2018.XII.16. MOL Vidi FC – Ferencváros: 2-1

Vérbeli rangadó, olykor csontzene: legyűrte a Mol Vidi a Fradit

Öt pontra csökkent az éllovas zöld-fehérek előnye, Varga Roland a kórházban kötött ki, fejbe rúgták.
Hatalmas, csontzenés küzdelemben 2–1-re nyert odahaza a Mol Vidi FC a Ferencváros ellen a labdarúgó NB I 18. fordulójának, és egyben a 2018-as év utolsó bajnoki mérkőzésén.

Nyilatkozatok:

Marko Nikolic: — Eddig nem teljesítettünk rosszul ebben a pokoli nehéz időszakban, ami az év végére nekünk jutott, az öt hazai rangadóval, a két EL-találkozóval és a Magyar Kupával, most még egy fontos meccs van hátra. Vasárnap késő este játszunk, valószínűleg ismét nagyon hideg lesz, de így is a magyar labdarúgás – jelenleg – legnagyobb párharca következik, nagy mérkőzésre számítok. Még egyszer, idén utoljára, maximális energiával, fegyelmezetten és koncentráltan kell játszanunk. Nem hiányozhat a pályáról a szenvedély sem, ha ezek együtt mind meglesznek, akkor sikerülhet megnyernünk az év utolsó találkozóját is.

Szerhij Rebrov: — A játékosok magabiztosak az elmúlt hetek győzelmei után. Jó látni, ahogy a csapat tagjai élveznek együtt dolgozni támadásban és védekezésben is. A legfontosabb az, hogy látom a fejlődést a játékosokon, a csapaton. Meg vagyok győződve arról, hogy jó úton haladunk, és nagyon várjuk a következő mérkőzést. A szurkolók számára biztosan jó, hogy a hosszú szünet előtt még egy nagy rangadót láthatnak a tabella első két helyezettje között. Azt hiszem, egész Magyarország izgatottan várja az összecsapást. Nekünk viszont bizonyos szempontból nem számít, ki az ellenfél, hiszen minden mérkőzés egyaránt fontos a számunkra, ezúttal is a három pont megszerzése a cél. A pihenő előtt most még teljesen erre a meccsre koncentrálunk, és alaposan felkészülünk, hogy végül győztesen hagyhassuk el a pályát.

A mérkőzés:

MOL Vidi FC — Ferencváros: 2-1 (1-1)
Székesfehérvár, MOL Aréna, 20:15. 6.442 néző.
Vezette: Erdős József (asszisztensek: Tóth II. V., Buzás; alapvonali jv.: Andó-Szabó, Iványi; tartalékjv.: Csatári)

MOL Vidi FC: Kovácsik — Nego, Juhász R., Vinícius, Stopira — Pátkai, A. Hadzic, Nikolov — Kovács I. (Berecz, 90+4.), Milanov (M. Scepovic, 63.) — Hodzic (Huszti, 86.)
kispad: Tujvel, Fiola, Tamás K., Tóth B.
vezetőedző: Marko Nikolic

Ferencváros: Dibusz — Lovrencsics G. (Csernik, 18.), Otigba, Blazic, Heister — Sigér, Leandro (Finnbogason, 81.) — Varga R. (Bőle, 45.), Petrjak, Gorriarán — Lanzafame
kispad: Holczer, Takács Zs., Csonka, Lovrencsics B.
vezetőedző: Szerhij Rebrov

Gól: Hodzic (30.), M. Scepovic (67.) illetve Petrjak (37.)
Sárga lap: Kovács I. (9.), A. Hadzic (16.), Milanov (63.) illetve Leandro (53.), Bőle (63.)

Ilyet is ritkán látni Magyarországon futballmérkőzés előtt. Másfél óra volt hátra a kezdő sípszóig, a szurkolók szép számmal érkeztek a stadionhoz, a fogvacogtató hidegben ki forralt bort, ki tökmagot ragadott magához, és a vadonatúj Mol Aréna Sóstó előtt tűzforgató zsonglőrök szórakoztatták a belépésére váró drukkereket. Az idősebbek nem akartak hinni a szemüknek, a fiatalabb generáció ellenben úgy kattintgatta telefonja kameráját, hogy félő volt, a vakutól elvakítva mellényúlnak a tüzes rúdnak.A kezdés előtt ünnepélyes keretek között megáldották a létesítményt.

Spányi Antal püspök a kezdőkörben, mikrofon mögé állva kért sportszerűséget, egészséget, boldogságot a pályán lévőknek és a lelátón helyet foglalóknak. No, a mérkőzés nem éppen ennek szellemében kezdődött. A hangosbemondónak már a negyedik percben sportszerű szurkolásra kellett felszólítania a drukkereket, s a pályán sem kímélték egymást a felek. A játékosok egymásnak ugrottak, csattantak a csontok, feszültek az izmok, Erdős József játékvezető alighanem már a találkozó elején bánta a bíróküldést, érezni lehetett, játékvezetői szempontból a szezon legnehezebb kilencven perce lesz, s nem is sikerült kontroll alatt tartania az eseményeket.

Tíz perc sem telt el a találkozóból, máris tömegjelenet alakult ki a gyepen, a játékosok többször is egymásnak ugrottak, előbb Pátkai Máté sportszerűtlen mozdulata, majd Kovács István kőkemény belépője után – a technikás futballista úgy ment bele egy összecsapásba, ahogy nem szokott, talppal, nyújtott lábbal előre. Az esetet Lovrencsics Gergő bánta, a védő fájdalmas arccal maradt lent a gyepen, úgy kellett letámogatni a pályáról, majd lecserélni. A vendégek vezetőedzőjének, Szerhij Rebrovnak igencsak gyorsan kellett belenyúlnia a csapatszerkezetbe, a rutinos hátvéd helyére az ilyesféle kilencven percekhez kevésbé szokott Csernik Kornélt küldte be.

Az ukrán vezetőedző egyébként is próbálta meglepni a Vidit: honfitársa, Ivan Petrjak új szerepkörben tűnt fel, eddig szinte egész idényben a bal szélen száguldozott, most azonban a pálya közepén kezdett, ott, ahol Davide Lanzafame szokott.

