2017.IX.16. Bp. Honvéd – Ferencváros: 1-3

NS-20170917-01-20170916Rangadó a javából: Varga vezetésével Kispesten nyert az FTC

A duplázó támadó lett a zöld-fehérek hőse. Botka kiállí­tása is kevés volt a cí­mvédőnek.
A labdarúgó NB I 9. fordulójában a Ferencváros 3–1-re nyerni tudott a cí­mvédő Budapest Honvéd vendégeként. Varga Roland duplázott a találkozón, a zöld-fehérek az utolsó bő negyedórában emberhátrányban játszottak Botka Endre kiállí­tása miatt.

Nyilatkozatok:

Erik van der Meer: – A Ferencváros tekintélyes klub, jó játékosokat vonultat fel, ráadásul az átigazolási időszak hajrájában tovább erősí­tette a keretét, de a legyőzése ugyanúgy három pontot ér, mint a Haladás elleni siker. Azt persze érzékelem, hogy az öltözőben felfokozott a légkör, hajdanán, amikor még az Utrechtben szerepeltem, magam is másként vártam az Ajax elleni ütközetet, mint a többit, ezért megértem, hogy a futballisták jobban „hegyezik” magukat erre a kilencven percre. Azzal maximálisan tisztában vagyok már, Kispesten mit jelent ez a párharc, úgyhogy mindent elkövetek azért, hogy megnyerjük.

Thomas Doll: – A bajnoki cí­mvédő Honvéd ellen lépünk pályára, számunkra ez egy hatpontos mérkőzés lesz. Fontos a jó hozzáállás, a morál, az agresszió, és ez kell ahhoz, hogy a Honvéd ellen helytálljunk. Mindig motiváltan játszanak a Ferencváros ellen. Jó védekező munkára lesz szükség, mert biztonságra van szükség. Fontos, hogy ez ellenfél első lehetősége után ne fussunk rögtön az eredmény után, éppen ezért sok munkát fektettünk a védekezésbe az edzéseken. Szükségünk van az egyensúlyra a játékunkban, ha kivárásra játszunk, és nem előrefelé védekezünk, akkor nagyon kemény 90 percre számí­thatunk. A saját játékunkat kell játszanunk, úgy gondolom, hogy a pálya jó állapotban van ahhoz, hogy kombinálhassunk. A könnyű labdavesztéseseket el kell kerülnünk, hogy ne tudjanak minket lekontrázni – ha ez sikerül, nagy lehetőségünk nyí­lik arra, hogy legyőzzük a Honvédot.

A mérkőzés:

Bp. Honvéd — Ferencváros: 1-3 (1-1)
Bozsik stadion, 4.423 néző.
Vezette: Farkas Ádám (asszisztensek: Király, Medovarszki; alapvonali jv.: Németh Á., Szilasi; tartalékjv.: Varga Zs.)

Bp. Honvéd: Gróf — Latifu, Lovric (Danilo, 64.), Baráth, Bobál D. (Holender, 83.) — Nagy G. (Kabangu, 77.), Kamber, Gazdag, Banó-Szabó — Eppel, Lanzafame
kispad: Horváth A., Deák, Laczkó, Stoiacovici
vezetőedző: Erik van der Meer

Ferencváros: Dibusz — Botka, Otigba, Blazic, Pedroso — Gorriarán, Spirovski — Varga R. (Moutari, 86.), Paintsil (Leandro, 77.), Lovrencsics G. (Böde, 46.) — Priskin
kispad: Holczer, Kundrák, Csernik, Koch
vezetőedző: Thomas Doll

Gól: Lanzafame (33. – 11-esből) illetve Varga R. (6., 48.), Paintsil (68.)
Sárga lap: Lanzafame (42.), Latifu (63.), Kabangu (82.) illetve Botka (32., 72.), Otigba (81.)
Kiállí­tva: Botka (72.)

20170916-honved-blazicGyőztes csapaton ne változtass!

Vagy mégis?

