2020.VIII.14. MTK – Ferencváros: 1-1

Remek nyitány az NB I-ben: izgalmas meccsen ikszelt az FTC az MTK-val

Gera góljával szerzett vezetést az újonc, de Nguen egy pontot megmentett a címvédőnek.
Döntetlennel indult a labdarúgó NB I 2020–2021-es idénye: az 1. forduló nyitó mérkőzésén a címvédő Ferencváros 1–1-et játszott az újonc MTK-val az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.


Nyilatkozatok:

Michael Boris: — A csapatom kellően felkészült a mérkőzésre, s várja, hogy elkezdődjön a tánc. Talán még nem vagyunk százszázalékos állapotban, de nehezen hiszem, hogy a Ferencváros csúcsformában lenne. Ha élesek leszünk és mindent kiadunk magunkból, pontot, pontokat szerezhetünk.

Szerhij Rebrov: — Ausztriában minden a tervek szerint történt: sok meccset játszottunk, ezeken pedig jó iramban mentek a srácok. A felkészülési mérkőzések jók voltak arra, hogy legyen egy újfajta megközelítésünk a frissen érkező játékosokról, de komolyabb következtetéseket majd csak a szezonrajt után mondhatunk. Reméljük elég volt a pihenésre szánt idő. Sok meccsünk volt a tavalyi idényben, ráadásul ezek egy része a koronavírus miatt a nyári időszakra tolódott. Visszajöttünk a kényszerszünetről és ugyanúgy folytattuk a kemény munkát, mint előtte. Ahogy vége lett a szezonnak, mindenki kapott egy kis pihenőt. Úgy gondolom ennek elégnek kellett lennie. De, ahogy az elején is hangsúlyoztam: eddig minden a tervek szerint történt. Ahogy azt mindig is hangsúlyoztam, minden összecsapásra ugyanazzal a mentalitással készülünk, nem számít, hogy ki az ellenfél, hiszen számunkra csak a győzelem elfogadható. Egy új szezon mindig nehezebb, mint az azt megelőző. A mi esetünkben ez különösen igaz, hiszen a tavalyi idényben sikerült a címvédés. Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk ismételni sokkal jobban kell majd koncentrálnunk, nagyobb odafigyelésre, keményebb munkára lesz szükség.

A mérkőzés:

MTK Budapest — Ferencváros: 1-1 (1-0)
Hidegkuti stadion, 18:15. 4.445 néző.
Vezette: Solymosi Péter (asszisztensek: Tóth II. V., Márkus; alapvonali jv.: Csonka, Szilágyi; tartalékjv.: Bornemissza)

MTK Budapest: Mijatovic — Balázs B., Baki, Nagy Zs., Herrera — Cseke, Mezei (Kata, 88.), Schön — Katona M. — Gera D. (Palincsár, 79.), Ramos (Bíró B., 79.)
kispad: Somodi, Barna, Lencse
vezetőedző: Michael Boris

Ferencváros: Dibusz — Botka, Blazic, Dvali, Civic — Haratin (Somália, 79.), Sigér, Laidouni (Uzuni, 46.) — Nguen, Boli, Isael (Varga R., 73.)
kispad: Bogdán, Frimpong, Heister, Skvarka
vezetőedző: Szerhij Rebrov

Gól: Gera D. (37.) illetve Nguen (59.)
Sárga lap: Baki (15.) illetve Boli (57.), Blazic (90+4.)

Ennél pechesebben nem lehet elkezdeni a bajnokságot.

A házigazda MTK Budapest meghatározó játékosa, Pintér Ádám (aki volt a vendég Ferencváros futballistája is) megsérült a bemelegítés közben – vagyis kidőlt a védelem egyik legfontosabb pillére, s néhány perccel a kezdés előtt kellett átszerveznie a hátsó alakzatot Michael Boris vezetőedzőnek. A szakvezető nem teketóriázott, a 22 éves Nagy Zsombort állította a kezdőcsapatba, a Dorogról érkező védő ezen a délutánon mutatkozott be az első osztályban. S ahogy ilyenkor lenni szokott, alighogy elkezdődött a mérkőzés, a ferencvárosiak egyik legveszélyesebb támadója, Franck Boli lépett volna ki ziccerhelyzetben az első pillanatokban, de az újonc a rutinos védőket megszégyenítő határozottsággal avatkozott közbe, és becsúszva menteni tudott.