A csapatok olyan iramban, olyan elánnal kezdtek, mintha nem is az NB I-ben lennénk. S hol volt még a vége! A két együttes remek iramot diktált, mindkét kapu előtt adódtak helyzetek, előbb szép támadás végén Anel Hadzic lőtt mesterien kapufát, később már a gólok is jöttek. A fehérváriak hiába szerezték meg a vezetést – Armin Hodzic idei második gólját láthattuk –, hét perccel később a Ferencváros máris egyenlített.

A zöld-fehérek találatánál viszont ijesztő jelenet játszódott le: Ivan Petrjak pazar emelése után a menteni igyekvő Vinícius magas lábbal(!) fejbe rúgta Varga Rolandot, aki a gólvonal mögött hosszú másodpercekig eszméletlenül, mozdulatlanul hevert – a játékvezető ennél az esetnél tehetetlenül figyelte az eseményeket. Úgy tűnt, a Fradi szélsője megúszta nagyobb baj nélkül, ám percekkel később összerogyott a pályán, így még a szünet előtt újból cserélnie kellett Szerhij Rebrovnak (Vargát kórházba szállították, a hírek szerint agyrázkódást szenvedett).

Ha a feszültséget mérni lehetett volna vasárnap este a fehérvári stadionban, a műszer alighanem kiakadt volna. A futballisták minden egyes párharcnál keményen odatették magukat, többször is a földön maradt valaki, az orvosi stáboknak alighanem izomláza lesz a sok futástól hétfő reggelre.

A kispadoknál Marko Nikolics és Szerhij Rebrov is egyre nehezebben viselte a történéseket, utóbbinak a cserét illetően meg volt kötve a keze, kollégája ellenben remek érzékkel küldte pályára a máskor a kezdőcsapatban helyet kapó Marko Scsepovicsot.

A szerb légiós a beállítását követően három perccel szép egyéni alakítás után ismét megszerezte a vezetést a Vidinek (2–1), hogy mennyire fontos találat volt ez, a gólörömből is látszott. A székesfehérvári futballisták az oldalvonal mellett egymás nyakába ugráltak, a gólszerzőt a földre vitték, alighanem tudták, a tavasszal csakis akkor van esélyük beérni a meccs előtt tőlük nyolcpontos távolságban lévő ferencvárosiakat, ha ezen az estén hazai pályán legyőzik őket.

Később kiderült, Scsepovics találata győztes gólt volt.

A hajrában hiába ment előre a Ferencváros, hiába próbált meg egyenlíteni, az adódó lehetőségeket elpuskázták a vendégek, pedig a legjobbjuk, Petrjak újabb közeli emeléssel próbálkozott, hiába. Az utolsó percekre beszorult a hazai együttes, a labda a Vidi térfelén pattogott, de a Fradiban nem maradt újabb puskapor erre az estére.

A Ferencváros előnye ezzel ötpontosra olvadt. Őszi első a Ferencváros, ezt eddig is tudtuk, de azt, hogy a bajnokság végén melyik csapat ünnepelhet, nyitott kérdés maradt.

További képek: fradi.hunso.hu

Nyilatkozatok:

Először a Ferencváros vezetőedzője, Szerhij Rebrov értékelt.

„A szurkolók szemszögéből nézve ez jó meccs volt, szeretik az ilyen játékot. A játékvezető azonban kicsit jobban a kezében tarthatta volna a meccset. Varga Roland és Lovrencsics Gergő kiesése befolyásolta a játékunkat, és az egyik esetnél akár piros lapot is adhatott volna. Bár ma kikaptunk a jól játszó Viditől, még mindig a tabella élén vagyunk, öt ponttal vezetünk, s majd a tavaszi szezonban megmutathatjuk, mit tudunk.”

Ezután kitért Varga Roland esetére, akit a félidőben kórházba kellett szállítani, miután Vinícius fejbe rúgta.

„A játékvezetők sokkal jobban ügyelhettek volna a játékosok épségére. Varga fejbe rúgása a játéktéren kívül történt, így az alapvonali játékvezető is tehetett volna valamit. Nagyon aggódtam Roland épségéért. Úgy gondolom, hogy az összecsapásoknak test a test elleninek kellene lenniük és nem ilyen durváknak.”

Az őszi szezonról elmondta, örül annak, hogy ilyen jól zártak, illetve, hogy látja a játékosokon az akarást, és szeretnének jobbá válni. Idő kell a fejlődésükhöz, majd elválik, kik azok, akik képesek lesznek kilencven percen keresztül maximálisan teljesíteni, és kik azok, akik nem bírják ezt a fajta intenzitást. 

„Úgy látom, hogy érvényesül az akaratom, a játékosok hajlandóak keményebben küzdeni. Nálam igen fontos a fegyelem, és ezt látom a csapaton. A filozófiám az, hogy minden posztra legyen legalább két játékos, fontos, hogy legyen konkurencia, mert ezzel is motiváltabbá válnak.”

Marko Nikolics, a Mol Vidi FC vezetőedzője így látta az összecsapást.

„Nagyon jó teljesítményt nyújtottak a játékosaim, elégedett vagyok azzal, amit ma láttam. Ne felejtsük el, hogy nekünk ez a szezonban a harmincötödik mérkőzésünk volt, míg a Ferencváros tizenkettővel kevesebbet játszott. Egészen fantasztikus az, hogy december tizenhatodikán este itt vagyunk, ennyi mérkőzés után, gyakorlatilag sérültek nélkül, és a játékosok ilyen energiával ki tudnak menni a pályára, motiváltan tudnak játszani. Ezért hatalmas elismerés illeti őket. Ugye, három nappal ezelőtt még a Chelsea-vel játszottunk igen kemény mérkőzést, de ez sem látszott a csapaton. Méltó befejezése volt ez a fantasztikus évünknek: júniusban bajnoki címet ünnepelhettünk, bejutottunk az Európa-liga csoportkörébe és nemcsak ott voltunk, hanem az utolsó pillanatig továbbjutási esélyeink voltak. A tavalyi évvel ellentétben még a Magyar Kupában is érdekeltek vagyunk tavasszal, a bajnokságban az öt pont különbség azt jelenti, hogy nagyon éles lesz a verseny a bajnoki címért.”

Külön kiemelte, nagyon örül annak, hogy sok néző volt a Vidi új stadionjában, igazi futballhangulatot teremtettek, erre volt szükség. A játékosok is motiváltabbak, amikor több ezer ember előtt léphetnek pályára. Ezt szeretné látni a tavaszi mérkőzéseken is. A Nemzeti Sport Online kérdésére azt is elárulta, hogy az őszi szezonban a fizikai vagy a mentális fáradtságból volt-e nehezebb felrázni a játékosokat.

