2018.IV.28. Ferencváros – Haladás: 2-1

Nagyot fordított, így a tabella élére állt a Ferencváros

Thomas Doll csapata már a 7. percben hátrányba került, de legyőzte a Haladást.
A labdarúgó NB I 28. fordulójának záró mérkőzésén a Ferencváros hazai pályán 2–1-re fordított a Haladás ellen, így a Videoton paksi botlását kihasználva visszavette a vezetést a tabellán.

Nyilatkozatok:

Thomas Doll: –

Michal Hipp: – Hiába vagyunk négy meccs óta veretlenek, a Debrecen és – különösen – a Balmazújváros elleni hazai döntetlen bosszant. A szombati mérkőzés toronymagas esélyese a Ferencváros, a Fradi számára valamennyi meccsen csak a győzelem elfogadható. Nem hiszem, hogy a hazaiak legutóbbi pontvesztésük miatt ezúttal kettőzött erővel hajtanának ellenünk: szerintem, ha nyertek volna, ugyanúgy beleadnának apait-anyait. Hazai pályán az FTC erőszakos, agresszív támadófutballt játszik, nem lesz könnyű dolgunk. De nem „kivégzésre” megyünk, hanem, hogy egy jó hangulatú és számunkra eredményes meccset játsszunk. Ehhez az kell, hogy megismételjük az őszi teljesítményünket, amikor 2-1-re legyőztük a Fradit. Myke Ramos, Mészáros Karol, Tóth Máté, Jancsó András, Michal Rabusic, Gyurján Márton sérült, és kérdéses a derekával bajlódó Király Gábor játéka.

A mérkőzés:

Ferencváros — Swietelsky Haladás: 2-1 (1-1)
Groupama Aréna, 7.872 néző.
Vezette: Szőts Gergely (asszisztensek: Ring, Berettyán; alapvonali jv.: Karakó, Takács J.; tartalékjv.: Becséri)

Ferencváros: Dibusz — Lovrencsics G., Otigba, Blazic, Botka — Koch (Moutari, 61.) — Varga R. (Lovrencsics B., 84.), Spirovski, Gorriarán (Nagy D., 74.), Paintsil — Böde
kispad: Holczer, Georgijevic, Rui Pedro, Sternberg
vezetőedző: Thomas Doll

Swietelsky Haladás: Rózsa — Schimmer, S. Wils, Kolcák, Bosnjak — Rácz B. (Pinte, 78.), Jagodics M., Grumic, Németh Mi. (Halmosi, 71.) — Németh Má. (Bamgboye, 59.) — Williams
kispad: Lévay, Polgár, Medgyes, Kovács L.
vezetőedző: Michal Hipp

Gól: Paintsil (38.), Blazic (68.) illetve Williams (7.)
Sárga lap: Nagy D. (88.) illetve Rózsa (32.), Bosnjak (82.), Grumic (88.), Bamgboye (90+1.)

Ismét a tabella élen áll a Ferencváros!

A Videoton szombat délután meglepetésre 1–0-ra kikapott a Paks otthonában, a zöld-fehérek pedig – ha kínkeservesen is, de – legyőzték a Haladást, így a múlt heti előzést követően a Fradi pontelőnnyel tért vissza az első helyre.

Pedig nagyon álmosan kezdődött az FTC számára a szombat esti mérkőzés: a védelem háromszor is könnyelműen adogatott hátul, így kisebb csoda volt, hogy a szombathelyiek nem hamarabb szerezték meg a vezetést. A negyedik hibát már nem hagyta megtorlatlanul a vendég Haladás, David Williams köszönt be (0–1).

Ne szépítsünk, megérdemelte a Ferencváros, hogy gólt kapjon!

Bajnoki aranyéremre pályázó csapat nem engedheti magának a kényelmes kezdés luxusát, elképzelhetjük, mi történik majd akkor, ha a nemzetközi színtéren, egy erősebb európai együttes ellen hibáznak ennyit a zöld-fehérek… Az ellenfél ezúttal a magyar mezőnyben a kiesés elől menekülő szombathelyi együttes volt, így a kezdeti sokk után szépen lassan átvette a játék irányítását a hazai csapat. Lovrencsics Gergőék, ha nem is egyre másra, de elkezdték kialakítani a helyzeteket, és érezhető volt, nagyon nem szeretnének hátránnyal a szünetre vonulni. Böde Dániel egymaga lőhetett volna kettőt, a góllövőlistát vezető Varga Roland is betalálhatott volna, ám végül Joseph Paintsil egyenlített (1–1).