Érdekes módon nem az eddig megszokott felállásban léptek pályára a csapatok. Az MTK Budapest két előretolt csatárral kezdett, Gera Dániel és Myke Ramos alkotta az ékpárt, mögöttük Katona Máté szervezte a játékot – az a futballista, aki tavasszal kényszerűségből még balhátvédként szerepelt, de most visszakerült a neki sokkal testhezállóbb pozícióba. A karmester mögött három középpályás kapott szerepet, közülük a bal szélen helyezkedő Schön Szabolcs csatlakozott legtöbbször a csatárokhoz, míg a másik két fedezet, Mezei Szabolcs és Cseke Benjámin feladata inkább a védekezés volt a négy védő előtt helyezkedve.

Új szerkezetben küldte pályára csapatát a Ferencváros szakvezetője, Szerhij Rebrov: a négy védő előtt három belső középpályás kapott szerepet, Ihor Haratin helyezkedett a legközelebb a védőkhöz, mellette a Ferencvárosban most bemutatkozó algériai származású francia futballista, Bilal Laidouni futballozott. A duó előtt kicsit előrébb Sigér Dávid helyezkedett, elöl pedig három csatár, Isael, Franck Boli és Tokmac Nguen.

Mire a két csapat kitapasztalta, pontosan hol helyezkedik az ellenfél, máris feljegyezhettük az első helyzetet: Sigér Dávid lőhetett volna gólt, ám az MTK új szerzeménye, Milan Mijatovics bravúrral védeni tudott. Az azonban árulkodó volt, hogy a ferencvárosi gólhelyzetbe került, ez azt jelentette, hogy neki lehet a legtöbb támadószerepe a három középpályás közül.

Azonnal jött a válasz: az ellenfél térfelén minden pozícióban felbukkanó Katona Máté beindulása után került helyzetbe a házigazda, aztán Schön Szabolcs lövését kellett Dibusz Dénesnek védenie – és itt is választ kaptunk egy fontos kérdésre, a rutinos játékos megőrizte pozícióját a Ferencváros kapujában, a nyáron érkező Bogdán Ádám ült le a cserepadra, ami azt jelentette, hogy Gróf Dávid maradt ki a mérkőzésre benevezett keretből. Új arc volt az MTK-ban a kolumbiai származású Sebastian Herrera, és a védő milliméterekre volt attól, hogy parádés bemutatkozásra lehessen büszke: majdnem mindegyik hazai akcióhoz bátran felzárkózott a bal oldalon (már az első félidőben feltűnt, milyen veszélyes szárnyat alkot Schön Szabolccsal), és nagy erejű lövését csak a kapufa hárította – bombagóllal is indulhatott volna az OTP Bank Liga 2020–2021-es idénye… A kapufán csattanó labda hangja felébresztette a ferencvárosiakat, mert Franck Boli egyedül lépett ki, és már úgy tűnt, kicselezte az elé vetődő kapust, ám túlságosan kisodródott, így az abszolút gólhelyzetből végül nem lett semmi. S ahogy a futballban oly gyakran előfordul, a könnyelműen elszórakozott lehetőségért fizetni kellett, néhány perccel később ugyanis az MTK Budapest megszerezte a vezetést, Gera Dániel nevéhez fűződik a 2020–2021-es bajnoki évad első gólja.

Az első félidőben a játék képe alapján egyáltalán nem volt váratlan, hogy a házigazda került előnybe, a kék-fehérek tudatosabban, szervezettebben és időnként gyorsabban futballoznak, mint a bajnok Ferencváros. Az FTC mintha kizárólag Tokmac Nguen sebességére alapozta volna a támadójátékát, és tény, a légiós, ha be tudott indulni, nagy gondokat okozott a hazai védősornak, de az első játékrészben visszafogott volt a Fradi futballja.

S a labdarúgás örök törvénye a második félidőben is igaznak bizonyult: ha kihagyod a ziccert, megbűnhődsz. Az első félidőben ez történt a Ferencvárossal, a szünet után pedig az MTK-val.

