2018.III.17. Ferencváros – Puskás Akadémia: 3-1

4 hozzászólás a(z) 2018.III.17. Ferencváros – Puskás Akadémia: 3-1 bejegyzéshez

  • AZ NS osztályzatai alapján egy kicsivel azért jobbak voltunk. 🙂

    • Szerintem főleg Lovre Gergő van alulértékelve. Amit -- és ahogy!! -- összedolgozott a kiállí­tás után, az elképesztő. Ha kellett hátvéd volt, ha kellett szélső. Talán eddigi legjobbját játszotta.

  • PERCRŐL PERCRE

    VÉGE

    A Ferencváros tizenegy hónapja, 2017. április 15. óta veretlen az NB I-ben hazai pályán.

    VÉGE

    EZZEL VÉGET IS ÉRT EZ A CSÖPPET SEM UNALMAS MÉRKŐZÉS!

    90+3.

    PERC
    EZ IS BENT VAN! A Nagy-legurí­tást BÖDE DÁNEL tí­zről jobbal nagy erővel a kapuba rúgja. A sorfal jobb szélén álló Knezevicről pattant a labda félmagasan, védhetetlenül a bal sarokba. 3–1!

    90+2.

    PERC
    GÓÓÓL!!! Böde (3–1)
    90+2.

    PERC
    Közvetett szabadrúgás 11-ről, mert Hegedűs befogta a labdát a lába közé a földön fekve.

    90.

    PERC
    DE EZ MÁR BENT VAN! A bal oldali Lovrencsics Gergő-szögletet az ötösről a bal felsőbe fejeli MIHA BLAZIC. Mevoungou csak állt a környéken: 2–1!

    88.

    PERC
    Lovrencsics G. jobb oldali beadását a jobb sarok elől kapura teszi Böde, de hatalmasat véd Hegedüs.

    87.

    PERC
    Leandro ballal a léc fölé bombáz, 26-ról, középről.

    85.

    PERC
    Közben Antonio Perosevic kap sárgát egy elkésett belépőért.

    84.

    PERC
    Nagy passzát Pedroso ballal az égbe vágja az ötös bal sarka elől!

    84.

    PERC
    Lovrencsics Balázs be, Moutari le.

    82.

    PERC
    Klinar görcsöt kap, ápolás.

    81.

    PERC
    Klinar jobb oldali beadását megfogja Dibusz, akit kidobás után elkap EZEKIEL HENTY, mintha amerikai focista lenne. Parádés, zseniális döntés, második sárga, PIROS LAP.

    81.

    PERC
    Henty

    79.

    PERC
    Hegedűs passza után Nagy Dominik méterekről csúszik oda Latifinek. Sárga, jogos.

    78.

    PERC
    Lovrencsics szabadrúgását az ötösről a jobb sarok mellé fejeli Blazic.

    77.

    PERC
    Radónak nagyon nem ment ma sem, Liridon Latifi váltja.

    77.

    PERC
    Rado Latifi (RadoLatifi

    75.

    PERC
    Radó András odacsap Otigbának, sárga.

    75.

    PERC
    NINCS BENT! Hegedűs Böde elé passzolja Szpirovszki bal oldali beadását, de a csatár két lépésről jobbal a kapus mellett ellövi a labdát, de Hegedűst találja el.

    73.

    PERC
    Böde Dániel sárgát reklamál ki magának, pedig Nagy tényleg lökte Herist.

    72.

    PERC
    A Ferencváros tizenegy hónapja, 2017. április 15. óta veretlen az NB I-ben hazai pályán. A veretlenségi sorozat 14 mérkőzést számlál. A zöld-fehérek megnyerték legutóbbi nyolc hazai bajnokijukat, úgy, hogy ezeken 25 gólt szereztek – több mint hármas gólátlag.

    71.

    PERC
    Sárga a Pedrosónak odarúgó Ezekiel Hentynek.

    71.

    PERC
    Henty (
    71.