„Erőnlétileg tökéletes állapotban van a csapat, mindenki láthatta, hogy milyen hajtás volt a harmincötödik meccsünkön, mennyit futnak a játékosok még ilyenkor is. Ezért az egész stábot dicséret illeti, és nem a véletlen műve, hiszen rengeteg munka van abban, hogy a regenerációs és az edzésprogram össze legyen rakva. A nyáron nagyon jól sikerült a felkészülésünk, már akkor arra készültünk, ami aztán az ősszel ránk várt. A mentális oldalról nézve, látom a játékosok szemében, hogy akarják a sikert, és ez nekem már akkor is elég, ha nem párosul feltétlenül eredménnyel.”

Zárásként elmondta, a két gólszerzőnek, Marko Scsepovicsnak és Armin Hodzicnak is volt olyan időszaka, amikor nem jöttek a gólok, miközben keményen dolgoztak a csapatért. Ezért nagyon örül annak, hogy a szezonzárón betaláltak.

A 18. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A NEMZETI SPORT OSZTÁLYZATAI ALAPJÁN
Nagy S. (DVSC) 7 — Pauljevic (Újpest) 6, Juhász R. (MOL Vidi) 7, Heister (Ferencváros) 6 — Knezevic (Puskás Akadémia) 7, A. Hadzic (MOL Vidi) 7, Petrjak (Ferencváros) 7, Latifi (Puskás Akadémia) 7 — Ilic (Kisvárda) 7, M. Scepovic (MOL Vidi) 7, A. Hodzic (MOL Vidi) 7
A forduló játékvezetője: Kassai Viktor (Haladás — DVSC) 9 — Szécsényi István, Vígh-Tarsonyi Gergő, Farkas Ádám, Zierkelbach Péter

Tabella:

Góllövőlista:

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Videoton hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2018.XII.16. MOL Vidi FC – Ferencváros: 2-1 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+4.

    PERC

    90+4.

    PERC
    Öt pont a különbség, izgalmas lesz a tavasz. Emeljük ki még Kovács mérkőzés utáni nyilatkozatát, le a kalappal!

    90+4.

    PERC
    ÖSSZEFOGLALÓ, KÉP, TABELLA, FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    90+4.

    PERC
    EZZEL VÉGET IS ÉRT A RANGADÓ!

    90+4.

    PERC
    Gorriarán beadását a jobb felső mellé fejeli Lanzafame.

    90+4.

    PERC
    Bőle beadását felfejeli Vinícius, elüti Kovácsik, szögletre.

    90+3.

    PERC
    …amelyből korner lesz, jő Dibusz is!

    90+3.

    PERC
    Na még egy Fradi-bedobás a végére…

    90+3.

    PERC
    Bőle ívelése is Kovácsik kapusé.

    90+2.

    PERC
    Kovács le, Berecz Zsombor be a végére.

    90+2.

    PERC
    Finnbogason Lanzafame elé emel, aki kicsit hosszan veszi le a labdát Nego mellett, kilép Kovácsik, majd ütközik a védővel. Ápolás.

    90.

    PERC
    Négy perc a ráadás.

    85.

    PERC
    … Hodzicot váltja.

    85.

    PERC
    Huszti Szabolcs is a pályán…

    85.

    PERC
    Az izlandi ék 9 NB I-es meccsén 0 kanadai pontot szerzett eleddig, 118 játékperc alatt.

    84.

    PERC
    Bőle balos beadása magas Finnbogasonnak.

    83.

    PERC
    PETRJAK! Sigér passzát ballal átemelné az ötös jobb sarka elől a kivetődő kapuson, de kissé lassan, ment a bevetődő Juhász!

    82.

    PERC

    81.

    PERC
    A Ferencváros legutóbbi nyolc idegenbeli bajnokijából egyszer sem játszott döntetlent, hatszor győzött, kétszer kikapott.

    81.

    PERC
    Stopira gáncsolja azonnal a lendületbe jövő Petrjakot, majd Gorriarán passzát Lanzafame balról ballal a léc fölé emeli.

    80.

    PERC
    Kjartan Finnbogason be, Leandro le, szűrő helyett támadó.

    79.

    PERC
    Nikolov jobbról jön most, két Fradi-védő Hadzic elé gyötri a labdát, de ment a bosnyák-osztrák légiós elől Lanzafame. Hadzic nyaka fáj, nem csoda, Lanzafame kegyetlenül odakönyökölt neki, durván, gégére. Ha ez nem piros lap, akkor semmi, de nincs videobíró.

    78.

    PERC
    Juhász beadását most Heister vágja kornerre, egészen pontosan az oldalhálóba.

    77.

    PERC
    Nikolov ad be jobbról egy szögletet, jobbal… hosszú a túlsó oldalon Juhásznak.

    77.

    PERC
    Hodzic elfut a balon, ment előle Blazic, korner.

    74.

    PERC
    Ha már legendák előkerültek lentebb: 100 éve született Gyetvai László.

    73.

    PERC
    A hivatalos nézőszám: 6442.

    72.

    PERC
    LANZAFAME KIHAGYJA! Vinícius rossz helyre ment a jobbon, Gorriarán beadását a bal sarok előtt az olasz jobbal a kapu rövid sarka mellé vágja, két lépésről, Juhász szorításában.

    71.

    PERC
    Csernik ment szépen a balon Hodzic elől, Juhász keresztpassza után.

    69.

    PERC
    Bőle rálép Hadzic lábára, ápolás.

    67.

    PERC
    M. Scsepovics: 32 meccs, 9 gól és 3 gólpassz az idényben.

    66.

    PERC
    KI GONDOLTA VOLNA, MARKO SCSEPOVICS BETALÁL! Kicselezi a tétova Otigbát a 16-os előtt, Kovács messziről jövő passza után, majd ballal 12-ről a jobb alsó sarokba lő. 2–1!

    66.

    PERC
    Nego szereli káprázatos becsúszással Gorriaránt, kontra, de Hodzic rossz passzt kap Kovácstól.

    65.

