2017.IV.8. Ferencváros – DVTK: 1-1

20170408-dvtk-villanyujsagA Fradi most sem kapott ki a DVTK-tól, de nem örülhet

A szezonban ötödször találkozott egymással a két csapat.
A labdarúgó NB I 25. fordulójában a Ferencváros 1–1-et játszott a kiesés elől menekülő Diósgyőrrel, a megszerzett egy-egy ponttal azonban egyik csapat sem lehet igazán elégedett.

Nyilatkozatok:

Thomas Doll: –

Bódog Tamás: – Önbizalommal telve várjuk a szombati mérkőzést, éppen az utolsó találkozóra épí­tkezve, ahol egy biztató nulla-nullát játszottunk. Annak ellenére, hogy nem sikerült továbbjutnunk a kupában, úgy gondolom, hogy a csapat hozzáállása megfelelő volt, és amiket kértünk a játékosoktól, azok visszaköszöntek. Teljesen felvértezve, a legjobb összeállí­tásban fogunk elutazni. Ahogy eddig is mondtam, minden mérkőzés nyerhető, mi pedig mindent meg fogunk tenni, hogy megnyerjük a mérkőzést. Meglátjuk, hogy ez mire lesz elég, de mi három pontért utazunk Budapestre.

A mérkőzés:

Ferencváros — DVTK: 1-1 (0-1)
Groupama Aréna, 6.235 néző.
Vezette: Andó-Szabó Sándor (asszisztensek: Georgiou, Szalai; alapvonali jv.: Szőts, Szilasi; tartalékjv.: Lémon)

Ferencváros: Dibusz – Botka, Hüsing, Dilaver, Sternberg – Gera Z., Hajnal – Kleinheisler (Lovrencsics, 64.), Bognár I. (Böde, 46.), Moutari – Djuricin (Varga R., 46.)
kispad: Holczer, Nalepa, Cukic, Csonka
vezetőedző: Thomas Doll

DVTK: Rados – Eperjesi, Lipták, Karan, Tamás M. – Mevoungou – Vela, Nono (Busai, 81.), Ugrai (Fülöp I., 85.) – Novothny (Makrai, 72.), Szarka
kispad: Antal, Nagy T., Ternován, Tucsa
vezetőedző: Bódog Tamás

Gól: Varga R. (77.) illetve Tamás M. (45+1.)
Sárga lap: Lovrencsics (90+5.) illetve Novothny (53.), Ugrai (57.), Szarka (90+1.), Eperjesi (90+5.)

20170408-dvtk-dollEbben a szezonban már ötödször nézett szembe egymással a Ferencváros és a Diósgyőr, ráadásul tí­z napon belül harmadszor futott össze a két együttes. Az eddigi találkozókon nem termett babér a DVTK-nak, a két bajnokit és a Magyar Kupa első meccsét is a zöld-fehérek nyerték, mí­g a visszavágón egy kiesést érő döntetlent ért el a miskolci gárda.

Az utóbb emlí­tett erőpróbát követően Thomas Doll, az FTC vezetőedzője azt nyilatkozta, „ki kell találnunk valamit, hogy ne legyen ennyire problémás a mérkőzés első szakasza, mint mostanában”.

Nos az első játékrész most sem sikerült jól a fővárosiaknak, sőt Novothny Soma és Diego Vela révén két nagy vendéglehetőség is kimaradt. Ugyan a Fradi is eljutott egy kapufáig, de a labda e helyzetnél sem hazai játékos fejéről pattant oda.

A félidő hosszabbí­tásában aztán vezetést szerzett a Diósgyőr: Nono jobbról beadott szabadrúgását Tamás Márk fejelte védhetetlenül a kapuba. 0–1

20170408-dvtk-vargarThomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője érezte, hogy változtatnia kell, a szünetben be is hozta Böde Dánielt és Varga Rolandot. Utóbbi alig egy perccel később majdnem kiegyenlí­tett, ám ziccere a kapufán csattant. Az átütőerő azonban ennek ellenére sem érkezett meg a csapatba, í­gy a német szakember a 63. percben az utolsó cserelehetőségét is kihasználta – a 23. születésnapját ünneplő Kleinheisler László helyett Lovrencsics Gergő érkezett.