    PERC
    Leandro passzával Nagy szépen fordul le, de ballal 15-ről feladja a labdát a kapusnak.

    70.

    PERC
    Gorriarán elfáradt, Nagy Dominikkel pacsizhat leghamarabb.

    70.

    PERC
    Motorcsere.

    70.

    PERC
    Heris sokadik kemény belépője, sárga nincs.

    67.

    PERC
    Böde, nagy mentés! De ennek a csatár nem örült: Lovrencsics jobb oldali beadását Moutari jobbal kapásból 10-ről az előtte álló Bödébe hamarkodja!

    66.

    PERC
    Ez Radó 8. meccse az idényben, de gól, se gólpassz, 350 perc alatt.

    66.

    PERC
    HELYZET! De Skrinar passzát Radó jobbal 16-ról a jobb felső fölé tekeri. A védők csak nézték őt, de ráéreztek, hogy megtehetik.

    62.

    PERC
    Antonio Peresevic be, Molnár le. Szélsőcsere.

    62.

    PERC
    Moutari középtávolról a léc fölé lő, majd ápolni kell a Hegedűssel összerúgó Bödét.

    61.

    PERC
    A szöglet rossz, majd Szpirovszki 25-ről ballal a kapushoz lő. Hegedüs gyorsan indí­t, de közbelép Gorriarán.

    60.

    PERC
    Veszélyes bal oldali beadás, de nem éri el jól a labdát Böde.

    55.

    PERC
    A Puskás Akadémia nem remekel idegenben, mérlege 2–4–5, és ez csak a 10. helyet „ér” az idegenbeli mutatókat tekintve az NB I-ben. Érdekes módon a felcsútiak elég sok gólt szereznek vendégként (17 találatuknál csak a Videoton szerzett többet, 22-t), de sokat is kapnak (a 21 gólt kasszí­rozó PAFC-nál csak a Vasas szedett be több gólt idegenben, 27-et).

    55.

    PERC
    A Ferencvárosé a legjobb hazai mérleg az NB I-ben: ebben a szezonban még nem kaptak ki otthon a zöld-fehérek, 9 mérkőzést megnyertek, kettőn ikszeltek. A Fradi szerezte hazai pályán a legtöbb gólt és kapta (holtversenyben) a legkevesebbet.

    53.

    PERC
    Mevoungou jobb vállal menti az ötösön Szpirovszki jobbos beadását.

    52.

    PERC
    Közben a Henty által sunyi módon megtaposott Lovrencsicset kell ápolni.

    51.

    PERC
    Zsidai le, Patrick Mevoungou be. Szűrőcsere.

    51.

    PERC
    Zsidai Mevoungou (ZsidaiMevoungou
    51.

    PERC
    Radót felrúgja Otigba a 16-os előtt.

    50.

    PERC
    Gorriarán lő szép átvétel után jobbal 26-ról nem sokkal a léc fölé.

    46.

    PERC
    FOLYTATJUK!

    FÉLIDŐ

    Vargát Sztefan Szpirovszki váltja.

    FÉLIDŐ

    A Viditől rossz magaviselete miatt eltanácsolt Henty az idényben 6. gólját szerezte, 3 gólpassz mellett.

    FÉLIDŐ

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    FÉLIDŐ

    SOROZAT II. Thomas Doll még egyszer sem tudott bajnoki mérkőzésen győzelmet aratni az FTC-vel Pintér Attila irányí­totta csapat ellen. Eddig négy NB I-es mérkőzésen mérték össze tudásukat, három döntetlenre végződött (2–2, 1–1, 1–1), egyszer Pintér a Mezőkövesddel 2–0-ra „elkapta” a Fradit.

    FÉLIDŐ

    SOROZAT. A Ferencvárossal edzőként bajnoki cí­met és kupát is nyerő Pintér Attila élvonalbeli csapatai közül a Sopronnal, a Győri ETO-val és a Mezőkövesddel is le tudta győzni bajnokin az FTC-t.

