2020.VI.16. Bp. Honvéd – Ferencváros: 0-2

Ferencváros: meglett a 31. a harmincadikban!

Címvédés: a 30. fordulóban megszerezte a bajnoki aranyérmet a Fradi, a Honvéd nem sok ellenállást mutatott.
Gól nélküli első félidő után a Ferencváros a második játékrész első perceiben két találatot szerezve 2–0-ra legyőzte a Budapest Honvédot a labdarúgó NB I 30. fordulójának kedd esti mérkőzésén. Ezzel a bajnokság hátralévő mérkőzéseinek eredményeitől függetlenül biztossá vált, hogy az FTC 31. alkalommal is magyar bajnok.


Nyilatkozatok:

Pisont István: — A bajnokság legegységesebb, legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtó csapatával találkozunk. A Ferencváros nagyon jó játékosokból áll, és még a cserepadján is olyan labdarúgók ülnek, akik hozzá tudnak tenni a sikereikhez. Minden téren erős ellenféllel szemben lépünk pályára, nem véletlenül vezeti a tabellát és várományosa a bajnoki címnek. Ugyanakkor mi is nagyon jó passzban vagyunk, jó egyéni teljesítményeket tudunk felmutatni, a csapatjátékunk is sokat lépett előre. Ezekben mind bízhatunk, ezekkel talán tudjuk kompenzálni a Fradi erejét.

Szerhij Rebrov: — Mindig nehéz a Budapest Honvéd ellen játszani, különösen idegenben. A Honvéd a legutóbbi néhány mérkőzésen szerzett pár pontot, ezáltal magabiztosságra tett szert. Tudjuk, hogy már csak egy jó meccsre és néhány nagyon fontos pontra van szükségünk a célunk eléréséhez, ezért a keddi egy rendkívül fontos mérkőzés lesz számunkra, koncentrálnunk kell. Felkészültünk az újabb mérkőzésre, a csapatból mindenki tudja, hogy mi a tétje a keddi összecsapásnak.

A mérkőzés:

Bp. Honvéd — Ferencváros: 0-2 (0-0)
Hidegkuti stadion, 21:05. 876 néző.
Vezette: Andó-Szabó Sándor (asszisztensek: Szalai B., Garai; alapvonali jv.: Berke, Takács J.; tartalékjv.: Becséri)

Bp. Honvéd: Tujvel — Batik, Kamber (Cipf, 64.), Lovric — Mezgrani, Szendrei N. (Irimiás, 79.), Hidi, Kesztyűs (Nagy G., 64.), Uzoma — Gazdag (Moutari, 64.), Ugrai (László D., 79.)
kispad: Levkovits, Niba, Kukoc, Ikenne-King
vezetőedző: Pisont István

Ferencváros: Gróf — Botka, Blazic (Frimpong, 69.), Otigba, Civic (Lovrencsics G., 77.) — Csonka (Sigér, 69.), Vécsei (Haratin, 77.) — Zubkov (Isael, 69.), Skvarka, Heister — Boli
kispad: Dibusz, Nguen, Szihnyevics, Csontos
vezetőedző: Szerhij Rebrov

Gól: Blazic (48.), Skvarka (53.)
Sárga lap: Mezgrani (29.), Irimiás (82.) illetve Csonka (14.), Vécsei (22.), Blazic (66.)

A nap kérdése ez volt: lesz-e bajnokavatás?

Nem sokkal a kezdés előtt a Hungária körutat betöltő szivárvány rajzolódott ki az égboltra, mintha a természet is színpompás ünnepi öltözetet vett volna fel. A Ferencváros újabb győzelemmel három fordulóval az idény befejezése előtt biztossá tehette volna első helyét, csakhogy Szerhij Rebrov vezetőedző meglehetősen felforgatott együttest küldött pályára.

A legutóbbi – Kisvárda ellen 1–0-ra megnyert – mérkőzésről csak három játékos (Botka Endre, Miha Blazic és Eldar Civic) maradt hírmondónak a kezdőből. Ez azt sejtette, a ferencvárosiak adott esetben azt sem bánnák, ha csak szombaton, az Újpest elleni hazai derbin lenne a hivatalos bajnokavatás.

Ezt tükrözte az első félidő is…

Fogalmazzunk úgy, a két csapat keményen egymásnak feszült, a játékosok nem kímélték egymást, de a játék nem volt magas színvonalú. Az első negyvenöt percben Eldar Civic életerős ballábas lövése centikkel kerülte el a bal felső sarkot – nagyjából ez jelentette az izgalmat. A középpályán a korábbi kispesti Vécsei Bálint borított fel több játékost is, szerencséje volt, hogy megúszta sárga lappal. Csak bízhattunk benne, a folytatás érdekfeszítőbb lesz.

A fordulás után a Ferencváros felpörgette a ritmust!

A zöld-fehérek ekkor már bajnokhoz méltóan futballoztak, átvették a játék irányítását, s hét perc alatt két gólt is berámoltak Tomás Tujvel kapujába. Előbb a gólérzékeny középhátvéd, Miha Blazic volt jókor jó helyen, majd a korábban jobbára mellékszereplőnek számító Michal Skvarka lőtte ki az alsó sarkot.

A vendégfutballisták egymás nyakába ugrálva ünnepeltek, fülig érő szájjal pacsizgattak egymással, látszott rajtuk, ezt a mérkőzést már nem adják ki a kezükből. A jobbára visszafogott Szerhij Rebrov is magasba emelt karokkal ünnepelte a második gólt, alighanem ekkor kezdett megfogalmazódni mindenkiben: a bajnoki cím már tényleg megvan!

