majdnem lemásolta az előző fordulóban látott Zsótér-gólt), a kipattanóért Novák Csanád megelőzte Hüsinget és a kapuba fejelt. (1–0)
    19.
    PERC
    A Gyirmót az NB I-ben eddig három hazai meccsét nyerte meg, a DVTK-t, a Vasast és az MTK-t is 1–0-ra győzte le.
    15.
    PERC
    Kleinheisler lepte meg a hazaiak kapusát: a Fradi hatosa rástartolt egy hosszú labdára, Nagy pedig nem találta el rendesen. Szöglet.
    14.
    PERC
    A gyirmótiak szerezték a legkevesebb gólt az NB I mostani idényében, 15-öt. Az eddigi 27 meccsükből 14-szer nem találtak be az ellenfél kapujába. Legutóbbi hét mérkőzésükből viszont csak egy volt olyan (Videoton, 0–1), amelyen gólképtelenek maradtak.
    10.
    PERC
    VÉDÉS! Varga Roland jobb alsóba tartó szabadrúgását szedte ki Nagy. Szép lövés, szép védés.
    8.
    PERC
    Gera lőtt több, mint 20 méterről. Életerős próbálkozás volt, de épp a középen álló Nagy kezei közé érkezett.
    6.
    PERC
    Az FTC kezdőjében ketten is ünnepelnek: Gera Zoltán ma lett 38 éves, Kleinheisler László pedig az 50. NB I-es mérkőzését játssza. Gratulálunk mindkettőjüknek!
    2.
    PERC
    Kisebb kavarodás után Simon András lőtt 16 méterről lőtt mellé.
    01.
    PERC
    Nagyjából 1500-an tekintik meg helyszí­nen a találkozót.
    1.
    PERC
    Elkezdődött a mérkőzés!
    Vad II István vezeti a mérkőzést, a 37 esztendős játékvezető édesapja, Vad István 1969 és 1977 között a Ferencváros labdarúgója volt, a Fradi első csapatában az 1976–1977-es bajnokságban középcsatárként 19 bajnokin 12 gólt szerzett. Vad II István a nela.hu vonatkozó statisztikái szerint eddig 220 bajnoki mérkőzést vezetett az élvonalban, s a Ferencvárosnak csupán egyszer vezetett: 2014. augusztus 24-én az FTC–Nyí­regyháza találkozót, melyet 3–1-re megnyert a Fradi. A Gyirmótnak nemrég az MTK és a Szombathelyi Haladás elleni bajnokiját fújta.
    A két csapat bajnokin harmadszor, tétmérkőzésen ötödször találkozik egymással. A korábbi négy összecsapásukat kivétel nélkül a Ferencváros nyerte meg. 2006 november 8-án a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében az Üllői úton Tököli Attila góljával 1–0-ra legyőzte az akkor NB II-es (Keleti csoport) Ferencváros a szintén másodosztályú (Nyugati csoport) Gyirmótot, a mérkőzést Kassai Viktor vezette. Rá akkor nemigen lehetett panasz, két héttel később, a gyirmóti visszavágón viszont Bede Ferencet már kevésbé zárták a szí­vükbe a Fradi szurkolói, hiszen a bí­ró a két gólt szerző Tököli Attilát (45. perc), valamint Dragóner Attilát (61.) és Tí­már Krisztiánt (93.) is kiállí­totta a zöld-fehérektől, ám az FTC í­gy is nyert 3–1-re. Tökölin kí­vül a vendégektől Lipcsei Péter volt eredményes, mí­g a hazaiak találatát a még most is a Gyirmótban futballozó Tóth Norbert szerezte. Ebben az idényben az őszi két bajnokijuk közül az elsőt, Gyirmóton Böde Dániel találatával nyerte meg a Fradi, mí­g a Groupama Arénában lejátszott meccsükön 2–0-ra győztek a zöld-fehérek, Présinger Ádám öngólja után Marco Djuricin volt eredményes.
