2020.IX.11. Ferencváros – Paks: 5-0

A Ferencváros meg sem állt öt gólig a Paks ellen

Bödé Dánielék a koronavírus miatt erősen tartalékosan álltak ki, jól sikerült a Fradi BL-főpróbája.
A válogatott szünet után a 4. fordulóval folytatódik a labdarúgó NB I, a kör nyitó mérkőzésén a Ferencváros 5–0-ra nyert odahaza a koronavírus által megtépázott Paks ellen.


Nyilatkozatok:

Szerhij Rebrov: — Azt gondolom, maximálisan koncentrálnunk kell a Paks elleni találkozón. A magyar bajnokságban minden csapat extra motivációval játszik ellenünk. Tisztelnünk kell az ellenfelet, de nekünk a saját játékunkra kell koncentrálnunk. Minden meccsre ugyanúgy, tisztességesen kell felkészülnünk. Nem számít, hogy a Paks, a Zalaegerszeg, vagy a Fehérvár az ellenfél. Ez az utolsó mérkőzés a jövőheti, Dinamo Zágreb elleni Bajnokok Ligája-selejtező előtt, épp ezért úgy gondolom, hogy  a játékosaim kellően motiváltak lesznek a Paks ellen.

Osztermájer Gábor: — A vírushelyzet döntően befolyásolta felkészülésünket a mérkőzésre, de bízom a játékosaimban. Ilyenkor két eset lehetséges: vagy nagyon jól, vagy nagyon rosszul jövünk ki a meccsből. Lesz bennünk kurázsi, harcosság, akarat!

A mérkőzés:

Ferencváros — Paks: 5-0 (3-0)
Groupama Aréna, 20:00. 7.021 néző.
Vezette: Andó-Szabó Sándor (asszisztensek: Buzás, Georgiou; alapvonali jv.: Pillók, Zierkelbach; tartalékjv.: Szécsényi)

Ferencváros: Dibusz — Lovrencsics G. (Baturina, 62.), Haratin, Frimpong, Heister — Laidouni, Somália — Isael (Sigér, 46.), Nguen (Zubkov, 68.), Varga R. — Boli
kispad: Bogdán, Blazic, Csontos, Skvarka
vezetőedző: Szerhij Rebrov

Paks: Rácz G. — Vas G. (Görög, 82.), Szépál, Lorentz, Szabó J. — Windecker, Balogh B. — Haraszti (Szendrei Á., 55.), Bognár I., Szakály D. (Debreceni Á., 89.) — Böde
kispad: Kovács F., Ribár
vezetőedző: Osztermájer Gábor

Gól: Nguen (1., 20., 28.), Boli (47., 90+2.)
Sárga lap: Böde (3.), Haraszti (38.), Szélpál (51., 63.)
Kiállítva: Szélpál (63.)

A sztorit minden futballszurkoló ismeri. Az elmúlt napokban a koronavírus irányított Pakson, több mint egy hete, múlt csütörtökön edzettek utoljára a tolnaiak – s mert az első és a második csapatból is rengeteg játékosnak pozitív lett a tesztje, a klub elhalasztotta volna a mérkőzést, amibe a Ferencváros nem egyezett bele.

Így megtörtént az is, hogy Éger László alkalmi kapusedzőként melegítette be Rácz Gergőt, Osztermájer Gábor vezetőedző pedig már annak is örült, hogy tizenegy labdarúgót a pályára tudott küldeni. Bár nyilvánvaló volt, hogy a Bajnokok Ligájában a Dinamo Zagreb ellen készülő Ferencváros a meccs esélyese (s ha már összeállítási gondok: a találkozó előtt arról lehetett hallani, hogy két negatív teszt hiányában a hazája válogatottjából visszatérő Adnan Kovacevic és Eldar Civic, valamint Myrto Uzuni nem léphet pályára), de arra még Szerhij Rebrov sem számított, hogy ez a találkozó már a 25. másodpercben lényegében eldől.

A Paks kezdett, ám fél perc sem telt el, amikor Tokmac Nguen megszerezte a vezetést a házigazdának. „Válaszképpen” a frusztrált Böde Dániel – aki amúgy vastapsot kapott a ferencvárosi szurkolóktól – jókorát rúgott Abraham Frimpongba.

Nem volt kétséges, hogy innentől a tisztes helytállás, a kiütéses vereség elkerülése a vendégek célja, ám nem múlt el nyomtalanul a több mint egy hét edzés nélkül. Rengeteg volt a pontatlan passz a tolnaiak játékában, így nemcsak arról volt szó, hogy az FTC jobb csapat, hanem arról is, hogy a látogatók jelentősen megkönnyítették a bajnok dolgát ezen az estén. Ha már így alakult, a ferencvárosi játékosok megpróbálták annyira élvezni a mérkőzést, amennyire csak lehet: cseleztek, kényszerítőztek, próbálták minél több akcióval, lövéssel és persze góllal kiszolgálni a közönséget.