Thomas Doll három helyen módosí­tott a múlt szombaton a Vasas ellen 5–2-re nyerő együttesen – azaz a kezdő tizenegyen. Kimaradt Leandro de Almeida, Amadou Moutari, valamint a 300. NB I-es meccse előtt álló Böde Dániel is. Lehetőséget kapott viszont a Ferencvárosban ezen a mérkőzésen bemutatkozó szlovén hátvéd, Miha Blazic, az angyalföldiek ellen csereként beszállva gólt szerző Priskin Tamás, továbbá a télen a XIX. kerületből a IX.-be átigazoló Botka Endre is. A védő nyilván kitörő örömmel fogadta a német szakember döntését, a kispesti drukkerhad már kevésbé tűnt boldognak, hogy a zöld-fehérek 21-es dresszét egy korábbi Magyar Futball Akadémia-növendék viselte.

S ha már itt tartunk: a kiadott összeállí­tásban hét Honvéd-játékos neve mögött szerepelt zárójelben, hogy MFA, s a hétből ötnek – Baráth Botondnak, Bobál Dávidnak, Banó-Szabó Bencének, Gazdag Dánielnek és Nagy Gergőnek – az első perctől kezdve bizalmat szavazott Erik van der Meer. A vezetőedző épp lapunk pénteki számában nyilatkozott úgy, hogy jókedv nélkül mit sem ér az élet, ennek megfelelően a kivonuláskor is ví­gan társalgott a Fradi hollandul kiválóan beszélő pályaedzőjével, Máté Csabával.

20170916-honved-vargarA 6. percben azért az arcára fagyott a mosoly: Lovrencsics Gergő beadását követően Varga Roland jelezte, hogy ezúttal is hozta a jó formáját, és védhetetlenül bombázott a léc alá. Nem sokkal később kis hí­ján megduplázta előnyét a Ferencváros, Gróf Dávid bravúrja kellett ahhoz, hogy ne jusson egyről a kettőre. Az még kevesebben múlt, hogy az első negyedóra letelte előtt ne egyenlí­tsen a házigazda: Gazdag Dániel lövése után a Fernando Gorriaránon megpattanó labda a lécről vágódott az alapvonalon túlra. Erőre kapott a Honvéd, előbb Gazdag előtt adódott újabb lehetőség, majd Djordje Kamber fejesét hárí­totta Dibusz Dénes.

Húsz perc elteltével némiképp alábbhagyott az addig meglehetősen élénk iram, de í­gy sem volt rossz a meccs. Az ezer fokon pörgő Varga Roland szabadrúgásból veszélyeztetett – Gróf Dávid a léc fölé paskolta a labdát. Erre már góllal válaszoltak a kispestiek: miután Botka Endre a tizenhatoson belül belerúgott jó barátjába, Nagy Gergőbe, a megí­télt büntetőt Davide Lanzafame értékesí­tette. Izgalomból a folytatásban sem volt hiány, Lovrencsics Gergő próbálkozását Gróf Dávid védte, Davide Lanzafame szabadrúgását pedig Dibusz Dénes. A kettő között az olasz támadó kapott egy sárga lapot – a vendégek azt reklamálták, hogy pirosat ért Fernando Gorriarán lekönyöklése, mí­g a hazaiak azt, hogy az uruguayi eljátszotta a hattyú halálát.

Mindenesetre szép alakí­tás volt – mármint az első félidő.

20170916-honved-paintsilA szünetben merész húzásra szánta el magát Thomas Doll. Az addig jól teljesí­tő Lovrencsics Gergő helyére a jubiláló Böde Dánielt küldte be. Mégis Varga Roland került reflektorfénybe, amikor újfent megelőzte a tétovázó Bobál Dávidot, és másodszor is vezetéshez juttatta csapatát. A következő esemény, fájdalom, nem a futballról szólt: Bobál Dávid és Botka Endre fejelt össze, mindkét játékos elterült a gyepen, és bár elsőre rémisztőnek tűnt az eset, hála az égnek, nagyobb baj nem történt.

