2018.V.12. Ferencváros – Vasas: 1-1

A Fradi ikszelt a Vasassal, élre állt a Videoton!

A 94. percben egyenlí­tett a kiesés ellen harcoló Vasas, már nem a Ferencváros az éllovas.
A bajnoki cí­mre hajtó Ferencváros hazai pályán nem bí­rt (1–1) a kiesés ellen hadakozó Vasassal, a mérkőzésen egy-egy hajrábeli gól esett – a Haladást legyőző Videoton í­gy az élre állt a labdarúgó NB I 30. fordulójában.

Nyilatkozatok:

Thomas Doll: –

Michael Oenning: – Már nagyon várom a mérkőzést. A Groupama Arénában fogunk játszani, kiváló körülmények között. Esti mérkőzésünk lesz, tehát várhatóan az időjárásra sem lesz majd panaszunk. Mivel több mint egy évszázados hagyománnyal rendelkező rangadóról beszélünk, í­gy bí­zom abban, hogy több ezer néző ki fog látogatni a stadionba, természetesen a mi szurkolóink közül is. A mi helyzetünkben minden támogatásra szükségünk van. Bajnokesélyes ellen lépünk pályára, egy olyan mérkőzésen, ahol nincs veszí­tenivalónk.

A mérkőzés:

Ferencváros — Vasas: 1-1 (0-0)
Groupama Aréna, 11.345 néző.
Vezette: Andó-Szabó Sándor (asszisztensek: Szert, Szécsényi; alapvonali jv.: Erdős, Szilasi; tartalékjv.: Lémon)

Ferencváros: Dibusz — Lovrencsics G., Blazic, Leandro, Sternberg — Spirovski (Bőle, 85.), Nagy D. — Varga R., Paintsil, Moutari (Lovrencsics B., 64.) — Böde (Georgijevic, 81.)
kispad: Holczer, Pedroso, Batik, Priskin
vezetőedző: Thomas Doll

Vasas: Nagy G. — Manjrekar, Benes, Ristevski — Murka (Egerszegi, 46.), Vida M., Burmeister (Vogyicska, 51.), Hangya — Barczi, Gaál — Ádám (Pavlov, 67.)
kispad: Kamenar, Vaskó, Ferenczi I., Laczkó
vezetőedző: Michael Oenning

Gól: Blazic (89.) illetve Egerszegi (90+4.)
Sárga lap: Lovrencsics G. (33.), Böde (90.), Holczer (90.), Leandro (90+3.) illetve Hangya (78.), Vida M. (90+3.), Laczkó (90+4.)

Ki az úr a háznál? – í­rtuk szombati számunkban a Ferencváros Vasas elleni mérkőzése előtt. Nos, Thomas Doll, a hazaiak vezetőedzője nem a levegőbe beszélt, amikor arról nyilatkozott lapunknak, hogy hazai pályán, a bajnoki cí­m egyik várományosaként a kiesés elől menekülő ellenféllel szemben szó sem lehet türelmes futballról, s az első perctől kezdve meg kell mutatniuk, hogy kinek az akarata érvényesül a pályán.

A Fradi ennek a szellemében is kezdte az összecsapást.

Az első húsz percben alig-alig volt a Vasasnál a labda, Nagy Dominik és társai nem hagyták levegőhöz jutni a vendégek védelmét. Az első félidőben legalább hat í­géretes gólszerzési lehetőségük volt, csakhogy az angyalföldieknél mindig volt valaki, aki nem szerette volna, ha gólt kap csapata – a kapus, Nagy Gergely háromszor is góltól mentette meg együttesét. Böde Dániel fejesénél többen már a magasba ugrottak a stadionban, néhányan gólt kiáltottak, ám a jó felépí­tésű játékos nagyszerű mozdulattal tolta ki az alsó sarokba tartó labdát.

A Ferencváros támadott, uralta a találkozót, ám az első félidő hajrájában a Vasasnak is volt két nagy gólszerzési lehetősége, í­gy kis hí­ján megtréfálta a hazaiakat. Próbálkozott a Fradi, a két szélső, Varga Roland és Amadou Moutari helyet is cserélt, de hiába a hajtás, gólt nem sikerült szerezniük az első negyvenöt percben.

A Vasas három belső védővel lezárta a területeket, és mivel a két szélső is visszazárt, sőt a középpályáról hárman-négyen is közvetlenül a védősor előtt tömörültek, nem volt könnyű dolga a Ferencvárosnak. A második félidőben is mezőnyfölényben futballozott a hazai csapat, de valami hiányzott a futballjából. Túlságosan statikussá vált a játék, a védekezésre összpontosí­tó kilenc-tí­z Vasas-futballista között keveset mozogtak, egyre több lett a pontatlan passz, és a távoli lövésekben sem volt erő, elképzelés.

És az, hogy elkezdett fogyni a hátralévő idő, elkezdte zavarni a hazai futballistákat.