Ettől felpezsdült a Fradi játéka, sorra dolgozta ki a helyzeteket, egyre nagyobb nyomás alá helyezte a miskolci védőket, akik a 76. percig bí­rták: Varga Roland kapott remek indí­tást Hajnal Tamástól, a támadó mindenkinél gyorsabb volt és ezúttal Rados mellett már a kapuba lőtt. 1–1

Az utolsó percek is inkább a cí­mvédőről szóltak, nagy helyzeteket dolgozott ki, de a győzelmet érő gólt már nem sikerült bepasszí­roznia, í­gy nagyon fájó két pontot veszí­tett. A döntetlennel a Diósgyőr sem lehet teljesen elégedett, hiszen két riválisa, az MTK és a Debrecen is nyert ebben a fordulóban, azonban kétségkí­vül jobb játékot mutatott, mint a korábbi meccsein.

További képek: fradi.hu

Nyilatkozatok:

„Nagyon sokat nem tudok mondani erről a mérkőzésről… – kezdte a meccs utáni sajtótájékoztatót Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője, aki vasárnap tölti be az 51. életévét. – Az első félidő tekintetében nagyon csalódott vagyok. Fél kilenckor kezdtünk, Magyarország legjobb pályáján játszunk, fel van locsolva a talaj, ideális a hőmérséklet… Négy-négy-kettes felállásban, rombusszal a középpályán, két ékkel – ennél szebben nem is lehet felállí­tani a csapatot… Csalódott vagyok némelyik játékos teljesí­tményét illetően. A csapatom ugyanakkor a második félidőben megint morális tartásról tett tanúbizonyságot. Néhány játékostól meg kell kérdezni, hogy milyen teljesí­tményt nyújtott.”

Újságí­rói kérdésre Thomas Doll a második félidei javuló játékról is beszélt, illetve megkérdezték a szakembert, kijelenthető-e, hogy a Fradi számára elúszott a bajnoki cí­m.

„Rosszabb már nem lehetett… Felgyűrtük az ingujjunkat, jobban koncentráltunk, átalakí­tottuk a játékrendszerünket is. Nagyon csalódott vagyok a tekintetben, hogy milyen teljesí­tményt nyújtottunk.

Ilyen teljesí­tményt követően nem fogok a bajnoki cí­mről beszélni. Ha van pár játékos, akinek gondot okoz, hogy lekezelje a labdát és azzal induljon is, akkor nem is kell a bajnokságról beszélnünk. Az első félidőben biztosan nem úgy játszottunk, mint egy bajnokcsapat. Annyira jól játszunk, hogy a saját stadionunkban kifütyülnek minket. Nem láttam még olyan bajnokcsapatot, amelyik a hat-hét fordulóval a vége előtt kifütyül a közönsége” – mondta a Ferencváros vezetőedzője.

A szakember kapott még egy kérdést Marco Djuricin gyenge teljesí­tményére vonatkozóan is, amire elmondta, egyesével egy játékost sem fog ilyen szinten kritizálni, ugyanakkor a kérdést jogosnak érzi.

„Többért jöttünk, de az egy pont is szép eredmény. A csapat mindent megtett a győzelemért. Azt terveztük, hogy a kupameccs után kitoljuk azt a teljesí­tményt, ami a sikerhez segí­t. Ezúttal 75 percig sikerült, a következő alkalommal, kedden remélem, már 90 percig megy. Ezen dolgozunk. A ma látott teljesí­tmény rendben volt, a végén szerencsénk volt, igaz korábban a pedig az FTC mellé állt a szerencse. A játék képe alapján reális a döntetlen. Nem a szerzett pontok, hanem a teljesí­tmény alapján í­télem meg a csapatot. Le a kalappal az csapat előtt, jól játszottunk. Az FTC ellen sokan ki fognak kapni, nem foglalkoztat, hogy az MTK és a DVSC milyen eredményt ért el. Ha í­gy játszunk, akkor meg lesz a lehetőségünk, hogy a későbbiekben pontokat szerezzünk” – foglalta össze a dvtk.eu a diósgyőri vezetőedző, Bódog Tamás értékelését.