    FÉLIDŐ

    A két őszi mérkőzés 1–1-es döntetlenre végződött. Ebben a bajnokságban a Puskás Akadémia az egyetlen csapat, amely az eddigi két teljes körben veretlen maradt a Fradi ellen – az FTC minden más riválisát már legyőzte 2017–2018-ban legalább egyszer.

    FÉLIDŐ

    A párharc történetének első mérkőzését a Puskás Akadémia FC nyerte meg (Akeem Adams tragédiája után volt ez a találkozó, a Ferencváros „Veled vagyunk” feliratú pólóval érkezett), azóta az FTC veretlen. Az örökmérleg a házigazda szempontjából 5 győzelem, 3 döntetlen, 1 vereség. Bajnokin csak az élvonalban találkozott a Fradi felcsúti csapattal, amikor ugyanis a zöld-fehérek az NB II-ben futballoztak (2006 és 2009 között), mind a három idényben a Keleti csoportban játszottak, mí­g a Felcsút SE (majd FC Felcsút) a Nyugati csoportban szerepelt

    FÉLIDŐ

    Otigba első gólját szerezte a Fradiban.

    FÉLIDŐ

    EZZEL VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

    45+1.

    PERC
    Leandro indí­tja a jobbon Bödét, kilép azonban okosan Hegedüs.

    44.

    PERC
    Büntető járt volna, kí­váncsian várjuk a Doll-nyilatkozatot.

    43.

    PERC
    Varga szögletét kiöklözi Hegedüs, Pedroso beadásánál eltűnik középen Böde, de tovább. Most meg büntető járt volna, Hegedűs jobb kézzel lenyomta a csatárt a földre, az arcánál fogva…

    42.

    PERC
    Szabadrúgás járt volna kifelé, kí­váncsian várjuk a Pintér-nyilatkozatot.

    39.

    PERC
    EZ VISZONT BENT VAN, KENNY OTIGBA csak betalál! Varga jobb oldali szögletét megcsúsztatja az ötös jobb sarkán fejjel Blazic, Böde jobb kézzel a nyakánál fogva lerántja Márkvártot, Otigba meg jobbal 11-ről a bal felsőbe talál. 1–1!

    37.

    PERC
    JOSEPH PAINTSIL kiáll, teljesen fölöslegesen odacsúszik Zsidai bokájára.

    36.

    PERC
    Zsidai László mérgében felrúgja Paintsilt, teljesen fölösegesen. De sárga.

    35.

    PERC
    Az előző fordulóban a Ferencváros a másik újoncot fogadta, s bár a Balmazújváros jó mérleggel érkezett, a listavezető 5–0-ra nyert. Thomas Doll együttese a Diósgyőr elleni idegenbeli kisiklástól eltekintve november 25. óta hibátlan a mérlege. Hazai pályán különösen kiemelkedően szerepel, augusztus 12. óta nem veszí­tett pontot. Mind a két eddigi hazai tavaszi bajnokiján öt gólt szerzett. A Puskás Akadémia finoman szólva nincs formában, tavasszal eddig csak a Merkantil Bank Ligában szereplő Zalaegerszeg elleni hazai meccsén tudott nyerni. Vendégként eddig csupán egy gólt szerzett 2018-ban. Ugyanakkor Pintér Attila mérlege nem rossz az Üllői úton. 2017 júliusában a Puskás Akadémia edzőjeként 1–1-re, 2016 őszén, a Mezőkövesddel 2–2-re játszott. 2012 őszén a Győri ETO-val 1–1-re végzett (mlsz.hu).

    35.

    PERC
    Zsidai

    35.

    PERC
    A két főbűnös, Joseph Paintsil és Josip Knezevic kap egy-egy sárgát, dulakodásért.

    34.

    PERC
    Kneževic

    34.

    PERC
    Paintsil

    32.

    PERC
    Sárga a Radót felrúgó Amadou Moutarinak.