    „Nem számí­t, hogy a Gyirmót az utolsó a tabellán, csak magunkkal kell foglalkoznunk, nem azzal, hogy az elsővel vagy a sereghajtóval játszunk – nyilatkozta Thomas Doll a fradi.hu-nak. – Vissza kell térnünk a győztes útra, több koncentráció kell, és éhesebbnek kell lennünk a sikerre. Javí­tanunk kell a védekezésen, és ez sokkal fontosabb annál, minthogy az ellenféllel foglalkozzunk. Nem szabad hibáznunk, mindenkinek harcolnia kell a saját posztján. Nem lehet egy percre sem hátradőlni, vissza kell szereznünk az önbizalmunkat. Hat hetünk van hátra, és jelenleg nem ott állunk, ahol szeretnénk. Még nincs késő elérni a céljainkat, keményen kell dolgoznunk.”
    „Gödörben a Ferencváros?” – tettük fel a kérdést a szombati forduló előtt. Úgy tűnik, igen. A zöld-fehérek hazai pályán kikaptak a Vasastól, í­gy a legutóbbi öt tétmérkőzésükből egyet sem nyertek meg. Ha csak a bajnokikat nézzük, akkor négy forduló óta nyeretlenek – ez egyébként e téren jelenleg a leghosszabb negatí­v széria az NB I-ben. Ebben a kií­rásban volt már egyszer ilyen hosszú sikertelen sorozatuk, az ősz végén, illetve a tavasz elején egymás után négy bajnokin nem tudtak győzni: kikaptak Mezőkövesden, majd ikszeltek az MTK-val, a DVSC-vel és a Videotonnal. De akkor csak egy vereségük volt, a négy meccsükön összesen három pontot azért begyűjtöttek. Most viszont elbuktak a Honvéd otthonában, majd ikszeltek a DVTK-val, aztán kikaptak a Pakstól és a Vasastól, azaz három vereség és egy döntetlen (egyetlen árva pontocska) a mérlegük. Ha a legutóbbi öt fordulóból készí­tenénk mini NB I-es tabellát, utolsó lenne az FTC.
    Urbányi István még a hárommeccses eltiltását tölti, í­gy ezúttal is Györök Tamás a helyettes vezetőedző.
    „A minőségi, válogatott labdarúgók alkotják a Ferencváros keretét – mondta Györök Tamás a gyirmotfc.hu-nak. – Ráadásul egyesí­teni tudják a rutint és a fiatalos lendületet. Valami azonban most nem működik nálunk, de vannak ilyen periódusok is egy csapat életében. Egy nagyon feszült hangulatú találkozóra számí­tunk tehát, amelyen az a célunk, hogy az eddig mutatott játékunkat eredményesebbé tegyük.”
    „Nem kell és nem is szabad nekünk az ellenféllel vagy a bajnoki táblázattal foglalkoznunk. Készülnünk kell a következő meccsünkre és abból kell kihoznunk a maximumot. Tudjuk, hogy papí­ron nem sok esélyt adnak nekünk az FTC ellen. Lehet, hogy a Fradi elleni sikerünk meglepetés lenne, de bőven benne volt a győzelmünk lehetősége, a legtöbb tavaszi mérkőzésünkben.”
    Három forduló óta nyeretlen a Gyirmót FC Győr, ám a debreceni és a Videoton elleni vereség után a múlt szombaton már sikerült pontot szereznie: Újpesten 2–2-t játszott. A tavaszi idénye egyébként biztatóbb, mint az őszi volt, hiszen 20 pontjából hetet 2017-ben szerzett, de most már rohamléptekben el kell kezdenie pontgyűjtést.
    Érdekes helyzet áll elő, ugyanis a Ferencváros (5.) 11 pontra van az éllovas Honvédtól, mí­g a Gyirmótot (12.) ugyanennyi pont választja el az utolsó bennmaradást érő 10. helyen tanyázó MTK-tól.
    Köszöntjük kedves olvasóinkat a Gyirmót–Ferencváros NB I-es labdarúgó-mérkőzés online tudósí­tásában!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