Isael már a kapust is kicselezte, de a tizenhetedik születésnapját augusztus végén betöltő Vas Gábor becsúszva menteni tudott. A kimaradt ziccer nem vette el a hazaiak kedvét, és Tokmac Nguen a paksiak sokadik hibáját kihasználva már az első félidőben mesterhármast ért el. Bognár István válaszolhatott volna, már Dibusz Dénest is megkerülte, de ez tényleg nem a Paks napja volt, a védők az utolsó pillanatban menteni tudtak.

A második félidő pontosan úgy kezdődött, ahogy az első, igaz, ekkor egy teljes perc eltelt a ferencvárosi gólig. Innentől végképp csak a gólkülönbség volt kérdéses, a játék képe nem változott: a hazaiak futballoztak, és nemcsak szórakoztak, hanem űzték-hajtották az ellenfelet, letámadtak, nem ismertek elvesztett labdát, míg a paksiak alig várták a hármas sípszót – az azonban még messze volt…

Szélpál Norbert meggondolatlansága miatt (szegény embert az ág is húzza) a második játékrész nagy részét emberhátrányban kellett túlélniük a vendégeknek, akik 4–4–1-es hadrendben próbálták lelassítani a Fradit.

Az előzmények tudatában nem volt meglepő, hogy a meccs így alakult – szakmai értéke nem sok lehetett, hacsak az nem, hogy az FTC „élesben” is edzett egy jót a horvátok elleni összecsapás előtt. A paksiaknak pedig alighanem azt kívánja minden sportkedvelő, hogy mielőbb jussanak túl a krízisen.

További képek: fradi.hu, nso.hu, Sportfotók

Nyilatkozatok:

Szerhij Rebrov mérkőzés utáni sajtótájékoztatóján is már a szerdai találkozó került előtérbe.

„A Paks ellen a gyors gól sokat segített rajtunk, a játékosaim az első perctől kezdve nagyon koncentráltak, ennek köszönhetjük a nagyarányú győzelmet – kezdte az értékelést a Ferencváros vezetőedzője. – Az első félidőben abszolút domináltunk, tíz ember ellen pedig már más kávéház volt. Örülök az 5–0-s eredménynek és a mutatott játéknak is. Hogy ennek a meccsnek milyen tanulságai lehetnek a Dinamo Zagreb elleni BL-selejtező előtt? Ellenük teljesen más típusú játékra kell számítani, ez a mérkőzés jól szolgálta a felkészülést.”

Arra is kitért, hogy természetesen megnézi a horvát csapat szombati rangadóját a Hajduk Split ellen, de nem hiszi, hogy ugyanazt a játékot várhatják majd a szerdai selejtezőn, amit a hazai bajnokijukon mutatnak.

A Paks elleni mérkőzésen visszatért a pályára az elmúlt meccsekről sérülés miatt hiányzó Lovrencsics Gergő, illetve Olekszandr Zubkov is – előbbi kezdőként 62 percet, utóbbi csereként 22 percet játszott. Az NSO Tv kérdésére a vezetőedző elmondta, bevethetőek lesznek-e a Zagreb ellen is.

„Ez a következő néhány napban kiderül. A Paks ellen három játékosunk – Kovacevic, Cilic és Uzuni – a karantén miatt nem lehetett ma a keretben, ugye, ők a hazájuk válogatottjában szerepeltek az elmúlt héten. Így a végleges döntést a keretről az ezt követő három, négy napban hozzuk meg. Egyébként Lovrencsics és Zubkov is nagyon jó teljesítményt nyújtott.”

Végezetül azt is elárulta, a szakmai stáb már a válogatott héten is készült a Dinamo Zagrebre, azonban a játékosokkal ezeket az információkat csak a Paks elleni bajnoki után osztják meg.

„Tudjuk, mik az ellenfél erősségei, és azt is, mi a mi erősségünk. Hazai pályán játszunk, ezeket mindenféleképpen meg kell mutatnunk a pályán.” 

Osztermájer Gábor, a Paks vezetőedzője azzal kezdte a sajtótájékoztatót, hogy gratulált a Ferencvárosnak a Celtic elleni továbbjutáshoz, és sok sikert kívánt a szerdán esedékes, Dinamo Zagreb elleni BL-selejtezőre. Az 5–0-s vereséggel kapcsolatban a következőket mondta.

Arra nem számítottam, hogy az első félidőben ennyire lenullázzuk magunkat. Mert az egy dolog, hogy a végére kipukkadtunk, hiszen nyolc napja nem edzettünk, de azért az elején nagyobb koncentráció és szervezettség kellett volna. A Ferencváros gyorsaságban felülmúlt minket, mi erőtlenül játszottunk, az első félidőben rengetegszer kerültek mögénk, s ezekből helyzeteket alakítottak ki. A második félidő elején megint gólt kaptunk, viszont szervezettebben futballoztunk. Az jobban tetszett, amikor tíz emberrel játszottunk, mint amikor tizeneggyel, de ebben az is benne volt, hogy ellenfelünk ekkor már 4–0-ra vezetett.”