Pedig a csapatnak mindenképpen győznie kellett, hiszen a vetélytárs Videoton szombat délután magabiztosan győzte le hazai pályán 3–0-ra a Haladást, márpedig a döntetlennel a Ferencváros visszacsúszott volna a második helyre. Nemcsak a lelátón lett egyre idegesebb a hangulat, érezhető volt, hogy a pályán is egyre feszültebbé váltak a futballisták. Egy-egy hibánál heves kézmozdulatokkal kezdtek egymás irányába mutogatni, és í­rhatjuk, a szerencse sem állt a zöld-fehérek mellett, Joseph Paintsil remek egyéni alakí­tás lezárásaként a kapufát találta el. A szurkolók – és a kispadnál Thomas Doll – nem hitt a szemének, amikor aztán jött Miha Blazic, és befejelte a gólt, amelyről mindenki azt gondolta, hogy győztes (1–0).

De nem az lett!

Hiába szerzett gólt a szlovén védő a 89. percben, a Vasas a lefújás előtti pillanatokban Egerszegi Tamás révén egyenlí­tett, néhány elkeseredett ferencvárosi szurkoló a fejét fogta, a játékosok a pályán sí­ri csöndben néztek maguk elé, sőt volt, aki az öltöző felé ballagva elsí­rta magát. 1–1

Elképzelhető, hogy a Ferencváros ezen az estén – ezzel az angyalföldi góllal – bukta el a bajnoki aranyérmet?

Nem zárható ki.

További képek: fradi.hunso.hu, Farkas Zsolt

Nyilatkozatok:

„Nagy dicséret illeti a csapatomat. Szerintem a 90. perc után nem sokan gondolták volna, hogy vissza tudunk jönni a meccsbe, bár én éreztem, hogy egy lövésünk még lehet – értékelt a Ferencváros otthonában elért 1–1-es döntetlen után a Vasas vezetőedzője, Michael Oenning. –  Ez össze is jött. Úgy vélem, nem volt véletlen, hogy í­gy alakult. A csapat nagyon egységes képet mutatott. Megvolt benne a szenvedély.

Az edzéseken is próbáltuk gyakorolni az olyan helyzeteket, amelyek az egyenlí­tő gólunknál is kialakultak – folytatta a szakember. – Nagyon fontos pont volt ez számunkra. Megmutatta, hogy nemcsak élünk, hanem egy nagyon erős és egységes együttes vagyunk. Nem érdemeltük volna meg a vereséget, bár lehet, barátom és kollégám, Thomas Doll ezt másképp fogja gondolni. Ez természetes, de ismerem a Ferencvárost, a következő fordulókban mindent meg fog tenni azért, hogy jobb eredményeket érjen el. Nekünk pedig az a feladatunk, hogy ezt az erőt továbbvigyük és megmutassuk, hogy még élünk, itt vagyunk és erős csapategységet alkotunk.”

A Vasast szinte az egész szezon során sorozatos sérülések hátráltatják, az angyalföldiek trénere szerint ezt is figyelembe kell venni az értékelésnél.

„Amiatt is nagyon értékes ez az egy pont, hogy jobbára kényszerűség miatt, de minden héten más-más felállásban kell pályára lépnünk. A hiányzók miatt sokat kell variálni, ám minden játékos zokszó nélkül teszi a dolgát, mindegy, milyen pozí­cióban kap lehetőséget.”

A legutóbbi öt bajnokiján négyszer játszott döntetlent a Ferencváros. Thomas Doll vezetőedző érthetően csalódottan értékelt, hiszen az újabb iksszel a Videoton mögé, a 2. helyre szorultak a tabellán. Szerinte most is könnyelműen ajándékoztak pontot az ellenfélnek.

„Természetes nagyon csalódott vagyok. Már a múlt héten, a Videoton ellen is rengeteg helyzetet kihagytunk, most tizenkilenc kapura tartó lövésünk volt és mindössze a kilencvenedik percben sikerült egyet értékesí­teni. Végig domináltunk a mérkőzésen, nem emlékszem rá, hogy a második félidőben a Vasas átlépte volna a felezővonalat, de úgy látszik, még ez sem elegendő, ha a döntő pillanatokban jön a technikai hiba, ha meginognak a lábak. Egy találkozón ennél több helyzetet nem nagyon lehet kidolgozni, ezért is vagyok ennyire csalódott, hogy ilyen könnyedén elszórtunk létfontosságú pontokat” – fogalmazott a Ferencváros mestere.

Hogy valójában hányszor lépte át a Vasas a félpályát a második félidőben, azt pontosan nem tudjuk, egyszer azonban biztosan, elvégre Egerszegi Tamás a 94. percben egyenlí­tett 14 méterről. Thomas Doll ezt követően, a lefújás után az öltözőben nem is tudott mit mond csapatának.

„Nem mondtam semmit. Sí­ri csönd volt az öltözőben, mindenki csalódott. Egyszerűen nem elegendő, ha azt halljuk hétről hétre, hogy domináltunk, jól járattuk a labdát, uraltuk a meccset, mert szükség van az utolsó döntő, befejező mozdulatokra is. Nagyon bántó a rengeteg kihagyott helyzet az elmúlt két mérkőzés során, olcsón adtuk át a tabellavezető helyet, még akkor is, ha a Vasas destruktí­v és csak a védekezéssel törődő játéka rendkí­vül megnehezí­tette a dolgunkat.”

Miha Blazic: – A múltkori mérkőzésen és ezúttal is sok helyzetünk volt, mégsem akart összejönni a gól. Úgy éreztem, mintha semmi sem sikerülne. Aztán a hajrában mégis megszereztük a vezetést, de tudtam, hogy még koncentrálnunk kell, hiszen nincs vége a találkozónak. Sajnos nem tudtuk megtartani az előnyt, és most mindenki nagyon csalódott. Erre a szomorúságra aludnunk kell egyet, utána viszont teljes erővel a következő mérkőzésre fókuszálunk. Nincs még veszve semmi, folytatnunk kell ezt a játékot, csak jobban kell kihasználnunk a helyzeteinket.