Nem mondhatjuk, hogy a fordulás után végig egykapuzta a meccset a hazai együttes, hiszen a Haladás olykor szépen fejlődött fel támadásban, és gyors ellencsapásokkal próbálkozott, mégis többet támadott a Fradi. Ment előre becsülettel, és Thomas Doll is próbálkozott a kispadról, egy óra elteltével a védekező középpályás Julian Koch helyére támadó szellemű futballistát, Amadou Moutarit küldött pályára. Később érkezett a jól cselező Nagy Dominik és a csatár Lovrencsics Balázs is, igaz, a zöld-fehérek akkor már 2–1-re vezettek. A belső védő Miha Blazic nem először volt jókor jó helyen az ellenfél kapuja előtt, és (ismét) fontos gólt szerzett.

Az előny birtokában a hazai futballisták némileg megnyugodtak, nem sürgette őket már az idő, ellenben az addig gyakran időt húzó vendégkapus, Rózsa Dániel nyomban szaporább lépésekkel végezte el a kirúgásokat.

A Ferencváros nem futballozott lehengerlően, főleg a találkozó elején nem találta a ritmust, ám végül – ha nehezen is, de – hozta a kötelezőt, és hazai pályán legyőzte a Haladást. A szombat esti sikerrel a zöld-fehérek pontelőnnyel várhatják a jövő heti, Videoton elleni rangadót, és úgy futhatnak neki a bajnoki döntővel felérő összecsapásnak, hogy döntetlennel is a tabella élén maradnak.

További képek: fradi.hunso.hu, Farkas ZsoltSas Gábor

Nyilatkozatok:

Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője elégedett volt a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.

„Nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült megfordítani a meccset. A csapat nagyon jól kezdett, az elmúlt mérkőzéseken egyszerű, szükségtelen hibákat követtünk el, amelyek tönkreteszik az addig jól elvégzett munkát. De most előre játszott a csapat, ha jól emlékszem, az első félidőben hét helyzetet is kidolgoztak a srácok. Volt néhány szituáció, amikor a végső passz vagy a befejezés hiányzott, hogy hamarabb eldöntsük a találkozót. Ilyen helyzetben nagyon ügyelni kell arra, hogy ne fussunk bele kontraszituációkba. Érezni lehetett, hogy a fiúk meg akarják nyerni a mérkőzést és itthon akarják tartani a három pontot. Úgy gondolom, néha eltekinthetünk attól, ha nem úgy sikerül valami, ahogy akartuk.”

Az első félidőben többször is zavarba hozható volt a Fradi védelme, ezért kitért a hátsó alakzat olykor könnyelmű megoldásaira is.

„Pontatlan labdáink voltak, ilyen szituációkban pedig visszahozzuk az ellenfelet a meccsbe. Ha úgy akarunk játszani, mint Sergio Ramos vagy Marcelo, akkor problémáink lesznek, ez nem a mi futballunk. A Haladás góljánál volt egy hosszú indítás, a belső és a külső védő azonos magasságban állt, ebben a pillanatban nem volt védekező háromszögünk. Így alakult ki a Dibusz Dénessel szembeni egy az egy elleni szituáció, ezt magunknak köszönhettük.”

A német edző elárulta, milyen érzésekkel várja a jövő heti, Videoton elleni rangadót.

„Mindig jó érzés, ha vezetjük a tabellát, de jövő héten egészen más jellegű mérkőzés lesz, amely nagyon sok mindenről szól. Mindegy, hogy egypontos előnyünk van vagy nincs, leutazunk, játszani fogunk és remélhetőleg nagyszerű hozzáállással lép a csapat pályára. Egyébként mostantól minden meccs bajnoki döntőnek minősül.

A vendégek trénere, Michal Hipp a következőket mondta az összecsapásról:

„Természetesen a tisztelet megvolt bennünk a Fradival szemben. Figyelmeztettem a játékosaimat, hogy ha jó eredményt szeretnénk elérni, akkor nagyon aktívnak kell lennünk előre. Az első tíz percben ezt jól csináltuk, több lehetőségünk is volt, majd jött a gól. Utána nyomás alá helyezett minket a Ferencváros, de mi is veszélyeztettünk. Sajnálom, hogy pontrúgásból kaptuk a gólt, mert készültünk rá, és épp Blazic szerezte a győztes találatot, akire szintén készültünk. Ez bosszantó.