Összeszedettebb, motiváltabb zöld-fehér csapat jött ki az öltözőből a második félidőre, s lám, a szakmai stáb hiába pihentetett több kulcsembert is, így is legyőzték a kispestieket. Noha a Honvéd-drukkerek végig hangosan éltették kupagyőztes csapatukat, a vendégszektorban is egyre hangosabban szólt a nóta, ám az igazi ünneplést későbbre tartogatják a ferencvárosi ultrák. A klub elöljárói a tavalyihoz hasonló nagyszabású ünneplést terveznek, a részleteken azonban még dolgoznak, hiszen a szigorú járványügyi előírásokat is figyelembe kell venniük. A Fradi kedd este bajnokhoz méltóan hozta a Honvéd elleni idegenbeli mérkőzést, és az utolsó három fordulóban már aranyérmesként léphet pályára. 0–2

Szombaton az Újpest elleni derbi következik, a Ferencváros immár harmincegyszeres bajnokként léphet pályára.

További képek: fradi.hu, nso.hu (itt, itt és itt), Sportfotók

Nyilatkozatok:

A Ferencváros a kupagyőztes Budapest Honvéd vendégeként aratott 2-0-s győzelmével megvédte bajnoki címét a labdarúgó OTP Bank Ligában. Szerhij Rebrov a zöld-fehérek vezetőedzője érthetően elégedetten értékelt a találkozó után.

“Nagy gratuláció a fiúknak, hiszen egymás után két bajnokságot nyerni nem annyira könnyű. Ez azért is nagy teljesítmény, mert a MOL Fehérvár elég erős konkurenciát jelentett a számunkra” – mondta az ukrán szakember.

“Nem tudnám megmondani, hogy mivel voltunk jobbak a többi csapatnál, mert én mindig csak a saját együttesemre koncentrálok, ezt kérem a játékosoktól is. Nagyon örülök annak, hogy a szurkolók ilyen játékot láthatnak, és örülök, hogy a játékosok is vevők voltak ara a mentalitásra amit át akartam adni, hiszen ez egy nyerő stílus amit képviselünk” – mondta a csapatáról.

Elárulta, a meccs utáni este mindenképpen az ünneplésé a főszerep, de biztosított mindenkit arról hogy az Újpest ellen is nagy versenyszellemmel fognak pályára lépni.

A 30. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A NEMZETI SPORT OSZTÁLYZATAI ALAPJÁN
Demjén (ZTE) 6 — Bolla (ZTE) 6, Blazic (Ferencváros) 7, Deutsch L. (Puskás Akadémia) 7 — Pekár (Mezőkövesd) 6, Haraszti (Paks) 7, Skvarka (Ferencváros) 7, Civic (Ferencváros) 7 — Gyurcsó (Puskás Akadémia) 7, Futács (MOL Fehérvár) 6, Radó (ZTE) 6
A forduló játékvezetője: Karakó Ferenc (DVTK — Puskás Akadémia) 9 — Medovarszki János, Horváth Róbert, Bogár Gergő, Szilágyi Sándor

(A Nemzeti Sport, az m4sport.hu, az nso.hu, a Ferencváros és a Bp. Honvéd hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2020.VI.16. Bp. Honvéd – Ferencváros: 0-2 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+3.

    PERC
    ÖSSZEFOGLALÓ, FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    90+3.

    PERC

    90+3.

    PERC

    MLSZ

    @MLSZhivatalos
    Az OTP Bank Liga 30. fordulójában a kupagyőztes @bphonved 2-0-s legyőzésével története 31. bajnoki aranyérmét szerezte meg a @Fradi_HU és 1996 után először védte meg bajnoki címét. Gratulálunk!

    Kép megtekintése a Twitteren
    69
    22:54 -- 2020. jún. 16.
    Twitter Ads-információk és Adatvédelem
    Tekintsd meg MLSZ egyéb Tweetjeit is
    90+3.

    PERC

    90+3.

    PERC

    Ferencvárosi TC
    @Fradi_HU
    WE ARE THE CHAMPIONS! #fradi #ftc #ferencvaros

    Kép megtekintése a Twitteren
    291
    22:55 -- 2020. jún. 16.
    Twitter Ads-információk és Adatvédelem
    86 ember beszél erről
    90+3.

    PERC
    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

    90+3.

    PERC
    Lovrencsics még lelkes, az ötös jobb sarka elől jobbal a túlsó felső mellé lő egy méterrel.

    90+2.

    PERC
    Boli is ünnepel már, mert kapura tör, Tujvellel áll csak szemközt… elszórakozza, maradjunk annyiban.

    90+2.

    PERC
    A kispadon már osztogatják a Bajnokcsapat-pólót.

    90+1.

    PERC
    Nagy passzol Irimiáshoz, aki eladja a labdát a 16-oson, Frimpong felszabadít.

    90+1.

    PERC
    Mezgrani beadását kivágja Otigba az eleső Moutari mögül az ötösről.

    90+1.

    PERC
    Nagyon a végét várják már a felek, a hazai közönség egy része tüntet.

    89.

    PERC
    Három perc a ráadás.

    87.

    PERC
    Hidi emelése nagyon rossz, kirúgás.

    86.

