2018.VII.29. MTK – Ferencváros: 1-4

Négy gólt vágott az MTK otthonában a Ferencváros

A veszélyesebben futballozó FTC nyerte meg a 213. örökrangadót, az MTK az első félidőben rosszul védekezett.
Ugyan a második félidőben már nem remekelt, de megérdemelten nyerte meg idegenben a Ferencváros az MTK ellen az örökrangadót a labdarúgó NB I 2. fordulójában. Az első három gólt a vendégek szerezték, a vége 1–4 lett.

Nyilatkozatok:

Feczkó Tamás: — Furcsa lesz, hiszen évekkel ezelőtt még a tévében néztem, hogy az MTK–Fradi mérkőzésen mennyien vannak, milyen visszhangja van egy örökrangadónak. Várjuk, nemcsak én, hanem a játékosok is. Nagyon jó csapattal találkozunk, minden posztra minőségi játékosaik vannak, sőt, szerintem két azonos képességű csapatot is ki tudnak állí­tani, de nem feltartott kézzel fogunk pályára lépni, hanem azért, hogy itthon tartsuk a három pontot.

Thomas Doll: — Egy fontos rangadó következik az MTK ellen. Az előző szezonban a másodosztályban játszottak, és nagyon jól kezdték a bajnokságot. Kis szerencséjük is volt, hiszen az Újpest is játszott hétközben, fáradtnak is tűntek, viszont az MTK jól játszott és kettő nullára nyertek. Óvatosnak kell lennünk, hiszen hosszú labdákkal operálnak, három gyors támadóval rendelkeznek, rájuk majd figyelnünk kell. Van pár jó középpályásuk is, akik nagyon erősek. Az MTK-nak szép kis stadionja van, a pálya mindig jó állapotban van. Adottak tehát a feltételek, mindkét csapat törekszik arra, hogy a saját játékát játssza. Jó mérkőzésre számí­tok.

A mérkőzés:

MTK Budapest — Ferencváros: 1-4 (0-3)
Hidegkuti stadion, 18:00. 4.079 néző.
Vezette: Kassai Viktor (asszisztensek: Ring, Tóth II. V.; alapvonali jv.: Bognár, Vad II.; tartalékjv.: Szalai)

MTK Budapest: Kicsak — Katona M., Pintér Á., Szelin, Deutsch (Balogh B., 6.) — Vass Á. — Vass P., Kanta J., Bognár I. (Farkas II. B., 63.), Kulcsár T. (Torghelle, 70.) — Lencse
kispad: Varga B., Vogyicska, Takács R., Ramos
vezetőedző: Feczkó Tamás

Ferencváros: Dibusz — Lovrencsics G., Frimpong (Varga R., 46.), Blazic, Heister — Spirovski, Leandro, Bőle (Csernik, 60.) — Petrjak — Böde (Finnbogason, 74.), Lanzafame
kispad: Holczer, Takács Zs., Rodriguez
vezetőedző: Thomas Doll

Gól: Kanta J. (60. – 11-esből) illetve Bőle (15.), Petrjak (34., 38.), Varga R. (88.)
Sárga lap: Kanta J. (5.), Vass Á. (66.)

Az örökrangadó előtt még nem Thomas Doll volt a szurkolók kedvence, az MTK Budapest elleni fölényes győzelem után viszont már a legvehemensebben tiltakozó ferencvárosi drukker is megbocsátott a német szakembernek – a fölényes győzelem apró gyógyí­r a csalódottságra. A zöld-fehérek ugyebár idén is elvéreztek a kupaútjuk elején, a német szakember irányí­tása mellett a csapatnak eddig sem a Bajnokok Ligájában, sem az Európa-ligában nem termett babér, no, de a hazai pálya azonban a jelek szerint más, a Fradi fölénye szinte mindegyik mérkőzésen kidomborodhat. Úgy, mint ezen a vasárnapon, a magyar futballtörténelem ősi bajnokiján, amelyen általában a megszokottnál nagyobb küzdelemre számí­thatnak a fradisták is.

A mostani meccs volt a sorban az egyik kivétel, mert az MTK – legalábbis az első félidőben – mintha a pályán sem lett volna.

A Fradi fölényén persze nem kell csodálkozni, főleg, ha a történethez hozzátesszük, hogy ha az ellenfél olyan szétszórtan védekezik, mint tette most az MTK, akkor nem is lehet más a vége, mint egy gól, két gól, három gól… A hazai pályán játszó kék-fehérek amatőr helyezkedési hibáit könyörtelenül kihasználta az FTC, mégpedig azzal a tökéletesen egyszerű módszerrel, hogy futásra kényszerí­tette a nehézkesen mozduló hátvédeket. A mérkőzést Kassai Viktor tulajdonképpen már a 38. percben lefújhatta volna, ekkorra ugyanis a zöld-fehérek három góllal vezettek, s olyan kinézete volt az összecsapásnak, mintha az egyik júliusi edzőmérkőzésüket játszották volna Böde Dánielék. Az olasz Davide Lanzafame sarkazva adott gólpasszt, Ivan Petrjak fékező üzemmódban kétszer is úgy lépett ki a hátvédek közül, hogy a mellette álló ellenfelek csak nézték, hová rohan ennyire.

A hazaiak vezetőedzője, Feczkó Tamás nem választott jó taktikát, ebben talán az is benne volt, hogy szakvezetőként még ismerkedik az élvonallal, s a múlt heti, Újpest elleni idegenbeli siker után arra gondolt, amit a fociban közhellyé koptatott az idő: nem változtatott az Újpesten győztes csapaton. A Megyeri úton látott 4–1–4–1-es hadrend maradt a Ferencváros ellen, márpedig ezen a szinten nem lehet kétszer ugyanazokat a szakmai trükköket bevetni, és szinte a középkezdés pillanatától látszott, hogy a zöld-fehérek alaposan felkészültek ellenfelük hadrendjéből, stí­lusából. Thomas Doll ellenben meghúzta a váratlant a taktikai táblán, két helyen változtatott a DVTK ellen sikeresen és eredményesen játszó együttese összeállí­tásán: kimaradt a kezdőből Varga Roland, helyére Bőle Lukács került, a sérült Fernando Gorriarán helyett pedig a nyáron szerződtetett ukránt, Ivan Petrjakot állí­totta a középpályára.