Varga Roland: — A második félidő elején kapufát lőttem, de utólag kár azon gondolkodni, mi lett volna, ha a labda befelé pattan. Sajnos nem olyan eredmény született amellyel feljebb léphettünk volna a tabellán. Nincs sok időnk a döntetlenen rágódni, szerdán a Paks elleni idegenbeli bajnokin nehéz kilencven perc vár ránk, szombaton pedig a Vasas következik.

A 25. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A NEMZETI SPORT OSZTÁLYZATAI ALAPJÁN
Nagy G. (Vasas) 7 – Baki (MTK) 6, Mészáros N. (DVSC) 7, Tamás M. (DVTK) – Berecz (Vasas) 7 – Varga R. (Ferencváros) 7, Kanta J. (MTK) 6, Diarra (Újpest) 7, Remili (Vasas) 7 – Eppel (Bp. Honvéd) 6, Heris (Újpest) 7
A forduló játékvezetője: Erdős József (Haladás – Bp. Honvéd) 8 – Tóth II. Vencel, Viszokai László, Gyarmati II Tibor, Zierkelbach Péter

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a DVTK hivatalos honlapja valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

3 hozzászólás a(z) 2017.IV.8. Ferencváros – DVTK: 1-1 bejegyzéshez

  • Most már tényleg NAGYON NEHÉZ lesz. A dobogónál alább persze nem adhatjuk, a KUPÁT pedig MEG KELL NYERNI.
    Elkeserí­tő, hogy a GROUPAMÁBAN 13 meccsből csk 6-ot nyertünk meg, ötször játszottunk döntetlent.
    VISZONT NŐI CSAPATUNK S Z Á R N Y A L !!!