    PERC
    Mezgrani jobbal nem sokkal lő félmagasan a bal sarok mellé 21-ről.

    85.

    PERC
    Batik fejeli kapura az ötös előteréből Nagy szögletét, Gróf elkapja a labdát, majd ismét ráfekszik. A Honvéd-tábor most sem örül.

    83.

    PERC
    A korner Tujvelé.

    82.

    PERC
    Batik elvét egy bal oldali Heister-beadást, Boli hatról jobbal lő, de ment végül a gyorsan felpattanó és bevetődő védő.

    81.

    PERC
    Sárga a balon meginduló Botkát elkaszáló Irimiás Gergőnek.

    78.

    PERC
    Szendreit pedig Irimiás Gergő váltja.

    78.

    PERC
    Ugrainak nagyon nem ment ma, László Dávid váltja.

    78.

    PERC
    Skvarka a léc fölé vágja a kissé jobbról, 22 méterről járó szabadrúgást.

    76.

    PERC
    Vécseit Ihor Haratin váltja, egyre erősebb a Fradi…

    76.

    PERC
    Civic le, Lovrencsics Gergő be.

    76.

    PERC
    Sigér labdát szerez a felezőnél, szólózik egyet, felborítja a 16-os előtt Batik.

    75.

    PERC
    Szép lassan csordogál a mérkőzés, a Honvéd már az első gól után is mélypontra került, azóta sem állt fel onnan. Nincs azóta egy veszélyes hazai támadás sem.

    74.

    PERC
    A Ferencváros kilencmérkőzéses veretlenségi sorozatban van (6 győzelem, 3 döntetlen), legutóbb február 22-én, a Mezőkövesdtől kapott ki, viszont a legutóbbi két idegenbeli meccsén, a Paks (2–2) és a Puskás Akadémia (1–1) ellen nem tudott győzni. A Honvéd a legutóbbi nyolc bajnokijából csak kettőt nyert meg és pályaválasztóként is csak kétszer diadalmaskodott az előző nyolc hazai találkozóján.

    74.

    PERC
    A 30. fordulónál korábban csak egyszer avattak bajnokot, amióta 12 csapat szerepel az NB I-ben: a Ferencváros 2016-ban már a 28. fordulóban bajnok lett, akkor a debreceni 2–1-es veresége után ünnepelhetett, mert az akkor 2. helyen álló MTK is kikapott. (Ám az is igaz, hogy ha a FTC a mostani fordulóban vagy a következő két kör egyikében biztosítja a bajnoki címet, akkor elmondhatjuk, hogy az utóbbi öt – 12 csapatos – idényben csupán egyszer fordult elő, hogy az aranyérem sorsa az utolsó fordulóban dőlt el, a többi szezonban már a záró forduló előtt bajnokot avattunk – a szerk.)

    74.

    PERC
    Az FTC-vel 24 év után fordulhat elő újra, hogy két bajnokságot nyer egymás után, legutóbb az 1995–1996-os idényben tudta megvédeni címét a zöld-fehér csapat.

    74.

    PERC
    A Fradi Wikipédia-oldalán már meg is előlegezték a 31. bajnoki címet.

    72.

    PERC
    FOTÓK: TÖRÖK ATTILA

    72.

    PERC

    72.

    PERC

    70.

    PERC
    Kis pihenő.

    70.

    PERC
    Moutari anno 53 meccsén 15 kanadai pontot szerzett a Fradiban.

    70.

    PERC
    Rá a szélső fejére, akiről kimegy a labda, kirúgás.

    69.

    PERC
    Ugrai jobb oldali beadását Moutari elől kifejeli Botka.

    68.

    PERC
    Csonkát pedig Sigér Dávid váltja, szűrőcsere.

    68.

    PERC
    Zubkov le, Isael be, szélsőcsere.

    67.

    PERC
    A csk. Blazic le, Abraham Frimpong be.

    67.

    PERC
    Ugrai jobbal a léc fölé emeli a szabadrúgást, középről, 23 méterről.

    66.

    PERC
    Miha Blazic kap sárga lapot Moutari megrúgásáért.

    65.

    PERC
    Heister ballal 20-ról Uzomába lő.

    64.

    PERC
    Gera Zoltán már a szünetben örülhetett. FOTÓ: TÖRÖK ATTILA

    63.

    PERC

    63.

    PERC
    Kamber le, Cipf Dominik be, bekk helyett szélső.

    63.

    PERC
    Gazdag nem örül, hogy le kell mennie, de Amadou Moutari váltja.

    62.

    PERC
    Kesztyűs le, Nagy Gergő be, szűrő helyett karmester.

    62.

    PERC
    Hármas hazai csere!

    60.

    PERC
    Ugrai lő az ötös bal sarka elől laposan kapura, balra eldőve fogja a labdát Gróf.

    58.

    PERC
    Mezgrani emelése nagyon pontatlan, Gróf megfogja, majd ráfekszik a labdára.

    58.

    PERC
    Nincs sok néző, de keresnek egy kis pénzt az MLSZ segélyalapjának…

    57.

    PERC
    Zubkov passzát Skvarka az ötös jobb sarkának előteréből Tujvelbe lövi, most eldőlhetett volna. Csak icipicit ért a karmester a labdához a jobb oldali beadás után, Tujvel annyira meglepődött, hogy nem megfogta, hanem elütötte a labdát.

    53.

    PERC

    52.