Ráadásul mí­g a Fradi letámadással próbálkozott (ez bejött), addig az MTK a gyors passzokra épí­tette támadásait – ez viszont nem jött be. A kék-fehérek a sorozatos labdavesztések után képtelen voltak pontosan visszazárni, a védelem pedig megroppant a meg-megújuló ferencvárosi rohamok alatt.

Tegyük hozzá: a kék-fehéreknek nyilván nem jött jól Deutsch Bence korai sérülése (elmozdulás nélküli, ötös lábközépcsonttörést szenvedett) sem, ráadásul a váltás sem volt valami hatékony, hiszen Balogh Béla került a védelem közepére, Jevhen Szelin lett a balhátvéd – a többit pedig már tudjuk, a Fradi gyorsan megszórta három góllal az MTK-t.

Állandósult a Fradi fölénye, mert az MTK középpályásai – Bognár István, Kanta József, Vass Patrik – képtelenek voltak felvenni a Davide Lanzafame, Sztefan Szpirovszki, Bőle Lukács, Ivan Petrjak négyes diktálta iramot.

A szünetben Thomas Doll cserélt, a félidő végén megsérült védő, Abraham Frimpong helyett Varga Roland csatár kapott lehetőséget, s ettől kezdve három támadóval futballozott a Fradi – tegyük hozzá, hogy továbbra is könnyedén, mert úgy tűnt, az MTK feladta a kissé reménytelennek tűnő küzdelmét.

Egészen addig, amí­g „kicentizett” büntetőből sikerült a szépí­tés, s ekkor (vajon miért csak ekkor?) mintha nekidurálták volna magukat a hazai pályán játszók is, Feczkó Tamás pedig ihletet kapott ahhoz, hogy cserével dobja fel a csapat tempóját, hiszen a mindenkor akaratosan, harapósan, lelkesen futballozó Torghelle Sándort is pályára küldte. De ez a váltás már késő volt ahhoz, hogy valóban lendületesebbé és eredményessé is váljanak a kék-fehérek.

A Ferencváros volt a gyorsabban, a jóval céltudatosabban, korszerűbben futballozó csapat, s már az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát. Csak azért nem nyerte meg kiütéssel a találkozót, mert a második félidőben visszavett az iramból – mondjuk, ez utóbbi kissé illúzióromboló volt egy olyan meccsen, amelyen egész káprázatos megoldásokat is látni lehetett az FTC egy-két labdarúgójától. 1–4

További képek: fradi.hu, nso.huFarkas ZsoltSas Gábor

Nyilatkozatok:

Elsőként a vendégek trénere, Thomas Doll szólalt meg.

„Az első félidőben sokat megvalósí­tottunk abból, amit a hét során gyakoroltunk. Négy-négy-kettőben, gyémánt alakzatban játszottunk, és ezáltal a pálya középső részén eggyel több emberünk volt. Nagyon meleg volt, de a megfelelő pillanatokban sikerült gólokat szereznünk. 2–0 után már magabiztosan járattuk a labdát, majd a félidő előtt könnyelműen feladtuk a területeket, és nem mentünk bele elég keményen a párharcokba. Frimpong sérülését követően a második félidőben cserélnünk kellett, Leandro középre húzódott, í­gy a szélső játékunk visszaesett, nem volt meg a stabilitás. Nem tetszett viszont, hogy néhányan nem mentek bele a párharcokba, í­gy az MTK-t fokozatosan felhoztuk. Örültem, hogy a végén sikerült megszereznünk a negyedik gólunkat, ez megnyugtatott. Nehéz volt ma ilyen melegben játszani, ezért mindkét csapatnak jár a gratuláció. Örülünk és elégedettek lehetünk, hogy két győzelemmel kezdtük a bajnokságot.”

A mérkőzés alatt a szurkolók kinyilvání­tották a véleményüket a nemzetközi kupakudarcról és a német trénerről. Doll ezzel kapcsolatban elárulta, hogyan tudja feldolgozni, hogy a szurkolók a távozását követelik.

„Régóta benne vagyok már a labdarúgásban, igy nyugodtan kezelem ezt a helyzetet. Németországban, Olaszországban is játszottam, rengeteg válogatott találkozón vettem részt, és úgy gondolom, a sportban, a labdarúgásban ezzel együtt kell tudni élniNégy és fél év után a Ferencvárosról és a szurkolókról sohasem fogok egy rossz szót sem mondani. Eddig nagy tisztelettel kezeltek itt engem, és én is megpróbálom ezt viszonozni. Úgy vélem, még mindig jobb, ha az edzőt pécézik ki, mintha egy játékos ellen háborognának. Egy napon itt í­gy is, úgy is egy másik edző fog ülni, ez a dolgok rendje a labdarúgásban.”

Hozzátette, az az arc, amit a nemzetközi szereplés során láttunk, a csapat rosszabbik arca. Lehet, hogy a következő edzőnek több szerencséje lesz, hogy a Ferencvárost elvigye a BL vagy az El csoportkörébe.

„Aki kicsit is ért a labdarúgáshoz, az egészen jól tudja ezt megí­télni. Annak örülök, hogy amit a héten gyakorolunk, azt a fiúk a pályán megvalósí­tják, nekem ez a munkám. Ha luxemburgi csapat ellen játszottunk volna, lehet, őket is három góllal vertük volna meg.”

Újságí­rói kérdésre Doll elmondta, hogyan lehet még több párharcot nyerni a középpályán.

A középpályán olyan játékosok szerepeltek, akik valójában szélsők. Ők pedig nem érzik annyira jól, hogy mikor kell kilépniük, mikor támadjanak le, mekkorát ütközzenek. Ha a meccs dinamikusabbá válik, akkor nem tudják olyan jól felvenni a párharcokat, mint egy klasszikus belső középpályás. Ilyen helyzetekben sokkal több tűzre lenne szükség, viszont ekkor nagyon betömörülnénk és magunkra húznánk az ellenfelet, í­gy ezt kell még jobban megoldanunk.”

A hazaiak edzője, Feczkó Tamás érthető módon csalódottan összegezte a 4–1-re elveszí­tett örökrangadót.