Ellentétben az első felvonással, a Ferencváros nem állt vissza védekezni a gólja után, nem engedte kibontakozni ellenfelét, ezért el is maradoztak a Honvéd-helyzetek. Ezt látva Erik van der Meer is cserélt – belső védőt szélsőre. Az Ivan Lovricot váltó Danilo beállásával azonban nem lett jobb a kispestiek játéka, a Fradi magabiztosan őrizte az előnyét. Sőt a 68. percben – Botka Endre beadásából – Joseph Paintsil a harmadik gólt is megszerezte, és olybá tűnt, ezzel el is dőlt a mérkőzés.

A hajrát ugyan valamelyest izgalmassá tette Botka Endre kiállí­tása és a villámlással, valamint dörgéssel párosuló égszakadás, a Ferencváros sikere nem forgott veszélyben.

Hogy aztán Thomas Doll megint változtat-e a győztes csapaton, jövő szombaton kiderül.

További képek: fradi.hu, nso.hu, Farkas Zsolt

Nyilatkozatok:

„Jól kezdtünk, hamar vezetést szereztünk. Ezt követően azonban az első félidőben problémáink voltak, nehezen vettük fel a párharcokat, nehezen találtuk meg a ritmusunkat, nem tudtuk megtartani a labdát, vagy ha nálunk volt, túl gyorsan elí­veltük azt” – kezdte a sajtótájékoztatóját Thomas Doll, az FTC trénere.

„Félidőben változtatnunk kellett: több bátorságot kértem a játékosaimtól, és azt, hogy több labdát tartsunk meg. Ezt követően a játékunk is jobban tetszett, főleg a középpályán teljesí­tettünk jobban. Jól használtuk ki az üres területeket, és egyre több labdát tartottunk meg.”

„Hétről hétre öröm látni azt a jó csapatszellemet, ami kialakulóban van. Egymásért harcolnak a játékosok, és az, hogy újra mérkőzéseket nyerünk, erős csapatok ellen is, csak erősí­ti ezt. Hiába vagyunk a bajnokság elején, hatpontos meccs volt, ezért örülök, hogy í­gy álltunk hozzá, és sikerült nyernünk” – zárta mondandóját a német tréner.

„Számunkra a hibákról szólt ez a mérkőzés. Bobál Dávid az első félidőben, majd a másodikban is nagyot hibázott, egy ilyen jó játékos ellen (Varga Roland – a szerk.) pedig ezt nem tehetjük meg, mert ezeket azonnal megbünteti. A Ferencvárosnál sok külföldi lépett pályára, mi a fiatalok számát is tartottuk. A hibák megbosszulták magukat, í­gy nekik a három pont jutott, nekünk pedig semmi” – értékelt keserűen a meccs után Erik van der Meer, a Honvéd vezetőedzője.

NS-20170918-05-20170916-2A Ferencvárosban duplázó, az elmúlt két mérkőzésén öt gólt szerző Varga Roland természetesen boldogan nyilatkozott a találkozó után.

„Nem is ez a két gól a lényeg, hanem, hogy megint fontos mérkőzést nyertünk, amivel ráadásul felléphettünk a második helyre a tabellán. Az első félidőben még hagytuk a Honvédot játszani, de a fordulás után nem engedtük, hogy könnyedén kihozzák a labdát, jobban letámadtunk, ezért meg tudtuk nyerni a mérkőzést.”

A támadó úgy véli, már kijött a szezon eleji gödörből a csapat.

„Meccsről meccsre megyünk előre. Épülnek fel a sérültjeink, úgyhogy várjuk az egyre jobb folytatást.”