A 30. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A NEMZETI SPORT OSZTÁLYZATAI ALAPJÁN
Nagy G. (Vasas) 8 — Nego (Videoton) 7, Blazic (Ferencváros) 6, Benes (Vasas) 7 — Nikolov (Videoton) 6, Egerszegi (Vasas) 7, Kovács I. (Videoton) 7, Koszta (Mezőkövesd) 7 — Eppel (Bp. Honvéd) 7, Tabakovic (DVSC) 7, Lanzafame (Bp. Honvéd) 7
A forduló játékvezetője: Karakó Ferenc (Újpest — Puskás Akadémia) 9 — Horváth Róbert, Márkus Tamás, Pintér Csaba, Kulcsár Katalin

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Vasas hivatalos honlapja valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

6 hozzászólás a(z) 2018.V.12. Ferencváros – Vasas: 1-1 bejegyzéshez

  • NS osztályzatai alapján a Vasas sokkal jobb volt mint a Fradi. És ezt komolyan is gondolják?

    • Sőt a szezon átlageredményei kb. olyan magasak, mint Nyilasiék idejében. Paintsil jobb, mint Nyí­l vagy Törő …

      • Igen, mert a hollandiai vizesnyolcas után azt mondták, most már nemzetközi szemmel osztályoznak, aztán az EB-re jutás után azt mondták, most már visszatérnek a korábbiakhoz, hiszen mi is nemzetköziek vagyunk. Azt meg ne tagadjuk, hogy Andorra meg Kazahsztán is nemzetközi, hiszen egyik se Magyarországon van.

  • PERCRŐL PERCRE

    VÉGE

    A bajnoki cí­mre hajtó Ferencváros hazai pályán nem bí­rt a kiesés ellen hadakozó Vasassal, a mérkőzésen egy-egy hajrábeli gól esett – a Haladást legyőző Videoton í­gy az élre állt a labdarúgó NB I 30. fordulójában.

    VÉGE

    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

    90+4.

    PERC
    James egy rossz Hangya-szabadrúgás és egy rossz Georgijevics-mentés után Egerszegi elé fejel, aki jobbal 12-ről, kissé balról a jobb alsó sarokba lő, félmagasan. 1–1! És Georgijevics fölösleges szabálytalankodása után jött a szabadrúgás…

    90+4.

    PERC
    HIHETETLEN, EGY EGY, EGERSZEGI TAMÁS!

    90+3.

    PERC
    Sárga Leandrónak és Vida Máténak is.

    90+3.

    PERC
    Vida (
    90+2.

    PERC
    Nagy D. és Barczi összekap, miután Vida felrúgja Bőlét.

    90+2.

    PERC
    Kavarodás a hazai kapu előtt, de megússza a Fradi.

    90+1.

    PERC
    Négy perc a ráadás.

    89.

    PERC
    EZ MÁR BENT VAN! A következő Varga-korner is jó, kapura fejeli Leandro, de balra elvetődve véd Nagy, a kipattanót James, Benes és Pavlov közül csuka mozdulattal a kapu közepébe fejeli MIHA BLAZIC! 1–0!

    89.

    PERC
    Varga kornerét a léc alá fejelné Blazic 10-ről, de ott van ismét Nagy keze.

    89.

    PERC
    Georgijevics passzát az ötös előteréből kapura teszi Varga, de blokkol Benes!

    87.

    PERC
    Az id. Lovrencsics az ifj. Lovrencsics elé í­vel, aki az ötös bal sarka elől Nagy kapushoz fejel. ível.

    86.

    PERC
    Bőlének ez a 112. NB I-es perce a Fradiban.

    85.

    PERC
    Doll csak kockáztat, mert ugyebár nyert a Vidi: a középső középpályás Szpirovszki le, a támadó középpályás Bőle Lukács be.

    84.

    PERC
    Nem meglepő módon visszatért Egerszegi.

    83.

    PERC
    Egerszegi orra már nem vérzik, elhagyja a pályát, de több Vasas-csere nincs, ugyebár.

    81.

    PERC
    Közben Böde le, Dejan Georgijevics be. Doll óvatos duhaj: két középcsatár, két szélső.

    81.

    PERC
    Egerszegi lesérült, ápolás. A hazai közönség örül.

    80.

    PERC
    A két csapat egymás elleni előző négy bajnokiján négyszer is villant a piros lap.

    78.

    PERC
    Hangya Szilveszter odarúg Vargának, sárga. Jogos.

    77.

    PERC
    Vida távolija távolról sem jó, csak a labdaszerzésért lehet dicsérni.

    75.

    PERC
    A Vasas legutóbbi 15 NB I-es mérkőzéséből csak egyet hozott le kapott gól nélkül.

    73.

    PERC
    KAPUFA! Paintsil a jobb oldali kapufa tövére lő jobbal 24-ről, négy csel után, Böde meg lyukat rúg a kipattanóval, de az Nagy elé pattan a támaszkodó lábáról, a szélső meg jobbal 13-ról messze a jobb alsó mellé gyötri a labdát.