    31.

    PERC
    Hopp, Pedroso bal oldali beadását Böde ballal 12-ről a léc fölé vágja. Ezt követően a pálya közepén kitör a pogó, 19 fő részvételével.

    31.

    PERC
    A Varga-beadás Hegedüs mellkasán csattan, Leandro majdnem odapiszkált jobb lábbal, bevetődve!

    30.

    PERC
    Henty ballbekket játszik, ellöki a sokkal kisebb Moutarit. Szabadrúgás.

    30.

    PERC
    Pedroso bal oldali beadását menti nagy üggyel-bajjal Hegedüs kapus.

    28.

    PERC
    Varga jobb oldali beadása három hazai feje mellett is elsuhan az ötösön, legközelebb egyébként éppen Otigba fejéhez járt.

    25.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    24.

    PERC
    A lövés a jobb sarokba tarott volna, ha nem lép oda jobb lábbal a hazai bekk.

    24.

    PERC
    Zsidai szerelte a gól előtt Vargát, majd Molnárt futtatta a jobbon, aki megkerülte volna Blazicot, aki közbelépett, de Molnárról Henty elé pattant a labda. Aki azonnal lőtt is. Nem kis szerencsével. Ennek a gólnak klubja, a Videoton is örülhetett…

    24.

    PERC
    VEZET A PAFC! EZEKIEL HENTY jobbal a bal alsó sarokba lő 18 méterről, a labda megpattan Otigbán, ezért csapja be Dibuszt. Még a kapufához is hozzáért: 0–1!

    21.

    PERC
    BRAVÚR! Márkvárt passzával elhúz Pedroso mellett Knezevic, az ötös jobb sarka elől ballal kapura lő, véd azonban a kivetődő Dibusz, vállal és fejjel. Ez utóbbi fájhatott a maszkot viselő kapusnak.

    16.

    PERC
    Varga kornere nagyon rossz, Dzsudzsák Balázs is konstatálja ezt.

    15.

    PERC
    Varga távoli lövése egy védőről a jobb sarok mellé pattan. Heris ugrott fel jó ütemben, galoppozva.

    11.

    PERC
    HELYZETEKRE HELYZET! Hegedüs védi a kapu közepére tartó ballábas, 19 méteres kőkemény lövést, a kipattanó Leandróé, aki ballal az ötös bal sarka elől az égbe lő!

    9.

    PERC
    Amely elmegy két védő feje fölött az ötösön, majd Heris az ötös bal sarka elől jobbal a léc fölé lő!

    9.

    PERC
    Molnár mehetne el a jobbon, de nem tudja lekezelni a Heris-passzt, Márkvrt kisegí­ti, de szöglet.

    8.

    PERC
    Hangos a szurkolás, de mezőnyjáték a pályán.

    6.

    PERC
    Böde elmenne a jobbon, de Hegedűs lefutja könnyedén, és középre passzol Herishez.

    5.

    PERC
    Gorriarán szereli Radót, a szélső lába között becsúszva!

    2.

    PERC
    Paintsil elviharzik a jobbon, a beadást becsúszva menti Hegedűs. A szögletet rossz helyre menti Hegedüs, szerencséjére jobbal Paintsil a jobb felső fölé pazarolja. ZICCER!

    01.

    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    A hazaiak zöld-fehér mezben és zöld nadrágban, a vendégek sárga-fehér mezben és fekete nadrágban.

    Majdnem elállt az eső, de aztán mégsem.

    11 veretlenül megví­vott hazai bajnokival a Ferencvárosé a legjobb mérleg az NB I-ben: ebben a szezonban még nem kapott ki otthon, 9 mérkőzést megnyert, kettőn ikszelt.

    4 meccset játszott eddig Thomas Doll az FTC edzőjeként valamely Pintér Attila irányí­totta csapat ellen, három döntetlen (2–2, 1–1, 1–1) mellett Pintér Attila egyszer 2–0-ra „elkapta” a Fradit a Mezőkövesddel.