A találkozó előtt Király Gábort nevezték a kezdőbe, ám sérülése miatt mégsem ő, hanem a harmadik számú kapus, Rózsa Dániel védett. A csapat második számú hálóőre, Gyurján Márton a múlt héten, a Balmazújváros ellen sérült meg súlyosan.

„Király Gabinak már a Balmazújváros elleni meccs előtt is voltak egészségügyi gondjai. Ezen a héten kezdett el edzeni, megpróbálta, az utolsó percig reménykedett benne, hogy tud védeni, de nem vállalta a mérkőzést, mert a bemelegítésnél fájdalmat érzett. Nagyon profi játékos, nem akart sérülten védeni, ezért átadta a helyet Rózsa Daninak, akivel nagyon elégedett vagyok.”

Öt fordulóval a bajnokság vége előtt mindössze három pontra vannak a kieső helytől, így nem lehetnek nyugodtak, ennek ellenére Hipp bizakodó a jövőt illetően.

„Az élet megy tovább, mi is megyünk tovább. Öt nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, ebből három otthon, de minden a kezünkben van. Mindent megteszünk, és hiszek a csapatban, hogy a célunkat elérjük.”

Joseph Paintsil:

Miha Blazic: — Nehéz mérkőzésen vagyunk túl, de összességében jobbak voltunk. Az első félidőben sok olyan hibát vétettünk, amit egyszerűen nem engedhetünk meg magunknak. A nagyobb helyzeteik rendre a mi hibáink után következtek. Ezeket a hibákat el kell kerülnünk, még akkor is, hogy ha több és jobb helyzeteink adódtak, mint nekik. Ahogy az előző mérkőzés után is mondtam, nem adtuk fel, küzdöttünk végig a találkozón. Hiába szerzett vezetést a Haladás, mindannyian éreztük, hogy megfordíthatjuk a találkozót. Jobbak voltunk, volt hitünk és sikerült nyernünk.

 

A 28. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A NEMZETI SPORT OSZTÁLYZATAI ALAPJÁN
Nagy G. (Vasas) 7 — Fejes (Paks) 7, Benes (Vasas) 7, Blazic (Ferencváros) 6 — Haraszti (Paks) 7, Gorriarán (Ferencváros) 7, Simon Á. (Paks) 7, Egerszegi (Vasas) 7 — Barczi (Vasas) 7, Novothny (Újpest) 6, Lanzafame (Bp. Honvéd) 7
A forduló játékvezetője: Kassai Viktor (DVSC — Vasas) 9 — Márkus Tamás, Andó-Szabó Sándor, Molnár Attila, ifj. Varga Gábor

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Haladás hivatalos honlapja valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

3 hozzászólás a(z) 2018.IV.28. Ferencváros – Haladás: 2-1 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    VÉGE

    Véget ért a mérkőzés, a Ferencváros 2–1-re legyőzte a Haladást, így visszavette a vezetést a tabellán.

    90+5.

    PERC
    Williams a sorfalba bombázott egy szabadrúgást.

    90+2.

    PERC
    Bamgboye belépője Lovrencsics térdét találta el.

    90+1.

    PERC
    Lovrencsics Gergő maradt a földön, ápolni kell.

    90.

    PERC
    Három perc a ráadás.

    87.

    PERC
    Grumics visszatért a pályára.

    86.

    PERC
    Paintsil harcolt ki szögletet.

    86.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    85.

    PERC
    Grumics fájdalmas arccal elterült a földön, lehet hogy nem tudja folytatni.

    84.

    PERC
    Megvolt a harmadik ferencvárosi csere is, Varga Roland hagyta el a pályát, Lovrencsics Balázs érkezett.

    83.

    PERC
    Paintsil lapos beadása után Rózsa szedte fel a labdát.

    80.

    PERC
    Botka gyorsan rendbe is jött, Dibusz segített rajta.

    80.

    PERC
    Botka is görcsöt kapott, pedig Lovrencsics Balázs már éppen állt volna be.

