2017.VII.6. EL-selejtező: FK Jelgava – Ferencváros: 0-1

7 hozzászólás a(z) 2017.VII.6. EL-selejtező: FK Jelgava – Ferencváros: 0-1 bejegyzéshez

  • Két megjegyzés -- mivel szerintem a mérkőzés nem volt alkalmas érdemi következtetések levonására:
    1/ A játékvezető finoman fogalmazva is “érdekes felfogásban” vezette a mérkőzést -- avagy pikí­rtabban: feltűnően rokonszenvezett honfitársával, a Jelgava edzőjével.
    2/ Remélem hadrafoghatatlan sérültjeink száma nem növekedett.

    Egyébként: hogy a csudában volt képes tavaly kiverni ez a csapat a Slovant????

    • Igen, annyira edzőmeccs-jellege volt, hogy tényleg nem tudom az egészet hová tenni, a két meccs túlnyomórészt igen alacsony szí­nvonalú volt. (Tegnap -- fáradt voltam -- be is aludtam az utolsó negyedórába a kanapén heverve, előtte még pikí­rten megjegyeztem, hogy innen már csak a Vasas tudna kiesni..) Az viszont bennem is felmerült, hogy ugyan mit művelhetett tavaly ezek ellen a Slovan? Teljesen irreális még belegondolni is, és mégis.

    • Akkor ennyivel jobbak lettünk volna a Slovan-ní l ?

      Vagyis ennyire feljavultunk volna a Jelgaví val szemben ?

      Az “êdzômérkôzés”-jellegû két meccs meg végképp lehetelenìtette, hogy itten egyí ltalí n valamilyen valamirevalò következtetéseket lehessen leveonni az embernek.

      Remélem, hogy Doll edzô nem akarta megmutatni a dí n csapatnak a tronfjait, mert hiszen azoknak is vannak lehetôségeik, hogy megigyeljék a Fradi csapatí nak az összjí tékí t.

      Bizakodò vagyok, hiszen két mí s csodafegyverünket még nem ismerik. Bödét és Bogní rt.

    • 1899 -- 1999 (a dí n cspat zí szlají n)

      100 év különbség.

      Vagy a 100 év fiatalabbik nyer, vagy a 100 évvel tapasztaltabb fog gyôzni.

      Néha furcsa ez az élet, hogy pont 100 éven fügjön “minden”.

  • A csapat jò benyomí st tett nehem, habí r Böde és Bogní r hií nyoztak is.

    Sajní lom Radò Andrí s tí vozí sí t. Szerintem szegénynek több jí téklehetôséget kellett volna adnia az edzô.

    Remélem Bogní r-al Sem ùgy jí r a Fradi mint Nagy ídí m-al. Bìzok benne, hogy csak kimélte Doll Bogní r-t (és Bödét) a következô, dí n csapat elleni, mérkôzések elôtt.

    A jò benyomí shoz azonban csatlakozik egy-néhí ny aggasztò észrevételem is, amelyek nagyon is hasonlìtanak a Zebrenica elleni csapat alkatjí ra.

    Benyomí som szerint a jelenlegi csapat sok olyan jí tékosbòl í ll, amelyek bí r jò technikí jùak, de sokszor nagyon önfejûek. Nem lí ssí k azt, hogy tisztí ra üresen í ll jí téktí rsuk a kapu elôtt, de mégis ôk lövik a labdí t — az ellenfél lí baiba.

    A fiatal Bôlét egyenlôre még ide, sorolní m. De ô még fiatal. Mutari azonban megint bí r gyors, de kiszí mìthatò Volt. Veszélyes í rtatlansí got mutatott be.

    Bogní r és Böde hií nyzottak.

    A jelenlegi csapat ônélkülük nem teljes.

    Priskin Tamas még nem szokott a csapathoz. Ha ez megtörtént, akkor bizonyí ra nagy tí masza lehet, mint a tí madí st értékesìtô ember, a csapatnak.

    A hadsereg eggyes alakulatai össze kezdenek szokni. A védelem stabilabb lett és a középpí lyí bòl épül most többet a jí ték, mint az Nagy ídí m idejében Volt.

    Az uruguí i fiatalember lassan szintén beilleszkedik (van hozzí  képessége) a csapatba.

    Ilyen emberekre lesz szüksége a Fradinak a jövôben is.

    Hasonlòan a most sérült védelem tengejében maga köré tudja csoportosìtani a tí rsait és a labdí kat jòl a középpí ly felé toví bbìtani.

    Gera Zoltí n toví bbra is nélkülözhetetlen.

    Mikor jön vissza Batik ? Szerintem olyan Mí trai söprögetô lehetne.