Pedig minden dicséretet megérdemelt Schön Szabolcs, ahogy agresszívan, harcosan labdát szerzett Botka Endrével szemben, így szemtől szemben vezethette a Fradi kapusára a labdát – óriási esély nyílt arra, hogy 2–0-ra módosuljon az állás! Ám nem véletlenül nyerte meg Dibusz Dénes ezúttal is a ferencvárosiak házi versenyét a saját posztján: „leolvasta”, mit tervez a fiatal támadó, és remek mozdulattal védett – ahogy mondani szokták, meccsben tartva a csapatát.

A bűnhődés pedig nem maradt el, és a ferencvárosiak legjobbja, Tokmac Nguen egyenlíteni tudott. Ehhez azonban Baki Ákos hibája is kellett: a védő úgy gondolta, megelőzi a légióst, kilépett mögüle, ám a csatár azonnal az üresen hagyott terület felé fordult, és onnan már csak a kaput kellett eltalálnia.

Az egyenlítés kicsit átrajzolta a mérkőzés addigi képét, mert egyre nagyobb fölénybe került a Ferencváros, a vendégek birtokolták többet a labdát. A Fradiban pályára lépett az albán Myrto Uzuni, ezzel pedig átalakult a vendégek fedezetsora, Sigér Dávid visszalépett, és a cserejátékos helyezkedett a támadókhoz közelebb. Az iram a mérkőzés befejező szakaszához közeledve sem csökkent, mindkét együttes nagy erőket mozgósított a győztes gól megszerzése érdekében.

Az utolsó percekben a Ferencváros volt ehhez közelebb – főleg Varga Roland gyorsaságát kihasználva kerültek helyzetbe a zöld-fehérek –, de előbb Milan Mijatovics bravúrral védett (nagyszerűen mutatkozott be az MTK új kapusa), majd Tokmac Nguen lőtt nagy helyzetben a kapu mellé, így maradt a döntetlen. Az egy pontra az újonc abszolút rászolgált, hiszen időnként kifejezetten jól futballozott, a Ferencváros még ismerkedik az új játékrendszerével, így szerda este, a Bajnokok Ligája-selejtezőben a svéd Djurgarden ellen nehéz feladat vár a magyar bajnokra. 1–1

További képek: fradi.hu, nso.hu, Sas Gábor, Sportfotók

Nyilatkozatok:

Először Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője mondta el, hogyan látta a mérkőzést.

„Az idény első mérkőzése mindig nehéz. Az első félidőben az MTK nagy nyomás alá helyezett minket, nem engedték, hogy helyzeteket alakítsunk ki. A második félidőben már több lehetőségünk volt a gólszerzésre. Abszolút megérdemelten szerzett ellenünk egy pontot az MTK, ha nem lőjük be a helyzeteinket, akkor ilyen eredményre számíthatunk.”

Hozzátette, nagyon nehéz volt ilyen időjárási körülmények között játszani, ez a második félidőben mindkét csapat játékára rányomta a bélyeget. Mostantól viszont már a szerdai, Djurgarden elleni BL-selejtezőre koncentrálnak, a legfontosabb jelen pillanatban a játékosok megfelelő regenerációja.

Az NSO Tv kérdésére elmondta, az örökrangadót kihagyó Lovrencsics Gergő nem könnyebb sérüléssel bajlódik. 

„Szerdán nem számíthatunk rá, és sajnos lehet, hogy egyhamar nem is térhet még vissza. A legutóbbi edzőmérkőzésünkön, a lecserélését követően jelezte, hogy megsérült. Nem tudjuk pontosan, mi történhetett. A kispadon érzett furcsa fájdalmat, rögtön megnéztük MR-vizsgálaton. Elég szokatlan és szomorú helyzet, de sajnos így alakult”

Michael Boris természetesen elégedettebb volt az örökrangadó után.