    80.

    PERC
    Bödét rántotta le Kolcák a földre a felezővonal közelében.

    77.

    PERC
    Megtörtént a harmadik csere is, Rácz Barnabás helyére Pinte Patrik állt be.

    76.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    74.

    PERC
    Fernando Gorriarán nem tudja folytatni, Nagy Dominik váltotta.

    73.

    PERC
    Gorriaránt ápolni is kell.

    72.

    PERC
    Gorriarán a kezdőkör közelében leült a földre, könnyen lehet hogy görcsöt kapott.

    71.

    PERC
    Ismét cserélt Michal Hipp, Németh Milán helyét Halmosi Péter vette át a plyán.

    68.

    PERC
    GÓÓÓL!!! FORDÍTOTT AZ FTC! Varga jobb oldali szöglete után Otigba hat méterről a bal oldali kapufára fejelt. A kipattanóra Miha Blazic robbant rá a legjobb ütemben, és egy méterről, jobb lábbal a kapuba lőtte a labdát. (2–1)

    66.

    PERC
    Bamgboyét állították meg lesen.

    64.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    63.

    PERC
    Georges Leekens is a helyszínen tekinti meg a mérkőzést.

    62.

    PERC
    Böde nem túl erős fejese után Rózsa húzta le a labdát.

    61.

    PERC
    Thomas Doll is változtatott, Julian Kochot Amadou Moutari váltotta.

    61.

    PERC
    Williams távoli lövése elkerülte a hazai kaput.

    60.

    PERC
    Rózsa óriási kirúgása után Otigba vétette el a labdát, így Bamgboye ugrott ki majdnem ziccerben, ám a frissen beállt támadó rosszul vette át a labdát, majd szabálytalankodott Blaziccsal szemben.

    58.

    PERC
    Cserélt a Haladás: Németh Márió helyére Funsho Bamgboye érkezett.

    57.

    PERC
    Otigba lövését Rózsa biztosan fogta meg.

    55.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    54.

    PERC
    Paintsil lövése után a labda két Haladás-védőn is megpattant a labda, így az lelassult, s Rózsa meg tudta szelidíteni.

    51.

    PERC
    Rózsa rontott ki a kapujából, majd a tizenhatoson kívül lábbal tisztázott Böde elől.

    48.

    PERC
    Védés! Szpirovszki vezethette zavartalanul a labdát, majd lőtt is 18 méterről, Rózsa azonban hárította a kísérletet.

    46.

    PERC
    Majdnem ott a gól! Egy tizenhatoson beklülre ívelt labdát Paintsil tett közelről kapuba, Rózsában azonban elakadt a kísérlet.

    46.

    PERC
    Csere egyik oldalon sem történt.

    46.

    PERC
    Újra útjára indult a labda, a hazaiak kezdték a második félidőt.

    FÉLIDŐ

    Ezzel a Paintsil-góllal egyenlített az FTC:

    FÉLIDŐ

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    FÉLIDŐ

    Véget ért az első félidő, az állás egyelőre 1–1.

    45+1.

    PERC
    Gorriarán cselezgetett a tizenhatoson belül, majd Varga elé pattant a labda. A góllövőlistát vezető támadó azonnal lőtt, ám a labda kevéssel elkerülte a jobb alsó sarkot.

    43.

    PERC
    A mérkőzés hivatalos nézőszáma: 7872 fő.

    42.

    PERC
    Az FTC legutóbbi hét hazai bajnokijának mindegyikén két vagy több gólt rámolt be.

    41.

    PERC
    Paintsil maradt rövid ideig a földön.

    41.

    PERC
    VÉDÉS! Jagodics tüzelt 21 méterről, Dibusz azonban szögletre nyomta a jobb alsóba tartó labdát.

    40.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    39.

    PERC
    Paintsilnek ez volt a nyolcadik bajnoki gólja a jelenlegi szezonban.

    38.

    PERC
    GÓÓÓL!!! EGYENLÍTETT AZ FTC! Böde ugratta ki remek ütemben Joseph Paintsilt, aki két igazítás után kissé jobbról, öt méterről a kapus lábai között a hálóba küldte a labdát. (1–1)

    34.