    PERC
    Skvarka: 4 gól és 6 gólpassz az idényben, de alig 1300 perc alatt, összesen 26 fellépésen!

    52.

    PERC
    ÖSSZEZUHANT A HONVÉD! Nyugodtan passzolgat a Fradi, Heister ad be balról ballal, Uzoma mellől Zubkov mellel lekészíti az ívelést MICHAL SKVARKÁNAK, aki kissé jobbról, a 16-os vonaláról jobbal a bal alsóba lő. Nem nagy erővel, de csoda pontosan és gyorsan, állítgatás nélkül: 0–2!

    49.

    PERC

    48.

    PERC
    Mindhárom találatát az utóbbi 7 fordulóban szerezte, március 14. után.

    48.

    PERC
    Blazic idénybeli 3. gólja, egy assziszt mellett.

    48.

    PERC
    MIHA BLAZIC BETALÁL!Skvarka jobb oldali szögletét az ötös rövid sarka elől Boli fejjel az ötös másik sarka elé csúsztatja, onnan a bevetődő Blazic gyönyörű mozdulattal a léc alá fejel, három méterről, Uzoma és Kamber közül kibújva. 0–1!

    47.

    PERC
    MI MARADT KI?! Ziccer, nem is kicsi: Botka szerez labdát a jobbon harcosan, Zubkovhoz passzol, aki annyira üresen áll, hogy a jobb lábáról átteszi a balra, és azzal lő… egy méterrel a jobb, azaz a túlsó felső sarok mellé!

    46.

    PERC
    CSERE NINCS, FOLYTATJUK!

    FÉLIDŐ

    Az FTC 2019 februárja óta nem aratott sikert a Honvéd fölött (akkor Böde Dániel góljával 1–0-ra nyert). Azóta egyszer a kispestiek győztek, ebben az évadban pedig mind a kétszer 0–0-ra végeztek a felek. A Ferencváros vendégként legutóbb 2018 szeptemberében verte meg a Honvédot, 1–0-ra, már azt a meccset is a Hungária körúton rendezték. A Ferencváros a legutóbbi két győzelme alkalmával egyaránt 1–0-ra nyert a Honvéd ellen.

    FÉLIDŐ

    FOTÓK: TÖRÖK ATTILA

    FÉLIDŐ

    FÉLIDŐ

    FÉLIDŐ

    FÉLIDŐ

    FÉLIDŐ

    Cosimo Inguscio és Marco Rossi (Fotó: NPT)

    FÉLIDŐ

    FÉLIDŐ

    Jó előjel lehet a Ferencváros számára, hogy 2017 óta mindig a Honvéd meccse után, vagy közvetlenül előtte dőlt el bajnoki cím sorsa. Három évvel ezelőtt az utolsó fordulóban a kispestiek ünnepelhettek azzal, hogy 1–0-ra legyőzték a 2. helyen álló Videotont. 2018-ban, a 32. fordulóban a Videoton biztosította be a bajnoki címét a Ferencváros előtt a Honvéd elleni 2–0-s győzelmével. Tavaly az FTC úgy lett bajnok (szintén a 30. fordulóban), hogy a Bp. Honvéd elleni találkozója előtt bő fél órával már ünnepelhetett, akkor fejeződött ugyanis be a Vidi Puskás Akadémia elleni meccse, amely 1–1-re végződött, így a Fradi aranyérmesként léphetett pályára a kispestiek ellen (s kikapott 3–2-re). Érdekesség, hogy akkor a Ferencvárosnak 67 pontja volt, a Vidinek a PAFC elleni iksszel 57 – ezúttal ha az FTC kedden ismét kikap a Honvédtól, a Fehérvár pedig szerdán döntetlent játszik a DVSC-vel, akkor megismétlődik az egy évvel ezelőtti forgatókönyv.

    FÉLIDŐ

    Ha a Ferencváros kedden ikszel, és a Fehérvár szerdán nyer, akkor matematikailag még lehet pontegyenlőség a két csapat között a bajnokság végén, abban az esetben a győzelmeik száma is egyforma lenne, és akkor gólkülönbséggel még kerülhetne az első helyre a Fehérvár (bár jelenleg ebben is a fővárosiak járnak előrébb, öt góllal). Ezért a keddi bajnokavatáshoz mindenképpen győznie kell az FTC-nek.

    FÉLIDŐ

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    FÉLIDŐ

    És ha már legenda… FFT: a Fradi rettegett T-i, Táncos, Takács II, Turay, Toldi, Kohut

    FÉLIDŐ

    Ha már a nagy Lobanovszkij szóba került… Lobanovszkij bűvöletében – ilyen stílusú edző Rebrov.

    FÉLIDŐ

    E párharc legjobb góllövői a közelmúltból
    Böde Dániel 7
    Davide Lanzafame 4
    André Alves 3
    Sowunmi Thomas 3
    Borgulya István 3

    FÉLIDŐ

    Izgalmas este. A képlet pofonegyszerű: ha győz a Fradi, bajnok! Az élet nagy rendező is lehet, ne feledjük, egy évvel ezelőtt, 2019 áprilisában ugyancsak a Hidegkuti-stadionban lett aranyérmes a Ferencváros. Akkor a fehérváriak botlása miatt már a kezdés előtt durrantak a pezsgők (ki is kapott a Fradi 3–2-re a kispestiektől), most győznie kell a Honvéd ellen. Izgalmas este elé nézünk. BORBOLA Bence a mérkőzés előtt.