Mint ismert, a Paks keretét az elmúlt napokban a koronavírus tizedelte, s miután a Ferencváros nem egyezett bele a halasztásba, a hiányzókat fiatal játékosokkal pótolták. Erre is kitért a vezetőedző.

A kispadon mellettem ülő kisfiú még csak nézőként sem volt a Groupama Arénában. Gondolhatják, mekkora élmény lehetett számára… De ezt félre kell tenni, hiszen a tizenegyből tíz profi játékosunk pályán volt. Viszont azt is meg kell jegyeznem, hogy ha rendesen edzettünk volna, a Fradi akkor is gyorsasági fölényben lett volna, nemhogy ennyi kihagyás után. Akik ma pályára léptek, azokat éjféli hatállyal engedték ki a karanténból, a többiek kéthetes karanténban vannak, ha az letelt, akkor sportorvoshoz kell menniük, ami megint tortúra és előreláthatólag két hetet igénybe vesz. Ha ideveszem, hogy Szélpál Norbertet ma kiállították, akkor egyszerű lesz összeállítani a csapatot, mert kevesen vagyunk, így a nehézségeink a következő mérkőzésen is meglesznek. 

Tokmac Nguen:

Franck Boli: —  Nagyszerű meccset játszottunk, elképesztő hangulatot teremtettek a szurkolóink, de ez egyáltalán nem lepett meg. Ha itt vannak a drukkerek, akkor az első perctől kezdve az utolsóig motiválnak minket. A találkozó előtt azt mondtam, hogy szeretném meglőni az első gólomat, ezzel is segítve a csapatot. Szerencsére nem csak egy, hanem két gólt is szereztem. Nagyon boldog vagyok, hogy gólokkal tudtam hozzájárulni ehhez a remek győzelemhez, de támadó vagyok, ez a dolgom. Örülünk ennek a győzelemnek, de a helyén kell kezelni. Ma este van okunk mosolyogni, hiszen 5-0-ra tudtunk nyerni, de holnap már egy új nap kezdődik. Felkelünk, edzünk, és minden idegszálunkkal a Dinamo elleni találkozóra koncentrálunk. Ahogy mondtam, a szurkolók hatalmas erőt adtak ezen a meccsen, szeretnénk ezt egy győzelemmel és egy európai kupaszerepléssel meghálálni nekik. Ezzel a lendülettel, ezzel a mentalitással kell játszanunk a Dinamo ellen is, akkor nem lehet gond.

„Lehet abban igazság, hogy már akkor eldőlt a meccs, amikor kiderült, hogy lejátsszák, de ettől függetlenül nem kell az első percben gólt kapni – kezdte Böde Dániel. – A másik dolog, hogy múlt hét csütörtökön edzettünk legutóbb, azóta mindenki karanténban van. Mit tud csinálni, aki ötven négyzetméteren lakik panellakásban? Kérdem én, fordított esetben a Fradi mit játszott volna? Ők lázadtak volna fel a legjobban amiatt, hogy játszaniuk kell. Van a három E betű a címerükben, erkölcs, erő, egyetértés, ebből most egyiket sem éreztem. Erő volt, mert erőt demonstráltak rajtunk, de ezzel nem tudunk mit kezdeni.”

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Paks hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2020.IX.11. Ferencváros – Paks: 5-0 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+3.

    PERC
    Nguen profiként az első mesterhármasát ma szerezte!

    90+3.

    PERC
    ÖSSZEFOGLALÓ, KÉP, TABELLA, FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    90+3.

    PERC
    EZZEL VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

    90+2.

    PERC
    FRANCK BOLI az ötös bal sarka elől estében a bal alsó sarokba lő, Bognártól kapta a gólpasszt, aki menteni akarta Boli passzát a 16-oson. 5–0!

    90+1.

    PERC
    Két perc a ráadás!

    90+1.

    PERC
    Zubkov jobblábas, 18 méteres lövéséért térdepel le Rácz.

    89.

    PERC
    Frimpong szereli acélkeményen az ötös jobb sarka előtt Szendreit.

    88.

    PERC
    Újoncavatás ismét, Szakály le, Debreceni Ákos be.

    88.

    PERC
    Bognár pocsék jobb oldali szabadrúgását kifejeli a sorfalban álló Boli.

    84.

    PERC
    Heister távoliját csak ütni tudja a bal sarok előtt Rácz, vetődve, de Szabó takarít.

    83.

    PERC
    Heister bal oldali beadását Rácz Szabóra üti, róla a kapu mögé pattan a labda! Öngólhelyzet.

    81.

    PERC
    Görög Gergő váltja. Újoncavatás.