    PERC
    A Ferencvárosé a legjobb hazai mérleg (11–3–0) az NB I-ben, Thomas Doll csapata ráadásul tízzel több gólt (40) szerzett pályaválasztóként, mint bármelyik riválisa (majdnem hármas gólátlag).

    32.

    PERC
    Szpirovszki durrantott a kapu fölé távolról.

    32.

    PERC
    Rózsa Dániel kapott sárgát időhúzásért.

    31.

    PERC
    Ezzel a góllal szerzett vezetést a Haladás:

    29.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    28.

    PERC
    Az FTC az előző 15 hazai bajnokija mindegyikén szerzett gólt. Legutóbb a DVSC úszta meg kapott gól nélkül a Groupama Arénában – míg ebben a bajnokságban egyetlen csapat sem tudta tisztán tartani a kapuját.

    26.

    PERC
    Újabb lehetőség! Böde kapott remek beadást, ám közelről pontosan Rózsa kezébe fejelte a labdát.

    25.

    PERC
    HELYZET! Böde ugrott ki nagy helyzetben, egy védővel a nyakán, majd 15 méterről, kissé jobbról a jobb alsót vette célba, ám a lövése után a labda elment a jobb oldali kapufa mellett.

    22.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    20.

    PERC
    A Ferencváros hazai pályán 17 mérkőzéses veretlenségi sorozatban van, legutóbb a Vasas győzte le 2017. április 15-én, tehát már több mint egy éve tart a jó széria.

    19.

    PERC
    VÉDÉS! Varga tüzelt kissé jobbról, 15 méterről, Rózsa azonban szögletre nyomta a bal felsőbe tartó labdát.

    17.

    PERC
    Varga szöglete után húzta le a labdát a kapus.

    15.

    PERC
    Technikai hiba miatt állt a Nemzeti Sport Online, köszönjük kedves olvasóink türelmét, reményeink szerint a hírek mostantól ismét akadálytalanul áramlanak.

    13.

    PERC
    A sarokrúgás után Rózsa öklözte a mezőnybe a labdát.

    12.

    PERC
    VÉDÉS! Böde közeli fejese után Rózsáról pattant szögletre a labda.

    11.

    PERC
    Schimmer tisztázott szögletre.

    10.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    10.

    PERC
    Bödét állították meg lesen.

    8.

    PERC
    A Haladás 61 kísérletből csak 7 alkalommal nyert a Ferencváros vendégeként. Először 1947-ben, aztán 1954-ben, 1957-ben, 1977-ben, 1982-ben, majd 2011-ben és 2013-ban. Azóta öt mérkőzésen veretlen a Fradi, a legutóbbi négyen mindig kétgólos vereséget mért a Halira. A 61 budapesti találkozóból 24-szer a Ferencváros 3 vagy több gólt szerzett.

    7.

    PERC
    GÓÓÓL!!! VEZETÉST SZERZETT A HALADÁS! David Williams kapott remek indítást Rácztól, majd az emelésébe Dibusz beleért, a labda azonban így is átjutott a kapuson. A kapust megkerülő ausztrál támadó lecsapott rá a labdára, s közelről a hálóba fejelte azt. (0–1)

    6.

    PERC
    HELYZET! Schimmer adta be a labdát a jobb szélről, majd Williams durrantott a kapu fölé.

    5.

    PERC
    Eddig 123 élvonalbeli bajnokin mérkőzött meg a két csapat egymással, az örökmérleg 74–26–23 az FTC javára.

    2.

    PERC
    VÉDÉS! Paintsil tört be a tizenhatoson belülre, majd tüzelt, de Rózsa hárította a próbálkozását.

    1.

    PERC
    A ferencvárosiak hagyományos zöld-fehér csíkos mezükben, a szombathelyiek pedig fehér felsőben és fekete szerelésben léptek pályára.

    01.

    PERC
    Elkezdődött a mérkőzés, a vendégek indították útjára a labdát.

    Változás történt az utolsó pillanatban, Király Gábor mégsem tudja vállalni a játékot, így Rózsa Dániel kezd a szombathelyi kapuban. Király a kispadra sem tud leülni, így Lévay Gergelyt nevezték be a keretbe.

    A Paks a múlt héten 2–2-es döntetlent játszott a Ferencvárossal, ezúttal azonban szívességet tett Thomas Doll csapatának, hiszen Haraszti Zsolt góljával 1–0-ra legyőzte a Videotont, így az FTC egy győzelemmel visszaveheti a vezetést a tabellán.