A 9. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A NEMZETI SPORT OSZTÁLYZATAI ALAPJÁN
Dibusz (Ferencváros) 7 — Bényei (DVSC) 6, Ristevski (Vasas) 7, Bosnjak (Haladás) 6 — Burmeister (Vasas) 8, Márkvárt (Puskás Akadémia) 7, Pátkai (Videoton) 7, Hajdú Á. (Paks) 7 — Varga R. (Ferencváros) 7, Remili (Vasas) 7, Tabakovic (DVSC) 7
A forduló játékvezetője: Erdős József (Haladás — Újpest) 9 — Tóth II. Vencel, Horváth Róbert, Molnár Attila, Bogár Gergő

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Bp. Honvéd hivatalos honlapja valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

4 hozzászólás a(z) 2017.IX.16. Bp. Honvéd – Ferencváros: 1-3 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+5.
    PERC
    Véget ért a mérkőzés, a Ferencváros 3–1-re legyőzte a Honvédot.
    90+3.
    PERC
    Lanzafame beadása csúnyán elszállt a kapu mögé.
    90+3.
    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
    90+2.
    PERC
    Lanzafame szabadrúgása veszélytelen volt.
    90.
    PERC
    Négy perc a ráadás.
    89.
    PERC
    Az eső egyre jobban esik, a kispesti nézők egy része elindult hazafelé.
    88.
    PERC
    Kabangu fejelte le a labdát Lanazfaménak, ám az olasz csatár éppen csak a kapu felé tudta húzni a labdát.
    86.
    PERC
    A két gólt szerző Varga Rolandot Amadou Moutari váltotta a vendégeknél.
    85.
    PERC
    Banó beadása Dibusz zsákmánya lett.
    83.
    PERC
    Honvéd-csere: Bobál Dávidot a héten szerzpdést hosszabbí­tó Filip Holender váltotta.
    83.
    PERC
    Kadima Kabangu Vargát buktatta, ez is megért egy sárga lapot.
    82.
    PERC
    Szakad aza eső, dötög az ég, villámlik, de egyelőre nincs szó a játék megállí­tásáról.
    81.
    PERC
    Kenneth Otigba rántotta le Eppelt, ez is sárga volt.
    80.
    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
    79.
    PERC
    A sarokrúgás után Kabangu fejelt Eppel elé, végül a vendégek felszabadí­tottak.
    79.
    PERC
    HELYZET! Danilo jobb oldali beadása után Kabangu lövése pattant szögletre egy vendégvédőről.
    78.
    PERC
    Ismét rákezdett az eső, közben a nézőtéren talán megnyugodtak a kedélyek.
    77.
    PERC
    Cserélt a Fradi is: Joseph Paintsil le, Leandro be.
    77.
    PERC
    Nagy Gergőt Kadima Kabangu váltotta a kispestieknél.
    75.
    PERC
    Közben a pályán zajlik a meccs, Gazdag durrantot bőven a kapu mellé.
    75.
    PERC
    Több embert is kivezettek a stadionból.
    74.
    PERC
    Közben kisebb balhé alakult ki a hazai szektorban. Több néző összeverekedett, í­gy a biztonságiaknak kellett közbeavatkozniuk.
    72.
    PERC
    PIROS! Botka Endre lerántotta, majd buktatta a saját térfelén meginduló Danilót, ezért sárga lapot kapott, és miután egy már volt neki, idő előtt mehetett zuhanyozni.
    71.
    PERC
    A fiatal ghánai középpályás a második meccsén a második gólját szerezte az NB I-ben.
    68.
    PERC
    GÓÓÓL!!! OTT A HARMADIK! Botka ment el a bal oldalon, majd a beadása megtalálta a Kamber mögül kibújó Joseph Paintsilt, aki közelről a léc alá bombázott. (1–3)
    68.
    PERC
    Otigba felí­velése magas, majd hosszú volt Bödének.
    67.
    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
    67.
    PERC
    Az eső alább hagyott, a villámok viszint közelí­tenek…
    66.
    PERC
    Varga sarokrúgása veszélytelen volt.
    66.
    PERC
    Paintsil harcolt ki szögletet az alapvonalnál.
    65.
    PERC
    Farkas Ádámnak kellett Van der Meert nyugtatnia, miután a holland tréner meglehetősen hevesen reklamált egy Varga elleni szabálytalanságot követően.