    FÉLIDŐ

    VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

    45+1.

    PERC
    Zubkov nem adja fel, kicselezi a 16-oson Kesztyűst, és ballal nem is sokkal húzza a labdát a jobb alsó sarok mellé!

    45.

    PERC
    Rebrov bánatosan vakargatja a fejét, sejtjük, mire gondol. Kevés dicséretet fog kiosztani szerintünk a szünetben. A nagy Lobanovszkij iskolájába járt…

    44.

    PERC
    Egy perc a ráadás.

    44.

    PERC
    A Honvéd-tábor a kupagyőzelem ünneplésével tartja magában a lelket.

    44.

    PERC
    Boli cselezget a 16-os bal sarkán belül, Szendrei szereli, eladja, Blazic távoli lövése sem pontosabb. Kirúgás.

    42.

    PERC
    … mellé.

    42.

    PERC
    Botka jobb oldali beadását kifejeli elvetődve Kamber, Zubkové a kipattanó, középre tör vele, ballal 22-ről kapura lő…

    40.

    PERC
    Leült kissé a mérkőzés, most rákezdenek a szurkolók, hátha ragadós a lelkesedésük.

    39.

    PERC
    Érdekes, hogy a zöld-fehérek tavaly éppen a Honvéd elleni második idegenbeli mérkőzésük fordulójában, négy körrel a zárás előtt lettek bajnokok. A kispestiek az újrakezdés óta négy meccsen hét pontot gyűjtöttek, talán a mostani az utolsó esélyük, hogy a harmadik helyért versenybe szálljanak. Pályaválasztóként február 8. óta csupán egyszer nyertek az OTP Bank Ligában (mlsz.hu).

    39.

    PERC
    Skvarka beadása után Blazic ellöki Batikot, szabadrúgás kifelé, az ötösön történt az eset.

    36.

    PERC
    Civic bedob egy cselt, még egyet, erre már fellöki őt Gazdag.

    35.

    PERC
    Otigba ment fejjel az ötösön Ugrai szöglete után Gazdagék elől, Hidi 13-ról nagyon fölé vágja jobbal a kipattanót.

    35.

    PERC
    Gróf azért eléggé várhatja a 2. félidőt, amikor a saját tábora előtt fog védeni, mert most megállás nélkül kapja az ívet a hazaiaktól – jelentik a helyszínről.

    34.

    PERC
    Uzoma bal oldali, ballábas beadását ballal eléri a kapu előtt Szendrei, de jő Blazic, és szerel.

    32.

    PERC
    Micsoda gól lett volna pedig! Picit még súrolta is a kapufát az ismétlések alapján.

    32.

    PERC
    Skvarka kornerét kiüti Boli orra elől Tujvel, a 16-oson nem találja el a labdát Blazic, Civicnek éppen így jó, 35-ről ballal nem is sokkal véti el a bal felső sarkot!

    30.

    PERC
    A két fél az előző tíz évben ritkán remizett egymással, amikor a kispesti együttes volt a pályaválasztó, de a két esetből az egyik az ősszel volt, a másik pedig 2018 májusában. A friss kupagyőztes Budapest Honvéd az újrakezdés óta csak egy tétmeccsét bukta el (3–3–1), az Újpest verte meg a negyedik kerületben. Az FTC egy karnyújtásnyira van attól, hogy megvédje bajnoki címét. A zöld-fehérek a kényszerszünetet követő fordulókban még veretlenek (4–2–0). Idegenben eddig 28 pontot szereztek (8–4–2), Felcsúton és Mezőkövesden kaptak ki.

    29.

    PERC
    Botka szabálytalan a hazai kapu előtt, a Honvéd-tábor örül.

    28.

    PERC
    Mohammed Mezgrani kap sárga lapot, becsúszva fellökte az őt bebőröző Heistert a balon.

    27.

    PERC
    Mezghrani
    26.

    PERC
    Boli és Kamber versenyfutásának a jó ütemben kilépő Tujvel vet véget, aki ismét kék-fehér fejpántban futballozik. A hely szelleme…

    26.

    PERC
    Folytatjuk!

    25.

    PERC
    A rangadók történelme egyébként 1915–1916 óta íródik. A Honvéd honlapja az 1916-os FTC–KAC mérkőzés elé beszámít még egy 1915-öst is.

    25.

    PERC
    A párharc legnagyobb szériája a Ferencvárosé, a zöld-fehérek 1922 és 1939 között egymás után 35 bajnokit nyertek meg a Kispest ellen – hasonló sorozat ritkaság bármely élvonalbeli összecsapás történetében. Összehasonlításul: a legjobb honvédos győzelmi széria a párharc történetében hatmeccses (1950–1953). A zöld-fehér rekordsorozat 1939. november 26-án, a Kispest–Ferencváros 2:1-es mérkőzésen szakadt meg.

    25.

    PERC
    Érdekesség, hogy az 1919. márciusi visszavágó is az Üllői úton volt, és az FTC 2:0-ra nyert, a Kispest kapusát, Varga Pétert ájultan vitték le egy szerencsétlen összecsapás után a pályáról. Hogy miért volt a helyszín megint az Üllői út? A magyar labdarúgás két abszolút domináns, saját stadionnal rendelkező együttese, az FTC és az MTK egyszerűen megegyezett az állandó pénzszűkében lévő kisebb csapatokkal arról, hogy a nagyobb befogadóképességű Üllői útra, illetve Hungária útra viszik a „hazai” meccsüket is. Az FTC ebben a szezonban a 22 mérkőzéséből 16-ot tulajdonképpen otthon játszott. A harmincas évek második feléig a Kispest jóval több „hazai” találkozóját vívta az FTC ellen az Üllői úton, mint saját kerületében.