    A KEZDŐCSAPATOK ÉS A KISPADOK
    FTC: Dibusz – Lovrencsics G., Blazic, Otigba, Botka – Gorriarán, Koch – Varga R., Szpirovszki, Paintsil – Böde
    Vezetőedző: Thomas Doll
    A kispadon: Holczer (k), Georgijevics, Nagy D., Rui Pedro, Sternberg, Moutari, Lovrencsics B.
    Haladás: Király G. – Schimmer, Wils, Kolcák, Bosnjak – Németh Márió, Jagodics M., Rácz B., Németh Milán – Williams, Grumics
    Vezetőedző: Michal Hipp
    A kispadon: Rózsa D. (k), Pinte, Bamgboye, Polgár K., Medgyes Z., Kovács L., Halmosi

    A mérkőzés játékvezetője Szőts Gergely lesz.

    Így várja a mérkőzést Böde Dániel, az FTC csatára:

    „Tény és való, az FTC ellen idegenben eddig kevés babér termett számunkra. A Fradi komoly erőt képvisel, annak ellenére is, hogy a Paks ellen legutóbb odahaza pontokat veszített. Viszont a paksiak pontszerzése is azt bizonyítja, ha stabilak, egységesek vagyunk, meg lehet őket fogni. A stabilitással már jóideje nincs gond. Az első negyedóra, húsz perc kulcsfontosságú lesz, hiszen a Groupama Arénában ellenünk általában akkor szokták eldönteni a mérkőzést. Ahogy viszont telnek a percek, annál nagyobb sanszunk lesz nekünk is jó eredményre. Fontos tehát, hogy a meccs elején ne kapjunk gól, az adódó lehetőségeinket kihasználjuk és ha a szerencse is mellénk szegődik, reális esélyünk lehet, hogy megfogjuk a Fradit. Nagyon kiegyensúlyozott a bajnokság, bárki bárkit megverhet” – idézi Halmosi Pétert, a szombathelyiek csapatkapitányát a haladas.hu.

    Így várja a mérkőzést Thomas Doll, az FTC vezetőedzője:

    „Hiába vagyunk négy meccs óta veretlenek, a Debrecen és – különösen – a Balmazújváros elleni hazai döntetlen bosszant. A szombati mérkőzés toronymagas esélyese a Ferencváros, a Fradi számára valamennyi meccsen csak a győzelem elfogadható. Nem hiszem, hogy a hazaiak legutóbbi pontvesztésük miatt ezúttal kettőzött erővel hajtanának ellenünk: szerintem, ha nyertek volna, ugyanúgy beleadnának apait-anyait. Hazai pályán az FTC erőszakos, agresszív támadófutballt játszik, nem lesz könnyű dolgunk. De nem „kivégzésre” megyünk, hanem, hogy egy jó hangulatú és számunkra eredményes meccset játsszunk. Ehhez az kell, hogy megismételjük az őszi teljesítményünket, amikor 2–1-re legyőztük a Fradit. Myke Ramos, Mészáros Karol, Tóth Máté, Jancsó András, Michal Rabusic, Gyurján Márton sérült, és kérdéses a derekával bajlódó Király Gábor játéka” – mondta Michal Hipp, a Haladás vezetőedzője a szombathelyi klubhonlapnak.

    A 2017–2018-as kiírás teljes sorsolását itt találják.

    Az NB I tabelláját, góllövőlistáját, valamint korábbi tudósításainkat ide kattintva böngészhetik.

    A 28. FORDULÓ EREDMÉNYEI
    Paksi FC–Videoton FC 1–0
    Debreceni VSC–Vasas FC 2–3
    Mezőkövesd–Budapest Honvéd 1–2
    Újpest FC–Diósgyőri VTK 1–0
    Puskás Akadémia–Balmazújváros 3–1

    A mérkőzést Budapesten, a Groupama Arénában rendezik meg. Az összecsapást az M4 Sport élőben közvetíti.

    Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a Ferencváros–Haladás összecsapás a labdarúgó NB I 28. fordulójából. Tartsanak velünk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 07.29. 18:00 MTK-FTC (TV: M4)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FACEBOOK:
HOST
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső utánpótlás emléktornák