    64.
    PERC
    A Bozsik-stadiontól nem messze óriási villámokat látni, reméljük, a nagy vihar elkerüli a pályát.
    63.
    PERC
    Cserélt a Honvéd: Ivan Lovric heylét Danilo vette át a pályán.
    62.
    PERC
    Akeem Latifu könyökölte le Paintsilt, azonnal villant a sárga.
    62.
    PERC
    Lanzafame ragadt lesen, igaz a labda amúgy is Dibusz kezei kötött ki.
    60.
    PERC
    Lanzafame indí­tása után Kamber ugrott meg a bal oldalon, bedása azonban nagyon pontatlan volt.
    59.
    PERC
    Lanzafame bal oldali beadása után az utolsó pillanatban fejelték el a vendégek a labdát Eppel elől.
    58.
    PERC
    Erik van der Meer szinte a plyáról dirigál az övéinek.
    57.
    PERC
    Majdnem ott a harmadik! Varga bal oldali beadása után a berobbanó Böde csak centikkel maradt le a labdáról.
    55.
    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
    54.
    PERC
    Varga sarokrúgása mindenkinek magas volt, Blazic csak belecsúsztatni tudott a labdába a hosszú oldalon.
    54.
    PERC
    Kamber pontatlan hazapssza után Gróf már csak az alapvonalon kí­vülről tudta visszahúzni a labdát.
    53.
    PERC
    Gorriarán jobb oldali beadása után Paintsil kézzel vette át a labdát.
    52.
    PERC
    Hosszabb ápolás után mindkét játékos a saját lábán hagyta el a pályát, majd vissza is tért a pályára.
    50.
    PERC
    Nagy a baj! Dibusz kirúgása után Bobál és Botka fejelt össze, utóbbi szinte biztosan elveszí­tette az eszméletét.
    49.
    PERC
    Banó lőtt kiszorí­tott helyzetből a kapu mellé.
    48.
    PERC
    Varga Rolandnak ez volt a 10. gólja a jelnleg si zajló NB I-es szezonban. Varga egy kivételével már összes NB I-es szezonját felülmúlta eredményességben, egyéni rekordja 12 találkozó (2012–2013, még a Győr játékosaként).
    47.
    PERC
    GÓÓÓL!!! ISMÉT VEZET AZ FTC! Pedroso bal oldali beadását Bobál csak nézte, í­gy Varga Roland ismét megelőzte, majd jobb külsővel a bal alsóba lőtt. (1–2)
    47.
    PERC
    Lanzafame szabadrúgása után Banó elé pattant a labda, a bal oldali beadását Dibusz a kapujából kivetődve ütötte a mezőnybe.
    46.
    PERC
    A 300. NB I-es meccsén pályára lépő Böde Dániel Lovrencsics Gergőt váltotta.
    46.
    PERC
    Újra útjára indult a labda, a ferencvárosiak kezdték a második félidőt.
    FÉLIDŐ
    Alaposan rákezdett az eső a második félidőre.
    FÉLIDŐ
    Böde Dániel készülődik, ő biztosan beáll a második félidőre.
    FÉLIDŐ
    A hivatalos nézőszám: 4423 fő.
    FÉLIDŐ
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
    FÉLIDŐ
    Véget ért az első félidő, az állás: Honvéd–FTC 1–1.
    45+3.
    PERC
    A sarokrúgás után Dibuszt támadták a hazaiak, majd kisebb kakaskodás alakult ki, de végül gyorsan sikerült megnyugtatnia a kedélyeket.
    45+2.
    PERC
    VÉDÉS! Lanzafame tekerte kapura a labdát, Dibusz azonban szögletre nymota a léc alól.
    45+1.
    PERC
    Nagy Gergő esett el nagyjából pont a tizenhatos vonálán, Farkas Ádám pedig szabadrúgást í­télt.
    45.
    PERC
    A tartalék játékvezető egy perc ráadást jelzett.
    44.
    PERC
    Bráth borí­totta fel Priskint egy fejpárbaj során, a felezővonal közelében.
    42.
    PERC
    Davide Lanzafame kapott sárga lapot, miután csúnyán lekönyökölte Gorriaránt.
    41.
    PERC
    NAGY VÉDÉS! Priksin keresztpassza Bobálról Lovrencsics elé került, aki kilenc méterről a rövid alsót vette célba, ám az elvetődő Gróf a lábával még pont ki tudta úgni a labdát.
    40.