„Nem marad más dolgom, mint gratulálni a Ferencvárosnak, amely klasszisokkal jobb volt ezúttal nálunk. A 3. percben Deutsch Bence megsérült, vélhetően lábközépcsonttörést szenvedett. Emiatt át kellett alakí­tanunk a védekezésünket, amely mire összeállt volna, már vezetett az ellenfél. A párharcokban gyengék voltunk, ezt kihasználta a Fradi. A szünetben rendeztük a sorokat, a becsületünkért mentünk vissza a második félidőre. Sikerült is szépí­teni, majd 3–1 után volt egy jó 25 percünk, akkor feljöhetünk volna, de sajnos nem jött az újabb gól, í­gy nem lehetett más a vége, mint vereség. A mai teljesí­tmények alapján reális eredmény született, azon dolgozunk, hogy mire az Üllői útra megyünk, jobbak legyünk, és tudjunk pontot vagy pontokat szerezni. A Fradi kiemelkedik a mezőnyből, ahogy a Vidi is, a 3–12. helyen pedig nagy harc dúl majd a többi csapat között, remélem, mi az elején leszünk közülük.”

Bőle Lukács: — Úgy érzem, az első félidőben nagyon jól játszott a csapat, volt egy felvázolt taktikánk, amit maximálisan sikerült végrehajtanunk. Sajnos volt egy-két kényszerű csere, ami után a csapatunk védekezése nem volt olyan egységes, mint korábban, de Varga gólja a végén megnyugtatta a csapatot, és sikerült nyernünk. Gyakoroltuk sokat az edzésen, hogy az irányí­tó, valamint a másik két középpályás kicsit hátrébb játszik, és miután a két csatár valamelyikéhez kerül a labda, a szélsők mélységből beindulnak a résekbe. Ilyen helyzet alakult ki az első gól előtt: Lanzafamétől nagyon szép labdát kaptam, nekem már csak át kellett emelnem a kapuson. Úgy gondolom, erős a csapat mentálisan, két ilyen győzelem jobban összekovácsol minket, reménykedem a hasonló folytatásban.

Ivan Petrjak:

Varga Roland:

A 2. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A NEMZETI SPORT OSZTÁLYZATAI ALAPJÁN
Nagy G. (Paks) 6 — Szűcs K. (Újpest) 7, Kamber (Bp. Honvéd) 7, Horj (Újpest) 6,  Szabó J. (Paks) 6 — Jagodics M. (Haladás) 7, Vadócz (Bp. Honvéd) 7, Gazdag (Bp. Honvéd) 7 — Varga R. (Ferencváros) 6, Drazic (Mezőkövesd) 6, Kukoc (Bp. Honvéd) 7
A forduló játékvezetője: Kassai Viktor (MTK — Ferencváros) 9 — Ring György, Tóth II. Vencel, Bognár Tamás, Vad II. István

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a csakfoci.hu, az m4sport.hu, a Ferencváros és az MTK hivatalos honlapja valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

4 hozzászólás a(z) 2018.VII.29. MTK – Ferencváros: 1-4 bejegyzéshez

  • Öt év vesszőfutás, Zseljeznicsarok és Partizani Tiranák után szerintem minden joga és kötelessége megvolna nagyon szerényen hallgatni bármiféle luxemburgozás helyett. Azzal a gondolattal nem is akarok eljátszani, hogy amúgy valójában e két masszí­v, légiósokkal megspékelt luxi ellenfél bármelyike ellen is mire lenne képe felkészí­teni csapatát a (nem tudom, mire) oly peckes mester.

  • PERCRŐL PERCRE

    90+1.

    PERC
    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

    90+1.

    PERC
    Kanta középtávolija Dibuszé.

    89.

    PERC
    Két perc a ráadás.

    88.

    PERC
    Finnbogason adott szép gólpasszt, közben a szurkolók egy része Doll távozását követeli.

    87.

    PERC
    NAGYON ELDŐLT, VARGA ROLAND jobbal 16 méterről, Szelim mellől, a kapus fölött a kapu közepébe emel. 1–4!

    85.

    PERC
    Hopp, Kanta emelését az ötös jobb sarka elől jobbal a léc fölé emeli Vass Patrik.

    82.

    PERC
    A szögletet menti fejjel Lanzafame Torghelle elől.

    81.

    PERC
    Heister lemarad Vass Patrikról, de a szélső a remek Torghelle-passzt az ötös jobb sarka elől nem tudja ellőni a szépen kilépő Dibusz mellett. MTK-ZICCER!

    80.

    PERC
    Petrjak a 16-os elől jobbal a bal sarok mellé lő, méterekkel.

    79.

    PERC
    Farkas elmegy a jobbon, két csel után elesik az ötös és Szpirovszki előtt, tovább. Jó döntés.

    78.

    PERC
    Finnbogason elé szépen lép ki Kicsak, de les.

    77.

    PERC
    Torghelle harcol Szpirovszkival, szabadrúgás kifelé.

    75.

    PERC
    Vass P. szögletét az ötösről a jobb sarok felé fejeli meg Torghelle, ment azonban fejjel Leandro.

    75.

    PERC
    Torghelle megy el a jobbon labdaszerzés után, Blazic hagyja elmenni, Leandro viszont szereli, korner.

    74.

    PERC
    Ha a közelmúltat nagyon tágan értelmezzük (mondjuk az elmúlt bő 20 évre), akkor nem találunk egyszer sem olyan idegenbeli Fradi-döntetlensorozatot, mint a mostani. 2003-ban járt ehhez közel az FTC, akkor két hármas idegenbeli döntetlenszéria „szendvicsébe” belefért egy győzelem.

    74.

    PERC
    A 2018-as naptári évben még nyeretlen idegenbeli bajnokin a Fradi: a DVTK-tól kikapott, előző öt mérkőzésén ikszelt vendégként. Legutóbb 2017. december 9-én, a Vasas ellen tudott három pontot szerezni az FTC vendégcsapatként (ekkor 2–0-ra győzött). Hatmérkőzéses vagy hosszabb idegenbeli nyeretlenségi szériája legutóbb 2012-ben volt a Ferencvárosnak, akkor hétnél állt meg a számláló.

    73.

    PERC
    Böde elfáradt, Kjartan Finnbogason váltja.

    72.