    Nyitva a szektor. Szombat este meglehet a tizenötödik. A Thomas Doll vezette Ferencváros tizennégy mérkőzés óta, tizenegy hónapja nem kapott ki hazai pályán – ez a sorozat miért éppen most szakadna meg?! A Puskás Akadémia játéka nehezen áll össze, gólt is csak egyet szerzett eddig a tavasszal. Ráadásul ne feledjük, a szektorbezárás után visszatérhetnek a kapu mögé a szurkolók, hangos lesz a Groupama Aréna. Ezért is kötelező a győzelem a Fradinak. BORBOLA BENCE a mérkőzés előtt.

    Egy kis örökmérleg: 9 bajnoki, 5 ferencvárosi és 1 felcsúti sikerrel, 14, ill. 7 rúgott góllal.

    JÖTTEK-MENTEK!
    A Ferencvárostól a Felcsúthoz:
    2017, Radó András
    2016, Csilus Ádám
    2016, Gyömbér Gábor
    2005, Csurka Zoltán, kölcsönbe

    Eltiltott: a felcsúti Spandler (öt sárga lap).

    Sérült egyik oldalon sincs.

    Puskás Akadémia: „Győzni megyünk a Groupama Arénába”

    „Nagyon szoros lesz a küzdelem a Videotonnal a bajnoki cí­mért, de bí­zom benne, hogy mi jövünk ki győztesen a versenyfutásból – mondta lapunknak a 24 éves játékos. – Két fontos dolog kell ehhez: mindennap tökéletes edzésen legyünk túl, s hogy végig egységes csapat maradjunk. A Diósgyőr elleni meccsünk sajnos nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, de használt az edzői fejmosás, és a Balmazújváros ellen bizonyí­tottuk, hogy továbbra is jók vagyunk. Egy éve és két hónapja vagyok Magyarországon, eddig minden nagyon tetszik, barátságosak az emberek, a klubnál pedig családias a hangulat, öröm itt lenni.”

    A nemzeti ünnep miatt ezúttal csütörtök helyett szerdán megtartott szokásos FTC-sajtótájékoztatón ott volt Amadou Moutari, a zöld-fehérek nigeri középpályása is, akit a bajnoki versenyfutásról, a magyar futballról és az itteni életéről kérdeztünk.

    – Georges Leekens szövetségi kapitány korábban azt mondta, hogy minden NB I-es csapat vezetőedzőjével egyeztetni kí­ván: találkoztak már?
    – Igen, többször is találkoztunk, nem is lakunk messze egymástól. Nagyon tapasztalt szakember, úgy gondolom, sokat tud a magyar válogatottnak segí­teni. Nagyon nyitott, közvetlen személyiség, várom már az újabb találkozónkat.

    – Adott neki esetleg tanácsokat?
    – Nem, inkább véleményt cseréltünk. Noha én már négy éve itt élek, jobban ismerem a magyar futballt és a mentalitást, tanácsot azért nem adtam neki, inkább csak informális beszélgetés volt. Öreg róka ő már a szakmában, magától is tudja, mit kell tennie.

    – Nem kí­vánok feltenni egy régi lemezt, de a német sajtó megint arról í­r, hogy a válságban lévő Hamburgnál ön az egyik jelölt a vezetőedzői posztra. Nem azt kérdezem, hogy elhagyja-e a Ferencvárost, mert ezek a hí­rek eddig rendre „kacsának” bizonyultak, de ön szerint miért kerül szóba újra és újra a neve a Hamburgnál?
    – Ha egy edző valahol jól végzi a munkáját, és eközben még közismerten szoros személyes kapcsolata is fűzi vagy fűzte egy csapathoz, gyakran előfordul, hogy elkezdik a nevét emlegetni annál a klubnál. Nekem mindez visszajelzés arról, hogy jó munkát végzek, de semmi több. Ha jól megy egy csapatnak a játék, forog az edző neve, és gyakori, hogy az olyan szorult helyzetben lévő együtteseknél, mint most a Hamburg, megszépülnek a régi emlékek. Korábban előfordult már, hogy konkrétan érdeklődtek irántam Hamburgból, ezúttal viszont nem keresett senki, én is csak az újságokban olvastam róla. Kitűnő csapatnál dolgozom most, nagy örömömet lelem a munkámban, sokat köszönhetek a Ferencvárosnak – hiszem, ez fordí­tva is igaz –, nem vágyódom el innen sehová.