    25.

    PERC
    1918-ban szezonnyitót vívtak a csapatok egymással. Hogy a korabeli tudósítást idézzük: „Az elmúlt vasárnap ismét megjelentek a nyári szünet alatt rövid időre csendbe borult pályákon a bajnoki pontokért küzdő csapatok, és hangossá tette ismét az elhagyatott tribünöket az ígérkező sportélvezet csábításának szívesen engedő közönség lelkes buzdító szava.” Az FTC 4:0-ra győzte le „imponáló stílusban” a Kispestet az Üllői úton, a mérkőzést majdnem sötétedés miatt kellett félbeszakítani, mivel csúsztak az előző találkozók. Illetve a csapatokra konkrétan rásötétedett, de a mérkőzést így is lejátszották…

    24.

    PERC
    Egészségügyi szünet.

    23.

    PERC
    Skvarka jobb oldali szögletét elrúgja az ötösön Szendrei Otigba elől.

    21.

    PERC
    Vécsei Bálint kap sárga lapot Szendrei lebirkózásáért, a két vendégszűrő máris “besárgult”:

    20.

    PERC
    Ez Ugrai 13. meccse a Fradi ellen, eleddig 2 kanadai pontot termelt ellene.

    20.

    PERC
    Szendrei passza és egy csel után Ugrai jobbal nagyon a léc fölé lő a 16-os bal sarka és a ferencváros Skvarka elől.

    19.

    PERC
    Zubkov jobb oldali beadása a kapusé, Batik sántikál, Pisont pedig magyaráz valamit Gazdagnak szép csendesen. Egy egykori és egy jelenlegi kispesti karmester…

    16.

    PERC
    Zubkov jobbról, 32-ről jobbal nagyon a bal alsó mellé lő egy szabadrúgást, a hazai közönség örül.

    16.

    PERC
    A hazaiaknál 5 a légiós a kezdőben, a vendégeknél 6.

    15.

    PERC
    Ugrai szabadrúgását kifejeli már a 16-oson Skvarka. Kontra, Zubkovot szereli az Uzoma, Kesztyűs duó.

    14.

    PERC
    Zubkov azonnal elveszíti a labdát a jobbon, nem megy egyelőre a Fradinak ebben a kísérleti felállásban.

    13.

    PERC
    Csonka András kap sárga lapot Gazdag megrúgásáért.

    13.

    PERC
    Gróf és a Honvéd-tábor (Fotó: NPT)

    12.

    PERC

    12.

    PERC
    Garaba Imre, a Honvéd egykori remek védője (Fotó: B. B.)

    11.

    PERC

    10.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    8.

    PERC
    Anno 29 meccsen 2 kanadai pontig jutott a zöld-fehéreknél, akik ellen már 6-szor játszott, kanadai pont nélkül.

    7.

    PERC
    Batik pedig volt ferencvárosi.

    7.

    PERC
    Nagy mentés, Batik szereli becsúszva a Heister indította Skvarkát az ötös bal sarka előtt!

    5.

    PERC
    Szép hazai támadás, Gazdag, Szendrei, Ugrai, de elvariálják aztán, már Lovricnál hátul.

    5.

    PERC
    Jó 110 néző lehet, a technikai maximum most. Elállt az eső is, a nézőtéri hangulat jó.

    3.

    PERC
    Áruló nem leszek, ilyet soha nem teszek – ezzel indított a kivonulásnál a Honvéd-tábor. Gróf, Botka és Vécsei is a Fradi kezdőjében.

    2.

    PERC
    Uzomát löki Botka a hazai kapu bal sarka előtt, szabadrúgás kifelé.

    01.

    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    A hazaiak piros-fekete mezben és fekete nadrágban, a vendégek tiszta fehérben.

    A hazai és a vendég tábor. Fotók: NPT.

    A Honvéd a két Magyar Kupa-elődöntővel és a fináléval együtt három mérkőzéssel többet játszott a legtöbb klubnál, ennek ellenére a középpályás szerint remek erőállapotnak örvendenek: „Sorra jönnek a meccsek, így leginkább csak regeneráló edzéseket tart a szakmai stáb. Nyugodtan mondhatom, nincs baj a fizikai állapotunkkal sem. Épp azt beszéltük a csapattársakkal, hogy legszívesebben folytatnánk a bajnokságot a következő hónapban is, annyira lendületbe jöttünk. Még a harmadik helyre is odaérhetünk, csodás idényt zárhatnánk, ha az MK-arany mellé begyűjtenénk a bajnoki bronzot is.”

    Egyre jobban és látványosabban futballozik a Bp. Honvéd: a kispestiek legutóbb a Mezőkövesd Zsóryt győzték le (2–1) idegenben, így bizakodva várják a Ferencváros elleni rangadót. „Önbizalomtól duzzadva játszhatunk, hiszen jó formában vagyunk – mondta lapunknak Hidi Patrik, a Bp. Honvéd 29 éves csapatkapitánya. – A Magyar Kupa-győzelem óriási erőt adott, ez látszik a játékunkon, felszabadultan futballozunk, élvezzük a játékot! Kedd este nem lehet más célunk, mint a győzelem megszerzése, már csak azért is, hogy a Ferencváros ne ideiglenes albérletünkben ünnepelje bajnoki címét. Bár az éllovassal és a leendő aranyérmessel játszunk, ettől függetlenül úgy érzem, meglephetjük a Fradit. Persze tisztában vagyunk ellenfelünk erősségeivel. A támadósora, Tokmac Nguen, Isael, Olekszandr Zubkov és Franck Boli is nagy veszélyt jelent, a legtöbb meccset az ő megmozdulásaik döntik el.”