    71.

    PERC
    Papí­rszalagok a pályán, de sebaj.

    71.

    PERC
    A hazai reménység meg mint Csapájev, csak harcol, csak harcol… Böde 12 gólt lőtt az idényben, 10 gólpassz mellett, a Vasasnak pályafutása során 18 meccsen 10 gólt vágott, 4 assziszt mellett.

    69.

    PERC
    Vaskó a Fradi ellen 14 meccsén 2 kanadai pontot hozott össze, fele-fele. Ma nem nő tovább.

    68.

    PERC
    Varga már az ötös sarka előtt jár, de odaér most is Hangya. A válogatott bekk nevéhez méltó szorgalommal és hasznossággal futballozik ma.

    68.

    PERC
    Csatár helyett csatár. Ferenczi nem játszik ma, a Fradi ellen 7 meccsen 2 gólt lőtt karrierje során.

    67.

    PERC
    Oenning nem vacakol: Ádám le, Jevhen Pavlov be.

    66.

    PERC
    Adam Pavlov (AdamPavlov
    66.

    PERC
    Priskin 5 találatnál, Georgijevics 1-nél, Bőle 0-nál jár.

    65.

    PERC
    Aki 16 idénybeli meccsén 1 gólt és 1 gólpasszt termelt.

    65.

    PERC
    Az FTC legutóbbi 12 hazai bajnoki mérkőzéséből 11-et megnyert, egyedül a Paks csent pontot az Üllői útról. A zöld-fehérek legutóbbi 8 hazai találkozójukon két vagy több gólt szereztek.

    64.

    PERC
    Moutari le is megy, Lovrencsics Balázs váltja.

    64.

    PERC
    Amadou Kalala Lovrencsics (Amadou KalalaLovrencsics
    64.

    PERC
    Moutarival azonban már nem bí­r, de Hangya becsúszva ment előle. Kirúgás ráadásul.

    64.

    PERC
    Sternberg balos beadása Risztevszkié.

    63.

    PERC
    Hangya beadását Leandro mellel Gaál elé teszi, de nagyon lassú a támadó, odaér hamarabb Blazic.

    60.

    PERC
    Moutari kavargat a jobbon, már a kapufa előtt jár, de érkezik a nagy pesti éjszakából egy cseh vitéz, Benes, és ment előle becsúszva. A szöglet rossz.

    60.

    PERC
    Ebben a szezonban a Ferencvárosé a legjobb hazai mérleg (12 győzelem, 3 döntetlen, 42–12-es gólkülönbség), a Vasasé a második leggyengébb (3–3–8, 19–34). A Ferencváros szerzi a legtöbb gólt hazai pályán, a Vasas kapja a legtöbb gólt idegenben.

    56.

    PERC
    Leandro a sorfalba lő.

    55.

    PERC
    Hangya buktatja Vargát a 16-os vonala előtt, nem sokkal. Szabadrúgás.

    52.

    PERC
    Majdnem beakadt! Varga passza után Paintsil bedob három cselt, majd jobbal 14-ről, kissé jobbról a jobb alsó mellé húzza a labdát. Nem sokkal, nagyon nem sokkal…

    51.

    PERC
    Vogyicska Bálint váltja.

    51.

    PERC
    Burmeister Vogyicska (BurmeisterVogyicska
    51.

    PERC
    Burmeister még rosszabbul járt, jobb combja fáj, csere lesz.

    49.

    PERC
    Az újabb jobbos Lovrencsics-beadást elkapja Nagy, minden további egészségügyi következmény nélkül.

    49.

    PERC
    Egerszegi összefejel Lovrencsics beadása után Moutarival, ápolás.

    46.

    PERC
    FOLYTATJUK!

    FÉLIDŐ

    Egerszegi Tamás váltja Murkát a Vasasban.

    FÉLIDŐ

    Murka Egerszegi (MurkaEgerszegi

    FÉLIDŐ

    EZT MEG FOLYTATNÁK. A Vasas az egyetlen csapat, mely eddig egynél több bajnokit tudott nyerni a Groupama Arénában (2016-ban is 2–1-re nyertek a piros-kékek). Az FTC új stadionja átadása óta csak négyszer kapott ki bajnokin hazai pályán, kétszer a Vasastól, egyszer az Újpesttől és a Pakstól.

    FÉLIDŐ

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    FÉLIDŐ

    LEZÁRNÁK. A Vasas volt a legutóbbi csapat, mely le tudta győzni NB I-es mérkőzésen a Groupama Arénában a Ferencvárost. 2017. április 15-én 2–1-re nyertek az angyalföldiek, azóta a Fradi 18 mérkőzéses veretlenségi sorozatban van hazai pályán.

    FÉLIDŐ

    VASAS-REMÉNY. A Ferencváros pályaválasztásával lejátszott legutóbbi hat mérkőzésből hármat is a Vasas nyert meg. A párharc története során csak kétszer volt ilyen jó periódusa a Vasasnak.

    FÉLIDŐ

    A piros-kékek az utolsó előtti helyre csúsztak vissza, kieső helyen állnak. Vendégként legutóbb Debrecenben, a 3–2-es győzelemmel megtörték rossz sorozatukat, az előző idegenbeli meccsükön egy pontot szereztek, szeptember 30. óta nyeretlenek voltak (mlsz.hu).