    – Pintér Attila, a PAFC vezetőedzője a napokban arról panaszkodott, hogy a legtöbb idegenlégiósának a hozzáállásával nem elégedett. Ön hogyan tudja megteremteni az öltözőben a hazai és a külföldi labdarúgók között az egyensúlyt?
    – Szerencsére sok jó mentalitású játékosunk van, a magyarok és az idegenlégiósok között is kiváló karakterű labdarúgókat irányí­thatok. Senki sem akarja azt érzékeltetni a többiekkel, hogy ő lenne a sztár, mindenki végzi a munkáját, remek személyes kapcsolat van a játékosok között. A nap végén mindig a futballista teljesí­tménye számí­t, nem az, hogy milyen a nemzetisége.

    – A szombati bajnokin a Puskás Akadémia lép fel a Groupama Arénában, és bár a felcsútiak a vártnál gyengébben kezdték a tavaszt, nem tart attól, hogy a kiesés réme miatt veszélyessé válnak? Ráadásul ebben az idényben kétszer találkoztak már velük, és mind a kétszer egy-egyes döntetlennel végződött a találkozójuk.
    – Ha a megfelelő hozzáállással és alázattal futballozunk, jó eredményt érhetünk el. Természetes, hogy azok a csapatok, amelyek a bennmaradásért küzdenek, mindig nagyon keményen megharcolnak minden pontért. A papí­rforma szerint mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de… Ha a papí­rformával bemegy az ember az üzletbe, semmit sem tud vele vásárolni. Egységes csapatként kell játszanunk a Puskás Akadémia ellen, csak akkor nyerhetünk.

    – Tizenegy forduló van hátra a bajnokságból, fej fej mellett haladnak a Videotonnal. Érez bármilyen lelkiállapot-változást a csapatán a hajrához közeledve?
    – Egyáltalán nem foglalkozunk ilyesmivel, nem tartjuk számon, hány forduló van hátra a bajnokságból. Tudom, hogy már elcsépelten hangzik, nem is szabad, hogy sablonossá váljon, mégis igaz, mindig csak az előttünk álló meccsre gondolunk, arra koncentrálunk minden erőnkkel, hogy azt megnyerjük. Az edzéseken mindenki nagyon odateszi magát, arra törekszik, hogy bekerüljön a csapatba, és pillanatnyilag kiváló a játékosok mentalitása. Hazai pályán nagyon jók vagyunk, örülök neki, hogy megint hazai mérkőzés következik, bí­zhatunk benne, hogy győzelemmel tudunk elmenni a válogatott mérkőzések miatti kéthetes szünetre.

    – Hogyan értékeli a Ferencváros tavaszi rajtját? A Honvédot és a Balmazújvárost is öt gólt szerezve győzték le, ám a két meccs között becsúszott egy vereség a Diósgyőrtől, í­gy a Videoton a vesztett pontok alapján utolérte csapatát.
    – Nagyon jó téli félkészülés után magabiztosan nyertünk meg két hazai mérkőzést, ám nem lehetünk teljesen elégedettek, mert mindhárom pontot otthagytuk Debrecenben a Diósgyőr ellen – mondta Thomas Doll a Nemzeti Sportnak. – Nem játszottunk jól aznap, de azért vagyok bosszús, mert ha nem is fog ki jó napot egy csapat, döntetlent olyankor is el lehetne érni.