    81.

    PERC
    Lelkesen tapsol a 20 fős vendégtábor, de csere lesz.

    80.

    PERC
    Vas begörcsöl, ápolás.

    78.

    PERC
    MELLÉ! Sigér emel a felezőtől Boli elé, aki Lorentz mellől ballal tíz méterről nagyon a jobb sarok mellé lő. Legalább 4 méterrel…

    76.

    PERC
    Rácz ment szépen az ötös bal sarkánál Baturina elől, bevetődve, szabályosan, Varga emelése után. Vas beragadt, nem volt les.

    72.

    PERC
    Szendrei megindulna a jobbon, ha Heister nem szerelné. De szereli.

    70.

    PERC
    Az FTC vezetőedzője, Szerhij Rebrov eddig 5 mérkőzésen irányította csapatát a Paks ellen, mérlege 4–1–0, s a négy győzelem mindegyike legalább háromgólos különbségű, kapott gól nélküli volt.

    70.

    PERC
    A paksiak az előző 10 bajnoki mérkőzésük mindegyikén szereztek gólt, igaz, a legutóbbi haton mindig kaptak is.

    70.

    PERC
    Windecker jobb oldali beadása Laidouni arcán csattan, Bognár jobb oldali szögletét nyolcról a léc fölé fejeli Böde, a kapunak háttal.

    67.

    PERC
    Nguen le, Olekszandr Zubkov be, szélsőcsere.

    67.

    PERC
    Heister ballal telibe találja Rácz kapust az ötös bal sarkáról.

    65.

    PERC
    Varga jobb oldali beadása kapuscsemege. A szélső fél év után kezdő ismét.

    65.

    PERC
    A Paks négymérkőzéses bajnoki nyeretlenségi sorozatban van (2 döntetlen, 2 vereség).

    65.

    PERC
    A Ferencváros megnyerte legutóbbi 8 hazai bajnokiját, s ezeken csak egyetlen gólt kapott. A legutóbbi négy hazai meccsét nullára nyerte meg (DVTK 3–0, Kisvárda 1–0, Újpest 1–0, Mezőkövesd 1–0).

    64.

    PERC
    Somália jobb oldali beadásának Varga mellé lő a 11-esponton, Boli lő 19-ről, kissé jobbról kapura, ment az ötös előtt álló Szabó, fejjel.

    63.

    PERC
    A Paks eddig 14 alkalommal látogatott a Ferencváros otthonába (vagy az ideiglenes otthonul szolgáló Puskás Ferenc Stadionba), és ugyan csak egyszer (2016 őszén) győzött, de a mérkőzések több mint felén, 8 találkozón ponttal távozott.

    63.

    PERC
    A Paks legutóbb 2017. április 12-én tudta legyőzni az FTC-t, azóta nyeretlen ellene (4 döntetlen, 5 vereség).

    63.

    PERC
    …ez neki a második, PIROS!

    63.

    PERC
    Szélpál Norbert kap sárga lapot Baturina felrúgásáért…

    62.

    PERC
    Védő helyett támadó, Somália megy vissza régi posztjára.

    62.

    PERC
    Lovrencsics elfáradt, Roko Baturina váltja.

    62.

    PERC
    Vas passzol vissza jobbról Szendrei elé, de szereli őt Sigér.

    60.

    PERC
    Heister méterekről repül be Vas elé, bedobás. Hiába, no, a keretharc az keretharc…

    55.

    PERC
    Haraszti elfáradt, Szendrei Ákos váltja.

    55.

    PERC
    Lovrencsics már balhátvéd, szép passzával megindul Boli, de les.

    52.

    PERC
    Haratin passzát Sigér eltöri az ötös bal sarka előtt.

    50.

    PERC
    Szélpál Norbert kap sárga lapot Laidouni visszahúzásáért. A bekk általában a Paks erőssége, de ma nincs jó formában.

    50.

    PERC
    Böde passzol Haraszti elé a 16-osra, szereli őt Lovrencsics.

    48.

    PERC
    Lorentz lemaradt, Szélpál aláfutott.

    47.

    PERC

    46.

    PERC
    FRANCK BOLI öt méterről, jobbal a kapuba rúgja Lovrencsics Gergő jobb oldali beadását. 4–0!

    46.

    PERC
    FOLYTATJUK!

    FÉLIDŐ

    Isael pihenni tér, Sigér Dávid váltja őt. Karmester helyett szűrő. Aki ma karmester lesz.

    FÉLIDŐ

    Amikor tíz évvel ezelőtt az Újpest hatot vágott a Ferencvárosnak. VIDEÓ!

    FÉLIDŐ

    Eközben Borsos…

    FÉLIDŐ

    Eközben Szihnyevics…

    FÉLIDŐ

    Eközben Gróf…

    FÉLIDŐ

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    FÉLIDŐ

    4 bajnoki óta nem szerzett három pontot a Paksi FC – a Tolna megyei együttes két döntetlen mellett kétszer vereséget szenvedett.