  • 90+3.
    PERC
    Véget ért a mérkőzés, Priskin Tamás góljával 1–0-ra nyert a Ferencváros, í­gy kettős győzelemmel, 3–0-s összesí­téssel továbbjutott.
    90+1.
    PERC
    Ledesm ajobb oldali szögletét Dibusz öklözte el.
    90.
    PERC
    Három perc a ráadás a meccs végén.
    89.
    PERC
    Kluskins vállalta magár a szabadrúgást 17 méterről, de a jobblábas kí­sérlete elszállt a léc fölött.
    88.
    PERC
    Alhinhót Artis Lazdins váltotta a hazaiaknál.
    87.
    PERC
    Julian Koch is besárgult, még éppen csak a tizenhatoson kí­vül rúgta fel Razulist.
    84.
    PERC
    Leandro rántotta le Razulis, halmazati büntetésként ezért is villant a sárga.
    83.
    PERC
    Rui Pedrót állí­tották meg lesen – tévesen…
    81.
    PERC
    …Amadou Moutari is besárgult.
    81.
    PERC
    Kisebb kakaskodás végén Marcis Oss és…
    80.
    PERC
    HAZAI HELYZET! Egy jobb oldali beadás után Oss maradt üresen, de az ötösön belülről fejjel nem találta el a kaput.
    79.
    PERC
    Ledesma szöglettel felérő szabadrúgását elfejelték a vendégvédők.
    79.
    PERC
    Ezúttal Leandro szabálytalankodott, Kaubernek csúszott oda rossz ütemben.
    78.
    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
    77.
    PERC
    Razulis legyintett rá az asszisztensre, miután ő szabálytalannak í­télte meg a Leandróval szembeni megmozdulását.
    75.
    PERC
    … helyükre Csernik Kornél és Hajnal Tamás állt be.
    75.
    PERC
    Kettőt cserélt Thomas Doll: Botka és Gera hagyta el a pályát…
    75.
    PERC
    Moutari gurí­totta a kapus lába között a hálóba a labdát, az asszisztens zászlója azonban a magasba emelkedett – les miatt érvénytelení­tették a találatot.
    74.
    PERC
    EZ KÖZEL VOLT! Ledesma szabadrúgása után Razulis csúsztatotta a labdát az ötösről kevéssel a jobb alsó sarok mellé.
    72.
    PERC
    Botka Endre kapott sárga lapot Kluskins megrúgásáért.
    71.
    PERC
    Megvolt az első vendégcsere: Varga Rolandot egy újonc, Rui Pedro váltotta.
    70.
    PERC
    Alhinho távoli, jobblábas lövése ment el a jobb alsó sarok mellett.
    69.
    PERC
    Újabb hazai csere: Ante Bakmazt Evaldas Razulis váltotta.
    68.
    PERC
    Moutari esett el a védője szorí­tásában az ötösön belül, í­gy Ikstens kaparintotta meg a labdát.
    65.
    PERC
    Lovrencsics jobb oldali beadását Ikstens húzta le az ötösön belül.
    64.
    PERC
    Moutari kiugratása lesen találta Priskint.
    62.
    PERC
    Slampe felí­velt labdája szállt el a léc fölött, Dibusz csak biztosí­tott.
    61.
    PERC
    Bőle cselezgetett egy az egyben a védőjével szemben, majd tizenegy méterről jobbal lőtt, de a lapos kí­sérlete nem okozott gondot a kapusnak.
    60.
    PERC
    Varga kevergetett egy kontra végén, de a tizenhatos előteréből elnegdett jobblábas lövését blokkolták, a felperdülő labda pedig Ikstens zsákmánya lett.
    58.
    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
    57.
    PERC
    Cserélt a Jelgava: Artis Jaudzems helyét Mindaugas Grigaravicius vette át.
    56.
    PERC
    Koch lökte fel Alhinhót a felezővonalnál.
    54.
    PERC
    Óriási volt a tömörülés az ötösön belül, majd az óriási bedobás után egy félollóval a Fradi kapujába került a labda, de szabálytalanság miatt a játékvezető érvénytelení­tette a találatot.
    52.
    PERC
    Varga kiugratási kí­sérlete hosszú volt Priskinnek, Ikstens szedte fel a labdát.
    51.
    PERC
    Moutari kapott kiváló indí­tást, de hiába tolta meg ismét befelé a labdát, ballábas lövését blokkolták.
    47.
    PERC
    Kluskins volt lesen.
    47.
    PERC
    Varga szabadrúgása után ha nehezen is, de felszabadí­tottak a hazaiak.
    46.
    PERC
    A sárga lap ezúttal elmaradt.
    46.
    PERC
    Priskin kerül azonnal a földre, Klimasevics szállt bele hátulról a csatárba.
    46.
    PERC
    Újra útjára indult a labda, a Fradi kezdte a második félidőt.
    FÉLIDŐ
    PRISKIN GÓLJA