    FÉLIDŐ

    A zöld-fehérek az április 21-i hazai bajnokijukat, a Paks ellen, elrontották, éppen csak döntetlenre mentették. De előtte tí­z hazai bajnokit megnyertek, s azóta is győztek már a Haladás ellen. A Groupama Arénában a Vasas ellen a 2016–2017-es szezonban (legalábbis a bajnoki mérkőzéseken, mert a kupadöntőt megnyerték) vereséget szenvedtek, ráadásul kétszer is. Múlt szeptemberben aztán simán, 5–2-re nyertek.

    FÉLIDŐ

    VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

    44.

    PERC
    Szpirovszki a 16-os bal csücske elől átlövi jobbal a labdát Csepelre.

    44.

    PERC
    49 sikert könyvelhetett el az FTC pályaválasztóként a Vasas ellen, a húsz döntetlen mellett az angyalföldiek 21-szer nyertek.

    43.

    PERC
    Már csak ezért sem mindegy…

    43.

    PERC
    Nem is Risztevszi, Burmeister lőtt kapura.

    41.

    PERC
    Risztevszki itt van, de egy jobb oldali szabadrúgást követő James-körömpasszt a 16-os előteréből a kapushoz pöcköl. Na jó, azért csak el kellett vetődnie Dibusznak…

    41.

    PERC
    A Paks elleni kezdőből Vaskó, Egerszegi, Vogyicska és Vida sincs a kezdőben ma, utóbbi kettő a keretben sincs.

    39.

    PERC
    ÉPPEN CSAK MELLÉ! Gaál jobblábas lövése Nagy lábáról a bal felső mellé pattan, centiméterekkel csak!

    38.

    PERC
    Vasas-szabadrúgás 17-ről, középről, Lovrencsics visszahúzta Jamest.

    36.

    PERC
    DE NAGY-VÉDÉS! Gaál elől Böde az ötösről a bal alsóba csúsztatná fejjel Varga bal oldali szabadrúgását, de elképesztő nagyot véd Nagy Gergely, vetődve. VILÁGSZíNVONAL!

    35.

    PERC
    Paintsil látványosan szenved Benes és Hangya mellett, de nincs sárga. Szí­nészkedett.

    34.

    PERC
    Ádám jobbról ballal be, James elől a túlsó oldalon Lovrencsics fejjel ki.

    34.

    PERC
    Ádám éles szögből is kapura lő, ment fejjel a rövid sarok előtt Böde!

    33.

    PERC
    Ádám jön most jobbról egy szabadrúgással, Barczit rúgta fel Sternberg.

    33.

    PERC
    15 legutóbbi élvonalbeli mérkőzéséből a Vasas csak egyszer nem kapott gólt.

    32.

    PERC
    Sárga a Gaált felvágó Lovrencsics Gergőnek. A hazai közönség tüntet, joggal: előbb mentett a szélső, aztán ütközötött Gaállal.

    32.

    PERC
    Varga jobbos beadását Murka felől középre fejeli Böde, de jő a jó Nagy kapus.

    31.

    PERC
    Sternberg balos beadását Hangya menti varga elől középen, Ádám kontrázna, de lerántja őt Leandro.

    30.

    PERC
    12 győzelmet szerzett a Ferencváros hazai pályán ebben az idényben, s mindössze három
    döntetlennel veszí­tett pontokat, még veretlen.

    28.

    PERC
    … a sorfalba lő, a kipattanót meg Nagy ballal a bal alsó mellé vágja. 14-ről.

    28.

    PERC
    Jő Varga, és jobbal 21-ről…

    27.

    PERC
    James ellöki Bödét a 16-os előtt, szabadrúgás.

    25.

    PERC
    MELLÉ! Nagy ezt is ki tudja hagyni: ballal az ötösről a jobb felső mellé lő. Pedig Murka előzékeny volt: elé fejelte Lovrencsics pontatlan, jobbról jövő beí­velését.

    23.

    PERC
    HOPP! A két jó csel után magát túl hosszan szöktető Nagy elől ment az ötösön James, de visszapattan a labda szélsőre, onnan meg nem sokkal a bal felső mellé!

    20.

    PERC
    Nagy nagy védése: Böde passzát Paintsil jobbal 18-ról a léc alá nyesné, az ötösön álló kapus azonban bemutat egy szép robinzonádot.

    18.

    PERC
    Lovrencsics bemutat egy megelőző szerelést, meg egy ballábas, 24 méteres, a jobb alsó sarok mellé lövést.

    17.

    PERC
    Ennek örömére Szpirovszki jobbal 21-ről Nagy kapus orra elé lövi a labdát.

    17.

    PERC
    A Fradiban 5 a légiós a kezdőben, 2 a kispadon, a Vasasban 4 ill. 2.

    16.

    PERC
    Szpirovszki passza után Risztveszki nem figyel, de a hazai Nagy elé kilép a vendég Nagy.

    15.

    PERC
    Letámad a Vasas, Barczi jobbhátvéd már, de felrúgják, Paintsil meg leronahja Murkát, aki örül még egy bedobásnak is.

    11.

    PERC
    Böde rosszul veszi át Varga passzát, Benes kiszorí­tja, a beadás meg Jamesé.

    10.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    10.

    PERC
    Moutari nagyon kicselezi a balon Vidát, majd jobbal az ötös bal sarka elől a léc fölé pazarolja a ziccerét. Nagy kapus egyébként is rajta volt.