  • PERCRŐL PERCRE

    90+6.
    PERC
    Köszönjük a figyelmet!
    90+6.
    PERC
    Véget ért a mérkőzés!
    90+6.
    PERC
    Gera fejelt Rados ölébe.
    90+6.
    PERC
    Vela ráugrott, majd lebirkózta Gerát, Lovrencsics elégtételt vett, majd szinte mindenki beszállt a lökdösődésbe.
    90+4.
    PERC
    Böde óriási helyzetbe került, de lassan reagált, Eperjesi szerelte.
    90+3.
    PERC
    Radost kell hosszú percekig ápolni. Ő már haza menne.
    90.
    PERC
    Nagyon nyom a Fradi. Három perce maradt.
    90.
    PERC
    Szarka kapott sárgát.
    88.
    PERC
    LÉC! Lovrencsics beadása a kapufa tetejére pattant.
    87.
    PERC
    Az NB I-ben látogatóként a DVTK szerezte a legkevesebb pontot, csupán négyet. Még az első fordulóban, 2016. július 17-én 2–1-re győzött a Videoton vendégeként, majd október 22-én döntetlen játszott az Újpest ideiglenes otthonában, a Fáy utcában (4–4). A többi tí­z idegenbeli bajnokiját elvesztette, a legutóbbi ötön nem szerzett gólt, vendégként 450 játékperce nem talált be az ellenfél kapujába.
    85.
    PERC
    FülöpUgrai
    81.
    PERC
    DelgadoBusai
    78.
    PERC
    A találat előtt egyébként óriási tűzijáték volt a DVTK kapuja előtt.
    76.
    PERC
    GÓÓÓL!!! Hajnal remekül indí­totta Varga Rolandot, aki midnenkinél gyorsabb volt, majd a ziccert sem hibázta el. (1–1)
    73.
    PERC
    A fővárosi zöld-fehérek a 12 hazai bajnokijuk közül csak egyen nem szereztek gólt: a Videoton elleni otthoni mérkőzésük 0–0-ra végződött.
    71.
    PERC
    NovothnyMakrai
    71.
    PERC
    Eperjesi kezére pattant a vendég 16-oson belül a labda. Nincs tizenegyes.
    69.
    PERC
    Karant a pályán ápolják. Ez a hazai drukkereknek és a játékvezetőnek sem tetszik.
    68.
    PERC
    Hirtelen nagyon el kezdett nyomni a Ferencváros.
    67.
    PERC
    Lovrencsics eresztett el egy távoli bombát, ami bár középre érkezett, olyan erős volt, hogy Rados nem tudta fogni. A kipattanót végül nem tudta Fradi-játékos megszerezni.
    63.
    PERC
    Máris kihasználja az utolsó cseréjét Doll, a 23. születésnapját ünneplő Kleinheislerhelyett Lovrencsicsérkezik.
    60.
    PERC
    A diósgyőriek legutóbb 2014 októberében verték meg a Ferencvárost, odahaza 2–1-re nyertek. Idegenben bajnokin legutóbb 2009. október 31-én győzték le az FTC-t, az a találkozó a hazai szurkolók rendbontása miatt, 3–1-es diósgyőri vezetésnél félbeszakadt, a három pontot 3–0-s gólkülönbséggel a DVTK javára igazolta a szövetség.
    57.
    PERC
    Ugrai csúnyán megrúgta Botkát. Lapot kapott.
    57.
    PERC
    A Ferencváros az eddigi öt bajnoki meccsén 5 gólt lőtt, viszont csak hármat kapott.
    53.
    PERC
    Novothny Gerát rúgta fel. Sárga.
    52.
    PERC
    Vela és Dilaver ütközött a hazai 16-os előtt. Utóbbi sérülten a földön maradt, de a DVTK jöhet szabadrúgással.
    47.
    PERC
    KAPUFA! Varga indult meg jobb oldalon, ellőtte Rados mellett, labdája a kapufán csattant.
    46.
    PERC
    BognárVarga
    FÉLIDŐ
    DjuricinBöde
    FÉLIDŐ
    Végeredmények a 25. fordulóból:
    DVSC–Gyirmót 2–1
    Haladás–Honvéd 0–1
    MTK–Mezőkövesd 2–0
    Újpest–Paks 1–1
    Videoton–Vasas 1–2
    FÉLIDŐ
    Nem könnyű ez a helyzet – mondta az edzőváltásról Busai Attila a Nemzeti Sportnak – Nem titkolom, kedveltem Horváth Ferencet, az előző edzőt, és bármit mondok, az egyből összehasonlí­tási alap az előző időszakra nézve. Sem az előző, sem a mostani edzőről nem tudok rosszat mondani. Ráadásul volt egy kellemetlen sérülésem, amelyből most tértem vissza, ezért a Ferencváros elleni, keddi kupavisszavágón is csak egy félidőt töltöttem a pályán. Szóval, a sérülés miatt egy ideig csak kí­vülről figyeltem, hogy miként dolgozik az új edző, és az egyértelmű volt, nagyon sokat foglalkoznak a csapattal. A válogatott meccs miatti bajnoki szünetben naponta két edzés is volt, és igen megterhelőek, úgy vélem, néhány társam igencsak elfáradt egyik-másik foglalkozás végére, afféle minialapozás zajlott. Miközben folyamatosan elemeztek, videóra vették az edzéseket, és aprólékosan elmagyarázták a csapatnak és egyénileg is, hogy mi volt jó, mi nem, min kell változtatni. Egyre inkább összecsiszolódik a stáb és a keret.