    PERC
    Az MTK-t 128 meccsen 49 góllal és 18 gólpasszal boldogí­totta.

    72.

    PERC
    Ez Torghelle 12. meccse a Fradi ellen, 6 góllal és 3 gólpasszal szomorí­totta eleddig a zöld-fehéreket.

    71.

    PERC
    Ivószünet, de nem a borzalmas szóviccre.

    70.

    PERC
    Vass P. szögletét kifejeli TorghAIRle elől Böde.

    69.

    PERC
    Öröm a stadionban: Torghelle Sándor be, Kulcsár le.

    69.

    PERC
    Vass P. kap jó passzt Kulcsártól, de nem mer lőni 13-ról, elnyomják aztán.

    68.

    PERC
    A Ferencváros 13 mérkőzéses bajnoki veretlenségi sorozatban van, legutóbbi 35 bajnokijából csak hármat veszí­tett el.

    68.

    PERC
    Az MTK 2012 és 2016 között egymás után ötször legyőzte hazai pályán a Ferencvárost, ilyen győzelmi sorozata az 1910–20-as évek óta nem volt legnagyobb riválisa ellen! A szériának 2017 májusában egy 3–1-es Fradi-siker vetett véget (hogy aztán az MTK ki is essen).

    67.

    PERC
    Böde nagyot rúg Farkasba, előnyszabály.

    67.

    PERC
    Lencse menne a labdáért a balon, Lovrencsics gáncsolja… kirúgás, nem büntető.

    66.

    PERC
    Vass Patrik kap közben sárgát Petrjak lerántásáért.

    66.

    PERC
    Felkerült közben a Fradi-keménymag elé egy „Doll raus” feliratú molinó is, távozásra kérve a német mestert. Akinek arcképét is odabiggyesztették, áthúzva, piros kerettel.

    63.

    PERC
    Kanta 371. MTK-s meccsén megrúgta 130. gólját, 117 gólpassz mellett. Hatékonyság…

    62.

    PERC
    Örök í­géret helyett örök í­géret: Bognár le, Farkas II Balázs be.

    62.

    PERC
    A korner is Blazicé.

    62.

    PERC
    Kanta a 19. Fradi elleni meccsén megszerezte 4. gólját, 8 gólpassz mellett.

    61.

    PERC
    Blazic ment fejjel a kapu előtt Vass P. jobbos beadása után.

    60.

    PERC
    És balról gyorsan remekül gurí­t vissza Petrjakhoz, aki ballal 18-ról átlövi a labdát a Hungária körútra.

    59.

    PERC
    Közben szélsőcsere a Fradiban: Bőle le, Csernik Kornél be.

    59.

    PERC
    KANTA JÓZSEF jobbal higgadtan a jobb alsóba lő, Dibusz nem is mozdult. 1–3!

    58.

    PERC
    BÜNTETŐ! Katona váratlanul megvillan, bedob a jobbon két remek cselt, a vonal előtt nem sokkal helyezkedő Heister estében megrántja a fiatal mezét, aki gyorsan elesik. Beesik, pontosabban. Élt a lehetőséggel.

    57.

    PERC
    Varga beí­velése Kicsaké.

    56.

    PERC
    Szpirovszkit kell ápolni, addig nem megy le Bőle. Mert csere lesz.

    56.

    PERC
    Igen gazdag a Fradi-keret: Gorriarán, Otigba, Botka, Moutari, Rui Pedro, Sigér, Georgijevics és Koch a meccskeretben sincs.

    54.

    PERC
    Na, jó, fél méterrel, Dibusz biztosí­tott.

    54.

    PERC
    MTK-szabadrúgás a 16-os bal sarka elől, Kanta a labda mögött, Leandrót elhelyezi Kassai, Szelimet leinti, a középpályás meg jobbal milliméterekkel lő a jobb felső sarok mellé.

    52.

    PERC
    Lencse előretör, de nem kapja vissza a labdát három lépésről Pintértől.

    51.

    PERC
    A hivatalos nézőszám: 4079.

    51.

    PERC
    Vass Patriktól elpattan a labda, odalép elé Bőle, akit el is löknek. Szabadrúgás.

    49.

    PERC
    Kanta labdát szerez, Lencse elé emel, aki lefut két védőt, de kilép elé, és ment lábbal Dibusz.

    48.

    PERC
    Varga majdnem ad egy gólpasszt, szabadrúgása után Böde ballal a jobb sarokba lő hat méterről, félmagasan, de les. Jó döntés Kassaitól.

    48.

    PERC
    Varga ment ki a jobb szélre, Leandro meg visszalépett a védelembe.

    46.

    PERC
    Egy jó Kanta- és egy rossz Kulcsár-passzal, majd Szelim ment a balon Varga elől.

    46.

    PERC
    FOLYTATJUK!

    FÉLIDŐ

    A lesérülő Frimpongot Varga Roland váltja.

    FÉLIDŐ

    Jelentjük, esik.

    FÉLIDŐ

    FÉLIDŐ

    FÉLIDŐ

    Második pipa. Nagy tettre készül az élvonalba visszakerülő MTK Budapest. Az Újpest után a másik ősi vetélytárs legyőzését tervezi, méghozzá joggal, hiszen az első fordulóban bebizonyí­totta, hogy ha okosan, taktikusan futballozik, egyetlen együttes ellen sem esélytelen az NB I-ben. Ráadásul már kész a csapat, mí­g a Ferencvárosnál a sokadik épí­tkezés folyik, í­gy az Újpest után a Fradit is kipipálhatja az újonc. Vajda György (NS) a mérkőzés előtt.