„Feljutóként a bajnok ellen játszottunk, ilyenkor mindig csibésznek kell lenni ahhoz, hogy bármilyen eredményt tudjunk elérni. A Ferencváros gólja előtt talán állhattunk volna közelebb, védekezhettünk volna agresszívabban. Tudtuk, hogy ellenfelünk milyen minőségi játékosokkal rendelkezik, számítottunk rá, hogy nem tudjuk lehozni nagy Fradi-helyzet nélkül a mérkőzést. Kiemelendő, hogy öt játékosunk is bemutatkozott az NB I-ben, és mindannyian nagyon jól teljesítményt nyújtottak. Szerettük volna a bajnok ellen is érvényesíteni a stílusunkat és ez sikerült is. A mentalitás is nagyon tetszett, nem ijedtek meg a játékosok a zöld-fehér meztől. Ha Schön Szabolcs helyzete bemegy a második félidő elején, akkor tudjuk, nyerhettünk is volna, de nem lehetünk elégedetlenek a döntetlennel. Büszke vagyok a csapatra, a teljesítményükre, nagyon jól fogok aludni az éjjel.”

Emellett dicsérte az akadémán zajló munkát, amelynek köszönhetően a fiatalok – akik közül minél többnek szeretnének játéklehetőséget adni az idény során – nagyon jól bánnak a labdával. Hozzátette, az azért nem feltétlenül vezet eredményre, ha csak passzolgatnak a tizenhatos körül, hatékonynak is kell lenniük. De alapvetően nagyon tetszett neki, hogy a tiki-takát is be merték vállalni a játékosai.

Elmondta, Schönnel már átbeszélte, hogy az egy az egy elleni helyzteket be kell lőnie, egyúttal megdicsérte a játékost a pályán nyújtott teljesítményéért.

AZ 1. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A NEMZETI SPORT OSZTÁLYZATAI ALAPJÁN
Csapat
A forduló játékvezetője:

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és az MTK hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2020.VIII.14. MTK – Ferencváros: 1-1 bejegyzéshez

  • 90+3.

    PERC
    Ez a vége, döntetlennel indult a bajnokság. MTK–FTC 1–1.

    90+1.

    PERC
    Védés! Schön kísérletezett a tizenhatos előteréből, de Dibusz elérte a bal alsó sarok felé tartó labdát.

    90.

    PERC
    Három perc a ráadás.

    90.

    PERC
    Herrerát kell ápolni.

    88.

    PERC
    Az utolcsó MTK-csere is megtörtént, Mezeit Kata Mihály váltotta.

    88.

    PERC
    Nguen indítása után Varga adhatta be a labdát, de a tizenhatoson belül nem talált csapattársat.

    87.

    PERC
    Varga bal oldali szabadrúgása után Baki fejelte el a labdát a tizenhatoson belülről.

    83.

    PERC
    Nguen indítása után Boli egy az egyben találta magát Naggyal, de a védő szerelni tudta.

    83.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    79.

    PERC
    Rebrov is változtatott, Haratint Somália váltotta.

    79.

    PERC
    …Ramos helyére pedig Bíró Bence állt be.

    79.

    PERC
    Kettős csere az MTK-nál: Gera helyére Palincsár…

    76.

    PERC
    Varga és Herrera csúszott össze, utóbbi a földön maradt, ápolni kell.

    75.

    PERC
    Varga szöglete után Dvali fejelte kapura a labdát, Mijatovics azonban könnyedén védett.

    73.

    PERC
    Újabb Gera-szabadrúgás, de a labda ezúttal is elszállt a kapu felett.

    73.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    72.

    PERC
    Cserélt az FTC, Isaelt Varga Roland váltotta.

    69.

    PERC
    Gera távoli szabadrúgása után elkerülte a bal felső sarkot a labda.

    65.

    PERC
    Gera ezúttal távolabbról próbálkozott, de a lapos lövése után a labda elkerülte a kaput.

    64.

    PERC
    Gera lövése után a labda megpattant egy védőn, Dibusz pedig már nem tudta megmenteni az alapvonal előtt, így szöglettel jöhet az MTK.

    60.

    PERC
    A mérkőzés hivatalos nézőszáma: 4445.

    59.

    PERC
    Tokmac Nguen gólja:

    59.

    PERC
    GÓÓÓL!!! EGYENLÍTETT AZ FTC! Civic passza után Tokmac Nguen egy remek testcsellel átverte Bakit, belépett a tizenhatoson belülre, majd jobb belsővel, kilenc méterről egy laza mozdulattal a bal alsó sarokba passzolta a labdát. 1–1

    58.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    56.