    FÉLIDŐ
    Véget is ért az első félidő.
    45+3.
    PERC
    Tamás Márk a két csapat első egymás elleni bajnokiján is betalált. Akkor is a Groupama Arénában.
    45+1.
    PERC
    GÓÓÓL!!! Tamás fejelt be egy oldalról érkező szabadrúgást. Védhetetlen volt. (0–1)
    45.
    PERC
    Egy perc a ráadás.
    42.
    PERC
    A Ferencváros a Magyar Kupa elődöntőjében a sorozat csodacsapatával, az NB III-as Budafokkal találkozik. Az elődöntő első mérkőzését április 26-án (szerda), a visszavágókat május 17-én (szerda) rendezik meg. A döntőre május 31-én (szerda) kerül sor, a Groupama Arénában.
    35.
    PERC
    HELYZET! Szarka készí­tett elő Velának, aki közelről fölé lőtt.
    35.
    PERC
    „Igazi kupamérkőzés volt – mondta Thomas Doll a DVTK elleni Kupa-visszavágó után. – A Diósgyőr az első félidőben megnehezí­tette a dolgunkat, nagyon elszánt, koncentrált volt. Mi keveset birtokoltuk a labdát, rengeteg passzt rontottunk el, í­gy nem is lehetett jó a játékunk. A szünetben abban bí­ztunk, hogy nem lesz annyira nehézkes a játékunk, és a szünet után már jobb teljesí­tményt nyújtottunk. Ki kell találnunk valamit, hogy ne legyen ennyire problémás a mérkőzés első szakasza, mint mostanában. Dinamikusabban kell játszanunk, pontosabban kell a hátulról indí­tott támadásainkat felépí­teni. Nem lesz könnyű, hiszen a Diósgyőr erősödött, játékosai az edzőváltás óta újra hisznek magukban.”
    33.
    PERC
    LÉC! Novothny fejelt a saját kapuja lécére egy Fradi-beadást. Némiképp a semmiből jött ez a helyzet.
    31.
    PERC
    Kleinheisler szerzett labdát a DVTK térfelének közepén, majd hosszan indí­totta Hajnalt. Rados begyűjtötte a játékszert.
    29.
    PERC
    Fejeken flipperezett a labda az FTC tizenhatosán belül. Lipták csúsztatása után Karan fejelt. Mellé.
    26.
    PERC
    Egyelőre valóban Bódog csapata volt a veszélyesebb.
    26.
    PERC
    „Mostantól teljes erővel koncentrálhatunk a bajnokságra – nyilatkozta Bódog Tamás a Fradi elleni Magar Kupa-visszavágó után. – Az öltözőben kérdeztem a srácoktól: mikor játszottak legutóbb kapott gól nélküli mérkőzést? Gondolkozniuk kellett… Ne felejtsük el, a Ferencváros volt az ellenfelünk! A múlt héten két gólt kaptunk a zöld-fehérektől, szombaton egyet az Újpesttől, ezúttal egyet sem, és ezt fejlődésnek, előrelépésnek értékelem. Több ész és játékosság kell az ellenfél támadóharmadában. Elemezzük a hibákat, és biztos vagyok benne, szombaton veszélyesebbek leszünk.”
    24.
    PERC
    Szépen játszott a Fradi, a támadás Hajnal 16-oson belülre esésével ért véget. Nem történt szabálytalanság.
    23.
    PERC
    Szarka fejese felé szállt.
    18.
    PERC
    Djuricin 16 méterről egy védőbe lőtt. Talán jobban járt volna, ha a mellette érkező Moutarit játssza meg.
    18.
    PERC
    Vela elkésett Sternbergről, csak a lábát találta el. Figyelmeztetés van, lap nincs.
    15.
    PERC
    Novothny egyébként a két csapat második egymás elleni bajnokiján gót szerzett. Most is közel került hozzá.
    13.
    PERC
    EZ MI VOLT?! Novothny remek labdát kapott, ziccerbe került, de beadása/lövése gyengére sikerült, a labda elgurult a kapu előtt.
    9.
    PERC
    Bár Bódog Tamás azt mondta a találozó előtt, hogy nem figyeli a többi eredményt, azt érdemes megemlí­teni, hogy győzelmi kényszerben van csapata, mivel a DVSC és az MTK is nyert ebben a fordulóban. A Ferencváros is hasonló helyzetben van, a Vasas és a Honvéd győzött, a Videoton épp az előbbitől kapott ki.
    7.
    PERC
    Az első percekben inkább a Diósgyőrnél volt a labda, most egyre inkább átveszi az irányí­tást az FTC.
    4.
    PERC
    A DVTK ugyanazzal a kezdővel áll fel, mely a Fradi elleni Magyar Kupa-párharc első mérkőzésén is játszott.
    3.
    PERC
    A találkozó előtt a két hete az 50. Fradi-mezben játszott bajnokiját ünneplő Varga Rolandot és az előző fordulóban a 100. meccsén dirigáló Thomas Dollt köszöntötték.