    PERC
    Az ősszel a Vidi játszotta a legkevesebb mérkőzést pályaválasztóként, 7 találkozón 14 pontot gyűjtött be, ez csak a 7. helyre rangsorolja az NB I hazai tabelláján. Csak az Újpest kapott kevesebb gólt otthon a fehérváriaknál, de hat csapat is többet szerzett. A Ferencvárosé a legjobb idegenbeli mérleg, 8 mérkőzésen 18 pontot szereztek a zöld-fehérek. Egyedül az FTC nem szenvedett kettőnél több idegenbeli vereséget ebben a bajnokságban a mezőny csapatai közül.

    65.

    PERC
    A Vidi legutóbbi 28, pályaválasztóként megvívott hazai bajnokijából csak egyet veszített el, az MTK győzte le 3–0-ra.

    63.

    PERC
    Milanovot gyorsan lekapja Nikolics a pályáról, Marko Scsepovics váltja.

    63.

    PERC
    Volt egy minimális lökés.

    63.

    PERC
    Milanov (
    63.

    PERC
    Georgi Milanov és Bőle Lukács összekap, utóbbi elterül, de felpattan. Sárga lap mindkét félnek.

    61.

    PERC
    NINCS BENT! Leandro passzát Gorriarán ballal 12-ről a bal sarokba lőné Vinícius mellől, félmagasan, de balra elmozdulva védeni tud a kapus!

    60.

    PERC
    Nikolov jobb oldali szöglete után Stopiráról Kovácshoz pattan a labda, aki ballal 14-ről a jobb felső mellé lő.

    59.

    PERC
    Bőle az idényben 6 kanadai pontnál tart, Varga 11-nél.

    59.

    PERC
    Bőle-korner jobbról, ballal, gyönyörűen lép ki érte Kovácsik. Futtatja Negót, de visszafordul.

    58.

    PERC
    Heister kap egy csomagot a balon Milanovtól, de jól reagál, felpattan, nem reklamál, és noha Pátkai eldobja mellé a labdát, érte megy, elvégzi a szabadrúgást. Ilyen egy profi!

    56.

    PERC

    56.

    PERC
    Lanzafame visszatér, kapott egy kis könyököst, tény.

    55.

    PERC
    Lanzafamét kell ápolni, de nem komoly. De jól jönne most Danko Lazovics, tuti feldobná a hangulatot!

    53.

    PERC
    Sigér blokkolja Milanov ballábas, 22 méteres lövését.

    52.

    PERC
    Leandro megrúgja Milanovot, sárga lap a sokadik piszkáért.

    49.

    PERC
    Sigér passza után Lanzafame jobbal a bal sarok mellé lő 22-vel, Vinícius közben kegyetlenül odacsúszott Sigérnek. Folytatja.

    48.

    PERC
    Juhász beadása balról Dibusz ölében landol, előtte Otigba mentett Kovács elől, pókfocisan.

    46.

    PERC
    ÚJABB CSERE NINCS, FOLYTATJUK!

    FÉLIDŐ

    Varga Rolandot mentővel kórházba vitték, nem emlékszik a történtekre, adta hírül az M4Sport.

    FÉLIDŐ

    Lentebb Pánics helyett Páncsicsot írtunk, elnézést. De ha már egykori legendák, Szűcs Lajos például nemrégiben töltötte be a 75-öt.

    FÉLIDŐ

    A Ferencváros 2015 óta nem tudott nyerni a Vidi vendégeként, ebben a periódusban háromszor alulmaradt, kétszer ikszelt a székesfehérváriakkal. A párharc történetében csak kétszer volt ennél hosszabb hazai bajnoki veretlenségi szériája a Vidinek a Fradival szemben (1975–1980 között 7, 1984–1989 között 6 mérkőzés).

    FÉLIDŐ

    A Vidi a legutóbbi három találkozón nem tudott győzni a Ferencváros ellen, ennek ellenére megnyerte a bajnokságot az előző idényben.

    FÉLIDŐ

    Kemény kis meccs, ráfér majd este Rebrovra egy kis rádiózás…

    FÉLIDŐ

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    FÉLIDŐ

    FÉLIDŐ

    1 mérkőzést veszített el legutóbbi huszonnyolc, pályaválasztóként megvívott hazai bajnokijából a Vidi: a 10. fordulóban, október 7-én az MTK Budapest Gera Dániel, Kanta József és Bognár István góljával győzte le 3–0-ra.

    2 mérkőzésen maradt alul a legutóbbi huszonkilenc bajnoki mérkőzéséből a Ferencváros, októberben a Puskás Akadémia, majd novemberben a Haladás is 1–0-ra győzte le – a zöld-fehérek mindkét mérkőzésüket idegenben játszották.

    3 legutóbbi bajnokiját megnyerte a Ferencváros – a Kisvárdát 2–0-ra, a Paksot 3–0-ra, a Mezőkövesdet 3–2-re győzte le –, ez a legjobb aktív sorozat az élvonalban.

    6 alkalommal győzött, kétszer pedig kikapott a Ferencváros a legutóbbi nyolc idegenbeli bajnokiján, döntetlent pedig egyszer sem játszott.

    FÉLIDŐ

    Téli álom előtt. Vasárnap este tizenegy óra tájékán lekapcsolják a reflektorokat, kiürülnek a lelátók, téli álomra vonul a futball… Nem is búcsúzhatnánk szebben a 2018-as esztendőtől, mint a rangadóval. A Tabella élén nyolc ponttal megugró Ferencváros az Európa-ligában kalapemelést érdemlően szereplő – az ősszel légvonalban közel tízezer kilométert utazó – Mol Vidihez látogat. Izgalmakból valószínűleg nem lesz hiány, a kérdés az, hogy már a téli szünet előtt eldőlhet-e a bajnoki cím… Borbola Bence a meccs előtt.

    FÉLIDŐ

    FÉLIDŐ

    EZZEL VÉGET IS ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

    45+3.

    PERC
    Stopira középre fejelt labdája Dibuszé.

    45+2.

    PERC
    Be is áll Bőle Lukács.

    45+2.

    PERC
    Bőle váltja majd.

    45+2.

    PERC
    Azért annyit jó látni a semleges szurkolóknak is, hogy ebből a Fradiból senki sem akar lejönni a pályáról…

    45+1.

    PERC
    Mint ahogyan Varga sem, ismét lefekszik, le kellene cserélni őt, első az egészség!

    45+1.