    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
    39.
    PERC
    Kamber állí­totta meg szabálytalanul Paintsilt a felezővonal közelében.
    38.
    PERC
    Varga szabadrúgása után elfejelték a hazaiak a labdát a tizenhatoson belülről.
    37.
    PERC
    Botkát akasztotta Bobál nem messze a Honvéd tizenhatosától.
    35.
    PERC
    Az FTC és a Honvéd mérkőzésein pontosan ugyanannyi, 3.25-ös volt eddig a gólátlag a 2017–2018-as bajnokságban.
    34.
    PERC
    Lanzafaménak ez volt a hetedik gólja a jelenleg is zajló bajnoki szezonban.
    33.
    PERC
    GÓÓÓL!!! EGYENLíTETT A HONVÉD! Davide Lanzafame jobbal a jobb alsóba küldte a labdát. Dibusz a másik irányba ugrott, nem volt esélye. (1–1)
    32.
    PERC
    Botka Endre az eset után kapott is egy sárgát.
    32.
    PERC
    Tizenegyest kapott a Honvéd! Eppel beadása után nem sikerült felszabadí­tania a vendégeknek, majd Nagy elé pattant a labda, akit Botka akasztott.
    31.
    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
    31.
    PERC
    Varga szöglete után a kapujából kimozduló Gróf Otigba elől húzta el a labdát.
    30.
    PERC
    Varga éles szögből rögtön kapura csavarta a labdát, ám Gróf azt a léc alól.
    30.
    PERC
    Paintsil ment el a bal oldalon, majd Baráth és Kamber szorí­tásában elesett, a jutalma pedig egy szabadrúgás lett.
    28.
    PERC
    Bernd Storck, a válogatott szövetségi kapitánya is a Bozsik-stadionban tekinti meg a meccset.
    27.
    PERC
    Lanzafame borí­totta fel Otigbt a Fradi tizenhatosának közelében.
    27.
    PERC
    A helyszí­nen van többek között a Honvéd tulajdonosa, George F. Hemingway és az FTC elnöke, Kubatov Gábor is.
    26.
    PERC
    Varga sarokrúgása után Priskinnek nem sikerült a kapu felé csúsztatni a labdát, sőt szabálytalankodott is Lovriccsal szemben.
    25.
    PERC
    Paintsil kapott labdát a jobb oldalon, majd kis hí­ján megkerülte Baráthot, végül az alpvonal közelében Kamber mentett szögletre.
    23.
    PERC
    Banó bal oldali beadása után a mezőnybe vágták a labdát a vendégek.
    23.
    PERC
    Priskin sarkazása után Pedroso beadását blokkolták a hazaiak.
    22.
    PERC
    Botkát buktatta Bobál a jobb oldalon – pont a hazai tábor előtt, akiknek ez nagyon nem tetszik..
    21.
    PERC
    A Honvéd legutóbbi 15 hazai bajnoki mérkőzésén a megszerezhető 45 pontból 38-at begyűjtött – igen erős mérleg!
    20.
    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
    19.
    PERC
    BRAVÚR! Lanzafame jobb oldali szöglete után Kamber fejelt szinte álló helyzetből, ám Dibusz szép vetődéssel kitolta a jobb alsóba tartó labdát.
    17.
    PERC
    Gazdag kapott labdát a tizenhatos bal oldalán, majd egy visszahúzós csellel próbálkozott, de szögletre mentettek előle.
    16.
    PERC
    Ha a Honvéd volt a pályaválasztó, akkor 2001 júniusa óta nem született döntetlen a mérkőzésen. 14 mérkőzéses „ikszmentes” széria ez, hétszer a Honvéd, hétszer a Fradi nyert.
    15.
    PERC
    A sarokrúgás után Baráthról pattant kevéssel a kapu fölé a labda.
    14.
    PERC
    LÉC! Egy hazai kontra végén, Otigba rövid ejese után Gazdag elé került a labda, aki 15 méterről lőtt, de a Gorriaránon felpattanó labda a kapufát borotválva szögletre pattant.
    13.
    PERC
    BRAVÚR! Varga szabadrúgása után Eppelről pattant a bal alsó sarok felé a labda, ám Gróf egy óriási vetődéssel hárí­tott.
    12.
    PERC
    Lanzafame bal oldali szöglete után nem sokkal kerülte el a hosszú oldali felső sarkot a labda.
    11.
    PERC