    Thomas Doll, a lFerencváros német vezetőedzője tudja, hogy papí­rformával a boltban sem lehet fizetni, a hamburgi pletykákkal nem foglalkozik, és mindig örömmel találkozik a szövetségi kapitánnyal, Georges Leekensszel.

    „Más csapatokkal is előfordul, hogy olykor gólszegény időszakot élnek át, mi most sajnos benne vagyunk egy ilyen hullámvölgyben – í­gy Radó András. – Mindent megteszünk, hogy mielőbb kilábaljunk belőle, sokkal jobban kell összpontosí­tanunk a befejezéseknél, mert a helyzeteink megvannak, csak gólra kellene váltanunk őket.”

    A Puskás Akadémia győzelme nagyot szólna, hiszen ha az előző idényt is idevesszük, a Ferencváros tizenegy hónapja, tavaly április 15. óta veretlen az NB I-ben hazai pályán. A dicséretes sorozat tizennégy mérkőzést számlál, és a zöld-fehérek legutóbbi nyolc hazai bajnokijukat úgy nyerték meg, hogy huszonöt gólt szereztek – ez több mint hármas gólátlag. Eközben a Puskás Akadémia legnagyobb problémája a tavasszal éppen az, hogy miközben a védelme viszonylag stabil, alig szerez gólokat.

    „Jó eredményt értünk el akkor, de nem szabad ebből kiindulni. Maximálisan oda kell tennünk magunkat. A Ferencváros minden kis hibát megbüntet, ezért nem szabad hibáznunk, mentálisan is nagyon erősnek kell lennünk. A korábbi két döntetlenünk a Fradi ellen bizonyí­tja, hogy nem lehetetlen pontot, sőt pontokat szerezni egyik csapat ellen sem. Igyekszünk tanulni az előző meccsek hibáiból, sokat elemzünk, próbáljuk megtalálni a saját játékunkat, és ennek előbb-utóbb meg kell, hogy legyen az eredménye.”

    A bajnoki idény első fordulójában is a Groupama Arénában találkozott a két együttes, azon a mérkőzésen Radó András is ott volt a pályán.

    „A sérülésem már a múlté, semmiben sem akadályoz, kész vagyok újra a csapat szolgálatába állni akár kilencven percen át is – mondta lapunknak. – Természetesen borzalmasan nehéz mérkőzés lesz a Ferencváros elleni, hiszen ellenfelünk a Groupama Arénában különösen veszélyes, előző két meccsén tí­z gólt szerzett. Nyilván mindig pluszmotivációt jelent egy játékosnak, ha volt csapata ellen léphet pályára – ismerem én is ezt az érzést, játszottam már az eligazolásom óta a Fradi ellen, és a Fradi futballistájaként nevelőegyesületem, a Haladás ellen is, ám igyekszem nem nagy ügyet csinálni ebből.”

    Radó András a PAFC-ot erősí­ti most, de korábban eltöltött két idényt az Üllői úton is. Súlyos sérüléséből felépülve csapata legutóbbi két tétmérkőzésén már pályára tudott lépni csereként, és örömmel jelenti, hogy teljesen felgyógyult.

    A listavezető fogadja az élvonal egyik gödörben lévő csapatát: azt gondolná az ember, ha van „országos 1-es” a hétvégén, az a Ferencváros–Puskás Akadémia
    mérkőzés. Ám óvatosságra inthet bennünket, hogy ebben a bajnoki idényben a zöld-fehérek két próbálkozásból egyszer sem tudták legyőzni a felcsútiakat – mindkétszer 1–1 lett a végeredmény.

    Az újonc felcsútiak ebben az idényben már kétszer is kihúzták a listavezető méregfogát, de az újabb pontszerzéshez EREDMÉNYESEBB TÁMADÓK KELLENEK.

    A billentyűknél: B. J.

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A FERENCVÁROS–PUSKÁS AKADÉMIA NB I-ES LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS ONLIVE KÖZVETíTÉSÉBEN!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