    5 mérkőzésen irányított Szerhij Rebrov a Paks ellen, a mérlege négy győzelem és egy döntetlen; amikor a Ferencváros három pontot szerzett, legalább három góllal győzte le ellenfelét.

    8 legutóbbi hazai bajnokiját egyaránt megnyerte a Ferencváros, és csak egy gólt kapott ezeken a találkozókon – a legutóbbi négy hazai bajnokin ráadásul egyszer sem rezdült meg
    Dibusz Dénes hálója.

    54 bajnoki óta veretlen hazai pályán a Fradi, ez rekordnak számít a klub történelmében: a zöld-fehérek legutóbb 2017 áprilisában kaptak ki a Groupama Arénában, akkor Vasas 2–1-re nyert.

    FÉLIDŐ

    A közelmúlt legjobb góllövői e párharcból
    Böde Dániel 8
    Varga Roland 6
    Hahn János 4
    Olekszandr Zubkov 3
    Roland Lamah 3

    FÉLIDŐ

    Teszt, meccs. Manapság az is fontos hír, hogy egyáltalán lesz meccs: tekintve, hogy a Paks egy hete nem edz a vírushelyzet miatt, az is csoda, hogy a tolnai csapat kiáll a bajnok ellen. Az FTC lenne az esélyes, így kiváltképpen az, a BL előtt szükség van tesztmeccsre (szerencsétlen szó ez ilyenkor), a sima hazai győzelem a papírforma, minden más esetben meglepetésről beszélhetünk – a vendégegyüttesnek feltehetően a tisztes helytállás a célja. SOMOGYI Zsolt a mérkőzés előtt.

    FÉLIDŐ

    VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

    44.

    PERC
    Boli passzát Nguen jobbal kapura teszi 19-ről, középről, a labda a balra már eldőlő Rácz ölébe pottyan Szabóról.

    42.

    PERC
    54 bajnoki meccs óta veretlen odahaza magyar ellenféllel szemben a Fradi. Lesz ez 55 is…

    40.

    PERC
    HELYZET, Böde remek passzát Bognár elviszi a 16-oson a kapus mellett, de igencsak suta a mozdulat, ment könnyedén a visszafutó Heister.

    39.

    PERC
    Tény és való: ha gúnyosan és idegi alapon szidják a játékvezetőt, az általában visszavonja a sárga lapot…

    38.

    PERC
    Haraszti Zsolt megússza: kap reklamálásért egy sárga lapot, de ezután gúnyosan és idegesen odaszól a játékvezetőnek.

    38.

    PERC
    Nguen: nem rossz forma, 5 meccs az idényben, 7 góllal!

    37.

    PERC
    Hat kapura lövés itt, nulla ott.

    37.

    PERC
    68 százalékban a hazaiaké a labda.

    36.

    PERC
    Lovrencsics beadása Ráczé, kontra, Bognár passza Bödéé, de les.

    36.

    PERC
    Szabó ment az ötösön Boli elől Varga bal oldali beadása után.

    35.

    PERC
    Miután ferencvárosiak a második fordulóban elhalasztották a Diósgyőr elleni meccset, ez az első hazai bajnoki találkozójuk a 2020–2021-es idényben. 2020-ban eddig tíz mérkőzést játszottak otthon az OTP Bank Ligában, kilencet megnyertek, csak a most már NB II-es Debreceni VSC-től kaptak gólt. Érdekes, hogy az első „tavaszi” (januári) hazai mérkőzésésüket is a Paks ellen vívták, azon 4–0-ra nyertek. A Paks eddig az Újpesttől és a Mezőkövesdtől is kikapott pályaválasztóként, vendégként ellenben elvitt egy pontot Székesfehérvárról (mlsz.hu).

    35.

    PERC
    Most szépen passzolgat a Paks, de csak a saját 16-osa előtt, amint előrébb megy, elveszíti a labdát.

    31.

    PERC
    Isael csodás, pörgetett passzát eltöri a 16-oson belül Boli. ZICCER!

    30.

    PERC

    30.

    PERC
    A támadó szereli a 16-os jobb sarka előtt Windeckert, elviszi a labdát Szélpál mellett, és középről, 22-ről a kapu jobb alsó sarkába lő. 3–0!

    28.

    PERC
    EZ A MECCS NAGYON ELDŐLT, A LABDA PEDIG TOKMAC NGUENÉ LESZ, KLASSZIKUS MESTERHÁRMAS!

    27.

    PERC
    Hopp, Bognár bal oldali szabadrúgását az ötösről a bal alsóba kotorja majdnem Windecker (vagy a vele harcoló hazai játékos?), Heister ment azonban a gólvonal előtt.

    20.

    PERC
    ISKOLAJÁTÉK, TOKMAC NGUEN jobbal egy lépésről a léc alá lő a bal oldali kapufa elől, Heister bal oldali, lapos beadása után. 2–0!