    PERC
    Kovács kap nagyot, a földön fekszik, Leandro tiltakozik a lökés után. Ilyen hidegben biztosan nem szimulál.

    44.

    PERC
    Kovács körömpasszát Hadzic jobbal 25-ről nem sokkal lövi középről a jobb alsó sarok mellé, Dibusz vetődve biztosított.

    43.

    PERC
    Négy perc a ráadás.

    42.

    PERC
    Kovács ad be balról jobbal veszélyesen, Blazic azonban fejjel ment Hodzic elől.

    42.

    PERC
    Amelyet Hadzic nem talál el jól a 11-esponton.

    40.

    PERC
    Otigba szereli Milanovot, korner.

    38.

    PERC
    Drága mulatság lesz… Petrjak kölcsönben van a Fradiban, 21 meccsen 5 gólnál és 4 gólpassznál tart.

    37.

    PERC
    Varga máris menne vissza, a doktor (Pánics Gergely) lebeszéli még erről.

    37.

    PERC
    Ápolás, nagy jeges tömlő Varga bal arcán. Jobban van már, szerencsére, csúnya rúgást kapott.

    34.

    PERC
    GYÖNYÖRŰ GÓLLAL EGYENLÍT A FRADI! Gorriarán felíveli a labdát, Lanzafame csodás passzával kissé balra kapura tör IVAN PETRJAK, kissé körülményes, gondoljuk mi, de kicselezi Hadzicot, majd az ötös bal sarka elől, ballal a lécre emel Kovácsik fölött, a labda onnan a bal alsó sarokba pottyan. Varga biztosít, de érkezik balról Stopira, és véletlenül arcon rúgja őt, nem szándékosan. 1–1!

    32.

    PERC
    Negót hátulról löki a korábban szerelt Petrjak, majd egy percre rá Heistertől kap nagyot, aki ellöki őt a levegőben. A balbekk a labdát speciel nem is nézte.

    31.

    PERC
    Hodzicot 2.4 millió euróért vette a Vidi, az egykori Liverpool-játékos 21 meccsen 3 gólt szerzett. Eleddig.

    27.

    PERC
    VEZET A VIDI, ARMIN HODZIC BETALÁL! Pátkai jobbal mesterien kanyarint középre, Otigba nem éri el, Blazic elvéti, Hodzic meg ballal két lépésről a bal alsó sarokba teszi a labdát. 1–0!

    25.

    PERC

    25.

    PERC
    A Ferencváros a legutóbbi három fordulóban kilenc pontot szerezve erősítette meg a vezető helyét. Ugyanakkor szeptember 15. óta vendégként egyet nyer, egyet veszít. Kétszer 1–0-ra kapott ki, és kétszer három góllal nyert. A Vidi vendégeként 2015 augusztusában tudott legutóbb bajnoki mérkőzést nyerni (mlsz.hu).

    25.

    PERC
    Az esztendő utolsó élvonalbeli bajnoki mérkőzésén a címvédő és a listavezető, az első két helyezett találkozik egymással. A Mol Vidi csütörtökön a Chelsea ellen szerepelt az Európa-ligában, a korábbi példák azt mutatják, hogy a nemzetközi kupatalálkozón mutatott jó játékát nem tudta megismételni a csapat a bajnokságban. A mostani azonban igazi rangadónak ígérkezik, nagy téttel: a nyolcpontos előnnyel vezető Ferencváros ha további hármat tesz hozzá az eddigiekhez, óriási előnyhöz jut. (Eddig 12 pontot veszített összesen a bajnokságban.) A Mol Vidi sorozatban három győzelmet aratott az OTP Bank Ligában, majd legutóbb kikapott a Megyeri úton az Újpesttől. Az új stadionjában eddig két fővárosi csapatot fogadott, kettőt győzött le, kapott gól nélkül. Miután csupán ezt a két meccset játszotta ott, az is igaz, hogy még nem kapott gólt tétmérkőzésen az új stadionban.

    24.

    PERC
    HELYZETEK! A beadás után Leandro ballal 13-ról Hadzicba lő, középről, a kipattanó Lanzafaméé, aki elviszi balra a labdát, és ballal, hétről a szöget jól záró Kovácsikba lő.

    23.

    PERC
    Pátkai dönti fel egy szép Fradi-akció közben Leandrót, szabadrúgás balról, 35-ről.

    22.

    PERC
    Keményen nyom a Vidi, most Varga kontrázik, de Lanzafame visszafordul a passzal.

    16.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    16.

    PERC
    Petrjak bal oldali beadását menti fejjel Sigér elől Vinícius.

    15.

    PERC
    Boban Nikolov ezt jobban eltalálja, becsúszva felvágja Lanzafamét. Sárga lap.

    15.

    PERC
    Kovács balról ad be, Nikolov nagyon rosszul találja el ballal 10-ről.

    14.

    PERC
    Stopira 16-os előtti lövése nagyon pontatlan.

    14.

    PERC
    Lovrencsics helyére Csernik Kornél áll be végül.

    14.

    PERC
    KAPUFA! Nego jobbról érkező lapos passza után Hadzic gondol egy merészet, és jobbal 22-ről majdnem szétlövi a jobb felső sarkot, de ment a kapufa.

    13.

    PERC
    Hadzic középtávoli lövésébe belelép Leandro.

    10.

    PERC
    Ápolják.

    10.

    PERC
    Lovrencsics lesántikál, csere lesz? Petrjak megy hátra addig is, amíg ez eldől.

    9.

    PERC
    Helyesbítünk, nem boka: sípcsont. Az is fáj.

    8.

    PERC
    Sárga lap is.

    8.

    PERC
    Kovács István nagyot lök Sigéren, Lovrencsics Gergely meg a földön, beletalpalt a jobb bokájába nyújtott lábbal Kovács, becsúszás címén.

    6.

    PERC

    6.

    PERC
    Pátkai jobbal megrúgta kicsit Gorriarán combját, a földön fekve, ballal meg egészen máshová rúgott spiccel… Kicsit túlreagálta azért a légiós.

    5.

    PERC
    Nego villant egy szép passzt a jobbon, Pátkai elrontja, de jobb híján megrúgja Gorriaránt. Dulakodás, reklamálás-hegyek.

    4.

    PERC
    Milanov ballal nagyon gyengén adja be, Petrjak kifejeli.

    4.