    PERC
    Franck Boli sárgult be, Herrerát rúgta fel.

    54.

    PERC
    Isael kiugratása után Boli nem tudta középre adni a labdát.

    52.

    PERC
    Legutóbb az 1989–1990-es bajnokságban volt örökrangadó az első fordulóban, a Ferencváros akkor a duplázó Dzurják József, illetve Nagy Zsolt és Bánki József révén négy gólt pakolt be a volt Fradi-kapus Zsiborás Gábornak. A Hungária körúti mérkőzést a tavaszi szezon elején az MTK nyerte meg 3–0-ra.

    49.

    PERC
    ZICCER! Schön rendkívül harcosan elválasztotta Botkát a labdától, így ziccerben léphetett ki, szemben a kapuval azonban Dibuszba bombázta a labdát.

    48.

    PERC
    A szöglet elvégzése előtt Baki terült el a földön, Boli borította fel. Nincs lap, Solymosi csak szóban figyelmeztet.

    48.

    PERC
    Civic bal oldali beadása után szögletre pattant a labda.

    46.

    PERC
    A második félidőre cserélt a Ferencváros, Laidouni helyére egy másik nyári szerzemény, Myrto Uzuni állt be.

    46.

    PERC
    Újra útjára indult a labda, a hazaiak kezdték a második félidőt.

    FÉLIDŐ

    Gera Dániel gólja:

    FÉLIDŐ

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    FÉLIDŐ

    Véget ért az első félidő, a szünetben vezet az MTK.

    45+2.

    PERC
    Isael szöglete után nem alakult ki helyzet.

    45+1.

    PERC
    VÉDÉS! Nguen néhány csel után távolról, laposan lőtt jobbal, a bal alsó sarok felé tartó labdát azonban Mijatovics szögletre nyomta.

    45.

    PERC
    Egy perc a ráadás.

    44.

    PERC
    VÉDÉS! Schön egy remek csel után 13 méterről ballal lőtt, de Dibusz védett, majd a kipattanót Gera küldte közelről mellé – igaz, utóbbi már amúgy is lesen volt.

    42.

    PERC
    A kicsiben elvégzett szöglet után Isael adta be a labdát, amelyet egy MTK-védő fejelt el a tizenhatoson belülről.

    41.

    PERC
    Nguen indult meg a bal oldalon, majd két védővel találta szmbe magát, de egy szögletet kiharcolt.

    40.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    39.

    PERC
    A gólöröm:

    Fotó: Török Attila

    38.

    PERC
    Gera Dániel gólja:

    37.

    PERC
    GÓÓÓL!!! VEZETÉST SZERZETT AZ MTK! Schön a felezővonaltól indította a megiramodó Ramost, akinek a balról érkező lapos beadására Gera Dániel érkezett remek ütemben, és végül Civicet megelőzve, estében, jobbal, kilenc méterről a ferencvárosi kapuba jutatta a labdát. 1–0

    Fotó: Török Attila

    36.

    PERC
    Isael lapos lövése veszélytelen volt az MTK kapujára.

    34.

    PERC
    Ramos indítása után Schön húzott befelé balról, de végül Botka mellett kicselezte magát a pályáról.

    33.

    PERC
    Az előző idényben a Ferencváros szerezte az élvonalbeli együttesek közül a legtöbb pontot (31) vendégként, mérlege 9 győzelem, 4 döntetlen, 3 vereség volt. Az NB II-ben az MTK veretlen maradt hazai pályán (11–3–0).

    32.

    PERC
    Isael kiugratása után Nguen elől szedte fel a labdát Mijatovics.

    31.

    PERC
    Lehetőség! Gera kiugratása után Balázs lőtt jobbal, de a labda elsuhant a jobb alsó sarok mellett.

    31.

    PERC
    Isael jobb oldali szöglete után eltakarították a labdát a hazaiak a tizenhatoson belülről.

    30.

    PERC
    Isael jobb oldali beadásába belevetődtek, szöglet jön.

    30.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    29.