    9.

    PERC
    Nagyon szép hazai támadás, Varga lő ballal az ötös bal alsó sarok elől Hangya lábába.

    8.

    PERC
    Vida meg kifejeli.

    8.

    PERC
    Moutari meghúzza a jobb szélt, szereli Benes. Korner. Varga adja be, jobbal…

    6.

    PERC
    MELLÉ! Varga balról ballal középre í­vel egy szabadrúgást, James csak nézi, ahogyan Blazic az ötösről a jobb felső mellé fejel!

    6.

    PERC
    Dzsudzsák Balázs is feltűnik a stadionban, saját VIP-páholyában. Georges Leekens Felcsúton volt ma délután.

    2.

    PERC
    Nagy kapus máris húzza az időt.

    1.

    PERC
    A hivatalos nézőszám: 11 345.

    1.

    PERC
    Dibusz ölében elhal egy balos Hangya-szabadrúgás.

    01.

    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    A hazaiak zöld-fehér mezben és zöld nadrágban, a vendégek piros-kék mezben és kék nadrágban.

    Ha már régmúlt: 1943-ban a Ferencváros a Kinizsivel játszott az élvonalban, 1951-ben a Kinizsi a Vasassal – mindkét csapat viselte a hadvezér nevét a kényszerű átnevezések korszakában.
    A tempofradi.huemlí­tést tesz az első ténylegesen angyalföldi Vasas-sikerről: 1930 novemberében a Béke utcai pályaavatón 5:2-re mosták le a Fradit. „A Ferencváros letörése katasztrofális méreteket kezd ölteni!” – szól a korabeli újságí­rói í­télet.
    Az FTC 1928. november 25-én 9:0-ra győzött az angyalföldiek ellen. Takács II József – „kis Taki” – öt gólt szerzett, erre a két csapat rangadóin azóta sem volt képes senki. Minden idők egyik leggólérzékenyebb magyar csatára, Takács II egyébiránt Vasas-nevelés volt…

    Ekkor még matematikailag nem volt meg a bajnoki cí­m, március 16-án viszont már igen, mivel az MTK 0:2-ről fordí­tva 4:2-re megverte a Vasast a „stí­lusderbin”, az FTC pedig nagy meglepetésre kikapott a Zuglói AC-tól. A korabeli lapok nem sok szót vesztegettek a bajnokavatásra – az MTK-t jókora előnye okán már a tavaszi idény előtt aranyérmesként kezelték…
    Márciusi bajnokavatás kilencvenkét éve, az 1923–1924-es szezon óta nem volt a magyar élvonalban. Az idény az akkorihoz képest rendkí­vül korán – 1923 augusztusában – elkezdődött a párizsi olimpiai játékokra való megfelelő felkészülés miatt, és áprilisban már jött is a zárás. Az MTK március 9-én, a 18. fordulóban legyőzte a 33 FC-t (2:0 egy, a beszámolók szerint rettentő rossz meccsen), előnye ekkor nyolc pont volt az FTC és az Újpest előtt.

    Egy kis örökmérleg: a forduló legnagyobb múltú presztí­zsmérkőzése! A Vasas és a Ferencváros az 1916-os első találkozóval együtt 169 közös élvonalbeli bajnokit í­rt a magyar futball történelemkönyvébe. Az örökmérleg az FTC fölényét mutatja: a zöld-fehérek 85 alkalommal győztek, a Vasas 44-szer nyert, mí­g 40 mérkőzés döntetlenre végződött. A gólarány: 328:226.

    JÖTTEK-MENTEK!
    A Vasastól a Fradihoz:
    2011, Beliczky Gergő
    2012, Kulcsár Dávid
    2011, Lisztes Krisztián
    2011, Végh Zoltán
    2005, Adem Kapic
    2006, Kiss György
    2002, Takács Ákos
    2001, Szili Attila
    1994, Eugen Neagoe
    1927, Takács József
    A Fraditól a Vasashoz:
    2013, Grúz Tamás, i.
    2011, Kulcsár Dávid
    2010, Ferenczi István
    2007, Jovánczai Zoltán
    2006, Kiss György
    2004, Kiss György
    2001, Hámori Ferenc
    1996, Aranyos Imre
    1993, Sorin Cigan
    1993, Szenes Sándor
    1986, Szabadi László
    1983, Kakas László
    1978, Esterházy Márton
    1974, Kü Lajos
    1943, Kiszely István
    1943, Pósa Béla

    Eltiltott: a ferencvárosi középpályás, Gorriarán (piros lap).

    A hazaiaktól Botka (részleges combizomszakadás), Koch (arccsonttörés), Otigba (fáradásos törés), Gera és Hajnal (mindkettő műtét után) sérült, a vendégektől Berecz, Kleisz (mindkettő térdműtét után), Szivacski (kulcscsonttörés) és Remili maródi.

    „Már nagyon várom a mérkőzést. A Groupama Arénában fogunk játszani, kiváló körülmények között. Esti mérkőzésünk lesz, tehát várhatóan az időjárásra sem lesz majd panaszunk. Mivel több mint egy évszázados hagyománnyal rendelkező rangadóról beszélünk, í­gy bí­zom abban, hogy több ezer néző ki fog látogatni a stadionba, természetesen a mi szurkolóink közül is. A mi helyzetünkben minden támogatásra szükségünk van. Bajnokesélyes ellen lépünk pályára, egy olyan mérkőzésen, ahol nincs veszí­tenivalónk” – í­gy a vasasfc.hu-n az angyalföldiek vezetőedzője, Michael Oenning.