    PERC
    Hodzic talpal a jobbon, Otigba löki… a Vidi nyeri a párbajt, övék a szabadrúgás.

    3.

    PERC
    Szép hazai támadás, de még szebb Heister szerelése Milanov kárára.

    3.

    PERC
    Mezőnyharc, sok pontatlansággal.

    1.

    PERC
    Lanzafame lesre fut, a lelátókon hangpárbaj.

    1.

    PERC
    A hivatalos nézőszám: 6442.

    01.

    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    A hazaiak tiszta pirosban, karácsonyi mintázattal, a vendégek tiszta fehérben.

    Meg is szentelik a kezdőkört.

    Ránk fér.

    Ünneplés, Himnusz, Áldás. Békesség is lesz, reméljük.

    Milanov 21-ről ballal a kapushoz lő, Pátkai perdítése után.

    MOL Vidi FC
    @MOLVidiFC
    Hajrá, Vidi vasárnap is! #vidi #molvidi http://bit.ly/2A0zXS1

    3
    19:08 -- 2018. dec. 15.
    Twitter Ads-információk és Adatvédelem

    Vidi-Fradi: ajándék forró teával és számos programmal várja a MOL az év utolsó meccsére szurkolói…
    Nemcsak a mérkőzés miatt érdemes eljönni a szuperrangadóra.

    molvidi.hu
    Tekintsd meg MOL Vidi FC egyéb Tweetjeit is
    Twitter Ads-információk és Adatvédelem
    „Eddig nem teljesítettünk rosszul ebben a pokoli nehéz időszakban, ami az év végére nekünk jutott, az öt hazai rangadóval, a két EL-találkozóval és a Magyar Kupával, most még egy fontos meccs van hátra. Vasárnap késő este játszunk, valószínűleg ismét nagyon hideg lesz, de így is a magyar labdarúgás – jelenleg – legnagyobb párharca következik, nagy mérkőzésre számítok. Még egyszer, idén utoljára, maximális energiával, fegyelmezetten és koncentráltan kell játszanunk. Nem hiányozhat a pályáról a szenvedély sem, ha ezek együtt mind meglesznek, akkor sikerülhet megnyernünk az év utolsó találkozóját is” – nyilatkozta a molvidi.hu-n a fehérváriak szerb meszere, Marko Nikolics.

    „A játékosok magabiztosak az elmúlt hetek győzelmei után – így a fradi.hu-n Szergej Rebrov. -- Jó látni, ahogy a csapat tagjai élveznek együtt dolgozni támadásban és védekezésben is. A legfontosabb az, hogy látom a fejlődést a játékosokon, a csapaton. Meg vagyok győződve arról, hogy jó úton haladunk, és nagyon várjuk a következő mérkőzést. A szurkolók számára biztosan jó, hogy a hosszú szünet előtt még egy nagy rangadót láthatnak a tabella első két helyezettje között. Azt hiszem, egész Magyarország izgatottan várja az összecsapást. Nekünk viszont bizonyos szempontból nem számít, ki az ellenfél, hiszen minden mérkőzés egyaránt fontos a számunkra, ezúttal is a három pont megszerzése a cél. A pihenő előtt most még teljesen erre a meccsre koncentrálunk, és alaposan felkészülünk, hogy végül győztesen hagyhassuk el a pályát.”

    Egy kis örökmérleg! Ez lesz a 97. élvonalbeli mérkőzés a két csapat között, az örökmérleg 25–28–43 a pályaválasztó Vidi szemszögéből, ill. 106, ill.150 rúgott góllal.

    JÖTTEK-MENTEK!
    A Videotontól a Ferencvároshoz:
    2012, Milan Perics, kölcsönbe
    2007, Baranyai Tibor
    2001, Zombori Zalán
    2000, Németh Gábor
    2000, Marius Cheregi
    1996, Lőrinc Antal
    1996, Bekő Balázs
    1996, Horváth Ferenc
    1996, Miriuta László
    1995, Zoran Kuntics
    1995, Jagodics Zoltán
    1994, Czéh Lajos
    1986, Vaszil Gyula
    1969, Kű Lajos
    A Ferencvárostól a Videotonhoz:
    2016, Haraszti Zsolt
    2007, Bölcsföldi Viktor
    2002, Szabó Tibor
    1999, Fodor Tibor

    Eltiltott nincs.

    A hazaiaktól mindenki bevethető, a vendégektől Botka (csípőműtét után), Szpirovszki és Moutari (hasfalhúzódás) maródi.

    A góllövőlista éllovasaként várja a vasárnapi meccset. Féljenek a fehérvári védők?
    Valóban jó formában érzem magam, de Juhász Roland és Vinícius sem ijedős típus. Az eddig szerzett nyolc gól nem rossz, de még nem értem el a csúcsformát, fejlődni mindig lehet. Ezúttal is tudásom legjavát akarom nyújtani, de nem ragaszkodom ahhoz, hogy rólam szóljanak a hírek. Ha a döntetlent nem is írnám alá, azt igen, hogy Varga Roland góljával nyerünk.

    Ha már a fehérvári védőket említette, az ilyen rangadókon a csatár vagy a hátvéd van nehezebb helyzetben?
    Szerintem ugyanannyira „szenvedünk”. A rutin egyik oldalról sem hiányzik, a tisztelet sem, de a kilencven perc alatt mindkét fél azon fáradozik, hogy megkeserítse a másik életét. Meglátjuk, ezúttal ki nevet a végén.

    Mennyit számít, hogy a Vidi csütörtökön a Chelsea ellen lépett pályára az Európa-ligában?
    Szerintem annyit adott a játékosok önbizalmának az a találkozó, amennyit fizikailag kivett belőlük. A sorozatterhelés közben a mentális felkészítés legalább olyan fontos, mint az erőnléti, márpedig az év utolsó rangadójára, a Fradi elleni meccsre bizonyára az összes Vidi-játékos felszívja magát. Lehet, hogy fáradtak, de már nem kell tartalékolniuk, nyomhatják, ahogy a csövön kifér. A Vidi profi klub, tiszteletre méltó, amit elért a nemzetközi porondon, és biztos vagyok benne, hogy tizenegy remekül felkészített játékos fut ki ellenünk a gyepre. Nagy bajba kerülnénk, ha fáradt, enervált ellenfélre számítanánk.