    FÉLIDŐ

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    FÉLIDŐ

    NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL
    Érkezők: Bognár István (Mezőkövesd – szabadon igazolhatóként), Horváth László (Balmazújváros), George Patrick Ikenne-King (nigériai, Bp. Honvéd – szabadon igazolhatóként), Karacs Dániel(Monor), Artem Kicsak (ukrán, Olimpik Doneck – Ukrajna), Pintér Ádám (Greuther Fürth – Németország), Jevhen Szelin (ukrán, Aszterasz Tripolisz – Görögország, szabadon igazolhatóként)
    Kölcsönbe érkezők: –
    Kölcsönből visszatérők: Forgács Péter (Budafoki MTE, ?), Kovács Botond (Mosonmagyaróvár, ?), Lustyik Levente (Békéscsaba, ?), Myke Bouard Ramos (brazil, Haladás), Szatmári István (Békéscsaba, ?), Tóth Milán (Szeged 2011, ?), Varga Szabolcs (Vác FC, ?), Vogyicska Bálint (Vasas)
    Az utánpótlásból felkerültek: Mezei Szabolcs, Törőcsik Péter
    Kiszemeltek: –
    Távozók: Asztalos Dávid (Ceglédi VSE, kölcsön után végleg), Borbély Bálint (Vasas), Bori Gábor (Monor, szabadon igazolhatóként), Fadgyas Tamás (Nyí­regyháza, szabadon igazolhatóként), Hrepka Ádám (Vasas, szabadon igazolhatóként), Jakab Dávid (ETO FC Győr), Khaly Iyane Thiam (szenegáli, Levszki Szófia – Bulgária, kölcsön után végleg)
    Kölcsönbe távozók: Bese Balázs (Vasas), Demjén Patrik (Budaörs, újabb egy évre), Hinora Kristóf (nyí­regyházi kölcsön után Vasas), Karacs Dániel (Monor), Mezei Szabolcs (Békéscsaba), Palincsár Martin (budaörsi kölcsön után Monor), Sági Milán (Monor, ismét kölcsönbe), Szabó Dominik (Monor), Szerencsi Miklós (Monor), Szuhodovszki Soma(Monor)
    Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
    Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Adorján Gergő (Monor)

    FÉLIDŐ

    A felkészülési időszakban háromszor nyert, kétszer veszí­tett, egyszer pedig döntetlent játszott az MTK, 16 gólt szerzett, de tí­zet kapott is. A szlovák élvonalbeli FK Senica elleni 4–0-s győzelem kimondottan jó ajánlólevél lehet a rajt előtt, ám azért a „cseresor” Monor elleni 3–1-es veresége (ugyanazon a napon), vagy éppen a Vasastól elszenvedett 2–1-es fiaskó óvatosságra intheti a gárdát, amely rögtön két fővárosi rangadóval kezdi az idényt. Előbb Újpestre látogatnak Vass Ádámék, majd a Fradit fogadják.

    FÉLIDŐ

    A gólszerzés első számú felelősének pedig továbbra is a Torghelle Sándor, Lencse Lászlóduó számí­t majd, utóbbi az előző szezonban 22 találattal (a békéscsabai Birtalan Botonddal holtversenyben) gólkirály lett a másodosztályban, és a nyári edzőmeccseken is ő volt a kék-fehérek legeredményesebb játékosa, de ugyancsak három gólt szerzett Kanta József. A felsoroltak mind húzóemberei lehetnek az MTK-nak.

    Csakúgy, mint a vezetőedző, a fiatal magyar trénergeneráció jeles képviselője, Feczkó Tamás, aki először irányí­that élvonalbeli klubot. A szakmai körökben is elismertségnek örvendő, több évig a másodosztályban dolgozó 40 esztendős edző tavaly már az első osztályba vezette a Balmazújvárost, de a feljutás után elfogadta az MTK ajánlatát, mert hosszú távon nagyobb lehetőségeket látott a fővárosi munkában, és most igazolódni látszik, hogy jól döntött, hiszen a kék-fehérekkel is feljutott, s egy jelentősen megerősí­tett, tapasztalt csapattal vághat neki az NB I-nek.

    FÉLIDŐ

    A Mezőkövesdről igazolt középpályás, Bognár István abszolút ebbe a kategóriába tartozik, ahogy a 27-szeres válogatott, a klubhoz nyolc év után visszatérő szűrő, Pintér Ádám is. Továbbá rutinos légiósokkal is erősödött az együttes a Honvéddal tavaly bajnoki cí­met nyerő, 26 esztendős nigériai jobbhátvéd, Patrick Ikenne-King és a 30 éves, 15-szörös ukrán válogatott védő, Jevhen Szelin személyében. A csatársort leszámí­tva minden csapatrészbe érkeztek új erők, hiszen két kapus is jött, Balmazújvárosból a 29 éves Horváth László, az ukrán élvonalból pedig a 30 esztendős Artem Kicsak.

    FÉLIDŐ

    EZ AZ MTK MÁR NEM AZ AZ MTK…

    A legmagasabb osztályban 23-szoros bajnok MTK a 2017-es kiesés után egy év alatt visszajutott az NB II-ből az élvonalba, ráadásul bajnokként. A kék-fehérek a kisvárdaiakkal ellentétben nemcsak külföldi játékosokat szerződtettek a nyáron, hanem tapasztalt magyarokat is, akik vezéregyéniséggé válhatnak a Sándor Károly Akadémiáról kikerülő tehetségek mellett.

    FÉLIDŐ

    NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
    Érkezők: Kjartan Finnbogason (izlandi, AC Horsens – Dánia, szabadon igazolhatóként), Abraham Frimpong (ghánai, Crvena zvezda – Szerbia), Marcel Heister (német-horvát, Beitar Jeruzsálem – Izrael), Davide Lanzafame (olasz, Bp. Honvéd),Matí­as Ezequiel Rodrí­guez (argentin, Chacarita Juniors – Argentí­na), Sigér Dávid (Balmazújváros – szabadon igazolhatóként)
    Kölcsönbe érkezők: Ivan Petrjak (ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna)
    Kölcsönből visszatérők: Csernik Kornél (Soroksár), Gera Dávid (Soroksár), János Norbert (Soroksár, romániai), Kundrák Norbert (Soroksár)
    Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Bene Marcell, Burzi Alex, Hajdú Roland, Orosz Marcell, Papp Marcell, Róhfeld Gergő, Tóth Dominik, Pintér Dániel, Iyinbor Patrick
    Kiszemeltek: Koman Vladimir (szabadon igazolható, legutóbb Adanaspor – Törökország)
    Távozók: Batik Bence (Budapest Honvéd), Gera Zoltán (visszavonult), Hajnal Tamás(visszavonult), Janek Sternberg (német, 1. FC Kaiserslautern – Németország, szabadon igazolhatóként)
    Kölcsönbe távozók: Priskin Tamás (Haladás), Silye Erik (soroksári kölcsön után Mezőkövesd)
    Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Joseph Paintsil (ghánai, Tema Youth – Ghána, onnan KRC Genk – Belgium), Marcos „Marquinhos” Pedroso (brazil, Figueirense – Brazí­lia, onnan FC Dallas – Egyesült Államok), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország)
    Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Dejan Georgijevics (szerb, kölcsönadhatják), Rui Pedro Couto Ramalho (portugál)

    FÉLIDŐ

    Ezzel együtt az NB I-ben persze bí­zhatnak a jó kezdésben a fradisták, miután az első hat fordulóban a Diósgyőrrel, az MTK-val, a Haladással, a Kisvárdával,a Pakssal és a Mezőkövesddel találkoznak. Csak hát a szurkolók a nemzetközi porondon is várnának már egy, az előző években látottnál jóval hosszabbra nyúló kupaszereplést csapatuktól Európában.