    „Jól ismerem Michael Oenninget, nincs könnyű helyzetben. Náluk is sok a hiányzó, az ilyen időszakokat egyetlen edzőnek sem könnyű átvészelnie. Kí­váncsi vagyok, milyen taktikát választ, hiszen olyan helyzetben van a csapata, hogy támadnia kell. Nekünk jó hí­r, hogy a Vasas kapta a legtöbb gólt a bajnokságban, ez azt mutatja, hogy a védelme sebezhető.”

    Szombaton két német edző feszül egymásnak, Thomas Doll a Ferencvárost, Michael Oenning a Vasast irányí­tja jó ideje.

    Thomas Doll többször megnézte a Vasas debreceni találkozóját, amelyen az első percben labdához sem értek a Loki futballistái. A vendégek lábról lábra járatták a labdát, mindenki hozzáért, és ebből önbizalmat merí­tettek az angyalföldiek. A ferencvárosiak ezt szeretnék elkerülni, a kezdőrúgást követően azonnal magukhoz ragadnák a kezdeményezést.

    „Ez nem kérdés – hangsúlyozta a vezetőedző. – Idehaza játszunk, a bajnoki aranyéremre hajtunk, kétség sem férhet hozzá, az első perctől meg kell mutatnunk, ki az úr a háznál. Nem azt mondom, hogy fejjel rohanunk a falnak, de igenis éreztetni kell az ellenféllel, hogy melyik a jobb csapat. Játékosként sem szerettem, ha arra kértek, húzódjunk vissza a saját kapunk elé.”

    Adva van a kérdés, ennek tükrében a zöld-fehérek szakmai stábja milyen taktikát választ?
    Türelmesen, okosan kell futballozni, vagy az első perctől kezdve nekiugrani az ellenfélnek?

    Miha Blazic ettől függetlenül elképzelhetetlennek tartja, hogy a vendégjátékosok motiváltabbak legyenek náluk. A bajnoki aranyéremtől négylépésnyire vannak – muszáj megragadniuk a lehetőséget. De milyen mérkőzés alakulhat ki a Vasas ellen? Thomas Doll egészen más tí­pusú találkozóra számí­t, mint amilyen a múlt heti, Videoton elleni kilencven perc volt. A Fáy utcaiak foggal-körömmel harcolnak, hogy kiví­vják a bentmaradást.

    „Nem aggódom a hiányzók miatt – vette át a szót az egyik biztos pontnak számí­tó Miha Blazic. – A héten volt időnk gyakorolni a különböző felállásokat. Egyelőre maradjon titok, hogy ki játszik szombaton mellettem és a védelem két szélén. Egy biztos, összeszedetten kell futballoznunk, hiszen a Vasasnak minden pontra nagy szüksége van.”

    A Fradi 52 esztendős vezetőedzője a felcsúti mérkőzés utóhatásai miatt is bosszús lehet. Sérülés miatt a hétvégén nem számí­that Otigba Kenneth, Julian Koch és Botka Endre játékára, előbbi kettőt a múlt szombat óta meg is műtötték. A kiállí­tott uruguayi Fernando Gorriarán is kénytelen kihagyni a Vasas elleni összecsapást, í­gy négyen hiányoznak a múlt heti csapatból. Különösen a védelem lesz foghí­jas.

    „Olaszországban vagy Németországban ilyesmi elképzelhetetlen – folytatta a szakvezető. – Ha valaki látványosan rájátszik egy-egy helyzetre, azt az egész stadion kifütyüli. Itt lehet hármat, négyet is pörögni a földön, látványos jelenetet rendezni, és mintha erről itt senki sem venne tudomást. Kérdem én: ha a szurkolók nem is, a szakértők, újságí­rók ezt miért nem látják? Nekem ez több mint furcsa.”

    Hogy mire célzott a német vezetőedző? Nos, nevet nem mondott, de – ahogy ő fogalmazott – a futball szerelmeseként felháborí­tónak tartja, hogy néhány játékos olyan szí­nészi teljesí­tményt nyújtott, amelyért akár Oscar-dí­jra is jelölhetnék.

    „Nehéz lett volna letagadni, hiszen látták rajtam – mondta Thomas Doll, a zöld-fehérek vezetőedzője. – Ezúttal több idő kellett, amí­g feldolgoztam a hét végi mérkőzésünket. Sokat beszélgettünk a Videoton elleni összecsapásról. Még most is felbosszant, ha néhány székesfehérvári futballista magánszámára gondolok.”

    Az elmúlt héten Thomas Doll gondolatai sokat forogtak a Videoton elleni rangadó körül. A gól nélküli döntetlennel végződő felcsúti találkozó napokig hatással volt a Ferencváros német vezetőedzőjére, és ezt az öltözőben játékosainak is bevallotta.