    Szerhij Rebrov augusztusban vette át az irányítást. Mondhatjuk, hogy most következik az eddigi legnehezebb teszt a csapatnak?
    Most valóban kiderül, hol tartunk a Vidihez képest, de Fradi-játékosként minden héten teszt vár ránk, mert mindig győzelmi kényszerben lépünk pályára. A nyomás elviselése is egyfajta erőpróba. Persze könnyebb felpörögni a nagy rangadókra, ám a Juventusban belém nevelték, hogy minden meccsen
    a klubot képviseled, köteles vagy mindig a tudásod legjavát nyújtani. Ha nem teszed oda magad, ha alibizel, a klub hírnevét rontod. Ez a filozófia
    a Fradira is érvényes.

    A bajnokság legnehezebb meccse vár a Ferencvárosra?
    Mivel a bajnoki címvédő otthonában lépünk pályára, nyugodtan felelhetek igennel a kérdésre – mondta Davide Lanzafame, a zöld-fehérek 31 esztendős olasz támadója. – A magyar bajnokság két legerősebb csapata feszül egymásnak, a Vidi a Chelsea ellen is bizonyította, mennyire egységes és komplett csapat. Okosan futballozik, a kulcsemberei rendkívül rutinosak, ugyanakkor nekünk is megvannak az erősségeink. Készen állunk a csatára. Nyolcpontos előnnyel várják a bajnokit.

    Ennek tükrében most aláírná a döntetlent?
    A vereséget mindenképpen el akarjuk kerülni, s bár a kiélezett meccseken akár egyetlen hiba is sorsdöntőnek bizonyulhat, nem írnám alá a döntetlent. A győzelemért utazunk Székesfehérvárra.

    Ha tizenegy pontosra növelik az előnyüket a Vidivel szemben, gyakorlatilag megvan a bajnoki cím?
    Nem foglalkoztat, hogy ki mit gondol az esetleges tizenegy pontos előnyről, pláne, hogy még nem nyertük meg a meccset. Akármilyen eredmény születik, december közepén felelőtlenség kijelenteni, hogy eldőlt a bajnoki versenyfutás. Nem is szeretnék messzebbre tekinteni a vasárnapnál.

    „Hogy miként végződik a párharc, megjósolhatatlan, ugyanakkor valami biztosan kijelenthető: a fehérváriak futballistája a játéktéren nem fut össze korábbi csapattársával, barátjával, Böde Dániellel.

    „Dani az élvonal egyik legjobb támadója, ettől függetlenül szeretek ellene futballozni – folytatta Fiola Attila. – Sajnálom, hogy a rangadón nem játszik, ugyanakkor ha a csapatunkat nézem, nem hátrány, hogy nem kell rá fi gyelnünk. Miután a legutóbbi fordulóban kettő nullás vereséget szenvedtünk Újpesten, a Ferencváros nyolcpontos előnnyel érkezik hozzánk, aligha szorul magyarázatra, mennyivel jobb lett volna ötpontos mínusszal nekimenni a rangadónak. Rengeteg mérkőzés van a lábunkban, ettől függetlenül remélem, sikerül annyira frissíteni, hogy megfelelő módon beleálljunk a mérkőzésbe. Nagyon nehéz kilencven perc előtt állunk, azonban mindent beleadunk, hogy megszerezzük a győzelmet.”

    „Azért nem akármilyen motiváció van az emberben, amikor ilyen szintű csapat ellen léphet pályára – mondta Fiola Attila. – Annak reményében fogadtuk a Chelsea-t, hogy legyőzzük, kár, hogy kettő egyes vezetésünket nem tudtuk megtartani. A forgatókönyv hasonló volt, mint Londonban: az ellenfél sokat birtokolta a labdát, de így is alakítottunk ki helyzeteket. Nem tagadom, igencsak meglepődtem, amikor a félidőben kiderült, a PAOK három nullás vesztésre áll, ugyanis azt gondoltam, a görög együttes másodszor is legyőzi a BATE-t. Ettől függetlenül nagyon közel voltunk a továbbjutáshoz, szereztünk hét pontot, és ha a fehér-oroszok elleni hazai meccset nem szúrjuk el, most igazi bravúrról beszélhetnénk. Azért az idénynek még nincs vége, vár ránk a Ferencváros elleni rangadó, márpedig annak a kimenetele nagy hatással lehet a tavaszunkra!”

    Meglehet, Fiola Attilának mindig a Chelsea ellen kellene futballoznia. A Mol Vidi FC 27-szeres válogatott védője remek teljesítményt nyújtott akkor is, amikor csapata Londonban 1–0-s vereséget szenvedett, és nem jött zavarba csütörtökön sem, amikor Williannel vagy Ruben Loftus-Cheekkel találta magát szemben. Igaz, olykor könnyelműen elpasszolta a megszerzett labdát, azonban parádés becsúszó szereléseit a szurkolók többször is megtapsolták, arról nem is beszélve, mekkora boldogságot váltott ki a lelátón, amikor az angol válogatott középpályását „felbőrözte”.

    Nem bánja Fiola Attila, hogy vasárnap este nem kell energiát fordítania barátja, Böde Dániel semlegesítésére, és bízik benne, a Mol Vidi hátránya ÖT PONTRA CSÖKKEN a Ferencvárossal szemben.

    Akkor az MTK mutatta be ezt a „bravúrt”: a téli szünet előtt 11 ponttal vezetett a ZTE előtt, de a bajnokság végén csak harmadik lett a zalaegerszegiek és a Ferencváros mögött. „Ezt az aranyat csak elveszíthetjük” – nyilatkozta az őszi idény végén a Nemzeti Sportnak Illés Béla, a kék-fehérek legjobbja. Elveszítették.

    Ha a Fradi nyerné meg a rangadót, akkor a Vidinek hatalmas bravúr kellene a bajnoki cím megszerzéséhez – és tegyük hozzá, a 2001–2002-es idény óta egyetlen őszi elsőnek sem „sikerült” tízpontosnál nagyobb előnyből elbuknia.

    Mint láthatjuk, a csoportkörös magyar szereplők közül csak az 1995–1996-os Ferencváros és a 2009–2010-es DVSC lett végül bajnok, és a zöld-fehérek tudták ledolgozni a legnagyobb különbséget (8, igaz, a BVSC egy mérkőzéssel többet játszott 1995 őszén).