    FÉLIDŐ

    A nyáron pedig hiába érkezett egy „mini-világválogatott” a csapathoz az izlandi Kjartan Finnbogasonnal, a ghánai Abraham Frimponggal, a német Marcel Heisterrel, a Honvédtól vett olasz gólkirállyal, Davide Lanzafaméval, az ukrán Ivan Petrjakkal, az argentin Matí­as Rodrí­guezzel és a magyar Sigér Dáviddal (ő azóta már súlyos sérülést is szenvedett), ők még nem tudtak beépülni a csapatba, nagyon keveset készülhettek együtt a társakkal. Az ebből adódó nehézségek pedig már a Maccabi Tel-Aviv elleni El-meccsek előtt kiütköztek, a három nemzetközi felkészülési meccsükből egyet sem tudtak megnyerni a zöld-fehérek, a Dunaszerdahelytől ki is kaptak. Mint ahogy Izraelben a Maccabitól is, amely 2–1-es összesí­téssel lépett tovább az El-ben, í­gy az elmúlt évekhez hasonlóan most is hamar befejeződött a Ferencváros számára az eurói kupanyár.

    FÉLIDŐ

    Lássuk a legfrissebb példákat! A brazil Marcos Pedroso és a ghánai Joseph Paintsil tavaly már nem tudott segí­teni a Fradinak az Európa-ligában, mire lehetett volna rájuk számí­tani, már nem volt versenyben a csapat, viszont csak kölcsönbe jöttek, és mire idén odajutott a gárda, hogy újra megméresse magát Európában, már távoztak is. De távozott Priskin Tamás is, aki tavaly, néhány héttel a szerződtetése után még nem sokat tudott hozzátenni az El-szerepléséhez, most pedig kölcsönadták a Haladásnak, miután tavasszal már alig kapott lehetőséget Thomas Doll vezetőedzőtől. Ráadásul Gera Zoltán és Hajnal Tamás visszavonulásával is szűkültek a lehetőségek.

    FÉLIDŐ

    A SZOKÁSOS NYÁRI JÖVÉS-MENÉS ÉS KORAI NEMZETKÖZI KUPABÚCSÚ – FERENCVÁROS

    A Fradinál ezen a nyáron ugyanazt láthattuk, mint az előző években. Alapemberek sora távozik, az új játékosok csapatba épí­tésére nincs elegendő idő, mire pedig beépülnének az együttesbe, már mennek is tovább egy másik csapathoz, és minden kezdődhet elölről. így pedig még az NB I-et sem egyszerű megnyerni, az európai porondon a csoportkörbe jutás pedig álomkategória.

    FÉLIDŐ

    Nézzük a két csapat nyarát!

    FÉLIDŐ

    Hogy miért? 1903 és 1929 között csak ezt a két csapatot avatták magyar bajnokká, hogy aztán az 1929–1930-as idényben az Újpest „beleszóljon” a különviadalba. „Emberek jönnek, emberek mennek, nap kihűlhet, hold lehullhat, Mándi visszavonulhat, de az örökrangadó mindent túlél” – szerepel a Nemzeti Sport 1936. április 30-i számában, ehhez képest 1940 áprilisa és 1945 májusa között nem volt örökrangadó, mert a történelem és a politika „eltüntette” az MTK-t. Azt szintén kevesen gondolhatták ekkor, hogy 15 évvel később hatalmi szóra átnevezve és átszí­nezve Bp. Bástya–Bp. Kinizsi mérkőzést rendeznek… A két „piros-fehér” csapat csatáját az MTK (azaz a Bástya) nyerte meg 6:1-re.

    FÉLIDŐ

    Mióta örökrangadó az örökrangadó? Az Arcanum folyóirat-adatbázisa szerint 1936-ra datálódik az MTK és az FTC csatájának első ilyen emlí­tése, és ha külön í­rjuk az „örök rangadó” kifejezést, akkor is 1936 az első találat. Örök derbyről viszont már az 1920-as évek közepén is beszéltek, í­gy csupán bő két évtized kellett a két csapat első bajnoki mérkőzése (1903) után, hogy megkapja az örökrangadó nevet a párharc – előbb angolos, aztán magyaros formában.

    FÉLIDŐ

    Három Fradi-villanással el is dőlt az örökrangadó.

    FÉLIDŐ

    EZZEL VÉGET IS ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

    45+6.

    PERC
    Vass Patrik jő jobbról egy szöglettel, Pintér elvariálja, az ismétlés Dibuszé.

    45+5.

    PERC
    Hordágy, ebből csere lesz.

    45+4.

    PERC
    A becsúszó Frimpongot ápolni kell a szöglet előtt.

    45+3.

    PERC
    Lencse jobbal a léc alá lőne 16-ról, jobbról, Bognár és Vass Ádám remek előkészí­tése után, de túlságosan középre jön a labda, Dibusz hárí­t í­gy, szép mozdulattal. Ellenben Frimpong és Heister nem állt a helyzet magaslatán.

    45.

    PERC
    Három perc a ráadás.

    45.

    PERC
    Lanzafame nem tud lőni most 16-ról, nagyon keményen, határozottan lépett elé Szelim. Ennyi elég is volt. Korábban is elég lett volna.

    44.

    PERC
    Heister passzát rosszul találja el Böde, kirúgás.

    44.