    PERC
    A másik oldalon Katona indult meg, de a tizenhatos jobb szélén Laidouni elválasztotta a labdától.

    28.

    PERC
    HELYZET! Egy ferencvárosi kontra végén Nguen indította Bolit, aki Mijatovics mellett elvitte a labdát, ám így kisodródott, a beadása pedig pontatlan volt.

    27.

    PERC

    Fotó: Török Attila

    25.

    PERC
    A legutóbbi négy örökrangadót simán megnyerte a Ferencváros (3–1, 4–1, 2–0, 3–1), a legutóbbi ötön veretlen, az MTK 2016. szeptember 10. (2–1 a Hidegkuti-stadionban) óta nem tudta felülmúlni legnagyobb riválisát.

    23.

    PERC
    Gera távoli szabadrúgása veszéyltelen volt, a labda jóval elszállt a kapu fölött.

    20.

    PERC
    Ramos maradt a földön, ápolni kell. Laidouni lépett rá véletlenül a lábára.

    20.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    18.

    PERC
    Dzsudzsák Balázs is a helyszínen van:

    Fotó: Török Attila

    17.

    PERC
    Az eddigi 215 bajnoki örökrangadó mérlege: 89 ferencvárosi siker, 48 döntetlen, 78 MTK-diadal, a gólkülönbség 346–329 az FTC-nek. A Hungária körúton az MTK mérlege a jobb (28–18–23).

    15.

    PERC
    Baki Ákos sárgult be, miután a felezővonalnál felrúgta Nguent.

    15.

    PERC
    LÉC! Schön passza után a felfutó Herrera állítgatás néllkül, éles szögből, ballal tüzelt, de a labda a lécről kifelé pattant.

    14.

    PERC
    Újabb jobb oldali szöglet után Dibusz húzta le a labdát.

    14.

    PERC
    Ezúttal a ferencvárosi védők blokkoltak egy MTK-lövést.

    12.

    PERC
    VÉDÉS! A jobb oldali szöglet veszélytelen volt, de a kipattanót 16 méterről Schön küldte kapura, Dibusz pedig egy nagy vetődés után védett. A kipattanóból Ramos próbálkozott, de Dibusz ismét védett.

    11.

    PERC
    Lehetőség! Katona másodszorra tudta jobbról beadni a labdát, amelyet Ramos rosszul talált el, de egy szögletet így is kiharcolt.

    10.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    9.

    PERC
    Katona távoli, lapos lövése veszélytelen volt.

    8.

    PERC
    Sigért kellett ápolni. A középpályás jól van, visszatért a pályára.

    6.

    PERC
    A két csapat először 1903. március 1-jén, a Millenárison mérte össze tudását (3:1-re nyert a Fradi), míg legutóbb bajnokin 2019. március 9-én találkozott (a Hidegkuti-stadionban ugyancsak 3–1-re győzött a Fradi, a később kieső MTK edzőjének, Feczkó Tamásnak egy nappal később mennie kellett).

    5.

    PERC
    VÉDÉS! Nguen bal oldali beadása után Sigér előtt adódott lehetőség, lövése után azonban Mijatovics védett. A kipattanóból Civic próbálkozott, de nem találta el a kaput.

    4.

    PERC
    Ebben az idényben is „örökrangadómezt” használ az MTK a Ferencváros elleni derbin, s az ujján ott van a 216-os szám – hiszen ez a magyar futball két legeredményesebb klubjának 216. bajnoki összecsapása (így tartják nyilván a klubok, egyébként a különböző adatbázisokban különböző adatok szerepelnek). Az eltérés oka két 1925-ös mérkőzés (országos bajnoki döntő, 0:0 és 4:1-es MTK-siker, de ezt a bajnokságon kívül bonyolították le a vidék legjobbjainak részvételével).

    3.

    PERC
    Isael bal oldali szabadrúgása után a hazaiak elrúgták a labdát a tizenhatoson belülről.

    2.

    PERC
    Közel telt ház van, jelenleg 4500-5000 ember van a stadionban. Hivatalos adatot később kapunk.

    1.

    PERC
    A hazaiak kék-fehér, a vendégek zöld-fekete szerelésben léptek pályára.

    01.