    Fogynak a fordulók, a Ferencváros előnye a hétvégén tovább nőtt a nagy vetélytárs Mol Fehérvár előtt, ez azt jelenti, a zöld-fehérek már kedd este bajnoki címet ünnepelhetnek. Csakhogy Sigér Dávid a Honvéd otthonában újabb kemény mérkőzésre számít, mivel a közelmúltban megizzadtak egymás ellen.

    „Amíg nem dőlt el a versenyfutás, nem hagyhat ki a fi gyelem! Addig nem vagyok nyugodt, amíg meg nem húzzák a vonalat alattunk. A Honvéd elkapta a fonalat, de nem csak ezért lesz nehéz a mérkőzés. Mindig is kemény meccseket játszottunk vele, ezúttal sem lesz sok gól. Nagyon oda kell figyelnünk, a kispestiek is szeretnének a bajnokságban minél előkelőbb helyen végezni. Most azonban senki sem lehet nálunk jobban motivált.”

    A 30 esztendős középpályás nem panaszkodhat mostanában a formá jára, a várdaiak ellen az ő beadásából született a gól, előtte pedig május végén a Debrecent győzték le (2–1) a duplájával. Szombat este a Kisvárda ellen Mihai Minca kapus öngóljának írtuk a győztes gólt, amelyet azonban Sigér Dávid a saját statisztikájában másként könyvelt el. „Ha nem ért volna bele a kapus, akkor is beakadt volna a beadás – érvelt a futballista. – Mikalaj Szihnyevicsnek szántam a labdát, ha oda rúgom, ahová szerettem volna, a védő és a kapus sem ért volna oda. De így volt a legjobb, a labda a hálóban kötött ki. Egyébként nem az első gólomat rúgtam így. Korábban is volt olyan, amikor jobbról megpróbáltam beadni, a különbség annyi, hogy akkor a labda a hosszú felsőbe szállt. Nagy megkönnyebbülést éreztem, amikor láttam, a labda a kapuba jut, mert éreztem, a Kisvárda ellen vért kell izzadnunk a gólért.”

    „Az biztos, mostanában nem amiatt fáj a fejünk, milyen szabadidős programot szervezzünk a családunkkal – mondta mosolyogva lapunknak Sigér Dávid, a zöld-
    fehérek középpályása. – A Kisvárda elleni mérkőzésen eleinte nehéznek éreztem a lábamat, engem is meglepett, hogy a második félidőre frissültem fel. Fél gőzzel senki ellen sem lehet játszani, a szakmai és az orvosi stáb figyel bennünket, csak az kap szerepet, aki jó állapotban van. Sok időnk nem volt pihenni az újabb mérkőzés előtt, de más csapatok is hasonló cipőben járnak.”

    Nincs megállás a Ferencvárosnál! Két nap pihenő után kedd este a Bp. Honvéd elleni összecsapás következik. A Kisvárda szombati kínkeserves 1–0-s legyőzése után Szerhij Rebrov vezetőedző sajátos humorral megjegyezte: a kispestiek elleni összecsapásra ő biztosan friss lesz – ám játékosai aligha.

    Fotó: B. B.

    Remek történelmi visszatekintés ITT!

    Egy kis örökmérleg: 206 mérkőzés, 113 FTC- és 59 Honvéd-sikerrel, 457, ill. 312 rúgott góllal.

    JÖTTEK-MENTEK!
    A Honvédtól a Ferencvároshoz:
    2019, Gróf Dávid, ingyen
    2018, Davide Lanzafame, 800 000 euró
    2016, Botka Endre, 500 000
    2016, Kundrák Norbert, ingyen
    2007, Edouard Ndjodo, kölcsönbe
    2007, Szemán Lajos
    2005, Budovinszky Krisztián
    2004, Keller József
    2003, Tarcsa Bence, ingyen
    2003, Marius Sasu, i.
    2002, Udvarácz Milán, i.
    2001, Szabó Tibor
    1999, Váczi Zoltán
    1998, Kovács Béla
    1998, Mátyus János, i.
    1974, Pusztai László
    1966, Katona Sándor
    1963, Perecsi Tibor
    1948, Mészáros József
    1940, Kalocsay Géza
    1934, Mikes Károly
    1922, Eisenhoffer Károly
    A Ferencvárostól a Honvédhoz:
    2019, Davide Lanzafame, kölcsönbe
    2010, Sajó Dániel, kölcsönbe
    2008, Ihrig-Farkas Sebestyén, i.
    2007, Vernes Richérd, i.
    2006, Budovinszky Krisztián
    2003, Keller József
    2003, Gyenes Dávid
    2002, Hrutka János
    2002, Zombori Zalán
    2000, Kovács Béla
    1996, Arany László
    1984, Dózsa Attila
    1975, Máté János
    1974, Páncsics Miklós
    1970, Szűcs Lajos
    1950, Kocsis Sándor
    1950, Budai II László

    Eltiltott nincs.