    19.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    17.

    PERC
    Haraszti nem figyel, Isael beadhat így jobbról, Lorentz ment egy szép közbelépéssel, de szöglet ez is. A védő paksi debütáns. Varga beadása közben Bödéé, mint a régi szépben…

    15.

    PERC
    Lovrencsics remek szerelése után megindul Isael, de les. Határon…

    14.

    PERC
    Isael beadását menti Balogh, korner.

    14.

    PERC
    Nguen szereli védőjét, a 16-os előtt balra passzol Bolinak, aki elől elpikszkálja a labdát az a Balogh, akitől a Fradi-akció indult.

    11.

    PERC
    Varga beadása is Ráczé.

    9.

    PERC
    Böde megindul két jó csellel, de szereli az őt utolérő Somália.

    8.

    PERC
    Nguen passzát Boli jobbal kapura rúgja 19-ről, középről, jobbra ledőlve fogja a labdát Rácz kapus.

    7.

    PERC

    7.

    PERC
    A korner után Heister távolija távolról sem veszélyes.

    7.

    PERC
    DE NAGY MENTÉS, TE JÓ ÉG! Boli passza után kicselezi Isael a kapust is, de nagyon laza akar lenni, ballal nem tud 10-ről az üres kapuba, mert balról érkezik egy csodás becsúszással Vas!

    3.

    PERC
    Hiába a tiltakozás.

    3.

    PERC
    Böde Dániel hatalmasat rúg Frimpongba a hazai 16-oson belül, sárga lap.

    2.

    PERC
    A felezőnél labdát szerzett, és azonnal indított Laidouni, a lövés a becsúszó Szélpál lába között talált utat a kapuba.

    1.

    PERC

    1.

    PERC
    VEZET A FRADI, TOKMAC NGUEN Szélpál mellől kissé jobbról, 16 méterről a jobb alsóba lő! 1–0!

    01.

    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    A hazaiak zöld-fehér mezben és zöld nadrágban, a vendégek tiszta fehérben. A hivatalos nézőszám 7021.

    13 játékos, 1666 élvonalbeli mérkőzés és 127 gól, ennyi hiányzik ma a paksi keretből.

    Egy kis örökmérleg: 27 mérkőzés, 13 FTC-s és 3 paksi sikerrel, 55, ill. 28 rúgott góllal.

    JÖTTEK-MENTEK!
    A Ferencvárostól a Pakshoz:
    2019, Böde Dániel, ingyen
    2019, Holczer Ádám, i.
    2016, Rácz Gergő, i.
    2012, Kulcsár Dávid
    2007, Tököli Attila, ingyen
    2005, Nógrádi Árpád, i.
    A Pakstól a Ferencvároshoz:
    2015, Haraszti Zsolt
    2012, Böde Dániel, 200.000 euró
    2008, Márkus Tibor, ingyen
    2011, Pölöskei Péter, i.

    Eltiltitt: a hazai Botka (piros lap).

    A hazaiaktól sérült nincs, a vendégektől Papp Kristófon kívül csak koronavírusos hiányzó van.

    Noha az MLSZ lehetőséget ad minden klubnak egy mérkőzése elhalasztására, a frissített versenyszabályzat szerint ehhez az ellenfél hozzájárulása is szükséges. A Paks NB III-as csapatának hétközi fordulója elmaradt, így onnan sem tudja pótolni a pozitív teszteket produkálókat a szakmai stáb, az ifi sták közül sokan versenyengedély híján nem jöhetnek szóba. Az is kérdés, lesz-e egyáltalán kispadra ültethető öt labdarúgójuk a vendégeknek.

    „Ilyenkor két eset lehetséges: vagy nagyon jól, vagy nagyon rosszul jövünk ki a meccsből – mondta lapunknak Osztermájer Gábor, a Paksi FC vezetőedzője. – A vírushelyzet döntően befolyásolta felkészülésünket a mérkőzésre, de bízom a játékosaimban. Lesz bennünk kurázsi, harcosság, akarat!”

    Aligha kétséges: NB I-es bajnokira csapat úgy még nem készült, ahogy a Paksi FC a Ferencváros elleni összecsapására. A tolnai együttes azóta nem edzett, amióta koronavírusos játékost találtak a keretben, a hatósági karanténban lévők, akik már két negatív tesztet produkáltak, abban reménykednek, elhagyhatják lakhelyüket – hogy egyáltalán elutazhatnak a Groupama Arénába, s pályára léphetnek a bajnoki címvédő ellen.

    „A válogatottbeli szereplés minden labdarúgónak nagy lökést ad, én sem vagyok kivétel. A nemzeti csapattól kapott meghívó egyben visszajelzés is, azt mutatja, jó úton járok, és megéri izzadni a hétköznapokban. Kellemes élményekkel, önbizalomtól duzzadva érkeztem vissza a klubcsapatomhoz, remélem, ez a pályán is visszaköszön majd.”