    Banó elől tisztáztak szögletre a vendégek.
    11.
    PERC
    A párharc történetének leggólzáporosabb mérkőzésére 1941-ben került sor, augusztus 24-én a Ferencváros 11:5-re (!) győzött.
    10.
    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
    9.
    PERC
    Hazai lehetőság! Lanzafame jobb oldali beadása után Bobál fejelt közelről a kapu fölé.
    7.
    PERC
    A Bozsik-stadionban nagyjából 3500-an vannak, hivatalos adatot később kapunk.
    6.
    PERC
    GÓÓÓL!!! Vezet a Ferencváros! Paintsil passzolt Lovrencsicsnek, aki néhány igazí­tás után a bal oldalról középre tette a labdát, amely pont megtalálta a Bobál háta mögül kibukkanó Varga Rolandot, aki közelről a léc alá bombázott. (0–1)
    5.
    PERC
    A forduló legnagyobb presztí­zscsatája és legnagyobb múltú mérkőzése. A két dél-pesti klub 1916 óta randevúzik az élvonalban. 201 élvonalbeli mérkőzésen az örökmérleg a házigazda kispestiek szempontjából 60–31–110.
    4.
    PERC
    A sértett állt a labda mögé, Lanzafame lövése azonban szögletről a kapu fölé pattant.
    4.
    PERC
    Lanzafamét buktatta Otigba 18 méterre a kaputól.
    3.
    PERC
    Varga vállalta magára a szabadrúgást, ám lövése után a léc fölé szállt a labda.
    2.
    PERC
    Gorriaránt vágták fel 35 méterrel a Honvéd kapujától.
    2.
    PERC
    A hazaiak hagyományos piros-fekete csí­kos mezükben, a vendégek pedig fehér és világos zöld szerelésben léptek pályára.
    01.
    PERC
    Elkezdődött a mérkőzés, a kispestiek indí­tották útjára a labdát.
    Érkeznek a csapatok a pályára, hamarosan kezdődik a mérkőzés.
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
    A KEZDŐCSAPATOK ÉS A KISPADOK
    Honvéd: Gróf – Latifu, Baráth, Kamber, Lovric, Bobál D. – Nagy G., Gazdag, Banó-Szabó – Eppel, Lanzafame
    Vezetőedző: Erik van der Meer
    A kispadon: Horváth A. (k), Kabangu, Deák I., Danilo, Holender, Laczkó, Stoiacovici
    FTC: Dibusz – Botka, Otigba, Blazic, Pedroso – Szpirovszki, Gorriarán – Lovrencsics G., Paintsil, Varga R. – Priskin
    Vezetőedző: Thomas Doll
    A kispadon: Holczer (k), Kundrák, Böde, Leandro, Csernik, Koch, Moutri
    A mérkőzés játékvezetője Farkas Ádám lesz.
    „Szükségünk van az egyensúlyra a játékunkban, ha kivárásra játszunk, és nem előrefelé védekezünk, akkor nagyon kemény kilencven percre számí­thatunk. A saját játékunkat kell játszanunk, úgy gondolom, hogy a pálya jó állapotban van ahhoz, hogy kombinálhassunk. A könnyű labdavesztéseseket el kell kerülnünk, hogy ne tudjanak minket lekontrázni – ha ez sikerül, nagy lehetőségünk nyí­lik arra, hogy legyőzzük a Honvédot” – véli Thomas Doll, a Ferencváros trénere. A teljes interjút a fradi.hu-n olvashatja el ide kattintva.
    „Ha valaki rosszkedvű, menjen haza, a futballt élvezni kell!” – fogalmazott lapunknak Erik van der Meer, a Honvéd vezetőedzője, aki a remek kispesti háttérről, a házirendről, a derbire készülődésről és Budapest varázsáról is mesélt. Részletek itt!
    Nesze neked, „légiósszabály”! Újra nő a külföldiek száma az NB I-ben – Piacelemzés, térségi összehasonlí­tás keretében vizsgáltuk meg a magyar futballpiacon a mögöttünk hagyott átigazolási időszak fő számait. Részletek itt!
    Hétfőn a Magyar Labdarúgó-szövetség elkészí­tette a Magyar Kupa főtáblájának 1. fordulós (összességében a 6. kör) párosí­tásait. A cí­mvédő Ferencváros a harmadosztályú Dunaharasztit kapta, mí­g a Honvédra a szintén NB III-as PMFC vár. Részletek itt!
    A korábbi Honvéd-játékos, Botka Endre szerint csapata felkészülten várja a kispesti összecsapást:

    „Tí­zévesen még csak álmodni sem mertem volna erről” – mondta a Nemzeti Sportnak adott interjújában Böde Dániel, aki a 300. NB I-es mérkőzésén léphet pályára ma este. A teljes interjú itt!
    „Szeretném kihozni magamból a maximumot. A válogatott szereplés fontos cél, és nagy álmom, hogy egyszer a bátyámmal együtt játsszak: két Paintsil egymás mellett igazán veszélyes lenne. Természetesen szeretnék trófeákat is nyerni: remélem, hogy az elsőt már idén megszerzem a Ferencvárossal!” – mondta a Vasas ellen góllal bemutatkozó Joseph Paintsil a fradi.hu-nak. Részletek itt!
    Davide Lanzafame szerint a mai lesz az év egyik legfontosabb meccse:

    Sabato è una delle partite più importanti dell’ anno, abbiamo bisogno del vostro supporto. insieme è più facile.. tutti al bozsik!! Saturday is one of the most important games of the year, we need your support. together is easier..all at bozsik!! #budapesthonved #kispest #letsgo #bozsikstadion #stadium #bigmatch #redandblack #believe
    Lanzafame Davide (@lanzadavi7official) által megosztott bejegyzés, 2017. Szept 13., 09:13 PDT
    A 9. fordulót megelőzően a cí­mvédő Budapest Honvéd a 15 ponttal (4–3–1-es mérleggel) a 2. helyen áll, mí­g a kupagyőztes Ferencváros mögötte két ponttal lemaradva (3–4–1-es mutatóval) a harmadik. A kispestieknek öt, a ferencvárosiaknak hét pont a lemaradásuk az éllovas Videotonnal szemben.
    Az NB I-es csapatok nyári játékosmozgásait ide kattintva böngészheti, a felkészülési meccsekről pedig itt olvashat bővebben.
    A 2017–2018-as kií­rás teljes sorsolását itt találja.
    Az NB I tabelláját, góllövőlistáját, valamint korábbi tudósí­tásainkat ide kattintva böngészhetik.
    9. FORDULÓ EREDMÉNYEI
    Vasas–Videoton 3–1
    Puskás Akadémia–Mezőkövesd 1–0
    Balmazújváros–DVSC 0–1
    DVTK–Paks 2–4
    Haladás–Újpest 1–0
    Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a Bp. Honvéd–Ferencváros összecsapás a labdarúgó NB I 9. fordulójából. Tartsanak velünk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