    PERC
    Elkezdődött a mérkőzés, a vendégek indították útjára a labdát.

    MAJDNEM! Varga ugrott ki ziccerben, de Mijatovics lábbal védett. A kipattanót Nguen futtából lőtte rá, de a labda elsuhant a bal alsó sarok mellett.

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    Pintér Ádám megsérült a bemelegítés közben, helyére Nagy Zsombort jelölte a kezdőbe Michael Boris.

    A KEZDŐCSAPATOK ÉS A KISPADOK
    MTK: Mijatovics – Balázs B., Pintér Á., Baki, S. Herrera – Cseke, Mezei, Katona M. – Gera D., Ramos, Schön
    Vezetőedző: Michael Boris
    A kispadon: Somodi (k), Nagy Zs., Bíró, Palincsár, Kata, Barna, Lencse
    FTC: Dibusz – Botka, Blazic, Dvali, Civic – Haratin, Sigér – Laidouni, Isael, Nguen – Boli
    Vezetőedző: Szerhij Rebrov
    A kispadon: Bogdán Á. (k), Frimpong, Somália, Heister, Uzuni, Skvarka, Varga R.

    A mérkőzés játékvezetője Solymosi Péter lesz. Munkáját az oldalvonalak mellől Tóth II Vencel és Márkus Tamás, az alapvonalak mögül pedig Csonka Bence és Szilágyi Sándor segíti. A tartalék játékvezető Bornemissza Norbert lesz.

    Az örökrangadó megnyerésével hangolna a szerdai BL-meccsre Lovrencsics Gergő, a zöld-fehérek csapatkapitánya, aki a stabilitásban látja a sikerek kulcsát. A teljes interjú itt!

    (Fotó: Szabó Miklós)

    Az MTK Budapesttel szerződést hosszabbító Michael Boris boldogan folytatja az elkezdett munkát, fiatalokra építő csapata az első osztályban sem szeretne változtatni játékstílusán, és kivívná a bennmaradást. A teljes interjú itt!

    (Fotó: Török Attila)

    Az MTK 2017 óta liftezik az élvonal és a másodosztály között. A kék-fehérek idén nyáron nagyon hamar bejelentették új légiósaikat, miután biztossá vált a feljutásuk. A kék-fehérek hét edzőmeccsükön 28 gólt szereztek (nyolcat kaptak), ráadásul mind a hét találkozót meg is nyerték. A teljes beharangozó itt!

    (Fotó: Török Attila)

    A továbbra is Szerhij Rebrov irányította Ferencváros olyasmire készül, amire a labdarúgó NB I történetében 2007 óta nem volt példa, vagyis, hogy egy csapat egymás után háromszor bajnokságot nyerjen. Akkor ez a Debreceni VSC-nek sikerült. A Ferencváros legutóbb több mint kilencven évvel ezelőtt, 1926 és 1928 között tudott triplázni az élvonalban. A teljes beharangozó itt!

    (Fotó: fradi.hu/Molnár Ádám)

    Az NB I-es csapatok nyári átigazolásait ide kattintva, a felkészülési mérkőzéseiket pedig ide kattintva böngészhetik.

    Az NB I 2020–2021-es idényének teljes menetrendjét ide kattintva tekinthetik meg.

    AZ 1. FORDULÓ TELJES PROGRAMJA
    Augusztus 14., péntek
    18.15: MTK Budapest–Ferencváros (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
    Augusztus 15., szombat
    16.30: Paksi FC–Újpest FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
    18.35: Zalaegerszegi TE FC–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
    Augusztus 16., vasárnap
    16.55: Diósgyőri VTK–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
    19.00: Puskás Akadémia–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
    Augusztus 17., hétfő
    19.00: Budafoki MTE–Kisvárda (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

    A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

    A mérkőzést Budapesten, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban rendezik meg.

    Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a labdarúgó NB I 2020–2021-es idénye! Az 1. forduló örökrangadóval indul: az újonc MTK a címvédő Ferencvárost fogadja. Tartsanak velünk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
03.07.18:00, m4sport
03.14.17:00, M4Sport
04.03.
03.14.17:00, m4sport
Novák Dezső
FOTELSZURKOLÓ