    „Főpróbaként tekintünk a meccsre, ám olyan főpróbaként amelyen kötelező három pontot szereznünk – mondta lapunknak Sigér Dávid, a Ferencváros 29 esztendős középpályása. – Fontos, hogy ismét ritmusban legyünk, és győzelemmel a hátunk mögött készüljünk a Bajnokok Ligája selejtezőre. Ami a körülményeket illeti: nem tudom, hány hiányzója lesz a Dinamónak, de az biztos, hogy erős csapattal érkezik Budapestre, mégiscsak a horvát bajnokról beszélünk. Ami pedig a Paks elleni mérkőzést illeti: szervezetten védekező és agresszív ellenfélre számítok, ezért eszünk ágában sincs szerdára tartalékolni.”

    Következik a főpróba. A Ferencvárosra az idény eddigi legfontosabb meccse vár szerdán, a magyar bajnok a Dinamo Zagreb ellen lép pályára a Groupama Arénában a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójában (ami a horvát ellenfelet illeti, csütörtök délután továbbra is tartotta magát a hír, miszerint egy labdarúgó, a montenegrói Sztefan Milics koronavírustesztje lett pozitív, így továbbra sincs veszélyben a találkozó megrendezése). A nagy összecsapás előtt azonban a bajnokságban kell helytállnia a Fradinak, amely péntek esete az ezer sebből vérző Paksot fogadja.

    „A formahanyatlásra négy hét alatt kisebb az esély, mint az erőnlét romlására  – folytatta a védő. – Az egyéni edzésekkel nem helyettesíthető a meccsterhelés. Sprintelhet akármennyit a játékos, a kilencven percig tartó összpontosítást, az ellenfél követését, a meccs tempóját nem lehet modellezni. Ezért is örültem, hogy ismét pályára léptem, azt viszont nem tudom, hogy a Paks ellen mennyit bír a lábam. Múlt csütörtökön és pénteken már teljes értékű edzésmunkát végeztem, hétfőtől a teljes keret együtt gyakorol, meglátjuk, panaszmentesen mennek-e azok a mozdulatok, amelyekre pénteken a Paks ellen is szükségem lehet. Semmit sem akarunk elkapkodni, ám nagy feladatok várnak ránk a közeljövőben, semmiről sem szeretnék lemaradni.”

    „A Sturm ellen egy labdáért nyúltam, és a mozdulat után meghúzódott a combhajlító izmom – mondta lapunknak a 32 esztendős futballista.  – A meccs után jegeltük, ám este már sejteni lehetett, hogy a vártnál nagyobb a baj. A vizsgálatok után kiderült, az ín sérült meg, amely egyfelől érzékenyebb terület, másfelől három izom fut össze benne, vagyis nagyon óvatosan kell kezelni. Épp emiatt az első öt-hat napban semmit sem csinálhattam. Csak kezelésre jártam, néztem a többiek edzését, aztán hazamentem. Az ilyen típusú sérüléssel az a baj, hogy négy-hat hét alatt rendbe jöhet, ám ha siettetjük a visszatérést vagy a rehabilitáció közben túlterheljük, akkor akár fél évig is elhúzódhat a gyógyulás. Ezért az orvosi stábbal minden részletre odafigyeltünk, folyamatosan tesztelték a sérült testrészt, minden nap várták a visszajelzésemet. Fontos volt, hogy a különböző gyakorlatok után ne érezzek fájdalmat. Szerencsére eddig minden a tervek szerint halad, négy héttel a sérülésem után hatvan percet bírt a lábam, és a meccs másnapján nem volt fájdalmam.”

    Már edzhet a Ferencváros sérülés után visszatérő válogatott játékosa, Lovrencsics Gergő.

    Úgy tudjuk, nem lesz a nevezettek között Szekszárdi Milán és Süvöltös Adrián – ők júliusban kötöttek profi szerződést a Paksi FC-vel –, mert a 2001-es korosztály tagjainál hiba csúszott a játékengedélyek kiváltásába, így helyettük még fiatalabb játékosok kerülnek majd be a meccskeretbe.

    A nyolc fiatal futballista közül háromnak van profi szerződése a Tolna megyei alakulattal.

    Nagy rejtély volt, hogy a Paks milyen összeállításban lép pályára a Ferencváros otthonában (Fotó: Török Attila)
    A Nemzeti Sport információja szerint a koronavírus-fertőzéstől tizedelt paksi együttes nyolc fiatal játékost nevez be a Ferencváros elleni labdarúgó-mérkőzésre.