    PERC
    Persze ennyi pontatlan passzal hiába is tüzeskednének, a Fradi meg éppen olyan hatékony és tűéles az MTK-kapu előtt, ahogyan azt a nemzetközi kupákban is várták, vártuk tőle.

    43.

    PERC
    Na, ez a meccs alighanem el is dőlt, legalábbis nem érezzük az MTK-ban a tüzet.

    38.

    PERC
    IVAN PETRJAK BELELENDÜLT! Nem tudnak felszabadí­tani a hazaiak, háromszor is meglett volna erre a lehetőség, Szpirovszki begyűjti a labdát, kidobja jobbra, Lovrencsics passzát pedig Szelim elől Petrjak az ötös jobb sarka elől jobbal a túlsó alsóba lövi, a kilépő Kicsak jobb lába és a kétségbeesetten becsúszó Balogh lába alatt. 0–3!

    36.

    PERC
    Lanzafame jobb oldali szabadrúgását kifejeli Szelim.

    34.

    PERC
    A Sahtar Doneckben 17 meccsen 2 gólt szerzett.

    34.

    PERC
    Az ukrán szélső negyedik mérkőzésén szerezte meg első FTC-s kanadai pontját.

    34.

    PERC
    EZ IS BENT VAN, IVAN PETRJAK! Hosszas mezőnymunka, de eredményes az altatás: Blazic emel remekül a felezőtől Petrjak elé, Pintér csak néz, elhúzódik mellőle, Balogh nem ér, nem érhet oda, a légiós meg ballal az ötös bal sarka elől a kapus lába között a jobb alsóba lő. 0–2!

    31.

    PERC
    Vass Patrik szöglete Balogh fején csattan az ötösön, de nem megy kapura a labda.

    30.

    PERC
    A 213. örökrangadó következik – amelyet persze a hősidőkben még nem í­gy neveztek. Mind a két együttes győzelemmel rajtolt, a Ferencváros a DVTK-t ütötte ki, az újonc kék-fehérek az Újpest elleni győzelemmel tértek vissza az élvonalba. Korábban még nem volt példa arra, hogy az első két fordulóban legyőzzék a két legnagyobb múltú riválisukat, most erre is megvan az esély. A két csapat legutóbbi hat, az MTK pályaválasztásával rendezett mérkőzéséből ötöt a kék-fehérek nyertek, a Ferencváros ellenben éppen a legutóbbin, 2017. májusában győzött (mlsz.hu).

    30.

    PERC
    Heister tüsténkedik a balon, beadása után Lanzafame lőhet jobbal az ötös jobb sarka elől, de blokkol szépen Balogh, majd mentenek Szelimék Petrjak elől is.

    27.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    27.

    PERC
    Erre inni kell! Mármint: ivószünet.

    26.

    PERC
    Pontatlan beadások és mentések követik egymást gyors ütemben.

    25.

    PERC
    Heister bal oldali beadását elsőre a feladóhoz, majd kornerre menti Vass Patrik.

    25.

    PERC
    Kulcsár adhatna be balról, vagy kapura is lőhetne, de mindegy, mert méterekre elpattan tőle a labda.

    23.

    PERC
    Bőle lő középtávolról jócskán a kapu fölé.

    22.

    PERC
    Lencse lefordul Frimpongról, de hosszan szökteti magát, a bekk utoléri. Ruganyos.

    17.

    PERC
    Szelim szabálytalan Szpirovszkival, a fejesét utána egyébként is fogta Dibusz.

    16.

    PERC
    Kicsak hiába vetődött jó irányba, ezt nem foghatta, védői cserben hagyták.

    14.

    PERC
    EZ MÁR BENT VAN! Petrjakkal most sem bí­rnak, Lanzafame a 16-osről szépen sarkaz a meginduló BŐLE LUKÁCS elé, aki az ötös bal sarka elől ballal elegánsan a kapu bal alsó sarkába pöccinti a labdát. 0–1!

    12.

    PERC
    LÉC! Petrjak bedob pár jó cselt, Bőle beadását Böde tovább csúsztatja fejjel, Pintér lemarad, Blazic meg az ötösről jobbal a lécre lő!

    10.

    PERC
    A Fradi-tábor kedves „Auf wiedersehen”, azaz „Viszlát” kiáltásokkal fogadta Dollt, de egy „Doll! Elég volt! Takarodj!” molinóval is nyomatékosí­tották ezt, a játékosoknak egy „Nektek a milliók, nekünk a fos NB I maradt” felirattal üzentek az El-kiesésért cserébe.

    10.

    PERC
    Bőle 13. Fradi-meccsén megszerezte 2. gólját, egy gólpassz mellett.

    9.

    PERC
    Lanzafame futtatja a jobbon Lovrencsicset, a beadás borzalmasan rossz, de Bognár Vass Patrikba rúgja a labdát, ám megússza az MTK. Kirúgás.

    6.

    PERC
    Balogh Béla a pályán, Szelim megy ki a bal szélre, Balogh középső védő.

    6.

    PERC
    Kanta (
    6.

    PERC
    Bognár kicsit lassú, de egy okos, szép csel után pontosan passzol, majd Kanta József rúgja fel Katona rossz passza után Petrjakot, sárga.

    4.

    PERC
    Csere lesz.

    4.

    PERC
    Vass Patrik ment Heister elől a balon.

    3.

    PERC
    Deutsch fejpárbajt nyer Lovrencsiccsel szemben, de meghúzódik a lába a földet érés közben, lecsücsül. Csere lesz?

    2.

    PERC
    Érdekes, a Fradi eggyel kevesebb cserét nevezett.

    01.

    PERC
    Jó 4000 néző lehet a stadionban.

    1.

    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    89 esztendősen elhunyt Vad Dezső, Aranytollal kitüntetett sportújságí­ró, a Magyar Rádió, az MTI és a Nemzeti Sport (Népsport) egykori munkatársa is.
    Az MTK Baráti kör 48 éves korában elhunyt elnökére, a 2019-es Maccabi Európa Játékokat előkészí­tő cég vezetőjére, Stern Péterre is emlékeztek a rangadó előtt.

    Ma is gyászszünettel kezdünk a nemrégiben elhunyt Szepesi György emlékére.