    A hazaiaktól Banó-Szabó (térdműtét után) és Lanzafame (talpcsontzúzódás) sérült, a vendégektől Dvali (térdműtét után) és Varga R. (bokaműtét után) maródi.

    Bajnok a Ferencváros kedden,
    ha…
    …nyer a Bp. Honvéd ellen
    Bajnok a Ferencváros szerdán,
    ha…
    …nem nyer kedden a Bp. Honvéd ellen, és a Mol Fehérvár legfeljebb egy pontot szerez a Debrecen ellen

    Eke Uzoma a csapata honlapján

    Mi dönthet ezúttal a Fradi elleni találkozón?

    Ahogy a kupadöntő előtt is mondtam, most is fejben dől majd el a meccs. Akárcsak a Fradinak, nekünk is vannak tapasztalt játékosaink, de az a kérdés, hogy ki mennyire lesz ott a pályán mentálisan. Ha engem kérdezel, ebből a szempontból talán tíz százalékkal jobban is állunk a Fradinál, mert egy nagyon jó szériában vagyunk. Oké, Újpesten sajnos kikaptunk, de remek meccset játszottunk, a többi találkozón pedig ez pontokkal is párosult. Ezt a teljesítményt kell továbbvinnünk. Nem számít, ki ellen lépünk pályára, hogy a Fradi, a Vidi, a Paks vagy a Kaposvár az ellenfelünk, csak a saját játékfilozófiánkra kell koncentrálni, és akkor megnyerhetjük a meccset. Mindkét csapatnak fontos ez a győzelem, úgyhogy biztos, hogy a szurkolók számára egy nagyon érdekes összecsapás lesz. Azt kívánom nekik, hogy élvezzék a meccset, és a pályán majd eldől, hogy mi lesz a három pont sorsa.

    Emlékszel, hogy ki lőtt a csapatból utoljára gólt a Fradinak?

    Én! Az előző szezonban történt, ráadásul nyertünk azon a meccsen, Änis (Ben-Hatira – a szerk.) lőtte a másik kettőt. Emlékszem, az egy igazi derbi volt, nagy szükségünk volt a győzelemre, én pedig gólt szereztem, ráadásul gólpasszt is adhattam. De ez már a múlté, most pedig a jelenre kell fókuszálnunk. Új edzőnk van, új szisztémánk, szinte minden újdonság most. A legfontosabb, hogy folytassuk a munkát, amit elkezdtünk. Jó formában vagyunk, igazából még csak most kezdődött el ez az út számunkra. Koncentrálnunk kell és csapatként küzdenünk. Ha szerencsém van, megismételhetem azt a teljesítményt, ami azon a bizonyos meccsen sikerült, biztosan nem venném zokon! (nevet)

    „Szeretnénk a saját játékunkra koncentrálni, hiszen egy nagyon erős egység a miénk . Abszolút háromesélyes a találkozó, ami presztízsmeccs is ugyanakkor, hiszen a Honvéd és a Fradi párharca mindig izgalmas összecsapást ígér. Mindkét csapat számára óriási jelentőséggel bír ez a mérkőzés, nekünk a dobogó felé való irányt, a Fradinak a bajnoki cím megszerzését jelentené a győzelem. Az utóbbi fordulókban lehetett látni, hogy a Fradi szinte a semmiből is képes gólt szerezni, erre nagyon kell figyelnünk. Azt gondolom, mindkét csapat előtt adódik majd helyzet, amelyik fél jobban kihasználja ezeket, amelyik jobban koncentrál majd, fegyelmezettebb lesz, az teheti zsebre a három pontot.”

    „A bajnokság legegységesebb, legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtó csapatával találkozunk. A Ferencváros nagyon jó játékosokból áll, és még a cserepadján is olyan labdarúgók ülnek, akik hozzá tudnak tenni a sikereikhez. Minden téren erős ellenféllel szemben lépünk pályára, nem véletlenül vezeti a tabellát és várományosa a bajnoki címnek. Ugyanakkor mi is nagyon jó passzban vagyunk, jó egyéni teljesítményeket tudunk felmutatni, a csapatjátékunk is sokat lépett előre. Ezekben mind bízhatunk, ezekkel talán tudjuk kompenzálni a Fradi erejét.”

    Két gól nélküli döntetlent játszott eddig a szezonban egymás ellen a Honvéd és a Ferencváros, a honvedfc.hu-n megszólaló Pisont István szerint háromesélyes a találkozó.

    „Mindig nehéz a Budapest Honvéd ellen játszani, különösen idegenben. A Honvéd a legutóbbi néhány mérkőzésen szerzett pár pontot, ezáltal magabiztosságra tett szert. Tudjuk, hogy már csak egy jó meccsre és néhány nagyon fontos pontra van szükségünk a célunk eléréséhez, ezért a keddi egy rendkívül fontos mérkőzés lesz számunkra, koncentrálnunk kell. Felkészültünk az újabb mérkőzésre, a csapatból mindenki tudja, hogy mi a tétje a keddi összecsapásnak” – így Szerhij Rebrov a fradi.hu-nak.

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A HONVÉD–FTC NB I-ES LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS ONLIVE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
12.02. 21:00, m4sport
12.05.17:00, m4sport
12.08. 21:00, m4sport
12.12. 17:00, m4sport
12.16. 20:15, m4sport
Novák Dezső
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