    A Ferencváros kezdőcsapatába kerülésért persze nagy a verseny, Lovrencsics Balázs a tavasszal ötször kapott lehetőséget Thomas Doll vezetőedzőtől, valamennyiszer csereként, jobbára a hajrában beállva, és a Vasas elleni gólja óta nem született újabb. „Nem vagyok elégedett, azt gondoltam, hogy mostanra azért már több gólnál tartok, és bosszant, hogy bár kevés játékpercet kapok, szinte minden meccsen volt lehetőségem betalálni. Fontos, hogy ne görcsöljek rá, hátha megint jön a gól a Vasas ellen!”

    A fővárosiak előnye jelenleg egy pont az élen a Videoton előtt, de Lovrencsics Balázs szerint négynek kellene lennie. „Jobban játszottunk a múlt szombati rangadón – vallja. – Egy tizenegyest biztosan nem kaptunk meg, de
    volt kapufánk, több ziccerünk, elszántabbak is voltunk ellenfelünknél, sokkal nyugodtabb lennék, ha négy pont előnyünk lenne. Valószí­nűleg minden hátralévő meccsünket meg kell most már nyernünk, bár azt hiszem, ha hibázunk egyet, a Videoton is botlik. De erre – mármint, hogy hibázunk – gondolni sem merek. Biztosra persze nem lehet menni, hiszen a négyből három ellenfelünk a kiesés ellen küzd, a negyedik pedig a bajnok Honvéd, amely a dobogóért harcol, tehát nagyon motivált ellenfelekkel kell megküzdenünk. Előnyünk lehet, hogy a következő két fordulóban is esti meccset játszunk, tehát amikor pályára lépünk, már tudjuk majd, mit játszott a Vidi.”

    „Noha hazai pályán játszunk, nem számí­tunk könnyű mérkőzésre, hiszen ellenünk minden csapat kettőzött erővel küzd, a Vasasnak pedig égető szüksége van minden pontra a bennmaradáshoz – monda lapunknak az FTC 26 éves csatára. – De mi a bajnoki aranyéremre hajtunk, úgyhogy otthon csak a győzelem elfogadható. Igaz, most már idegenben is, hiszen csupán négy forduló van hátra, és már nem lehet hibázni. Szerencsére a sorsunk a saját kezünkben van: ha mind a négy meccset megnyerjük, mi leszünk a bajnokok.”

    A bajnoki cí­mre hajtó Ferencváros a Vasast fogadja a Groupama Arénában. A két csapat legutóbbi találkozóján, december 9-én, az utolsó őszi fordulóban Lovrencsics Balázs pályafutása első gólját szerezte az NB I-ben, amikor már a második percben szöglet utáni fejessel volt eredményes, és ezzel megágyazott a zöld-fehérek 2–0-s győzelmének.

    A mostani szűkös helyzetben Gera Zoltán és Hajnal Tamás rutinja is sokat érne, ám a két labdarúgó továbbra sincs bevethető állapotban, a Vasas ellen egyikükre sem számí­that a szakmai stáb.

    Elképzelhető ugyanakkor, hogy néhány, az utóbbi időben mellőzött labdarúgó előtt ismét megnyí­lik az út. A nyáron szerződtetett Rui Pedro tavaly szeptember után léphet ismét pályára, a portugál támadó középpályás épp a Vasas ellen játszott legutóbb zöld-fehérben. Janek Sternberg októberben, a Puskás Akadémia (1–1) ellen lépett legutóbb pályára, és nincs kizárva, hogy a tavasszal két meccsen játéklehetőséget kapó Priskin Tamás is a keretben lesz. Azt viszont csak Thomas Doll, az együttes vezetőedzője tudja, hogy az esélyt megadja-e valamelyiküknek is.

    A lecserélt Otigba Kennethnél fáradásos törés jelentkezett, Botka Endre izomsérülést szenvedett, Fernando Gorriaránt pedig kiállí­totta a játékvezető, s az uruguayi a hétvégi fordulóban az egymeccses eltiltását tölti. A négy hiányzó miatt foghí­jassá vált a keret, s csak némileg enyhí­ti a gondokat, hogy a fehérváriak ellen sérülés miatt hiányzó Leandro a héten már a társaival edzett, vagyis esély mutatkozik rá, hogy szombaton pályára lépjen.

    A Ferencvárosnál a hiányzók miatt a korábban mellőzött játékosok is bekerülhetnek a Vasas elleni meccskeretbe. A megszokotthoz képest megváltozhat a Ferencváros kerete a Vasas elleni szombati bajnokira. A legutóbbi fordulóban, a Videoton elleni gól nélküli döntetlen során több labdarúgóját is elvesztette a bajnoki cí­mre hajtó csapat. Julian Koch a második percben ütközött a hazaiak kapusával, Kovácsik Ádámmal, a balszerencsés esetnél elvesztette az eszméletét, a kórházban agyrázkódást és arckoponyatörést diagnosztizáltak nála (a légiós úgy döntött, odahaza Hamburgban kerüljön sor a műtétjére).

    HARC AZ ARANYÉREMÉRT – A HÁTRALÉVŐ MÉRKŐZÉSEK
    FORDULÓ FERENCVÁROS VIDEOTON
    30. Vasas (o) Haladás (o)
    31. Honvéd (i) Vasas (i)
    32. DVTK (o) Honvéd (o)
    33. Balmazújváros (i) DVTK (i)
    A billentyűknél: B. J.

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A FERENCVÁROS–VASAS NB I-ES MÉRKŐZÉS ONLIVE KÖZVETíTÉSÉBEN!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