    A hazaiak kék-fehér csí­kos mezben és kék nadrágban, a vendégek tiszta fehérben. Arany számokkal…

    Öt legutóbbi idegenbeli mérkőzésén döntetlent játszott a Ferencváros, legutóbb ta-
    valy december 9-én, a Vasas ellen tudott három pontot szerezni vendégként (2–0).

    Kép megtekintése a Twitteren
    Kép megtekintése a Twitteren

    Gaby
    @DjGabyG
    Interesting to see that the MTK Budapest fan’s had a banner saying “no one likes us we don’t care” at their game today

    19:43 -- 2012. nov. 3.
    Tekintsd meg Gaby egyéb Tweetjeit is
    Twitter Ads-információk és Adatvédelem
    A két együttes – hivatalos bajnoki mérkőzésen – 1903. március 1-jén találkozott először, akkor a Ferencváros 3:1-re nyert az MTK ellen a Millenáris-pályán.

    Egy kis örökmérleg! Az előző 212 mérkőzés mérlege ferencvárosi fölényt mutat, 85 zöld-fehér győzelem mellett 49 döntetlen és 78 MTK-diadal szerepel. A gólkülönbség 339–330 a Fradi javára, ez mérkőzésenként 3.2 gólos átlag.

    JÖTTEK-MENTEK!
    A Ferencvárostól az MTK-hoz:
    2014, Hidvégi Sándor, kölcsönbe
    2013, Batik Bence, k., i.
    2000, Dr. Füzi Ákos, k.
    1995, Szekeres Tamás
    1991, Keresztúri András
    1989, Zsiborás Gábor
    1987, Pölöskei Gábor
    1954, Mészáros József
    1944, Polgár Gyula
    1933, Turay József
    1919, Mándi Gyula
    1916: Schlosser Imre
    1915, Weisz Ferenc
    Az MTK-tól a Ferencvároshoz:
    2013, Hidvégi Sándor, i.
    2010, Jova Levente
    2010, Rodenbücher István, i.
    2004, Zavadszky Gábor
    1989, Szeibert György
    1987, Kajdy György
    1940, Finta Károly
    1915, Weisz Ferenc
    1914, Domonkos László

    Eltiltott nincs.

    A hazaiaktól Baki (műtét után), Horváth L., Pintér Á., Ikenne-King (izomhúzódás), Korozmán (műtét után) és Schäfer (részleges izomszakadás) sérült, a vendégektől Otigba (vádliműtét után) maródi.

    „Rendkí­vül nehéz lesz, hiszen tudjuk, milyen erősségű csapat a Fradi, ők a találkozó esélyesei. Nagyon fegyelmezetten kell játszanunk ahhoz, hogy pontokat szerezzünk, ugyanúgy, ahogy az Újpest ellen is tettük. Igazi nagybetűs csapatot kell alkotnunk a siker érdekében” – myilatkozta az mtkbudapest.hu-n a hazaiak mestere, Feczkó Tamás.

    Az újonc győzelmére a bajnoki cí­mre törő Ferencváros vezetőedzője, Thomas Doll is felfigyelt.

    „Az MTK remekül kezdte a bajnokságot, az Újpest otthonában szerzett három pont akkor is szép teljesí­tmény, ha a lila-fehérek talán
    fáradtabbak voltak a hétközi kupameccsük miatt – mondta a zöld-fehérek honlapjának a német szakvezető. – Óvatosnak kell lennünk, mert három
    gyors támadó rohamozza majd a kapunkat, remek középpályások segí­tik őket, és ahogy az első fordulóban láttam, a kék-fehérek előszeretettel
    alapoznak a hosszú indí­tásokra. Gyönyörű stadionban lépünk pályára, kifogástalan gyepszőnyegen, és mivel mindkét együttes igyekszik majd ráerőltetni akaratát az ellenfelére, minden adva van ahhoz, hogy élvezetes meccset lássunk.”

    „Nem nevezhető álomsorsolásnak, ha az Újpest és a Ferencváros ellen kezdjük a bajnokságot, de miután az előző fordulóban legyőztük a lila-fehéreket, bizakodva várjuk a vasárnapi mérkőzést – mondta lapunknak Vass Patrik, az MTK 25 esztendős szélsője. – Ebben a párosí­tásban mindenki kettőzött erővel hajt, és mivel alaposan felkészülünk az ellenfélből, győzelmi esélyekkel lépünk pályára. Minden csapatnak megvan a gyenge pontja, a Fradinak is, és bí­zom benne, hogy kihasználjuk. A múlt heti győzelem után csak azért volt bennünk hiányérzet, mert a tervezettnél kevesebbet birtokoltuk a labdát, ezen a téren szeretnénk fejlődni. Nem tervezzük, hogy hazai pályán visszahúzódunk a kapunk elé.”

    Az előjelek kiélezett küzdelmet í­gérnek a 213. örökrangadóra, az első fordulóban ugyanis az MTK Budapest és a Ferencváros is három pontot gyűjtött. A zöld-fehérek DVTK elleni 4–1-es győzelme papí­rforma-eredménynek tekinthető, arra viszont kevesebben számí­tottak, hogy Kanta József és társai elhozzák a három pontot az Európa-liga selejtezőjében érdekelt Újpest stadionjából (2–0).

    Abraham Frimpong úgy érzi, vasárnap a Ferencváros hagyja el győztesen a pályát az MTK elleni örökrangadón. A zöld-fehérek ghánai légiósa a klub hivatalos honlapján, a fradi.hu-n arról beszélt, mi lehet a siker titka az NB I-be visszatérő kék-fehérek ellen. Továbbá azt is elmondta, miért értik meg magukat remekül a pályán Miha Blaziccsal.

    Az egyedi mezt a szezonban további két alkalommal viselik majd a kék-fehérek – adta hí­rül a csapat honlapja.

    Az MTK labdarúgói egyedi, kék-fehér hosszanti csí­kozású felsőben játszanak vasárnap este az NB I 2. fordulójában.

    Egy idény kihagyás után ismét örökrangadó: a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság legnagyobb hagyományú mérkőzését immár 213. alkalommal rendezik meg, és az MTK szokás szerint „örökrangadómezben” lép pályára.

    A billentyűknél: B. J.

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT AZ MTK BUDAPEST–FERENCVÁROS NB I-ES LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS ONLIVE KÖZVETíTÉSÉBEN!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