    FÉLIDŐ
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
    FÉLIDŐ
    Nincs hosszabbí­tás, véget ért az első félidő. A Ferencváros Jelgavában 1–0-ra, összesí­tésben 3–0-ra vezet.
    45.
    PERC
    Lovrencsics csúsztatta szögletre Ledesma pontrúgását.
    44.
    PERC
    Lovrencsisc Gergő elégedetlenkedik a játkvezetővel, aki a Ledesma elleni becsúszását szabálytalannk í­télte meg. A tizenhatos bal felső csücskéről végezhet el szabadrúgást a Jelgava.
    43.
    PERC
    Közben rákezdett az eső.
    42.
    PERC
    Egy Fradi-kontra végén Priskin nagyon gyenge lövését szedte fel gond nélkül Ikstens.
    41.
    PERC
    Fernando Gorriarán sárgult be, miután csúnyán rácsúszott Ledesma bokájára.
    38.
    PERC
    Összesí­tésben már 3–0-ra vezet a Ferencváros.
    37.
    PERC
    GÓÓÓL!!! VEZET A FERENCVÁROS! Jobb oldalon futott végig a Fradi-támadás, majd Varga közeli kí­sérlete akadt el a kapusban. A labda Priskin Tamás elé került, akinek az első lövését még blokkolták a hazaiak, ám öt méterről a második, ballábas próbálkozása már a jobb alsó sarokban kötött ki. (0–1)
    37.
    PERC
    Moutari dobta ki a labdát jobbra, majd Varga az alapvonalról, kiszorí­tott helyzetből Ikstens kezébe emelt.
    36.
    PERC
    Varga ziccerét védte Ikstens, de a Fradi támadója már amúgy is lesről indult.
    35.
    PERC
    Varga félmagas jobb oldali beadását az első lett védő a mezőnybe rúgta.
    33.
    PERC
    Moutari húzta befelé a labdát a bal oldalról, majd 15 méterről lőtt, de egy lett védő ebbe is beleállt.
    32.
    PERC
    Valdo Alhinho sárgult be, miután csúnyán odarúgott Vargának.
    31.
    PERC
    Osst állí­tották meg lesen.
    30.
    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
    28.
    PERC
    Slampe és Moutari fejelt össze, de egyiküknek sincs nagyobb baja.
    27.
    PERC
    KAPUFA! Bőle húzott el a jobb oldalon, majd beadása után a labda Ossról a bal oldali kapufára pattant. A kipattanóra Priskin csúszott oda – a bal lábáról a kapu mellé csorgott a labda.
    26.
    PERC
    Előbb Alhinho, majd Gera Zoltán szerzett szabálytalanul labdát.
    25.
    PERC
    Ezúttal a jobb oldalon vezetett támadást a Fradi, Bőle tolta befelé a labdát, lövése azonban elment a bal oldali kapufa mellett.
    24.
    PERC
    A sarokrúgás után a maszkban játszó Oss fejeét 11 méterről a kapu fölé.
    24.
    PERC
    Ledesma felí­velt szabadrúgása kicsit megtréfálta Dibuszt, végül szögletre ment ki róla a labda.
    23.
    PERC
    Ezúttal Gorriarán volt a szabálytalan a bal oldalon, a felezővonalnál.
    22.
    PERC
    Moutari cselezgetett a bal oldalon, lövésé azonban egy védő lábában elakadt.
    21.
    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
    20.
    PERC
    Ismét Gorriarán kí­sérletezett távolról, de a kaput ezúttal sem találta el.
    19.
    PERC
    Koch felí­velése után Moutari elől fejelték el a labdát a lettek.
    17.
    PERC
    Varga sarokrúgása, majd Gera beadása sem volt igazán veszélyes.
    16.
    PERC
    Moutari tört befelé a bal oldalról, majd lövésébe beleléptek, í­gy a labda szögletre pattant.
    15.
    PERC
    Nem is szabálytalanság volt, hanem Alhinho ragadt lesen.
    14.
    PERC
    Ledesma í­velt fel egy szabadrúgást a Fradi térfelének közepéről, majd a moldovai bí­ró szabálytalanságot látott a tizenhatoson belül, í­gy a vendégszabadrúgással folytatódott a játék.
    13.
    PERC
    Botkát állí­tották meg lesen.
    12.
    PERC
    Koch kapott egyet Ledesmától a felezővonalnál. ígéretükhöz hí­ven, és az első meccshez hasonlóan továbbra is meglehetősen kemények a lettek.
    11.
    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
    10.
    PERC
    Gorriarán vállalkozott lövésre 30 méterről, életerős lövése pedig csak kevéssel kerülte el a bal felső sarkot.