    01.
    PERC
    Nagyjából 5000 szurkoló tekinti meg a helyszí­nen a mérkőzést!
    1.
    PERC
    Elkezdődött a mérkőzés!
    A találkozó játékvezetője Andó-Szabó Sándor.
    A Ferencváros a Vasassal pontazonossággal a 4. helyen várta a fordulót, mí­g a DVTK a kieső 11. helyen áll, de csak három pont választja el a 9. Debrecentől.
    „Hatévesen voltam először Fradi-meccsen, épp a DVTK volt az ellenfél, és a varázslatos hangulat rabul ejtett, az utánpótlásban nevelkedve mindig álmodtam arról, hogy olyan légkörben játszhassam.”
    „A kupameccs előtt olyan drukk volt bennem, amilyent régen éreztem – ezt már Busai Attila nyilatkozta a Nemzeti Sportnak. – Izgultam, kí­váncsi voltam, milyen lesz a jól ismert, régi társak ellen futballozni, de ahogy elkezdődött a meccs, ez az izgalom megszűnt, a játékra kellett összpontosí­tani. A drukk most is megvan, és kí­váncsi vagyok rá, mi vár rám szombaton, sok kedves ismerőssel találkozom majd.”
    A 25 éves középpályás szerint a DVTK-hoz hasonlóan a Fradi is az életéért küzd.
    „Legutóbb a Honvéd elleni meccs előtt azt mondtam, ha kikapunk, pontosabban ha nem nyerünk, bajba kerülhetünk a bajnoki cí­met illetően. Ha most nem verjük meg a diósgyőrieket, jóformán búcsút inthetünk az aranyérmes álmainknak. Persze akkor is küzdünk, hiszen amí­g matematikai esély van a duplázásra, nem adjuk fel a harcot. Csakhogy roppant nehéz helyzetbe kerülnénk.”
    „Hogy ismét apait-anyait belead – válaszolt Bognár arra a kérdésre, hogy mit vár korábbi csapatától. – Korábban visszahúzódva futballozott a Diósgyőr, Bódog Tamás érkezésével azonban egészen más stí­lusban játszik. Ha kell, az ellenfél térfelén letámad, agresszí­ven, bátran. Az más kérdés, hogy úgy láttam rajtuk, ezt a harcos futballt egyelőre csak negyvenöt, maximum hatvan percig bí­rják szuflával. Ebből a szempontból jó is, hogy most, ebben a kezdeti periódusban találkoztunk velük háromszor, biztos vagyok benne, később még jobb erőben lesznek. A kupában is odatették magukat.”
    A mérkőzés két játékos számára különösen fontos lesz, miután a télen „helyet cserélt” Bognár István és Busai Attila, í­gy mindketten korábbi együttesük ellen bizonyí­thatnak. A Nemzeti Sport őket kérdezte a soros bajnokiról.
    Ezt követően került sor edzőváltásra. Hortváth Ferenc helyét Bódog Tamás vette át, az új trénerrel a kispadon pedig a DVTK azonnal megverte az Újpestet 3–1-re.
    A Diósgyőr hí­veinek sem volt eddig túl sok oka az örömre, mivel a várakozásokat alulmúló őszi idényt ugyanolyan gyenge tavaszi kezdet követett: az egymást követő négy meccs mindegyikén vereséget szenvedett, ezeken a találkozókon összesen 11 gólt kapott és csak kettőt szerzett.
    A Magyar Kupában jobban szerepeltek eddig a zöld-fehérek – az emlí­tett Diósgyőr ellen sikeresen megví­vott párharc előtt a Honvédon kettős győzelemmel jutott túl.
    A Fradi tavaszi idénye felemásan kezdődött, hiszen a bajnokságban döntetlent játszott a Debrecennel és a Videotonnal, majd az örök rivális Újpestet 1–0-ra megverte, valamint a Haladást is legyőzte, az előző fordulóban viszont nagyon fájó három pontot veszí­tett el a Honvéddal szemben.
    „Nem unják még egymást?” – tehetnénk fel a gonoszkodó kérdést a két csapat tagjainak, hiszen másfél héten belül harmadszor találkozik egymással a Ferencváros és a Diósgyőr. A Magyar Kupában a negyeddöntőben sorsolták össze őket, a párharcot a hazai pályán 2–1-re győző, majd a visszavágón, idegenben 0–0-t játszó FTC nyerte meg. A DVTK-nak az őszi két bajnokin sem termett babér, a Groupama Arénában 6–2-re, a diósgyőri stadionbúcsúztatón 3–2-re diadalmaskodott a Fradi.
    Üdvözöljük kedves olvasóinkat a Ferencváros–Diósgyőr NB I-es labdarúgó-mérkőzés online tudósí­tásában!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
10.24.19:30, m4sport
10.28. 21:00, m4sport
10.31. 19:30, m4sport
11.04. 21:00, m4sport
11.08. 17:00, m4sport
Novák Dezső
Tárhelyszolgáltatónk
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