    „A szövetség minden esetben betartja a saját maga alkotta szabályokat, és ezt rendkívüli esetben sem írhatja felül – reagált Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője. – Az augusztus végén született elnökségi határozat kimondja, hogy az adott klub az idény során koronavírus miatt egyszer kérheti a bajnoki mérkőzés elhalasztását, ám az MLSZ ezt csak akkor engedélyezheti, ha ebbe a párosítás mindkét csapata beleegyezik. A szövetség mindig a saját szabályai szerint jár el.”

    Abban az időszakban viszont a Fradinak a nemzeti együttesekhez vélhetően meghívót kapó játékosai nélkül kellene kiállnia, így többek között Dibusz Dénes, Lovrencsics Gergő, Botka Endre, Miha Blazic, Sigér Dávid, Ihor Haratin, Olekszandr Zubkov, Eldar Civic, Adnan Kovacevic, Lasa Dvali és Myrto Uzuni szerepeltetéséről kellett volna lemondania Szerhij Rebrov vezetőedzőnek. A Ferencvárosnak most kellett döntenie, így vélhetően azért nem tudott hozzájárulni a halasztáshoz, mert tizenegy futballistát – vagy többet – biztosan nélkülöznie kellene.

    Ami az érintett bajnokit illeti, a Nemzeti Sport információja szerint a fővárosi klubnál a sűrű versenynaptár miatt nem tudtak engedni a Paks kérésének. Amikor ugyanis egy csapat egy mérkőzés elhalasztását kéri, kötelező megjelölnie a lehetséges új időpontot. Amennyiben a Ferencváros bejut valamelyik nemzetközi kupasorozat csoportkörébe – amire jelenleg minden esélye megvan –, a sűrű versenynaptár miatt csak a válogatott szünet alatt lehetne pótolni az összecsapást.

    A paksiak a folyamatos tesztelések és a sokasodó pozitív eredmények miatt szervezett formában egy hete nem tréningezhettek, és a foghíjas keretüket az utánpótlásgárda fiatal játékosaival kell majd feltölteniük a pénteki meccsre.

    „Helyzetünkről a budapesti klub elöljáróit is értesítettük, illetve számukra is elküldtük a szükséges hivatalos dokumentumot kérelmünkkel kapcsolatosan. A Ferencvárosi TC ugyanakkor ma délutáni válaszlevelében nem járult hozzá a mérkőzés elhalasztásához, tehát az összecsapást a csapatunkat körülvevő víruskörülmények ellenére le kell játszanunk” – olvasható a paksifc.hu-n.

    A folyamatos PCR-tesztelések során a múlt pénteki eredmények több paksi futballistánál és a csapat szoros környezetében is fertőzöttséget mutattak ki. Az érintetteket a járványügyi előírásoknak eleget téve azonnal elkülönítették, azóta a fertőzöttek száma mégis nőtt, ezért a klub szeretett volna a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) által közzétett egymeccses halasztási kérelmével élni – elevenítette fel az előzményeket a paksi klubhonlap.

    A Paksi FC a koronavírus-járványra, több játékosa fertőzöttségére tekintettel kérte a Ferencvárost, hogy halasszák el a két csapat péntekre kiírt NB I-es bajnoki mérkőzését, de a fővárosi zöld-fehérek ehhez nem járultak hozzá

    16 óra 26 perc – Malonyai Péter jegyzete.

    A Ferencváros játszani akar, szerdán jön a Dinamo Zagreb elleni Bajnokok Ligája-selejtező, nem ártana, sőt egyenesen szükséges egy tétmeccs felkészülésül. Ugyanakkor azt nyilván mindenki el akarja kerülni, hogy a játékosok veszélynek legyenek kitéve a meccskontakt miatt. Éppen elegendő, hogy Zágrábból ellentmondásos hírek érkeznek arról, mit mutatnak náluk a tesztek.

    A paksiaknál pozitív eseteket regisztráltak, nem tudható, hogy az ismételt vizsgálat mit hoz, az viszont valószínű, hogy az érintett futballisták nem a legjobb állapotban érkeznek az Üllői útra – ha érkezhetnek egyáltalán. A klub még nem élt az egyszeri halasztás jogával, arról sincs hír, hogy végső esetben bevet-e ifjakat a kirekesztettek helyén. A kiírás péntek este 20 órára rendeli pályára a feleket, ebben a pillanatban alig több mint 24 óra van addig.

    Természetesen a koronavírus-járvány árnyékában.

    Csütörtök délután van, néhány perccel fél öt előtt. Ebben a pillanatban még nem lehetett tudni, hogy lesz-e holnap este meccs az Üllői úton (17.30-kor kiderült: lesz), megmérkőzik-e egymással a bajnokság 4. fordulójában a Ferencváros és a Paks (megmérkőzik).

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A FERENCVÁROS–PAKSI FC NB I-ES LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS ONLIVE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
10.24.19:30, m4sport
10.28. 21:00, m4sport
10.31. 19:30, m4sport
11.04. 21:00, m4sport
11.08. 17:00, m4sport
Novák Dezső
Tárhelyszolgáltatónk
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