    9.
    PERC
    Mindkét oldalon szólnak a dobok és hangosan biztatják kedvenceiket a drukkerek. Hazai oldalon is mintegy húszan szurkolnak, viszont kereplővel más szektorokban is igyekeznek nagy hanghatást kelteni a jelgavai szurkolók.
    8.
    PERC
    Botka maradt rövid ideig a földön egy kemény ütközés után, de folytatja a játékot.
    6.
    PERC
    Botke fejese nem volt veszélyes, majd egy átlövést blokkoltak a hazaiak.
    6.
    PERC
    Bőle harcolt ki szögletet a jobb oldalon.
    5.
    PERC
    Nagyjából 20 ferencvárosi szurkoló kí­sérte el a zöld-fehéreket.
    4.
    PERC
    Varga Roland kanalazott vissza egy felí­velt labdát az alapvonalon túlról.
    3.
    PERC
    Nagyjából ezer néző van a stadionban.
    2.
    PERC
    A lettek bordó szerelésben, a vendégek pedig fehér-világos zöld mezben léptek pályára.
    01.
    PERC
    Elkezdődött a mérkőzés, a hazaiak indí­tották útjára a labdát.
    A játékosok már a pályán, hamarosan kezdődik a mérkőzés.
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
    A KEZDŐCSAPATOK ÉS A KISPADOK
    Jelgava: Ikstens – Slampe, Oss, Redjko, Klimasevics – Alhinho, Bakmaz – Jaudzems, Kluskins, Kauber – Rafael Ledesma. Vezetőedző: Alexandru Curteian
    A kispadon: Krumins (k), Sinelnikovs, Grigaravicius, Pereplotkins, Razulis, Heh, Lazdins
    FTC: Dibusz – Lovrencsics G., Koch, Leandro, Botka – Gera, Gorriarán – Varga R., Bőle, Moutari – Priskin. Vezetőedző: Thomas Doll
    A kispadon: Varga Á. (k), Kundrák, Batik, Hajnal, Csernik, Rui Pedro, Lovrencsics B.
    „Fontos a koncentráció, hogy végig a saját játékunkat tudjuk nyújtani. Az első meccsen elért 2–0 jó eredmény, de kilencven percen keresztül még dolgoznunk kell, hogy elérjük a célunkat, a továbbjutást. Emellett persze az is fontos, hogy élvezzük a futballt. A Jelgava egyetlen esélye a továbbjutásra, ha gólokat szerez, ezért fel vagyunk készülve a támadásaira” – összegezte várakozásait Thomas Doll.
    Doll a legfontosabb tanulságról és Böde állapotáról. Helyszí­ni beszámoló és részletek itt!
    „Nem titok, hogy már a jövő csütörtökre készülünk, amikor – úgy tűnik – a Ferencvárossal találkozunk. A Fradi erős csapat, rengeteg nemzetközi kupameccset játszott már” – mondta Jess Thorup, a Midtjylland vezetőedzője.
    A mérkőzés játékvezetője a moldovai Dumitri Muntean lesz.
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
    Az FK Jelgava a 2016-os lett bajnokságot a második helyen zárta, négy ponttal lemaradva a győztes Spartaks Jürmala mögött. A jelenleg is zajló élvonalbeli küzdelmekben a negyedik helyen áll.
    A Ferencváros a bajnokságban a negyedik helyen zárt, az európai kupaporondra pedig a Vasas elleni Magyar Kupa-döntő megnyerésével váltotta meg a jegyét.
    A 2017–2018-as Európa-liga-szezon programját és kulcsdátumait adatbankunkban ide kattintva böngészhetik.
    Az Európa-ligában induló három magyar csapat közül egy már letudta az első kört, a Videoton 5–3-as összesí­téssel jutott túl a máltai FC Balzanon. A mai napon a Fradi mellett még a Vasas próbálja meg kiharcolni a továbbjutást, az angyalföldiek az idegenbeli 4–3-as vereség után 20.30-tól a Szusza-stadionban fogadják az izraeli Beitar Jeruzsálemet.
    A párharc továbbjutójára minden bizonnyal a Korcsmár Zsoltot is a soraiban tudó Midtjylland vár, hiszen a dánok hazai pályán 6–1-re nyertek az í­r Derry City ellen. Részletek itt!
    Az odavágón a Ferencváros a duplázó Varga Roland vezetésvel 2–0-ra legyőzte a lett ezüstérmest. Részletek itt!
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
    Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a Jelgava–Ferencváros párharc visszavágója az Európa-liga első selejtezőköréből. Tartsanak velünk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