    CSOPORTKÖRÖS CSAPATAINK ŐSZI SZEREPLÉSE
    Idény Klub Helyezés Ponthátrány az első mögött Idény végi helyezés
    1995–96 Ferencváros 2. 8 (1 mérkőzéssel kevesebbet játszott) 1. (bajnok)
    2004–05 Ferencváros 1. – 2.
    2009–10 DVSC 2. 2 1. (bajnok)
    2010–11 DVSC 5. 8 5.
    2012–13 Videoton 4. 12 2.
    2018–19 Mol Vidi FC 2. vagy 3. 5, 8 vagy 11 ?

    Épp ezért igen nehéz helyzetbe kerül a bajnoki címvédő Vidi, ha veszít a Ferencváros ellen. Most hatodszor szerepelt magyar klub európai kupa csoportkörében (1995–1996: Ferencváros/BL; 2004–2005: Ferencváros/UEFA-kupa; 2009–2010: DVSC/BL; 2010–2011: DVSC/Európa-liga; 2012–2013: Videoton/El), és mindegyiken meglátszott a főtáblás terhelés. Így álltak ezek a klubok az őszi szezon után:

    A Ferencváros már biztosan őszi első, hiszen a 17. fordulóban 8 pontra növelte előnyét, és ha nyer Székesfehérváron, akkor 11 pont lesz a fórja a tavaszi folytatás előtt – és ne feledjük, a bajnoki idény nem „szimmetrikus”, a szünet után már csak 15 fordulót rendeznek meg.

    Mosolygó Nikolics, bombázó Nego – képeken a Vidi–Chelsea!

    Pátkai Máté szerint a Vidi európai kupaszereplése sikernek tekinthető.

    „Nem sokan gondolták volna, hogy a Vidi ide el tud jutni, amikor elkezdtük az Európa-liga selejtezőjét. Azt hiszem, ez nagy eredmény a Vidinek, nagy eredmény a magyar labdarúgásnak. Nagyon bízom benne, hogy ezzel a szereplésünkkel egy kis hitet tudtunk adni az embereknek, talán újra gyerekek kezdenek el emiatt focizni.”

    Fiola Attila a mérkőzés előtt abban bízott: egy bravúros eredménnyel kivívhatják a továbbjutást.

    „Sajnos ez nem sikerült. A félidőben tudtunk, hogy 3–0-ra vezet a BATE, akkor az edző mondta, próbáljuk megnyerni a mérkőzést, hogy legalább szépen zárjuk a szezont. Ez majdnem sikerült, úgyhogy le a kalappal az egész csapat előtt.”

    A védő a videóban a Ruben Loftus-Cheeknak kiosztott kötényéről is mesél.

    Loic Nego a hangulat mellett a teljesítményt méltatta, amit nyújtottak.

    „Sok problémát tudtunk okozni egy akkora csapatnak, mint a Chelsea. Viszont sajnos most mehetünk haza és csak a tévében nézhetjük a továbbjutó együtteseket. Büszkék lehetünk a csoportkörben nyújtott teljesítményünkre, mert mutattunk jó dolgokat, de én személy szerint nem vagyok elégedett, mert annyira közel voltunk ahhoz, hogy továbbjussunk.”

    „Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek a Vidi vezetőedzőjeként. Ez a projekt épül, folytatódik és fontos lépést tettünk előre, nagyon fontos lépés az új stadion is, és most kell megfelelő döntéseket hozni a további előrelépéshez. Úgy gondolom, hogy az elkövetkező öt évben háromszor is eljuthat a Vidi a csoportkörbe. A szereplésünknek köszönhetően javul az UEFA-besorolásunk, mert megdupláztuk a koefficiens-pontszámunkat. Ez egy jól szervezett klub, jó irányba halad” – összegezte az NSO kérésére a jövőképét Nikolics.

    „Büszke vagyok a csapatomra. Kiváltképp azért, mert akkor is küzdött a csapat a győzelemért, amikor már tudtuk, hogy nem juthatunk tovább. Az egész szereplésünkre büszke vagyok azok után, hogy a csoportunkban csak mi tudtunk pontot szerezni a Chelsea-vel szemben. Úgy gondolom, nemcsak a Vidi szurkolói, hanem egész Magyarország büszke lehet ránk. Természetesen az a cél, hogy a Ferencváros ellen győzelemmel fejezzük be az őszi szezont, és ha egy ilyen ellenféllel, ilyen játékra voltunk képesek, akkor bízom benne, hogy a Fradi ellen is jó eredményt érünk el” – nyilatkozta a meccs után Marko Nikolics.

    A Chelsea elleni 2–2-es döntetlen után a Vidi vezetőedzője, Marko Nikolics a csapat teljes Európa-liga-szereplését értékelte.

    Már megvan a Vidi-bosszantó Böde-utód?

    A madocsai származású futballista 2012-ben a Pakstól szerződött a fővárosi zöld-fehérekhez. Böde a Ferencváros színeiben egy bajnoki címet, három Magyar Kupát, valamint két Ligakupát és két Szuperkupát nyert.

    Böde Dániel ebben az idényben összesen 19 tétmeccsen lépett pályára a Fradiban (az előző vezetőedző, Thomas Doll és Rebrov irányítása alatt), ebből kilencszer csereként állt be, ötször pedig lecserélték.

    Mint ismert, a 32 esztendős válogatott csatár nem viselte jól, hogy a legutóbbi, Mezőkövesd elleni bajnoki mérkőzésen a 61. percben lecserélte őt Szerhij Rebrov vezetőedző.

    Úgy tudjuk, az ukrán trénernék lefordították, mit mondott dühében Böde Dániel.

    Orosz Pál az Origónak azt mondta, Szerhij Rebrov egy hétre felmentette Bödét az edzések látogatása alól, s a csatár a januári felkészülést a csapattal kezdi meg. Úgy tudjuk, Böde január 8-án csatlakozik a többiekhez, addig a szakmai stábtól kapott egyéni edzésterv alapján készül.

    A labdarúgó NB I-ben éllovas Ferencváros januárig kitette az élvonalbeli csapat keretéből Böde Dánielt.

    A billentyűknél: B. J.

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A MOL VIDI FC–FERENCVÁROS NB I-ES LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS ONLIVE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 03.30. 17:00 Kisvárda-FTC (TV:M4)
Következik: MK 04.03. ??:00 Videoton-FTC (TV: M4)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
FACEBOOK:
HOST